Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
o 1985. december 24., kedd NÉPÚJSÁG „im eljött a nap, mit várva vártunk...” Betlehemesek Gyomaendrődön Karácsony este van. Az ég egykedvűen hullatja fagyos csillagszilánkjait, ünneplőbe öltöztetve a tájat. A fák olykor kényesen megrázzák fehér szoknyáikat, ha a felfeltámadó szél elnyargal mellettük, aztán mozdulatlan némaságba dermed minden. Hold lesekszik a ház ablakán. Rácsodálkozik ve- télytársaira, a szelíden világító gyertyácskákra odabent, s a népes családra, mely az ünnepi asztalt körülüli. A morzsát szakajtóba gyűjtik, két hét múlva ebből adnak az állatoknak. S az alma kettévágása — izgalmas pillanatok —, ez is hozzátartozik a szertartáshoz. Mondják, aki a magot is elvágja, nem éri meg a jövő karácsonyt. Persze, titkon mind tudják, sejtik, még véletlenül sem történhet ilyen baleset, hisz a ravasz ma- gocska nem akar ünneprontó lenni, fürgén arrább siklik magházában a kés éle elől . . . „ím eljött a nap, mit várva vártunk. Az égen csillagfény ragyog Jézuska fáját ím elhozták. A halkan szálló angyalok”. A család legidősebb tagja köszönti imigyen a karácsonyfát, ám az ünnepélyes pillanatokat kintről különös neszek zavarják meg. Talán a betlehemesek? „Adnak-e a kisded Jézuskának szállást?” — hallik odakintról, s a válasszal — adunk! —j kezdődik az ősi játék, a betlehemezés . . . A három, subába burkolózott pásztort az angyal vezeti be. Szól a csengettyű, a betlehem is az asztalra kerül — igazi kis remekmű —, s kezdődik a rituálé, mely apáról fiúra szállt egykoron . . . Igen. Mindez a képzelet játéka volt csupán. Odakint a sáros utcán járművek verik fel a gyomaendrődi utcák csendjét. Ahová az Imént bemutatott Betlehemjáték meghitt szobabelsőt varázsolt, valójában sivár próbaterem, a éyomaendrő- di Katona József Művelődési Ház hagyományőrző szövetkezeti népdalkörének otthona. Betlehemes pásztor- játékukat próbálták az imént, olyan átéléssel, hogy minket, nézőket is gyermekkorunk világába csalogattak vissza . . . — Apáról fiúra szállt ez a hagyomány — magyarázza a csoport vezetője. Kulik Zoltán —, melyet úgy adunk most elő, ahogyan legényke korunkban tanultuk. Négyöt évig jártuk így a tanyákat, kis diót, almát remélve jutalmul. Hanyecz lmréné is gyerekkorát idézgeti, az izgalmat, miként lesték anyáik válaszát: beengedik-e a betlehe- meseket, vagy sem. Jut-e ajándéknak való számukra vagy le kell mondjanak a jól ismert, s mégis oly csodálatos játékról.. . Ma már eléggé a feledés homályába veszett az ősi rituálé, ezért vállalkoznak a gyomaendrődiek annyi előadásra. összeszámolni alig tudják, hányszor hívták már őket Békéscsabára és máshová. Pedig de nehezen jött össze ez a műsor... A férfiak nem akartak vállalkozni a szerintük gyerekes szerepkörre. Aztán mikor az asszonyok azt mondták, „jó, akkor lesznek ők a pásztorok”, mégis ráálltak. „Asz- szonyok, pásztorok” — zsörtölődtek magukban. — „Az lenne csak a szégyen...” így hát összeállt a gyomaendrődi betlehemes, melyért Nádudvaron, az országos minősítésen ezüstérmet kaptak. Ám a legfontosabb: megőrizni, továbbadni a hagyományt. — Mikor még vízleolvasó voltam — simítja meg a maga készítette betlehemet Kulik Zoltán — látom ám egy házban, hogy egy ehhez hasonlót madáretetőnek raktak ki. Nem is álltam meg szó nélkül, s volt foganatjaj amit mondtam. Legközelebb láttam, hogy a tulajdonos levette, újra fejtette, s kirakta dísznek, méltó helyre ... így volt ez náluk is. Az asszony nem örült, hogy embere egy évig minden szabad idejét a betlehem készítésére fordítja. Maga sem hitte, hogy lesz belőle valami. Ma már a tisztaszobában piheni ki a cseppnyi istálló és a templom a téli próbák, s fellépések „fáradalmait” ... Míg az előadás „kellékeit”, az almákat eszegetik, ismét egykori önmagukat emlegetik. — Gubucz Józsi bácsihoz is elmentünk -— fordul a többiekhez a népdalkor vezetője —, ő szegény kétszer kezdte az életet, mikor a hét lányát férjhez adta, olyan szegény volt. Ilyen helyen örültünk, ha megköszönték, hogy betlehemez- tünk, de volt, hogy a másutt kapott ajándékból mi adtunk, hadd legyen nekik is karácsonyuk . . . Farkas Imre, a csoport egyik legfiatalabb tagja, az imént még angyalként „tündökölt” a többiek között. Most köznapi dolgokkal rukkol elő: — Sokan mondogatják nekünk, hogy mit „bohóckodunk” itt. Ám nem sokat törődünk ezzel. Sőt. Igyekszünk minél több fiatalt magunk közé csalogatni. Tőlünk előbb csak a Mama járt, aztán vele jöttem én is, majd elhoztam a lányomat . . . Végül a szomszédom. Tandi Imre is elkísért. Ma már ő az egyik pásztor, megszeretett köztünk . . Ügy gondoltuk, a hagyományok ápolásának fontosságáról is beszélgetünk majd a kör tagjaival. Ám a közöttük eltöltött idő minden magyarázatot fölöslegessé tett. így mást nem tehetünk, mint hogy elbúcsúzunk a lelkes társaságtól, s várjuk az újabb szép játék, a „Három királyok” elkészültét. Mert ezt is tervezik. Sok sikert kívánunk hozzá! Nagy Ágnes . Fotó: Fazekas László KÉPERNYŐ Megyénk, Békés... A tévés újságoknak, magazinoknak van egy eredendő hibájuké néző legfeljebb a műsorkezdés pillanataiban értesülhet arról, mit is láthat, hallhat a következő percekben, így van ez a Stúdió ’85 esetében is, annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban a szerkesztők az esti főműsort előkészítő percekben már kapnak néhány percet. Például la, biztosan többen ülünk le kilenc órakor a képernyő elé. most is, az elmúlt kedden, ha hamarébb tudtunk volna ró- Koszta Rozália válaszolt Érdi Sándornak életéről, művészetéről, vágyairól és érzéseiről. Koszta Rozália az egyetlen igazán Békés megyei festő. S ezzel nem akarom megsérteni a többi, megyénkben élő-alkotó képzőművészt, de ez a jelző igazán és őszintén csak őrá illik. Sökan és mélyrehatóan elemezték már az alföldi piktúra legnemesebb hagyományait folytató és kiteljesítő művészetét. Ehelyütt nem is lehet ezek továbbragozása, folytatása. A Stúdió ’85 most azokkal is megismertette Koszta sugárzóan humanista, őszinte és tiszta személyiségét, akik netán eddig még nem hallottak róla. Még egy szép és veretes műsor is volt, amely ide. me- gvénkhez, ezen belül is éppen Koszta Rozália szeretett .szülővárosához kötődik. Szombaton délután Európábanma- gyarul címmel sugározták a szegedi körzeti stúdió nyári várszínházi felvételének középső, második részét. A hazai versmondó színészek legjobbjaival készített, élőben is osztatlan sikert aratott, határainkon túli magyar líra fesztiválja most is frissen, eredeti erejével hatott — és elgondolkodtatott. El kell gondolkoznunk azon, hogy miért csak a piros betűs ünnepnapokra jut egy-egy szelet ebből a magyar nyelv által egységes irodalomegészből? Mi (lehet) annak az oka, hogy alig-alig ismerjük a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi, a vajdasági és a Lajta-környéki magyarul alkotók műveit, érzelem- és gondolatvilágát? S azon is el kell gondolkodnunk, hogyan lehetne választ és megoldást keresni erre a miértre. Akkor is, ha a Gyulai Várszínház, a körzeti stúdió, és most a Magyar Telvízió rámutatott egyfajta útra . . . Kié A béke, kié A tanítónő? Igen, szükség van az ünnepekre. A zajosabbakra is, de manapság talán még inkább a ma kezdődő, meghitten csendesekre. És bár kicsit csináltnak tűnhet a párhuzam, mégis így érzi e sorok írója: a televíziónak ilyen ünnepe kettő is volt az elmúlt héten. A teljességhez tartozik, hogy ezeknek a korai ajándékoknak végül is csak részben örülhettünk. . . . Szerdán este sugározták az Arany János fordította Arisz- tophanész-vígjátékot, A békét. Hosszú hónapok teltek el azóta, hogy nem láttunk Rajnai Andrds-készítette, elekt- íonikus tévéfilmet. A mostani csiszoltabb, értelmesebb, természetesebb volt a korábbiaknál, amelyeket akkor annyit bíráltak. Egv valami azonban nem állt össze: a színész háttérbe került. Jó ötlet volt, hogy Harsányi Gáborral játszattak el valamennyi szerepet. A sok azonban így válhat semmis kevéssé. Bródy Sándor örök, s ma újra aktuális mondanivalójú. A tanítónő című színművének újabb, tévés feldolgozása kapcsán is ilyen aggályaink lehettek. Léner Péter rendező annyira szerette volna a képernyőre varázsolni azt a bizonyos táblabírói stílust, hogy az a színészi alakítások, a szerepek megformálásának rovására ment nem egy esetben. Az sem lehet igaz mindig, hogy pályakezdő színészekre hatalmas és nemes feladatot kell bízni, hogy oroszlánkörmeiket megmutathassák . . . (nemesi) Telefontéma Ünnepi hangulatról — régen és most — Nagy-e az ünnepi készülődés? — kérdem Rákóczi Istvánná újkígyósi bedolgozót. — Nem akkora, mint mikor még kicsik voltak a gyerekek. Most már a lányom főiskolás Szegeden, a fiam ipari tanuló Battonyán, hazajönnek, és együtt készülünk fel a karácsony v estére és az ünnepekre. S ilyenkor mindig megelevenednek a régi karácsonyok, s még most is, az én gyermekkorom. — Annyira maradandók az emlékek? — Hát lehet azt elfelejteni? Nyolc testvér, kisebbek, nagyobbak — én a hatodik — és anyánk egyedül volt. mégis csupa öröm ünnepet varázsolt nekünk. Nem is tudom, hogy volt képes fölnevelni bennünket? És minden karácsony első napjának reggelén elénk tárni a nagy meglepetést: a feldíszített karácsonyfát és az ajándékot. Maga főzte a szaloncukrot. bíbelődött a csomagolással, s éjjel díszítette a fát. míg mi aludtunk. Egyszer, én nem is tudom, hogy történt, a nyitott gangunkon megláttam a karácsonyfát. Olyan tízéves lehettem. Ekkor mondta meg édesanyám a titkot, az ő titkát, s attól kezdve én is segítettem a díszítésben. — És a titokőrzés hagyomány lett? — Az, pedig észrevettem, hogy a kislányom már sejti: az apja és én készítjük a fát, csak nem akarja mondani. De hát, ez is hol van már? A nagy fák azonban megmaradtak, most is itt van egy két méteres, amin karácsony este gyújtjuk meg a gyertyát, és nem másnap reggel. Én csak ennyit változtattam a régi szokáson. * * * Lenkefi Konrádtól, a Napsugár bábegyüttes vezetőjétől a karácsonyi népszokásokról érdeklődöm. v — Van-e karácsonyi műsora az együttesnek? — Igen. A legszebb öröm a címe, s decemberben ezzel szoktunk fellépni. Több helyen voltunk most is, legutóbb Gyomán, a Kner Nyomdában, s az utolsó idei műsort itt, Csabán adjuk, közvetlen karácsony előtt a kivitelező vállalat gyerekeinek. A darabot fenyőfák játsszák, s egy közülük nagyon irigy, a legkisebb fenyőt nem akarja beengedni. Az egésznek az a mondanivalója: nem igaz, hogy a nagy a nagy öröm, a kicsi is tud örömet szerezni, sokszor még nagyobbat. Ebben a játékban az a jó, hogy bárhol elő lehet adni, s a legszebb, amikor a feldíszített karácsonyfa mellett állítjuk fel a paravánt és a fa világítja meg, a végén pedig a Télapó kiosztja az ajándékokat. Végtelen élvezik a gyerekek. * * * — Nálunk, azaz a férjem édesanyjánál négy család jön össze gyerekestől, karácso- nyozni — mondja dr. Be- reczki Aranka, a Köjál igazgatóhelyettese. — Már amikor picik voltak az enyémek, akkor is elindultunk velük Gyuláról Kiskunfélegyházára. Sose felejtem el, a fiam kéthónapos volt, amikor először vittük, méghozzá vonattal. Jó, szigorú tél volt — mint azóta is nemegyszer —. és háromszor kellett átszáll- ni az egyik zsúfolt vonatról a másikra. A lányom születése utáni karácsonyon is. Azóta már kamaszok lettek, s régen nem vonattal járunk, de a szokás, hogy együtt ünnepeljen a család, megmaradt. — Nagy készülődés előzi meg? — Igen. Készülnek az ajándékok, meglepetések, nem is kevés, mert sokan leszünk. De ez mindig így szokott lenni, a mostani „menetrend” csak annyiban tér el a régitől, hogy a gyerekek előre mennek, s most először ők is díszítik a karácsonyfát. Eddig mindig a gyertya- gyújtásra értünk haza. — Mit szokott a nagymama a karácsony esti vacsorára készíteni? — A sok finomság közt a főattrakció a töltött pulyka. Ez nem maradhat el, olyan csodálatos. — Gyulán nem is karácsony óztak? — Csak egy párszor, ha a férjem, mint körzeti orvos ügyeletes volt. Akkor idejött hozzánk az egész család, s gyertyagyújtásra a férjem is hazaszaladt, majd ment visz- sza. * * * — Karácsony ... — ízlelgeti a szót Kruchió László, Szabadkígyós volt tanácselnöke, most elöljárója, s hozzáteszi : — a gyerekek már nem kicsik, az egyik húsz-, a másik tizenhárom éves. Velük és a kislányom névadószüleivel töltjük együtt a karácsony estét már elég régen, meghitt hangulatban. Most is erre készülünk, mégis mindjárt a saját gyermekkorom jött elő, ahogy a karácsonyt kímondtam. Kondoros, ahol születtem. Szarvas, ahol később éltünk, a nagy- szüleim, akik anyám helyett neveltek. S a nagybátyám taj nyája, ahova szánkón vittek ki bennünket, s mire megérkeztünk, ángyikám kemencében sült karácsonyi kalácscsal várt bennünket. Nagyanyám forró téglát rakott a szánkóba, hgy ne fázzon. a lábunk, a lovak nyakán csengő volt, és hófehér az egész világ. S aztán a fa alatt énekeltünk. Vass Márta Több formatervezett termék Eredményes évet zár a Magyar Kereskedelmi Kamara Formatervezési Központja, a Design Center. A Gerlóczy utcai bemutatóteremben öt önálló kiállításon, továbbá 2 országos rendezvényen — az ipari textilművészeti biennálén és a szilikátipari triennálén — mutatta be a formatervezés legújabb hazai és külföldi eredményeit. Nagy sikerrel szerepelt Moszkvában a szocialista országok közös forma- tervezési kiállításán, valamint Washingtonban, az ipari formatervezési társaságok nemzetközi tanácsának kongresszusához kapcsolódó bemutatón. Emellett szakmai viták szervezésével, tájékoztató anyagok szerkesztésével és pályázatokkal segítette az iparvállalatok gyártmány fejlesztési munkáját. A tervezők közvetítésével is foglalkozó intézménynek az idén 40 olyan iparvállalat, illetve szövetkezet adott megbízást, amely eddig nem tartozott ügyfelei közé. Számos kisvállalkozás kérte, hogy ajánljanak szakembert gyártmányaik megfelelő formájának kialakításához. A Design Center már 1300 gép-, bútor-, textil-, üveg- és porcelánipari tervező, valamint belsőépítész és alkalmazott grafikus adatait tartja nyilván. A formatervezési ' központ ajánlott tervezőt például a székesfehérvári Álba Regia Állami Építőipari Vállalatnak az Alba Sadi álmennyezeti rendszer kialakításához. A Metrober ugyancsak a Design Centert kérte fel, hogy formatervezőt találjon az általa gyártandó metrószerelvény tervezésére. A már közismertté vált Snack és Propa márkájú élelmiszerek csomagolását is az intézet közreműködésével készítették. A Design Center megállapodást kötött a Téka Lakberendezési Társulással: iparművészek gyűjtötték katalógusba a praktikus és szép, egységes stílust alkotó használati tárgyakat. A következő esztendőben a budapesti és a bajai Téka, valamint a debreceni és a kecskeméti Portéka elnevezésű üzletekben csak azokat a bútorokat és lakástextíliákat árulják, amelyek a katalógusban szerepelnek. Jövőre a Design Center számos figyelemre méltó kiállítást rendez. Budapesti bemutatótermükben Jugoszlávia és az NDK formatervezett ipari termékeiből adnak válogatást. Az Iparművészeti Múzeummal közös kiállításon adnak körképet az olasz formatervezés elmúlt két évtizedéről. A hagyományokhoz híven ismét a közönség elé tárják az ipari, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter formatervezési nívódíjával kitüntetett termékeket.
