Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-03 / 283. szám

1985. december 3., kedd hez. A továbbiakban arra buzdít: folytassák ezt a mun­kát, s ha lehet, az anyanyelv ápolásával, megőrzésével is törődjenek minél többet. Végül — az MSZDSZ aján­dékát — egy hatalmas vázát ad át, melyet a közösség ne­vében a klubvezető köszön meg. Az ünnepi aktusokat kö­vetően szétnyílik a függöny, megkezdődik a műsor. Tán­cosok, citerások, dalosok váltják egymást a színpa­don. Hol szlovákul, hol ma­gyarul énekelnek a szerep­lők. A különböző produkci­óknak egy közös vonásuk van: befejeztük után hatal­mas taps csattan fel a néző­téren. Nagy sikert arat a vendégként fellépő Pribojsz- ki Mátyás citeraművész is, virtuóz játékával. Az elő­adás végén pedig szinte min­den szereplő fenn van a szín­padon, s a műsort befejező dalok után szépen, sorban vonulnak le az asztalokhoz, kicsinyek, fiatalok és az idősebbek egyaránt. De még mindig nem kez­dődhet a vacsora... Előbb Lovas János, a Békéscsabai Állami Gazdaság szakszer­vezeti titkára nyújtja át a Medosz megyei bizottságá­nak tárgyjutalmait a ki­emelkedő munkát végző klubtagoknak. Majd a tánco­sok, dalosok, citerások hoz­zák ajándékaikat a megha­tottsággal küszködő Varga Andrásnénak. De „megpró­báltatásainak" ezzel még nincs vége: sorban jönnek hozzá ajándékaikkal a bé­késcsabai, csorvási, nagy- bánhegyesi és szarvasi test­vérklubok képviselői is .. . * * * Az ünnepség, a műsor, s az ajándékok átadása után vacsora volt, majd felszaba­dult hangulatú bál követke­zett. Ünnep volt ez a szombati nap a telekgerendási szlovák klub, a táncosok, citerá­sok. dalosok számára, s te­gyük hozzá, megérdemelten. Velük együtt ünnepelt a köz­ség, melynek közművelődé­si életében is jelentős szere­pet vállal ez a majdnem száz tagot számláló közösség. Mit mondhatunk még mindezek után? Sok sikert, további eredményes munkát kívánunk mindnyájuknak! Pénzes Ferenc Fotó: Kovács Erzsébet Ünnep Telekgerendáson Telekgerendáson tíz évvel ezelőtt alakult meg a szlo­vák klub. Varga Andrásáé volt a fő szervezője, aki az­óta is vezeti a klubot, mely­nek folyamatos fejlődése, el­ért eredményei tiszteletre méltóak. Annak idején első­sorban az idősebbek látogat­ták a rendezvényeket, ők vettek részt a közös munká­ban, de hamarosan tevé­kenységük vonzóvá vált a fiatalabbak számára is, olyannyira, hogy ma már három generáció dolgozik, szórakozik, tanul együtt a foglalkozásokon. Az évek fo­lyamán többen „szakosod­tak” közülük, így pávakörük, citerazenekaruk, s táncosaik is vannak. Nem is akármi­lyenek: a megyében, de azon kívül is sokfele arattak már sikereket ezek a csoportok, sőt a tévében is láthattuk már őket. A faluban nagyon népsze­rűek, ha egyszer-egyszer kö­zös műsort adnak a művelő­dési házban, nem kell fél­niük a szervezőknek, inkább csak pótszékek beszerzéséről kell gondoskodniuk. Most az elmúlt hét szom­batján is megtelt a művelő­dési ház nagyterme, ekkor tartották meg jubileumi ün­nepségüket, s adtak utána egyórás műsort a művészeti csoportok. De ne vágjunk a dolgok elébe! * * * Este fél hét körül érke­zünk a művelődési házba. A nagyteremben a szépen meg­terített három hosszú asztal­sor mellett már sokan ül­nek, beszélgetnek. Az előtér­ben is többen vannak, kö­zöttük apróbb, népviseletbe öltözött gyerekek cikáznak, vagy éppen azokat a lépése­ket gyakorolják, melyeket majd a színpadon kell meg­ismételniük. Varga Andrásnéval sze­retnék pár szót váltani, de sehogyan sem sikerül, hiszen az érkező vendégeket fogad­ja, minduntalan keresik, kér­dezik, mi, hogyan lesz. Így azután nem is zavarom, lá­tom, sok a munkája, gond­ja. Miközben egyre érkeznek az emberek, félrevonok az előtér egyik sarkába két ki­sebb gyereket, akik mozgá­sáról első látásra kiderül: táncosok. Mindketten, Boda Pálma és Juhász István is, harmadikos általános isko­lások, egy éve járnak táncol­ni. Jól érzik magukat itt. Pálma, mint mondja, egyál­talán nem izgul, hiszen sze­rinte: itt ma nem lehet le­égni, mivel mindenki isme­ri, szereti őket. Azután menniük kell a gyerekeknek is, hamarosan kezdődik az ünnepség, az időközben megtelt nagyte­remben. Megszűnik a zsongás, ami­kor felcsendülnek a Himnusz hangjai, majd Gyebnár Já­nos, a községi tanács elnöke áll fel, s méltatja a telekge­rendási szlovák klub tíz év alatti tevékenységét. Felele­veníti a fejlődés jelentősebb állomásait, szól a klubban meglévő jó közösségi szel­lemről, melyet a községért való tenniakarás is jelle­mez. Varga Andrásné szemé­lyét külön kiemeli: az ő pél­damutató szervező és vezető munkája jelentősen hozzájá­rul az elért sikerekhez. A tanácselnök után Jakab Róbertné, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára kö­szönti — szlovákul — az ünneplő közönséget, s a ju- bilálókat. örül — mondja —, hogy Telekgerendáson ilyen nagy gondot fordítanak a nemzetiségi hagyományok őrzésére, feltárására, s gra­tulál az eddigi eredmények­Színházi levél Szegedről Galopp a Vérmezőn Dobos Kati és Mcnsáros László a Galopp egyik jelenetében Fotó: Hernádi Oszkár Amikor egy társadalom és színháza szembe (mer) néz (ni) a történelemmel, akkor „a dolgok jól alakulnak”. Amikor az író érzi, hogy van erkölcsi ereje megítélni azt, ami volt, és ez az erkölcsi erő (a társadaloméval azono­sítva) elég erős ahhoz, hogy bármiféle következtetéseket elbírjon, elviseljen, akkor is „jól mennek a dolgok”. Görgey Gábor, az író viszont nemcsak megérzései, hanem az ész okos jogán is írja a Galopp a Vérmezőn szegedi műsorfüzetében: „A primi­tíven egyszerűsítő, sommás ítéletbe, igazságtalanságok konzerválásába nem nyu­godhat bele egy olyan társa­dalom, mely kiegyensúlyo­zottságával igyekszik bizal­mat kelteni maga iránt, a vi­lág előtt.” Ha tisztán áll előttünk e szavak értelme, máris tisz­tán áll előttünk a Galopp a Vérmezőn habitusa, mi több, mélyárama is, melyek sodor­hatják ugyan a lényeget a szavak mögött, közben olyan realistán közérthetők, olyan torokszorítóan igazak, mint azt ritkán élhetjük át más drámákban, más irodalmi al­kotásokban. Ami itt. ezen a színpadon elhangzik, amiben nekünk nézőknek is állást kell foglalnunk, nem meg­szokott. mindennapi eset. Sokkal inkább olyan, ami egy időben a tabunál is tabubb volt. habár végére járni, megítélni, a történelem tor­zító tükreinek fénytöréseiből kibontani, valahol megérteni és megmagyarázni — a gon­dolkodó ember számára elke­rülhetetlen feladat. Az alaphelyzet egyszerű: adva van egy volt tábor­nok, örley Dénes, aki Baj- csy-Zsilinszky Endre köré­hez tartozott, zsidókat és el­lenállókat mentett-bújtatott, ezért 1945 után meghagyják otthonát, és nyugdíjat is kap. Majd elkövetkezik 1951, az érdemek köddé válnak, a tá­bornokot kitelepítik egy is- tenháttamögötti tanyára, sommásan ítélve, primitív igazságtalansággal. A törté­netben meghatározó szerepet játszik egy orvosnő, kórhá­zának párttitkára, 1945 előtti ellenálló, akit a tábornok bújtatott és segített megélni az új világot. Az orvosnőt a megmentőjéhez fűződő hála és az eszmerendszer amiért él, embert próbáló konflik­tusba taszítja. Amikor látja, hogy semmit sem tehet a tá­bornokért. kitelepítési paran­csot szerez a saját nevére, nem vállalja az embertelen­séget, amelynek semmi köze a szocializmushoz. Ami közben és ahogyan történik, Görgey drámaírói arzenáljának teljes felmuta­tása, és egy eszköztelen, le­nyűgöző alakítás, a Mensá- ros Lászlóé. Kossuth-díjas, kiváló művészünk volt az ős­bemutató örley Dénese is. most a Szegedi Nemzeti Színház kisszínházában kitű­nő partnerekkel ismételhette meg pesti sikerét. Az író be is vallja a műsorfüzetben, hogy a szerepet Mensárosnak írta. és valóban: szinte el­képzelhetetlen. hogy mással láthatnánk. Mensáros Örley- je nem is annyira katona, mint inkább elmúlt osztályá­nak humanitással, nagy vi­lágkultúrával felruházott alakja, a szó nemes értelmé­ben úriember és személyiség, aki a méltatlan megalázás­ban sem veszíti el tartását, mondhatnánk azt is, hogy büszkeségét, de nem veszíti el ítélőképességét sem, mint­hogy szinte „törvényszerű­nek” tartja azt, ami bekö­vetkezik. Ember Mensáros tá­bornoka, ember, aki példát ad arra, hogy embernek ma­radni a legfontosabb. Pedig már Arany János is tudta, mi a legnehezebb: „Ember lenni mindég, minden körül­ményben .. Az előadás — melyet Pethes György rendezett kel­lő hangsúlyokkal és követke­zetes vonalvezetéssel — szol­gál még színészi sikerekkel. Megrázó Mentes József Nusz- baumja, a keméleonság buta és kisszerű szobra Flórián Antal postása, Fodor Zsóka, akit Békéscsabáról is jól is­merünk, Mihalicsné, a jó szívű, közhelyeket szajkózó proletárasszony-bejárónő sze­retjében kap nyíltszíni tapso­kat, hiteles Kőszegi Ákos „ítéletvégrehajtó” őrmestere, és végül Mensáros László legjobb partnere Dobos Kati. aki az orvosnő-párttitkár Kozák Erzsébet alakját kelti életre tökéletes korhűséggel (1951!) és emberi-asszonyi mélységgel, tragikus, belső összeomlásában is méltóság- teljesen. A Kossuth-díjas, kiváló művész Varga Mátyás díszle­te telitalálat, a jelmezterve­ző Ék Erzsébet jobban is jel­lemezhetett volna ruháival, melyek egy-két esetben a groteszk felé húztak, talán feleslegesen. Végül: a színháznézö ilyen­kor arra is gondol, jó lenne a békéscsabai színházban is látni a Galoppot, nagy érő­próba lenne, méltató vállal­kozás. Sass Ervin KÉPERNYŐ Színház vagv televízió? Egyszerűen képtelen vagyok magam rászánni, hogy szín­házi közvetítést végig nézzek a televízióban. Pedig évek óta nróbálkozom. Sugározhatják a magyar drámairodalom vagy a világ remekeit, klasszikusokat, moderneket, nem sokáig tudok a képernyő előtt maradni. Ha mégis sikerül, akkor az a másik program, vagy valamelyik külföldi csatorna ér­deme. Pedig a televízió többnyire a drámák legjobbjait rög­zíti, neves színházak előadásait veszi fel és tűzi műsorára, ismert, kedvelt színművészeket hoz el otthonunkba. Nem kell bérletet váltani, jegyért szaladgálni, még elegánsan felöl­tözni és otthonró kimozdulni sem. De elhozza-e valóban a tévé lakásunkba a színházat? Látható-e, élvezhető-e igazán így művészi alakítás, színházi előadás? Képes-e egyáltalán a televízió minderre? Szerintem aligha. „ Moliére komédiája, Az úrhatnám polgár vásárnap este az első programon. A Nemzeti Színház előadása, Zsámbéki Gábor rendezése olyan kitűnő színészekkel mint Kállai Fe­renc, Máthé Erzsi, Gelley Kornél, Agárdi Gábor, Helyey László, Benedek Miklós. Né'ha úgy érzem, nemcsak Moliére- rel, a művészekkel szemben talán méginkább „tisztesség­telen" ez a tévés színház! Képernyő, vagy színpad — nem ugyanaz. Tévénéző nem kaphatja azt, amit a színházi elő­adás közönsége. Ahogyan sem mozi, sem koncert, s nyilván sportközvetítés sem ugyanaz élőben, a helyszínen, illetve fotelből, képernyőről. Nem véletlen, hogy egyre kevesebb a hazai képernyőn — egyébként külföldi országokban is — a színházi közvetítések száma. Egyre inkább népszerűek vi­szont a kifejezetten televíziós műfajok. NSZK és magyar tévéfilm, tévéjáték Konsztantyin Szimonov művéből. Ked­den, szerdán tévéfilm, csütörtökön tévéjáték, pénteken ausztrál tévéfilmsorozat, vasárnap Jourdain (nagyravágyó, gazdag párizsi polgár) komédiája — felvételről. Ez a leg­utóbbi hét rövid „leltára”, természetesen a szokásos bűn- Xlgyi filmeken, remek, színvonalas külpolitikai sorozatokon, a hetente rendszeresen jelentkező igazi televíziós műfajo­kon kívül. Évente 27 színházi előadás látható a képernyőn, ebből 12 hagyományos közvetítés, 15 koprodukció. Sok ez vagy kevés? Mit tehet az ember, a néző? Átkapcsolhat például a kettesre, NDK bűnügyi tévéfilm, a románra vagy a ju- góra. És ha szereti a színházat? Különösen akkor, ha vi­déken él, és nem válogathat több mint 25 színház között? I'a nincs kire hagynia kiskorú gyermekét, vagy mondjuk nincs mindig utazásra, színházi jegyre pénze? Félek, sorol­hatnám még az érveket. A végső következtetés pedig: ma­rad a tévé. Sem vele, sem nélküle. Azt azért szögezzük le, hogy színház, televízió — a kettő nem ugyanaz. A képer­nyő nem pótolhatja a színházat, vagy legfeljebb csak al­kalmanként. Tinirandevú Szívesen figyelem az ifjúsági műsorokat a televízióban, legyen az szórakoztató, tudományos, ismeretterjesztő, vagy éppen könnyűzenei program. Mert egyáltalán: szívesen fi­gyelem az ifjúságot. Egyszer elismeréssel, máskor megrökö­nyödve, van amikor bizony irigykedve. A szombat délutá­ni Mitiők negyvenöt percében a budapesti Madách Gimná­zium egykori és mostani diákjai találkoztak. Az idősebb vendégek arról vallottak, mit jelentett számukra akkor — 1930 táján — az iskola, a társadalmi hovatartozás, a nem­zeti öntudat, a tanárok tisztelete, a jövő. Súlyos, elgon­dolkoztató szavak hangzottak el híres tudósoktól, akadé­mikusoktól, ismert közéleti személyiségektől. A Tinirandevúra elmentek még fiatalnak mondható színészek is, akik szintén a Madách padjaiból indultak. A velük készült beszélgetés enyhén szólva a könnyedebb mű­fajt képviselte. Inkább gyenge tanulmányi eredményekről, átlagról, lezser magatartásról esett szó. Az is túl lezser, néha kifejezetten flegma, sértő előadásmódban. A gimisek jókat derültek, saját tréfáikon persze maguk a művészek is, ám ezenkívül aligha válik az a csevegés a Mitiők em­beri tartást dicsérő, legmaradandóbb perceivé. Több gimnazista szólt arról, mit jelent „madáchosnak” len­ni. Elmondták, hogy a tanításon kívül rengeteg rendez­vény, összejövetel zajlik az iskola falain belül, vagy lega­lábbis saját szervezésben. A Madách Gimnáziumban ha­gyomány a gazdag kulturális élet, hogy itt mindig történik valami, amiben érdemes részt venni. A tanulók érzik, tud­ják, hogy rang ebbe az iskolába járni, s hogy szabadide­jük szervezett, hasznos, közös eltöltése ’mindannyiuk elő­nyére válik, a közösségi széliemet formálja. Elismerés a gimisek komoly, őszinte megnyilatkozásai­ért. Feltűnt viszont, hogy a gyerekek nehezen tudják ma­gukat kifejezni; mintha gondjaik lennének a választékos, szép magyar beszéddel. Niedzielsky Katalin Kiscsoportok a vasutasok művelődési házában Békéscsabán a Vasutasok Szakszervezete Művelődési Házában több szakkör, * tan­folyam kezdődött az idén. Több mint húsz gyerek jár — nagy lelkesedéssel — szer­da, csütörtök és péntek dél­utánonként az immár tizedik esztendejébe lépő vasútmo- dellező szakkör foglalkozá­saira. Az elmúlt évben in­dították a számítógép-tech­nikai szakkört, melyen he­tente egyszer Michnai Gusz­táv irányításával mintegy húsz gyerek ismerkedik az okos gépekkel. A kezdő német nyelvtan - folyamra 13-an, a haladóra 7-en járnak. A szabás-var­rás tanfolyamot — a nagy érdeklődésre való tekintet­tel — évente kétszer is meg­hirdetik. Rózsa Zoltánná irá­nyításával jelenleg is tíz asszony ismerkedik a ruha­készítés fortélyaival. A tizenévesek körében nép­szerű a nemrég indított gí- tártanfolyam. Budai Attila vezetésével hatan vesznek részt ezen az alapképzésen. S ha már a vasutas mű­velődési házban működő csoportokról beszélünk, fel­tétlen említésre méltó az ötvös Nándor vezette művé­szeti csoport, a fúvószenekar, mely idén ünnepli fennállá­sának 15. évfordulóját. Az intézmény talán leg­népszerűbb klubja a nyug­díjasklub: ők is a közeljö­vőben ünnepük megalakulá­suk 15. évfordulóját, melyre a klub minden tagja úgy ké­szül, hogy az ünnep emlé­kezetes legyen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom