Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-15 / 63. szám

f 1986. március 15., szombat IgHsiUkfcM A Lenkey-huszárok emléke „Viskről Huszton, Szakmaron... Sarkadon, Gyulán, Csabán, Orosházán át Szegedre” Kossuth-kézirátok egy gyulai családnál A márciusi eseményeket követően fordulatot jelentett a polgári forradalom és; sza­badságharcunk történetében, amikor a „Würtembergi Ki­rályi 6-ik Sz. Ezredes Osztály 2-ik század”-a a havasokon keresztül Galíciából megér­kezett és felsorakozott Má- ramarossziget főterén. Petőfi Sándor lelkesítő költeményé­ben állított emléket a huszá­roknak és parancsnokuknak. Lenkey János kapitánynak, az aradi várbörtön későbbi mártír tábornokának. A hő­sökről Kossuth Lajos is di- csérőleg emlékezett meg a képviselők előtt, mert „Meg- mutatták az utat. miként kell cselekedni”. Útjukat és sorsukat kutat­va. több értékes és érdekes adatot találtam a huszárszá­zad néhány tagjáról. Ezek­kel az epizódokkal most em­léküket elevenítem fel, mert történetükben Békés várme­gye több helysége, köztük Orosháza is egyik állomáshe­lyük volt. hogy hazájokba visszamennek.. Egy korabeli napló sze­rint: „Május utolsó napján 1848, éljenek és diadalkiáltá- sok között vonult be a kapi­tány Máramarosszigetére... Az egész város elejök ment. A nemzetőrség felállítta­tott ... A megyeháza előtt sorba felállott az egész szá­zad. Lenkey lelkes beszédben felszólító a hatóságokat, ren­delkezzék felölök, míg a mi­nisztérium sorsuk felett ha- tározand.” A régi iratokból kitáruló történelem megvilágítja Len­key jellemét is. Amikor a huszárok átverekedték magu­kat a Kárpátokon, Lenkey kapitány ..Kőrösmező, május 20. — 1848.” keltezésű levelé­ben jelentette érkezésüket Pogány Károly első alispán­nak. Ez a levél ékes bizo­nyíték a kapitány hazafias magatartásáról. Miként írja: ....... folyó hó 28-án a paran­csom alatt álló közvitézek összeesküdtek, hogy hazájok­ba visszamennek és a tiszte­ket is magokkal viszik. Ezen terv szerint ugyanaznap dél­után az őrmester és a káplá­rok már őr nélkül sehová nem mozdulhattak." Íme. el­ső adat a századot hazaindí­tó Harsánvi Bálint őrmester­ről. de arról is, hogy Lenkey előzetesen tudott erről a tervről, sőt a hazaindulás napján Sztaniszlauba ment parancsnokához, akinek kato­nai szándékáról azonban nem tett említést! H ajdú Mihály közhuszár. Mariámpolban kapta kézhez szülőföldjéről. Hajdúböször­ményből 1848. május 26-án azt a visszahívó levelet, melyben Petőfi „Nemzeti dal”-a mellékelve volt. A költő szózata megfogant és a század elsőnek jött haza a külhonban állomásozó csá­szári seregből. Harsányi Bá­lintot illeti elsősorban a ke­gyelet tisztelete. melynek jelképe az isaszegi sírján — 1974. szeptember 29-én — emelt márványobeliszk. Augusztus 4—5., Orosháza \ Korabeli beszámolókból, levelekből, feljegyzésekből tudjuk rekonstruálni ezeket a napokat, melynek első esté­jén Máramarossziget polgárai fényes lakomát adtak a hu­szárok tiszteletére a Pomona- kertben, melyet Petőfi liget­nek (Malomkertnek) nevez­nek, (Pomona latin szó: a gyümölcs istenasszonyának neve.) Az ünnepi alkalommal a város vezetői szolgáltak fel a. huszároknak fáklyafény mellett és „úgy a fő- és al­tisztek és legénység előkelő helyeken voltak elszállásol­va”. , „A legfeltűnőbb alak volt Fiáth Pompéjus főhadnagy, ki bájos menyasszonyt (G. lengyel grófnő) hagyott Ga­líciában s itt egy pár napig igen bánatos volt —, előre sejtette szomorú sorsát, mely csak az első csatáig nyújtot­ta élete fonalát; de ezután kissé felvidult és adta a fenster promenádokat a szépasszonyoknak,” — írta róla az egyik résztvevő. Ek­kor mondotta Fiáth főhad­nagy. hogy belőle ugyan nem lesz Cézár, mert úgy érzi, az első csatában el fog esni, „Ugyan kérem, hisz csak nem esik el mindenki a csa­tában” — kiáltott fel G. kincstári hivatalnok. „Min­denki nem, hanem Fiáth Pom- pejus főhadnagy elesik” — volt a válasz. Így is történt! A Hajdú megyei és debre­ceni fiatalokból verbuvált „Würtemberg huszárok”, a császári hatalommal folyta­tott és az egész országot megmozgató vita után, a bá­náti déli hadszíntérre vezető útjukon Békés megyén is átvonultak. Utolsó pihenőjük a megyében Orosházán volt. azonban a „legnagyobb ma­gyar faluba” történt bevonu­lásuk ideje és szállásuk helye mindmáig még fel nem derí­tett. Íme útvonalukról a bi­zonyíték : Mészáros Lázár hadügymi­niszter „Buda-Pest. július hó 16. — 1848”. keltezésű ren­deleté tudtul adja a huszáro­kat pártfogásba vevő Mára- maros megyének, hogy „ ... a würtemberg.i király nevét viselő huszárezred egyik szá­zada Máramaros vármegyé­ből Szegedre költözendi... Utaznak a kincstár költségén Viskről Huszton. N. Szöllő- sön. Hajmin, Szatmáron. Do­bon. N. Károlyon, Mezögyá- non, Sarkadon, Gyulán, Csa­bán, Orosházán, Vásárhelyen át Szegedre. Aztán tovább b. Berchtold Fülöp altábor­nagy tervezése szerint, július 20-dikátó] augusztus 7-diké- ig". Lenkey százada pontosan betartotta a menetidőt, amit a Heves megyei nemzetőrség II. zászlóaljának tábori lel­késze, Eperjesy Ferenc, a Hadtörténeti Intézet levéltá­rában őrzött naplójával iga­zol. Az 1848. augusztus 7. bejegyzés szerint Szegeden „E pillanatban érkezett hoz­zánk a lelkes würtembergi huszárok leglelkesebb száza­dosa is. Lenkey". Visszaszámlálva a menet­időt, körülbelül augusztus 4 vagy 5. napján érkezhetett a század Orosházára. Érdemes lenne kutatni a régi iratok, jegyzőkönyvek között s ak­kor talán Orosházán is már­ványtáblán örökíthetnénk meg Lenkey huszárainak em­lékét. „ ... az ő nevével halok meg” Szegedről a huszárok Écs- kára, innen a harctérre vo­nultak, együtt a debreceni 10. honvéd zászlóaljjal, a woroniecki vadászokkal és a bihari önkéntesekkel. Fiáth főhadnagy jóslata itt valóra vált. Bódog László, a század egykori katonája. „Széplak. 1888. október 26." levelében állított emléket a szabadság­hősnek. Lehet, hogy kissé ro- mantizálta a tragikus ese­ményt, melyről így írt: „Ami­kor ágyúgolyó roncsolta ösz- sze Fiáth Pompejust. 1848. augusztus 19-én, a szent­tamási sáncoknál, azt mon­dotta haldokolva. „Tiba káp­lár. írja meg Szigetre szere-' lömnek, hogv elestem, az ő nevével halok meg." Verbá- szon temették el.” Fiáth főhadnagy elestekor Harsánvi Bálint vette át a század vezénylését. A sebe­sültek kimentésében Kaszás Samu szoboszlói közhuszár segített neki. A századot ha­zaindító őrmestert Kossuth novemberben hadnaggyá lép­tette elő az I. lovasezredhez Majd rövidesen már főhad­nagy a Bocskai huszároknál, ahol 1849. februárban a „2- od kapitány” rangot érte el. Róla érdekes emléket örö­kítettek meg a máramaros- szigeti szemtanúk: „Milyen öröm volt, amikor a gyere­kek, ifjak, és öregek előtt el- defilírozott Harsányi őrmes­ter, a legkitűnőbb lovasok egyike, meg Bőr András káp­lár. A gyerekek csak attól tartottak, hogy Harsányi — mert egyszer megtette és sebes vágtában egy gye­reket kapott a nyergébe — mindig egy-egy gyereket kap fel”. Harsányi Bálintról gazdag hagyományokat őriznek ma is az isaszegiek. Ezek a ha­gyományok talán már legen­dává alakultak. Vagy az isa­szegi csatában, vagy — más adatok szerint — pár nap­pal később a Rákos mezején vívott, ütközetben esett el. Minden emlékezés és adat kiemeli azonban, hogy Har­sányi nemcsak kiváló lovas, hanem kitűnő parancsnok és bátor katona volt, aki min­dig huszárai élén vágtázott. Hősi halála történetéről az az isaszegi hagyomány, hogy „ ... a lovasrohamban hét pisztolylövést és ugyaneny- nyi kardvágást kapott, ami­kor huszárai leemelték a ló­ról, lehanyatlott a feje és a vérveszteségtől meghalt.” Harsányi hűséges bajtársa. Bőr András káplár, a mára- marosszigeti gyerekek ked­vence volt. Azoké a gyere­keké, akik a történelmi vi­harban is kamaszok marad­tak, és a drámába is hu­mort vegyítettek. Ezek a kó­pék, a város két kóborku­tyáját elnevezték Windisch- gräetznek és Jellasicsnak. Ebbő] sok félreértés támadt a császári csapatok bevonu­lása után, de a gyerekek ki­fejezői voltak a közvéle­mény hangulatának. A „Máramarosi Lapok" 1891. aug. 2-án nekrológban emlékezett meg az egykori kedvencről. „Egy Lenkey- huszár halt meg a napokban Bajon. Bőr András, akire M. Szigeten is sokan emlé­keznek. amikor megérkezett Szigetre Lenkeyvel és Fiáth Pompéjus főhadnaggyal. Szi­geten volt beszállásolva és lelkesedett Lenkeyért. Most 79 éves korában hunyt el. Husz.árkáplár volt, hatalmas alak, kifent bajuszával, a szigeti gyerekekkel órákon át eljátszott.” Ismeretes még Bodó János közhuszár és Dudás század- trombitás neve is. Új eszmék harcosai 1894-ben, Kossuth Lajos temetésén, a Lenkey-század egykori katonája, Berger Imre vitte a máramarosi honvédzászlót (mely 1967- ben került a Budapesti Had­történeti Múzeum gyűjtemé­nyébe). Talán, Petőfi mel­lett, ő állított legszebb em­léket bajtársainak, amikor a kiegyezés után szülővárosá­ból, Nagyszöllősrői Márama- rosszigetre települt át, ahol megnyitotta a „Lenkey-hu- szár”-hoz címzett vendéglő­jét. A századfordulón ennek termei adtak helyt az öntu­datra ébredt munkásoknak, akik itt alakították meg szakszervezeteiket és itt szervezték sztrájkjaikat is. A vendéglő belső helyisége volt 1906-ban a „sztrájkta­nya”. A megmozdulás sike­rét még megérte a volt hu­szár, aki 1906. augusztus 23-án halt meg. Búcsúztató­ja is megemlíti: hogy „az öreg honvéd mindig hagyon büszkén emlegette vitéz tet­teit”. Munkásbarátai kísér­jék utolsó útjára azt az em­bert, aki idős korában is büszkén vállalta, hogy az új eszmék harcosai az ő házá­ból induljanak útjukra. Mindannyian a történelmi múltból merítettek erőt! Példamutató emléküket illő megőrizni nekünk, a ké­sői utódoknak is! Dr. Kovássy Zoltán Felemelő érzés, ha egy család úgy tud együttélni saját múltjával, hogy közben érzi: a magyarság történel­mének is részesei voltak elő­dei. Dr. Márki-Zay Lajos nyugdíjas jogász, s örökké aktív gyulai patrióta ottho­na a történelmi ereklyék gazdag tárháza. Szobájának falait míves munkával ké­szült arcképek díszítik. Port­rék azokról, akik hajdanán ott voltak a nemzeti haladás élvonalában, és tettek is va­lamit a köz érdekében. Asz­talán egy állványra erősí­tett ércdarab, Rákóczi egyik ágyújának része. A vitrin­ben Hajnóczy pipája dísze­leg, amelyet a házigazda egyik ősének ajándékozott a jakobinus vezér. (Azon a ke­gyetlen reggelen, ott a Vér­mezőn, ugyan szippantott volna belőle a hóhérpallosra ítélt nagyakaratú úr, ha ép­pen a keze ügyében van a kedvenc pipa, amit most szemmel simogatok? (Ritkán háborgatott irományok kö­zött Munkácsy Mihály, Liszt Ferenc és az aradi vértanú. Pöltenberg Ernő kézírása. Es mindehhez a házigazda szí­ves szavai adják az eligazí- tót. — Órákig, napokig tudnék beszélni a nálam őrzött csa­ládi ereklyékről — mondja dr- Márki-Zay Lajos. — Most, március idusán hadd szóljak az 1848-as emléke­Gyulán a legszebb köztéri mű, Magyarországon a leg­jobb Petőfi-szobor Ferenczy Béni alkotása. Útja megszü­letésétől felállításáig — sőt, még azon túl — mégis vi­szontagságos volt. Ferenczy t 1948-ban Ko­dály Zoltánnal együtt tün­tették ki Kossuth-díjjal, ugyanakkor kapta meg Jó­zsef Attila, Móricz Zsigmond és Bartók Béla is a posztu­musz kitüntetést. Ugyaneb­ben az évben születik meg első köztéri szobra, a Pető­fi, a minisztérium megren­delésére, eredetileg a milá­nói Ambrosiana-könyvtár udvarára a nemzeteket kép­viselő szoborparkba, ahova pl. a német nemzet Goethe, az angol Byron szobrát állí­totta. 1949. március 7-i napló­jegyzésében Ferenczy Béni arról ír, hogy még dolgozik rajta. Május 6-án: „kiderült, hogy a Petőfit még decem­berben stornírozta a meg­rendelő kultuszállamtitkár." Révai József vonta vissza a megrendelést, amire Hatvá­ny Lajosné így emlékezett: „Ö közölte — hivatalból — Bénivel, hogy az nem igazi Petőfi, nem igazi forradal­már — egy suhanc kihajtott ingnyakkal, kard nélkül.” Naplójából úgy derül ki, a bölcs Ferenczy Bénit nem izgatta túlságosan, hogy a szobor megrendelését vissza­vonták; „így annál szíveseb­ben, mintha csak magamnak dolgoznék — úgy folytatom. inkről. Ott a sarokban lát­ható az egyik szépapám, Mojsisovics Sámuel arcképe. A forradalmas időkben 6 volt Szarvas város főbírája. Családi elbeszélésekből tu­dom, amit a történészek is igazolnak, hogy 1848-ban Szarvas a vidéki városok közül — Cegléd után — má­sodikként csatlakozott a for­radalomhoz. Akkoriban Pest­ről már vonat járt Szolno­kig, s onnan postakocsival lehetett közlekedni. A Bá­rány vendéglőben, a „szarva­si Pilvaxban” már egy nap­pal a fővárosi események után lázba jött a közönség. A Réthy-nyomdában sokszo­rosították a Tizenkét pontot, s a többnyire szlovákok lak­ta városban is végbevitték a forradalmat. Ősöm, Mojsiso­vics Sámuel vezetésével kül­döttség indult Pestre, hogy bejelentsék csatlakozásukat. Nyári Pál, Irinyi József, Klauzál Pál és Irányi Dániel fogadták őket, s az elöljáró­ság nevében megköszönték a szarvasiak bátor tettét. A ház asszonya kávéval, süteménnyel és egy pohárka diólikőrrel kínál. Közben egy másik festményben gyö­nyörködünk. Hátlapján Kos­suth Lajos keze írása: „Fe­renc fiam által festett arc­képem (79 éves koromból) — Zlinszky Istvánnénak, aki megszánva Atyám sírjának elhagyottságát, annak jelzé­most már fokozódó bátor­sággal 1” Hogy mi lehetett az oka a megrendelés visszavonásá­nak, arra dokumentált, konkrét magyarázatot nem találunk. Része lehet az igazságnak Vajda Miklós vé­leménye: „Annyit Révai íz­lése is fölismert, hogy ez a Petőfi nem az ő korszaká­nak "lobogójára« való.” Miben ütött el oly nagyon ez a Petőfi az eddigiektől? sét nemes buzgalommal esz­közlé. — Hálás érzelemmel: Kossuth Lajos”­— Dédanyám kapta ezt a képet a száműzetésben élő Kossuthtól — mondja Már­ki-Zay doktor. — Levelet is őrzök ebből az időből: „Én az önkény foglya voltam, midőn atyám meghalt. Nem én zárhattam le szemeit — és 29 év óta hontalan; sír­ját sem én gondozhatom — Legyen ön áldott Asszo- J nyom!, hogy a fiúi kegyelet adóját a lelkes honleány te­vékeny részvétével nagylel­kűen pótolni vállalkozott." Síremléket is emeltek Kos­suth édesapjának hamvai fö­lé. Országos közadakozásból készült a gránitobeliszk amelynek felavatása is né­ma tüntetéssé alakult. Fény­képet nézegetünk az ünnep­ségről. A házigazda, mint régi ismerőseit mutatja a képen látható embereket: ez itt Kossuth unokája, mellet­te Damjanich tábornok öz­vegye, ez itt a dédanyám, karján pedig az akkor még karonülő nagyanyám. Megilletődötten nézzük a sárgult képeket, s közben arra gondolok, mennyi kin­cset rejthet ez a ház. Pél­dául az a céhláda, amelyet még ki sem nyitottunk. De ez már egy másik történet. Andódy Tibor Lendületes, lépő helyzetben áll a költő alakja az ala­csony talapzaton. Feje lesze- geződik. de tekintete előre néz. Jobb keze ökölbe szo­rul, a másik kardját érinti, lábával a dicsőség babérko­szorúját tapossa. E látszólag nyugalmas mozdulat azon­ban hatalmas feszültséget hordoz. Komoly arcából ko­nokul elővillanó tekintete, ökölbe szorított keze, s a vé­kony, inas testretapadó ru­házat hajlékony, mégis viha­ros redőj — szobrászi va­rázslat. A szobor elkészültétől fel­állításáig lü év telt el. Ad­dig csak az első, gipszválto- zat kallódott raktárban, a kardja is eltörött. Először 1955-ben, egy könyvborító fotóján került a közönség elé, Hatvány Lajos „így élt Petőfi" című kötetén. Itt fe­dezte fel Hubay Miklós. Egy évvel később kiállították a Műcsarnokban. Fülep La­jos rövid, de megható kö­szöntőt írt a szobor „napvi­lágra kerülése” alkalmából. Nagy László pedig azt írta meg, milyen idegenül állt ott, a számára szűk, szigorú geometriájú teremben, pate- tikus. üres szobortársai kö­zött. Itt látta és szerette meg Enyedi G. Sándor is, Gyula akkori tanácselnöke. Neki köszönhető, hogy a Petőfi- szobor végleg kikerült rejte- kéből, s bronzba öntve, 1959. március 15. óta ott áll, „az előtt az egykori megyeháza előtt, ahol a költő — Mező- berénybe. s onnan Segesvár­ra menet — utoljára vett részt a közügyekben.” Ibos Éva Ferenczy Béni: Petőfi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom