Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-18 / 270. szám

1985. november 18., hétfő ■W^JEfiTd II szovjet—amerikai csúcstalálkozók története Új miniszterelnök-helyettes a Szovjetunióban 1985. július 3-án Moszkvában és Washingtonban bejelentet­ték, hogy Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ro­nald Reagan amerikai elnök a két állam közötti megállapo­dás alapján november 19—20-án Genfben találkozik. 1933, a diplomáciai kapcsolatok felvétele után a második világháború alatt, az antifasiszta koalíció — a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia — kormányfőinek értekezletein találkozott először a két nagyhatalom vezetője: Sztálin és Roosevelt, illetve Truman. Teheránban (1943. november 28. — december 1.), Jaltában (1945. február 4—11.). Összehangolták a német fasizmus teljes szétzúzására vonatkozó katonai ter­veket, kidolgozták a kapituláció feltételeit. Potsdamban (1945. július 17. —augusztus 2.) megállapodtak a német militariz- mus, a nácizmus felszámolásához, Németország demokrati­zálásához szükséges intézkedésekben. A második világháborúban kialakult szovjet—amerikai együttműködést a hidegháború éveiben feszült, kiélezett vi­szony váltotta fel. Ennek ellenére az ötvenes és hatvanas években a Szovjetunió békeerőfeszítéseinek nyomán létrejött néhány csúcstalálkozó, amelyek főleg a felek nézeteinek meg­ismerésére irányultak. 1955. július 18—23., Genf. — A második világháború után először ültek össze a négy nagyhatalom állam- és kormány­fői. Bulganyin szovjet miniszterelnök, Hruscsov, az SZKP KB első titkára, Eisenhower amerikai elnök, Eden brit és Faure francia miniszterelnök a német kérdésről, az európai bizton­ságról, a leszerelésről, a kelet—nyugati kapcsolatokról tár­gyalt. A tanácskozás a “nemzetközi feszültség enyhítése mel­lett foglalt állást. 1959. szeptember 15—27., Washington. — Nyikita Hruscsov személyében, aki a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte, először látogatott szovjet legfelsőbb szintű vezető az Egyesült Államokba. Szeptember 25—27-én Camp Davidben találko­zott Eisenhower amerikai elnökkel. Megbeszéléseiken egyet­értettek abban, hogy a legfontosabb nemzetközi kérdéseket tárgyalások útján, békés eszközökkel kell rendezni. Az 1960. május 16-ra Párizsba tervezett újabb nagyhatalmi tárgyalás és Eisenhower viszontlátogatása elmaradt egy ame­rikai U—2-es kémrepülőgép provokációja nyomán. 1961. június 3—4., Bécs. — Hruscsov és John Kennedy amerikai elnök az államközi kapcsolatokról, a német és ber­lini kérdésről, a leszerelésről, a nukleáris kísérletek megszün­tetéséről cserélték ki véleményüket. Elhatározták, hogy a két országot és a világot érintő kérdésekben konzultációkat fog­nak tartani. 1967. június 23. és 25., Glassboro. — Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, aki részt vett az ENSZ-közgyűlés Kö­zel-Kelettel foglalkozó rendkivüli ülésszakán, két ízben ta­lálkozott Lyndon Johnson amerikai elnökkel. A közel-keleti helyzetről, a vietnami háborúról és a nukleáris fegyverek el­terjesztésének megakadályozásáról készülő egyezményről tár­gyaltak. Haladást csak az utóbbi témában értek el, aminek tanújele a következő évben megkötött atomsorompó-szerző- dés volt. A szovjet—amerikai kapcsolatokban a hetvenes években következett be minőségi változás. A washingtoni kormány­zat ekkorra jutott el ahhoz a felismeréshez, hogy a Szovjet­unióhoz és a szocialista országokhoz fűződő kapcsolataiban a konfrontáció időszakát a tárgyalások korszakával kell felvál­tani. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Richard Nixon amerikai elnök találkozóin olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek fordulatot hoztak a két ország viszonyá­ban, jelentős mértékben elősegítették a nemzetközi politikai helyzet javulását, az enyhülés szellemének térhódítását. 1972. május 22—30., Moszkva. — Richard Nixon az ameri­kai elnökök közül elsőként látogatott el a Szovjetunióba. Brezsnyev és Nixon aláírta a rakétaelhárító védelmi rend­szerek korlátozásáról kötött egyezményt, a hadászati támadó rakétafegyverek korlátozásáról szóló ideiglenes megállapo­dást (a SALT—I megállapodásokat). A szovjet—amerikai kapcsolatok alapelveiről szóló nyilat­kozat a békés egymás mellett élés elvét tette a két nagyha­talom viszonyának alapjává. A találkozón számos más két­oldalú (egészségügyi, tudományos-műszaki, űrkutatási együtt­működési) megállapodás született. 1973. június 18—25., Washington. — Leonyid Brezsnyev vi- szontlátogatásán az SZKP KB főtitkára és Nixon három nagy horderejű megállapodást írt alá: a nukleáris háború elhárí­tásáról, a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló SALT—II egyezmény előkészítésének meggyorsításáról és az atomenergia békés felhasználásáról. Ezenkívül a kétoldalú kapcsolatokat szabályozó további hat egyezményt fogadtak el. 1974. június 27. — július 3., Moszkva. — Brezsnyev és Nixon harmadik csúcstalálkozóján megállapodtak a rakéta­elhárító rendszerek lényeges korlátozásában, a hadászati tá­madó fegyverek korlátozását célzó új egyezmény megkötésé­ben, a föld alatti nukleáris fegyverkísérletek korlátozásában. Tíz évre szóló gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodást is aláírtak. 1974. november 23—24., Vlagyivosztok. — Brezsnyev és Gerald Ford elnök munkatalálkozóján a felek megállapod­tak abban, hogy a hadászati támadó fegyverek korlátozásá­ról a következő évben megkötik az új, 1985-ig érvényes szer­ződést. 1975. július 30.—augusztus 2., Helsinki. — Brezsnyev és Ford az európai biztonsági és együttműködési konferencia záródokumentumának aláírása alkalmával nem hivatalos esz­mecserét folytatott a kétoldalú kapcsolatokról és a nukleáris fegyverkezés korlátozásáról. 1979. június 15—18., Bécs. — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, szovjet államfő és Jimmy Carter amerikai el­nök közel hétévi tárgyalás után aláírta a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról szóló szerződést, a SALT II megállapodást és kijelölte a fegyverzetek további korláto­zásáról folytatandó tárgyalások alapelveit és fő irányait. Az amerikai vezetésben a hetvenes évek végétől az eny­hülés ellenfelei kerekedtek felül, megakadályozták a SALT— II megállapodás ratifikálását, megkérdőjeleztek számos más egyezményt is. Reagan elnök megválasztása (1980) után az amerikai erőpolitika következtében mélypontra süllyedt a két nagyhatalom viszonya és megromlott a nemzetközi politikai légkör. A világ haladó közvéleménye az 1985. novemberi csúcs- találkozóról létrejött megegyezést már önmagában előrelépés­nek tekinti, amely ösztönzést adhat a kapcsolatok, a legége­tőbb világpolitikai problémák rendezéséhez. A Szovjetunió arra törekszik, hogy a felek olyan kölcsönösen elfogadható megállapodásokat keressenek, amelyek elvezetnek a fegyver­kezési hajsza mgefékezéséhez, a világűr militarizálásának megakadályozásához, a hadászati egyensúly megszilárdítá- sátioz. • Molnár Éva A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége szomba­ton miniszterelnök-helyet­tessé nevezte ki Jurij Maszl- jukovot, a Szovjetunió Álla­mi Tervbizottsága eddigi el­nökhelyettesét. A Szovjetunió miniszter- tanácsa elnökének új he­lyettese 1937-ben született a tadzsikisztáni Leninabadban. A leningrádi műszaki szak­egyetemet végezte el. 1966 óta tagja a pártnak. Műszaki-tudományos ku­tatóintézetben kezdett el mérnökként dolgozni 1962- ben, későbbb vezető mérnök lett, majd az intézményben Az Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizottsága a hét végén ülést tartott Brüsszelben. Európa 23 országának nemzeti bi­zottságai, valamint tizenkét nemzetközi — .szakszervezeti, egyházi, ifjúsági, újságírói és más társadalmi — szervezet küldte el képviselőit. Meghí­vottként több politikai és egyházi sízemélyiség, tudós, művész, egyetemi tanár, or­vos és tábornok is részt vett a tanácskozáson. Az ülésnek különös jelen­tőséget adott, hogy közvetle­nül a szovjet—amerikai csúcstalálkozó előtt állította az európai közvélemény fi­gyelmébe a földrész bizton­ságának legfontosabb kérdé­seit. A felszólalók a legkülön­bözőbb megközelítésben, egy­mással sok részletben vitat­kozva is, de egyöntetűen ad­osztályvezető-helyettesi, ké­sőbb főmérnöki beosztást kapott. 1970 és 1974 között egy gépgyár főmérnökeként dolgozott, majd a gépgyár­tási minisztériumba került: főosztályvezető, a miniszté­rium kollégiumának tagja, később miniszterhelyettes lett. 1982-től volt az állami tervbizottság elnökének első helyettese. A Legfelsőbb Tanács El­nöksége felmentette Leonyid Szmirnovot a miniszterta­nács elnökhelyettesének funkciójából. Leonyid Szmir- nov nyugállományba vonult. tak hangot az európai köz­vélemény mélységes aggodal­mának a politikai feszültség és a fegyverkezési hajsza mi­att. Ezt fejezték ki abban az üzenetben is, amelyet a Gor­bacsov—Reagan találkozóhoz intéztek, nyomatékot adva reményüknek, hogy a két ál­lamférfi tanácskozása a vi­lág népeinek megelégedésére mind politikai, mind katonai enyhülést eredményez. Elhatározták a tanácskozá­son, hogy a Budapesti Kul­turális Fórum záró hetére küldöttséget menesztenek a magyar fővárosba. A részve­vők kérésének eleget téve Papp Anna, a magyar nem­zeti bizottság titkára — a biztonság és az együttműkö­dés általános kérdéseiről val­lott magyar álláspont kifejté­sén kívül — a budapesti Európai Kulturális Fórum eddigi munkájáról is tájé­koztatást adott. Thatcher-nyilatkozat A pénteken aláírt brit—ír megállapodást „minden kö­rülmények között végrehajt­ják” — helyezte kilátásba Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök az angol tele­víziónak adott nyilatkozatá­ban. Thatcher a megegye­zéssel szemben Észak-lror- szágban megnyilvánuló he­ves, ám korántsem váratlan tiltakozást letörni igyekez­vén, biztosította Észak-íror- szágot, hogy mindaddig brit fennhatóság alatt marad, amíg maga nem szavaz más­ként. A brit kormányfő ugyanakkor leszögezte: „Mindenkit mozgósítunk az erőszak hívei ellen, mert erőszak és demokrácia nem fér meg egymás mellett”. A szerződést aláíró másik fél, Garrett Fitzgerald ír miniszterelnök ugyancsak tévényilatkozatban hangsú­lyozta, hogy Észak-írország hovatartozását illetően „az ulsteriek többségének óhaja a mérvadó”. Spanyolország és Spanyolországban e na­pokban arra emélkeznek, hogy tíz éve halt meg Fran­co, ért véget a négy évtize­des diktatúra, és tértek visz- sza a demokráciához. Felipe Gonzalez a madridi El Pais- nak adott nyilatkozatában annak a véleménynek is hangot adott, hogy a de­mokratikus átalakulás túl gyorsan ment végbe, és a mai fiatalok „már nem is ismerik, milyen harcot kel­lett vívni érte”. A szocialista párti kor­mányzás hároméves mérle­gét Gonzalez pozitívan érté­kelte, mind gazdasági, mind Omán évfordulóra Népes csúcstalálkozóra gyülekeznek Maszkatban, Omán fővárosában, ahol Ká- búsz Bin Szaid szultán, az ország államfője a jövő hé­ten káprázatos külsőségek­kel ünnepli trónra kerülésé­nek 15. évfordulóját. Külföldről többek között Husszein jordániai király, Ziaul Hakk pakisztáni. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, Radzsiv Gandhi in­diai kormányfő, Jao Ji-lin kínai miniszterelnök-helyet­tes, Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisz­a NATO társadalmi szempontból; a külpolitikát illetően pedig kiállt az atlanti szövetség­hez tartozás mellett, azt hangoztatva, hogy ha kilép­ne, Spanyolország nemigen juthatna hozzá a fejlett tech­nológiákhoz. Az ország NATO-tagságát eldönteni hivatott népszava­zásról a miniszterelnök azt mondta, hogy azt tavasszal megtartják. A spanyolok többsége „tudja és megérti” — vélte —, hogy az ország nemzeti érdekei azt kíván­ják: Spanyolország a NATO- ban maradjon. készül tér érkezett Maszkatba. A rendezvény magas szintű diplomáciai érintkezésekre ad alkalmat. Ami a külpolitikát illeti: az Egyesült Államok 1980- ban jogot kapott arra, hogy válsághelyzetben használja az ország három légitámasz­pontját, de — mint a TASZSZ írja — az arab or­szág igyekszik kiegyensúlyo­zott külpolitikát folytatni. Ez év szeptemberében diplo­máciai kapcsolatokat létesí­tett a Szovjetunióval. HÍREK hírek hírek MA: JENŐ NAPJA A Nap kél 6.53 — nyugszik 16.05 órakor A Hold kél 12.53 — nyugszik 21.58 órakor ÉVFORDULÓ Százhatvan évvel ezelőtt, 1825. november 18-án szüle­tett a Borsod megyei Sajó- szentpéteren, és 93 éves ko­rában, 1918-ban hunyt el Miskolcon Lévay József köl­tő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1906-tól pe­dig az Akadémia tiszteletbeli tagja. Költészetére az elégikus, csendes hang, az úgynevezett kis témák könnyed, olykor áradó megünneplése a jel­lemző. Mestere volt a dal­formának, s néhány műfordí­tása is figyelemre méltó. * — FOGADÓNAP. Sebesi Lászlóné országgyűlési kép­viselő november 21-én, csü­törtökön 8—11 óráig tart fo­gadónapot Gyulán a Galamb utcai óvodában. — NAGY BEATRIX, Scholtz Endre és Major Gyula festé­szeti és fotókiállítását Takács Győző kerámikusi és grafi­kusművész nyitja meg no­vember 20-án este fél 6-kor Békéscsabán, a 10-es Számú Általános Iskolában. A „Ga­léria-sorozat” keretében ren­dezendő tárlatot november 29-ig lehet megtekinteni. — „KATE” — Kati — a ne­ve annak a legújabban tá­madt közép-amerikai hurri­kánnak, amely pénteken in­dult el Puerto Ricótól észak­keletre, s azóta lassan nyugat felé tart. Legerősebb széllö­kései elérik az óránkénti 130 kilométeres sebességet. A Katalin-nap közeledtével kö­zeledő „Kati” miatt árvízké­szültséget rendeltek el a Vir- gin-szigetektől a Dominikai Köztársaságig terjedő térség­ben. — A MEDOSZ kulturális napok Békés megyei prog­ramja keretében Orosházán november 21-én és 22-én a vállalati művelődési bizott­ságok titkárai és társelnökei vesznek részt továbbképzé­sen. — A GYULAI Erkel Ferenc Zeneiskola megalakulásának 35. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendeznek a zeneiskola koncerttermében november 22-én 16 órától. Ünnepi megemlékezést dr. Takács Lőrinc, a városi ta­nács elnöke tart, ezt követően jubileumi hangversenyre ke­rül sor, melyen az iskola volt növendékei működnek közre. — A MIKOLA SÁNDOR­RÓL elnevezett országos fi­zikaverseny szombaton kez­dődött Sopronban a Ber­zsenyi Dániel Gimnázium­ban. A 35 versenyző elméle­ti feladatokat oldott meg. rriajd méréseket végeztek. Az eredményhirdetésre vasár­nap került sor. — A MAGYAR Földrajzi Társaság körösvidéki osztá­lyának plenáris ülése novem­ber 19-én, kedden délelőtt fél 10-kor kezdődik Békéscsabán a városi tanács dísztermében. Az ülésen dr. Bodnár László, dr. Juhász Árpád és dr. Vá­ri Péter tart előadást. — KEVERMESEN a Lenin Termelőszövetkezet vasipari melléküzemágának 15 tagú Béke Szocialista Brigádja egynapi munkájának bevé­telét ajánlotta fel a köz­ségben épülő idősek napkö­zi otthonának számára. Az összeget betétkönyvben he­lyezték el, értékét újabb fel­ajánlásokkal gyarapítják, és ha elkészül az otthon, a pénzt textilanyagok vásárlá­sára fordítják. HirQgyeletünk 19 óráig hfv- ható, a tele- 27-360 £ onszáraunk: Hírügyeletes: Pénzes Ferenc Ilyen volt... Megyénkben a hétvége időjá­rása az évszakhoz képest hűvös volt. Az éjszakai órákban a felhőzet miatt nem volt ugyan erős a lehűlés, 0, —2 fokig süly- lyedt a hőmérséklet, viszont nappal az elvékonyodó felhőzet és a napsütés ellenére is csak szombaton +5, vasárnap +2 fo­kig melegedett fel a levegő. Ez 4-5 fokkal hidegebb a sokévi át­lagnál. A kellemetlenül élénk északi szél csak fokozta a hi­degérzetet. A tengerszintre át­számított légnyomás tegnap Bé­késcsabán 14 órakor 1033 milli- bár volt, mely alig változó, de a szokásoshoz képest rendkívül magas érték. A tájékoztatást Szudár Béla, a Békéscsabai Me­teorológiai Állomás ügyeletese adta. ...ilyen lesz az idő Délen és nyugaton erősen fel­hős vagy borult idő várható, többfelé havazással. Máshol vál­tozóan felhős lesz az ég, legfel­jebb gyenge hószállingózás for­dulhat elő. A keleti, délkeleti szél megélénkül, időnként meg­erősödik. Hajnalra ismét több­felé lesz párás a levegő, fol­tokban köd képződik, A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet —2 és —7, a legmagasabb nap­pali hőmérsékelt —1 és —4 fok között valószínű. * — ÓVODÁS a gyermekem és a Gyermek félelem nélkül című filmeket vetítik ma, hétfőn esite 6 órai kedettel Szarvason az ezüstszőlői klubházban a Vajda Péter pedagógiai hét keretében. — TELEFONDOKTOR. No­vember 19-én és 21-én a 24-011-es telefonszámon 14 és 15 óra között hívható a telefondoktor. Az e heti té­ma: az időjárás hatása a közlekedésre. — KÖZOKTATÁSUNK KOR­SZERŰSÉGE címmel tart előadást dr. Hajnal Lajos, a Békés Megyei Pedagógiai In­tézet igazgatója Köröstarcsén, az általános iskolában ma, hétfőn délután fél 3 órai kez­dettel. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 46. játékhéten 5 találatos szelvény volt. A lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye 2 143 064 forint. 4 találatos szelvénye 162 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 52 915 forint. 3 ta­lálata 12 849 fogadónak volt, nyereményük egyenként 417 forint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 305 798 darab, ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. — SÉTÁL A LENGYEL ŰJ SZÍVES. Három nappal mű­tétje után felkelt ágyából a lengyel új szíves. A 25 éves Zygmunt Chruszcz szerdára virradóan kapta meg egy hasonló korú, balesetben el­hunyt férfi szívét, és szom­baton orvosai felügyelete alatt már megtette első szo­bai sétáját. — HIBAIGAZÍTÁS. Novem­ber 16-i, szombati számunk­ban a 10. oldalon az ételre­cept-ajánlatunkban elírás történt. Az első bekezdés utolsó mondata helyesen így hangzik: „Valamennyi szer­zője Mladonyiczki László, a békéscsabai Lencsési étte­rem helyettes üzletvezetője. — A GÁDOROSI Dózsa György úttörőcsapat kisdo­bosai és úttörői az őszi hul­ladékgyűjtés után 4 ezer fo­rintot utaltak át a berhidai földrengéskárosultak részére a közelmúltban. Ülésezett az EBE nemzetközi bizottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom