Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-30 / 305. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek I 1985. DECEMBER 30., HÉTFŐ Ara: 1,80 forint XL. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM A magyar népgazdaság 1986. évi terve A Minisztertanács, áttekintve a népgazdaság 1985. évi fejlődését, megállapította, hogy az ipari termelés az előirányzottnál kisebb mértékben nő, az építési-szerelési teljesítmény és a mezőgazdasági termékek termelése az előző évi szint alá csökken, a fajlagos energia- és • anyagráfordítás a számítottnál nagyobb, így a létrehozott nemzeti jövedelem az előirányzott 2,3—2,8 százalék helyett előreláthatólag csak kismértékben emelkedik. A nemzeti jövedelem termelésében a tervezetthez képest mutatkozó kiesésnek közel fele a kedveződen külső körülményekre, köztük a mostoha időjárás okozta veszteségekre, másik fele azonban az irányítás és a gazdálkodás gyengeségeire, a gazdasági hatékonyság nem kielégítő alakulására vezethető vissza. A munka termelékenysége a számítottnál kevésbé nő, az egységnyi állóeszközre jutó termelés csökken. A külgazdasági egyensúly javítására előírt követelménynek csak kis részben sikerült eleget tenni. A belföldi felhasználás növekedése megközelíti, vagy eléri az előirányzott 1—1,5 százalékot. A lakosság fogyasztásának növekedése a tervezett 1—1,5 százalék alsó határán teljesül. a. népgazdaság összes beruházása a tavalyihoz hsonló lesz. A tervezettől elmaradó nemzeti jövedelem, és az előirányzotthoz közel álló belföldi felhasználás mellett a népgazdaság egyensúlyi helyzete nem felel meg a célul kitűzöttnek. Az áruk és szolgáltatások kiviteli többlete a tervezett növekedés helyett a tavalyinál kisebb lesz, amihez hozzájárul, hogy a külkereskedelmi cserearányok ez évben is romlanak. Az elmaradás teljes egészében a konvertibilis, valutákban elszámolt forgalomban, következik be. Az ipari termelésen belül bővül a gépipar, a vegyipar, a könnyűipar és a villamosenergia-ipar, csökken a kohászat, a bányászat és az építőanyag-ipar termelése. Az elmaradásban közrejátszott a szokásosnál hidegebb tél hatása, egyes piacokon az értékesítési lehetőségek szűkülése, de nem volt megfelelő a növekvő feladatokra, a mindkét irányú kivitel gyors bővítésére való felkészülés sem. Az ipari termékek konvertibilis valutákért történő kivitele a tervezett dinamikus emelkedéssel szemben alig nő. Számottevő az export elmaradása a gépiparban, nem nő a könnyűiparban, a számítottnál jobban csökken a kohászatban. Az ipari termékek rubelben elszámolt kivitele gyors ütemben, a számítottat meghaladóan emelkedik. Az ipari termelést anyag- és alkatrészhiány általában nem akadályozta, a megnövekedett import a tavalyinál jobb feltételeket biztosított a termelés számára. Továbbra sem javultak eléggé a kooperációs kapcsolatok, a termelő vállalatok együttműködése. Az energiagazdálkodási program ez évben is eredményez megtakarításokat, de a népgazdaság energiafelhasználása a számítottnál így is nagyobb. Folytatódott a gazdaságos anyagfelhasználást és a technológiák korszerűsítését előirányzó programok végrehajtása. Az iparban foglalkoztatottak száma az előző éveknél lassabban csökken, a vállalati gazdasági munkaközösségek tovább terjednek. Az építőiparban az első negyedévi teljesítmény igen alacsony volt, utána fokozatosan emelkedett, de a termelés így is a tavalyi alatt marad. A beruházási építés mérséklődik, emellett is tapasztalható az igények nem megfelelő kielégítése. a kivitelezési folyamat alig gyorsul. Az építkezéseket anyaghiány nem akadályozta, a legtöbb termékből javult a kínálat. A mezőgazdaság fejlődése összességében elmarad a tervezettől, a mezőgazdasági termékek termelése a tervezett növekedés helyett kissé csökken. A növénytermesztés mennyisége megközelíti a tavalyit, az állattenyésztésé kisebb lesz annál. A növénytermesztésben a kedvezőtlen időjárás, az állattenyésztésben az állatállomány vártnál nagyobb csökkenése okozott termeléskiesést. A mezőgazdasági nagyüzemek kiegészítő tevékenysége a számítottnak megfelelően bővül, így a mezőgazdasági ágazat termelése összességében meghaladja az 1984, évit. A gabonatermés megközelíti a tervezettet. Az év eleji fagyok elsősorban a szőlőültetvényeket károsították, a bortermés a számítottnál jóval alacsonyabb. A vágósertés-termelés az előző évinél kisebb, fellendítésére intézkedések történtek. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének mennyisége csak kismértékben marad el a tervezettől, a jelentősen csökkenő árak miatt azonban az ebből származó konvertibilis devizabevétel lényegesen alacsonyabb annál. A közlekedés az áruszállítási igényeket összességében kielégítette, de nem javult a szállítások ütemessége. A személyszállítási teljesítmény meghaladja az 1984. évit. A posta és távközlés legnagyobb beruházása, a Krisztina II. távbeszélőközpont befejezésével és egyéb kisebb fejlesztésekkel ez évben több mint 50 ezer új telefonállomás bekapcsolására került sor. A vízgazdálkodásban kapacitásbővítés elsősorban az egészséges ivóvízzel való ellátás, a szennyvízelvezetés és -tisztítás területén történt. A fejlesztések eredményeként 140 ezer lakos jutott közműves ivóvízhez. A népgazdaságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma kismértékben csökken. Mérséklődik a létszám az iparban. az építőiparban és a mezőgazdaságban, növekszik a nem termelő ágazatokban. A foglalkoztatás hatékonysága népgazdasági szinten nem javult kellő mértékben. A munkás-alkalmazotti bérek és keresetek növekedése a számított 7—7,5 százaléknál valamelyest gyorsabb lesz, míg a mezőgazdasági keresetek elmaradnak attól. A kisvállalkozásokból származó jövedelmek a tavalyinál lassabban emelkednek. Az életszínvonal alakulását befolyásoló intézkedések a tervezettnek megfelelően kerültek végrehajtásra. így sor került a gyermekgondozási díj bevezetésére, a 3000 forintnál alacsonyabb nyugdíjak, a gyermekgondozási segély, a rendszeres szociális segély növelésére, a terhességi-gyermekágyi segély meghosz- szabbítására, a gyermekápolási táppénz kiterjesztésére, az anyasági segély és a családi pótlék emelésére. A fogyasztói árszínvonal a tervezettnek megfelelően, körülbelül 7 százalékkal emelkedik. Sikerült megőrizni az egy keresőre jutó reálbér 1984. évi színvonalát. Az egy főre jutó reáljövedelem körülbelül 1 százalékkal haladja meg az előző évit. Az életkörülmények fejlesztése általában a terv szerint történt meg. A tervezett 74-75 ezernél kevesebb, körülbelül 70 ezer lakás épül fel, az elmaradás döntő részben a lakótelepi építkezéseknél jelentkezik. A szocialista szektor beruházásaira a tervezett körüli ösz- szeget fordítanak. A nagyberuházások megvalósítása a tervnek megfelelően halad, négy fejlesztés (márkushegyi és nagyegyházi szénbányák, fenyőfői bauxitbánya, Árpád-híd szélesítése) befejeződött, és üzembe helyezték a Ferihegyi repülőtér egyes új létesítményeit is. A célcsoportos beruházások közül a tervezettnél többet fordítottak a szénhidrogénipari beruházásokra. Vállalati és lakossági források bevonásával meghaladja a tervben számítottat a távbeszélő-hálózat fejlesztése is. A vállalati beruházási kifizetések lényegében megegyeznek a tervezettel. A külkereskedelmi forgalomban az összes kivitel mennyisége a tervezettnél lassabban, míg a behozatalé gyorsabban nő. A rubelelszámolású kivitelben elsősorban a gép- és a könnyűipari export haladja meg a számítottat, A behozatal lényegében a tavalyi színvonalon, ugyancsak a tervezettel megegyezően alakul. A külkereskedelmi aktívum a számítottnál nagyobb lesz. A konvertibilis valutákban elszámolt áruforgalomban az éves tervben előirányzottnál és a tavalyinál alacsonyabb aktívum keletkezik. Ehhez az alig növekvő kivitel és a számítottat — főleg energiahordozókból — meghaladó behozatal, valamint az agrártermékek exportárának visszaesése egyaránt hozzájárult. A TERV FÖ CÉLJAI 1986-ban a gazdaságirányítás alapvető feladata, hogy megkezdje a VII. ötéves népgazdasági terv gazdaságpolitikai irányvonalának megvalósítását. A gazdálkodás hatékonyságának jelentős növelésével átfogóan javítani kell a népgazdaság egyensúlyi helyzetét, és mindkét fő külkereskedelmi viszonylatban csökkenteni szükséges az adósságállományt. Ehhez a népgazdaság kiviteli többletét összességében, azon belül a konvertibilis elszámolású forgalomban számottevő mértékben növelni kell. Élénküljön a gazdasági növekedés üteme, jöjjenek létre az átlagos reálbérek és a beruházási színvonal megőrzésének feltételei. A célok elérését a gazdaságirányítási rendszer átfogó továbbfejlesztésének folytatásával, egyes elemeinek célirányos módosításával, a VII. ötéves tervidőszakra kidolgozott központi gazdaságfejlesztési és cselekvési programoké feladatainak konkretizálásával és megvalósításával, továbbá más kiegészítő intézkedések megtételével kell alátámasztani. Céltudatos állami tevékenység segítse a műszaki fejlesztésre és a termelési szerkezet korszerűsítésére irányuló vállalati aktivitás felerősödését, a gazdaságos kivitel növelését, a faj-, lagos energia- és anyagráfordítások csökkentését, a munka szervezettségének és: termelékenységének fokozását. Az 1986. évi népgazdasági terv fő előirányzatai Az 1986. évi terv az 1985. évi várható teljesítés százalékában Nemzeti jövedelem Belföldi felhasználás Ipari termelés Országos építés-szerelés Mezőgazdasági termékek termelése Lakossági fogyasztás Egy lakosra jutó reáljövedelem 102,3—102,7 100,2—101,0 102.0— 102,5 101.0— 101,5 103.0— 103,5 101,0 101.0— 101,5 A szocialista szektor beruházásaira folyó áron 201—204 milliárd forintot lehet fordítani. A konvertibilis elszámolású külkereskedelmi áruforgalomban 350—400 millió dollár, a rubelelszámolásúban 100—200 í millió rubel közötti kiviteli többletet kell elérni. A műszaki fejlesztés állami irányításában a fő figyelmet az i 1986—90. évekre szóló országos középtávú kutatás-fejlesztési j terv programjainak megszervezésére és megkezdésére kell j fordítani. A TERMELÉS FEJLŐDÉSE Az ipar — elsősorban a feldolgozóipar — fő feladata a ki- i vitel és ezáltal is a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás ; gyors növelése. A középtávú tervvel összhangban meg kell gyorsítani a termelés szerkezetének átalakítását, rugalmasan es eredményesebben alkalmazkodva a hazai és a külpiaci kereslethez. A termelésben és a kivitelben emelkedjen a gazdaságosan előállított, magasan feldolgozott termékek aránya. Új értékesítési piacok feltárásával is gyors ütemben bővüljön az ipari termékek konvertibilis valutákért történő kivitele. Rubelben elszámolt kivitelük az államközi megállapodások szerint növekedjen. Az ipar megbízhatóan elégítse ki a hazai keresletet is. Folytatni kell a gazdaságos termeléssel helyettesíthető behozatal kiváltását, az alkatrészek, féltermékek és egyéb háttéripari termékek gyártásának fokozását. A központi gazdaságfejlesztési programok eredményes végrehajtásával, a fajlagos anyag- és energiaráfordítások csökkentésével, az anyag- és energiaigényes termékek gyártásának visszaszorításával javuljon az ipar hatékonysága. Kiemelt cél, hogy az összes belföldi energiafelhasználás ne ' haladja meg az 1985. évit. Az igények kielégítéséhez — mérséklődő fajlagos költségek mellett — 24 millió tonna szén ki- \ termelése szükséges. A villamosenergia-termelés emelkedik, a (Folytatás a 3. oldalon) I RÉGI GYERMEKJÁTÉKOK A KISCELLI MÚZEUMBAN. Az elmúlt száz év játékaiból rendezett kiállítással lepte meg a gyerekeket és felnőtteket a Budapesti Történeti Múzeum kiscelli múzeuma. A vitrinekben látható babák, babaházak, falvak, várak, műhelyek, boltok felidézik elődeink gyermekkorának világát, hangulatát. (MTI-fotő: Cser István - KS) Kibővített elnökségi ülés a Mészövben Tegnap, december 29-én tartotta kibővített elnökségi ülését Békéscsabán a Mészöv elnöksége Tanai Ferenc elnökletével. Először jelentést hallgattak meg a fogyasztási szövetkezetek ármunkájáról. Megállapították, hogy a szövetkezeti kereskedelem ármunkájának a feltételeit meghatározza a fogyasztási cikkek árformáinak a besorolása. Az egyes rögzített árformába tartozó alapvető élelmiszer és élvezeti cikk maximált árformába került, mint a tőkehús, a kenyér, a tej, a cigaretta. Tovább csökkent a hármas árforma részaránya, a mirelitkészit- mények a negyedik árformába tartoznak. A vegyes iparcikkeknél növekedett a szabadáras termékek köre. Az áfészek a fogyasztói árakat általában irányhaszon- kulcsokkal képezik. Kialakult gyakorlat, hogy a fogyasztói árakat árzsüri javaslata alapján képezik. Ezután ismertették a Mészöv Kupa idei versenyeinek eredményét. Ezek szerint első helyezett lett a Békéscsaba és Vidéke Áfész, a második helyen a Gyomaendrőd és Vidéke Áfész, a harmadikon pedig a Békés és Vidéke Áfész végzett. s. s. Túlteljesítene exporttervét a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát túlteljesítette ez évi exporttervét. A gazdaság Agrária Külkereskedelmi Irodája szocialista országokba az év elején kötött szerződéseknek megfelelően 33 millió rubel értékű árut exportált, a dollárelszámolású piacokon pedig az eredetileg tervezett 24 millió helyett 30 millió dollár értékű árut adtak el. A nemzetközi baromfipiacon a korábbi mélypontot mérsékelt fellendülés váltotta fel, s ezt a kedvezőbb helyzetet tudta kiaknázni a bábolnai kombinát. Változatlanul a szovjet export a meghatározó a bábolnai kombinát külkereskedelmében. Az idén fejezték be az Azerbajdzsánban épülő baromfigyárhoz szükséges istállók elszállítását, összesen 168, egyenként 1100 négyzetméter alapterületű köny- nyűszerkezetes alumíniumépületet gyártottak és küldtek el a helyszínre, ahol bábolnai szakemberek irányítják az építkezést, vezetik a szerelési munkálatokat. Az üzemépületeket folyamatosan adják át; az első, több istállót magába foglaló egységben már egy évvel ezelőtt megkezdődött a baromfihizlalás. A jövő évben fejezik be az összes istálló betelepítését naposcsibékkel, és 1987-től teljes kapacitással dolgozik az évenként 10,6 millió hizlal] baromfi és jelentős mennyiségű tenyészanyag kibocsátására alkalmas, bábolnai rendszerű azerbajdzsáni gyár. Az istállókon kívül a szerződéseknek megfelelően 36 millió broiler naposcsibét is szállítottak Bábolnáról a Szovjetunióba. Csehszlovákiában az idén 32 000 hektáron termesztettek bábolnai módszerrel kukoricát, s az ehhez szükséges vetőmagot, vegyszert és gépeket exportálták, és gondoskodtak a szlovák szakemberek képzéséről. Növelte az idén forgalmát Albániával is Bábolna, ebbe az országba a korábbinál több te- nyészbaromfit szállított. A dollárelszámolású piacokon 1984-hez képest harmadával több keltetőtojást és ötödével több előnevelt jér- cét értékesítettek, a korábbinál jóval nagyobb mennyiségben adtak el fagyasztott kakast és tojástálcát. Kukoricagrízből 1984-ben 150 tonnát, az idén már 1700 tonnát exportáltak. Megerősítette piaci pozícióját Bábolna Irakban és Algériában is. Irakba egyebek között 60 millió keltetőtojást, Algériába pedig 2 millió előnevelt jércét szállítottak. Az idén először exportáltak Japánba; tojóhibrid tenyészbarom- fit küldtek a távol-keleti országba.