Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
f 1986. március 15., szombat IgHsiUkfcM A Lenkey-huszárok emléke „Viskről Huszton, Szakmaron... Sarkadon, Gyulán, Csabán, Orosházán át Szegedre” Kossuth-kézirátok egy gyulai családnál A márciusi eseményeket követően fordulatot jelentett a polgári forradalom és; szabadságharcunk történetében, amikor a „Würtembergi Királyi 6-ik Sz. Ezredes Osztály 2-ik század”-a a havasokon keresztül Galíciából megérkezett és felsorakozott Má- ramarossziget főterén. Petőfi Sándor lelkesítő költeményében állított emléket a huszároknak és parancsnokuknak. Lenkey János kapitánynak, az aradi várbörtön későbbi mártír tábornokának. A hősökről Kossuth Lajos is di- csérőleg emlékezett meg a képviselők előtt, mert „Meg- mutatták az utat. miként kell cselekedni”. Útjukat és sorsukat kutatva. több értékes és érdekes adatot találtam a huszárszázad néhány tagjáról. Ezekkel az epizódokkal most emléküket elevenítem fel, mert történetükben Békés vármegye több helysége, köztük Orosháza is egyik állomáshelyük volt. hogy hazájokba visszamennek.. Egy korabeli napló szerint: „Május utolsó napján 1848, éljenek és diadalkiáltá- sok között vonult be a kapitány Máramarosszigetére... Az egész város elejök ment. A nemzetőrség felállíttatott ... A megyeháza előtt sorba felállott az egész század. Lenkey lelkes beszédben felszólító a hatóságokat, rendelkezzék felölök, míg a minisztérium sorsuk felett ha- tározand.” A régi iratokból kitáruló történelem megvilágítja Lenkey jellemét is. Amikor a huszárok átverekedték magukat a Kárpátokon, Lenkey kapitány ..Kőrösmező, május 20. — 1848.” keltezésű levelében jelentette érkezésüket Pogány Károly első alispánnak. Ez a levél ékes bizonyíték a kapitány hazafias magatartásáról. Miként írja: ....... folyó hó 28-án a parancsom alatt álló közvitézek összeesküdtek, hogy hazájokba visszamennek és a tiszteket is magokkal viszik. Ezen terv szerint ugyanaznap délután az őrmester és a káplárok már őr nélkül sehová nem mozdulhattak." Íme. első adat a századot hazaindító Harsánvi Bálint őrmesterről. de arról is, hogy Lenkey előzetesen tudott erről a tervről, sőt a hazaindulás napján Sztaniszlauba ment parancsnokához, akinek katonai szándékáról azonban nem tett említést! H ajdú Mihály közhuszár. Mariámpolban kapta kézhez szülőföldjéről. Hajdúböszörményből 1848. május 26-án azt a visszahívó levelet, melyben Petőfi „Nemzeti dal”-a mellékelve volt. A költő szózata megfogant és a század elsőnek jött haza a külhonban állomásozó császári seregből. Harsányi Bálintot illeti elsősorban a kegyelet tisztelete. melynek jelképe az isaszegi sírján — 1974. szeptember 29-én — emelt márványobeliszk. Augusztus 4—5., Orosháza \ Korabeli beszámolókból, levelekből, feljegyzésekből tudjuk rekonstruálni ezeket a napokat, melynek első estéjén Máramarossziget polgárai fényes lakomát adtak a huszárok tiszteletére a Pomona- kertben, melyet Petőfi ligetnek (Malomkertnek) neveznek, (Pomona latin szó: a gyümölcs istenasszonyának neve.) Az ünnepi alkalommal a város vezetői szolgáltak fel a. huszároknak fáklyafény mellett és „úgy a fő- és altisztek és legénység előkelő helyeken voltak elszállásolva”. , „A legfeltűnőbb alak volt Fiáth Pompéjus főhadnagy, ki bájos menyasszonyt (G. lengyel grófnő) hagyott Galíciában s itt egy pár napig igen bánatos volt —, előre sejtette szomorú sorsát, mely csak az első csatáig nyújtotta élete fonalát; de ezután kissé felvidult és adta a fenster promenádokat a szépasszonyoknak,” — írta róla az egyik résztvevő. Ekkor mondotta Fiáth főhadnagy. hogy belőle ugyan nem lesz Cézár, mert úgy érzi, az első csatában el fog esni, „Ugyan kérem, hisz csak nem esik el mindenki a csatában” — kiáltott fel G. kincstári hivatalnok. „Mindenki nem, hanem Fiáth Pom- pejus főhadnagy elesik” — volt a válasz. Így is történt! A Hajdú megyei és debreceni fiatalokból verbuvált „Würtemberg huszárok”, a császári hatalommal folytatott és az egész országot megmozgató vita után, a bánáti déli hadszíntérre vezető útjukon Békés megyén is átvonultak. Utolsó pihenőjük a megyében Orosházán volt. azonban a „legnagyobb magyar faluba” történt bevonulásuk ideje és szállásuk helye mindmáig még fel nem derített. Íme útvonalukról a bizonyíték : Mészáros Lázár hadügyminiszter „Buda-Pest. július hó 16. — 1848”. keltezésű rendeleté tudtul adja a huszárokat pártfogásba vevő Mára- maros megyének, hogy „ ... a würtemberg.i király nevét viselő huszárezred egyik százada Máramaros vármegyéből Szegedre költözendi... Utaznak a kincstár költségén Viskről Huszton. N. Szöllő- sön. Hajmin, Szatmáron. Dobon. N. Károlyon, Mezögyá- non, Sarkadon, Gyulán, Csabán, Orosházán, Vásárhelyen át Szegedre. Aztán tovább b. Berchtold Fülöp altábornagy tervezése szerint, július 20-dikátó] augusztus 7-diké- ig". Lenkey százada pontosan betartotta a menetidőt, amit a Heves megyei nemzetőrség II. zászlóaljának tábori lelkésze, Eperjesy Ferenc, a Hadtörténeti Intézet levéltárában őrzött naplójával igazol. Az 1848. augusztus 7. bejegyzés szerint Szegeden „E pillanatban érkezett hozzánk a lelkes würtembergi huszárok leglelkesebb századosa is. Lenkey". Visszaszámlálva a menetidőt, körülbelül augusztus 4 vagy 5. napján érkezhetett a század Orosházára. Érdemes lenne kutatni a régi iratok, jegyzőkönyvek között s akkor talán Orosházán is márványtáblán örökíthetnénk meg Lenkey huszárainak emlékét. „ ... az ő nevével halok meg” Szegedről a huszárok Écs- kára, innen a harctérre vonultak, együtt a debreceni 10. honvéd zászlóaljjal, a woroniecki vadászokkal és a bihari önkéntesekkel. Fiáth főhadnagy jóslata itt valóra vált. Bódog László, a század egykori katonája. „Széplak. 1888. október 26." levelében állított emléket a szabadsághősnek. Lehet, hogy kissé ro- mantizálta a tragikus eseményt, melyről így írt: „Amikor ágyúgolyó roncsolta ösz- sze Fiáth Pompejust. 1848. augusztus 19-én, a szenttamási sáncoknál, azt mondotta haldokolva. „Tiba káplár. írja meg Szigetre szere-' lömnek, hogv elestem, az ő nevével halok meg." Verbá- szon temették el.” Fiáth főhadnagy elestekor Harsánvi Bálint vette át a század vezénylését. A sebesültek kimentésében Kaszás Samu szoboszlói közhuszár segített neki. A századot hazaindító őrmestert Kossuth novemberben hadnaggyá léptette elő az I. lovasezredhez Majd rövidesen már főhadnagy a Bocskai huszároknál, ahol 1849. februárban a „2- od kapitány” rangot érte el. Róla érdekes emléket örökítettek meg a máramaros- szigeti szemtanúk: „Milyen öröm volt, amikor a gyerekek, ifjak, és öregek előtt el- defilírozott Harsányi őrmester, a legkitűnőbb lovasok egyike, meg Bőr András káplár. A gyerekek csak attól tartottak, hogy Harsányi — mert egyszer megtette és sebes vágtában egy gyereket kapott a nyergébe — mindig egy-egy gyereket kap fel”. Harsányi Bálintról gazdag hagyományokat őriznek ma is az isaszegiek. Ezek a hagyományok talán már legendává alakultak. Vagy az isaszegi csatában, vagy — más adatok szerint — pár nappal később a Rákos mezején vívott, ütközetben esett el. Minden emlékezés és adat kiemeli azonban, hogy Harsányi nemcsak kiváló lovas, hanem kitűnő parancsnok és bátor katona volt, aki mindig huszárai élén vágtázott. Hősi halála történetéről az az isaszegi hagyomány, hogy „ ... a lovasrohamban hét pisztolylövést és ugyaneny- nyi kardvágást kapott, amikor huszárai leemelték a lóról, lehanyatlott a feje és a vérveszteségtől meghalt.” Harsányi hűséges bajtársa. Bőr András káplár, a mára- marosszigeti gyerekek kedvence volt. Azoké a gyerekeké, akik a történelmi viharban is kamaszok maradtak, és a drámába is humort vegyítettek. Ezek a kópék, a város két kóborkutyáját elnevezték Windisch- gräetznek és Jellasicsnak. Ebbő] sok félreértés támadt a császári csapatok bevonulása után, de a gyerekek kifejezői voltak a közvélemény hangulatának. A „Máramarosi Lapok" 1891. aug. 2-án nekrológban emlékezett meg az egykori kedvencről. „Egy Lenkey- huszár halt meg a napokban Bajon. Bőr András, akire M. Szigeten is sokan emlékeznek. amikor megérkezett Szigetre Lenkeyvel és Fiáth Pompéjus főhadnaggyal. Szigeten volt beszállásolva és lelkesedett Lenkeyért. Most 79 éves korában hunyt el. Husz.árkáplár volt, hatalmas alak, kifent bajuszával, a szigeti gyerekekkel órákon át eljátszott.” Ismeretes még Bodó János közhuszár és Dudás század- trombitás neve is. Új eszmék harcosai 1894-ben, Kossuth Lajos temetésén, a Lenkey-század egykori katonája, Berger Imre vitte a máramarosi honvédzászlót (mely 1967- ben került a Budapesti Hadtörténeti Múzeum gyűjteményébe). Talán, Petőfi mellett, ő állított legszebb emléket bajtársainak, amikor a kiegyezés után szülővárosából, Nagyszöllősrői Márama- rosszigetre települt át, ahol megnyitotta a „Lenkey-hu- szár”-hoz címzett vendéglőjét. A századfordulón ennek termei adtak helyt az öntudatra ébredt munkásoknak, akik itt alakították meg szakszervezeteiket és itt szervezték sztrájkjaikat is. A vendéglő belső helyisége volt 1906-ban a „sztrájktanya”. A megmozdulás sikerét még megérte a volt huszár, aki 1906. augusztus 23-án halt meg. Búcsúztatója is megemlíti: hogy „az öreg honvéd mindig hagyon büszkén emlegette vitéz tetteit”. Munkásbarátai kísérjék utolsó útjára azt az embert, aki idős korában is büszkén vállalta, hogy az új eszmék harcosai az ő házából induljanak útjukra. Mindannyian a történelmi múltból merítettek erőt! Példamutató emléküket illő megőrizni nekünk, a késői utódoknak is! Dr. Kovássy Zoltán Felemelő érzés, ha egy család úgy tud együttélni saját múltjával, hogy közben érzi: a magyarság történelmének is részesei voltak elődei. Dr. Márki-Zay Lajos nyugdíjas jogász, s örökké aktív gyulai patrióta otthona a történelmi ereklyék gazdag tárháza. Szobájának falait míves munkával készült arcképek díszítik. Portrék azokról, akik hajdanán ott voltak a nemzeti haladás élvonalában, és tettek is valamit a köz érdekében. Asztalán egy állványra erősített ércdarab, Rákóczi egyik ágyújának része. A vitrinben Hajnóczy pipája díszeleg, amelyet a házigazda egyik ősének ajándékozott a jakobinus vezér. (Azon a kegyetlen reggelen, ott a Vérmezőn, ugyan szippantott volna belőle a hóhérpallosra ítélt nagyakaratú úr, ha éppen a keze ügyében van a kedvenc pipa, amit most szemmel simogatok? (Ritkán háborgatott irományok között Munkácsy Mihály, Liszt Ferenc és az aradi vértanú. Pöltenberg Ernő kézírása. Es mindehhez a házigazda szíves szavai adják az eligazí- tót. — Órákig, napokig tudnék beszélni a nálam őrzött családi ereklyékről — mondja dr- Márki-Zay Lajos. — Most, március idusán hadd szóljak az 1848-as emlékeGyulán a legszebb köztéri mű, Magyarországon a legjobb Petőfi-szobor Ferenczy Béni alkotása. Útja megszületésétől felállításáig — sőt, még azon túl — mégis viszontagságos volt. Ferenczy t 1948-ban Kodály Zoltánnal együtt tüntették ki Kossuth-díjjal, ugyanakkor kapta meg József Attila, Móricz Zsigmond és Bartók Béla is a posztumusz kitüntetést. Ugyanebben az évben születik meg első köztéri szobra, a Petőfi, a minisztérium megrendelésére, eredetileg a milánói Ambrosiana-könyvtár udvarára a nemzeteket képviselő szoborparkba, ahova pl. a német nemzet Goethe, az angol Byron szobrát állította. 1949. március 7-i naplójegyzésében Ferenczy Béni arról ír, hogy még dolgozik rajta. Május 6-án: „kiderült, hogy a Petőfit még decemberben stornírozta a megrendelő kultuszállamtitkár." Révai József vonta vissza a megrendelést, amire Hatvány Lajosné így emlékezett: „Ö közölte — hivatalból — Bénivel, hogy az nem igazi Petőfi, nem igazi forradalmár — egy suhanc kihajtott ingnyakkal, kard nélkül.” Naplójából úgy derül ki, a bölcs Ferenczy Bénit nem izgatta túlságosan, hogy a szobor megrendelését visszavonták; „így annál szívesebben, mintha csak magamnak dolgoznék — úgy folytatom. inkről. Ott a sarokban látható az egyik szépapám, Mojsisovics Sámuel arcképe. A forradalmas időkben 6 volt Szarvas város főbírája. Családi elbeszélésekből tudom, amit a történészek is igazolnak, hogy 1848-ban Szarvas a vidéki városok közül — Cegléd után — másodikként csatlakozott a forradalomhoz. Akkoriban Pestről már vonat járt Szolnokig, s onnan postakocsival lehetett közlekedni. A Bárány vendéglőben, a „szarvasi Pilvaxban” már egy nappal a fővárosi események után lázba jött a közönség. A Réthy-nyomdában sokszorosították a Tizenkét pontot, s a többnyire szlovákok lakta városban is végbevitték a forradalmat. Ősöm, Mojsisovics Sámuel vezetésével küldöttség indult Pestre, hogy bejelentsék csatlakozásukat. Nyári Pál, Irinyi József, Klauzál Pál és Irányi Dániel fogadták őket, s az elöljáróság nevében megköszönték a szarvasiak bátor tettét. A ház asszonya kávéval, süteménnyel és egy pohárka diólikőrrel kínál. Közben egy másik festményben gyönyörködünk. Hátlapján Kossuth Lajos keze írása: „Ferenc fiam által festett arcképem (79 éves koromból) — Zlinszky Istvánnénak, aki megszánva Atyám sírjának elhagyottságát, annak jelzémost már fokozódó bátorsággal 1” Hogy mi lehetett az oka a megrendelés visszavonásának, arra dokumentált, konkrét magyarázatot nem találunk. Része lehet az igazságnak Vajda Miklós véleménye: „Annyit Révai ízlése is fölismert, hogy ez a Petőfi nem az ő korszakának "lobogójára« való.” Miben ütött el oly nagyon ez a Petőfi az eddigiektől? sét nemes buzgalommal eszközlé. — Hálás érzelemmel: Kossuth Lajos”— Dédanyám kapta ezt a képet a száműzetésben élő Kossuthtól — mondja Márki-Zay doktor. — Levelet is őrzök ebből az időből: „Én az önkény foglya voltam, midőn atyám meghalt. Nem én zárhattam le szemeit — és 29 év óta hontalan; sírját sem én gondozhatom — Legyen ön áldott Asszo- J nyom!, hogy a fiúi kegyelet adóját a lelkes honleány tevékeny részvétével nagylelkűen pótolni vállalkozott." Síremléket is emeltek Kossuth édesapjának hamvai fölé. Országos közadakozásból készült a gránitobeliszk amelynek felavatása is néma tüntetéssé alakult. Fényképet nézegetünk az ünnepségről. A házigazda, mint régi ismerőseit mutatja a képen látható embereket: ez itt Kossuth unokája, mellette Damjanich tábornok özvegye, ez itt a dédanyám, karján pedig az akkor még karonülő nagyanyám. Megilletődötten nézzük a sárgult képeket, s közben arra gondolok, mennyi kincset rejthet ez a ház. Például az a céhláda, amelyet még ki sem nyitottunk. De ez már egy másik történet. Andódy Tibor Lendületes, lépő helyzetben áll a költő alakja az alacsony talapzaton. Feje lesze- geződik. de tekintete előre néz. Jobb keze ökölbe szorul, a másik kardját érinti, lábával a dicsőség babérkoszorúját tapossa. E látszólag nyugalmas mozdulat azonban hatalmas feszültséget hordoz. Komoly arcából konokul elővillanó tekintete, ökölbe szorított keze, s a vékony, inas testretapadó ruházat hajlékony, mégis viharos redőj — szobrászi varázslat. A szobor elkészültétől felállításáig lü év telt el. Addig csak az első, gipszválto- zat kallódott raktárban, a kardja is eltörött. Először 1955-ben, egy könyvborító fotóján került a közönség elé, Hatvány Lajos „így élt Petőfi" című kötetén. Itt fedezte fel Hubay Miklós. Egy évvel később kiállították a Műcsarnokban. Fülep Lajos rövid, de megható köszöntőt írt a szobor „napvilágra kerülése” alkalmából. Nagy László pedig azt írta meg, milyen idegenül állt ott, a számára szűk, szigorú geometriájú teremben, pate- tikus. üres szobortársai között. Itt látta és szerette meg Enyedi G. Sándor is, Gyula akkori tanácselnöke. Neki köszönhető, hogy a Petőfi- szobor végleg kikerült rejte- kéből, s bronzba öntve, 1959. március 15. óta ott áll, „az előtt az egykori megyeháza előtt, ahol a költő — Mező- berénybe. s onnan Segesvárra menet — utoljára vett részt a közügyekben.” Ibos Éva Ferenczy Béni: Petőfi