Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-25 / 47. szám

1986. február 25., kedd Színjátszók találkozója Kedd Még Medárdkor is esni fog a hó, nemhogy a Fradi- meccsen” — mondta me­teorológus barátom, félre­érthetetlenül arra célozva, hogy baj lesz a hétvégi láb. darúgónyitányon. Mások pedig váltig állították: a totón azért törölték a Dortmund—Bochum mér­kőzést, mert rövid idő alatt 80 centiméter hó hullott a városra, így a helyi pol­gármester inkább a téli olimpia megrendezésének jogát kérte, mondván, a stadionban minden számot meg lehet rendezni: a tri­bün jó lesz sáncnak, az at­létikai pályát föllocsolják a korcsolyázóknak, a sífutók pedig kaputól kapuig „lé­ceznek”. Ilyetén Békés­csaba is kérheti a téli já­tékok rendezését, még ha kevesebb hó is hullott a vá­rosra. De tribün itt is van, atlétikai pálya (fűtetlen fe­dett is), no meg kapuk is találhatók. Sőt, ha ver­senytárgyalást hirdetnének, a Viharsaroknak további előnyt jelenthet, hogy a te­levízió már elígérkezett a hét végére egy csabai ki­rándulás erejéig, s momen­tán éppen a bportosztály, tehát nem is kellene na­gyon rögtönöznie a stáb­nak. Persze ma még csak kedd van. Addig változhat az időjárás, kibújhat a hó alól az ibolya (még a pá­lyán is), vagy ne adj isten, letakarítják a havat. Per­sze ahhoz alaposabb mun­kát kell végezni, mint ami­lyet a város fő- és mellék­utcáin tesznek az illetéke­sek. Már azért is, mert ha egy labdarúgó megcsúszik, eltöri a lábát, az nemcsak a biztosítónak kerül töb­be ... J. P. A múlt hét végén rendez­ték meg az idei megyei szín­játszónapokat Gyulán, az Erkel Művelődési Központ­ban. A társadalmi igényt és érdeklődést példázza a ren­dezvény támogatóinak sora. A szereplők közül külön- díjat kapott a békéscsabai „Boldog, aki nem tud ró­lunk” csoport (Megyei Mű­velődési Központ), a gyoma- endrődi Vadász-raj, (Kiszöv), a vésztői színjátszószakkör (ÁIB), az örménykúti szö­vetkezeti hagyományőrző cso­port (Teszöv) és a Justh Zsig- mond-stúdió (KISZ). A részt vevő együttesek közül hatan kaptak minősí­tést. Országos ezüst minősí­tést kapott a mezőkovácshá­Nagy volt a vigalom az el­múlt hét végén Nagybánhe- gyesen. Szombaton a gyer­mekeknek, vasárnap pedig a felnőtteknek rendeztek jel­mezes szlovák bált. A va­sárnapi mulatságra a kör­nyező, sőt, távolabbi telepü­lésekről is érkeztek vendé­gek, így többek között Ma- gyarbánhegyesről, Medgyes- egyházáról, Békéscsabáról. A hagyományokat őrző rendez­zi Szírt színpad, (rendező: Szabó Éva) és a békéscsabai Radnóti-színpad (rendező: Szűcs Edit). Országos arany minősítést a vésztői színját- szószakkör (rendező: Kuru- csó Zsigmondné), az ör­ménykúti szövetkezeti ha­gyományőrző csoport (rende­ző: Benkó András), a József Attila-színpad (rendező: Steinwender József), vala­mint a Justh Zsigmond-stú- dió kollektív rendezése ka­pott. Ketten részesültek a zsűri különdíjában: Kurucsó Zsigmondné szellemes ren­dezéséért és Petényi Borbá­la, a Jaszi „Csoda” című előadásában nyújtott alakí­tásáért. p. a. vényen sokan öltöttek nép­viseletet. Szerepelt a szlovák bálon többek között a nagy- bánhegyesi asszonykórus, s ebben Zsofka néni, a 80 éves Farkas Andrásné. Nagy sikert aratott a bán- hegyesi szlovák bál, melyen csaknem 500-an vettek részt. A jelmezversenyt egy szlo­vák népviseletbe öltözött házaspár nyerte. Influenzajárvány — látogatási tilalom Ugrásszerűen emelkedett az influenzás és influenzaszerű megbetegedések száma az elmúlt héten megyénkben. Amíg a hetedik héten 2 ezer 670, a nyolcadik héten már 6 ezer 30 beteg kereste fel az orvosi rendelőket. Ezért a Békés Megyei Köjál igazgató főorvosa a megye valamennyi kórházában, a szociális otthonokban, a csecsemőotthonban és az egészség- ügyi gyermekotthonban 1986. február 26-tól további intézke­désig látogatási tilalmat rendel el. A Köjál kéri a betegék érdekében a lakosság megértését. Szlovák bál Nagybánhegyesen Tetanusz-védőoltás időseknek Magyarországon az élet­korhoz kötötten az 1941. ja­nuár elseje után születettek megkapták a tetanusz elleni védőoltást. Közöttük ilyen jellegű megbetegedések csak kivételesen fordulnak elő, az időskorúak viszont könnyen megbetegednek, s a vérmér­gezésben meghaltak aránya esetükben 80 százalékos. Ezek az idős emberek első­sorban a ház körüli munka közben sérültek meg, enyhén horzsolták, szúrták, vágták meg valamelyik testrészüket. Jellemző, hogy a sérülést követően csak későn fordul­tak orvoshoz, amikor már a kialakult tetanusz tüneteivel nehezen kezelhetőek, vagy menthetetlenek voltak. Az egészségügyi miniszté­riumi államtitkár 1986 ele­jén elrendelte, hogy ebben az évben az 1916. január 1. és az 1925. december 31. kö­zött született emberek a te­tanusz elleni védőoltást kap­ják meg. Lehetőség van a hetven éven felüli önként je­lentkezők védőoltására is. Az oltáson való, minél na­gyobb számú megjelenést az egészségügyi szervek haté­kony felvilágosítással, meg­győzéssel szeretnék elősegí­teni. Megyénkben 1986. április elejétől május végéig két részletben kapják meg az említett korosztályok a te­tanusz-védőoltást. A harma­dik, 99 százalékos védettsé­get nyújtó adagot egy év múlva lehet beadni. A köz­egészségügyi szervek segítsé­get nyújtanak az oltás me­netének szervezésében, el­lenőrzik a lebonyolítását. Az Egészségügyi Minisztérium biztosítja a megfelelő oltó­anyagot, amelyet a körzeti orvosoknak juttatnak el. A Köjál az oltandók lis­tája alapján tájékoztatja a körzeti orvosokat, akik a sa­ját ellátási területükön élők­ről gondoskodnak. Az érin­tetteket oltási behívókkal ér­tesítik a védőoltás napjáról. Jövőre, majd pedig 1988- ban sor kerül az idén be nem oltott, 1941. január 1. előtt születettek védőoltásá­ra is. B. Zs. A gyulai vár tövében Fotó: Béla Ottó B mai regionális tv-müsor szerkesztője, Olajos Csongor mondja: A műsor stábja ellátoga­tott Orosházára és a látot­takat. hallottakat Tűz után az üveggyárban címmel ad­juk közre. Bemutatjuk a Bács és Szolnok Megyei Csa­ládsegítő Központot. A sze­gedi Paletta Galéria művé­szei Ausztriába látogatnak, pontosabban állítanak kj ott műveikből, erről is hírt adunk. Két színházi bemu­tató előtt is forgatunk ri­portot, a szegedi mellett a békéscsabaiak Iván Stodola: Tea a szenátor úrnál című politikai vígjátékának előze­tesét láthatják. Tudósítunk a békéscsabai Gajdács Má­tyás Afrika-kiállításról is. A sportkínálat: Himer István, a H. Metripond SE és dr. Stiegler Károly, a Szolnoki MÁV-MTE szakosztályelnö­ke lesz a vendégünk. A műsor 18.30 órakor kez­dődik a szentesi 23-as csa­tornán. Kisebb hóátfűvások Munkában egy hókotró a megyeszékhelyen Fotó: Fazekas nászló A megye közútjainak ál­lapotáról érdeklődtünk a me­gyei közútügyeleten tegnap, a délutáni órákban. Mint megtudtuk, a hóekék első­sorban azokat az útszakaszo­kat tisztították meg, ahol ki­sebb höiátfúvások keletkez­tek. Ilyen szakasz volt példá­ul a 44-es úton Kondoros után, illetve Csanádapáca, Medgyesbodzás között, va­lamint Békéscsaba felől Kí­gyósra tartva, a kígyósi el­Nem mindennapos közös tettre vállalkoztak Békésen a Drága utca lakói. Február elején Kurucz László gépko­csivezető kezdeményezésére, és vezetésével lakossági tár­sulást szerveztek utcájukért. A város egyik leghosszabb, igen széles utcája eddig esők, télvíz idején szinte járhatat- lanul sáros volt, és mint a városrész elosztó utcája, gyakran áthatolhatatlan. A közös gond közös elha­tározást szült. Kun János és Fekete László agitáló-szerve- ző segítségével megvalósult a terv. Az utcabeliek csakha­mar felismerték a közös ér­deket, és a vonakodók is majdnem kivétel nélkül vál­lalták a maguk részét egy közös útépítő akcióban. A hatvannyolc lakásból álló utca lakosainak „kapunként” 8 ezer forinttal kellett hozzá­járulni a félmilliós költségű vállaláshoz. Ezenkívül te­vékeny közreműködéssel — a lapátolástól a hírvitelig, min­dennel, ami ilyenkor sízüksé- ges. Természetesen, a kispén­— KISPÁLYÁS LABDARÚ­GÓ FIN KUPA. A KISZ Békéscsabai Városi Bizott­sága kispályás labdarúgó FIN Kupát hirdet férfiak­nak, melyet 1986. március 15. és április 30. között bo­nyolítanak le. Jelentkezni lehet a Körös Kazángyártó Vállalat Latinka Sándor KISZ-alapszervezetnél, Bé­késcsaba, Sallai u. 34. szám alatt. Nevezési határidő: 1986. március 1. Tejcukorra érzékenyek ál­tal is fogyasztható laktóz- szegény tejsűrítmény készí­tését kezdi meg a Csongrád Megyei Tejipari Vállalat és a Szegedi Konzervgyár. A két vállalat, amely már a technológiája kidolgozásá­ban is együttműködött, ma­gát a gyártást is megosztot­ta: a tejipari vállalatnál ké­szült sűrítményt a konzerv­gyárban töltik dobozba. Hazánkbaa minden ötödik ember tejcukorérzékeny, az üzletekben most kapható te­jet nem fogyaszthatja, kö­vetkezésképpen joggal szá­míthatnak arra, hogy az új­donság kapós lesz- Egy-egy dobozba 200 grammot tölte­nek, s ebből — akár hideg vízzel — 1 liter szokványos minőségű tej készíthető Az első Laktokrém-szállítmá­ágazás közelében. Tegnap lapzártáig mindenütt járható volt megyénkben, ám a fő­utak mentén az árkok telí­tődtek, s egy újabb, éjszakai havazás, erősebb szél esetén komolyabb akadályok is ke­letkezhetnek. Éjjel is ellen­őrzik az őrjáratos kocsik az utakat, hajnalban pedig — tekintve, hogy délután ol­vadt, s ez éjszaka megfagy — a sószóró kocsik indulnak út­nak. zűektől, nyugdíjasoktól mél­tányosan kevesebb részese­dést vártak el. A körülbelül 1200 méter­nyi utcahossz burkolásához szükséges kohósalakot Kurucz László utánajárása, szervezé­se nyomán vasúton fogadták Ózdról. Ottjártunkkor, pén­teken délután az egész utca jól szervezett készültségben állt, az ott várakozó kölcsön úthengerrel. A munkához csak szombaton foghattak hozzá, mert a szállítmány késve érkezett meg. Ez volt az utcabeliek munkálatainak befejező szakasza. Most a megegyezés értelmében a vá­rosi tanács következik: az el­terített burkolatra aszfaltré­teget terítenek városi költ­ségen. Erre azonban csak később kerülhet sor, a beüte­mezett közmunkák sorrend­je szerint, városi költségen. íme, egy modell, egy kö­vethető jó példa, egy ötlet a hasonló gondokkal küzdők­nek — sok tanulsággal. — TELEFONDOKTOR. A telefondoktor ezen a héten február 25-én, kedden és 27-én, csütörtökön 14—15 óráig hívható a 24-011-es te­lefonszámon, Békéscsabán. A téma ezúttal: rövidlátás-tá- vollátás. — HANGVERSENY. A Bé­késcsabai Bartók Béla Zene­iskola növendékhangversenyt tart februhár 25-én, ma es­te fél 6 órai kezdettel a ze­neiskola nagytermében. nyok már márciusban az üz­letekbe kerülnek. * * * Vajon a Békés megyei üz­letekben is hozzájuthatnak-e a tejcukorra érzékenyek eh­hez a készítményhez? —ezt próbáltuk megtudni az ille­tékesektől. A Szegedi Kon­zervgyár tájékoztatása sze­rint a Csongrád Megyei Tej­ipari Vállalat szállítja az árut a megrendelőknek. Ha pedig a tejipar a forgalma­zó, akkor — s ezt már Höf- ler Páltól, a Gyulai Tejpor­gyár igazgatójától tudjuk — a gyulai gyár minden eset­ben megrendeli az új ké­szítményeket, s bemutatja a kereskedelemnek. A többi már a kereskedelmen múlik — remélhetőleg nem marad el a megrendelés. HÍREK Hírügyeletünk 19 óráig hívha­tó, a telefon­számunk : Ma hírügyeletes: Tóth Ibolya. MA: GÉZA NAPJA A Nap kél 6-33 — nyugszik 17.22 órakor A Hold kél 18.27 — nyugszik 7.15 órakor ÉVFORDULÓ Száznegyvenöt éve, 1841. február 25-én született Pi­erre Auguste Renoir (1919) francia festő, az impresszio­nizmus egyik legjelentősebb képviselője. IDŰláRÓS A Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese, Mojdisz Ist­ván tájékoztatása szerint tegnap igazi téli időnk volt. A havazás, amely az éjszaka kezdődött, időnként erős északi széllel pá­rosult. Szerencsére a lehullott hó vastagsága csak helyenként haladta meg a 2 centimétert, így nagy hótorlaszok nem ala­kultak ki. A reggeli mínusz 3 fokról mínusz 6 fokra csökkent hétfőn napközben a hőmérsék­let, majd a havazás megszűnté­vel ismét mínusz 3 fokot muta­tott a hőmérő. Előrejelzés az ország területé­re ma estig: északon és nyuga­ton lassan felszakadozik a fel­hőzet és egyre több helyen szű­nik meg a havazás. Délen és keleten jobbára erősen felhős lesz az ég. További gyengülő havazásra, majd hószállingózás- ra kell számítani. Az északi, északkeleti szél eleinte még sokfelé erős lesz, néhol viharos széllökések is előfordulnak. Többfelé várható hófúvás. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet északnyugaton —11, dél­keleten —6 fok körül alakul, a legmagasabb nappali hőmérsék­let —1, —G fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: folytatódik a hideg idő. A hét közepén néhány órá­ra kisüt a nap. A hét legvégén délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és havazás kezdődik. — MUNKAVÉDELMI EL­LENŐRZÉSEK. Az OMVF Békés Megyei Munkavédel­mi Felügyelősége 1986. feb­ruár 25, 26, 27-én célellen­őrzéseket végez a Békés me­gyei gazdálkodó szerveszetek­nél. A felügyelőség szakem­berei ezúttal a tervszerű megelőző karbantartás mun­kavédelmi követelményeinek betartását vizsgálják és ér­tékelik. — SZARVASON a Halte­nyésztési Kutató Intézet kel­tetőüzemében február 21-én kikeltek az első kiskacsák. A kikelt naposbaromfi zöme az 1984 novemberében faj­taként elfogadott Szarvasi nemesített, a többi pedig Körös menti hibrid kacsa. A 12 és fél ezres állományt partnerük, a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat április első felében veszi át. — BALESETEK. A hét végén az ország területén összesen 45 sérüléses közúti közlekedési baleset történt, közülük két ha­lálos, 20 súlyos és 23 könnyű sérüléses volt. Február 21-én délután Kar- doskút és Tótkomlós között nem az útviszonyoknak megfe­lelő sebességgel vezette sze­mélygépkocsiját Tóth Sándor 42 éves tótkomlósi lakos és előzés közben kisodródott, majd egy út menti fának ütközött. Tóth Sándor súlyos, utasa könnyebb sérülést szenvedett. Orosházán február 23-án dél­előtt az Észak utca és a Mikes utca találkozásánál Csete Jenő 35 éves tótkomlósi lakos nem adta meg az elsőbbséget és ösz- szeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. Csete és két utasa, valamint a vétlen személygépkocsi vezetője és utasa könnyebb sérülést szenvedett. A rendőrségi vizsgá­lat megállapította, hogy Csete Jenő személygépkocsija műsza­kilag nem /elel meg a követel­ményeknek, ezért forgalmi en­gedélyét bevonta. — RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS. Az orosházi rendőrkapitányság ké­ri, hogy jelentkezzen annak a személygépkocsinak a vezetője, aki 1980.. február 19-én 17 óra 40 perckor Orosházán, a Szarva­si út 45. számú ház előtt egy kisgyermeket elütött, majd se­gítségnyújtás után a helyszínre nem tért vissza. Jelentkezését saját érdekében, az ügy körül­ményeinek tisztázása miatt vár­ja a rendőrkapitányság közleke­dési osztálya. Útépítés jószomszédi alapon P. A. Laktokrém tejcukorérzékenyeknek 27-360

Next

/
Oldalképek
Tartalom