Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-16 / 13. szám

o 1986. január 16.. csütörtök Szálkái Mihályné (balról) és Szűcs Lászlóné Ketten, egyszerre, nyugdíjba II közművelődés katonái voltak Fotó: Mészáros Mónika Békés, művelődési köz­pont. Két, mindig sokat dol­gozó, mindig vidám asz- szony. Takarítónők. Munka­társak, akiknek másfél évti­zed van a hátuk mögött eb­ben a házban. Szálkái Mihályné. a Mari­ka, Szűcs Lászlóné pedig a Szűcsi. — Szűcsi? — Igen, mert Mari, az Ma­ri maradt itt is, de én, mivel Júlia vagyok és itt mindig voltak Júliák, többen is, így tudtak megkülönböztetni. S én is így szoktam meg. — így vagy úgy — vág a közepébe Marika —, itt min­dig sok volt a munka, a kü­lönbség csak annyi, hol könnyebb, hol nehezebb. Az utóbbi években lett köny- nyebb, amikor a ház meg­újult. Mégis a régi időkhöz ka­nyarodnak vissza, amikor hetenként kétszer volt tánc­iskola a nagyteremben, s egymás után a bálák, gyűlé­sek. És tsz-rendezvények ta­vasszal, ősszel. Meg még egy csomó hivatalos dolog is, mint a személyi igazolvá­nyok cseréje. És az előadá­sok. Rengeteg ember megfor­dult itt, egy-egy rendez­vényre 400—450 széket moz­gattak meg és volt, hogy nem is egyszer naponta. Ha elfáradtak, újra kezdték. S ha jött a közönség, szíves szóval, jó kedvvel fogadták. — A takarítás csak egy része volt a munkánknak. Hányszor éjjel kettőkor men­tünk haza és hajnali ötkor már újra itt voltunk, mert reggel nyolckor egy újabb rendezvény kezdődött. Tet­tük, amit kellett. Nemegyszer mondták is a férjeink, „ha­zajöttök egyáltalán vagy oda­vigyük az ágyat?” — neveti el magát Szűcsi. Tényleg sok plusz munkát megcsináltak. Ha ők koszos­nak ítélték a lépcsőházat, nem sokat teketóriáztak: le­kenték olajfestékkel az egy­húszas magasságot. Vagy ki­meszelték a mellékhelyisége­ket. S átélték az árvizet, a földrengést. — Sohse felejtem el — mondja Marika —, olyan szörnyű volt és épp a tarho- si napok előtt álltunk. Ami­kor reggel bejöttem, egész téglák lepotyogva, a folyosó kétfelé szakadva az emele­ten az aljzat megrepedve, az ablak kidőlve. Ügy vezettek ki. Aztán kiült a nagykapu elé az egész gárda, s ott mondta az akkori igazga­tónk, ki hova menjen, mit csináljon. S elkezdődött a vándorlás. Először a tanácshoz, aztán a Szántó Albert utcába, de ott is két helyen voltak, egyik házban a klubok, a másik­ban az irodák. Majd a bíró­ság következett. Közben az örökös hurcolkodás. — Még karikatúrát is csi­náltak rólunk — jegyzi meg Szűcsi —, a hónunk alatt székekkel, asztalokkal, ho­kedlikkel. Tényleg mindig hordtunk, vittünk valamit, s ott tettük le a széket, ahol elfáradtunk, s hol sírtunk, hol nevettünk, de csináltuk, csináltuk a munkát. Mikor a Szántó Albert utcai házat szanálták, térdig érő hóban hurcolkodtunk. Ezek és még mi mennyi más, amit nem lehet elfelej­teni, közte azt, amikor ké­szen lett újra a ház és visz- szajöttek. Amikor elkezdő­dött a jó- világ. Aztán ... A tarhosi zenei napok, ahol mindig ők voltak az elsők és az utolsók, mert két nappal előbb már kimentek és két nappal zárás után jöttek ha­za, hogy rrúúdent rendben hagyjanak rvA ne érje szó a ház elejét. / Addig meg, a színpad, az ülőhelyek, a mű­vészek szobája rendesen, tisztán álljon, de még virág is legyen. És még az a sok­sok apróbb, nagyobb dolog, ami a zavartalansághoz kel­lett és rájuk tartozott. De nemcsak Tarhoson, bent is. Ami mind olyan, mint a háziasszony munkája otthon: akkor látszik meg és veszik észre, ha nincs elvé­gezve. Mégis, de jó volt... Sze­rették ezt a mozgalmas éle­tet, érezték a munkatársak bizalmát, szeretetét, beleért­ve a három igazgatót is, akikkel együtt dolgoztak. Most pár éve pedig különö­sen egy az egész gárda, mert szocialista brigád. Aranyko­szorús. Együtt voltak szüre­telni is Balatonfüreden, egy hosszú hétvégén, közben megnéztek egy kiállítást és egy műemlék templomot. És a kirándulások .. . Er­délybe, Csehszlovákiába, mind-mind kedves emlék. De nem csak a szórakozás, ha­nem a társadalmi munka is közös. A brigád — az igaz­gató is tagja — együtt fes­tette körbe a sportpálya ke­rítését. Nehéz megválni tőlük, ne­héz megválni a munkától. Teljesen nem is fognak, mert ezt nem lehet végleg abba­hagyni, akkor se, ha otthon van mit tenni, nem is ke­vés. Nem is maradtak el, bármikor számítani lehet rá­juk. Most éppen felváltva négyórás esti ügyeletet vál­laltak ... V. M. Boszorkányégetés a képernyőn A leghíresebb szegedi bo­szorkányperről készítette újabb játékfilmjét Sólyom András, a Szegény Dzsoni és Arnika című nagy sikerű mesefilm fiatal rendezője. Az Ördögmagiszter című film története 1728. június 21-ének éjszakáján játszó­dik. A cselekmény szálai a szegedi magisztrátus tiszt­ségviselői és a többi hatal­mon levő személy között bo­nyolódnak egy tisztújítási akció közepette. Az akkori magiszter (fő­bíró), Rózsa Dániel (Cser­halmi György alakítja) ezen a napon érkezik vissza Bécs- ből, ahol az uralkodótól meg­szerezte Szegednek a szabad királyi város előjogot, s ez­zel ő lett Szeged város első számú ura. A korábbi de­mokratikusabb vezetéssel szemben így egyszemélyi ve­zetés alakulna ki — sokak­nak nem tetszőén. Ez az éj­szaka azok számára fontos, akik nem kívánják, hogy Rózsa Dániel legyen a leg­főbb ember a városban. A fe­szültségekkel teli szituáció kiválóan alkalmas a külön­féle karakterek mozgatásá­ra, ütköztetésére. Egyesek helyezkednek a főhős körül, mások félnek a változástól, és sunyin meglapulva vár­ják a fejlemények végét, hogy a győztes oldalára áll­hassanak. A történet csattanója, hogy Rózsa Dániel áldozata lesz a tisztújításnak, és máglyá­ra kerül. — Miért választott ilyen távoli és nehéz történelmi témát? — kérdeztük Sólyom András filmrendezőt. — Kárpáti Péter, a Szín­ház- és Filmművészeti Fő­iskola dramaturg szakos hallgatója írta a forgató- könyvet vizsgadolgozatként 1982-ben. Találkoztam Kár­páti Péterrel, és e közös gon­dolkodásunk eredménye a film, amelynek sztorija va­lóságos eseménysorozatra épül, természetesen számos fiktív kiegészítéssel. Az ezerhétszázas évek elején valóban megesett, hogy be­fogtak embereket, pert kreál­tak, és számos áldozatot máglyahalálra ítéltek, soka­kat pedig börtönbe zártak boszorkányságért. Rózsa Dá­niel nyolcvankét esztendős volt ekkor, ennek ellenére tűzre vetették. Két héttel később a Frankfurter Zei­tungban Mi történt Szege­den? címmel cikk jelent meg, melyben egy ismeret­len szerző beszámol a bo­szorkányperről, leírja, hogy a város főbíróját is megéget­ték, sőt, hogy a köztisztelet­nek örvendő tisztviselő ma­ga volt a főboszorkány, az ördögmagiszter. Ez a doku­mentum volt egyik kiin­dulópontunk. Ezúttal a ha­talom működésének mecha­nizmusa izgatott, s az, hogy egy bizonyos hatalmi gépe­zet miként morzsol fel egy jöszándékú. kiváló'képességű egyéniséget. Hogyan lehet tönkretenni ügyes provoká­cióval, cselekkel egy köz­kedvelt személyiséget. — Témaválasztásával ne­tán valamiféle üzenetet óhajt küldeni a mának? — Nem állt szándékom­ban semmiféle maiságot be­leerőltetni a műbe. Az ere­deti események rekonstruk­ciójára törekedtünk forga­tócsoportunkkal. Ennek el­lenére lehetnek bizonyos „át­hallások a mába”, mivel a hatalmi harc mikéntjét min­denfajta szájbarágás nélkül szerettük volna megértetni, s ehhez a történet modell- keretül szolgált számunkra. — A film cselekménye mindössze egyetlen éjszaká­ra korlátozódik. Miért érezte szükségét ily nagymérvű le­szűkítésnek? — Nem valamiféle rejté­lyes művészi megfontolás késztetett erre, hanem egy­szerű technikai ok. Drama­turgiai segítség volt, ugyan­is kilencven percben nincs lehetőség valamennyi körül­ményt, előzményt, helyzetet áttekinteni. Az események ideje leszűkült a bál éjsza­kájára, amikor a hazatérő Rózsa Dánielt ünnepük. Ez a történet középpontja. A vá­ros előkelőségei az emeleti bálteremben mulatoznak, közben a pincében a befo­gott szegényeket kínvallat­ják: ki az ördögmagiszter, és hol található? De a többit inkább majd elmeséli a kép­ernyő. A Mafilm és a televízió kö­zös költségvetésével készült, látványosnak ígérkező film operatőre Zádori Ferenc, zeneszerzője Márta István. Főbb szereplők: Cserhalmi György, Máté Gábor, Bán­sági Ildikó, Horváth Jenő, Hollósi Frigyes, Margittai Ági. Bánki Zsuzsa, Kádár Flóra és Balkay Géza. Sámáthy Tamás HANGSZÓRÓ Műsor az eltűnt időből visszatérő dolgokról, ígérte a Leporoló-sorozat alcíme, s így is volt. Az pedig, hogy a főcímet keresgélés közben elő­ször leporellónak néztem, mint utólag kitűnt, alig lett fél- reolvasás. A szerkezetre vonatkozóan szinte előrelátás volt. mert sűrű, mozaikszerű váltásokkal készült ez a privát té­mát kerülgető műsor. Sokan megszólaltak benne — az ut­ca embere is —, sok idézet is elhangzott, hogy a közéletből eltűnt magánélet jelentősége, szükségessége megvilágosod­jék. Vagyis az okfejtések során eljussunk a körök és egy­letek oly kívánatos autonómiájához, az önkéntes egyesü­lések közös céljának közös megvalósításához, mely nem más, mint a magánember magánéletének egyik — testi­lelki energiákat "felszabadító — szükséglete. Miként és mikor keletkezett ez a hídigény a magán- és a társas élet között, hogyan tűnt el és mi módon kellene ma megszabadítani a bürokrácia kötöttségeitől, ez volt Feuer András és Szénási Sándor munkájának a gerince. S ha jobban tartják magukat hozzá, ha nem aprózódnak el a feleletek, ha egy-egy kérdést bővebben kifejtenek, kitűnő műsor lehetett volna, hiszen még így is figyelmet keltő szóleporelló volt. Jótékony mese négy levonásban Lúdas Matyi történetét még a kisebb gyermek is felfog­ja, és örül a háromszoros igazságtevésnek. Az örömből csak később lesz üröm, ha a felgyűlt élettapasztalat és a gyorsan múló idő rádöbbenti, hogy ő bizony, a saját Döb- rögijének — nemhogy háromszor —, egyszer sem adhatta vissza az adósságát. Ekkor érti meg igazán Matyi lélek­gyógyító szerepét, ekkor értékeli még jobban a debreceni Fazekas Mihály uramat, aki egy téli napon — 1816. januá- rius 12»én — pontot, tett a négy levonásból álló elbeszélő­költeménye végére. S aligha gondolta, hogy ez lesz a leg­nagyobb és legtartósabb magyar könyvsikerek egyike, hogy majd 39 rendes és 4 ponyvakiadással dicsekedhet. A Lúdas Matyit a rádió az író 220. születésnapja alkal­mából tűzte műsorra, egy régebbi előadásban, parádés szereposztásban. Básti Lajos volt a beszélő, gyönyörű hang­ján élvezet volt hallani a cselekmények előkészítését, s Major Tamás Döbrögije jobb nem is lehetett volna. Szabó Gyula pedig az eszményi Matyi, aki nem csodákra vár, ha­nem maga veszi kézbe a maga ügyét — háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza! — és paraszti ésszel, főleg fur- fanggal, de a tanulásban sem kímélve magát készül és le is számol a földesúrral. A nyelvész tápláléka az irodalom A hallgatóké meg az olyan műsorok, mint Albert Zsuzsa beszélgetése volt Lőrincze Lajossal. Pedig igazából nem is tekinthető párbeszédnek, hiszen a riporter keveset szólt — [ akkor viszont nagyon jól —, hagyta inkább hangosan el­gondolkozni, s emlékezni a tanár urat. Nem is tapintat­nak érződött ez a magatartás, hanem csöndes elmerülésnek a szavakban, s talán ennek is köszönhető az az oldott lég­kör. amelyben a partnernek jólesett beszélni, s tette is nyugodtan, mondhatni élvezettel, időnként jót is nevetve. Ebből a természetességből fakadt, hogy az ember egy har­madik karosszékben érezte magát mellettük, s ez teremtett egy varázslatos és rendkívüli irodalomórát, és rajzolt meg egy nagyon vonzó szellemi arcképet, melynek első voná­sait a gyermekkor húzta meg, a minden szó és betű iránti érdeklődéssel. A szentgáli kisfiút ugyanis már egész korán a mese és más történetek nyűgözték le. Otthon és a szomszédban — „hol ide, hol oda jártunk öreganyámmal” —, majd mikor olvasni tud, a könyvek. S az olvasás szerelmese lesz. S most, ahogy az élete folyásáról beszél, minden emlék az írók és költők idézésével éled föl. Petőfi, Arany sorait ízlel­geti, szépségüket magyarázza, s Berzsenyi modernségét, Vörösmarty nagyságát érzékelteti, meg Babits és Koszto­lányi mesés szóvilágát. Előbukkan a kisdiák felejthetetlen élménye: Tamási Áron Ábelje, a rengetegben. Aztán Sinka és Erdélyi, Veres Péter és Illyés . .. Fölsorolhatatlan, ki mindenkit idéz beszélgetés közben, s majd mindet fejből. S nemcsak hatásukról szól, hanem hogy mekkora örömet és élvezetet jelent neki az olvasásuk. Ha nem így lenne, mi értelme is volna? Ha egy tiszta, világos gondolatot vagy az emberi lélek mélységeinek ábrázolását olvasni, azokon el­tűnődni. nem okozna szellemi örömöt. Akár a munka, amit egész életében végzett, s aminek az irodalom nemcsak öröme, de tápláléka is. Vass Márta Pályázat fiataloknak Elsősorban a tizen-, huszonéves korosztály élvezheti majd a pósteleki parkerdő és a békéscsabai, Lencsési úti szabad­időközpont nyújtotta kikapcsolódási, szórakozási lehetősége­ket. Ezért döntött úgy a Békéscsabai Városi Tanács terv- és munkaerő-gazdálkodási osztálya,, hogy az érdekelteknek, a fiataloknak hirdet tanulmányterv-pályázatot, a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség városi bizottságával karöltve. Az érdeklődők mindenféle ötlettel, javaslattal pályázhat­nak, melyek megvalósulását ezeken a területeken szeretnék látni. Vázlatos rajzaikat rövid, írásos magyarázattal kell el­látniuk és elküldeniük — jeligésen — február 28-ig a terv- és munkaerő-gazdálkodási osztályra (Békéscsaba, István ki­rály tér 7.). Pályázni egyénileg, illetve olyan alkotóközösségben lehet, melynek átlagéletkora maximum 35 év. A megálmodott öt­letek, javaslatok kivitelezési költsége 5 millió forintnál ne le­gyen több. A legjobb ötleteket jutalmazzák, így az első he­lyezett mindkét témában 5-5 ezer forintot, a második helye­zett 3-3 ezer, a harmadik helyezett pedig 2-2 ezer forintot kap. Hogy kik küldték be a legjobb tanulmánytervet, azt a meghirdető szervek képviselőiből és szakemberekből álló bí­ráló bizottság dönti el. Az eredményt a március 14-i Békés Megyei Népújságból tudhatják meg az érdekeltek. A legjob­bak díjait a városi KISZ-bizottság március 20-án megrende­zésre kerülő kitüntetési ünnepségén adják át. Jelenet a tv-filmböl: Margittai Ági és Cserhalmi György

Next

/
Oldalképek
Tartalom