Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-20 / 272. szám

NÉPÚJSÁG 1985. november 20., szerda fl szovjet—amerikai csúcstalálkozó első napja A találkozón részt vevő szovjet küldöttség tagjai (Telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) másfél napig szintén nélkü­lözni volt kénytelen az érde­mi tájékoztatást, de ez sem­mit sem vont le a tárgyalá­sok értékéből. „A megbeszélések bizalmas jellege érdekében áll min­denkinek, ha az megegye­zéshez vezet” — mondotta. Zamjatyin közölte, hogy leszerelési kérdésekről, ja­vaslatokról egyelőre nem volt szó. Más témákról szól­va megjegyezte, hogy szov­jet részről nem riadnak visz- sza az emberi jogok kérdé­sének megvitatásától. A Szovjetunió végrehajtja az emberi jogok tárgyában lét­rejött nemzetközi megálla­podások rendelkezéseit, az emberi jogok érvényesülését anyagilag is szavatolja, s adott esetben van mit mon­dania arról, hogy mi a hely­zet más országokban, így az Egyesült Államokban az em­Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára kedden a leg­nagyobb amerikai békemoz­galmak és háborúellenes TELEX # MADRID Sarlós István, az Ország- gyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, hivatalos madridi látogatá­sának második napján, ked­den a spanyol szenátus el­nökével, Federico de Carva- jallal folytatott megbeszélé­seket. * BONN A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja és a Német Szoci­áldemokrata Párt munka- csoportja kedden befejezte bonni tanácskozását. A szov­jet és a nyugatnémet párt küldöttségét Vagyim Zagla- gyin, az SZKP KB tagja, il­letve Egon Bahr, az SPD el­nökségének tagja vezette. A mostani — immár harmadik — találkozón a fegyverkezé­si kiadások csökkentéséről volt szó és arról, hogyan le­het az ily módon felszaba­duló anyagi eszközöket a fej­lődő országok támogatására használni. ★ CHILE Ismeretlen fegyveresek kedden Santiagótól keletre megtámadták a chilei hadse­reg egyik repülőterét. Hír­ügynökségek szerint a tá­madók kézigránátokkal és rakétákkal megrongáltak egy helikoptert, jelentős károkat okoztak több repülőtéri épü­letben. béri jogok megvalósításával. A szovjet szóvivő nem zár­ta ki azt a lehetőséget, hogy a felek a későbbiekben no­vember 21-ét is igénybe ve­szik a találkozó keretében. A nap második felében folytatódtak a megbeszélé­sek, amelyek befejező szaka­szában Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan ismét négy- szemközt tárgyalt egymással. A megbeszélések ma, no­vember 20-án a szovjet kül­döttség szállásán folytatód­nak. Mihail ' Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és fele­sége, Raisza Gorbacsova kedd este a genfi szovjet ENSZ-képviselet villájában díszvacsorát adott az Egye­sült Államok elnöke és fe­lesége tiszteletére. A vacso­rára, amelyen rövid pohár­köszöntők hangzottak el, hi­vatalosak voltak a két kül­döttség tagjai is. szervezetek vezetőinek kül­döttségét fogadta. A talál­kozót az amerikai békemoz­galom vezetői kérték. Marjai József miniszterel­nök-helyettes kedden este hazaérkezett Moszkvából. A kormány elnökhelyettese, ha­zánk állandó képviselője a KGST-ben részt vett a KGST végrehajtó bizottságának 117. ülésén. Budapestre érkezése­kor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. * * * Marjai József moszkvai tartózkodása során megbe­szélést folytatott Alekszej A találkozón ismert ame­rikai közéleti személyiségek vettek részt, köztük Jesse Jackson volt elnökjelölt, a néger polgárjogi mozgalom egyik vezére, Jane Grüne­baum, a Nukleáris Fegyver­kezés Befagyasztásáért Küz­dő Mozgalom vezetője, Da­vid Cortright, a Józan Nuk­leáris Politika országos bi­zottsága elnevezésű szerve­zet megbízott igazgatója, Co­ra Vice, a riverside-i egyhá­zi leszerelési központ veze­tője, Justine Merritt, a Nők az Eredményes Csúcstalálko­zóért mozgalom vezetője. Az amerikaiak sok sikert kívántak a genfi csúcstalál­kozóhoz, és békefelhívást ad­tak át Mihail Gorbacsovnak, másfél millió amerikai alá­Üzenetek Genfbe Meggyőződésünk, hogy ki­használják a kedvező alkal­mat és lépésről lépésre ha­ladva megkezdik a fegyver­kezési verseny befejeződésé­hez, az atomfegyverek teljes felszámolásához vezető folya­matot — hangsúlyozták szovjet és amerikai írók a csúcstalálkozó résztvevőihez küldött vilniuszi üzenetük­ben. A litván fővárosban kedden kezdődött meg szov­jet és amerikai írók immár hagyományos kerékasztal- tanácskozása. A téma ezút­tal az írók szerepe az egye­temes emberi értékek meg­óvásában. Antonov miniszterelnök-he­lyettessel a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködés folyó ügyeiről. Tárgyalópartneré­vel meghatározták a magyar —szovjet gazdasági és mű­szaki-tudományos együttmű­ködési kormányközi bizott­ság soron következő, buda­pesti ülésszakának előkészí­tésével kapcsolatos teendő­ket, és az ülésszakig hátra­levő idő alatt elvégzendő fel­adatokat. írásával. A felhívás sürgeti a nukleáris fegyverkészletek befagyasztását és azt, hogy az Egyesült Államok — a Szovjetunió példáját követ­ve — szüntessen be minden­fajta nukleáris kísérletet. Mihail Gorbacsov a talál­kozón hangsúlyozta: az ame­rikai békeharcosok kívánsá­gai ugyanazok, mint a szov­jet emberek vágyai és elkép­zelései. A szovjet küldöttség — mondotta — azzal a meg­bízatással érkezett Genfbe. hogy minden erejével a nuk­leáris fegyverkezési hajsza beszüntetésére törekedjék, nemkülönben arra, hogy for­dulatot érjen el a szovjet— amerikai kapcsolatokban és a nemzetközi helyzetben. Sok sikert kívánt kedden a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozó résztvevőinek Radzsiv Gandhi. Az indiai miniszterelnök, az el nem kötelezett mozgalom soros vezetője a mozgalom fiatal­jainak kedden, Űj-Delhiben megnyílt tanácskozásán szó­lalt fel. Hangsúlyozta, hogy a találkozónak elő kell se­gíteni a béke megerősítését, utat kell nyitnia a békés egymás mellett éléshez, az országok közötti kölcsönös megértés erősítéséhez. „Nagy csalódás érné a világközvé­leményt, ha a fegyverkezés kérdésében nem hozna elő­relépést a genfi tanácskozás” — mondta. IKP-kongresszus Az Izu-félszigeti Atami vá­ros pártiskolájának nagyter­mében kedden megkezdte munkáját a Japán Kommu­nista Párt XVII. kongresz- szusa. A kongresszusra meghív­ták több szocialista, illetve tőkés országbeli kommunista és munkáspárt, valamint né­hány nemzeti felszabadítási szervezet képviselőit. A ta­nácskozás kezdetéig huszon­öt külföldi delegáció érkezett Atamiba, köztük a Magyar Szocialista Munkáspárt kül­döttsége, amelyet Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára vezet. A delegáció tagjai Györke József, az MSZMP KB kül­ügyi osztályának helyettes vezetője és Sudy Zoltán, az MSZMP KB munkatársa. A csaknem félmillió ja­pán kommunistát képviselő 1036 küldöttet Mijamoto Kendzsi, a JKP Központi Bizottságának elnöke üdvö­zölte, majd bemutatta a kongresszusra érkezett kül­földi vendégeket. A küldött­ségek vezetői — köztük Hor­váth István — az elnökség­ben foglaltak helyet. Ezt kö­vetően a JKP vezetője fő­ként a párt nemzetközi te­vékenységével foglalkozó re­ferátumot tartott. Mijamoto Kendzsi beveze­tő referátuma után Fuva Tecuzo, a JKP Központi Bi­zottsága elnökségének elnö­ke terjesztette elő a Köz­ponti Bizottság jelentését. KGST V. B.-közlemény November 18—19-én Moszkvában megtartotta 117. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának Végrehajtó Bi­zottsága. A végrehajtó bizottság megvitatta, hogyan hajtják végre a KGST-tagországok felső szintű gazdasági értekezletének azt a döntését, amelynek értelmében ki kell dolgozni a tagorszá­gok tudományos és műszaki haladásának 2000-ig szóló komp­lex programját, a vb. megvitatta, hogy a tudomány és a technika kiemelt területein milyen alapvető irányokban fej­lődjék tovább a KGST-országok együttműködése. Az ülés egyhangúlag úgy döntött, hogy elfogadásra a KGST üléssza­ka elé terjesztik a tudományos és műszaki haladás komplex programjának tervezetét, amelyet a KGST tudományos-mű­szaki együttműködési bizottsága készített el. A végrehajtó bizottság a barátság, a teljes kölcsönös meg­értés és az elvtársi együttműködés szellemében tartotta meg ülését. Teadélután Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan keddi genfi talál­kozójával egyidejűleg első ízben találkozik egymással a két politikus felesége is. Bár a világközvélemény figyel­mének középpontjában természetesen a két nagyhatalom vezetőjének tanácskozása áll, újságírók megkülönbözte­tett érdeklődéssel várják a svájci városban zajló „má­sik csúcsot”, a két államférfi feleségének tervezett talál­kozóját is. Raisza Gorbacsova és Nancy Reagan férjeik első ta­lálkozójával egyidejűleg rendkívül zsúfolt programot bo­nyolított le. Gorbacsova asszony kedden délelőtt látogatást tett a világhírű genfi óramúzeumban, majd megtekintette a genfi egyetem könyvtárát, ahol emigránsként Lenin is sokszor megfordult. Gorbacsova ezután beszédet mondott egyetemi hallgatók előtt és — már délután — megláto­gatta a genfi ENSZ-központot. Reagan elnök felesége a nap folyamán egy lausanne-i szanatóriumba látogatott, ahol kábítószeres betegeket gyógyítanak. Raisza Gorbacsova és Nancy Reagan kedden délután együtt teázott. Az egy és negyed órás jó hangulatú be­szélgetésen elsősorban arról volt szó, milyen reményeket fűznek a csúcstalálkozóhoz. Reagan asszony egyesült ál­lamokbeli látogatásra hívta meg a főtitkár feleségét. Gorbacsova válaszul meghívta a „first lady”-t, látogas­son el a Szovjetunióba. Mihail Gorbacsov fogadta az amerikai békemozgalom küldöttségét Marjai József moszkvai tárgyalásai hírek hírek hírek MA: JOLÁN NAPJA A Nap kél 6.56 — nyugszik 16.03 órakor A Hold kél 13.35 — nyugszik —.— órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt . évvel ezelőtt, 1900. november 20-án szüle­tett Pécsett, és 37 éves korá­ban, 1937-ben halt meg Spa­nyolországban Tarr Imre, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló ka­tonája. 1936. novemberében jelent­kezett a spanyol szabadság- harcosok támogatására meg­alakult Nemzetközi Brigád­ba, s a magyar internacio­nalista egység politikai meg­bízottja lett. Hősiességével, bátorságával halála pillana­táig példát mutatott társai­nak. * — FOGADÓNAP. Dr. Mol­nár Margit, a Békés Megyei Tanács V. B. munka-ügyi osz­tályvezetője november 22-én, pénteken délelőtt 9-től 12 óráig hivatali helyiségében (Békéscsaba, Felső Körös sor, irodaház, magasföldszint 39.) ügyfélfogadást tart. — FELNÖTKLUB. a békés­csabai Kulich Gyula Ifjú­sági- és Üttörőház felnőtt­klubjában november 23-án, szombaton délután lesz a kö­vetkező összejövetel. 15 óra­kor szellemi árverés kezdő­dik, majd találkozás egy ér­dekes emberrel — a vendég személye meglepetés. — ZSADÄNYBAN az álta­lános iskolás kisdiákok szü­lei közül 53-an összefogtak, és társadalmi munkában járdát építettek az iskola udvarán. A vállalkozó ked­vű szülőket a Magyar—Len­gyel Barátság Termelőszö­vetkezet építőanyaggal és gépekkel segítette. — ZSÁKY ISTVÁN ÉS ÖZE ISTVÁN festők munkáiból nyílik kiállítás november 22- én, 16 óra 30 perckor Oros­házán, a Petőfi Művelődési Központ emeleti körgalériá­ján. A kiállítást, amely ja­nuár 12-ig látható, Gonda Géza, a művelődési központ igazgatója nyitja meg. — A VAKOK ÉS GYEN- GÉNLÁTÓK Szövetsége Bé­kés Megyei Szervezete no­vember 23-án, szombaton 14 órai kezdettel előadást ren­dez Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban, ahová a be­lépés díjtalan. A műsort a szövetség budapesti központ­jának Pasztorek Mihály színjátszó csoportja adja. — SZÉPSÉG- ÉS DIVATRE- VÜ ’85. IBUSZ Kupa elne­vezéssel november 23—24-én rendezik meg meg a Buda­pest Sportcsarnokban a nem­zetközi és országos fodrász-, kozmetikusbajnokságot. A rendezőbizottság kiállítás és vásár szervezésével, valamint szórakoztató programmal te­szi változatosabbá a rendez­vényt. — KÉPTOMBOLA. A Bé­kés Megyei Népújság Körös­táj kulturális mellékletének november I8-i találkozóján 19 festmény és grafika ke­rült kisorsolásra képtomba- lán. Ezek közül tízet a hely­színen vettek át a boldog nyertesek. A következő 9 szám tulajdonosa szerkesz­tőségünkben veheti át nye­reményét: |tsz 564-es szám nyerte iVárkonyi János, a 603-as Lonovics László, a 822-es Vágréti János, az 1-es Jelinek Lajos, a 75-ös Csuta Gyögy, a 87-es Sülé István, a 601-es Horváth János, a 865-ös Schéner Mihály és a 812-es Gaburek Károly fest­ményét, illetve grafikáját. HIrügyeletünk ható, a tele­fonszámunk : Hirügyeletes: 19 óráig hfv­27-360 Pénzes Ferenc Ilyen volt... Megyénkben a hétfő esti ha­vazást éjjel eső váltotta fel, a kedd délután 14 órakor mért csapadék mennyisége 6 milli­méter volt. A gyenge szél és a fehőzet miatt a hétfő éjszaka melegebb volt, mint a nappal. A kedd reggel mért minimum hőmérséklet Szarvason és Bé­késcsabán 0,5 fok körül moz­gott. A zárt felhőzet akadályozta a nappali felmelegedést, 14 órá­ig a megyeszékhelyen 4,2, Szarvason pedig csak 1,5 fokig emelkedett a hőmérő higany­szála. Tegnap Békéscsabán 14 órakor a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1025 millibar volt, gyengén süllyedő irányzatú. A tájékoztatást Unyatyinszki Zol­tán, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese adta. ...ilyen lesz az idő Marad a csapadékos idő. A középső, valamint a keleti or­szágrészben is csökken időn­ként a felhőzet. Országszerte várható csapadék. Nyugaton, északnyugaton ismétlődő hava­zás, másutt havazás, ónos eső, eső egyaránt valószínű. Az északkeleti, keleti szél sokfelé erős, gyakran viharos lesz, majd délkeletire fordul. A meg­erősödő szél hófúvást okoz. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában kevéssel 0 fok felett, északkeleten azon­ban plusz 4 fok körül alakul. — A XII. SZARVASI VAJ­DA PÉTER PEDAGÓGIAI HÉT rendezvényeként no­vember 21-én, i£z óvónőkép­ző intézet gyakorló óvodájá­ban „A szerepjáték objektív feltételei” címmel nyílik ki­állítás. Szintén a pedagógiai hét keretében, az intézetben ezen a héten látható kiállí­tás a vizuális megjelenítés problémáival foglalkozik. — BEFEJEZŐDTEK A NEM­ZETKÖZI FILMNAPOK. No­vember 17-én, vasárnap be­fejeződtek Budapesten a csaknem egy hónapja tartó nemzetközi filmnapok. Az Európai Kulturális Fórum alkalmából október 21-től 28 ország 83 játékfilmjét mutatták be a magyar abc sorrendjében. A budapesti Kossuth moziban csaknem 40 ezer néző tekintette meg az európai és észak-amerikai filmművészet kiemelkedő al­kotásait. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság ismét tv-lottó szelvényt hozott forgalomba. A decemberi tv-lottó szám- sorsolását 1985. december 10- én a televízió és a rádió is közvetíti. A tárgynyeremény­sorsoláson — december 17- én — 501 darab nyereményt sorsolnak ki. Főnyeremény egy személygépkocsi, melyet a nyertes 5 különböző típu­sú gépkocsi közül választhat ki. A szelvények beérkezési határideje: 1985. december 7., déli 12 óra. A tv-lottó a december havi előfizetéses lottószelvényen is szerepet. — KRUMPLIKAMION, ÓRI­ÁS TÖK. Különleges nagysá­gú és formájú termékeket produkált a természet a ba­ranyai kertekben. Tóth La- josék ritka nagy burgonyára akadtak mohácsi kertjükben; a több, mint egy kilós krumpli teljesen úgy nézett ki, mint egy kamion. A Sik­lóson lakó Szűcs Józsefet egy óriási sütőtök lepte meg; sú­lya 32 kilogramm, átmérője 62 centi, tehát akkora, mint egy biciklikerék. A pécsi Gál Sándorné 8 kilós kelká­posztájának átmérője 70 cen­timéter. A szintén pécsi Bar- kóczi János két deka híján fél kilós paprikát talált az egyik tövön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom