Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-10 / 238. szám
1985. október 10,, csütörtök Diákok albérletben Vannak egyáltalán? — öt- lik föl az emberben a kérdés, különösen a megyeszékhelyen, ahol valóságos kollégiumi fellegvár található. S ha van szép számmal — szinte iskolák szerint — otthont nyújtó intézmény a vidéki diákok számára, akkor miért, hogy mégis akadnak, igaz, nem sokan, albérletben lakók is? És hogyan élnek ezek a középiskolások? Kettőt kérdeztünk meg, mindketten a Békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép- iskola végzős növendékei. * * * Szilágyi Edit szolfézs-zene- elmélet-zongora szakos. Orosházi. A Tanácsköztársaság útján lakik egy modern épület első emeletén. Mindjárt az előszobából nyíló kicsi, de jól berendezett szobában. Háziasszonya nincs itthon, beteg, és kezelteti magát. Második éve, hogy itt lakik. Miért? — Elsőben, másodikban kollégista voltam. A legelső héten mindent nagyszerűnek találtam, tetszett a rendszeresség, a pontos kelés, fekvés stb. Tovább is jó lett volna, mert szeretem a rendet — még a fegyelmet is —, de hamar rájöttem, hogy a mi iskolai életünkkel ez nincs összhangban. Akkor van csönd, mikor mi az iskolában vagyunk, s amikor fáradtan este hazaértem, már zajlott az esti készülődés a fekvéshez. Egészen más a közgések tanrendje, napi beosztása, mint a zenészeké. Nálunk a közismereti tárgyakon kívül még ott vannak a zeneiek, s így sokkal több az óránk. A tanítás hol nyolckor, hol hétkor kezdődik, és délután is tart. Nemegyszer úgy jön ki, hogy a délelőtti öt-hat közismereti órát délután még négy zenei követi. S akkor hol van még a gyakorlás? így aztán az este nyolc-ki- lencig tartó elfoglaltság nem ritka, sőt, jellemző. S Edit két kórusban és a zenei együttesben is énekel. — Ez az életmód sehogyse illik bele egy „rendes” kollégium mindennapjába, mert akaratlanul zavarja a többséget. Mindig ütköznek a tennivalók. Pedig a kollégium megértette a különbözőséget, s a most bentlakó lányok tudják, amit én is tudtam, hogy mennyire türelmesek a „mássággal” szemben a nevelőtanárok. Most se felejtem Éva nénit, akit nagyon szerettem. De az önállóság még jobb, főleg a maga szabta időrend. És a csönd. Jobban lehet a kevés szabad időben tanulni. Ügy látszik, az angolt is, mert ott az asztalon a vaskos szótár, és a haladók angol nyelvkönyve. Hamarosan vizsgázik belőle. — Az orosz és német kötelező tantárgy, az angolt mellettük tanulom, s hasznát is vettem a nyáron, amikor kint voltam az iskolai kórussal Shrenburyben. Házaknál voltunk kettesével elhelyezve, családias légkör alakult ki, még á szomszédokkal is. Jó alkalom beszélni, barátkozni. Nem is szakadt meg a kapcsolat, havonta egyszer kazettán „levelezünk”. A nyelvgyakorlás szempontjából ez sokkal jobb, mert nem az írást kell megfejteni, hanem a beszédet, ami egészen más — nehezebb —, mert gyors, és pereg, és a jó kiejtést viszont segíti. Többször megghallga- tom és úgy, válaszolok rá, én is kazettán. Ez még belefér az érettségire való készülésbe. A jövőre készülésről ennél előbb kell dönteni. Edit ének-szolfézs tanár szeretne lenni, vagy magyar-ének szakos, hogy mégis melyik lesz majd, az attól függ: a szegedi tanárképzőbe veszik-e föl, vagy a Debreceni Zene- művészeti Főiskolára. * * * Kelemen Attila is negyedikes, méghozzá egyetlen fiú az osztályban. Messziről jött ide, Hatvan a szülőföldje, s két-három hetenként odautazik a szüleihez. A közlekedés sok időt vesz el, és neki nem is jó, az órái miatt, de ezt csak megjegyzi, nem rágódik rajta. Mikor meglátogatom a Be- rényi út végén, csak nézem bűvölten a kintről nem látható kertet. Hosszan rózsa, pázsit és szőlő, s mind akár a lénia, majd a forduló után szélesebben folytatódik. Itt aztán napozva lehet tanulni. — Ha olyankor itthon lenne — szól háziasszonya, Su- hajda Jánosné —, de az alig fordul elő. Reggel korán megy, este többnyire későn jön. A reggelinél és vacsoránál találkozunk. Olyankor beszélgetünk, este egy kicsit tovább, hogy ne azonnal kezdjen gyakorolni vagy tanulni. Néha egy kicsit muzsikálunk. — Ica néni harmonikán játszik, én brácsán, s mindketten élvezzük ezt a kis ki- kapcsolódást. Egyébként is nagyon jól megvagyunk, most már második éve, mert mint Edit, én is két év kollégium után jöttem albérletbe. Olyan itt, akár otthon lennék, és ez nagy szerencse. Ha valami finomat készít Ica néni, megvár vele este, s ha nekem van jó hazaim, én osztom meg vele. Jó hogy a brá- csázás sem zavarja, mert bizony gyakorolni itthon is kell, anélkül nem megy. nekem pedig mindenem a zene. A hatvani zeneiskolában még hegedűs volt, azt tanulta, mert a nagypapa azt szerette, mivel maga is játszogatott. Itt Csabán váltott hangszert tanárai tanácsára. És nagyon megszerette a brácsát, a szép mély hangot. — Azt hiszem, ritka az a gyerek, akit ne valakinek a Attila, Hatvanból Edit szolfézstanár szeretne lenni Fotó: Gál Edit példája vonzana. Ott van a hatéves unokaöcsém, ő engem hallott sokat játszani, s amikor a szülei határozottan ellenezték a zenetanulást, a srác tudtuk nélkül iratkozott be a zeneiskolába. Ekkora kedvre és önállóságra már csak áldást adhattak. Attila is zenetanárnak készül, még ha egy kis kitérővel is, mert az általános után egy évig autószerelő tanuló volt, aztán győzött végleg a zene. — Nem bántam meg azt az esztendőt, hisz mániákusan szeretek szerelni is. Mindent. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy az életre is jó iskola volt az az idő. Az én szüleim is munkások, a munkáséletet jól ismertem addig is, de ott a saját bőrömön kaptam ízelítőt belőle. S megtanultam még jobban becsülni a munkát és a munkásokat. Az idő gyorsan eltelt, de még ottmaradunk egy kis házi muzsikálásra . . . Vass Márta HANGSZÓRÓ Tíz kérdés a KNEB elnökéhez A Népi Ellenőrzési Bizottságokhoz hazánkban évente 7—8 ezer bejelentés érkezik, s a bejelentések száma emelkedő tendenciát mutat. Sok vállalatnál, intézménynél baj lehet a demokratizmussal, ezt bizonyítja, hogy a beadványok, a leírt sérelmek, a gazdasági és egyéb visszaélésekre figyelmet irányító levelek 30—40 százaléka névtelenül érkezik a bizottságokhoz. Ezek szerzői retorzióktól tartanak, noha a törvény biztosítja a védelmüket, ha valós visszaéléseket lepleznek le, az össztársadalmi érdekeket szem előtt tartva. Azonban vannak olyan kifinomult módszerek is, hogy lehet „simán" megszabadulni az ilyen „összeférhetetlen" emberektől. . . S a legtöbb névtelen bejelentő ezt tudja. A NEB-ek foglalkoznak a névtelenül jelentkezők panaszaival is, hiszen ezeknek jóval több mijit 50 százaléka lélező visszaélésekre hívja fel a figyelmet. A Népi Ellenőrzési Bizottságok az utóbbi időben eltértek a korábbi gyakorlattól, miszerint egy-egy vizsgálatuk befejezése után „csak” letették az illetékesek asztalára munkájuk eredményét. Most akkor tekintenek befejezettnek egy vizsgálatot, ha megtörténtek a megfelelő felelős- ségrevonások, s változtattak a kialakult, hibás gyakorlaton. Egyszóval: figyelemmel kísérik az ügyek utóéletét, s ha kell, újra közbelépnek. Ezekről a kérdésekről, s a népi ellenőrök nem túl hálás munkájáról beszélgetett Szakait József államtitkárral, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökével hétfőn, késő este a Kossuth adón Szente László riporter. A félórás beszélgetés korrekt — s talán túlságosan is — tárgyszerű volt. Érdemesebbnek tartottam volna, ha egy „kócos” ügyet ismertetnek, és aköré fonódva hangzottak volna el a tények, a szükséges adatok. És helyére lehetett volna tenni bizonyos mendemondákat is, miszerint egyes népi ellenőrök nem mindig állnak feladatuk magaslatán. Persze, lehet, túl sokat kívánok egy félórás műsortól . . . Kertbarátok műsora A kertbarátmozgalom 25 éve indult hódító útjára, éppen megyénkből, Orosházáról. Azóta sorra alakultak országszerte a klubok, körök, elsősorban a városokban. Vállalt feladatuk szerint: a kertes családi házakban lakóknak nyújtanak segítséget, adnak hasznos tanácsokat. Azoknak az embereknek, akik foglalkozásukat, előképzettségüket tekintve nem állnak éppen közel a mezőgazdasághoz, a kertészethez. Ismerek olyan embereket, akiknek tíz-egynéhány évvel ezelőtt vajmi kevés tapasztalatuk, gyakorlatuk volt az egykét száz négyszögöles területeken való gazdálkodáshoz. Am a mozgalomba bekapcsolódva, klubtagként, néhány év alatt igazi szakemberekké váltak, és sokan közülük mintakerteket alakítottak ki házuk körül. Könyvespolcaik is megteltek szakkönyvekkel. Azt nem tudom pontosan, mikor kapcsolódott be a rádió e mozgalom támogatásába. Egy biztos, nem egy-két éve jelentkezik hétről hétre a Kertbarátok műsora szerda reggelenként a Petőfi adón. Azt viszont tudom: ezeken a reggeleken, negyed 8-kor sokan felhangosítják a rádiót, meghallgatják kedvenc műsorukat. Mert könyvtárnyi szakirodalom ide, vagy oda, mindig hallhatnak új dolgokról. Olyanokról, melyeket már az aznapi munkájuk során is tudnak hasznosítani. Ez az aktualitás, s a gyakorlati szempontok előtérbe helyezése a legfőbb erénye ennek a műsornak. Mindenki szánara érthető módon adják a praktikus tanácsokat. S nem utolsósorban: a javaslatok könnyen kivitelezhetőek, s különösebben nem pénzigényesek. Tegnap reggel — újra — a biokertészet hasznáról volt szó. Nem véletlenül, hiszen ma még kevesen látják be, hogy a műtrágyák, vegyszerek felelőtlen alkalmazásával — ugyan néhány évi jobb termést kapva — tönkretehetjük a házikerteket is. A természetes anyagok alkalmazására hívták fel a figyelmet, most; az őszi talaj-előkészítő munkák idején. És arra is. hogy megfelelő növénytársítás esetén — ez a biokertészet lényege —, a különböző növények elűzik egymás kártevőit, s így szükségtelenné válik különböző vegszerek alkalmazása. A Kertbarátok műsora mindenképpen hasznos. Bár minél többen hallgatnák azok is, akik nem tagjai semmilyen kertbarátkörnek, de vannak kiskertjeik. A tanácsokat meghallgatva, alkalmazva, nemcsak ők nyernének, hanem a természet- és környezetvédelem ügye is. P. F. „Tovább az elkezdett úton...” Merre, hová ifiklubok? Bizonyára ismerős az a példabeszéd, amely a hama- rébb megvásárolt gombról szól. Valami ilyesmi történik mostanság is a vagy egy évtizede még gomba módra szaporodó, virágzó ifjúsági klubokkal. Ismét megvan a gomb, vagyis az ifjúsági klubok tevékenységét irányítani, összehangolni, segíteni hivatott klubtanácsok, ami mögül kifoszlott maga a kabát, vagyis hát a klub, a klubmozgalom. Az alapítók, a szakemberek szerint a baj oka itt is a cérna: nincs, ami összefűzze a gombot a kabáttal. A cérna szálai pedig akkor lennének erősek, ha forintezrekkel lennének megerősítve... Szeptember utolsó napjának estéjén bensőséges kis ünnepséget rendeztek a megye egyik legfiatalabb és az egyik legjobb klubjában, a Kövizig gyulai ifjúsági klubjában. A megyei klubtanács vezetői itt nyújtották át a „Tovább az elkezdett úton” elnevezésű, két esztendővel ezelőtt indított pályázat díjait, okleveleit. Az elismerés azoknak a közösségeknek járt, amelyek két éven keresztül kimagasló munkát végeztek. A hangsúly a „kö- zösség”-en és a „munkán" volt. Ig^ a házigazdákon kívül az örökifjú kötegyáni FÁIK, a csanádapácai Arany János, a tótkomlósi Victor Jara és a dombegyházi ifjúsági klub, valamint az orosházi gimnázium Táncsics Mihály diákklubja érdemelte ki az oklevelet és a 2—4 ezer forintos díjakat. Az ünnepi pillanatok után hamar a gondokra terelődött a szó. Ki-ki vérmérséklete, jó és rossz tapasztalata szerint vélekedett arról, amit jövőnek nevezünk. Megyénkben megközelítőleg százhatvan (!) klub neve szerepel a nyilvántartásokban. A megyei klubtanács vezetői szerint ma nyolcvanhat az, amelyik működik is. Vagyis hellyel-közzel rendszeresen tart nyitva, tartja foglalkozásait. A legjobb helyzetben az üzemi, vállalati klubok vannak érthető és persze anyagi természetű okok miatt. A középmezőnyben az intézményi klubokat találjuk, a legmostohább körülmények között pedig a községi közösségek (bár zömüket ali-alig lehet annak nevezni!) vegetálnak. A di- ákklubok helyzete sajátságos és aligha mérvadó, hiszen létük, tevékenységük az otthont adó tanintézet államipolitikai vezetésétől függ, szinte kizárólagosan. A klubtanács (fogalmazhatunk így, egyes számban, hiszen gyakorlatilag ma csak a megyei testület tevékenykedik; huzamosabb időn át tartó Csipkerózsika-álomból ébredve) legfontosabb feladatát éppen a rosszabb körülmények között élő klubok segítésében látja. Ma másfél százezer forintja van erre a célra: negyede-harma- da, mint három-négy évvel ezelőtt. Ez az összeg a különböző megyei hatáskörű állami és társadalmi szervezetektől gyűlik össze; ahogyan fogalmaztak: „Úgy kell összekérni”. Mire telik ebből? Ebben az évadban már nem tudják megrendezni a továbblépést szolgáló különböző alapképzéseket, mint például a klubvezetőit, -technikusit, -játékmesterit. Az éves munkatervbe már nem került bele egyetlen tapasztalatcsere és jutalomkirándulás sem. Az oly népszerű megyei találkozókat is csak úgy tudják megrendezni, ha résztvevőnként kettőszáz forint hozzájárulást fizetnek a klubok. Vagyis ami támogatást a megyei klubtanács ad (hat), azt részben ilyenkor visszakéri. Másképpen a szállást, az étkezést nem lenne miből fedezni, a közművelődési-szakmai költségekre is alig telik. Ezeket a találkozókat (kettőt évente; egyet a dolgozó fiataloknak, egyet a diákklubo- soknak) felhasználják a továbbképzésre, a közös gondolkodás fórumára is. Fiatalokról van szó, ami azt is jelenti: könnyebben oldják meg a gondokat. Például azt a bizonyos kapcsolatteremtő cérnaügyet. Mert a gondok egyik eredője az, hogy a klubtanács külön in- tézgeti a dolgokat, a klubok külön intézgetik dolgaikat. Ha úgy tetszik, eltávolodtak' egymástól. A másik ügyeinek, problémáinak nem ismerése pedig csak újabb, sötétbe futó lejtők kezdete lehet. A klubtanács most úgynevezett szakreferensi hálózatot szeretne kiépíteni a korábbi járási-körzeti klubtanácsok tevékenységének részbeni felváltására. Most keresik annak a lehetőségét, hogyan lehetne megoldani a klubok állandó és kölcsönös kapcsolattartását. Az sem utolsó dolog, hogy a megyei klubtanács újra rendszeresen összeül és ezeket a megbeszéléseket mindig másutt, egy-egy klubban tartják meg. Némi malíciával meg kell jegyeznünk: nem volt igazán találó a most zárult pályázat címe. A klubmozgalomnak itt, Békésben is új utakat kell találnia. Az új, a tervek szerint januárban induló, szintén egy évnél hosszabb időre szánt pályázatnak még nincsen címe, neve. Az az elképzelés már érlelődik, hogyan lehetne az akkor jók díjazását vonzóbbá és érdemlegesebbé tenni. Azt szeretnék, ha nem sok klub kapna egy-két ezret, hanem csak néhány, akár magasabb számmal kezdődő és öt jegyből álló jutalmat. Ami igazi, jól felhasználható támogatást is jelentene. Nemesi László
