Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-16 / 13. szám
o 1986. január 16.. csütörtök Szálkái Mihályné (balról) és Szűcs Lászlóné Ketten, egyszerre, nyugdíjba II közművelődés katonái voltak Fotó: Mészáros Mónika Békés, művelődési központ. Két, mindig sokat dolgozó, mindig vidám asz- szony. Takarítónők. Munkatársak, akiknek másfél évtized van a hátuk mögött ebben a házban. Szálkái Mihályné. a Marika, Szűcs Lászlóné pedig a Szűcsi. — Szűcsi? — Igen, mert Mari, az Mari maradt itt is, de én, mivel Júlia vagyok és itt mindig voltak Júliák, többen is, így tudtak megkülönböztetni. S én is így szoktam meg. — így vagy úgy — vág a közepébe Marika —, itt mindig sok volt a munka, a különbség csak annyi, hol könnyebb, hol nehezebb. Az utóbbi években lett köny- nyebb, amikor a ház megújult. Mégis a régi időkhöz kanyarodnak vissza, amikor hetenként kétszer volt tánciskola a nagyteremben, s egymás után a bálák, gyűlések. És tsz-rendezvények tavasszal, ősszel. Meg még egy csomó hivatalos dolog is, mint a személyi igazolványok cseréje. És az előadások. Rengeteg ember megfordult itt, egy-egy rendezvényre 400—450 széket mozgattak meg és volt, hogy nem is egyszer naponta. Ha elfáradtak, újra kezdték. S ha jött a közönség, szíves szóval, jó kedvvel fogadták. — A takarítás csak egy része volt a munkánknak. Hányszor éjjel kettőkor mentünk haza és hajnali ötkor már újra itt voltunk, mert reggel nyolckor egy újabb rendezvény kezdődött. Tettük, amit kellett. Nemegyszer mondták is a férjeink, „hazajöttök egyáltalán vagy odavigyük az ágyat?” — neveti el magát Szűcsi. Tényleg sok plusz munkát megcsináltak. Ha ők koszosnak ítélték a lépcsőházat, nem sokat teketóriáztak: lekenték olajfestékkel az egyhúszas magasságot. Vagy kimeszelték a mellékhelyiségeket. S átélték az árvizet, a földrengést. — Sohse felejtem el — mondja Marika —, olyan szörnyű volt és épp a tarho- si napok előtt álltunk. Amikor reggel bejöttem, egész téglák lepotyogva, a folyosó kétfelé szakadva az emeleten az aljzat megrepedve, az ablak kidőlve. Ügy vezettek ki. Aztán kiült a nagykapu elé az egész gárda, s ott mondta az akkori igazgatónk, ki hova menjen, mit csináljon. S elkezdődött a vándorlás. Először a tanácshoz, aztán a Szántó Albert utcába, de ott is két helyen voltak, egyik házban a klubok, a másikban az irodák. Majd a bíróság következett. Közben az örökös hurcolkodás. — Még karikatúrát is csináltak rólunk — jegyzi meg Szűcsi —, a hónunk alatt székekkel, asztalokkal, hokedlikkel. Tényleg mindig hordtunk, vittünk valamit, s ott tettük le a széket, ahol elfáradtunk, s hol sírtunk, hol nevettünk, de csináltuk, csináltuk a munkát. Mikor a Szántó Albert utcai házat szanálták, térdig érő hóban hurcolkodtunk. Ezek és még mi mennyi más, amit nem lehet elfelejteni, közte azt, amikor készen lett újra a ház és visz- szajöttek. Amikor elkezdődött a jó- világ. Aztán ... A tarhosi zenei napok, ahol mindig ők voltak az elsők és az utolsók, mert két nappal előbb már kimentek és két nappal zárás után jöttek haza, hogy rrúúdent rendben hagyjanak rvA ne érje szó a ház elejét. / Addig meg, a színpad, az ülőhelyek, a művészek szobája rendesen, tisztán álljon, de még virág is legyen. És még az a soksok apróbb, nagyobb dolog, ami a zavartalansághoz kellett és rájuk tartozott. De nemcsak Tarhoson, bent is. Ami mind olyan, mint a háziasszony munkája otthon: akkor látszik meg és veszik észre, ha nincs elvégezve. Mégis, de jó volt... Szerették ezt a mozgalmas életet, érezték a munkatársak bizalmát, szeretetét, beleértve a három igazgatót is, akikkel együtt dolgoztak. Most pár éve pedig különösen egy az egész gárda, mert szocialista brigád. Aranykoszorús. Együtt voltak szüretelni is Balatonfüreden, egy hosszú hétvégén, közben megnéztek egy kiállítást és egy műemlék templomot. És a kirándulások .. . Erdélybe, Csehszlovákiába, mind-mind kedves emlék. De nem csak a szórakozás, hanem a társadalmi munka is közös. A brigád — az igazgató is tagja — együtt festette körbe a sportpálya kerítését. Nehéz megválni tőlük, nehéz megválni a munkától. Teljesen nem is fognak, mert ezt nem lehet végleg abbahagyni, akkor se, ha otthon van mit tenni, nem is kevés. Nem is maradtak el, bármikor számítani lehet rájuk. Most éppen felváltva négyórás esti ügyeletet vállaltak ... V. M. Boszorkányégetés a képernyőn A leghíresebb szegedi boszorkányperről készítette újabb játékfilmjét Sólyom András, a Szegény Dzsoni és Arnika című nagy sikerű mesefilm fiatal rendezője. Az Ördögmagiszter című film története 1728. június 21-ének éjszakáján játszódik. A cselekmény szálai a szegedi magisztrátus tisztségviselői és a többi hatalmon levő személy között bonyolódnak egy tisztújítási akció közepette. Az akkori magiszter (főbíró), Rózsa Dániel (Cserhalmi György alakítja) ezen a napon érkezik vissza Bécs- ből, ahol az uralkodótól megszerezte Szegednek a szabad királyi város előjogot, s ezzel ő lett Szeged város első számú ura. A korábbi demokratikusabb vezetéssel szemben így egyszemélyi vezetés alakulna ki — sokaknak nem tetszőén. Ez az éjszaka azok számára fontos, akik nem kívánják, hogy Rózsa Dániel legyen a legfőbb ember a városban. A feszültségekkel teli szituáció kiválóan alkalmas a különféle karakterek mozgatására, ütköztetésére. Egyesek helyezkednek a főhős körül, mások félnek a változástól, és sunyin meglapulva várják a fejlemények végét, hogy a győztes oldalára állhassanak. A történet csattanója, hogy Rózsa Dániel áldozata lesz a tisztújításnak, és máglyára kerül. — Miért választott ilyen távoli és nehéz történelmi témát? — kérdeztük Sólyom András filmrendezőt. — Kárpáti Péter, a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója írta a forgató- könyvet vizsgadolgozatként 1982-ben. Találkoztam Kárpáti Péterrel, és e közös gondolkodásunk eredménye a film, amelynek sztorija valóságos eseménysorozatra épül, természetesen számos fiktív kiegészítéssel. Az ezerhétszázas évek elején valóban megesett, hogy befogtak embereket, pert kreáltak, és számos áldozatot máglyahalálra ítéltek, sokakat pedig börtönbe zártak boszorkányságért. Rózsa Dániel nyolcvankét esztendős volt ekkor, ennek ellenére tűzre vetették. Két héttel később a Frankfurter Zeitungban Mi történt Szegeden? címmel cikk jelent meg, melyben egy ismeretlen szerző beszámol a boszorkányperről, leírja, hogy a város főbíróját is megégették, sőt, hogy a köztiszteletnek örvendő tisztviselő maga volt a főboszorkány, az ördögmagiszter. Ez a dokumentum volt egyik kiindulópontunk. Ezúttal a hatalom működésének mechanizmusa izgatott, s az, hogy egy bizonyos hatalmi gépezet miként morzsol fel egy jöszándékú. kiváló'képességű egyéniséget. Hogyan lehet tönkretenni ügyes provokációval, cselekkel egy közkedvelt személyiséget. — Témaválasztásával netán valamiféle üzenetet óhajt küldeni a mának? — Nem állt szándékomban semmiféle maiságot beleerőltetni a műbe. Az eredeti események rekonstrukciójára törekedtünk forgatócsoportunkkal. Ennek ellenére lehetnek bizonyos „áthallások a mába”, mivel a hatalmi harc mikéntjét mindenfajta szájbarágás nélkül szerettük volna megértetni, s ehhez a történet modell- keretül szolgált számunkra. — A film cselekménye mindössze egyetlen éjszakára korlátozódik. Miért érezte szükségét ily nagymérvű leszűkítésnek? — Nem valamiféle rejtélyes művészi megfontolás késztetett erre, hanem egyszerű technikai ok. Dramaturgiai segítség volt, ugyanis kilencven percben nincs lehetőség valamennyi körülményt, előzményt, helyzetet áttekinteni. Az események ideje leszűkült a bál éjszakájára, amikor a hazatérő Rózsa Dánielt ünnepük. Ez a történet középpontja. A város előkelőségei az emeleti bálteremben mulatoznak, közben a pincében a befogott szegényeket kínvallatják: ki az ördögmagiszter, és hol található? De a többit inkább majd elmeséli a képernyő. A Mafilm és a televízió közös költségvetésével készült, látványosnak ígérkező film operatőre Zádori Ferenc, zeneszerzője Márta István. Főbb szereplők: Cserhalmi György, Máté Gábor, Bánsági Ildikó, Horváth Jenő, Hollósi Frigyes, Margittai Ági. Bánki Zsuzsa, Kádár Flóra és Balkay Géza. Sámáthy Tamás HANGSZÓRÓ Műsor az eltűnt időből visszatérő dolgokról, ígérte a Leporoló-sorozat alcíme, s így is volt. Az pedig, hogy a főcímet keresgélés közben először leporellónak néztem, mint utólag kitűnt, alig lett fél- reolvasás. A szerkezetre vonatkozóan szinte előrelátás volt. mert sűrű, mozaikszerű váltásokkal készült ez a privát témát kerülgető műsor. Sokan megszólaltak benne — az utca embere is —, sok idézet is elhangzott, hogy a közéletből eltűnt magánélet jelentősége, szükségessége megvilágosodjék. Vagyis az okfejtések során eljussunk a körök és egyletek oly kívánatos autonómiájához, az önkéntes egyesülések közös céljának közös megvalósításához, mely nem más, mint a magánember magánéletének egyik — testilelki energiákat "felszabadító — szükséglete. Miként és mikor keletkezett ez a hídigény a magán- és a társas élet között, hogyan tűnt el és mi módon kellene ma megszabadítani a bürokrácia kötöttségeitől, ez volt Feuer András és Szénási Sándor munkájának a gerince. S ha jobban tartják magukat hozzá, ha nem aprózódnak el a feleletek, ha egy-egy kérdést bővebben kifejtenek, kitűnő műsor lehetett volna, hiszen még így is figyelmet keltő szóleporelló volt. Jótékony mese négy levonásban Lúdas Matyi történetét még a kisebb gyermek is felfogja, és örül a háromszoros igazságtevésnek. Az örömből csak később lesz üröm, ha a felgyűlt élettapasztalat és a gyorsan múló idő rádöbbenti, hogy ő bizony, a saját Döb- rögijének — nemhogy háromszor —, egyszer sem adhatta vissza az adósságát. Ekkor érti meg igazán Matyi lélekgyógyító szerepét, ekkor értékeli még jobban a debreceni Fazekas Mihály uramat, aki egy téli napon — 1816. januá- rius 12»én — pontot, tett a négy levonásból álló elbeszélőkölteménye végére. S aligha gondolta, hogy ez lesz a legnagyobb és legtartósabb magyar könyvsikerek egyike, hogy majd 39 rendes és 4 ponyvakiadással dicsekedhet. A Lúdas Matyit a rádió az író 220. születésnapja alkalmából tűzte műsorra, egy régebbi előadásban, parádés szereposztásban. Básti Lajos volt a beszélő, gyönyörű hangján élvezet volt hallani a cselekmények előkészítését, s Major Tamás Döbrögije jobb nem is lehetett volna. Szabó Gyula pedig az eszményi Matyi, aki nem csodákra vár, hanem maga veszi kézbe a maga ügyét — háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza! — és paraszti ésszel, főleg fur- fanggal, de a tanulásban sem kímélve magát készül és le is számol a földesúrral. A nyelvész tápláléka az irodalom A hallgatóké meg az olyan műsorok, mint Albert Zsuzsa beszélgetése volt Lőrincze Lajossal. Pedig igazából nem is tekinthető párbeszédnek, hiszen a riporter keveset szólt — [ akkor viszont nagyon jól —, hagyta inkább hangosan elgondolkozni, s emlékezni a tanár urat. Nem is tapintatnak érződött ez a magatartás, hanem csöndes elmerülésnek a szavakban, s talán ennek is köszönhető az az oldott légkör. amelyben a partnernek jólesett beszélni, s tette is nyugodtan, mondhatni élvezettel, időnként jót is nevetve. Ebből a természetességből fakadt, hogy az ember egy harmadik karosszékben érezte magát mellettük, s ez teremtett egy varázslatos és rendkívüli irodalomórát, és rajzolt meg egy nagyon vonzó szellemi arcképet, melynek első vonásait a gyermekkor húzta meg, a minden szó és betű iránti érdeklődéssel. A szentgáli kisfiút ugyanis már egész korán a mese és más történetek nyűgözték le. Otthon és a szomszédban — „hol ide, hol oda jártunk öreganyámmal” —, majd mikor olvasni tud, a könyvek. S az olvasás szerelmese lesz. S most, ahogy az élete folyásáról beszél, minden emlék az írók és költők idézésével éled föl. Petőfi, Arany sorait ízlelgeti, szépségüket magyarázza, s Berzsenyi modernségét, Vörösmarty nagyságát érzékelteti, meg Babits és Kosztolányi mesés szóvilágát. Előbukkan a kisdiák felejthetetlen élménye: Tamási Áron Ábelje, a rengetegben. Aztán Sinka és Erdélyi, Veres Péter és Illyés . .. Fölsorolhatatlan, ki mindenkit idéz beszélgetés közben, s majd mindet fejből. S nemcsak hatásukról szól, hanem hogy mekkora örömet és élvezetet jelent neki az olvasásuk. Ha nem így lenne, mi értelme is volna? Ha egy tiszta, világos gondolatot vagy az emberi lélek mélységeinek ábrázolását olvasni, azokon eltűnődni. nem okozna szellemi örömöt. Akár a munka, amit egész életében végzett, s aminek az irodalom nemcsak öröme, de tápláléka is. Vass Márta Pályázat fiataloknak Elsősorban a tizen-, huszonéves korosztály élvezheti majd a pósteleki parkerdő és a békéscsabai, Lencsési úti szabadidőközpont nyújtotta kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeket. Ezért döntött úgy a Békéscsabai Városi Tanács terv- és munkaerő-gazdálkodási osztálya,, hogy az érdekelteknek, a fiataloknak hirdet tanulmányterv-pályázatot, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség városi bizottságával karöltve. Az érdeklődők mindenféle ötlettel, javaslattal pályázhatnak, melyek megvalósulását ezeken a területeken szeretnék látni. Vázlatos rajzaikat rövid, írásos magyarázattal kell ellátniuk és elküldeniük — jeligésen — február 28-ig a terv- és munkaerő-gazdálkodási osztályra (Békéscsaba, István király tér 7.). Pályázni egyénileg, illetve olyan alkotóközösségben lehet, melynek átlagéletkora maximum 35 év. A megálmodott ötletek, javaslatok kivitelezési költsége 5 millió forintnál ne legyen több. A legjobb ötleteket jutalmazzák, így az első helyezett mindkét témában 5-5 ezer forintot, a második helyezett 3-3 ezer, a harmadik helyezett pedig 2-2 ezer forintot kap. Hogy kik küldték be a legjobb tanulmánytervet, azt a meghirdető szervek képviselőiből és szakemberekből álló bíráló bizottság dönti el. Az eredményt a március 14-i Békés Megyei Népújságból tudhatják meg az érdekeltek. A legjobbak díjait a városi KISZ-bizottság március 20-án megrendezésre kerülő kitüntetési ünnepségén adják át. Jelenet a tv-filmböl: Margittai Ági és Cserhalmi György