Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-14 / 62. szám
1986. március 14., péntek o Nem járnak hintán Ponthegesztéssel erősítik helyükre a kapcsolók érintkezőjét A gyarmati szövetkezet dolgozói már 1951 óta foglalkoznak a hintókkal. Előbb csak javítással, majd később, a magyar fogathajtók számára, gyártással is. Szép munka, de ebből annyira még sosem futotta, hogy a Füzesgyarmati Univerzál Ipari Szövetkezet dolgozói maguk is hintót vegyenek. A magyar fogathajtók sikere is legfeljebb erkölcsi dicsőséget hoz a szövetkezetnek, anyagi hasznot kevésbé. — Ha évente tíz hintót készítünk, akkor abból 2 millió forint bevétele van a szövetkezetnek. Ételhordóból százezret gyártunk, ebből 15 —20 millió forint. A különbség magáért beszéj. Igaz, a hintókészítés nagyobb hírnevet hoz. A mi bognármesterünk keze munkája az a jármű, amellyel világbajnokságot nyertek a fogathajtók, de ezért a sikerért nem adnak nekünk semmit a boltban — teszi helyére a dolgokat Szegedi Sándor, a szövetkezet elnöke. Ha nem is nagy üzlet, azért csak készül hintó most is a szövetkezetben. Kérdés persze, meddig, mert utánpótlás nem nagyon van. Den- gi Imre bognármester éppen a kerék egyik küllőjét fűrészeli, illesztgeti, amikor kissé szomorúan megjegyzi: — Van már vagy 18—20 éve, hogy utoljára bognártanuló volt a szövetkezetben. Ezt a mesterséget nem lehet könyvből megtanulni, a gyakorlatban kell ellesni a fogásokat. Mi bizony, lassan megöregszünk, és jó lenne átadni tudásunkat a fiatalabbaknak. Szerencsére a magyar lovassport fellendülőben van, ez talán felkelti az érdeklődést a mi munkánk iránt is és akkor nem hal ki ez az ősi mesterség. Bármilyen szép, míves munkát Végez a bognár, a hasznot inkább a szériamunka hozza. Ezt csinálják egy csarnokkal odébb azok az asszonyok, akik a húsvágótőkéket készítik. Ilyet egyedül itt gyártanak az országSZOVJET AUTÓEXPORT. Tíz százalékkal bővült és 3,6 milliárd rubelt ért el tavaly a gépkocsik és a járműtechnikai berendezések külkereskedelmi forgalma a Szovjetunióban. A közúti közlekedést szolgáló műszaki berendezések exportja ezen belül 6 százalékkal, 1,4 milliárd rubelre nőtt. Az -ágazat fő külkereskedelmi partnerei tavaly is a szocialista országok voltak: az „Avtoexport” által külföldön értékesített összes termék 60 százaléka ezekben az államokban talált gazdára, s az import 90 százaléka érkezett a szocialista országokból. A ban Látszólag nem nagy ügy, csak egymás mellé kell illeszteni a fahasábokat, de azért titka van ennek is. Nem mindegy a szálirány, úgv kell összepasszítani őket, hogy utána roncsolódás nélkül bírják a bárd hatalmas ütéseit, minden irányból. Nem is lehet igazán gépesíteni ezt a munkát, legfeljebb a faanyag előkészítését. Czinege Kálmánná szerint igen nehéz munka ez. Egy héten 400 ragasztott, csiszolt óriás kocka kerül ki a hét asszony keze alól. — Én szakmám szerint hintókárpitos vagyok, de hát kevés a kárpitosmunka, dolgozni meg csak kell valamit! — néz fel a csiszolásból. Szó ami szó, a tőkegyártás nem nevezhető kifejezetten érdekfeszítő, alkotó munkának, de az ételhordó gyártása, a kazánburkolatok készítése, vagy a villanykapcsolók sajtolása, ponthegesztése sem az a fajta tevékenység, melyeket igazán kreatívnak nevezhetnénk. Figyelembe kell venni azonban, hogy az itt dolgozó 270 férfi és nő többsége szakképzetlen. Ez rögtön azt is meghatározza, milyen munkákra vállalkozhat a szövetkezet. Hosszú évekig csak bedolgozói, bérmunka-tevékenységet folytathattak, csak az utóbbi években jutottak el addig, hogy saját termékek termelése adja az árbevétel felét. Pedig a bérmunka általában nem túl jó üzlet, hiszen mindenki azt a munkát adja ki másnak, ami neki valamiért nem tetszik. Nyilván a füzesgyarmatiak sem a legjobban fizető termékek gyártását kapják meg az anyavállalatoktól. — Igv van ez nálunk is — mondja a szövetkezet elnöke. — Próbálunk persze válogatni, a szerződéskötések előtt gondosan számolgatjuk a várható hasznot, de néha kényszerhelyzetbe kerülünk. Ilyenkor el kell vállalni olyan munkát is, amelyen a végelszámolásnál nincs egy fillér hasznunk Szovjetunió behozatali listáján a városi és távolsági autóbuszok, valamint a komplett közlekedéstechnikai berendezések álltak az első helyeken, míg a kivitel legnagyobb részét változatlanul a személy- és teherautók képezték. Jelentős üzleti tevékenységet folytatott 1985- ben a vállalat a fejlett tőkés országok cégeivel is. A nyugati államokba irányuló kivitel fő tételei tavaly változatlanul a Lada-gépkocsik voltak, s a Szovjetunió által külföldön értékesített személygépkocsik 80 százalékát Nyugat-Európában adták el. A Lada és UAZ tísem. mert ha munka nélkül maradnánk, az tiszta ráfizetés lenne. A szövetkezet nincs köny- nyű helyzetben. Termelési értékük csaknem 100 millió forint, de tavaly csak 6 millió forint nyereséget könyvelhettek el. Ebből a pénzből nemhogy fejlesztésre, de szinten tartásra is alig futja, márpedig, ha nem sikerül korszerűsíteniük berendezéseiket, aligha számíthatnak arra, hogy magasabb műszaki színvonalú, bonyolultabb, s így jobban fizető termékeket vehetnek gyártásba. Ezt érzik a szövetkezet vezetői is, ezért vettek pusú autók eljutottak még olyan távoli országokba is, mint Panama, Jamaica, Ecuador. 9 FELÉRTÉKELIK A MÁRKÁT? A nyugatnémet pénzügyminiszter közölte: nem lehet kizárni, hogy sor kerül a márka felértékelésére- Stoltenberg, a kölni Express című napilapnak adott nyilatkozatában utalt arra, hogy az NSZK valutája az utóbbi időben jelentősen megerősödött más nyugati pénzekhez képest. A dollár viszonylatában például négy év legmagasabb árfolyamán jegyezték: a londoni tőzsdén 1 dollárért mindössze 2,2072 márkát kértek. Az idén 3,5— 4 százalékos lesz a gazdasági növekedés üteme, s 400 ezerrel gyarapszik a munfel 6 millió forintnyi KFA- hitelt a Kiszövtől a szövetkezet korszerűsítésére. Ezért dolgoznak azon, hogy stabil, saját terméklistát alakítsanak ki és megválogassák kooperáló partnereiket. Inkább kevesebbet, de azt jobban — ez most a jelszó a szövetkezetben —, ennek jegyében tervezik úgy, hogy az idén csak 70 millió forint lesz a termelési érték, de az eredmény 7 millió forint. Ebből talán a bérekre is több jut az idén, mert a szövetkezet átlagos bérszínvonala elég alacsony, nem haladja meg az évi 47 ezer forintot. Erre tavaly 3 százalékot tudtak rátenni, az idén már 5 százaléknyi emelést terveznek. Mondtuk már. nincs köny- nyű helyzetben a szövetkezet, pedig tartalékait kihasználva sok mindent elérhetnének. Megerősíti ezt Czinege Kálmán műszaki vezető is. — Jelenleg lemezhajlító-, daraboló- és préselőkapacitá- sunk csak kis részben van lekötve. Két műszakban, tízszer annyit tudnánk termelni ezeken a gépeken, mint amennyire most rendelésünk van. Az a nagy feladatunk, hogy munkát szerezzünk ezekre a gépekre, és ezek bevételéből jutna pénz sokkal jobb és újabb eszközökre, melyekkel stabil, jól fizető termékeket tudnánk készíteni. Ha ez a tervünk megvalósul, végre elkerülhetünk a Békés megyei szövetkezeti rangsor végéről. Kép, szöveg: Számadó Julianna kahelyek száma. Az infláció az egy százalékot sem fogja elérni. EMELKEDŐ OLAJÁR Hordónként több mint fél dollárral, 12 és fél dollár fölé emelkedett az amerikai olajtőzsdén azon hazai nyersolajára, amelyet áprilisi szállításra kötöttek le. Az játszott közre az elmúlt időszakéval ellentétel-irányzatban, hogy a piac már rendkívül alacsonynak ítélte a kialakult árakat, s „egy kicsit összeszedte magát". Hathat azonban az OPEC közelgő hét végi miniszteri értekezletének előszele is; a piacon egyes nagy közel- keleti olajtermelők illetékeseinek nyilatkozata alapján arra számítanak, hogy most már az árak védelmére is gondolnak majd a szervezetben. Újabb hintó készül a bognárműhelyben x hírek o világgazdaságból Középpontban a gabonatermesztés fejlesztése Hazánk természeti adottságai kiválóan alkalmasak a gabonafélék termesztésére. Míg a hatvanas évek elején évente 6—6.5 millió tonna gabonát termeltünk — a jelenleginél 13 százalékkal nagyobb vetésterületen —. addig az elmúlt tervidőszak átlagában éves szinten 14 millió tonnát meghaladó gabonatermést értünk el. A VII. ötéves tervben sem mondhatunk le a népgazdasági szempontból jelentős ágazat fejlesztéséről, hiszen ez adja a -lakosság alapvető élelmiszer- ellátását, s exportja is meghatározó mértékben járul hozzá az egyensúlyi helyzet javításához. A megtermelt gabona mintegy 13 százaléka kerül közvetlen élelmezésre, 70—75 százalékát az -állattenyésztés hasznosítja, mely alapja a hús-, tej és tojástermelésnek. Országosan a vetésterület 60—61 százalékát foglalja el a gabona. Bruttó termelési értéke évente csaknem 50 milliárd forint és az állattenyésztésen keresztül további 80—90 milliárd forint termelési érték előállítását jelenti. A VII. ötéves tervi elképzelések csak akkor teljesíthetők, ha országosan a gabonafélék vetésterülete eléri, vagy meghaladja a 2,9 millió hektárt. Az össztermésnek úgy kell növekednie, hogy 1990-ben 17 és fél, 18 millió tonna gabona kerüljön betakarításra. Emelni kell a fajlagos hozamokat is, mégpedig úgy, hogy a tervidőszak végére búzából elérjük az 5 és fél tonna hektárt, kukoricából pedig meghaladjuk a 7 tonna hektár termésátlagot. Elsősorban a kukorica vetésterületét kívánatos emelni, mindez úgy érhető el, ha az utóbbi években megszokottnál nagyobb mértékben csökkentik a gazdaságok a szántóföldi takarmánytermő területet. A jövőben növelni kell a kettős termesztésbe bevont területeket. A korán lekerülő növények, m*nt a borsó, őszi árpa. vagy az időben feltört évelő pillangósok után megvan a lehetősége a kettős termesztésnek. A fentieket figyelembe véve az elkövetkező években 150—160 ezer hektár kettős termesztéssel hasznosított terület elérését tűzték ki célul. Ebből a szuperkorai kukoricák vetésterülete várhatóan meghaladja a 100 ezer hektárt. A múlt év őszén meghirdetett több évre szóló gyep-gabona váltógazdólkodás elterjesztését célzó pályázatok, már eddig is kedvező visszhangra találtak az üzemekben. 1990-re mintegy 300 ezer hektár gyepterületet kell bevonni a váltógazdálkodásba, amelyből évente 80—100 ezer hektár terület vethető be gabonával. A gabonatermelés fejlesztésében kiemelkedő jelentősége van a biológiai alapoknak, a köztermesztésben lévő fajták és hibridek termőképességének. A VI. ötéves terv során 14 búza-, 12 árpafajta és 27 kukoricahibrid kapott állami minősítést. Jelenleg úgy ítélhető meg, hogy a nemesítésben a közeljövőben nem számíthatunk nagy biológiai robbanásra, azonban a hagyományos módszerekkel is lehel tovább javítani a minőséget. A hazai kutatásokat ezen a területen tovább kell gyorsítani és csökkenteni lemaradásunkat a-nemzetközi élvonaltól. A gabonatermesztésben a legnagyobb energia- és költség- ráíordítást a talajművelés jelenti. Az őszi búzánál lehetőleg kerülni kell a szántást, és a forgatás nélküli talajművelést kívánatos alkalmazni. Napjainkban mintegy 7—800 ezer hektáron használják ki ennek az energiatakarékos talajművelésnek az előnyeit. A jövőben csökkenteni kell az ellenőrzés nélküli magvak vetését, hiszen ez a meggondolatlan takarékosság és nagyfokú szakmai hiányosság igen nagy károkat okozhat. A külföldi tapasztalatok alapján a következő években nagyobb szerepet kell adni a művelőutas kalászos gabonatermesztésnek. Mindez taposási károk nélkül teszi lehetővé a folyamatos tápanyagellátást és a növényvédelmi munkálatokat. A szórva vetési technológia elterjesztése elsősorban az úgynevezett „perctalajokon” hasznosítható jól, ahol a vetés gyorsaságára kell törekedni. Köztudomású, hogy a szemterméssel csaknem azonos meny- n.viségű melléktermék keletkezik a gabonatermesztésben. Ezeknek a melléktermékeknek nagy szerepe lesz a biobri- k( ttgyártásban. 1990-re várhatóan évente mintegy 2 millió •tonna brikettet lehet előállítani az országban. Az intenzív gabonatermelési program, amely 1980-ban indult, jelentős eredményeket hozott. Bevezetésre kerültek a legújabb termesztési technológiák, a legkorszerűbb kémiai anyagok és műszaki, technikai anyagok. A programban mintegy 900 ezer hektár gabonaterületen ennek több, mint fele búza, valósult meg az intenzív termelésfejlesztés. Az év elején kezdődött új tervidőszakban kiemelt feladatként kell folytatni a gabonatermelés fejlesztését. Ezt indokolják az üzemi jövedelmezőségi viszonyok, a belső ellátás igénye és a gazdaságos külpiaci értékesítés lehetősége. Vcrasztó La jos □OMUS Március 29-ig árengedményes bútorvásár A KARCAGI MINIBÚTOR-BOLTBAN (Madarasi út 49.) ÉS A DÉVA VÁNYAI BÚTORBOLTBAN (Lenin út 30.). 10—40 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT.