Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
1985. november 23.. szombat o Jobb a magyar átlagnál Mit mond az igazgatónő önmagáról, munkájáról, vállalatáról Jakab Katalint ez év augusztusában nevezték ki a Hajtóművek és Festőberendezések Békéscsabai Gyárának igazgatójává. A fiatal, mindössze 36 éves közgazdász korábban a gyár főkönyvelője volt. Az, eltelt idő túl rövid ahhoz, hogy eredményekről, sikerekről lehessen számot adni. ezért az új igazgatóval a kinevezés körülményeiről. vezetői elképzeléseiről beszélgetünk. — Mit szól ahhoz, hogy önre esett a választás? — Lehetek őszinte? Különösebben nem lepett meg. úgy is mondhatnánk, benne volt a levegőben. A volt igazgatónk közölte velem, hogy engem fog javasolni. A vállalat vezetői júniusban kérdezték meg,'elvállalnám-e a gyár igazgatását. Kértem néhány hét gondolkodási időt... — Mindez összefüggésben áll azzal, hogy férje és gyermeke van? — Nem. nem hiszem, bár ez sem mellékes szempont. Döntenem kellett és ez nem ment könnyen, hogy mi a jobb. sikeresnek lenni, maradni abban, amit csinálok, vagy vállalni a kockázatot. Én ez utóbbit választottam, mert vannak elképzeléseim, és ismerem a kollégáimat, tudom, hogy felkészültek, segítőkészek. — Mit szólt a kinevezéséhez a családja? — A férjem, aki egyébként növényvédő mérnök, nem ellenezte, de azért láttam, hogy aggódik. Ez ugye érthető, hiszen egy igazgatónak rendkívül sok az elfoglaltsága, kevesebb ideje jut a családra. Mindenesetre vigyázok, igyekszem jól szervezni a munkámat. A lányom? A kinevezés napján kolléganőim virággal köszöntöttek. A lányomnak, amikor másnap hazajött a táborból, nem kis fejtörést okozhatott, honnan van a virág, hiszen a férjem külföldi úton tartózkodott és se névnap, se születésnap. Amikor elmondtam, hogy miért és kiktől kaptam, nagyon örült, de azért másnap reggel újra megkérdezte: anyu. mondd, te most már tényleg igazgató vagy? — A Kner Nyomdában osztályvezető-helyettesként dolgozott 1981-ig. Miért jött el onnan? — Nem személyi konfliktusok miatt. Egyszerűen arról volt szó, hogy miközben az ottani átszervezések során jó néhány kollégámat, akikkel szívesen dolgoztam, más munkaterületre irányítottak, kaptam egy ajánlatot a Hafé-ból. A felkínált főkönyvelői állás anyagi és egzisztenciális előrelépést jelentett. a helyemben minden bizonnyal mások is hasonlóképpen döntöttek volna. — Milyen főnöknek tartja magát, és milyen vezetői módszereket részesít előnyben? — Azt hiszem, szigorú, rendet követelő vezetőként ismernek. Természetesen igyekszem következetes is maradni. Minden fontosabb döntés előtt megkérdezem munkatársaimat, hogy azután véleményük ismeretében dönthessék a követendő útról. — Tartanak öntől? — Talán csak azok, akik nem ismernek eléggé. Egyébként régen rájöttem arra. hogy a dolgozók túlnyomó többsége szereti a rendet. Már az első napokban tisztáztuk, hogy a kevésbé népszerű döntésektől sem idegenkedhetünk. ha arra szükség van. — Volt ilyenre példa az utóbbi hetekben? — Szigorítottuk a porta- szolgálatot, felülvizsgáltuk az állandó kilépők indokoltságát, gyakoribbá tettük az alkoholszondás ellenőrzést és véget vetettünk a munkahelyi névnapozásnak... — Nem gondolja, hogy mindez csak felületi kezelése egy sokkal mélyebben gyökerező problémának? — Nem hiszem, hogy a Hafé-ban alapvető gondok lennének a munkafegyelemmel. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy jobb a magyar átlagnál. Az már más kérdés, hogy mi ezzel nem vagyunk elégedettek. Az is egyértelmű, hogy a munkafegyelem a szervezettséggel, a folyamatos munkaellátottsággal együtt változik. — Hogyan ítéli meg a gyár helyzetét? Ügy hírlik, az év első felében nem tudták eladni termékeiket... — A Hafe és ezen belül a békéscsabai gyár az utóbbi években évente mintegy 10 százalékkal növelte termelését. Az év végi nyereség miatt sem kellett szégyenkezni. Termékeink 75 százaléka kerül exportra. Az idei év már nem lesz ilyen kedvező... Nagy festőberendezésekből a korábbinál kevesebb megrendelést kaptunk, ezért a munkaerőt a hajtóműgyártásra csoportosítottuk át. Nehezítette helyzetünket, hogy külföldi partnereink késtek a már elkészült berendezések átvételével. Szerencsére mostanra megváltozott a helyzet. — És a jövő, hol tartanak a nemzetközi élvonalhoz képest? ■— Nem lehetnek illúzióink. Látjuk, hogy már mostani piacaink, szovjet vevőink megtartása elképzelhetetlen gyorsabb műszaki fejlődés nélkül. A verseny intenzívebb gyártmány- és gyártásfejlesztést követelne Igaz, már ma is vannak olyan termékeink, amelyek a valóban korszerűek közé sorolhatók. Az olajkutak hajtóművei például megfelelnek a közismerten szigorú északamerikai előírásoknak is. De az ilyen termékek sajnos egyelőre kivételnek számítanak. Sok a gondunk a felületkikészítéssel, s a festés szinte teljesen megoldatlan, hogy a kohászati alapanyagok minőségéről már ne is beszéljünk. Keressük a fejlődés útjait. Van már néhány nagy teljesítményű és korszerű gépünk. És újabbak beszerzéséről sem mondtunk le. A jövőben olyan alkatrészek gyártását is megkezdjük, amelyekkel importot válthatunk ki. Gazdálkodásunkat, esélyeinket az is javítaná, ha több, rövid átfutási idővel készíthető és jól eladható termék gyártásába kezdenénk. Tőkés export? Azt hiszem, egyelőre csak akkor van esélyünk, ha a nyugat-európai cégekkel közösen lépünk fel egy-egy termék piacán... Kepenyes János Vulkáni katasztrófák Az 1985-ös esztendő minden valószínűséggel mint a katasztrófák éve vonul be az emberek emlékezetébe. Több súlyos repülőgép-katasztrófa mellett a természet is „kitett” magáért. Számos nagy földrengés után (közülük a mexikói a valaha eddig észlelt legnagyobbak között is előkelő helyen szerepel) az elmúlt heti kolumbiai vulkánkitörés szomorú mérlege (több mint negyvenezer halott) sok embert döbbentett rá arra, hogy még a fejlett technikai ismeretek korában sem érezhetjük magunkat teljes biztonságban a természet erőivel szemben. Az emberáldozat nagyságát figyelembe véve, hasonlóan pusztító vulkánkitöréseket az utóbbi négy évszázadban is mindig feljegyeztek, s a mostani vulkánossághoz kapcsolódó iszapár is előfordult alig több, mint öt éve — igaz, „csak” 60 halottal. Mégis, miben volt rendkívüli a november 13.-i kitörés? Abban, hogy ismereteink szerint ez volt a legsúlyosabb olyan vulkánkitörés, amely iszapárral pusztított. Mivel gvilkol egy vulkán? Ha a vulkáni kitörések menetét sematikusan leegyszerűsítjük, akkor is számos lehetőség adódik arra, hogy emberi életet veszélyeztessen. Tömeges katasztrófát azonban ezek közül már csak néhány hatás okozhat. Az alábbiakban ezeket ismertetjük néhány sorban. A vulkánkitöréshez kapcsolódó izzó gázfelhők. Nagy vulkáni robbanásokat követően a Föld mélyéből hirtelen kiszabaduló több száz fokos, mérges gázokat tartalmazó felhő 200—300 kilométeres sebességgel végigrohan a tájon (a kirobbanás irányában) és hőhatásával felperzseli az érintett vidéket. A mérgező gázok pedig olyan helyeken is elpusztítják az élővilágot, ahol esetleg a hőmérsékleti hatás még túlélhető lenne. Vulkánkitörésekhez kapcsolódó föld-, illetve tengerrengések. A vulkáni tevékenység természetes velejárói a földrengések; méretük kivételes esetekben igen nagy is lehet. Ezek különösen akkor veszélyesek, ha a rengés tenger (óceán) közelében következik be. A nagyobb rengések szökőárakat (cunami) indítanak meg. melyeknek hullámai nem ritkán a 10 métert is meghaladják, sőt tengerszorosokban akár a 30 métert is elérhetik. Ilyen méretű áradatban emberek tízezrei fulladhatnak vízbe. Iszapárak. A nagy magasságú vulkánok felsőbb, állandóan fagyos régióiban jelentős hókészletek halmozódnak fel. A vulkánkitörés hőhatására ezek rendkívüli gyorsasággal olvadnak el. és a vulkáni törmelékkel, valamint a lejtők anyagával keveredve rendkívül pusztító iszapárat indítanak el. Az iszapár szóhasználat valójában nem is fedi kellőképpen összetételét, hiszen benne a víz mellett a kőzet- törmelékek dominálnak, így összetétele igen sokszor közelebb áll a betonhoz, mint a fogalmaink szerinti iszaphoz. Iszapár keletkezhet akkor is, ha a kitörés egy krátertavat robbant szét (jó példája a Jáva szigeti Kelut tűzhányó). A fentiekből kiderül, hogy a vulkánosság során szétszórt kőzettörmeléket (például vulkáni bombák), valamint a meglehetősen lassan mozgó lávaárakat nem tekinthetjük a tömegkatasztrófák szemszögéből jelentős tényezőnek. fl múltban lapozgatva Az utóbbi ezer évek vulkáni katasztrófái között van néhány, melyet a vulkanoló- gia mint egyfajta példatárat gyakran emleget (Vezúv, Krakatau, Mount Pelée), de talán kevesen tudják, volt olyan is, amely a történelem alakulására is döntő mértékben kihatott. Ide tartozik a görög szigetvilágban levő Szantorin (más néven Thira) i. e. 1450 körüli kitörése. Miként idejéről, a kitörés menetéről sincs részletes leírásunk. Csupán a régészeti feltárások alapján következtethetünk arra, hogy a sziget felrobbanását több jelentős földrengés előzte meg. (A lakosság elmenekült, majd elkezdte a helyreállítást, de újra menekülni kényszerült.) A vulkáni sziget szétrobbanását követő hatalmas szökőár azonban teljesen elpusztította a Földközi-tenger medencéjében akkor meghatározó szerepet betöltő Kréta hajóit, megrongálta kikötőit és nagyobb városait. Ezt a pusztítást a virágzó krétai birodalom nem tudta elviselni, s látványos hanyatlásnak indult. Plinius leírása alapján elég részletes ismereteink vannak a Vezúv 79-ben bekövetkezett kitöréséről. A több ezer ember halálát okozó vulkáni tevékenység hamuval és horzsakővel borította be Pompeii és Stabiae városát, míg Herculaneum nagyobb részét 20 méter vastagságú iszapár fedte el. Az elmúlt évszázad legnagyobb vulkánkitörése az Indonéz-szigetvilágban levő Krakatau (Jáva és Szumátra között) 1883-ban bekövetkezett felrobbanása. Ennek során a . sziget nagyobbik, tíz négyzetkilométert meghaladó része megsemmisült, s főként a hozzá kapcsolódó szökőár hatására mintegy 36 ezer ember pusztult el. Századunk eddigi „csúcstartója” az Antillák szigetvilágához tartozó Martinique szigetén levő Mount Pelée vulkán 1902. évi kitörése volt. Az izzó gázfelhő pillanatok alatt 30 ezer ember életét oltotta ki. (Részletesebb információkat érdeklődő olvasóink P. Francis: Vulkánok és Hé- dervári P.: Görög Pompeii című könyvéből szerezhetnek.) St. Helen és Kolumbia A kolumbiai vulkánkatasztrófához való hasonlósága miatt bővebb figyelmet érdemel az Egyesült Államok területén levő Cascade- hegység St. Helen vulkánjának 1980. május 18-i kitörése. Az előtte 123 évig nyugodt vulkán két hónapig tartó „csendesebb” tevékenysége után bekövetkezett robbanása (hangja 240 kilométerre is elhallatszott) hatalmas pusztítást okozott. Ennek bizonyítására csak néhány félelmetes adat. Az északi lejtőn 800 fokos gázfelhő söpört végig 320 kilométeres óránkénti sebességA St. Helen 1980. évi kitörésének fázisai. (A második és a negyedik felvétel között 14 másodperc telt el) gél, mely a szomszédos hegygerincre 500 méter magasságig dobálta fel az óriásfe- nyőket. Pillanatok alatt elolvasztotta a vastag jégtakarót, s percek alatt 390 négyzetkilométernyi erdőt tarolt le. A tűzhányóról néhány óra alatt hatalmas mennyiségű hamuval, törmelékkel kevert áradat hömpölygőt! le. Az áradat hidakat, száztonnás teherautókat sodort el könnyedén, s a 136 kilométerre levő Yakima városát 3-7 centiméter vastag hamuval borította be. A St. Helentől 40 kilométerre levő Toule község lakóit (10 ezer fő) éppen hogy sikerült kiköltöztetni. (Kolumbiában a Névadó del Ruiz vulkán iszapárjától elpusztított Ar- mero város is közel 50 kilométerre volt a kitöréstől.) A pontos geológiai helyzetfelmérés és a szigorú megelőző intézkedéseknek köszönhetően csak mintegy 60 lakos vesztette életét. A napi hírekben — érthetően — a tragikus természeti csapás emberi oldala kap fő szerepet, s vajmi keveset tudunk az események előzményéről. A szűk információ is azonban azt bizonyítja, hogy itt sem teljesen váratlan esemény következett be. Már öt hónapja észlelhető volt a tűzhányó nyugtalansága, s tettek is előzetes intézkedéseket egy esetleges kiürítésre. Az azonban kétségtelen, hogy nem vették annyira komolyan az ügyet, mint ahogy az a St. Helen esetében történt. Bizonyos fokig érthető az is, hogy a lakosság hónapokra nem hagyhatta el otthonát. Mégis azt kell mondanunk, megfelelő megfigyelőhálózattal és riasztással Armero lakossága megmenekülhetett volna, bár a végső számla akkor is szomorú, de talán mégsem ennyire. Dr. Rakonczai János tudományos munkatárs, az MTA RKK alföldi kutatócsoportja „Csendélet" — a St. Helen kitörése után Mindkét kép átvéve a National Geographic 1981. 1. számából. Honfoglalás kora előtti vasbányák, kohók Kópházán Kertbarátok tanácsadója A házi kertekbe várható az almalevélmoly inváziószerű támadása. Néhány évi szünet után ugyanis újra észlelték a tömeges szaporodás jeleit — figyelmeztet a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja, amely szerint az idei időjárás kedvezett a kártevőknek. Ezért 1986-ban fokozódik veszélyük. A moly csak az almafaleveleket károsítja. Helyes, ha most ősszel, illetve kora tavasszal gondosan beássák a lehullott leveleket, a kártevő ugyanis báb alakban ezekben telel. A honfoglalás kora előtti időből származó vasbányákra bukkantak Kópháza határában a soproni Liszt Ferenc Múzeum szakemberei. A bányagödrök egyikébe leástak, s a keskeny akna alján, hat és fél méter mélységben jó minőségű vasércet találtak. Az anyagot a Soproni Bányászati Kutatóintézetben megvizsgálták és megállapították, hogy kiválóan alkalmas vasolvasztásra. A felfedezés tudományos jelentőségét növeli, hogy hazánk területén ezúttal találtak első alkalommal VIII—X. századi vasbányát. Ebből az időszakból származó kohókat már korábban feltártak a régészek, az azonban mind ez idáig kétséges volt, hogy hol bányászták az olvasztáshoz szükséges ércet. A bányamélyedések közelében kohókra is leltek. A helyük meghatározását a Magyar Tudományos Akadémia Geofizikai Intézetének szakemberei geofizikai módszerekkel oldották meg. A mágneses mérések nyomán jól kirajzolódtak a kemencék körvonalai. Ezt követően ástak le a régészek, s találtak rá a kohók maradványaira: az olvasztásra utaló kiégett foltokra a talajon, körülöttük az 1 méteres átmérőjű gödrökre, amelyek tele voltak salakkal és kemencetöredékekkel. A kohómaradványokból megállapították, hogy a magas felépítésű, mellfalazatokkal ellátott, úgynevezett nemeskéri típusú kohókat használták a honfoglalás kora előtt Kópházán. A kohók kicsik voltak, s ebből arra következtetnek a szakemberek, hogy csupán próbaolvasztásokat végezhettek bennük annak eldöntésére, hogy a környékben bányászott vasérc hasz- nálható-e vaskészítésre.
