Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-31 / 306. szám
1985. december 31., kedd NÉPÚJSÁG o fl tejipar támogatja a gazdákat Forgatom a jegyzetet, amely arra lenne hivatott, hogy segítsen a brigádriport születésében. A papírlapon nevek, fontosabb dátumok, adatok. Idézetek is szerepelnek rajta. Minden együtt van tehát, kiterveztem már a formát is — mozaikképekből állna a cikk. Villanásokból, élet- és naptöredékekből. Hogy ezekből kerekedjék majd ki a gyulai SZOT—Medosz Gyógyüdülő Tyereskova szocialista brigádjának portréja. Illetve inkább az, mit is jelent számukra szocialista módon élni, dolgozni, tanulni . .. És, most mégis nehezen tudók leülni az írógéphez. Talán mert tudom, hogy a brigád első dolga lesz majd kivágni a cikket, s beragasztani a naplóba. Mint minden „dokumentumot”, amely velük kapcsolatos. És Keresztes Ír énke, aki legtöbbet mesélt mindennapjaikról, szóról szó_ ra „ellenőrzi” majd, hitelesen őrzi-e a papír, amiről gondolatot váltottunk. Kezdjük azzal, ami végül is a találkozás apropóját jelentette. Dömény Ferenc igazgató említette: „Az üdülő hét brigádja közül az övéké az egyik legnépesebb, az egyik legeredményesebb kollektíva. És szilveszter este is dolgoznak majd. Megérdemlik a nyilvánosságot.” — Voltunk mi nemrég is az újságban, illetve amiről a cikk szólt, velünk is kapcsolatos. Valahogy azonban kifelejtették a nevünket. Meg is mutatom — pattan fel Irénke, s már nyitja is a brigádnaplót. Ott a háromhasábos kép, a híradás címe pedig: „Szocialista brigádok a mozgáskorlátozottakért". A beszámoló alján a brigád lábjegyzete: „Sajnos, a megjelenő cikkben nem fejeződött ki, hogy a program megszervezésében és lebonyolításában a brigád . .. kimagasló szerepet vállalt.” — Anikó, a vezetőnk csaknem lemondott, úgy bántotta a dolog, mert tényleg részünk volt benne, hogy jól érezték magukat a meghívottak — replikázik szelíden Irénke. s körbemutat, győződjek meg róla, hogy most, a nyugdíjasok is, miként vélekednek? Már-már azt hinné az ember, a sok munka mögött az elismerés nyilvánossága jelenti a 33 tagú kollektíva számára az egyedüli hajtóerőt. Nem titkolják persze, jólesik az erkölcsi köszönet, de Körösi Gáborné brigád- vezető szavaiból más 'is kicsendül : — Jó közösségben köny- nyebben megy a munka, nem igaz? Mi leginkább úgy fogalmaztuk meg tennivalóinkat, amikor annak idején. 13 évvel ezelőtt megalakultunk, hogy érezzük magunkat otthonosan a nagykonyhában, a raktárban, a cukrászműhelyben is. Legyünk egymás barátai, “szervezzük meg az itteni feladatainkat egymás munkájának könnyítésére is. Próbáljunk a vezetőkkel együttműködve a vendégek kényelméért dolgozni. Szerencsénk van, hogy a közvetlen főnökünk, Faul- háber Julika sokat van köztünk, ismeri gondjainkat, örömeinket. Törődik velünk. Nézze csak, ott táncol a brigádkórussal, Kelemenné, Dá- vidné, Várnainé között. Mégis van tekintélye . .. mert amikor kell, kiáll mellettünk. Szerintem mindig a vezetőkön múlik, hogy milyen egy csapat, hogy lehet összefogni. Az igazgató elvtársra sincs panaszunk, tudjuk, hogy nagyon elfoglalt, bár egy kicsit többet jöhetne a konyhába. Valaki megemlíti: társadalmi munkáik között papír- és vasgyűjtés is szerepel. — Ez nem vicc, a raktárban felgyűlt kartonokból, más hulladékanyagból gyűlt össze az a pénz, amiből ma a nyugdíjasaink karácsonyi csomagja és a hidegtál készült — húz közelebb egy díszes hidegtálat Irénke, Körösiné pedig folytatja: — Sokat gondolkodtunk például azon, miként lehetne a nyolcszáz—ezer vendég étkezését finomabbá tenni, hiszen a norma elég szűkös, így jutotunk el Mezőhegyesre, ahol fűszerezett vért tudunk beszerezni olcsón, s az így megtakarított pénzből például díszíthetjük az ételt. Saját kertünk van, ahol zöldséget, zellert, ilyesmit mi is meg tudunk termelni. Apróságokon is múlik sokszor, hogy ne csak ízletes, hanem ízléses, látványos is legyen az asztalra kerülő reggeli, ebéd. A brigádnapló már „két kötetes”. Az első lapon, még a névsort is megelőzve egy újságfotó, a névadóról. ..1963. június 16-án, moszkvai idő szerint 12 óra 30 perckor útnak indult a Vosztok—6 űrhajó. A világon először most történt, hogy egy nő — Va- lentyina Tyereskova — űrhajót vezetett.” Talán nem véletlen, hogy az 1983-ban aranykoszorút is elnyert brigád története pár lappal odébb Farkas Bertalan látogatását idézi fel. A példaképek azonban közülük is valók. Ügy tartják, aki itt, a maga frontján teszi a tőle legtöbbet elvárhatót, az is példakép. A tizenkét továbbtanuló éppúgy, mint aki ügyesen megszervezte, hogy Kovács tanár úr, a szakmunkásképzőből ösz- szefogja az ő asszonykórusu- kat is, és azt is becsülni kell. aki a békéscsabai kötöttösök- kel tartja a kapcsolatot, mert az ottani Barátság brigáddal igencsak élő barátságban vannak a tyereskovások. — Tavaly visszaestünk egy kicsit a minősítésben — állítja meg a mutatóujját Anika, vagyis Kőrösiné az értékelő résznél egy bejegyzésen. — Állítólag a napló külleme maradt el a kívánalmaktól, de lehet, hogy irigykedtek kissé ránk valahol. Hajlok rá. hogy elfogadjam: irigylik a Tyereskova brigádot. Lehet is. Lelkesedésüket is, meg munkaszeretetükét is. És azt is. ahogy egymást megbecsülik. Biztosan akadnak náluk is összezördülések, de éppen a közös élmények ereje mutat álljt. hogy többet ér. hasznosabb a munkában (meg másutt is) egymás hasznára, örömére tenni. Az orvosi konferencia éjjelén vállalt pluszmunka is adhat olyan apró kapcsokat, ami a holnapokban további erő. Kohézió. Az üdülő konyhájában reggel fél ötkor már talpon kell lenni. Naponta 500 liter leves. 3000 szelet hús ízét kell mindig finommá varázsolni. Egyszer sem szabad tévedni. * * * És hogyan alakul a mai este, kérdezem búcsúzás előtt, elvégre félig-meddig könnyelmű ígéretet tettem, hogy ez a cikk szilveszter napján jelenik meg. — Tizenegy üveg pezsgőt bontunk majd este, aki nem lesz szogálatban, de módja lesz bejönni, mindenki velünk tart. Együtt búcsúztatjuk az óesztendőt, s köszöntjük az újat. A vendégeknek házi disznótorost szolgálunk fel, párolt vöröskáposztával, és saját recept szerint készül majd a csörögefánk, az újévi malac is — sorolja a brigád két mozgatója. Gondolatban koccintunk a Tyereskova brigád egészségére mi is. A tizenkettedik üveg pezsgővel. Fábián István Fotó: Béla Ottó Mint manapság a sertéságazatnál, korábban a tejtermelésnél kongatták meg a vészharangot. Ügy tűnik, mind a két helyen „vették a lapot” és az utóbbi hetekben már érezhető volt a gazdák körében is, hogy kedvezően fogadják a húsipar erőfeszítéseit a tenyésztési kedv helyreállítására. Hasonlóképpen cselekedett a tejipar is, hiszen a közelmúltban üszőkihelyezési akciót indított, hogy az átmeneti lanyhulás után ismét növekedjék a tejtermelés. A Hajdú Megyei Tejipari Vállalat napjainkig 1200 jelentkezést fogadott el a kedvezményes akcióban, Amint azt Höffler Páltól, a gyulai tejporgyár igazgatójától megtudtuk, ezekben a napokban keresik fel a gazdaságokat és az egyéni gazdákat is, most kötik meg a jövő évre szóló tejtermelési szerződéseket. Ügy tűnik, a mostani szinten marad jövőre is a felvásárolandó tej mennyisége. A gyárban a tervezett termelési értéket várhatóan nem tudják teljesíPrimőrök az újévi Csongrád megye kertészeti gazdaságainak termálvízzel fűtött üvegházaiban és fóliasátraiban folyamatosan szedik a téli primőröket. Szilveszterre és újévre már mintegy 300 mázsa paradicsomot, 60 ezer fej salátát, 30 ezer darab zöldpaprikát és 500 kiló uborkát szállítottak Szentes és Szeged körzetéből. A legtöbb zsenge zöldséget Budateni, mintegy 100 millió forintos lemaradásra számítanak. Ám érdekes módon, ennek ellenére nyereségtervüket, ami 54 millió forint, teljesíteni tudják. Ez csak látszólag tűnik ellentmondásnak. Ugyanis a feldolgozásnál kedvezőbben tudták értékesíteni az alapanyagot, és így inkább ezt a módját választották a nyereségszerzésnek. Különben a gyárban az idén 72 ezer hektoliter tejet dolgoztak fel, ami valamivel több, mint a tavalyi mennyiség volt. Vajból főleg belföldi ellátásra mintegy 2500 tonnát készítettek. Az ősszel új termékként kezdtek gyártani egy takarmánytápot, porított tejből. Ebből az értékes állati takarmányból 650 tonnát készítenek még az idén a Hajdú Megyei Agráripari Egyesülés megrendelésére, A gyár vezetői és dolgozói örömmel vették, hogy a korábbi évek 2,5 százalékos keresetnövekedéssel szemben az idén 6 százalékkal tudtak több bért fizetni. Kép, szöveg: Béla Ottó asztalra pestre küldték a Csemege és más élelmiszer-kereskedelmi vállalatok megrendelésére. A vitamindús áru szállítását nagyban megkönnyíti az évszakhoz képest enyhe időjárás. Nincs szükség a jármüvek rakodóterének fűtésére, elegendő, hogy a ládákba tett zöldségféléket fóliával és ponyvával letakarják. büszke, román Nikola csizmás lábát egymásra vetve, délcegen feszít a felpántlikázott hintó hátsó ülésén. Bal kezével elnyúlik a támlán. Rátehetné a menyasz- szonya vállára, de csak a háta mögött nyugtatja szeméremből, rátartiságból vagy mind a két okból egyaránt. A fog- vacogtató decemberi eget kémleli. Menyasszonya lopva pillant rá. A bakon Nikola barátja, Szpevár Jani. Pattogtatja ostorát. — Ráró, Fakó! Ráró Szpevár lova, a Fakó Nikoláé. Mind a ketten bolondjai a lovaknak. Együtt dolgoznak a termelőszövetkezetben. Állatgondozók, Márpedig téesztag lovat nem tarthat. Ez a szabály. A vezetőség többször határozott ügyükben. Adják el a lovakat, vagy hozzák be őket a termelőszövetkezetbe. De ki mondja meg szemtől-szembe a hirtelen indulatú Nikolá- nak, vagy a vasöklű Szpevárnak, aki egy téeszvacsorán az elnökre borította az asztalt. Üzengettek nekik, ők meg visz- sza. Mivel egyre kevesebben vállalták a tehenészetben az embert nyűvő munkát, de még akiket csábított is a jó kereset, azote is kerülték a nehezét, ők viszont kifogástalanul dolgoztak, a vezetőségnek rá kellett döbbennie, meg kellett becsülnie őket. Lassan szemet húnytak a szabálytalan lótartás felett. Szpevár Jani megereszti a gyeplőt. Rákacsint a menyasz- szonyra. — Olyan ez a két ló, mint a vetor. A menyasszony mosolyog, csak éppen a hasonlatot nem érti. Kígyóson nemigen lehet szlovák szót hallani. Száguld a két ló, repül a hintó a makkosháti pusztán. Deresre fagyott fűcsomók, tócsák jégpáncélja ropog a kerekek alatt. A hintó az öreg Nikoláé. Négy évtizeden át rejtegette kúpok alatt, szénakazUtlkbam a padlást söprögető városi hivatalnokok, majd ck eqiypnást sűrűn váltogató szövetkezeti vezetők elől. Most, azonban összeszerelte, kifényesítette unokája lagzijémt. Mikor délelőtt elébe fogták a két lovat, kicsordult a könnye. — A nótámat, Cigány! — veti hátra a fejét Nikola Pál és szemére húzza a kalapját, nehogy lepörgesse a szél. Fázósan kuporodik a bakon Vízik Marci. Nem cigány, hogy is lenne az, csak úgy él, korhely módján. Ami pénzt összekapar alkalmi munkából vagy kornyikáló hegedűjével, azon- nyomban leönti a torkán. Betegeskedő anyjával a tanyasoron lakik. Ellopja a pénzemet, panaszkodik az anyja. Ugyan, tiltakozik Marci, a szent életű Mária jutalmazott meg. Anyja ugyanis az ágya felett függő szent kép mögé rejti a nyugdíját. De bárhová tenné, Cigány úgyis megtalálná. Pedig nagy jövő állt előtte. Tarhosra járt zeneiskolába. Most egy megver tett pára. Nikola viszont kedveli. A Cigány tudja és kutyahü- séggel csügg rajta. Mielőtt megfordulna, nagyot húz a pálirv- kásbutykosból. — Meliket, Nikola úr? Ha hallaná az apja ezt az alázatos hangot, piszkafa termete háromszor fordulna meg a sírjában. Talán még fel is kiáltana. Egy Défosz-gyűlésen ököllel verte a mellét: hogy én, Vízik Márton, helyi forradalmár, a szocializmus hithű letéteményese, felelősségem tudatában teszem fel a kérdést, hogyan lesz itt Tarajoson kommunizmus, ha akadnak olyan emberek, mint Nikola, aki nyárfával ülteti körbe a tanyáját és kikövezi az udvarát, holott az én portámon egyetlen fa sincs, s az udvaromon megáll a víz. ítéljük el ezeket a burzsoá csökevényeket! Az öregnek címezte, nem az unokának, aki akkor még a világon se volt. Cigány se igen emlékszik apjára. Arra meg különösen nem, hogy kire mit mondott azokban a forradalmi időkben. Tarhosi álmai régen elenyésztek. Elégedetten fénylik a szeme a pálinka tüzétöl. — Nekem olyan asszony kell — kezdi a nótát Nikola Pál. A Cigány finoman, érzelmesen szeretné megszólaltatni a hegedül (im egy gödör megugrasztja a hintát. Majdnem kirepül ke , bői a vonó. — Nekem olyan asszony kell — hunyorít a menyasszonyra Szpevár Jani. Az pedig irul-pirul, hogy aztán dacosan visz- .szatronf öljön. — Nekem pedig olyan férfi kell. . . Ni, kibújt a szög a zsákból. Az ám, hiszen nyelves asszonyok között dolgozik az eszemadta. A következő strófát már együtt éneklik mind a hárman. Szánalmasan nyikorog a kopott hegedű. Hangját felkapja a szél és zimankós vidámsággal szórja szét a pusztán. A kövesúton a násznép autókaravánja. Tülkölnek, integetnek. Ugyan ki ér ki hamarabb Tarajosra. A kövesúton nagy kerülővel az autósok, vagy a pusztán nyílegyenesen nyargaló hintó? Hej, nem akármilyen tagzi ez! A Nikolák emberemlékezet óta Kétegyházáról vagy Méhkerékről nősültek. Saját vérükből választottak maguknak párt. De most magyar lány kerül a Nikola-tanyára. Kígyósról, Almási Jutka. Habzik a lovak szügye. Fehér párát liheg az orruk. Megfeszül a gyeplő. Hátrahőkölnek, megtorpannak a tanya bejáratánál. A kígyósi rokonság is megérkezik, illendőségből nem siettek. Az első kocsiból kikászálódik a násznagy. Fekete kucsmás, rozmárbajszú, sánta ember. A hintához biceg, hogy lesegítse Jutkát. — Nikoláné, örömöt hozunk a házhoz — mondja illő tisztelettel. Hangját alig lehet hallani. Brummog a bőgő, szól a dob. Nikoláné feketében. Az urát gyászolja, noha idestova öt éve halott. Csontos, nagydarab asszony. Ősz hajának néhány tincse kifehérlik a kendő alól. — Isten hozott, lelkem — öleli magához a lányt. A tisztaszobába kíséri. Nyomukba a kígyósi násznép. Megcsodálják a mennyezetig felpárnázott, díszes ágyat, nézik a megfakult fényképeket a falon, meg a tömérdek ajándékot, amit a Nikola-rokonság hozott, ök se jöttek üres kézzel. Rakják az asztalra, meg a kanapéra, de úgy, hogy elkülönüljön a többitől. A nagyapa, a vénséges Nikola Pál vaksi szemmel méregeti a menyasszonyt. Egyszer csak összecsapja a kezét. — Ej, be gyönyörű vagy — még románul is megtoldja. — Vai, de frumoasa esti — hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavának. Csonttá aszalódott kezében reszket a bunda, ahogy Jutka vállára teríti. Belekarol, magával cipeli, hogy megmutassa a Nikola-portát. Az ólakban a hízókat, a malacokat, az istállóban a két tehenet. Ez az ő birodalma. Eteti, feji a két tehenet, hordja a tejet a téesz-csarnokba, olyan buzgósággal, mintha most, öreg korában ismét feltámadt volna fiatalságának lelke, pedig nyolcvan év rogyasztja a vállát. — Ha ennek a mi szocializmusunknak nem lett volna any- nyi kunkora, akkor ebben az istállóban most nem két tehén lenne.. . — Ejnye, tata, ne politizáljon folyton! — állítja meg a veszedelmesnek ígérkező szóáradatot a legkisebb lánya. Dehogy politizál, csak tudomására akarja hozni a kígyósi rokonságnak, hogy a Nikola-tanyán nem holmi lumpok élnek, hanem szorgalmas emberek.