Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-01 / 230. szám
o 1985. október 1., kedd Fafaragók az óvodában Hatalmas zöld terület Békéscsaba szívében. Néhány méterrel arrább teljes a csúcsforgalom, járművek, járókelők futnak a dolguk után — piaci nap van —, ám itt, az Unikon-óvoda kerítésén belül teljes a nyugalom. Már amennyire nyugalomnak nevezhetjük a gondtalanul hancúrozó apróságok sokaságát. Jó elnézni őket, amint élvezik a szelíd napsütést, a nagy teret, a játszóteret... A nem is akármilyen játszóteret. Lovas szekér, négy faló, emeletes libikóka, kedves kis meseházak — van belőlük három is — amott a lengő kost gyötrik néhányan, önfeledt lelkesedéssel... Igen, egy fából készült, esztétikus, igazi, közösséget formáló játszótéren találtuk magunkat a kapun belépve. Kevés óvoda dicsekedhet hasonlóval! A gyerekek el nem mozdultak volna, míg az utolsó darab, az oszlopra helyezett emléktábla helyére nem került. Az alkotásnak, a szépség megszületésének lehettek tanúi. Máig is fel-fel- emlegetik azokat a napokat. — Fafaragók jöttek és hozták a játékokat. Hogy mivel faragtak? Hát faragóval! — csodálkozik a kis Netti, hogy még ezt sem tudjuk, aztán így folytatja: — A Géza bácsi volt itt legtöbbször. Ez egy göndör, nagyon nagy és erős bácsi. De az oszlopra, amin az a tábla van, még ő sem tud felmászni. Majd biztos jön és hoz egy nagy létrát. . . ... És mesél, mesél. Tele van élménnyel. Amott a fiúk egy csoportja az egyik meseházban gyülekezik. Elég rájuk nézni, már tudjuk, „kitört a háború” a srácok közt. Mind „parancs”, egy közlegény sem akad a díszes társaságban. Az, hogy ki ki ellen harcol, teljesen mindegy. A fontos az izgalom, a „főhadiszállás” zsong akár egy méhkas . .. A lányok fantáziája csendesebb perceket varázsol a szomszédos házacskába. Már az ablakban díszelgő függöny elárulja: itt a családi élet pillanatait idézgetik. Egykorúak, mégis van köztük anyuka és kisbaba, orvos és óvó néni — ki, milyen szerepre vállalkozik. A meseházikóban a hétköznapok mozzanatai idéződnek: etetés, altatás, betegápolás... Igazi kis színtársulat ez, s amit csinálnak, szerepjáték a javából. * * * A játszótér megszületésének történetét készséggel idézi fel Marik Györgyné vezető óvónő. Évekkel ezelőtt, egy gyulai nyaralással kezdődött .. . — Ha tehetem, a SZOT- üdülőben pihenek szabadságom ideje alatt. Gyulán láttam először ilyen játszóteret. Megtetszett, elhatároztam hát, hogy elviszem oda a gyerekeinket is . . Egy autóbusznyi óvodással hamarosan valóra váltotta elképzelését. A siker teljes volt. Nehéz lenne eldönteni, hogy a gyerekeknek vagy az őket kísérő óvónőknek tet- szett-e jobban a gyulai játszótér. Tehát, a siker teljes volt, s akkor jött az újabb ötlet: — Soha nem kedveltem a vasjátékokat, a ridegségük miatt. Elkezdtem hát keresni a játszótér alkotóit, hátha készítenének nekünk hasonlót. Másfél évembe került, mire megtaláltam őket. Nem is akárhogyan. Egy politikai oktatáson Kovács Géza tartott előadást, az audiovizuális eszközökről, ő az én emberem, ezt már tudtam, így az előadás után odamentem hozzá, hogy nagy álmunkat elmondjam neki. Másnap már itt volt az óvodában, megnézni a portát. Később Marikné látogatott el a KISZ Békés Megyei Bizottsága Politikai Képzési Központjába, mely — most már elárulhatjuk — a Körösmenti Fafaragó Stúdió tagjainak biztositotta a helyet, a faragáshoz. Megegyeztek, milyen játékra lesz szükség, s akkor jött az igazi meglepetés: — Kovács Géza, a stúdió vezetője egy papírt adott, amelyen az állt, hogy társadalmi munkában készítik el a játszóteret. Ugye hihetetlen? Pedig igy lett! Csak a fáról kellett nekünk gondoskodni. Szép sorjában érkeztek a játékok. Erre már a szülők is megmozdultak: 28 kocsi földet lapátoltak szét az udvaron. Szívesen segítettek. Az óvoda szocialista brigádja a játékok lakkozását vállalta, de akadt, ki lebetonozta a faházikók alját, teljes volt az összefogás ... S még nem is fejeződött be minden. — ígérték a fiúk, hogy lesz még kalapos padunk, meg egy oszlopunk, kolomp- pal ... Az udvarban árválkodik egy rönk, abból hajó lesz... A megyei főkertész is ígérkezett, hogy megnéz minket. S ha ehhez hozzáteszem, hogy a gyár vezetése is mindenben segít, mellénk áll, akkor úgy hiszem, megértik elégedettségemet. . . A stúdió tagjai mintegy 120 ezer forint értékű társadalmi munkával ajándékozták meg az óvoda 80 apróságát, s dolgozóit. Felkerestük Kovács Gézát — akiről az aprócska Netti akkora elragadtatással beszélt —, s megkérdeztük, miért vállalkoztak erre a munkára (nem először, hisz több játszóteret készítettek már társadalmi munkában) ? — Amikor a vezető óvónő felkeresett, szavai akkora gyerekszeretetről árulkodtak, hogy úgy éreztem, meg kell tennünk, amire kér. A munkáról beszél, melyet az elmúlt év februárjában kezdtek. Szabad idejüket a KISZ-iskolán töltötték, hogy mihamarabb a gyerekek birtokába kerüljenek a faragott lovacskák, a lengő kos és társaik. — Szeptember 13-án meghitt vacsorával egybekötött ünnepség keretében adtuk át a játszóteret. A stúdió is kapott ajándékot — mosolyodig el —, egy albumot, melyben kedves gyermekrajzok vannak. S még valamit el kell, hogy mondjak ... Mi a közösségi szellemet ápoljuk e játszótérrel. Nos, ők a mi közösségünknek hasonló céllal nyújtották át azokat a paraszti szabású egyenin- geket, melyeket a jövőben örömmel viselünk . . . * * * Sok mindenről esett szó ebben a riportban. Az emberi összefogásról és segíteni akarásról. Az alkotás öröméről. A gyerekekről, akik játszóteret kaptak . . . Ám nem csupán ezeké az apróságoké a stúdió faragóinak munkája, hanem majd az őket követőké is, akik igaz, a történetet már nem ismerik, ám csodálatos környezetben játszhatnak, s talán a művészi alkotások iránt is fogékonyabbak lesznek ... S talán ez a legfontosabb! Nagy Ágnes KÉPERNYŐ Napóleon kora Jól eldugták, de érdemes volt rálelni. Jacques-Doniol Volcroze filmsorozatára, A császárság jegyeseire. A hatrészes francia kalandfilm jószerével éjszaka jelent meg a képernyőn, s ott is a kettes csatornán. A műsorszerkesztő vagy nem hitt a filmben, vagy már az ismétlést bekalkulálva száműzte ilyen lehetetlen időpontokra. A nálunk meglehetősen ismeretlen író-rendező pedig mindvégig izgalmas, szakszerűen felépített, jó érteimben vett profi filmet készített. Szereplőgárdáját ügyesen mozgatta, s még inkább szerecsésen válogatta ki. A Clarisse-t játszó Yolande Foliot és az egykori forradalmár, Duruy alakítója, Michel Vitold — jól megírt szerepét — hibátlanul formálta meg. A kalandfilmek szükséges gerincét alkotó szerelmi eseményszálakat is sikerült e filmsorozatban a szokványostól eltérően bonyolítani, s szervesen beépíteni a történelmi háttérbe. A kitűnő együttessel dolgozó író-rendező e film révén bebizonyította, hogy lehet élvezhető, izgalmas -kalandfilmet is készíteni úgy, hogy hűségesek maradunk a történelmi valósághoz, hiszen az mindig színesebb és érdekesebb minden kitalációnál. Háborús szerelem és valóság Lehet, hogy ugyanerre törekedett sorozata elkészítésekor a Guglielmo Spoletini regényét feldolgozó Ennio de Concini forgatókönyvíró is a Szerelem és barátság történetében, valami mégis hiányzik a kész produktumból. Pedig igen neves rendező, Franco Rossi vállalkozott megfilmesítésére. A lírai történeten nem is a hitelességet kéri számon a néző, hanem a szigorúbb szerkesztést. Időnként nem ártott volna, ha a forgatókönyvíró kevésbé ragaszkodik az eredeti műhöz, az Egy bajnok balladájához. A társadalmi háttér felrajzolása ugyanis néha megzavarja, háttérbe szorítja az amúgy is lassan kibontakozó fő cselekményszálat, s ki merem mondani: el is laposítja. Talán, mert nem tudja igazán „szervesíteni” vele, inkább toldalékként fűzi hozzá. Pedig a három ember sorsát végigkísérő történet igazán érdekes, szokatlan, bár hihető érzelmeken nyugszik. A szerelembe hajló barátság, a kettő keveredése és állandó önfeláldozást igénylő próbatétele a történelmi kataklizmusban — szép filmes feladat. S talán nem véletlen, hogy éppen ezek ábrázolása sikerült a legjobban az olasz filmrendezőnek. Talán azért is, mert a kamerát kezelő Sandro Messina e részeknél van igazán elemében. Orkény-kép A budapesti művészeti hetek tévés bemutatói közül bizonyára az egyik legemlékezetesebb marad az Örkény István műveiből készült Bevégezetlen ragozás. Esztergályos Károly — ezzel a munkájával — feledtetni tudta a sikerületlen Fehér rum című tévéfilmjét, amelyről ezeken a hasábokon már elmondtuk nem túl hízelgő véleményünket. Esztergályos Károly — mint már megszoktuk tőle — maga vállalkozott ez alkalommal is a forgatókönyv megírására. A novellákat úgy válogatta össze, hogy abból kerek, hű, jellemző kép bontakozott ki Örkényről. Benne volt az író, mint ember, s különleges alkotói módszere, világlátása. Amit maga így fogalmazott meg egy interjúban: „A kijelentő mondat helyett a kérdő mondat volt az, amely az én egész írói struktúrám alapja . . . Minden írásomban igyekeztem úgy feltenni a kérdést, hogy az olvasó próbáljon válaszolni rá”. A tévéfilmben önállóan feldolgozott kis „etűdök” hátterében mindig ott láttuk Örkényt, a katonáskoró úrifiút, a sokat szenvedett hadifoglyot, az új világ építésénél lelkesedő, majd a némaságra ítélt írót: az embert. Azt az embert, aki olyan jól ismert minden érzést, s aki az élet leghétköznapibb valóságát is oly sajátosan tudta láttatni, hogy a valóság önmagánál is valóságosabbá vált. Regényfolyamok megírására alkalmas életeket tudott néhány mondatba sű- í itve kifejezni. Ezeket találta meg kitűnő érzékkel, és fűzte egybe Esztergályos Károly, építkezésével új összefüggésekre is rávilágítva. (Amit kissé szájbarágósán meg is ismételt a zárójelenettel.) A Bevégezetlen ragozás azért így is a televízió irodalmi műhelyének egyik legihletettebb alkotásává lett. B. Sajti Emese „Négy évszak” Békéscsabán Versmondók köre Az Országos Filharmónia, a Megyei Művelődési Központ, az ifjúsági és úttörőház, valamint a Kner Nyomda rendezésében „Négy évszak” címmel zenés irodalmi előadássorozatot rendeznek az ifjúsági ház nagytermében. Az első, az őszi koncert november 29-én este 7 órakor lesz. Elhangzik — többek között — Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra, Szeptember végén; Apollinaire ősz, Nagybeteg ősz; Ady Endre Párizsban járt az ősz, Elbocsátó szép üzenet, Héja nász az avaron, valamint Kosztolányi Dezső Szeptemberi áhitat című verse, közben a résztvevők Vivaldi Négy évszak — Ősz, Haydn Évszakok — Ősz (részlet), Beethoven VII. szimfónia II. tétel, Muszorgszkij Gopak és Respighi Köd című művében gyönyörködhetnek. A január 27-i esten Csokonai, Petőfi, Babits, József Attila, Radnóti, Illyés, Váci, Simon István és Nagy László versei szerepelnek a műsoron. Emellett felcsendül Vivaldi Négy évszak — Tél, Haydn Évszakok — Tél (részlet), Corelli Karácsonyi concerto-pastorale, Schubert Téli utazás, Viharos reggel és Kodály A farsang búcsúszavai című műve. A tavaszi koncert március 18-án, a nyári pedig május 27-én este 7 órakor lesz hasonló programokkal. A zenés irodalmi előadás- sorozaton közreműködik a Békéscsabai szimfonikus zenekar Sugár Miklós vezényletével, valamint Barbinek Péter, Dariday Róbert, Felkai Eszter, Pálfy Margit, a Jókai Színház művészei. Énekel Pál Olga és Ürmös- sy Imre. Zongorán, illetve hegedűn közreműködik Ná- tor Éva, Timkó Éva és Tóth István. A négy est műsorát szerkesztette, rendezte és konferálja Udvaros Béla. Líra, vers, költemény. Előadás, versmondás, szavalat. Különböző szavalj, mégis majdnem ugyanazt jelentik. A vers élete azonban előbb, az olvasással kezdődik, s hogy sokan vagy kevesen keresik-e erre az alkalmat, manapság vita tárgya, de az nem, hogy soha ennyi versmondó nem volt még hazánkban, mint az utóbbi egykét évtizedben. Hozzájuk szól a Békéscsabai Műsorkalauzban olvasható értesítés, mely szerint „a Megyei Művelődési Központban versszerető fiatalok jelentkezését várja a versmondók köre”. A kör előzményeiről, céljáról, de a témához tartozó általánosabb kérdésekről bej szélgetünk Fabulya László- néval, a művelődési központ .előadójával. — Sokszor szó esett már arról, milyen kár, hogy az iskolai verstanulás — a kívülről tudás — a minimumra csökkent. Érdekes viszont, hogy ennek dacára — vagy éppen ezért? —, az amatőr versmondók tábora megnőtt. — A nem hivatásos vers- mondást a versenyek lendítették föl, azáltal, hogy már nemcsak az iskolai ünnepélyek, és az ennél is ritkább vállalati műsoros programok lehetősége állt a versmondók előtt, hanem ennél sokkal nagyobb nyilvánosság is felcsillant: a rádióban, vagy a televízióban való fellépés reménye. Olyan alkalom — lehetőség —, amelynek az ösztönző hatása igen nagy. Hiszen aki a vers szeretésétől eljut a vers mondásáig, az már nemcsak magának akar örömet szerezni. — A mi megyénkre is jellemző ez a törekvés? — Igen. Elég, ha csak a Babits emlékére, vagy a fel- szabadulás tiszteletére rendezett versenyeket említem, az 50—60 indulóval. S mindig népes számban jelentkeznek a munkásfiatalok országos versenyére is. S akik ezeken részt vesznek, többségükben megmaradnak állandó versmondónak. — Mint azok, akikre a kör alapításánál gondoltak? Vagy kezdőkre, új bekapcsolódókra is számítanak? — Az sem lehetetlen, de sokkal valószínűbb, hogy azokból lesznek tagok, akik már versmondó múlttal rendelkeznek. Az ötlet is közöttük született meg, most nyáron, a színjátszók és versmondók táborában. Ez a tíz nap, amelyet Tarhoson töltöttünk, nagyon összekovácsolta a társaságot. Érthető is. Azonos érdeklődésű fiatalok voltak szinte éjjelnappal együtt, közösen elemeztek egy-egy verset, elmondták, ki hogyan látja, gondolja, miben véli a lényeget, az egyes szavaknak mi az igazi jelentősége, mi miért szép, vagy mi hogyan érvényesül. — A kör tehát a tábor meghosszabbítása lenne, az állandóság jegyében? — Valahogy úgy, már a lényegét tekintve. Békéscsabán lesznek a havi összejövetelek, a program mindig pénteki napon estefelé, azzal kezdődik, hogy a tagság meghallgatja egy előadó- művész műsorát, majd ezt beszélgetés követi. Időkötöttség nincs, ameddig jólesik, és vap mit mondani, lehet vitatkozni. Másnap délelőtt annyiban fordul a kocka, hogy ekkor a tagok jelentkeznek versmondással, és a vendégművész bírál, s egyben tanácsot is ad. Vagyis a műhelymunkával telik el az idő szombat délig. — Bár havonta egyszer lesznek az összejövetelek, mégis két napot érint. Hogyan és hol tudják ezt lebonyolítani? — A Gyopár Klub adja a helyet (még zsíros kenyér is akad majd a házuk táján), az építők pedig személyenként 40 forintért biztosítják a szállást. Az előadókkal kapcsolatos — nem kis költségeket — a művelődési központ vállalja. Október 11-én találkozunk először, s vendégünk Kun János debreceni előadóművész lesz, aki az „Arcomról minden csillagot” című műsorát mutatja be. Vass Márta
