Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-13 / 266. szám

1985. november 13., szerda

A közösségteremtő falu

A Hazafias Népfront által patronált olvasó népért mozgalom történetében különös jelentősége volt annak az őszi országos tanácskozásnak, amelyen községek vezetői, olvasókörök szervezői, könyvtárosok, népművelők a falusi, a községi közélet fejlesztésének lehetőségeiről értekeztek.

Mióta kormányzati programmá vált a falu lakosságmegtartó képességének vizsgálata és megerősítése, sok és különböző véleményt hallani a falu és a közigazgatás kapcsolatáról, a falu hátrányos helyzetének okairól, az elvándorlást csökkentő tennivalókról. Az új településfejlesztési koncepció biztató szándékú, de a közösség falusi formáját elsősorban az öntevékenységre építve lehet fejleszteni, gyarapítani. Fontos tényező ez azért is, mert jelentős állami támogatásnak a jövőben sem lesz meg a realitása.

Az olvasómozgalmi tanácskozás résztvevői elsősorban azt vizsgálták, hogyan lehet a művelődés, az olvasókör, a köz- művelődési egyesület, a közösségi ház olyan szellemi erőket sokszorosító bázis, amellyel javíthatók az adott településen az élet- és munkakörülmények. A közvetlen környezetben ezáltal erősödhetne a lakóhely megbecsülése, a környezetvédelem tudatos megteremtése. Mindez — például a társadalmi munkaórák szervezésével — elvezethet az ön- kormányzat megerősödéséhez, vagyis a település „gazdái” beleszólási, ügyintézési, cselekvési, jogkörük gyakorlásával valóban kézzelfogható példákkal igazolhatják majd a falu létének szükségességét.

Mindeme tervek megvalósításának elősegítésére készítették el az olvasó népért mozgalom szervezői a közösségi házak működési útmutatóját, amely a lehetőségek felvázolásával a művelődő közösségek tennivalóit sorolja fel.

Az olvasó népért mozgalom az olvasási élmény elsajátítását, a kulturális értékek megismerését és a közös gondolkodás gyarapítását segíti a maga sajátos eszközeivel. Ennek a törekvésnek legfőbb célja, hogy egyéni elhatározással, de a közösségért cselekedjünk. így teremtődnek meg a politikai kultúra fejlődésének, az óhajtott demokrácia szélesítésének feltételei.

Az olvasókörök, a művelődési egyesületek, az irodalmi társaságok már az elmúlt évszázad második felében szociális mozgalmat indítottak. A történelmi hagyományokat, a kisközösségi művelődés gazdag tapasztalatait a XX. század nyolcvanas éveinek társadalmi, gazdasági körülményeihez kell és lehet igazítani. Ahol megszűnt a tanácsi hivatal, bezárt az iskola, vajon maradt-e még olyan erő, mely felébreszti az emberekben az egymásért való tenniakarás igényét? Például Somogy megyében maradt. Olvasóköröket szerveztek Bábonymegyerben, Torvaj és Zala községben közös akarattal, állami és gazdasági segítség nélkül. A különböző munkahelyeken együtt dolgozó termelési közösségek tagjai — többek között a szocialista brigádok — a munka után kikapcsolódásként földet művelnek, háztájit gondoznak, a maguk kedvtelésére barkácsolnak. A hasonló elfoglaltság számtalan — például termelési kultúrával ösz- szefüggő — kérdés megvitatására ösztönöz. Erre a lehetséges kíváncsiságra építették tervüket a Somogy megyei olvasókörök szervezői. Rendeztek előadásokat háztartási ismeretekről, beszélgettek a családi szeretet szükségességéről, a házi vendéglátás illemtanáról. Az ismeretközlő munka mellett támogatják az énekkar, a kosárkötö csoport munkáját, egy tájház létrehozását. Ezek az olvasókörök lényegében felvállalták a falusi tiszteletdíjas népművelők szolgálatát, de ez a jelenlét kollektív vezetésre épülő, demokratikus fórum, ahol a falu lakossága szinte teljes létszámban társ a közös cselekvésben.

Pozsgay Imre egy cikkében így ír: „Falun a tartalmas,

valóságos önkormányzat — személyi önkormányzat személyi feltételei jobbak. Nem azért, mert különb állampolgárok élnének ott, nem azért, mert az emberek falun nem lennének hajlamosak elmerülni a partikularitásban, hanem azért, mert intimebbek a kapcsolatok. A személyi ismeretségen túl a személyiség ismeretségére is számítani lehet.

Nem nosztalgikus ábránd, hogy a településhálózat átalakulása során a századvégre a magyar falusi lakosság közösségteremtő munkával is bizonyítja: a társadalmi fel- emelkedésnek nem az elvándorlás az egyetlen útja.

Maróti István

Tárgy- és környezetkultúra 1945-től napjainkig

Kiállítás az Ernst Múzeumban

November 24-ig tart nyitva Budapesten az Ernst Múzeumban az ÖRÖKSÉG című kiállítás, amely a magyar tárgy- és környezetkultúra történetét mutatja be 1945- től napjainkig.

A Műcsarnok és a Design Center által rendezett kiállításon mintegy ezer fotó és néhány jellemző tárgy ad választ azokra a kérdésekre, hogy mit ér az a tárgyi világ, amelyet elődeink ránk hagytak, s vajon mi, mit tettünk hozzá ehhez az örökséghez. A rendezők a kereskedelemben kapható és nagy sorozatban gyártott termékek közül azokat választották ki, amelyek az adott időszakban a legmagasabb műszaki és formai színvonalat képviselték, és a leghasználhatóbbak voltak. A lakás, a munkahely, a közösségi létesítmények és az utca tárgyai, a különböző ruhaviseletek jól mutatják tárgyi kultúránk sajátos karakterét, időbeli változásait.

Évtizedek elmaradt munkájára hívja fel ez a kiállítás a figyelmet azáltal, számba vette a múlt emlékét és értékét, s lehetővé tette, hogy megvizsgáljuk: mi az, ami ebből maradandó és . továbbépíthető.

A kiállítás — hosszú évek óta — először vállalkozik arra, hogy valóságosan bemutassa azt a környezetkultúrát, mely 1945 óta jellemző ránk.

„Csatasorban” öregek és fiatalok

Sok csodálója akad a „Rokka” egykori kapudíszének

Az üzemtörténeti gyűjtemények feletti bábáskodást többnyire nyugdíjasok vállalják. Egy-egy megszállott idős ember olykor csodákra képes — akár az idő kerekét is megfordítaná — ha elragadja a gyűjtőszenvedély. Hát még ha egy üzem kollektívája fog össze, ahogy a Békéscsabai Kötöttárugyárban történt! De ne vágjunk a dolgok elébe, hisz történetünk szeptemberben kezdődött. Az üzemben a termelési főosztályvezető, Pataky József irányításával egy intézőbizottság jött létre a társadalmi szervek, valamint a vállalati munkaverseny- és a közművelődési bizottság vezetőiből. Feladatuk az volt, hogy egy üzemtörténeti gyűjteményt hozzanak létre, a kötöttáru- gyár megalakulásának 75. évfordulója tiszteletére. A gyűjtőmunkára így emlékezik Vasas Pálné kommunális és közművelődési előadó:

— A régi dolgozók sok érdekes emléktárgyat, fotót.

dokumentumot, hoztak be. Én a múzeumot, levéltárat jártam, nem eredménytelenül. Megtaláltam az 1910. október 16-ra keltezett Hubertus Kötöttárugyár alapítóokmányát is. Lefénymásoltuk, most ott látható az első vitrinben . . .

Mert a kiállítás megszületett, október 7-én nyitották, a „Láncszem” brigád kivitelezésében. Az anyagok rendszerezésében szakember, Mázán Mátyás segítségét kérték, hiszen nem volt könnyű kiválasztató a legértékesebb darabokat. A fennmaradó régi újságokat, kollektív szerződéseket. munkavédelmi szabályzatokat bárki átlapozgathatta, őrzésükről a nyugdíjasok gondoskodtak.

A gyár 75 éves történetéből vetélkedőt is rendeztek, mert a mai eredményeket a jobb munkakörülményeket csak úgy értékelhetik igazán, ha

(Fotó: Fazekas László)

a dolgozók üzemük múltját is ismerik. Hogy sokan kíváncsiak erre a múltra bizonyítja: 37 brigád nevezett be a négyfordulós üzemtörténeti Versengésbe.

Baji Lászlónénak, a Március 21. brigád vezetőjének és a kollektíva tagjainak akadt dolga bőven ebben az időszakban.

— A vállalati hangoshíradót mi készítjük, így elvállaltuk a mozgósítást is a vetélkedőre — mondta Baj iné. — Ha elkészültek az újabb fordulók kérdései, bemond- tuk hol vehetőek át, aztán begyűjtöttük, rendszereztük, tároltuk őket. . . Persze mindent „titkos” anyagként kezelve ...

Bár — természetesen — ők nem vehettek részt a vetélkedésben, nekik is sok izgalmat hoztak azok a napok . .. Ma már megszületett az eredmény, az első három brigád: a Lendület, az ösz- szetartás és a Március 8. lett.

— Már készülünk az újabb híradó anyagával, az eredményt részletesen közöljük benne...

Bajiné a kiállítás anyagának gazdagításában is segített. Szülei itt dolgoztak, így munkakönyvük és az egykori Rokka Kötszövőgyár bejáratánál elhelyezett betonkarika, melyet otthon őrizgettek ki tudja mióta, igazi muzeális darabnak számított.. .

E riportban szó esett már az intézőbizottságról, a nyugdíjasokról, a szocialista brigádokról, ám a fiatalokról, a KISZ-esekről még nem. Pedig ők, a legfiatalabbak sem maradtak ki a sorból. Nem is akármire vállalkoztak: idős emberekkel készítettek magnófelvételeket.

Szegediné Csornai Zsuzsanna, a kötöttárugyár KISZ-bi- zottságának titkára maga is részt vett ezen a találkozón, melyet az „interjúalanyok” legalább olyan szívesen emlegetnek, mint a fiatalok, akik megszólaltatták őket:

' — öten voltak — idézi fel

a találkozó napját Szegediné —, és nagyon sok érdekes dolgot meséltek. Máté nénit, aki akkoriban hangadó volt a .gyárban, mindig elsőnek bocsátották el és utolsónak vették vissza. Vozár Pali bácsi arról mesélt, milyen nehéz volt ellesni a szakmát az idősebbektől, akik féltették a tudományukat. És a maratoni műszakok . . . Reggel 6-tól este 6-ig.

Azóta már több idős ember ajánlkozott, hogy tudna még mesélni ezt, azt. A fiatalok pedig szívesen vállalkoznának a beszélgetésre, hiszen ők is — miként a kiállítás szervezői — reménykednek abban, hogy az összegyűlt anyagot egyszer könyvben is kiadják.

Ekkora összefogás, igyekezet láttán úgy hisszük sikerülni fog. Hiszen az egész gyár — öregek, fiatalok — „csatasorba” állt, hogy a kis kiállítás minél teljesebb legyen . . .

Nagy Agnes

II Magyar Eszperantó Szövetség huszonöt éve

Egy mozgalom felnőttkora

A közelmúltban ünnepelte megalakulásának negyedszázados évfordulóját a Magyar Eszperantó Szövetség. A jubileum alkalmából érdemes felidézni nemcsak az eltelt negyedszázadot, hanem a mozgalom sokkal korábbi keletű múltját.

A Magyar Eszperantó Szövetség jogelődjének tartja az 1913-ban megalakult Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesületét. Egyáltalán nem> véletlen, hogy ennek az egyesületnek a tevékenysége valójában csak az első világháború után, s hogy főként a Magyar Tanácsköztársaság 133 napja alatt bontakozott ki. A munkáseszpe- rantisták a magyar és a nemzetközi forradalmi munkás^ mozgalom részének tekintették magukat, tudták és hirdették, hogy a kapitalista társadalom megszüntetését és az új társadalom felépítését kizárólag a marxizmus—leni- nizmus elmélete alapján lehet megvalósítani. Emellett azt vallották, hogy ennek a harcnak egyik hatásos eszköze lehet a közös nemzeti nyelv.

Tevékenységükért, elkötelezettségükért a munkásesz- perantisták legjobbjai a Hor- thy-rendőrség egyre erősödő üldözésének voltak kitéve. Sokan csak azért kerültek börtönbe, mert külföldi eszperantó sajtóterméket találtak náluk a házkutatás során. Bár a munkásszervezetet 1934-ben betiltották, és a másik, polgári eszperantista szervezetet is elnyomni igyekeztek, az eszperantistáknak a nemzetköziség ügye melletti elkötelezettséget nem tudták megtörni. A felszabadulás után az eszperantisták elsőként csatlakoztak az építőmunkásokhoz, a nemzeti gyűlölködéstől mentes, békés világ építéséhez. Már 1944 öszén-telén a Viharsarok esz- perantistái hozzákezdtek soraik megerősítéséhez, s felmérték, hogy mit tehetnek a megváltozott körülmények között. Nem sokkal a főváros felszabadulását követően, 1945 március 25-én a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesülete visszatért a legális szervezett munkához. Később az országépítő közös munkában e munkásegyesület és a Magyarországi Eszperantó Szövetség is egymásra talált: 1947. december 8-án megszületett a magyarországi eszperantó mozgalom egységes szervezete, s a magyar eszperantisták újra bekapcsolódhattak a nemzetközi eszperantó mozgalomba. Akkor még nem véglegesen.

Hazánkban 1950-ben ideiglenesen megszűnt az eszperantó mozgalmi tevékenység. A politikai irányításban jelenlévő antidemokratikus módszerek, a társadalmi szervezetek szerepének téves megítélése ellenére főként vidéken továbbra is működtek eszperantó csoportok, de nem volt központi szervezet, s az eszperantisták nem juthattak hozzá könyvekhez, folyóiratokhoz.

Az ötvenes évek közepén a többi szocialista országban működő eszperantó szervezetek példájából erőt merítve a magyar eszperantisták is a szervezett működés viszszaállítására törekedtek, s az 1955. szeptember 17-i országos Eszperantó Béketalálkozó résztvevői kimondták az eszperantó mozgalom hazai koordinálására hivatott szerv ■ létrehozásának szükségességét. Országos Eszperantó Tanácsadó Bizottságot hoztak létre, és megtették az első lépéseket a képviseletüket ellátó szervezet hivatalos elismertetésére. A jogi elismerést a Művelődésügyi Minisztériumnak 1956. június 11-i rendelete jelentette, ám az Országos Eszperantó Tanács csak az 1957-es társadalmi, politikai megújulás légkörében tudta kibontakoztatni tevékenységét.

Ennek révén a fővárosban és vidéken eszperantó klubok alakultak, s a földrajzi megosztásnak megfelelően területi eszperantó bizottságok. Lehetővé vált az eszperantó folyóiratok előfizetése. A vasutas dolgozóknál különösen gyorsan terjedő nyelvtudás eredményeként megalakult a Vasutas Eszperantó Szakosztály. Megjelent az új kiadású eszperantó nyelvkönyv, a Magyar-Eszperantó, valamint az Eszperantó— Magyar kisszótár. A miskolci eszperantisták Verda Vojo címen stencilezett tájékoztatót adtak ki. A nyelv gyakorlása céljából — hiszen külföldi eszperantistákkal személyesen találkozni ekkor még csak keveseknek adatott meg — regionális eszperantó béketalálkozókra került sor Orosházán, Debrecenben, Miskolcon. Az Országos Eszperantó Tanács 1960. október 29—30-i ülésén mondta ki a Magyar Eszperantó Szövetség megalakulását.

Az új szövetség már kezdettől részt vett hazánk kulturális, gazdasági és társadalmi életének a külföldi eszperantistákkal való megismertetésében, ezért 1961-től negyedévenként reprezentatív folyóiratot is megjelentet Hungária Vivo címmel.

Az 1961. július 11-én összeülő választmány már mintegy ötven csoport, 11 megyei bizottság és körülbelül 1200 tag munkájáról számolt be. Ebben az évben alakult meg Szegeden a Magyar Eszperantó Múzeum ési Könyvtár. Ekkor tartotta konferenciáját Magyarországon az eszperantista nők nemzetközi szervezete. 1962-ben pedig nálunk tartották a vasutas eszperantisták nemzetközi szervezetének kongresszusát. Ugyancsak 1962-ben, az eszperantó megjelenésének 75., és az első év magyarországi eszperantó kongresszus 50. évfordulójára jubileumi kongresszust tartottak hazánkban, amelyen 14 országból 200 külföldi eszperantista is részt vett. Ugyanebben az évben rendezte először a Gyulai Városi Tanács és a szövetség Békés Megyei Bizottsága az Eszperantó Nyári Egyetemet.

Az eszperantisták legtömegesebb szervezete, az Eszperantó Világszövetség választmánya 1962-ben egyhangú döntéssel vette fel tagjai közé a mi szövetségünket. A magyar eszperantisták 1963- ban már több százan vettek részt különféle külföldi eszperantó rendezvényeken. A magyar mozgalom erősödésével 1966-ban már mi rendezhettünk Pécsett ifjúsági, Budapesten pedig egyetemes eszperantó világkongresszust.

Az elkövetkezendő évtizedek intézményesült, összehangolt munkája eredményeként a magyar eszperantó mozgalom ismert és népszerű lett. A nyelv tanítása helyet kapott az állami oktatás rendszerében is, budapesti egyetemen és más főiskolákon folyik az eszperantó nyelv oktatóinak képzése.

A Magyar Eszperantó Szövetség megalakulásának negyedszázados jubileumi ünnepsége fontos állomás volt e felnőtt korát élő mozgalom fejlődésében.