Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

©­1985. november 7., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT BEK-búcsú után jön a Bp. Honvéd Az NB I-es labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában no­vember 9-én és 10-én játsszák a mérkőzéseket. Szombat: MTK-VM—Ü. Dózsa, 11.00; Debrecen—Pécs, 13.00; Ha­ladás—Zalaegerszeg, 13.00: Bp. Volán—Rába ETO, 13.00; Siófok—Vasas, 13.00; Békéscsaba—Bp. Honvéd, 13.00, Maczkó (Makó, Csáki); Ferencváros—Tatabánya. 16.00. Vasárnap: Videoton—Csepel, 16.30. Talán az Előre Spartacus történetében soha nem for­dult olyan elő, hogy több pontot gyűjtöttek idegenben, mint hazai környezetben. Hogy egészen pontosak le­gyünk: más pályákról 8, a hazairól viszont csak 7 pon­tot inkasszálhattak. így nem véletlen, hogy az idegenben gyűjtött pontok alapján a 2—3. nelyen állnak a tabel­lán. S az sem véletlen, hogy Sülé István vezető edző így fogalmaz: „Elkeserítő számomra, hogy itthon nem tudjuk a szurkolókat igazán kiszolgálni." Egyébként a szakvezető úgy . véli, nemcsak számukra lesz nehéz a bajnok, a je­lenlegi listavezető elleni ta­lálkozó. hanem a Bp. Hon- védnak is akadályt jelent­het a Kórház utcai mérkő­zés: „Jelenleg a ma legjobb csapat^ a fővárosi piros-fe­hér gárda — mégha tegnap el is búcsúztak a BEK-től — nagy tradícióik is vannak, s noha a lehetőségeink nem egyformák, de mindkettő a legmagasabb osztályban sze­repel . . . „Minimum egy ponttal számolok a szombati találkozón" — fűzi hozzá Sülé István. A Sajóbábonyból a Ganz Mávaghoz került Antal End­re most már Békéscsabán edz. A 20 éves csatái t most igazolták le, a játékengedé­lyét kell még megszerezni, de várhatóan csak tavasz- szal lép pályára bajnoki ta­lálkozón. Végül a Bp. Honvéd elleni csapat: Leboniczky — Ott- lakán. Szabó II., Varga. Fa- bulya — Pásztor, Csanálosi, Takács J. — Stcigerwald, Adorján. Szekeres. Készen­létben: Szabó I., Királyvári. Takács Z„ Kanyári, Fecsku. MÉRLEG Bp.-n Bcs.-n 1974—75 2—2 1—3 1975—78 2—0 1—1 1978—77 1—1 0—2 1977—78 2—0 1—0 1978—79 1—1 0—2 1979—80 5—3 3—3 1980—81 1—0 1—1 1981—82 0—0 3—3 1982—83 2—1 2—3 1983—84 Bcs. az NB II-ben 1984—85 5—1 0—1 1985—88 3—2 o Az eredmény a pályává­lasztó dő. szemszögéből érten­KIESTEK KÚPACSAPATA INK BEK: Steaua—Bp Honvéd 4—1 (2—1). UEFA: Videoton—Legia Varsó 1—1 (1—0). Sportműsor November 7., csütörtök KÉZILABDA. November 7. Ku­pa női torna, Mezőberény. sportcsarnok, 9.00. KOSÁRLABDA. Mezőberényi SE—Békési Alész-Fontex, női MNK mérkőzés, Mezőberény. 9.00. LABDARÚGÁS Megyei baj­nokság. II. osztály. Békési cso­port. Dévaványa—Sarkad, 13.00. Dobos. Tarhos—Körösladány. 13.00. Kertész S. Gyulai Körös­táj—Köröstarcsa. 13.00. Zielbauer. Gyulavári—Kamut, 13.00. Varsá­nyi. Sarkad keresztúr—Kétsop­rony, 13.00, Arató. Bucsa—Vész­tő, 13.00, H. Szalvai SE—Okány. 13.00. Gerla—Doboz. 13.00. TÖMEGSPORT. Kézilabdator­na tömegsport-csapatok részére. Orosháza, üveggyári pálya. 0.00. SZÁT—KISZ sportnapja. Szarvas, úttörőház. gimnázium. 0.00. November 8.. péntek KOSÁRLABDA, ÓIK fiú-leány területi döntő, Békés. 3. sz. ál­talános iskola. 12.30. LABDARÚGÁS. Területi baj­nokság. Körös csoport. Szegedi Dózsa—Szarvas, 13.00, Nagy L. Szentes—Gyula. 13.00, őrző. Mis­ke—H. Dózsa SE. 13.00. Bállá. H. Kun B. SE—Békés. 13.00. Ke­resztúri. OMTK—Lajosmizse. 13.00. Veres. Megyei bajnok­ság. I. osztály. Battonya— Agyagipar, 13.00 (jv.: Csongrád m.). Kétegyháza—Szeghalom. 13.00 (jv.: Szolnok m.). Nagy­szénás—Békésszentandrás. 13.00. Makra, Medgyesegy háza—Füzes­gyarmat, 13.00, Gyebrovszki. Me­zőberény—Kondoros, 13.00, Ma­kai. Kasza pcr-Nagy bánhegy esi Zalka Tsz—Gádoros. 13.00. Mol­nár. Mezőhegyes—Csorvás, 13.00. Czető. Mezökovácsháza—Gyoma- endrőd, 13.00, Végvári. November 9.# szombat ASZTALITENISZ. NB III. Ma­kó—Bcs. Előre Spartacus, férfi. Makó, 11.00. Bcs. Konzerv—Me­zőtúr, férfi, Békéscsaba, Kon­zervgyár, 11.00. Orosházi MTK— Elek, férfi, Orosháza, 11.00. Megyei bajnokság. Férfiak. Gy. Igazságügy—Bcs. Konzerv. Vész­tő—Bcs. Előre Spartacus, OMTK —Szeghalom, Békés—Elek. Nők: | Békés—Szarvas, Bcs. Előre Spar­tacus—OMTK. (Valamennyi ta­lálkozó 9.00 órakor kezdődik.) KOSÁRLABDA. ÓIK fiú-leány területi döntő. Békés, 3. sz. ált. isk.. 8.00. LABDARÚGÁS. NB I. Békés­csabai Előre Spartacus—Bp. Honvéd, Békéscsaba, Kórház u.. 13.00. Maczkó (Makó. Csáki). NB I-es utánpótlás-bajnokság. Bcs. Előre Spartacus—Bp. Hon­véd. Békéscsaba. Kórház u.. 11.00. Tóth. NB I-es női mér­kőzés. Gyulai SE—Renova. Gyu­la. 10.30. Megyei bajnokság. II. osztály. Békési csoport. Kamut —Bucsa. 13.00. Egeresi. Körös­tarcsa—Gyulavári, 13.00, Bodnár. Körösladány—Gerla. 13.00. Kal- esó. Sarkad—H. SzaKai SE. 13.00. Áradszki. Kétsoprony—Dé­vaványa. 13.00. Orosz. Vésztő— Sarkadkeresztúr, 13.00. Doboz— Gy. Köröstáj. 13.00. Okány—Tar- hos. 13.00. Orosházi csoport. Magyarbán hegy es—Békéssé m- son. 13.00. Nagy. Bcs. MÁV— Dombegyház. 11.00. Hári. Pusz­taföldvár—Újkígyós, 13.00, Pin­tér. Medgyesbodzás—Lökösháza. 13.00. Uhljár. Telekgerendás— Csanádapáca. 13.00. Nagy. Elek— Kunágota, 13.00. Kiskó. Kardos -örménykút—Tótkomlós. 13.00. Séllei. Rákóczi Vasas—Csaba- esűd. 13.00. Oláh. RÖPLABDA. NB II. DÚSÉ— Gyomaendrőd. női, Debrecen. 12.00. Bcs. Előre Spartacus Nyírbátor, női, Békéscsaba, 11.00. TÖMEGSPORT. November 7. Kupa kispályás labdarúgótorna. Szarvas, Kossuth utcai pálya. 8.00. V. Tudósítóink figyelmébe! Kérjük tudósítóinkat, hogy a területi labdarú­gó-bajnokság Körös cso­portja, valamint a me­gyei I. osztályú bajnok­ság 14. fordulója novem­ber 8-i mérkőzéseinek tudósítását november 9- én, szombaton délelőtt 10—12 óra között adják le a szokásos telefon-, illetve telexszámon. ß z alma mater keveset változott húsz eszten­dő alatt. A reformá­tus templom szomszédságá­ban magasodó, homokszínű épület ma is uralja a Deák utcát, oldalán a kétalakos technikusszobor vigyázza a nemes szellemet, melyet az ifjú építészek kapnak útra- valóul. Fogódzót, amely ké­sőbb az élet sűrűjében is napi aranyalap. Követendő erkölcsöt, a munka örömét sugallja az iskola ma is. Az alkotás iránti tiszteletet, akárcsak annak idején, ami­kor a nagyszünetben Barna igazgató úr hirdetett az ud­varon. Az előcsarnokban álló névadó, Vásárhelyi-szobor mellett, mint mindig, most is árválkodik néhány táska. A zsaluzatmakettek még kissé porosán is vonzzák az ide­gen tekintetét. És lám, a nagy tölgyfa lengőajtó mel­lett, a szélén megsérült üvegborítás alatt ott a tabló, harminckettőnk számára a legemlékezetesebb, legszebb valamennyi közül . . . Elég egy pillantás, hogy majd minden emlék előbukkanjon, A bennünket is felnőttként kezelő Lázár tanár úrról, a' félelmetesen precíz, akár méter hosszú, hajszálvékony krétavonalakat is nyílegye­nesen húzó Endrész tanár úrról, a roppant szigorú és ugyanilyen igazságos Emmi néniről, meg a következetes Cselovszkiné tanárnőről, ö például sohasem tett kivé­telt, s ha úgy hozta a sors, „épszerk" órán, Kossá Zsu­zsának is egyest adott, töltő­tollal. Jómagam pedig külö­nös gonddal és tagadhatat­lan elfogultsággal kopogta­tom az írógépen ezeket a so­rokat, isten őrizz, hogy hát­tal kezdjek mondatot, ellen­kező esetben nem mernék Ella néninek még a szeme elé se kerülni. No é.s Brózik tanár úr, a szertorna feltétlen híve, aki­nél legfeljebb még a röplab- dázni szerető fiúk rúghattak labdába. Zsótér Miska is csak később lett ötös, pedig már másodikban 11 másod­perc alatt futotta a 100 mé­tert a Kórház utcai .salak­pályán, ráadásul lelkesen dalolt is a hársfa illatáról, amikor a Micsurin utcán ma­síroztunk. Helyben is lennénk, a sport az apropója a kései js- kolasétának — tegnap torna­csarnokot avattak a békés­csabai ipari és vízgazdálko­dási szakközépiskolában. (Nekünk már csak örökre megmarad vízműnek.) Nagy nap volt a tegnapi a 35 éves iskola történeté­ben. Dr. Mizó Mihály igaz­gató fogalmazása szerint: elkészült az akarat tornacsarnoka, ahol 26 kőműves vakolt egyszerre Nevetve hozzáteszi, nem Déva várának építése szol­gált mottóul, csupán szerve­zés kérdése volt, hogy itt rendezték meg például a KIOSZ mestervizsgájának gyakorlati feladatát. Ehhez hasonló turpisságokat „be­vetettek” még a tavalyi első kapavágás óta, de máskép­pen most aligha örülhetnénk a lilásszürke külsejű pompás csarnoknak, amely több mint 18 millió fprintot ér. Átn ne szaladjunk ennyire előre. Hallgassuk az előzmé­nyekről is az igazgatót, aki­nek szobaelőjét az 1974-ben országos középiskolás labda­rúgókupát nyert futballcsa­pat tablója díszíti. A DSK- sok, a KISZ-esek talán an­nak részletes feldolgozására is vállalkozhatnának, hogy miként győzték le a vímű- sök annak idején a Disztl- fivérek csapatát, a fehérvári vasvárisokat 3—1-re. Szóval, a fényes iskolasiker felidé­zése helyett hallgassuk ak­kor az igazgatót: — Visszalátogató vendé­geink gyakran megkérdezik, szabad-e már futni az eme­leti tornateremben? Közis­mert ugyanis, hogy a terem egy időben életveszélyessé vált. nemhogy a testnevelés otthona lett volna. Mostaná­ban csak kimutatok az ab­lakon, s mutatom, itt az utód, nem kell aggódni! Per­sze, hazudnék, ha azt mon­danám, ment minden a ma­ga útján. De összefogtunk és átverekedtük magunkat az akadályokon. Ugye mi­lyen banálisán hangzik, pe­dig igy van. Legtöbbet a Közlekedési Minisztérium vállalatai segítettelc, de kö­szönet a városi tanácsnak és a megyei művelődési osztály­nak is. És a gyerekeknek, mindenekelőtt. Ök is vállal­tak félmilliót. A 24x30-as, a szegedi Délterv mérnökeinek elképzelései alapján készült csarnok építését fix áron vállalta a költségvetési üzem. amelynek vezetői egy­kori vízmüs diákok . . . Ér­dekesség továbbá, hogy a küzdőtér „talaja” kísérleti, a Taurus elsőként alkalmazta nálunk ezt a gumireszelékes burkolatot a teremben. Minden előnyével és hátrá­nyával. Az előbbihez tartozik például, hogy, amennyiben szükséges, a gyár féláron ki­javítja . . . Tényleg régen várták az 550 technikusjelöltnek máso­dik otthont adó iskolában a tornacsarnok felépülését. Jóllehet, valamikor éppen a technikusképzés miatt ví­vott ki rangot az intézmény, már csak amiatt is, hogy raj­ta kívül csak két hasonló is­kolatípus volt az országban. Funkcióját tekintve később átalakult, manapság azon­ban ismét sok szó esik róla. Olyannyira, hogy a négypro­filú képzés középpontjába újból a hagyományos techni­kusképzés került. A mostani öt első osztályból három is­mét ilyen. A jövő földmérői­nek, vízügyeseinek persze érteni kell a számítógépek nyelvén is, s — a szójáték olcsó poénját kerülve — il­lő lesz angolul is beszélni, utóbbi hamarosan választha­tó tárgy lesz. S zóval változnak, azaz nőnek a követelmé­nyek, melytől termé­szetesen nem idegen a szín­vonalas testnevelési és sza­badidő-sport tevékenység sem. Sőt! A csarnok lépést jelent a mindennapos, test­nevelés bevezetése felé, emellett az Előre Spartacus Sport Club röplabdabázisa is ide tevődik át — létesít­ményotthon dolgában is. Mert erre az iskolára épült eddig is az NB Il-es szakosz­tály egy kivételes megszál­lottsággal dolgozó tanárnak és edzőnek köszönhetően. Akit Buzássy Bélának hív­nak. Ez azonban már egy má­sik történet. „Nem nyugszom, amíg nem lesz NB l-es csapatunk!” Hol is kezdődik egy 25 éves edzői pályafutás? Ter­mészetesen aktív játék előzi meg. Buzássy Béla (képün­kön balról) a pesti Építők­ben évekig játszott az NB I-ben, a főiskolai évek után azonban választania kellett, s mint mondja, akkoriban nem rajongott Békéscsabáért. Főként, mert maga ugyan nem röplabdázhatott tovább, de vigasztalta, hogy az isko­lában lehetett valamit kez­deni . . . Úgyhogy 1955-ben a fiúkkal már országos közép­iskolás-döntő küszöbére ju­tottak. Azt sem szégyellj utólag, hogy milyen naiv volt, a bíró tudniillik éppen addig vezette a meccset, amíg az ellenfél előnyhöz jutott. Aztán egyszer azzal áll­tak elé: „Tudod-e, hogy a városban női csapat is van, és hogy éppen nincs edző­je?” Elvállalta — és azóta csi­nálja. Két fényes évük volt akkoriban, a hatvanas évek­ben kétszer bronz-, egyszer ezüstéremig jutottak az NB TI-ben. Többre vágyott azonban, akkor is, ma is. — Régebben persze reali­tás nélkül vágytunk az élvo­nalba. Hiába jön össze jó játékosállomány, a középis­kola után legtöbben elmen­nek, de ez még a kisebb baj. Más is kell az NB I-hez. Pénz, pálya, röplabdaszerető bázisvezetők. Soroljam? Ta­valy kezdett minden össze­jönni. 0 Most mégis szomorúnak lát­szik. — Inkább csalódott va­gyok, mert a nyáron két olyan játékosunk távozott el Fésűs Erzsébet és Simon Katalin személyében, akik­ről nem hittem volna, hogy éppen most hagynak itt bennünket. Szomorú legfel­jebb amiatt vagyok, mert tudom, hogy társaik is tisztá­ban vannak vele, mit jelent a két első leütő elvesztése, és az emiatt elengedhetetlen átszervezés nagy. céljaink megvalósítása közben. De ne ejtsünk több szót erről, most is fegyelmi tárgyalás­ról jövök, hiszen Fésűs ügye még koránt sincs lezárva, s különben is, egy regény ki­telne belőle. # Jó, beszéljünk újra a szép jubileumról, arról, hogy a mi­nap az OTSH elnökének dicsérő oklevelét vehette át. — Nagyon jólesett, elisme­rése a sok munkának, amelyben valóban sok-sok örömöm telik. Hogy például Mokos Katalin a válogatott kerettagságig vitte csapa­tunkból és még hosszú len­ne azok felsorolása, akik az NB I-ig jutottak innen in­dulva vagy juthattak volna, ha átigazolnak. Ne mosolyog­jon meg, én már 1960-ban is azért dolgoztam, hogy Bé­késcsabán NB I-es csapat le­gyen. És nem is tettem le róla! Ügy érzem, a közbe­jött gondok ellenére is kö­zeledünk ehhez. Végre re­mek segítők veszik körül a szakosztályt, az Előre Spar- tacusnál pedig soha nem tö­rődtek ennyit ezzel a sport­ággal. Úgyhogy, mégis biza­kodó vagyok. Gondolkodom, hol is kel­lene befejezni ezt a mini portrét. Buzássy Béla kerek monológjához nehéz lenne bármit is hozzátenni. Fölös­leges szóvirágokkal feldíszí­teni. Inkább egy kis történet végül, de nem az edzőről, hanem a kiváló pedagó­gusról, a földméréstan taná­ráról, még 1964-ből: dolgo­zatot írtunk. A tanár úr be­jött, majd nem vesztegetve az időt, elmondta a felada­tot. „Most el kelt mennem, de bízom bennetek. Senki ne puskázzon!” És becsukta magá mögött a tanterem' aj­taját. A folytatást nyilván mindenki sejti. Csakhogy megint nyílott az ajtó — vé­get vetve a remélt csodának. „Mondtam, hogy ne lessen senki! Megígértétek, nem?!” És újra kiment. Csak csen­getéskor tért vissza, össze­szedni a dolgozatokat. Fábián István . . Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpás! Zoltán. Főszerkesztő-helyet- BEKES MEGYEI tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 21-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Kéziratokat, képeket ^A megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 21-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele- Ntr UJ jA-. fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom