Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
198«. február 1., szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Nosztalgiamagyarázatok Hagyomány és folytonosság A tényekkel kezdem. Annyi van belőlük, hogy fölsorolásuk órákig tartana, de ha önkényesen választok is közülük, ugyanarra az egy pontra mutat mindegyik: folytonosságéhünk támadt, és igyekszünk ezt az éhet csillapítani. Az első tény: egy hirdetés. A Hortobágyi Állami Gazdaság közli mindenkivel, aki nádtetős házat szeretne, hogy nemcsak szállítja a nádat, hanem föl is rakja a tetőre. Alig mondatott ki erre az évezredes anyagra, hogy korszerűtlen, máris visszanyúlunk hozzá. A nádtető ismét korszerű, de korszerű a fagerenda váz, a boltív, a hullámvonalas oromzat is. A második tény: egy ember újra fölfedezése. „Budapest vőlegényének" nevezték báró Podminczky Frigyest a múlt század végén. Alig vettük el tőle nemcsak „menyasszonyát”, a várost, hanem a város egyik utcáját is. már bocsánatkérőn visszanyúlunk hozzá: teret kapott. Emléktáblát és emlékkönyvet. A harmadik tény: egy gyárkeresztelő. A Magyar Hajó- és Darugyár, amely Gheorghiu Dej nevét viselte, most bejelenti, hogy a Ganz Danubius nevet veszi föl. Vele párhuzamosan díj létesül a gyáralapító emlékére. Ganz Ábrahám ismét korszerű. Végül a negyedik tény: egy reklamáció. Azt írta valaki a Magyarország című hetilapban, hogy a Soproni Vá- rosszépítő Egyesület alighanem a legrégibb egyesülete az országnak. Alig jelent meg a cikk ezzel az ártatlan föltételezéssel, máris jelentkezett másvalaki, hogy nem oda, Buda. Mert a legrégibb egyesület igenis a Magyar Honvédelmi Szövetség Központi Lövész. Klubja. A budai polgárok ugyanis 1696-ban alapították meg lövészegyle- tüket, a hosszú nevű klub pedig épp az idén jelentette be, hogy a régi lövészegylet utódjaként kívánja elismertetni magát. Ami tegnap még „polgári", korszerűtlen volt. most főtitkárral, főjegyzővel és főpénztárossal ismét korszerű. A tényekből elég ennyi, jöjjön a magyarázat. Igen ám, de ebből is sok van; elég lesz, ha csak egy külföldit, és egy hazait ismertetek. A külföldit éppoly találomra választom, ahogy a tényeket is választottam, csak bele kellett lapoznom a Valóság című folyóirat egyik számába. Szemelvények külföldi folyóiratokból, a magyarázatkínáló cikk az amerikai Harper’s Magazine-bea jelent meg eredetileg. A tünetet, amelyet én folytonosságéhnek neveztem, a cikkíró nosztalgiának hívja. Terjedését: nosztalgiahullámnak. Mi magyarázza? A cikk szerzője szerint sok ma- gyarázatkísérlet van rá Amerikában, de mindegyik akörül kering, hogy az emberek csalódtak a fejlődésben. Hogy bizonytalanságérzés hatalmasodott ef rajtuk. Hogy nem is annyira megőrizni, vagy megérteni akarják a múltat, mint inkább idealizálni az elvesztettnek érzett — noha eredetileg sem létező — ártatlanságot. Hogy „az ipari társadalom átalakulása. . . megzavarta az embereket. Sokan nem képesek szembenézni a jövővel, és a múltban keresnek menedéket". Hogy tehát azért tölte- keznek nosztalgikus érzelmekkel, mert ezek az érzelmek „folyamatosságot keltenek, vagy legalábbis a folyamatosság illúzióját keltik egy olyan társadalomban, amely a gyors változások korát éli". És most lássunk egy hazai magyarázatot! A terep síkos. óvatosan indulok el rajta. Rosszul értelmezett szocialista büszkeség volna, gondolom én, ha tagadnánk a hazai tények magyarázatkísérlete közben, hogy mi is csalódtunk. És nem egyszerűen a fejlődésben. Inkább fejlődésreményeinkben. Mert egyrészt nem váltak be. Másrészt ami bevált, annak csak üdvös következményeire számítottunk. Csodát vártunk a technikától, a tudománytól. És kaptunk is csodát. De kaptunk zajt. levegőszennyezést, növén.vpusztu- lást. nitrátos vizet. Ez a csalódás persze általános, hazai magyarázatnak nem elég. A mi folytonosságéhünknek közelibb magyarázata is van, és ez a magyarázat saját társadalmi fejlődéstörténetünkben rejlik. Saját illúzióinkban és saját kijózanodásainkban. Azzal kezdtük negyven évvel ezelőtt, hogy „a múltat végképp eltöröljük", és hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot”. Soha vakmerőbb programot. Ahhoz, amire hajlam van manapság, hogy ezt a programot, úgy, ahogy van, megmosolyogjuk, semmi kedvem. Korparancs volt ez a program akkor, és valódi elszánás is volt hozzá. Abból a múltból sok mindent kellett végképp elörölni. Azt a világot csakugyan meg kellett forgatni. De mint kezdők a történelemcsinálásban. túl sok mindent töröltünk el. és túl sok mindent forgattunk meg. És eljött az idő. gyakorlatot szerezvén immár a történelemcsinálásban, hogy belássuk: aki teljesen eltörli a múltját, vagyis nem néz visszafelé, az nem lát előre sem: aki pedig teljesen megforgatott világban lakik, annak kényelmetlen az élete. A történelmet kemény erők formálják, de ami puhának látszik — az érzelem például —, kemény történelemformáló erő az is. Egyszerűen vágyódni kezdtünk rá, hogy ami túlbuzgóságból megszakadt, összeköttessék. Hogy legyen nádfedél a házon, és hullámvonal az oromzaton. Hogy aki Budapest szépítője volt, vagy iparteremtő, az megbecsültessék. És hogy vallhassa magát őspolgári egyesület jogutódjának egy mai lövészklub. Honfoglalás ez — visz- szafelé. És még csak az elején tartunk. Faragó Vilmos Verasztó Antal: Boszorkánypille Abbéli gondolataim, hogy boszorkánypillét kéne fogni, állandóan partnak futottak. Mert hát a kipróbált recept szerint boszorkánypillét csak késő este, szabadba tett lámpavilág mellett lehet kézre keríteni. Engem meg, alighogy esteledett, ágyba parancsoltak. Ilyen volt az én szerencsém. de a mi családunk általában olyan helyzetben volt. hogy nem haltunk volna bele egy kis istenáldásába. Bár. igazában panaszra nem volt okunk, mert Nagyanyám tizenötféleképpen tudta elkészíteni a rántott levest. Soron következő jó tulajdonsága meg az volt, hogy lelkében a derű legapróbb szikrája is otthonra talált. Az olyan egyszerű indián háztartási híreken, minthogy: Bőrharisnyát megstoppolta a felesége, olyan jót tudott nevetni, hogy csodálkozásomban kénytelen voltam kisomfor- dálni a konyhából. Kinn a kánikula meg Nagyapám dühöngött, mivel az az átkozott szárazság még a vastagszárú füveket is leperzselte. Ebben az időben Nagyapám már ilyesmire is ráért, mert rég nyugdíj nélküli nyugdíjas volt. A szeme néha úgy szúrt, mint a kintfelejtett kés. A családi suttogás szerint nem a napszám szaggatta hetven éve kínozta, hanem a csökönyös jelleme, amivel átlátott minden szegényembert sújtó ármánykodáson. Volt rá eset. amikor félretette az éles szavakat. Ilyenkor még vigasztalni is tudott. Leggyakrabban engem, de egyszer a szomszéd- asszonyt is megvigasztalta, amikor az hazajött az ura temetéséről. Majd megleszel valahogy Zsuzsa — mondta —, nem kell oda sok. ahol kettőnek merték eddig a levest. s most az egyik örökre letette a kanalat. De a szomszédasszony annyira el volt keseredve, hogy erre sem hagyta abba sírdogálást. Nekem meg éppen ez idő tájt, egy sötétben is látó fekete macska volt a testőröm. Esténként, amikor eljött az ideje, én tessékeltem ki az udvarra. Így hát láttam, ott állt a sötétben. A fa. Éreztem. hogy remeg némelyik levele, de nem hullott le egy sem. hiszen még csak júniusnál volt beszamárfülezve a kalendárium lapja. Nekem meg sugallatom támadt! Valami jót akartam cselekedni. A konyhában Anyám éppen vacsorához készítette az asztalt. Megengedte, hogy a bögrékbe én öntögessem a tejet. Sőt, a bögréket is leszedhettem a konyhakre- dencről. Bár ne így történt volna. Magyarázhatnám még tovább, de minek, öten hajoltunk a bögrék fölé. Egy kis idő után, ahogy a tej apadó szintjére néztem, nem hittem a szememnek. Bögrém fenekén a tej alól, fehér gombok kezdtek előtüne- dezni. Apám bögréjében az eredmény ugyanaz volt. csak fekete gombokkal. Bár Apám nem szólt semmit, a szeméből abban a pillanatban azt véltem kiolvasni, hogy egy mosoly megszületésének nem tudna igazán örülni. Aztán mégis az ő arca enyhült mosolyra. Ettől meg nekem keletkezett nagy köny- nyebbség a szívem tájékán. El is határoztam rögtön, történjék bármi, ezek után nem tagadom le, hogy a malmo- záshoz használt kétszer kilenc gombot előző este. vacsora után én tettem bele a bögrékbe. Ilyen és ehhez hasonló riadalmak közt nem csoda, hogy nem lett belőlem valami viharosan fejlődő egyéniség. De olvasni azt szerettem. Mindenkor, mindenhol, és minden helyzetben. Az utcán található feliratok közül nekem akkor egy, a miénknél nagyobb utca sarkán levő bolt kirakata fölött olvasható tetszett a legjobban. A felirat: bor. sör. pálinka és égetett szeszes italok kipoharazását ígérte a betérőknek. Ez a Rozika mindig úgy ki van kenve-fenve. mondta Anyám, ha a szomszédasz- szony látogatása után „púderszag” terjengett a szobában. Mama! — lelkendeztem egy alkalommal —, tessék megmondani Rozika néninek. hogy van más módszer is, nem kell össze-vissza ke- negetni magát. Csodálatosan megszépül az arca, már az első éjszaka után?! így is csak én járhattam. Nem hagyták végigmondani a receptet. Talán az utolsó olvasási gyakorlatok egyikén történt (harmadik elemista lehettem), hogy varrogató Nagyanyám felügyelete mellett ismét valami képesújságot olvasgattam. Igen ám, de egyúttal a szomszédék Teri lányán a női szépség fejlődését is szerettem volna figyelemmel kísérni. Nagyanyám bizonyára nem tartotta időszerűnek kétirányú tevékenységemet, mert: te csak olvassál! figyelmeztetéssel visszaterelte tekintetemet az újságba. S én sértődöttségemben olvastam, ami a szemem elé kerül „Új sorsjáték! Nők. férfiak, szegények, gazdagok, fiatalok, öregek részére .. .” Ha nem csal az emlékezetem, szegény nagymama utolsó nyolcad sorsjegyének szerencséjét elnyelte a háború. S ezeken a rettegéssel teli éjszakákon már én sem akartam boszorkánypillét fogni. Pardi Anna versei: A weimari könyvtár Goethe könyvet emel le a polcról Goethe visszateszi a világirodalomba ezer oldalak végtisztessége tűrhetetlen világ tűrhetetlen sorsai előtt Goethe figyel Goethe következetes parlamantben él virágáruslánnyal és Homérosszal oroszlán csillagképpel mond bókot őzike agyú színésznőknek Goethe tudja Goethe érzi másokhoz kapcsolódni törvény egyedül maradni krízis közös célokat megválósítani csak művészettel tudománnyal korszerű magatartással lehet hal és féreggyűjteményéből már eszmei következtetéseket von le Goethe tudja Goethe érzi AZ ESZME ÉLETSZÜKSÉGLET MÉGHA ELŐSZÖR PISZKOZATBAN IS DIKTÁLJÁK LE Mefisztó mindennapi mutatványai Mefisztónak párezer munkaalkalom egyetlen napod belép a négysarkából kivetett ajtón s egyre nehezebb az önuralom mert tudja jól az egyenlő is egyenlőtlen súlyokkal van teli a testvérben testes a vér s a testvértől véres a test a homlok mögött ismeri jól a büszke elmét gondolattal hogy fékez vérontást viszályt és salakot Park Leülsz egy padra melléd rogy az esti szél a kimondatlan szavak belgyógyászatival kezelni a kezelhetetlent ahogy ember tud fájni az embernek Bényei József: Utolsó szalmaszál Utolsó szalmaszál vagy, köszönöm a kegyelmet: életem szomját oltó szádat és puha melled. Van még egy lehetőség. Úgyis múlik a nyár már. Köszönöm, hogy kerestél és talán megtaláltál. Tóth Endre: Éjjeli baglyok Nappal sohasem látni őkqt, alusznak vén fák rejtekén. Vígan hiába kergetöznek köröttük a cinkék, rigók. A fényt kerülik. Ha süt a nap, behunyják macska-szemüket. És nem látnak és nem látszanak, csak gubbasztnak a lombok közt. De végre mikor besötétül, hirtelen és izgatottan kiröppen mind rejtekhelyérül, hallik furcsa huhogásuk.
