Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-07 / 32. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1986. FEBRUÁR 7., PÉNTEK Ára: 1,80 forint XLI. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM * Maróthy László látogatása megyénkben Tegnap, február 6-án, hivatalos látogatásra megyénkbe érkezett dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes. Reggel a megyeszékhelyen Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a megye helyzetéről, és a tájegység előtt álló, soron levő gazdasági és politikai feladatokról. A találkozón részt vett Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke is. Ezt követően a Politikai Bizottság tagja az MSZMP Oktatási Igazgatóságán vezető propagandistáknak tájékoztatót tartott időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. Az aktívaülést követően Maróthy László részt vett a Magyar Posta és Békés megye vezetői közötti tervegyeztető tárgyaláson, majd Békésre, az Egyetértés szövetkezetbe látogatott A rövid — közleményszerű — híradás ezúttal nem pontos, mert Maróthy László már az előző napon a megyébe érkezett, pontosabban Körösladányba. Fogadónapon vett ott részt mint a Békés megyei 13-as számú országgyűlési választókerület — ezen belül Körösladány — országgyűlési képviselője. Választói tisztességesen megdolgoztatták, mert a délután 2-kor kezdődő fogadónapon egymásnak adták a kilincset, s az utolsó vendég este 8- kor köszönt el tőle. Volt, aki Szeghalomból érkezett, s minden koroáztályból jöttek eigyéni és közügyekben a képviselőhöz, aki tegnap igen hasznosnak mondotta a kö- rösladányi találkozást. A Politikai Bizottság tagjának csütörtöki hivatalos Békés megyei programja — a megye vezetőivel folytatott rövid megbeszélést követően — a megyei pártiskolán kezdődött. Párt- és tömegszervezeti tisztségviselők, tanácsi és gazdasági vezetők — valamennyien pártpropagandisták — vettek részt azon a tájékoztatón, amelyet a gazdaságpolitikai pártnapok bevezetéseként. tartott. A nagy-, terem zsúfolásig megtelt, sőt, 3 kisteremben is zártláncú televízióhálózaton nézték, hallgatták, összesen 400-an Maróthy Lászlót. A mindvégig nagy figyelemmel követett tájékoztatón az előadó részletesen szólt a VI. ötéves terv teljesítéséről, és a következő tervidőszak feladatairól. Kitért a gazdasági növekedés élénkítésének, az életszínvonal megőrzésének és fejlesztésének feltételeire, azokra a tennivalókra, amelyek megkívánják a társadalmi és csoportérdekek jobb összhangjának megteremtését, és az egyéni felelősség növelését. A miniszterelnök-helyettes programja délután a pártbizottságon folytatódott. Itt ültek asztalhoz a Magyar Posta vezetői, köztük Tóth Illés államtitkár, a Magyar Posta elnöke, Dorozs Béla, a posta elnökhelyettese és Rózsa István, a szegedi igazgatóság igazgatója, valamint a Békés megyei vezetők, köztük Szabó Miklós, Gyulavári Pál és Araczki János, a megyei tanács általános elnök- helyettese. A megye vezetői a téma — elsősorban a postai hírközlés tervegyeztetése — kapcsán felhívták a posta vezetőinek figyelmét szűkebb hazánk történelmileg kialakult elmaradottságára. A megyében például a 100 lakosra jutó telefonállomások száma 7,2, jóval az országos átlag alatti, a megyék közötti rangsorban hátulról a negyedikek vagyunk. A tárgyalási javaslat ezért azt a törekvést tükrözte, hogy a lemaradás mértékét a posta próbálja csökkenteni, illetve a megye felzárkózását segíteni. A döntően a telefonhelyzet javítására tett előterjesztést a Magyar Posta vezetői összességében kedvezően fogadták, a megyei kérések többségét teljesíthetőnek tartották. A gondok egy része azonban — a Magyar Posta fejlesztési lehetőségeinek korlátozottsága miatt — nem oldható meg, de ezekre is visszatérnek a későbbiek során, az anyagi lehetőségek függvényében. Ennek kapcsán Tóth Illés államtitkár tájékoztatta a miniszterelnök-helyettest és a megye vezetőit, hogy a posta a tervidőszakban minden eddiginél magasabb összeget — az előző tervidőszakinál 72 százalékkal többet — fordít a telefonhálózat fejlesztésére, ami a postai beruházási pénzeszközök 76 százalékát teszi ki. Az országban a tervidőszakra tervezett 282 ezer telefon- állomás kialakítása ellenére sem lesz látványos a fejlődés. mert jelentős az elmaradásunk a nemzetközi átlagtól. Maróthy László a tárgyalást értékelve elmondta, hogy a telefonhálózatot tekintve a megye már a VI. ötéves tervben is jelentősen fejlődött, és ugyanez várható a jelenlegi tervidőszakban. Biztató, hogy a megye termelő üzemeiben és intézményeiben eddig is volt, és Jelenleg is van szándék arra. hogy hozzájáruljanak a fejlesztéshez. E forrásokat tovább kell k'eresni, és bővíteni, mert a telefonkérdés ha- » (Folytatás a 3. oldalon) A postai tervegyeztetö tárgyaláson Fotó: Szőke Margit A vendegek ellátogattak a Békéscsabai Állami Gazdaság te- lekgerendási szakosított szarvasmarhatelepére, és megtekintették a korszerű fejőházat Fotó: Kovács Erzsébet Penzai delegáció érkezett a megyébe Szerda este Penza megyei mezőgazdasági delegáció érkezett Békés megyébe. A delegáció vezetője M. Ny. Számborszkij, a Penza megyei húsipari egyesület vezérigazgatója, tagjai V. F. Asztaszjev, a Kámeskirszkij járási pártbizottság első titkára, T. A. Persina, a Kombinát nevű mezőgazdasági vállalat brigádvezetője, V. Sz. Muhrátov, a „Pecsá- jevszkij” mezőgazdasági szovhoz vezérigazgatója, B. V. Jerkin, a „Sztyepanovszkij” mezőgazdasági szovhoz, vezérigazgatója. Vendégeink csütörtökön a Békéscsabai Állami Gazdaság tevékenységével ismerkedtek, és üzemlátogatáson vettek részt a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalatnál. Délután Csatári Béla, a Békés megyei pártbizottság titkára fogadta a Penza megyei küldöttséget, ezután testvérmegyénk küldöttei megtekintették a megyeszékhely nevezetességeit. Zárszámadásokról jelentjük Nagybánhegyesi Zalka Termelőszövetkezet Kettős mérleget vont meg tegnap délelőtt Nagybánhe- gyesen a Zalka Tsz kül- döttközgyűlése: rövid áttekintést kaptak a tagok a VI. ötéves terv teljesítéséről. Ezt követően az elmúlt évi gazdálkodást vitatta meg a küldöttközgyűlés. A vendégeket Czanik Ferenc párttitkár köszöntötte, többek között Klaukó Mátyást, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesét. Horváth Endre, a termelőszövetkezet elnöke beveze- tőben elmondta: az elmúlt tervciklusban jó eredményeket értek el, de az évek nem voltak gond nélküliek. Változó piaci helyzettel és gazdálkodási feltételekkel kellett megküzdeniük, a szabályozóváltozások nyomán nőttek az elvonások, megváltozott az árrendszer, az alapok képzésének és felhalmozásának a rendje, s ezzel együtt a keresetszabályozás. Áttérve az 1985-ös esztendőre, a szövetkezet elnöke bevezetőben leszögezte: tavaly nem tudtak teljesen megbirkózni a feladatokkal. A 6 ezer 660 hektáron gazdálkodó tsz-t immáron harmadik éve sújtotta az aszály. Ezzel párosult, s a többlet- költségeket csak növelte az utóbbi két kemény tél. A növénytermesztésben a legnagyobb területet az elfnúlt esztendőben is a gabona foglalta el. Az átlagtermések a korábbi esztendők hozamai alatt maradtak. A vetőmagvak is a szokottnál kisebb terméssel fizettek. Az elmúlt évben a növénytermesztés egyik gondja az aszály mellett a költségek növekedése volt, s ezért is kisebb az ágazati nyereség. Az állattenyésztés sem hozta a várt eredményt. A tejtermelés 12 százalékkal csökkent annak ellenére, hogy az egy tehénre jutó átlagos tej hozam 5 ezer 554 liter volt. A szövetkezet értékesített 14 ezer 200 hízót, melyből 3 ezer a háztájikból származott. Sikeres évet zárt viszont a tejüzem: árbevétele 30 millió forinttal több a tervezettnél. Felvásároltak az üzemektől 25,3 millió liter tejet. Vonzáskörzetükben naponta 71 ezer embert látnak el friss tejjel és tejtermékkel, áruikat mintegy 250 boltba szállítják, összességében a szövetkezet árbevétele meghaladta az 1 milliárd, nyeresége pedig a 21,7 millió forintót. Ez utóbbi lényegesen alacsonyabb a korábbi esztendőkénél. A tagok éves munkadíja 1985- ben már meghaladta a 70 ezer forintot. A beszámolóhoz többen fűztek kiegészítést, felszólalt Klaukó Mátyás is. Többek között beszélt a termelőszövetkezetek elavult és leromlott betakarítógépparkjáról. Mint mondotta, sürgős intézkedésekre van szükség, mert veszélybe kerülhet az idén a termés időbeni és veszteségmentes betakarítása. A küldöttgyűlés végezetül erre az évre 983 millió forint árbevételt és 38 millió forint nyereséget tűzött célul. — sz — Orosházi Új Élet Termelőszövetkezet Az Orosházi Üj Élet Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlését is tegnap tartották meg. A Petőfi Művelődési Központ nagyterme kicsinek bizonyult a mintegy 900 ember befogadására. (A téesztagság jelenlegi létszáma 1414, a nyugdíjasokkal együtt.) A szervezők, azonban számítottak a nagy érdeklődésre, s a művelődési (Folytatás a 3. oldalon) Maróthy László tájékoztatóját tartja