Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-31 / 26. szám
1986. január 31., péntek Ember és környezete Színvonalas munkahelyi döntő a gyógyszertári központban Veszprém megye bemutatkozik Veszprém megyei sajtónapot rendeztek csütörtökön a Magyar Sajtó Házában. A megyei újságírás, az országrész társadalmi, gazdasági és kulturális életét bemutató programot Megyeri Károly, a MUOSZ főtitkára és Erdélyi György, a Veszprém Megyei Napló főszerkesztője nyitotta meg. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége immár második esztendeje ad alkalmat az ország egy-egy megyéjének a bemutatkozásra. Eddig Zala, Győr-Sop- ron, Bács-Kiskun és Baranya megye sajtóorgánumainak munkájába, kulturális életébe pillanthattak be a fővárosi újságírók. Gyuricza László, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkára és István János, a megyei tanács elnöke adott tájékoztatást a tájegység helyzetéről. A Napló szerkesztői mellett az ismertebb vállalatok, intézmények — például a Fűzfői Nitrokémia, a Csopak Tája Tsz, a Veszprém Megyei Teszöv, a Balatontourist —Nord — vezetői tartottak beszámolót tevékenységükről. A résztvevők Veszprém megye kulturális életéről ízelítőt nyújtó zenés irodalmi műsort, valamint az ott élő képzőművészek munkáiból rendezett kamarakiállítást tekinthettek meg, s baráti beszélgetésen találkoztak a megyében élő és onnan elszármazott politikusokkal, művészekkel és újságírókkal. Bemutatták termékeiket az országrész nagyobb vállalatai, gazdaságai is. Pedagógusbál a színházban Péntek A múltkoriban azt olvastam az egyik országos napilapunk Közlemények rovatában: a Ferihegyi repülőtér előtt három magántaxis megtagadta, helyesebben nem engedte, hogy Mercedes autójukba beszálljon az egyik honfitársuk. Ugyanis arra hivatkoztak, hogy ők „csak külföldi vendégeket és delegációkat szállítanak’’. Amikor az illető ezt kifogásolta, tettlegesen bántalmazták a kedves utast. Ezért most újság útján keresi a szemtanúkat, illetve várja azok jelentkezését is, akik hasonló fogadtatásban részesültek Ferihegyen. Nem tudom, végül is lett-e a kutatásnak-kere- sésnek eredménye, vagy sem. Ha igen, akkor érdemes volt közölni e felháborító esetet, még akkor is, ha a károsult — azon az ősi alapon, hogy szemet szemért, fogat fogért — nem vehet elégtételt. Örökzöld témák közé tartozik az agresszivitás elterjedése neurózisos korunkban. Az már csak színesíti a palettát, hogy ki kit, mikor, hol és hogyan vert meg: például férj a feleséget, szülő a gyermeket, tanító a nebulót, orvos a beteget, eladó a vásárlót vagy fordítva (!), és sorolhatnám tovább az emberi kommunikálás ilyen és hasonló fajtáit. Bevett fenyítési szó. kás volt régen, hogy a mester elpáholta inasait. Ma már azonban mindenki tudja, nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is elítélendő az önbíráskodás, a verekedés, a testi sértés, amelyet többnyire megbánás követ. S mi lehet mindennek az ellenszere? Ez szintén közismert: a higgadtság, az egymás kölcsönös megbecsülése, tisztelete és természetesen a türelem! —y—n Amint azt múlt heti beszámolónkban jeleztük, megkezdődött az Ember és környezete című közművelődési mozgalom munkahelyi versenyének sorozata. Január végéig mintegy harminc helyszínen mérkőznek meg a kollégák, szakmabeliek, a szakági döntőbe való továbbjutásért. Az ismert versenykiírás szerint a brigádok egy részének csak a munkahelyi fordulóig tart a vállalása, önmagában már ez is jelentős felkészülést, s aktivitást feltételez a brigádok életében. Ezúttal mégegyszer szeretnénk felhívni a további, szakági, illetve megyei szintű vetélkedést vállaló brigádok figyelmét, hogy az öt választható témakör szaktanácsadói felkészítőt tartanak a brigádoknak. Erre február 1-én, 9.30 órakor kerül sor a II. kerületi pártházban. Békéscsaba, Irányi u. 4—6. (a Szabadság mozi mellett). Itt részletesen ismertetik a témaköröket, a felkészülés szempontjait és irodalmát. Az öt témakör, a tavalyitól valamelyest eltér; a „politika”, a „művészet” és a „világunk” mellett, a „múltunk” és a „brigád az ifjúságért” szerepelnek. * * * Tegnap délután a Békéscsabai Gyógyszertári Központban jó hangulatú munkahelyi döntőn mérték ösz- sze tudásukat a benevezett gyógyszertáriak. A mozgafl verekedös dohányos Dohányozni a repülőgépen életveszélyes lehet — főképp ha a pilóta azt egy szenvedélyes dohányosnak tiltja meg. New Jersey amerikai szövetségi államban majdnem repülőkatasztlomban részt vevő 14 brigádból nyolc közösség képviseltette magát. Három témakörben feleltek meg — a zsűri egybehangzó véleménye szerint, magas színvonalon — a „külpolitika”, az „irodalom” és a „világunk” elhangzott kérdéseire. A helybelieken kívül Gyuláról, Orosházáról és Dévaványáról érkeztek versenyzők. A gondosan előkészített és megtervezett, izgalmas verseny végén, a két első helyért holtversenty alakult ki. így csak egy újabb végjáték után ujjonghatott fel a két továbbjutó csapat és szurkolótábora. Az első helyen házigazda, a gyógyszertári közport olaj- és vegyszer osztályának Vi- dovszki István brigádja, a második helyen a gyulaiak Erkel Ferenc brigádja végzett. Amint Bozó Ferenc, a gyógyszertári központ személyzeti vezetője nyitó- és zárszavából kitűnt, a mozgalom népszerűsége, vonzása a gyógyszertári brigádok körében erősödik. Erre vall a következő fordulóba már is benevezett 12 brigád ajánlko- zása. Külön elismerést érdemelnek a gyógyszertári központ vezetői és közművelődési illetékesei, akik szorgalmazták az előző években is a közművelődési mozgalom sikerét. Az elért eredményeken meg is mutatkozott a törődés; lássuk a folytatást! rófát okozott, hogy egy kis két- motoros gép pilótája megtiltotta az utasoknak a dohányzást. Az egyik felbőszült utas a pilótának rontott, kikapta kezéből a botkormányt, minek folytán a repülő zuhanni, forogni kezdett. Szerencsére végül is nem történt baleset. Február 8-án este 7-től pedagógusbál lesz a Jókai Színházban. A műsorban Felkai Eszter, Gálfy László, Szegedi Dóra, Tomanek Gábor, Szabó Zsuzsa és Dal- los József színművészek lépnek fel. Kabaré jelenetek, világslágerek szerepelnek a zenés, táncos showműsorfl legtöbb a kiskacsa Gyulán igazgatói tarLácsi- ülést tartott január 29-én a helyi baromfikeltető közös vállalat. Az öt tagszövetkezet által létrehozott vállalat, — amint arról Marschal Lajos igazgató tájékoztatta a tanácsülést — tavalyi tervét a kemény tél okozta károk ellenére túlteljesítette. A kikeltetett naposbaromfi; kacsa, liba ést csirke 90 százaléka a nagyüzemekbe került, s jutott elegendő a háztáji és kisban, melynek rendezője Rencz Antal, koreográfusa Felkai Eszter. Februárban egyébként még kétszer megismétlik a műsort, 2 x 45 perces színházi előadásként. Ennek címe Egész évben szilveszter. A február 15-i előadás 19, a 21-i 22 órakor kezdődik. gazdaságokba is. A hideg miatt a kelési arány rosszabb volt a vártnál, de az így kiesett árbevételt őszi bérkeltetéssel pótolták: a Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetnek mintegy negyed- millió csibeegységnyi napos- baromfit keltettek. Ä keltetőgépekbe tavaly is kacsatojásból került a legtöbb. Az idén a tavalyinál is nagyobb a feladat: csaknem 3 millió csibeegységnyi kacsát, libát, csirkét várnak a nagyüzemek, és a lakosság a vállalattól. ö P. A. Lakóháztűz Sarkadkeresztúron Mivel a tűzoltóság nem jelezte, késve tudtuk meg, ezért csak most közöljük, nagy pusztítást végzett a tűz január 28-ról 29-re virradóra Sarkadkeresztúron, a Vörös- Hadsereg út 9. sz. családi házban. Leégett a lakóház és a hozzátartozó műhely, amelyben a sarkad! áfész faipari szakcsoportjának részlege működött. A tűzesetnél nem sérült meg senki A ház nem lakható. A tűz keletkezési okát vizsgálják. Orvosi ügyeletek februárban Békéscsabán központi orvosi ügyelet a Gyulai úti új kórházi épületben du. 4 órától másnap reggel 7.30 óráig. Tel.: 23- 544. Ugyanitt gyermekkörzeti orvosi ügyelet. Szombaton és munkaszüneti napokon folyamatos ügyelet. Fogorvosi ügyelet szombaton, vasárnap 7 órától 14 óráig a Munkácsy u. 1. szám alatt. Békésen, a Széchenyi tér 4 2. szám alatt központi orvosi ügyelet du. 16.30-tól másnap 7 óráig, ahol ellátják Murony. Tarhos, Bélmegyer és Kamut betegeit is. Szombaton és vasárnap reggel 7- től hétfő reggel 7-ig. Ugyanitt gyermekorvosi ügyelet szombaton 8-tól 12-ig. Vasárnap 8-tól 10-ig. Tel.: 41-312. Gyulán felnőttkörzeti ügyelet a Dob u. 2. szám alatt du. 17 órától másnap reggel 7.30-ig, hét végén pénteken du. 17 órától hétfő reggel 7.30-ig. Tel.: 61- 012. Gyermekügyelet folyamatosan a Kárpát u. 11. szám alatt. Fogászati ügyelet a kórház száj- sebészetén, a Semmelweis u. 1. szám alatt. Gyomaendrődön a mindennapos ügyelet Dévaványára, a hét végi ügyelet Hunyára is kiterjed 17 órától másnap reggel 8 óráig. Címe: Gyomaendrőd, Lenin út 3. Tel.: 31-520. URH-hí- vószám: Békés 38. Gépkocsi: Lada Niva AH 41-19, hívószám: Békés 39. Szarvas: a mindennapos ügye- ulet kiterjed Békésszentandrás- ra, Csabacsüdre. Kardosra és Örménykútra is, 17 órától reggel 8- ig. Címe: Szarvas, Béke út 18. Tel.: 225. Szeghalmon: a mindennapos ügyelet hét végén kiterjed Füzesgyarmatra, Kertészszigetre, Körösladányra is, szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Címe: Szeghalom, Ady u. 1'6. Tel.: 21. Füzesgyarmaton: hét közben változó telephelyű, ösz- szevont ügyelet Körösladány- ban, 17 órától reggel 7-ig készenlét van. Bucsa: szombat reggeltől hétfő reggel 8 óráig központi ügyelet Karcagon. Tel.: 222. Helye: Karcag, Vörös Hadsereg u. 27. Sarkad: mindennapos központi orvosi ügyelethez tartozik Sarkadkeresztúr, Méhkerék és Kötegyán is. Helye: Sarkad, Béke sétány 3. Hétköznap 17 órától másnap reggel 8-ig. Hét végén péntek 17 órától hétfő reggel 8-ig. Tel.: 120. Mezőberény: mindennapos központi orvosi ügyeletén a Puskin u. l. alatt ellátják Csárdaszállás, Köröstarcsa betegeit Is. Hétköznap du. 16-tól másnap reggel 8-ig. Hét végén pénteken du. 16-tól hétfő reggel 8-ig. Tel.: 51-120. Orosháza: mindennapos központi ügyelet a Könd u. 76. szám alatt, hétköznap du. 17- től másnap reggel 8-ig. Hét végén szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Mezőkovácsháza: hétközben Végegyházával közös központi ügyelet du. 17 órától másnap reggel 7-ig. Hét végén központi orvosi ügyelet Mezőkovácsháza. Battonya, Mezőhegyes, Kaszaper, Nagybánhegyes, Magyar- bánhegyes. Végegyháza betegeinek. Az ügyelet helye: Mezőkovácsháza, Alkotmány u. 38. szárft. Tel.: 15. Medgyesegyházán: péntek 17 órától hétfő reggel 7 óráig Med- gyesegyháza, Medgyesbodzás. Gábortelep, Pusztaottlaka, Nagykamarás, Almáskamarás, Kever- mes, Dombegyház, Kunágota. Dombiratos, Kisdom begyház. Magyardombegyház és Lököshá- za betegei a központi ügyelethez fordulhatnak. Az ügyelet helye: Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel.: 72. A - fel nem sorolt községekben hét közben, hét végén készenlét, illetve összevont orvosi ügyelet van! Kérjük megyénk lakóit, hogy az orvosi ügyeleteket valóban csak indokolt esetben vegyék igénybe, mert másként a sürgős esetekben nyiütott segítséget veszélyeztetik. ^ A homlokzat kialakításánál figyelembe vették a város építkezési jellegzetességeit Békésen a Jantyik utcai 1-es Számú Általános Iskola udvarán 1984. márciusában nagyméretű építkezés kezdődött. A békésiek nevelési központnak szánják a több funkciójú épületkomplexumot. Az állami építőipari vállalat ígérete szerint 1986. szeptember elsején a tanítás már az első egységben, az oktatási szárnyban elkezdődhet. Az épületben több tanterem, előadóterem, tanműhely kap helyet. Az oktatási épülethez közművelődési célokat szolgáló klubövezet is tartozik majd, amelyet a következő építkezési szakaszban valósítanak meg. A város felnőtt lakóinak közművelődését is szolgálja majd az oktatási egység. Az épületegyüttes az Északterv elképzelései alapján a Békés Megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében készül több ütemben. A városi tanács a tervezésnél kérte a lakosság véleményét, a megvalósításnál pedig anyagi támogatását. A vállalatok kommunista műszakokat tartottak, a nem vállalati dolgozó városlakók évente kétnapi munkabért fizettek be, sőt a nyugdíjasok is felajánlották anyagi segítségüket. így 10 és fél millió forint gyűlt össze. A klubövezet és az 1200 adagos konyha létesítése, a további bővítés 1988-tól várható. Kép, szöveg: Szőke Margit Az oktatási szárnnyal egyidőben készül az energiatorony HÍREK HírQgyeletOnk 19 óráig hívható, a telefon - számunk: Ma hirtigyeletes: Tóth Ibolya. 27-360 MA: MARCELLA NAPJA A Nap ké, 7.13 — nyugszik 16.43 órakor A Hold kél 23.17 — nyugszik 9.44 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1886. január 31-én született, és 93 éves korában, 1979-ben hunyt el Issekutz Béla Kos- suth-díjas orvos, akadémikus, a XX. századi magyar orvostudomány egyik legjelentősebb személyisége, a hazai gyógyszerkutatás és gyógyszeripar nemzetközileg elismert tudósa. Ilyen volt... A Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese, Mojdisz István a tegnapi nap időjárásáról a következő tájékoztatást adta: időjárásunk jellege nem változott, továbbra is a sok évi átlag fölötti a hőmérséklet. Két légtömeg együttesen alakítja a Kárpát-medence, így megyénk időjárását is. Nagyobb hatást a Földközi-tenger feiett örvénylő ciklon gyakorol időjárásunkra. Az éjszaka is a ciklon egy vékony, szakadozott felhősávja borította megyénket, így viszonylag enyhe volt a hajnal, mínusz 2, mínusz 3 Celsius-fok minimummal, délutánra pedig 5—7 fokra melegedett fel a levegő. ...ilyen lesz az idő Az ország délnyugati felén jobbára borult idő lesz, máshol csak időnként növekszik meg a felhőzet. A nyugati, délnyugati megyékben gyönge eső, ónos eső és hószállingózás lehet. Napközben többfelé megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1 és —4 fok között, északkeleten helyenként —5 fok alatt, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. — A BÉKÉSI MŰPÁRTOLÓ KÖR a helyi művelődési központban január 31-én, ma 17 órakor összejövetelt tart. Ezúttal Klasszicizmus, romantika címmel dr. Dömötör Jánosnak, a Hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatójának előadását hallhatják a résztvevők. A műpártoló kör tagjait minden rendezvényen más-más művész ajándékozza meg alkotásaival. így a mai esten Koszta Rozália grafikáját kapják a kör tagjai. — TÖBB OLVASÓNK KÉRDÉSÉRE válaszolva közöljük, hogy Kvasz András szülőháza — ahol január 27- én, hétfőn emléktáblát avattak — a Békéscsaba, Bartók Béla utca 42-es számú ház. — „VADÁSZAT ÉS TERMÉSZETVÉDELEM” címmel tart előadást a megyei vadászklubban, Békéscsaba, Bajza u. 3. sz. alatt, január 31-én, ma délután fél 5-kor Saly Géza. — FARSANG. Farsangi karnevál lesz január 31-én, február 1—2-án és 15-én a szarvasi Krecsmarik Endre úttörőházban. Az előbbi három alkalommal a Vak Bottyán úttörőcsapat, február 15-én pedig a Dobó Katica úttörőcsapat tagjai szórakoznak a jelmezes mulatságon. — ELFOGTAK A GYANÜSl- TOTTAT. A szerda esti Kék fény adásban a rendőrség a lakosság segítségét kérte Ferencz Nándor 49 éves büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, zalaegerszegi lakos elfogásához, aki alaposan gyanúsítható több- rendbeli sikkasztás elkövetésével. Állampolgári bejelentés alapján Zalaegerszegen elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottat. A rendőrség köszönetét mond a lakosság segítségéért.