Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
1985, november 23., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Magyar naiv művészet 1985 A Néprajzi Múzeum reprezentatív kiállítása A naiv festő saját élménye alapján ábrázolja a látott dolgok és az elképzelt jelenségek lényegét anélkül, hogy ismereteinek, és lehetőségeinek határát felismerné. Ebben rejlik műveinek bája. A kifejezés ösztöne oly erős, hogy hozzá mer nyúlni a legelvontabb témákhoz is, mert csupán a benne élő képet látja. Ez a naivság adja meg azt a sajátos jelleget, amely megkülönbözteti az amatőr és a hivatásos művészektől egyaránt. A gyakran virtuózán egyszerű, bensőséges életintenzitást kifejező, tanulatlan naiv festők képei nem ritkán a tanult festőknek is impulzusokat adnak a századelő óta. amikor a kubizmus és a szür- -realizmus vezető mesterei bámulattal adóztak főleg a francia ,,vámos” Rousseau varázslatos képeinek. Az ő művei éppúgy a természethez való visszatérést jelképezik, mint nagy névelődjének, J. J. Rousseau-nak az irodalmat és a közgondolkodást felforgató működése a rokokó idején. A naiv művészek a természetet azonban nem elveszett és újra visszavágyott Éden- ként látják, mint a túlcivilizált városi emberek, hanem megélt valóságuk, egyetlen lehetséges életterük gyanánt. Amit festenek, általában mindennapjaik, a falusi élet, a szokások évszázados kényszere és a kemény, újra meg újra ismétlődő munka, a harc a mindennapi kenyér megteremtéséért. Az emberekkel, a környezettel való természetes kapcsolat megóvja őket attól, hogy képeiket zavartalan idillé változtassák. Általában síkban kiterítve, aprólékos, kemény rajzzal, árnyalás nélkül, kevés, tiszta, harsány színnel, sok kis megfigyelés nyomán valósítják meg néha a szürrealis- mus határán járó látomásaikat. A plaszticitás általában hiányzik, a helyes térérzékelés is, ettől válnak műveik lebegőkké és dekoratívokká. A század első évtizedében fellépő naiv művészek Euró- pa-szerte ismertekké váltak. A két világháború között egész művészeti központok alakultak Európában, főleg Jugoszláviában. Ábrázolás- módjuk bizonyos mértékben az akadémiákon tanult művészeket is befolyásolta. Hazánkban Bálint Jenő műkritikus figyelt fel elsőnek az első világháború idején Benedek Péter műveire. A két világháború közt működő néhány naiv művész, az algyői Süli András, Győri Elek ön- tudatlanul is a lassan halványuló népművészetből, a népi szokásokból merítettek. A felszabadulás után a galgamácsai Vajikóné Dudás Juli körül szinte új központ szerveződött. Az ő egyedülálló képzelete és dekoratív érzéke a falusi élet hagyományos jeleneteit alakította át tündén realizmussal, lineáris ábrázolásmóddal sohasem volt idillé. A Néprajzi Múzeum mostani reprezentatív kiállításán a legújabb naiv művészek alkotásait láthatjuk. A kalocsai Gubányi Imréné Greaksa Erzsébet harsány színezésű, kalocsai hímzésekre emlékeztető, dekoratív megoldású képein a parasztság életének szocialista átalakulása előtti szokásait jeleníti meg: a Háromkirályokat, a Feltámadást, a Halotti tort, a Keresztelőket, a régi karácsonyokat, a kirakodóvásárt, a mézeskalácsosokat, a falusi kofákat, a lacikonyhákat. A paraszti élet munkás hétköznapjai ihletik meg általában a többnyire falusi környezetben élő művészeket: a favágás, a trágyaszállítás, a csutkamáglya, az aratás, a csorvási Csarejsné, Hrabovszki Ilona képén a tollfosztás, az ember küszködése, az állatok és nagyon gyakran például a tél öröme: a disznótor összes kellékeivel. Az ember és a természet háborítatlan összetartozását ábrázolja a hajdúsági Uzonyi Imre a patriarchális életforma ma már múltba tűnt emlékeivel. Stefanovics Elemér művei szűkszavú csendéletek. A kiállítás kiemelkedő darabjai közé tartozik Balázs János cigányfestő egyéni mithológiát adó csendélete Ádám és Éva fejével. Hangulatban, kompozícióban és a tartalom magas színvonalú megoldásában figyelmet érdemelnek Borosné Endresz Teréz textilből és bőrből varrott képei: az Udvarunk, a Madonna és a pontos megfigyelésben bővelkedő A kisborjú születése. A kiállítás drámaian expresszív alkotásai a cigányfestők művei. Az ősi, a tudattalan rémületét vetítik vissza Dilinké Gábor képei régi mítho- szok helyett újak kitalálásával: a Menekülés, az Esküvő napja és a látomásszerű Tollas cigány. A szobrászok művei gyengébbek, mert a plasztikái megformálás hiányosságain nehezen válik úrrá a gondolat, mint Marosi Sándorné drámaian megrázó öreganyó című szobrán és Tőke Imre vándorcsaládot megjelenítő kisplasztikáján. A naiv festők alkotásain az élet és a mű elválaszthatatlan egységet alkot, félig álom, félig emlékezés. Ebben rejlik Varázsuk. Brestyánszky Ilona Csarejsné Hrabovszky Ilona: Cséplés A besenyő legenda nyomában A honfogaló magyarság történetének értékes forrása Bíborbaszületett Konstantin, bizánci császárnak a X. század közepén a fia számára tanulságul írt műve: A birodalom kormányzása. Ebben a munkában tetten érhetjük a besenyő legenda keletkezését is. A politikai és hadi taktikában járatos császár birodalma érdekében kijátszotta egymás ellen a környező népeket. Különösen sokra becsülte a besenyők szövetségét: úgy vélte, ha ajándékaival megnyeri őket, velük sakkban tarthatja az oroszokat, bolgárokat és magyarokat is. A besenyők rátörhetnek a császár ellenségeinek földjére, „asszonyaikat és gyermekeiket rabságba ejthetik és földjüket végigzsákmányolhatják.” A besenyők természetesen igyekeztek fölverni szövetségi hűségük árát, erejüket és győzelmeiket eltúlozták: ezért Konstantin közlését a magyar—besenyő viszonyról fenntartással kell fogadnunk. Konstantin szavainak hitelére fényt vet az az eset is, amikor a császár Gábriel egyházi emberrel azt üzente- a magyaroknak, hogy — a számára veszélyessé váló besenyőket — űzzék ki lakhelyükről, és telepedjenek le ott, ahol korábban éltek. A magyaroknak nyilván eszük ágában sem volt a jól védhető Kárpát-medéncét elhagyni, és nem remélhettek értékes zsákmányt sem a besenyők elleni háborúból. Ezért a következő diplomatikus választ adták a császár követének: „Mi nem kezdünk ki a besenyőkkel; mert nem bírunk velük harcolni, minthogy nagy ország az, nagyszámú nép és gonosz fickók; többé ilyen beszédet ne mondj nekünk, mert nem kedvünkre való az.” A magyarok tudták, hogy egy Bizánc elleni csatában jóval gazdagabb zsákmányra számíthatnak. Néhány év múlva, 934-ben, mint arról Masszúdi bagdadi születésű arab utazó részletesen tudósít, a magyarok a besenyőkkel szövetségben megtámadták Konstantin birodalmát, s a győzelem után adófizetésre kötelezték a császárt. Eltekintve Konstantin közlésének helyes értékelésétől, az alábbi történeti, régészeti és logikai érvek bizonyítják, hogy a honfoglalás idején a besenyő támadás nem okozott jelentős pusztítást a magyarok között: 1. Bölcs Leó írja az etel- közi magyarokról: „Örseiket messzire sűrűn egymás mellé helyezik el, nehogy egykönnyen rajtaütés érje őket.” így meglepő támadásról nem lehet szó. 2. Hihetetlen az a feltételezés, hogy a besenyők két ütemben foglalták el Etelközt: 893-ban az egyik részét, 895-ben a másikat. Ha a magyarok elveszítették volna lakóhelyük egyik felét, utána nem küldtek volna egy sereget Bizánc szövetségében a bolgárok és egy másik sereget a morvák szövetségében a keleti frankok ellen. 3. A bokharai Dzsajháni 920 körüli tudósításából Ibn Ruszta tolmácsolása révén tudjuk, hogy a kazárok minden esztendőben portyázó hadjáratot vezettek a besenyők ellen, holott amíg a kazárok hadvezére tízezer lovassal vonult ki, a magyaroké húszezerrel. 4. Hogy sem válságos helyzetről, sem pusztító besenyő támadásról nem lehet szó, bizonyítja az a tény is, hogy mind a hét magyar törzs és a kabarok is megérkeztek a Kárpát-medencébe. 5. Ha a magyarok megsemmisítő vereséget szenvedtek volna, nem hódítják meg néhány év alatt az új hazát, s utána nem tudják rettegésben tartani fél Európát. 6. Őseinkben nem élt gyűlölet a besenyők iránt. Amikor a besenyők a környező feudális államok nyomása elől Magyarországra menekültek, gyepűvédő katonai segédnépként telepítették le őket a 10. századtól kezdve I. László koráig. Anonymus így ír erről: „a Mosony nevű fertőn túl nem kevés besenyőt is letelepített országának védelmére” Zolta vezér. 7. Ha a magyarok csak harcoló férfiakból álló hadsereggel érkeznek a Kárpátmedencébe, akkor hamarosan elveszítik nyelvüket, mert az anyák saját nyelvükre tanítják gyermekeiket. 8. Régészeti leletek bizonyítják. hogy a honfoglalás kori magyar temetőkben nagyjából azonos a férfiak és nők száma, és a nők ruhadíszei Etelközben készültek. 9. A Nesztor-krónika néven ismert Orosz évkönyvek közlik — évszám megjelölése nélkül, de a honfoglaló magyarokra célozva —, hogy elől a fehér magyarok vonultak, majd a fekete magyarok a besenyők előnyomulása következtében. Kik voltak a fekete magyarok? Semmiképpen sem sze- recsenek, még kevésbé kabarok, székelyek. A török népeknél — akkor ide sorolták a magyarokat is — a legrangosabb nemzetségfők, majd a harcosok után az állattartó-földművelő köznép következett a társadalom keresztmetszetében. Ezt a társadalmi réteget fekete népnek nevezék. így értelmezve az Orosz évkönyvek adatát. arra a következtetésre jutunk, hogy a besenyők a honfoglalásra vonuló magyar hadakat követő állatte- relőket biztosító utóvédet támadták meg. Amikor Querfurti Brúnó és Adema- rus Cabbaniensis a 11. században fekete magyarokról írnak, ők is társadalmi rétegre célozhattak. A besenyő legenda így válik történelemmé. E.' Kovács Kálmán Zsitva Miklós: Dinnyetolvaj Kántor Zsolt versei: A ráéhező szellem Lefoglalták szavaimat! A tó mélyén hevernek a hagyományos mondatok. Hajóroncs a LtRA, mondják, naponta felöltőm az ihlet búvárruháját, s lebukom a korall-mély hűvösébe egy-egy rozsdás csavarért, (korhadt deszkáért, emlékekért; biztató ívek, pántok éltetnek). Néha érzem, ellenem van a Lüktetés, mámor-hínárral húz le a nyakig érő víz. Az oxigén sem tiszta már. Nem érdem, de meglegyint egy sirályszárny, amikor kiúszom sivító, éles kövek közé a díszletnek tűnő partra, ahol Te vársz, fekete kagylót nyújtassz át: félelmet, nincs benne fehér gyöngy. Rom antik Almok üvegpolcára kő esik. Arcod feliratán vér. Átfolyik az emlék a valóságba. Elborítanak kiöntött vizek, víziók, öltöztet a gőg. Megőriz a Szerep. Egyre töményebbek a szavak, antikolt fényt árasztanak vérbő rituálék. Verasztó Antal: Pihenő Délutánra kisütött a Nap indulhatnék is ha — lenne hová a térképen való tájékozódást is azért tanultam meg hogy a nagy utazókhoz hasonlóan az esélyek latolgatása nélkül megfelelő sebességre állított elképzeléseim fedezete alatt bátran nekivághassak az óramutatók ollója közti időrésnek
