Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
1985. november 23., szombat NÉPÚJSÁG Szokott-e moziba járni? — Szoktam, szoktunk — mondja első szóra a gerlai Pataki Lajosné, majd hozzáteszi — legtöbbet a lányunk, aki harmadik osztályos a gyulai egészségügyi szakiskolában és kollégista, ö könnyen megy, nekünk azért nehezebb, mert Gerlán tavaly lebontották a művelődési házat életveszély miatt, s azóta nincs mozink. Hétfői napokon vetítenek az áfész- vendéglőben, ahol rengeteg a gyerek és még több a cigarettafüst, amit nem bírok. — Akkor hova járnak moziba? — Csabára. Különben hétfő kivételével, amikor itthon tartok ügyfélfogadást. ott dolgozom a tanács szabálysértési csoportjában. Szeretem a filmeket, igaz a könyveket még jobban, s ha moziba megyek, főleg a regényből készült filmeket keresem. Meg Szabó István filmjeit, bár a Redl ezredesben csalódtam. — Hogy jut el a moziba, előbb hazamegy, és úgy jön vissza? — Igen és ez rossz. Viszont a férjemmel, együtt szeretünk menni, s ez csak a nyolc órás előadással oldható meg. Tehát be kell újból buszozni Gerláról, majd visszamenni. Ez nemcsak több időbe kerül, hanem többletköltséggel is jár. Sze- — Pályázat — óvodásoknak A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, a MaI gyar Rádió, a Magyar Televízió, a Dörmögő Dömötör és az Óvodai Nevelés „Kedvenc versem — Kedvenc rajzom” címmel óvodásoknak hirdet rajzpályázatot. A festékkel, zsírkrétával, színes ceruzával, filctollal készített gyermekversek ihlette legszebb alkotásokat művészekből, költőkből, szerkesztőkből és óvónőkből álló zsűri válogatja ki. A rajzokat — melyek hátoldalára rá kell írni a vers szerzőjét, címét, valamint a könyv címét, melyben található — a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó címére (Budapest 1146, Május 1. út 57—59.) kell beküldeni 1985. december 31-ig. A legszebb rajzokból és versekből a kiadó színes képeskönyvet készít. Emellett a legjobban sikerült alkotásokból vándorkiállítást rendeznek, melynek az anyagát először a kiadó kiállítótermében mutatják be, majd kérheti őket bármely város, község, ahonnan a gyerekek pályáztak. A legszebb rajzok készítői könyvjutalomban részesülnek. mélyenként tizenhat forintba kerül a busz. A színházzal még rosszabb a helyzet, mert ha sokáig tart, akkor taxit kell fogadni, ha nem akarjuk otthagyni az előadást. A gerlaiaknak áldozatba kerül a kultúra. * * * — Velünk mozikedvelő családra talált! — vág a kérdés közepébe dr. Lányi József, békéscsabai állatorvos.. — Tíz éve kerültünk be Kamuiról, és mindjárt megrohantuk a mozit és a színházat. Élveztük, hogy itt vagyunk a közelükben, nem kell egy-egy előadásért megszenvedni. Vettünk színház- és klubmozibérletet és még mindig nem untuk meg az ide-oda járást. — Csak klubelőadásra járnak? — Nem, egyéb filmeket is megnézünk, a klub csak any- nyival jobb, hogy ott válogatott, jó filmeket vetítenek. Ha visszagondolok, mennyi sok remeket láttunk... A rendes előadásokon meg mennyire eluralkodott a sok egy kaptafára készült amerikai film. Hogy az a Frigyláda milyen szörnyű rossz volt?! Nem is igaz. — Ilyen gyöngének látja az átlagfilmet? Rögtön megcáfolva magunkat: olyasmi, ami a címben áll, valójában nincsen. A városlakó közérzete helyett ugyanis azt kellene írnunk — ha odaférne —, hogy pontosak legyünk: különböző városlakók különböző közérzetei. Mert nemcsak az egyik és a másik város népességének véleménye, — hangulata, kedve, magatartása, munka- és lakókörnyezete — hord magán sajátos jegyeket, hanem az említett tényezők formálta, „saját” közérzet is más és más adott helyzetekben. Más és más a városlakó közérzete akkor, amikor társai bizalmából megkapta a voksok hatvan százalékát, s akkor, amikor társadalmi munkára toborozva, ugyanezek a társak azt mondják, sajnos, most nem érek rá, a tetthelyen tehát megjelennek hatan, nyolcán a remélt, a várt ötven fő helyett. A hét-nyolc ezer lelket alig meghaladó lakosságú városkában élők és a — nagyvárosi illúziókat dédelgető — 80—100, 150, 200 ezer főt magába fogadó települések esetében az azonos köz- igazgatási rang nagyon is eltérő tartalmakat — szokásokat, magatartásokat demokratikus és lokálpatrióta hagyományokat — takar. Jelenleg százkilenc város van az országban. A városi népesség — a budapesti kétmilliós lélekszámot most elkülönítve — 1984-ben, 3,9 viszont a kertmoziban jó. Csak ott a szúnyogok ... bár a jó levegő miatt csak megéri és szeretünk is odajárni. — ön szerint milyen a jó film? — Nekem a jó azt jelenti, hogy nem akar mindenáron tanítani, hanem szórakoztatva kelt gondolatokat, érzéseket és ez a könnyűtől a nehéz műfajig mindenre érvényes. A Ben-Hur is jó volt, a Száll a kakukk is, meg az István, a király is. De említhetném a Hair-t vagy az örült nők ketrecét, és így tovább hosszan sok olyan filmet, amely nagyon tetszett. — És mi az, ami nem tetszik? , — Az, hogy egy mozi van a városban. Miért kellett vagy öt éve a másikat lebontani — épp felújítás után —, amikor azóta is üresen áll a telke?! * * * Dobozon Komlósi Lajosné nyugdíjas bolti eladó veszi föl a kagylót. — Nem járunk moziba, sem én, sem a férjem. Én különben is mindig otthon ülő voltam, kellett is, hiszen három gyermeket neveltem és beteg édesanyámat ápoltam a munka mellett. Most már mehetnék, a mozi is itt van a szomszédban... — Lánykorában szeretett szórakozni? — Akkor jártam néha moziba, mert máshova nem volt hova menni. Aztán férjhez mentem, jöttek a gyerekek, s amikor nőttek, ők kezdtek moziba járni, most meg az unokák. Nekünk meg ott van a tévé, a műsor sokféle, minket kielégít. Az is mindegy, hogy régi vagy új filmet mutatnak be, ha jó, megnézzük. Ez a szórakozásunk. Munka most is van mindig a háznál, az unokákkal is, este pedig jólesik leülni és pihenni egy kicsit. Itthon. * * * Vácz István békési repülőgép-technikussal menet közben beszélgetünk. Nem a növényvédő repülőgépről, mert már állást változtatott. Taxis lett. És munka közben kapta az üzenetet, hogy kerestem, s két fuvar közt ő hívott fel engem egy nyilvános fülkéből. — Legtöbbet a fiam korosztálya jár moziba, a 15— millió főt tett ki, míg 1920- ban kétmillió volt, a fővárossal együtt... ! A két adat közötti hatalmas különbség érzékelteti nemcsak az új városok seregének létrejöttét, hanem azt is, tíz- és százezrek lettek városlakók úgy, hogy gyökereik másutt nyújtózkodtak mélyre, más nedveket szívtak fel, építettek be gondolkodásmódjukba, magatartásukba, szokásaikba, szándékaikba. Csoda-e, ha laknak a városban, de sok tekintetben még nem érzik magukat otthon, ha nehezen azonosulnak mások szándékaival, terveivel, ha idegenül, bizalmatlanul szemlélnek dolgokat? Közösségeket nem közigazgatási státus szervez! Azt mondanánk ezzel, hogy akkor hagyjunk fel a jajszavakkal, a panaszokkal, milyen idegenül képesek élni családok egymás mellett a lakótelepen, mennyi jele van a közömbösségnek utcán, intézményekben, üzletekben, a viselkedni nem tudásnak szórakozóhelyeken, a közlekedésben . . . hagyjunk fel mindezek emlegetésével? Valami nem attól változik, hogy sokat beszélnek, írnak róla. Sokkal inkább attól remélhető valaminek a kedvező irányba történő elmozdulása, milyen hatások, ösztönzők, példák fogalmaztatják meg ennek az elmozdulásnak a szükségességét. Veszedelmes tompalátás len16 évesek, de még mi is a feleségemmel a táborhoz tartozunk, mert havonta két- három filmet megnézünk. Csak mi már jobban megválogatjuk, mit. A háborúst csak akkor, ha nagyon jó, egyébként is magas a mércénk. Szerencsére vannak jó magyar filmek. Különösen a történelmi témákat szeretem, ha nem nagyon modern a feldolgozás. — Jancsót hova sorolja? — ö egy külön kategória. Sok minden tetszett tőle, főleg az első filmje, de hát akkor még egészen fiatal voltam. A későbbiek kevésbé. Ide tartozik az a filmje is, amit itthon nem játszanak, és a nyáron az NSZK-ban láttunk és egyáltalán nem tetszett. De ez semmit se jelent, Jancsó ettől még óriási rendező. — És a többi magyar? — Végtelenül szeretem Keleti Márton filmjeit, ö tudta igazán, hogy kell jót és a nagyközönségnek is tetszőt csinálni. És még sokan a világon, elég az olaszokra, a lengyelekre, csehekre gondolni, persze, csak a legjob- bakra, hiszen a legtöbbet gyártó országokéból is kevés az igazán maradandó. És akkor még nem is említettem a természetfilmeket, Homoki Nagy Istvántól Cousteau kapitányig. Szóval nagy élmény a film, sokat beszélhetnénk róla. * * * — Legutóbb a Házibuli című francia filmet láttam a moziban — mondja Bozai Szilvia első éves fodrásztanuló, mikor Telekgerendáson felveszi a kagylót. — Tetszett, mert fiatalokról szólt. De nagyon jó volt például a Jób lázadása is, az az egészen komoly témájú magyar film. Az Egy kicsit én, egy kicsit te... megint csak más volt és az is tetszett. Különösen Esztergályos Cecília. — Sokat jársz moziba? — Nem annyit, mint szeretnék, de egy héten kétszer biztosan. Csabán dolgozom, három óra körül érek haza, és pihenni is kell, meg segíteni is itthon. Ezért leginkább ide, a művelődési házba járok, néha meg a barátnőimmel Csabára megyünk. De csak ha jónak gondoljuk a filmet, akkor éri meg visszamenni. — És azt hogy döntőd el? — Megnézem, mi a film címe, aztán kik a szereplői, ne ugyanis észre nem venni: város és város között erős különbségek vannak a lakosság összetételében, amint abban, honnét, milyen környezetből érkeztek, miként viszonyulnak a városi magatartási, életmódbeli jegyekhez. Amiből természetszerűen következik: a közösségek szerveződése, a városlakó közérzetének formálása nem sémák alkalmazásának terméke, annál inkább eredménye az értő, okos aprómunkának. Ebben az aprómunkában a város valamennyi lakójának szerepe kínálkozik. Mert tehet a közérzetért a bolti eladó, a tömegközlekedés dolgozója, a tisztviselő, a lakóbizottság tagja, az ismeretlen, aki a kérdésre udvariasan felel, az ismerős, aki otthon is vállalja közéleti tisztségét, s nem alakít ki külön egy hivatalos- és külön egy magánmagatartást. Nagyon sok városlakó nem városlakóként él, hanem úgy, mintha egy távoli sziget „semmiről semmit nem tudok” alapon gondolkodó lakója lenne. Hogy e szigeten hajótörött-e, avagy luxus jachton érkezett álremete? Gyakran maga sem tudja. S mert nem kérdik tőle, nem jobb-e a tenyérnyi sziget helyett a' tágas kontinensen, aligha gondolkodik azon, jó-e, elég-e neki az, amit a sziget szűkös világa kínál. Nem lehet kimazsolázni csupán a kedvező jellemzőket az átalakulások nagy kalácsából, törvényszerűen s ebből próbálom eldönteni, jó-e? Mert nekem a játék sokat jelent. — Szüleid szoktak-e moziba járni? — Sokkal ritkábban mint én. És ez másutt is így van, mert a művelődési házban is főleg fiatalokat és gyerekeket látni. * * * — Szoktam-e moziba járni? De még mennyire! — kiált föl a kérdésre Hóbei Lajos nyugdíjas grafikus Gyulán. — Nemcsak azért, mert szemben lakunk a mozival... Ez sokkal régebben kezdődött, még Csabán, kiskölyök koromban. Talán előbb jártam moziba, mint iskolába. Bizony, még be is lógtam. ha másképp nem ment. — Nem kapott pénzt otthon mozijegyre? — De nem ám, én kerestem meg. Tudja, mit csináltam? Szerdán és szombaton vizet árultam — klottgatyá- ban — a piacon, összejött 20—30 vagy 50 fillér, vettem egy szelet kenyeret, zsírba mártattam a henteseknél, s aztán a többit Rudolf Valentinéra, Bánky Vilmára, meg a némafilm más nagy sztárjaira költöttem. Micsoda filmek voltak! Chaplin például... és A hindu síremlék, vagy a Ben-Hur Ramon No- varróval! — Aztán a hangosfilmek, a Garbó-korszak... — Felejthetetlen! Mint egy ágyú — akkor így mondták —, olyan szerelmes voltam Gréta Garbóba. Minden filmjét megnéztem. De azon kívül is rengeteg jó film volt. Árvíz Indiában... az sem volt akármi! Meg a francia filmek, a fiatal Jean Gabin... és Michelle Morgan, a modern szépség. — Akkor a szereplők voltak a legfontosabbak? — Értük jártunk moziba. Jávor Pálért, Szörényi Éváért, Kabos Gyuláért, Ágay Irénért, Csortosért és így tovább. — Még mindig tart a moziszenvedély? — Míg csak élek. Mert most is vannak — mint mindig — jó filmek. És a film a moziban az igazi... együtt jár azzal a kedvezőtlen hatások keserű ízű serege is, a közérzetet e kettő aránya határozza meg. Ilyen okok, arányok következménye azután például, hogy míg országosan 1194 forintot tett ki 1984-ben az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke, nagy csapata van városoknak, ahol ez az ősz- szeg két és fél ezer meg négyezer forint között helyezkedik el! Pusztán az adná az eltérések magyarázatát, hogy az egyik helyen jól, a másikon gyatrán szerveznek? Avagy ehhez is, mint ezernyi máshoz, szorosan kötődik, a kölcsönhatások szövevényét hozva létre, a városlakói közérzet? Két és fél ezer esztendeje a görög költő — Alkaiosz — már rájött arra, amit magunk nagy nehezen, keservesen látunk be, ha belátunk: „Nem szépen- épült, széptetejű lakok, /nem jól rakott nagy kőfalak és utak / adják a várost, nem hajógyár, ' ámde olyan lakosok, kik avval / mi megvan, élni tudnak ...” Az országgyűlés a közelmúltban hozta meg — 12 1980—1985. számmal >— határozatát a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatairól, benne a városfejlesztésnek is ésszerűbb, egészségesebb utat nyitva. Csakhogy sem ez, sem más határozat nem helyettesíti azt, amit a városlakó maga tehet, tesz meg közérzete — önérdeke! — javára, javítására, otthona és városbeli otthonossága ösz- szekapcsolására. Mészáros Ottó MOZI A tanítványok Hogy Bereményi Géza író filmrendezésre vállalkozott, nem meglepő. Közeledése a filmművészethez ugyanis már jó ideje nyomon kísérhető. Ö írta az András Ferenc rendezte Veri az ördög a feleségét című filmnek a forgatókönyvét, s Gothár Péter Megáll az időjét is. Azon azonban őszintén meglepődik a néző, hogy első, maga ír- ta-rendezte filmjében milyen bátran él a film eszközeivel, milyen friss szemlélettel, fel- szábadultan fogalmaz. E néhány sorban eleve kudarcra ítélt vállalkozás lenne elemezni filmje mondanivalóját, annyira többrétegű. Mert ha a második világháború felé rohanó Magyar- ország helyzetére. a népi írók hatására kibontakozó, sokarcú falukutató mozgalomra, az ország elmaradottságára, a társadalmi egyenlőtlenségek tudományos fel- térképezésére vállalkozó kutatókörre gondolunk — még semmit nem mondtunk vagy jeleztünk a tartalomról. A film középpontjában — amelynek forgatókönyvét dr. Szaniszló József emlékiratát felhasználva írta Bereményi —, egy tehetséges parasztfiú. Fehér József áll, aki a köz- igazgatási reformterveket kidolgozó nagy tudós, Magya- ry Zoltán, a tudós-politikus Teleki Pál, a szélsőségesen baloldali diákvezér, Török Imre és Gráf Alex, a hanyatló arisztokrácia képviselője körében ide-oda csapódik, mindvégig megőrizve tisztaságát, józanságát, magányosságát. Az előbb említett, többnyire történelmi személyek — hiszen Török Imrét is Kovács Imréről, a későbbi parasztpárti politikusról mintázták — Bereményi filmjében csak hiteles „háttérként” szolgálnak ahhoz, hogy történelmi múltunk mába tor- kollását, az egyén, a személyiség és a történelem egymásra hatását sokoldalúan kibontsa. Az egykor nagy reményekkel startoló nincstelen parasztfiú ide-oda hányódik a történelem viharában, míg ugyanolyan nincstelenül is „süllyed el”. A megidézett nagy történelmi személyiségek — Teleki és Magyary — öngyilkosok lettek, a radikális Török Amerikába vándorolt, s ott küzd a XX. század gyilkos kórjával, egy másik „nagy ember” is már csak az emlékeivel vívódik a kórházi ágyon. Az „örökség”, Fehér József őseitől örökölt zsíros kalapja már nem kell fiának. Valami tehát megszakadt . . . A Tanítványok sokféle következtetésre lehetőséget adó mondanivalóját — Kardos Sándor operatőr és Pauer Gyula látványtervező segítségével — sokféle nyelven fejezi ki a rendező. S hogy a filmnyelv mennyire a sajátja, azt éppen a vizuális eszközök tudatos, ám játékos használata is bizonyítja. Nem alkot új formanyelvet, de a meglevőket egyénien használja. Bereményi Géza sajnos „rétegfilmet” alkotott. Sajnos, mert jó lenne, ha minél több fiatal is látná. Hazánkról, sorsunkról mond sokat. S ha valamiben reménykedni lehet, tán abban, hogy ha a mondanivaló nem is, de Eperjes Károly színművész megint egészen egyéni, világnagyságokat is megszégyenítő alakítása tán becsalogatja ifjainkat is a moziba. B. S. E. — Szeptember, október tényleg gyenge volt, a nyár II városlakó közérzete Vass Márta
