Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-21 / 68. szám

NÉPÚJSÁG

1986. március 21., péntek

Megyénk képviselői a tanácskozás szünetében

(Folytatás a 2. oldalról)

az átlagos magyar család legalább egy napilapot és 2 hetilapot olvas. A magyar- országi egyházak 16 újságot jelentetnek meg.

Befejezésül hangsúlyozta: a Magyar Népköztársaság kormánya a nyílt szó, a véleményszabadság híve, amit a sajtótörvény javaslatának elkészítése és beterjesztése is bizonyít. A törvényjavaslat a Magyar Szocialista Munkáspárt három évtizedes, nyílt és következetes, a gyakorlat próbáját kiállt tájékoztatáspolitikájára épít, a szocialista törvényesség elveinek és gyakorlatának egyaránt megfelel. Olyan sajtó- törvényünk születhet, amely nemcsak a szocialista demokratizmus lendítője lehet, hanem tovább növelheti a nemzetközileg elismert és becsült magyar tájékoztatás rangját.

Az államtitkárt követően szót kapott még dr. Sztrapák Ferenc (Bács-Kiskun m., 5.

vk.), a Petőfi Népe főszerkesztője, Csöndes Zoltán

— Iparágunk életét ma jó- néhány teljesen új elem, megváltozott külső és belső körülmény határozza meg — mondotta Somogyi László. — Lényegében megszűnt az égető, és állandó ellentmondásokat szülő kapacitáshiány, amely már a fővárosban is elmúlóban van. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy kisebb feszültségek sincsenek, hiszen esetenként együtt van jelen többletkínálat és kapacitáshiány.

A miniszter ezután az ágazat eredményeiről szólt.

— Az utóbbi években országszerte pontosan, tervszerűen valósítjuk meg a kiemelt beruházásokat. Saját jövedelmezőségi gondjaink ellenére a nemzeti jövedelem tizenegy százalékát adja az ágazat. Több mint félmillió ember vesz részt az építő(Budapest, 39. vk.,), a Szikra Lapnyomda vezérigazgatója, és dr. Velkey László (Bor- sod-Abaúj.-Zemplén m., 4.

vk.), a Borsod Megyei Gyermekkórház igazgató főorvosa.

Több képviselő a törvény- javaslathoz nem jelentkezett hozzászólásra, ezért ismét Markója Imre kapott szót. A miniszteri válasz után az Országgyűlés elfogadta a kulturális bizottság írásban beterjesztett módosító javaslatait, valamint több képviselőnek a plénumon elhangzott szövegpontosító indítványát.

Határozathozatal következett: az Országgyűlés a sajtóról szóló törvényjavaslatot részleteiben is egyhangúlag elfogadta.

Ezután, az elfogadóit napirendnek megfelelően az építő- és építőanyag-ipar helyzetéről terjesztette elő beszámolóját Somogyi

László építésügyi és város- fejlesztési miniszter szóbeli kiegészítést fűzve a képviselőknek már korábban eljuttatott írásos jelentéshez.

munkában, többségük becsülettel teljesíti kötelességét. Sok megbecsülést jelentett és jelent a szakmának az az elismerés, amelyet a különböző közintézményi rekonstrukciókért kaptunk, mind Budapesten, mind más városokban. Megnyugtató, hogy az utóbbi években minden tervben szereplő iskola, középiskola, főiskola és egyetem építése vagy rekonstrukciója megvalósult, illetve az előírt ütemben folyamatban van. Az ország egész területén tervszerűen épülnek a kórházak, az egészségügyi létesítmények és folynak azok rekonstrukciói. Több város — Sopron, Szombathely, Pécs, Eger, Székesfehérvár, Zalaegerszeg — igen színvonalasan valósítja meg a belső történelmi városrészek rehabilitációját, felújítását.

— Néhány területen jól érzékelhetően javult a minőség. Figyelemreméltó eredmények születtek az építőiparban az energiaracionalizálás területén. Kínálat van az építőanyag-ipari piacon, és szilárd elhatározásunk a kínálati piac fenntartása. Végül, rendkívül lényegesnek tartom — a sok vita ellenére —, hogy a magyarországi lakásépítés eredményei — a VI. ötéves tervi 370 000 lakás — nemzetközi viszonylatban is előkelő helyet foglalnak el.

— örvendetes jelenségnek

tartom, hogy nagyon sok városban, községben a megépített lakások jó része eszté- tikusabb, jobban illeszkedik a város, a környék hangulatához, a tájhoz és a meglévő épületekhez. Változás tapasztalható néhány új lakónegyed megjelenésében is — hangsúlyozta Somogyi

László, majd így folytatta:

A jövedelemtermelésben indoko_latlan és objektív körülményekkel nem magyarázható differenciálódás következett be az ágazaton belül. Olyan helyzet állt elő, hogy a jól működő szervezetek döntő többsége javított eredményén, a lehetőségekhez mérten megerősítette pozícióját, míg a gyengébbek eredményei tovább romlottak, és sajnos, néhány korábban jól gazdálkodó vállalat is a tönk szélére került.

— Fokozza a nehézséget, hogy a bajba jutott cégek között országos jelentőségű nagyvállalatok is vannak, köztük a 43. Sz. Állami Építőipari Vállalat, a Duna— Tisza-közi Állami Építőipari Vállalat, a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat, a Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat, az Országos Szakipari Vállalat. Ezek munkája országosan is, s az adott térségben is nélkülözhetetlen. A szükséges gazdasági, szervezeti változtatásokat alapos elemzés után mégis végrehajtjuk, mert úgy véljük, jobb ma a radikális lépés, mint egy későbbi, de már teljesen hatástalan intézkedés.

Sem az építőipari, sem az

építőanyag-ipari ágazatban nem termelődik, illetve az adózás után az amortizációval együtt sem marad any- nyi érdekeltségi alap, hogy az eszközöket, gépeket jó színvonalon tartsuk, a fejlesztési szükségletről most nem is beszélve.

— A minőség — különösen a lakásépítésnél — az a jogos kritikai bázis, amely a közvélemény ítéletében olyan gyakran megjelenik — mondotta Somogyi László. — Ma már világosan látjuk, sőt, nyíltan kis is mondjuk, hogy kizárólag a munkaerkölcsre, az öntudatra hivatkozás nem oldja meg ezt a problémát.

A lakásépítés, a lakásgazdálkodás helyzetéről szólva a miniszter elmondotta:

— A VII. ötéves terv 320 000-340 000 új lakás felépítésével számol. Egyértelműen kijelenthetem, hogy ezt a hazai építő- és építőanyag-ipar teljesíteni tudja. Az elmúlt időszakban sajnos szinte minden évben visszatérő gond volt a rendkívüli ütemtelenség, vagyis az, hogy a lakások döntő része mind az' állami szférában, mind a magánlakás-építésben a IV. negyedévben épült fel. Őszintén meg kell mondanunk. hogy adataink szerint 1986-ban ezzel a feszültséggel még mindig számolni kell. Erőink, inézkedéseink itt még nem voltak elégségesek.

— Nálunk a minőségi és mennyiségi lakásigény párhuzamosan van jelen, és a panel szerepköre megváltozik. Tizenöt évvel ezelőtt 35 000-38 000 paneles, nagypaneles lakás gyártására épült ki kapacitás. 1985-ben viszont már a 18 000 darabot sem érte el az új paneles lakások száma, s reálisan számolnunk kell a további csökkenéssel. A panelt, az előregyártást azonban nem dobhatjuk ki, mert rengeteg példa van a szép, komfortot, jó életkörnyezetet adó paneles megoldásokra. Győr, Debrecen, Miskolc,

Szeged, részben Budapest is tud ilyenekkel szolgálni.

— A szakma nagy feladata, hogy megtalálja azokat a technológiákat, szerkezeteket és anyagokat, amelyek iparosított módszerek segítségével az új és még újabb igényeknek megfelelően színesítik a választékot. Fontos a_z is, hogy a vállalatok közvetlen piacra termeléssel is a lakásépítők rendelkezésére álljanak.

A garancia, a szavatosság kérdéseit taglalva Somogyi László kifejtette:

Tudjuk, hogy vannak sorozatosan beázó épületeink, technológiai problémáink egyes lakástípusoknál. A helyzet felszámolására több intézkedést tettünk. Szorgalmazzuk, hogy paneles épületek ig készüljenek magas tetővel. Ez a mi klímaviszonyainknak, szokásainknak sokkai jobban megfelel. Sajnos, e tekintetben egy kissé későn ébredtünk.

(Folytatás a 4. oldalon>

Somogyi László expozéja

Parlamenti mozaik

Ezt a csatát megnyertük

A sajtótörvény vitáját lezáró szünetben Megyeri Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára így summázta az elhangzottakat: ezt a csatát

megnyertük.

Mielőtt a kedves olvasó meghökkenne az újságírók legfőbb szakmai és érdekvédelmi szövetsége vezetőjének kijelentésén, hadd tegyük hozzá, hogy Megyeri Károly csak azt erősítette meg, amit még a délelőtti szünetben újságírók egy csoportjának Cservenka Ferencné, az országgyűlés alelnöke mondott: Történelmet alkotunk ma itt, az újságírás, a magunk szakmájának történelmét.

S hogy amit a Tisztelt Ház alelnök asszonya mondott, nem túlzás, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy sajtótörvényt utoljára a múlt század közepén készítettek hazánkban. Ezek után lehet-e elvitatni az újságíró szövetség főtitkárának örömét, vagyis, hogy a sajtótörvény a szakma, az újságírás, az újságot készítők nagy győzelme.

Amikor Megyeri Károlyt a törvény vitájának fogadtatásáról és a törvény várható hasznáról faggattuk, már árnyaltabban fogaímazott:

— Ez a törvény a jobb tájékoztatást segíti és kedvezőbb feltételeket teremt az újságírók munkájához. Világosabbá teszi a tájékoztatásban résztvevő két fél, az újságíró és az informátor szerepét. Fontosnak tartom — az újságírók napi munkájára és társadalmi megbecsülésükre gondolva — hogy ez a törvény védi az újságírót.

Sajnos nem egy alkalommal találkozunk például a tájékoztatástól való elzárkóz- zással. Pérsze most, hogy az

országgyűlés megszavazta a törvényt, nem kell azt hinni, hogy holnaptól más élet kezdődik, más gyakorlat lesz. Nagyon örülök a törvénynek, de tudom, és valameny- nyi újságírónak is tudnia kell, hogy lesznek még konfliktusok. Illúzió arra gondolni, hogy ezután nem kell megküzdeni az információért, az objektív és időbeni tájékoztatásért. Én soha nem szerettem azokat az újságírókat, akik könnyes szemmel zokognak, és elkeserednek azon, hogy nem könnyű a tájékoztatásban dolgozók munkája. Küzdelmes szakma a miénk, de jó érzékkel, jó fellépéssel és állóképességgel naponta lehet csatát nyerni és megszerezni az olvasók bizalmát a gyors és pontos tájékoztatással.

Meggyőződésem: ha az újságíró jó értelemben kihasználja a törvény nyújtotta lehetőségeket és tömegesen érvényre jut a hozzáértés, a színvonalas felkészültség, és ha etikus magatartás tükröződik munkájából, és energiát nem kímélő szorgalommal igyekszik a társadalom ügyét szolgálni, akkor minden területen nő az újságírás és az újságírók iránti bizalom. Amikor szövetségünk közgyűlése előtt Kádár elvtárs ellátogatott hozzánk, az elnökségünkkel folytatott beszélgetésen felvetettük: jó

lenne, ha növekedne az újságírás és az újságírók presztízse. Erre Kádár elvtárs azt válaszolta, hogy az bizony nagyon jó lenne, de ezt sem intézkedéssel, sem rendeletekkel nem lehet garantálni, hanem minden újságírónak, minden lapnak, minden szerkesztőségnek önmagának kell presztízsét megszereznie, és érte naponta újra és újra meg kell küzdenie.

Szilárd alapállás kell te- nak nőni fog szakmai tekin- hát ehhez a munkához, és télye. Ügy gondolom így kell aki vállalja ennek a kötele- értelmeznünk és kezelnünk e zettségeit és kötelmeit, an- jelentős törvényt.

Emberközelből a mezőgazdaságról

A sajtótörvényről Eleki Jánosnak, a TOT főtitkárának is volt mondanivalója, aki végig nagy figyelemmel kísérte a törvénytervezet vitáját:

— Nekünk a termelőszövet" kezeti mozgalomban, illetve még tágabban tekintve a mezőgazdaságban dolgozóknak, nem lehet panaszunk a sajtóra, mert napi, emberközeli kapcsolatunk van az újságírókkal, s reméljük, így marad a jövőben is. Ha ez a törvény erősíti ezeket a kapcsolatokat — márpedig feltétlenül erősítenie keli —, akkor örülünk neki, mert a mi ágazatunk nem kapun belül, hanem a nyilvánosság előtt

dolgozik. Azt tapasztaljuk, hogy a közvélemény igényli a nyilvánosságot, akár szakmai, akár szövetkezetpolitikai kérdésekről is van szó.

Én azt várom ettől a törvénytől, hogy erősíteni fogja a sajtó bátorságát, szakmájuk kiegyenlítettebb és mértéktartóbb híreket közvetít. Ez alatt azt értem, hogy nemcsak a jókról, hanem a közepesekről és a gyengébbekről is nyíltabban és többet fognak írni. Azt kérem és várom, hogy emberközelből mutassák be a mezőgazdaság, és a termelőszövetkezetek életében fellelhető jó és rossz példákat.

írni annyi, mint törvényszéket tartani...

Folyosói pillanatkép halszem optikával

Kézbe véve a forgatókönyvet — mely a megnyitótól az ebédszünet időpontján át a hozzászólók sorrendjéig minden fontos mozzanatot tartalmaz — feltűnt, hogy a sajtótörvény vitájában másodiknak Kállai Ferenc Kos- suth-díjas színművész —aki köztudottan gyomai születésű — szól hozzá. A parlament folyosóján találkozva vele, meg is jegyeztem: kíváncsian várom, mit mondhat a színművész a sajtóról.

— A sajtó is, a művészet is közvetít, informál, vagy dezinformá] — mondta. — Ismeretet közvetít, orientál mindkettő. Talán kicsit erőltetett ez a párhuzam, de úgy érzem, nem hamis. Bár, tudja mit? Hallgassa meg a hozzászólást, és ha utána van kérdése, tegye fel.

Ebben maradtunk. Azután másodikként ő kapott szót. Elcsendesedett a terem. Mindenki rá figyelt, és nemcsak arra, hogyan beszél, hanem arra, hogy mit mond.

Először arról szólt, hogy egyetlen társadalom sem létezhet tájékoztató szervek nélkül. A tehetséges társadalom, tehetséges partnereket keres, hogy minél tehetségesebben létezhessen. Most, hogy egy pár évtizede régi reflexeinktől szabadultán eljutottunk odáig, hogy a Parlamentben törvénybe iktatják a sajtó jogát és kötelességét, ez demokráciánk egyik legfontosabb biztosítéka. Hatalmas felelőssége van a sajtónak, akik ezt művelik — mint a végzős orvosnövendé- keknejj- — eskütétel után szabadna csak jogosítványt kapniuk. Az eskü szövegébe’azt írnám: nyitott szemmel nézze és lássa is azt a világot, ahol él, ostorozza a

visszásságait és merje dicsérni a jót. Legyen megtörhetetlen az igazságkeresésben, és ennek kimondásában, de ne feledje az ibseni mondást sem: írni annyi,

mint törvényszéket tartani önmagunk felett. Befejezésül: jó lenne, ha az itt, ma, élőben írt mű olyan lenne, hogy egyetlen cinikus szemlélő se mondhassa: „Na és akkor mi van? Megmondták! És mi változik?” Remélem, bízom benne, hogy sok minden.

A felszólalás után újra találkoztunk a folyosón. . Beálltam a gratulálók közé. Mikor odaértem, megkérdezte:

— Na, most már érthető, miért szóltam?

— Igen, s azt hiszem, minden további túlmagyarázás lenne.

A parlamenti tudósításokat készítették: Árpás! Zoltán, Seleszt Ferenc, fotók: Fazekas László.