Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-05 / 260. szám

1985. november 5., kedd Dr. Tóth Károlyné Beszélgetés a megyei kórházban Gyulán Dr. Kovács József F»tó: Gál Edit Székely Júlia Értelmiségiek a szakszervezetben Nemrégiben számoltunk be az egészségügyi dolgozók me­gyei küldöttértekezletéről, s közeledik az Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezete IX. kongresszusa. Felkerestük me­gyénk legnagyobb, betegeket ellátó egészségügyi intézményét, Gyulán a megyei kórház-rendelőintézetet, hogy az ott dolgo­zók mondják el véleményüket az egészségügyi értelmiség helyéről, szerepéről a szakszervezeti mozgalomban. Arról is szóljanak, mit várnak az egészségügyi dolgozók a IX. kong­resszustól. Beszélgetésünk résztvevői: dr. Tóth Károlyné szb-titkár, Kertesné dr. Illyés Annamária fül-orr-gége szak­orvos, szakszervezeti bizalmi, Székely Júlia gyógyszerész, a kórházi orvos-gyógyszerész rétegpolitikai bizottság tagja, dr. Zétényi Ágnes fizikus, bizalmi és dr. Kovács József bel­gyógyász adjunktus, a kórházi és a megyei szakszervezet orvos-gyógyszerész rétegpolitikai bizottság tagja. — Hogyan sikerül a kórhá­zon belül egyeztetni a nagy- közösség érdekeit az egyéni­vel, képviselni minden dol­gozót? Székely Júlia: — Második ciklusban vagyok a kórházi pártvezetőség tagja, szak- szervezeti tisztségviselőnek most választottak. Van ösz- szehasonlítási alapom a ko­rábbi évekhez képest. Ná­lunk a párt-, az állami és a társadalmi vezetés együtt­működése nagyon jó, akár apró, akár jelentős kérdés­ről van szó. A szakszerve­zettel szembeni érdeklődés fokozódik, az emberek so­kat várnak a tisztségvise­lőktől. Igyekeztünk olyan elvtársakat jelölni és vá­lasztani, akik már bizonyí­tottak. Dr. Kovács József: — öt évig bizalrrfl voltam a kis létszámú fekvő és hatalmas gasztroenterológiai járóbeteg­szakrendelést összefogó III. belosztályon. Két teljesen el­térő munkaterület, amely­nek dolgozóit egyformán kell képviselnünk és ez roppant felelősség. Béremelésnél, ju­talmazásnál mindig problé­mát jelentett, hogy az egyik oldalon a három műszakoso­kat, a másik oldalon az egy­műszakosok munkáját kel­lett értékelni. Az érdekkép­viseletnek sokféle formája van. Az is ide tartozik, ha valakit fegyelmi elé kell ál­lítani, mert nem megfelelő a munkája, mások dolgoznak helyette. Ezt a felelősséget is vállaltuk. Egy nagyon fontos szempontot figyelem­be kell venni: a nagy egész­ben mindenkinek a munká­jára egyformán szükség van. Például, a főorvos és orvo­sai által felépített osztály­munkát a takarítónő bete­gekkel szembeni magatartá­sa le tudja rombolni. Pén­zünk nincs, de a lelkiisme­retességhez, a lelki gondo­záshoz, a kulturált emberi viselkedéshez nem kell költ­ségvetés. Megfigyelhető, az egészségügyet bíráló kritika általában nem szakmai jel­legű, hanem a betegellátást, a bánásmódot érintő kifo­gás. — Hallottuk, hogy többfe­lé kettős jelölés alapján vá­lasztottak tisztségviselőket. A megválasztottakra milyen fe­lelősség vár? Dr. Illyés Annamária: — Engem is így választottak bizalminak és a jelölttársam máris segít nekem. Most egyre inkább látom, hogy milyen sok munka vár rám. A szakszervezeti bizalmi szava a döntéseknél egyfor­ma súllyal esik latba a fő­orvoséval. Nálunk gyakor­lat, hogy a pártszervezet rendszeresen beszámoltatja a bizalmiakat munkájukról. Az információit a nagy vizi­tek után elmondja a dolgo­zóknak, ezért minden lé­nyegesről tudunk, ami a kór­házban történik. Dr. Kovács József: — Nem mindenki KISZ- vagy párt­tag, így a szakszervezethez fordul a gondjaival. Ezért is nagy a felelősség, gyakran hálátlan a feladat. Akkor is véleményt kell mondanunk, ha nem értünk egyet a töb­bi döntést hozóval. A négy­szögben például, ha megszü­letett a kollektív döntés, többé nem vihetjük kifelé az esetleg eltérő magánvélemé­nyünket. Én a főnökömtől példamutatást tanultam, de másoktól is csak így várha­tunk el szakmai és emberi minőséget. Lényeges dolog: a betegen bekerülő embert az egészségügy javuló ten­denciája mellett még min­dig elég sok negatív hatás éri. Elég baja az, hogy be­teg, ne fokozzuk még nem megfelelő hangnemmel vagy bánásmóddal. Mi nem hoz­hatjuk be a gondjainkat, az otthoni bajunkat a munka­helyünkre. Ezt egyaránt meg kell értetnünk a 17 éves szakdolgozóval és a 70 éve­sen visszatérő nyugdíjas dol­gozóval. Székely* Júlia: — A gyógy­szertárban a társaság egyik fele gyógyszerészre, a másik egy asszisztensre szavazott. Az utóbbi lett bizalmi és bizonyosan nem jártunk ve­le rosszul. Sértődöttséget nem tapasztalunk, de nincs is helye. — A megyei kórházban szép számmal dolgoznak más diplomások is az orvo­sokon, a gyógyszerészeken kívül, ök hogyan találják meg helyüket a szakszerve­zetben? Zétényi Ágnes: — Vi­szonylag régi bizalmi va­gyok és a kórházi KISZ-ve- zetőségben is dolgozom. Az izotóplabor a munkahelyem, amely az egészségügy rend­kívül dinamikusan fejlődő ágazata. Kezdetben, ’81—82- ben, elegen voltunk, nyu­godtan dolgozhattunk. Az utóbbi három év alatt a be­tegforgalom majd’ háromszo­rosára nőtt, miközben a lét­számunk nem változott. Egy gyógyszerész ugyan munká­ba állt, de rövid ideig és most gyesen van. Alacsony fizetés, sok munka, egyre több feszítő gond jelentke­zik, s ezzel már a szakszer­vezethez fordulunk. Az asz- szisztensek fizetése nagyon lemaradt az átlagostól. Dr. Tóth Károlyné: — Az intézet nagyon sokát költött az izotóplaborra, a műszere­zettségre. Igaz, hogy lét­számgondotok van, a fizetés alacsony, de ez az egész in­tézmény problémája. Minden megyei és országos fórumon hangot adunk ennek. Ha nem kapunk hamarosan lét­számot, több bért, súlyos gondjaink lesznek, pedig a beteget vizsgálat és ápolás nélkül hagyni nem lehet. Bárhogyan erőlködünk, ezt a problémát helyileg nem tudjuk megoldani. Ágnes volt a szószólója a bizottság­ban az egyéb diplomások munkahely ipótlék-kérel- mének, teljesítették is a jo­gos kérését. — Milyen eszközök áll­nak a szakszervezet rendel­kezésére a megfelelő mun­kahelyi légkör alakításához, megőrzéséhez? Dr. Kovács József: — A példamutatást már említet­tem. Mindenkit meghallgat­ni, a véleményeket, érdeke­ket egyeztetni a betegellátás javítása érdekében, ez is fontos módszer. A kritikát várni kell és elviselni. A munkahelyi vezetőnek a szakszervezettel megosztott felelősség segítséget jelent. Mi naprakészen megbeszél­jük a problémáinkat, a hi­bát azonnal orvosolni kell. Szerintem a jó vezető nem fél a szakszervezeti vélemé­nyezéstől sem. Dr. Zétényi Ágnes: — Az a tapasztalatom, hogy aki szakmailag is erős vezető, az nem fél a kritikától. Aki szakmailag nem igazán jó, de hatalma van, nem tűri a kritikát, esetleg drasztiku­san visszavág érte. Gyakran elmarasztalják az értelmisé­get, hogy passzívak vagyunk a közéletben. Nem hiszem, hogy ez igaz. Értelmes célo­kért, jó irányítással minden­kit meg lehet mozgatni. Dr. Kovács József: — Az egyik embert a dicsérettel, a másikat a kritikával, a no­szogatással lehet irányítani. Ezt személyre szabottan kell tudnia a jó vezetőnek. — 1978-ban költöztek ki a végre hamarosan átadásra kerülő épületből, összezsúfo­lódtak az osztályok, lényege­sen rosszabbak lettek a munkakörülmények. Hogyan élték át az „átmeneti" nyolc évet és mit várnak a re­konstrukció befejeződésétől? Dr. Kovács József: — Bi­zonyosan lennének más in­tézmények, ahol lényegesen rosszabbul oldották volna meg ezt a kérdést, nehezeb­ben viselték volna el az emberek. Tulajdonképpen igazán nagy zúgolódás nél­kül dolgoztunk, de most már gyerekes örömmel készülünk a költözködésre. Napról nap­ra tervezzük, minek, hol lesz a legmegfelelőbb helye. A főorvosunk által irányított munkacsoport ilyen körül­mények között is az ország legnagyobb járóbeteg-szak- rendelését látta el és orszá­gosan elismert minőségben, ezen a szakterületen. Dr. Tóth Károlyné: —Volt egy fogadásom, nem hittem, hogy a műszaki átadás meg lesz 1985. decemberében. Re­mélem, elveszítem. Az át­költözés attól is függ, hogyan érkezik meg a teljes felsze­relés, a műszerezettség. A beköltözést további költöz­ködések követik, de jó né­hány részleg gondja ezután sem oldódik meg. Üjabb szakemberekre is szükség van, kiválasztásuknál jelen­tős szerepet játszik a szak- szervezet is. A rekonstruk­ció második üteme nélkül nem lehet gazdaságtalansá- gon és a keservesen súlyos körülmények között dolgo­zók helyzetén változtatni. Csokorba kötöttük azokat a legjelentősebb gondolato­kat is, mit várunk a kong­resszusunktól. Őszinte, alko­tó légkört, a feladatok hatá­rozott megjelölését az egész­ségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javí­tásában, a gyógyító-megelő­ző munka feltételeinek biz­tosításában. Nagy eredmény az ötnapos munkahét beve­zetése, a fizikaiak 40 órás munkahete, a műszakpótlék, az ügyeleti díjak emelése, de a bérfeszültségek nem oldódtak meg. A megyei kórház a többi hasonló in­tézményhez viszonyítva újra és újra lemarad a biztosít­ható munkabérekben. Gond a helyettesítés, a lakásvá­sárlás, a rekonstrukció foly­tatása, a hiányszakmák után­pótlása, a munkahelyi védő­cipők beszerzése. Ha szót kapunk a kongresszuson, mindezt ott is elmondjuk majd. Bede Zsóka Nagyon tetszett a Marcali lőtér A Magyar Honvédelmi Szövetség Békés megyei ve­zetősége tapasztalatcsere-ki­rándulást szervezett propa­gandistái részére. Több mint harmincán vettek részt a kétnapos, Somogy megyei lá­togatáson, melyre elkísérte őket munkatársunk is. * * * Péntek reggel 7 óra előtt már a társaság nagy része együtt van Békéscsabán az MHSZ megyei székházának udvarán. Néhányan azonban nem érkeznek meg időre, így csak némi késéssel indulha­tunk. Kondoroson és Szarvas­on veszünk fel még embere­ket, s amikor már együtt van a csapat, akkor ismerteti a programot Tóth József, az MHSZ megyei főelőadója. Elég nagy ködben hala­dunk, a buszban azonban meleg van, és jó hangulat uralkodik. Viccmesélés folyik, s alkalmanként Béres János (Jani bácsi) is dalra fakad. Szívesen hallgatjuk, jó hang­ja van — ez persze nem cso­da, hiszen a híres énekes, Béres Ferenc közeli rokona. Kecskemét után megállunk reggelizni, majd Dunaföldvá- ron megyünk át a Dunán. Földvár határában egy Shell- kútnál tankolnánk, de nem tudunk, alig egy hónapja csak valutáért lehet itt gáz­olajat venni. Nincs baj, a busz vezetője gondos ember, az üzemanyag bőven kitart Cecéig, ahol már semmi aka­dálya sincs, hogy megteljen a tartály gázolajjal. Ahogy Siófok felé közelí­tünk, meg kell állnunk két­szer is, felforr a „vizünk”, vagyis az autóbusz hűtővize. De vízből is van tartalék, to­vább tudunk menni. Siófokra érve — navigációs hibák mi­att — nehezen találjuk meg a vendéglátóink vezetőjét, Váradi Lászlót, aki a Tamá­siból Siófokra vezető úton vár ránk. Végül is találko­zunk, s ettől kezdve ő irá­nyítja a buszt. Már minden­ki meglehetősen éhes, így rögtön a szálláshelyre me­gyünk, ahol a szobák elfog­lalása után ebédhez ülünk. Gyorsan elfogy a babgulyás és a túrós tészta . . . Ebéd után nincs idő ejtő­zésre, a MAHART Balatoni Üzemigazgatóságának nem messze lévő honvédelmi klubját keressük fel. Itt elő­ször Váradi László, az MHSZ Somogy megyei főelőadója tájékoztat az aprófalvas me­gyében folyó honvédelmi nevelés gondjairól, eredmé­nyeiről, majd Szabó János, a helyi titkár számol be a' 63 tagú három szakosztályt mű­ködtető klub tevékenységé­ről. Az ezt követő vita során kiderül, hogy a szövetségben, klubokban dolgozók munká­ját nemcsak Somogy megyé­ben nem értékelik kellőkép­pen ... A vélemények meg­egyeznek abban, hogy tevé­kenységük, annak társadalmi hasznának megfelelő elismer­tetéséért további harcokat kell még megvívni. Az eszmecsere után meg­nézzük a kikötőt, ahol sok­sok hajó pihen most — kettő van csak szolgálatban. Majd a siófoki rádiósklubot láto­gatjuk meg. Este — mi is várhatna más bennünket? — igazi balatoni halászlé a vacsora. Nem győzzük dicsérni a szakácsot, aki egyébként a Mahart MHSZ-klubjának tagja. A bőséges vacsora után tovább folyik a beszélgetés, immár fehér asztal, vörös és fehér bor mellett. . . * * * Másnap, szombaton reg­gel korán, 6 órakor van éb­resztő. Hét óra tájban búcsú­zunk el siófoki vendéglátó­inktól. Az úticél: Marcali. Az eredeti tervek szerint ugyan Kaposvárra kellene men­nünk, de az ottani vezetőség nem tud fogadni bennünket különböző okok miatt — mondja Váradi László. Nem bánjuk meg a marcali kirándulást. Ugyanis itt, ahogy Káplár József, az MHSZ helyi városi titkára elmondja minden támogatást megkapnak a tanácstól, s jó a kapcsolatuk az iskolákkal, az úttörőkkel, KISZ-esekkel, ifjúgárdistákkal is. A mieink közül sokan írígylik a marca*- li lőteret, melynek építése ta­valy fejeződött be. A lőtér minden igényt kielégít, s a hozzá kapcsolódó létesítmé­nyek, maga a bázis, a hon­védelmi nevelés megfelelő, korszerű színtere. Időnk, sajnos, nincs sok, megebédelünk, s indulunk haza. * * * Az úton először Dimitrov Lászlónét, aki Békésről a Ganz-Mávag ottani gyáregy­ségéből jött, négy éve MHSZ-es, kérdezem, mi az, amit elraktározott magában? — A siófoki rádiósklub na­gyon megtetszett, nálunk nincs ilyen. A marcali bázis szintén nagyon szép, bárcsak nekünk is ilyen lőterünk len­ne! Általában elmondhatom sok olyan dolgot láttam, amit fel tudok használni munkám során. Béres János, az MHSZ bé­késcsabai városi titkára „öreg róka” már ebben a szakmában, majdnem húsz év tapasztalat áll mögötte: — Hasznos volt minden­képpen ez a két nap, annak ellenére, hogy a szervezést tekintve a helyiek nem áll­nak mindig feladatuk magas­latán. Ettől függetlenül lát­tunk, hallottunk olyan dol­gokat, melyeket napi mun­kánk során felhasználhatunk mi is. És — végeredményben — ezért mentünk „Somogyor- szágba”. * * * Első ízben szervezett pro­pagandistái számára az MHSZ Békés megyei vezető­sége tapasztalatcsere-kirán­dulást. A Somogy megyében látottak a. résztvevőket mindenképpen elgondolkod­tatták, s kaptak olyan ötlete­ket is, hogyan, miként foly­tathatják munkájukat még jobban a továbbiakban. Ez a kirándulás egyébként kétszeresen is hasznos volt, hiszen nemcsak Somogy me­gyei tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a résztvevők, hanem az út folyamán — idő volt rá, s éltek is vele — egymás között megbeszélhet­ték a Békés megyei gondokat is, a tevékenységüket akadá­lyozó és segítő körülménye­ket, kapcsolatokat. Kép, szöveg: Pénzes Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom