Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

1985. december 2., hétfő

■JgNilUMici

Humanizmus, reneszánsz — Janus Pannonostól Balassi Bálintig

Rendhagyó irodalomóra a hatodik osztályban

A Jókai Színház művészei évek óta igen sokat tesznek a_kisebb, illetve fiatalabb

korosztály irodalmi, színházi igényeinek kielégítéséért. Jelentős sikereket értek már el házon belül és házon kívül, a művelődési házakban és az iskolákban. Az országban elsőnek a Jókai Színház hozta létre a Magyar Televízió ifjúsági és gyermekosztályával azóta ismert koprodukcióit, a Hagymácskát, a Gyalogcsillagot, Illyés Gyula Szélkötő Kalamona és Békés József A legbátrabb gyáva című mesejátékát. Május 8-án magánvállalkozásként sikerrel mutatták be Szigligeti Ede Liliomfi című darabját Mezőhegyesen.

A városi tanács művelődési osztálya, a TIT, a színház és az iskolák együttműködve szervezik és finanszírozzák a rendhagyó irodalomórák sorozatot, ami igen népszerű, de csak békéscsabai iskolákra vonatkozik. Ötödikben A magyar népköltészet, hatodikban A reneszánsz, hetedikben Haza és haladás, nyolcadikban Ember az embertelenségben címmel tartanak a színészek — Szabó Zsuzsa . Mészáros Mihály, Kalapos László, Tomanek Gábor, Várday Zoltán, Hodu József, Harkányi János és Barbinek Péter — irodalmi órákat.

Rendhagyó irodalomóra a békéscsabai szlovák iskola hatodik osztályában. A tananyag: Humanizmus, reneszánsz — jjanus Pannonius- tól Balassi Bálintig. Kalapos László, színművész röviden jellemzi a szellemi, filozófiai irányzatot; megvilágítja az ember eszmélésének, a szabad egyéniség kibontakozását középpontba állító áramlat jelentőségét. Gregorián ének, versrészlet a XIII. századból. A gyerekek szinte

tátott szájjal figyelnek; mintha nem is tanteremben lennénk, igazi előadás ez, érdekes, élvezetes! Pedig a humanizmus, a reneszánsz kora eléggé távol esik mai ízlésünktől, gondolkodásmódunktól; nyelve is nehézkes. Ezt nagyszerűen oldják a pontos, logikus, de nem tudományoskodó magyarázatok, a zenei betétek és a versrészletek Tomanek Gábor tolmácsolásában. Az összeállítás nagy érdeme, hogy a történelmi áttekintés után nem kizárólag költészetről szól, hanem a kor teljes művészetéről ad átfogó keresztmetszetet. gótikus építészeti, festészeti, zenei példákat említ az előadó. Találóan helyezi el az akkori Magyarországot a világról felvázolt történelmi képbe. Kalapos László kérdez is; a gyerekek pedig lelkesen válaszolnak.

Mennyi tavasszal a fűszál, Pannónia dicsérete. Búcsú Váradtól. Janus Pannonius verseinek elemzése, műfajmeghatározás, zene, játék — reneszánsz hangulat az osztályban. Tinódi Lantos Sebestyén verselése abból a korból, amikor még nem volt könyvnyomtatás. Bakfark Bálint zeneszerző lantmuzsikája a XVI. századból, Gregor József énekel. Júlia-ver- sek, vitézversek: szabadság, szerelem Balassi Bálint költészetében, ahogyan később Petőfi Sándornál. S végül a híd a humanizmus irodalmától Csokonain, Petőfin keresztül Ady Endréig.

Vasas Andrea, Gombár Mónika, Hermann Erzsébet, Huszár Anita, Mázán Ildikó, elmondják, menynyire élvezték a rendhagyó irodalomórát, összefoglalják, miben tér el ez az óra a hagyományostól. A gyerekeknek tetszik, hogy itt nem a szokásos módon hallKalapos László és Tomanek Gábor irodalomórája a szlovák iskolában Fotó: Gál Edit

ják az anyagot, nem a könyvből olvasnak fel; itt zene is van, meg vers! Értékelik, hogy két színművész jött el osztályukba. „Tomanek Gábort ismerjük a Liliomfiból"

— mondják, mert bérletük van, rendszeresen járnak színházba.

Miklya Béláné igazgatóhelyettes, a gimnázium első osztályában tanít magyart, most elhozta gimiseit a hatodikba, mivel a két osztályban hasonló a tananyag. Má- csai Attiláné tanárnővel megegyezik a véleményük a rendhagyó irodalomórákról: hasznos kezdeményezés, szép. folytatandó hagyomány. Mindenképp előnye, hogy jó értelemben zökkenti ki a tanítást a hagyományos kerékvágásból. A sokszor száraz tananyag helyett az osztályok a művészek által szerkesztett, könnyed, szórakoztató műsort kapnak, oldottabb, kötetlenebb így az irodalommal való találkozás, s nyilván maradandóbb az élmény, az ismeretanyag.

— A szüleim pedagógusok, magam is azt végeztem, és boldog vagyok, ha kiállhatok a gyerekek elé, és taníthatok

— vallja Kalapos László. A művészek komoly küldetésnek tekintik a gyerekekkel való foglalkozást, szívesen szerkesztik a műsort, egyeztetnek a tanárokkal, keresik a célravezető megoldásokat, hogy közelebb vigyék a tanulókhoz a magyar irodalom értékeit, hogy megszerettes- ség velük a költészetet. S persze ezeken a rendhagyó irodalomórákon keresztül a színházat is, hiszen amikor a tanulókhoz szólnak, a jövő közönségét látják maguk előtt.

A gyakran szűkös anyagi lehetőségeket is áthidalja a szeretettel vállalt feladat, valamint a jó partneri kapcsolat tanárok és színészek között — az érdeklődő, hálás gyermektekintetekről, a kisebbek kötődéséről nem is beszélve. Míg a TIT a megyeszékhely iskoláinak biztosítja a rendhagyó irodalomórák sorozatot, a színészek Békéscsabán túlra is eljuttatják műsoraikat. Kunágotá- tól Vésztőig, többek között Zsadányban, Okányban, Me- zőgyánban tartottak órákat. Olyan kis településekre is elmennek, ahol a gyerekek egyébként aligha találkoznak színészekkel, színházzal. Tervezik, hogy jövő év januárjától az ötödik osztálynak Saint-Exupéry A kisherceg című csodálatos meséjét mutatják be. Később, talán tavasztól a nyolcadikosoknak Vízkereszt vagy amit akartok címmel Shakespeare művészetéről adnak keresztmetszetet, egy kis drámatörténettel színesítve.

Játék, élmény, ismeret — mindez igazán hálás közönségnek, a különösen fogékony korosztálynak. A színészek ízelítőt adnak a gyerekeknek valamiből, ami úgy vázolható fel, hogy: igény az olvasásra, a színházra, a művészetre.

Niedzielsky Katalin

„Hz ember és környezete”

átszervezik az ismert közművelődési mozgalmat

Egyre sűrűbb és mind sö- tétebb viharfelhők gyülekeztek a több mint tíz esztendővel ezelőtt alapított közművelődési mozgalom egén, amely három évvel ezelőt Az ember és környezete igen szépen hangzó nevet kapta. Megérett az elhatározás, hogy ideje már változtatni rajta. Minderről Ko- vácsné Füredi Enikő, a Megyei Művelődési Központ munkatársa, a közművelődési mozgalom fő szervezője adott tájékoztatást.

Nézzük először is a viharfelhők mibenlétét. A hetvenes évek végén terjesztették ki megyeivé a mozgalmat. Akkoriban ezer fölött volt a benevezett brigádok száma.

1983- ban már csak 952,

1984- ben 808, az idén mindössze 503 brigád jelentkezett. Ágazati bontásban (a szervezők ez alatt azt értik, hogy a nevezett brigád milyen ágazati szakszervezeti, illetve szövetkezeti vezető testülethez tartozik) a Medosznál harmadára, a Teszövnél kétötödére, az SZMT közvetlen irányítása alá tartozó brigádok aránya pedig kétharmadára csökkent; mindössze a Mészöv-brigádok száma nőtt az utóbbi három esztendőben.

De a közművelődési mozgalom égboltja is csökkent:

vagyis apadt az imént említett testületek és szervezetek által nyújtott támogatási összeg is, amelyből az egész akciót el tudják tartani. S bár forintban kifejezve ez mindössze 30 ezret jelent (1983: 156 ezer, 1985: 126

ezer), a postadíjak áremelkedése miatt (hiszen év közben a brigádok csak levél útján kaphatják meg az újabb feladatlapokat, segédleteket!) a csökkenés már- már aggasztó, és a mozgalom létét veszélyezteti.

Mi legyen a megoldás? A választ a brigádok adták meg, s a kérések összesítése után alakulhatott ki az a terv, amely alapján a következő évre egy új, frissebb, s talán vonzóbb Az ember és környezetét hirdethetnek meg. A lényeg: időtartamban rövidebb lesz, témában pedig kevesebb, és minden brigád — amely benevezett — vetélkedni fog.

Az új ajánlófüzet — amely szerényebb kivitelű, ezzel is takarékoskodni szeretnének — januárban jelenik meg, s azokat nem .közvetlenül a brigádok, hanem az „ágazati szervek” kapják meg (Mészöv, Kiszöv, Te- szöv, SZMT, Édosz). Ezek a meghirdető szervek juttatják el a munkahelyeknek, a brigádoknak az ajánló- és a

nevezési jegyzékeket azt követően, hogy a szervezetek már témakört is kijelölnek, választanak.

A jelentkezési határidőt március végére tolják ki. A csökkentett számú témákban a feladatlapokat továbbra is eljuttatják azoknak a brigádoknak, amelyek azt kérik. Visszaküldeni ezentúl nem kötelező, de amelyik közösség igényli, megteheti: a szervezők a lapok javításáról^ értékeléséről továbbra ' is gondoskodnak.

Az ún, intenzív szakasz, vagyis a különböző szintű vetélkedőkre való felkészülés időszaka novembertől február végéig tart majd. A munkahelyi selejtezőket február végéig, a szakági elődöntőket márciusban, a megyei döntőt pedig 1987 áprilisának végén tartják meg. Amelyik brigád benevezett, annak csak a munkahelyi selejtezőn kötelező a részvétel. S még egy lényeges dolog: továbbra is csak fizikai állományúajc nevezhetnek be, s az „A”, a „B” és a „C” fokozat — amellyel a mozgalom szervezői a szocialista brigádok kulturális vállalását szeretnék megkönnyíteni — is fennmarad.

(nemesi)

Csak írnak, írnak, írnak

Az én időmben még rend volt. Év elején beadtuk a vékony, kék borítójú dolgozatfüzeteket, s tudtuk, abba négy nagydolgozat fog kerülni. Nem mondom, akkori tanáraink is ismerték a „röppentyű” — azaz röpdolgozat — fogalmát, de nem használták furton-fúrt. S főleg nem fegyelmezési eszközként. Igaz, akkoriban, úgy huszon-harminc évvel ezelőtt, még voltak „bezárások”, amikor a felkészületlen nebulónak édes-kettesben ott kellett maradni tanítás után a tanárral, hogy bepótolják mindazt az ismeretet, amit a kötelességmulasztó, kezdő állampolgár nem volt hajlandó elsajátítani otthon.

És a lapozgatások! Szinte minden óra elején. Mikor azt lestük, a napló elejét vagy hátulját nyitja-e ki tanárunk. Olyankor a légy zümmögését is meg lehetett hallani, egészen az első áldozat nevének elhangzásáig. S akkor uccu, ki a táblához. Profilunkat ez alkalommal ismerhette meg legjobban az osztály.

Ma már ezek az idegborzoló, nemes pillanatok szinte ismeretlenek. Az egyik gyerek arra panaszkodott nemrég, hogy azért nem tudta elmondani feleléskor azt, amit pedig nagyon is megtanult, mert 14 éves korában először hívták ki a táblához felelni. S hogy mégis eddig hogyan értékelték? Hát ez az kérem, amibe nem lehet belenyugodni. Írásban, főként kis- és nagydolgozatok, tesztek, felmérők — házi és központi — útján.

A nagymama már harmadjára próbálja rábeszélni serdülő unokáját, hogy mesélje el neki, mi történt azóta, mióta nem találkoztak. A gyerek nyökögött, habogott, s egyszerűen nem tudta kifejezni magát. Keresgélte a megfelelő szavakat, s hogy kevés sikerrel, azt a folyton kibukó „izé” és „hogyishívják” fogalompótló szavak mutatták. Pedig sokat olvas a gyerek, s meglehetősen jó képességű is. A nagymama — elunva a dolgot — kijelentette: kisfiam, legjobb lesz, ha ezután levelezünk. Bár kétlem, hogy abban is tudsz egész mondatokat leírni.

A gyerek letört, még szipogott is. Nem érezte vétkesnek magát, de azt sejtette, hogy a nagymamának igaza van. Otthon este aztán meg is kérdezte édesanyjától: — Mondd, anyu, miért nem tudok én beszélni szerintetek? Mikor az iskolában meg azért tolnak le folyton, mert fecsegek Ágival.

Nehéz volt megmagyarázni. Hogy a tőmondatos fecsegés és az összefüggő, kifejező beszéd között milyen magy különbség van. Hogy ők már észre sem veszik, milyen csekélyke szókinccsel társalognak. S e csekélyke szókincset is milyen galuská- san, a szóvégeket elharapva beszélik. S hogy lassan több trágár kifejezést használnak — még a lánykák is—, mint kötőszót.

De valahol meg kell tanulni beszélni. A bölcsődében először a hasonló fokon „társalgó” baráttól többnyire, aztán az óvodára hárul ez a feladat, s az iskolában, a napköziben folytatódna. De amint a gyermek biztonságosan használja az ábécét, mintha le is ragasztották volna a száját. Csak ír, ír. ír . . .

És mi van a családdal? — kérdezhetnék.

A gyerekek többsége több mint tíz órát van az iskolában, beleértve a különböző szakköröket, .sportfoglalkozásokat is. A családi beszélgetésre legfeljebb vacsoraidő alatt és a fürdőkádnál van mód. A nagyobbaknál már akkor sem. Mert tanulnak este 10-ig olykor. Hétvégeken pedig ott a házi munka, a televízió, s megint a leckekészítés, az utcai játék. Beszélgetni mégis kell. Ezt a szép, a gyermek gondolatait megismerő nemes emberi tevékenységet — akár ha el is mulasztunk miatta valamit — mindennap tudatosan folytatnunk kell nekünk, szülőknek. Hiszen ez nem áldozat, ez örömeink egyik forrása.

Az iskola felelősségén azonban ez mit sem változtat. Hiszen — mert a nevelési tervek azért szépen megfogalmazzák — a gyerekeket közéletiségre is nevelni kell. De jó közéleti ember nem lehet az, aki képtelen kifejezni — mégpedig színes, élvezetes formában — a gondolatait. Ezt már sokszor megfogalmazták maguk a pedagógusok is. S mégis a "gyerekek írnak, írnak, írnak. Naponta olykor két-há- rom dolgozatot is. Felelnek írásban egyénileg, csoportosan, meg még ki tudja, hogyan. A tanterv, tudom, nagy hajtóerő. Száguldani kell. De az már mégiscsak meglepő, hogy énekből is több a dolgozatból származó érdemjegy, mint az énektudásból, a dal gyönyörűségéből.

Ügy vélem, fél embereket nevelünk. Mert ha nem adunk módot nekik az önkifejezésre, nem is tudjuk megismerni gondolataikat. Mert nemcsak Ohm törvényéről lehet egy-egy felelet alkalmával szót ejteni. . . Hanem, uram bocsá’, a gyerek közérzetéről is. Higgyék el, van neki. Többségük nem szeret iskolába járni. Még az eminens tanulók sem. Az iskolát — bár ők nem így fogalmaznak — nagy darálómalomnak tartják, ahol csak a tudásuk érdekli a felnőtteket. Apró-cseprő gondjaik, örömeik már nem. De nincs is idejük rá, hogy olykor fellélegezzenek. Ahogyan a pedagógusoknak sem. S ez hosszú távon elérheti az elviselhetetlenség határát.

Lám, hova jutottunk a beszédtől. Az érzelemsivár életig, amely maga is oka lehet a beszéd elsekélyedésének, a gazdag gyermeki élet, örömök beszűküléséig. S ezért egyként felelős az iskola és a család. A látott, tapasztalt gondokat mondjuk, mondogatjuk — hol hangosan, hol halkan — évek óta. S mégsem történik semmi. Szerencsére a falvakban még élnek az otthont is nyújtó kis iskolák. Ahol a gyereket és szüleiket még ismerik a pedagógusok, ahol mindenki — még az utcán is — kötelességének érzi a rábízott gyerek sorsának figyelemmel kísérését. Kis oázisok ezek, amelyekre a lakótelepeken, nagyvárosokban élők nosztalgiával emlékeznek. De az ott születetteknek már emlékezni sem lesz mire.

összegzésre, buzdításra most nem vállalkozom. Csak halkan megjegyzem: ez

már ki tudja hányadik segélykérés, sokak aggódásának hangot adva. Mert az aggódásig már eljutottunk. A cselekvés? A tettek? Valahol messze, „az éji homályba” vesztek.

B. S. E.