Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-29 / 254. szám
1985. október 29., kedd Iskola a templom mellett A címben első olvasásra semmi rendkívüli nincs. Hiszen a települések többségében ma is — történelmi örökségként — az iskola a templom mellett áll. így van ez Battonyán is, ahol a délszláv tanítási nyelvű általános iskola a szerb templom tőszomszédságában húzódik meg. Csakhogy ebben a két épületben — a hagyományos funkciók ellátása mellett — évszázadok óta az ott lakó szerb nemzetiség anyanyelvének ápolása, őrzése is folyik. E nemes, örökölt és szép feladat teljesítése azonban egyre keményebb munkát igényel az általános iskolától. Hogy miért, azt ottjártunkkor tudtuk meg. * * * Nem ismerve a járást, a tanári szoba helyett először az óvodába nyitottam be. Persze, a kedves olvasó ne képzeljen maga elé egy igazi, önálló óvodát, csak egy termet, amelyet függönnyel választottak el, hogy legalább egy „külön” foglalkoztató is legyen. A középső és a nagycsoport az előtérben játszott, rajzolt, s a dadusok ügyeltek arra, hogy a függöny mögött zajló foglalkozást senki ne zavarja. A bejáratnál sorakoztak az aprócska cipők, törülközők, szóval minden, ami másutt az előtérben kap helyet. A középsősök közben Szu- tor Lászlóné fiatal óvó néni irányításával a délszláv nyelvet és a matematika alapjait gyakorolták. Nőttek, csökkentek a dömperek, rajta a könyvek, s a hat apróság ügyesen számolta a különbséget, vagy a többletet. Aztán az óvó néni tapsaira kellett figyelni, sany- nyi tulipánt, gombát elővarázsolni a dobozból, ahány tapsolást hallottak. S mindezt a nehéz feladatot két nyelven! Aztán jött a párosítás. Először gombával, tulipánnal, majd a kislányok és kisfiúk között. Közben eljött a pakolás ideje, s a nagyobbak egyenként bemutatták őszi képeiket az óvó néninek. S hogy az óvó néni pillanatnyi levegővételhez jusson, mindhárom csoport lemezt hallgatott a kiskakasról és a gyémánt félkrajcárról. Mese előtt — míg a lemezjátszóval bíbelődött az óvó néni — kérdések pergőtüzébe kerültem. Miért és mivel festem a szemem, honnan jöttem, van-e kisgyerekem, s aztán mindenki igyekezett a közelembe kerülni a pádra, amiből igen komoly kalamajka lett, némi lökdösődéssel, bokszolással fűszerezve. öra a nyolcadikban Fotó: Gál Edit A mese közben véget ért, a csengő is megszólalt, természetesen az iskolásokat figyelmeztetve, s én elbúcsúztam a kicsiktől. * * * Az „óvodával” szomszédos helyiségben, a tanári szobában is jó szívvel fogadtak. Először begyújtottuk a makacskodó gázkonvektort közös erővel, aztán szétnéztem, mert az egyetlen „lyukas órás” pedagógus, Zórity Márk, a november 7-i műsort gépelte a gyerekeknek nagy buzgalommal. A tanári láthatóan szertárként, könyvtárként, szociális helyiségként és igazgatói irodaként is üzemel. Az egyik sarokban térképek, a polcokon könyvek, diavetítő és egyéb, nélkülözhetetlen oktatási eszköz. Középen az igazgató íróasztala, amely mellett a magyar és szerb- horvát nyelv és irodalomszakos kolléga minduntalan abbahagyta a gépelést, hogy hol a színházról, hol a tanulóéveiről, hol a szerb nemzetiség történelméről meséljen: hogy feltehetően az 1600-as évek közepén érkeztek a szerb lakosok Bat- tonyára. Időközben betoppant Sze- lezsán Endre, az iskola magyar—történelem szakos tanára, aki tanít a román tanítási nyelvű általános iskolában is. Tőle tudtam meg. hogy a két nemzetiségi nyelven tanító iskola egy igazgatás alatt működik, majd arról tartott kiselőadást, hogy Battonyán régen a szerbek beszéltek egy kicsit románul is és fordítva. S hogy a nemzetiségi nyelv ápolásában akkor következett be kedvezőtlen változás a településen, mikor munkalehetőség híján az ötvenes években sokan elhagyták a községet. S ez azért volt baj, mert a fiatalok mentek el elsősorban. * * * A csengőszót követően betoppant az iskola igazgatója, Mamuzsity Zénó. Fáradtan huppant a kényelmetlen székbe, rágyújtott. — Iskolánk délszláv és román tanítási nyelvű. Az oktatás két különálló épületben folyik, s összesen 74 tanulónk van. Ide, a szerb iskolába 34-en járnak, a románba negyvenen. A szerb iskola épületét két éve hozták rendbe, de a román iskolában bizony van két szükségtanterem is. Ott sokkal rosszabb a helyzet. Tantestületünk 13 fős, és hozzánk tartozik még két óvoda is. Hallom, az itteniben már járt.-— len, és nagyon jól éreztem magam. Engedjen meg egy kényes kérdést. Hogy lehet, hogy ilyen kevesen vannak mindkét iskolában? — Sok a vegyes házasság. Meg sokan azt hiszik, mivel részben osztott iskola vagyunk, hogy jobban jár a gyerek, ha magyar iskolába megy. Azért minden beiskolázási időszakban végigjárjuk a szerb és román családokat, s megpróbáljuk a gyerekeket a mi iskolánkba hívni. Még akkor is, ha tudom, a körülményeink nem a legjobbak. ■— S a beiratkozó gyerekek beszélik az anyanyelvűket? — Sajnos nem, vagy csak nagyon gyengén. Pedig az alsó tagozatban teljesen nemzetiségi nyelven folyik az oktatás. Felsőben aztán a nemzetiségi nyelv, a történelem, a földrajz és az osztályfőnöki folyik délszláv, illetve román nyelven, a többi magyarul, bár a szak- kifejezéseket a nemzetiségi nyelven is elsajátittatjuk. A kis létszám miatt az a gondunk, hogy nincs, és nem is lehet annyi pedagógusunk, amennyi e tárgyakat mindkét nyelven tanítani tudná. Ezért lenne hasznos az ösz- szevonás, mert akkor megszűnhetne a részben osztott állapot, s felsőben a gyerekek közösen tanulnának minden olyan tárgyat, amit nem kell nemzetiségi nyelven tanítani. De hát, ez pénz kérdése. — Ami nincs, tudom. Ez látszik a szertárként üzemelő tanári szobán is. — Hát szertár, az nagyon kellene — erősített meg az igazgató. — De kellene technikaterem is, és akkor a mostani gyakorlati foglalkozást szolgáló teremből kialakíthatnánk a szertárt. De nagyon szükség lenne egy napközisteremre is. A 36 napközis gyerekünket ugyanis nem tudjuk egy teremben elhelyezni, holott csak egy pedagógusunk van hozzá. — És a kilátások? — A településfejlesztési hozzájárulás felhasználási célját a tanács egy óvoda, egy iskola építésében és a fürdő befejezésében határozta meg. S ha a lakosság elfogadja, az rajtunk is segít, majd. Megkapjuk az eredetileg nekünk szánt óvodaépületet és napközistermet. — A kollégája, Zórity Márk mesélt a szerb klub munkájáról. Az iskola milyen kulturális, nyelvápoló rendezvényekről gondoskodik? — Részt veszünk az íróolvasó találkozókon, hiszen a gyerekeink olvassák fel a verseket. Aztán a szülők részére minden évben rendezünk a szerb iskolában farsangi mulaságot, a románban meg Télapót. Ilyenkor jeleneteket, éneket, táncot adnak elő anyanyelvükön a gyerekek. Aztán a szerb iskolában minden évben van szavalóverseny, délszláv nyelven. Az udvar kicsinyke betonján Fodor Zoltánná testnevelés órát tart. Míg jó az idő, így megy, aztán irány — egyszerre több csoporttal is — a sportcsarnok. A tanárnő szerint az öltözködés ott némi gondot okoz, mert annyi gyereknek bizony kevés egy öltöző. Benézek Zórity tanár úr órájára a 7—8. osztályba. A hetedikesek írnak valamit, a nagyobbak mondatokat elemeznek. Hol szerb, hol hor- vát írásmódot használva dolgoznak. Nem lehet köny- nyű! De lehet, csak nekem, mert két nagylány gyorsan megfogalmazza a válaszokat. Csendben búcsúzom el. Két teremmel arrébb már alszanak az óvodások, ök is kevesen vannak, testvériesen megférnek, akár a nagyobbak. Most még szívet melengető ennek az iskolának a bensőséges, otthonias nyugalma. Reméljük, nem fog elnéptelenedni, és az 1896-ban épült öreg iskola századik évfordulóján is ott áll majd a templom mellett, bölcsője, őre lesz a nemzetiségi hagyományoknak. B. Sajti Emese KÉPERNYŐ Rétegmüsorok Érdemes lenne sok évre visszamenőleg átböngészni a televízió műsorait! Bizonyára érdekes dolgokat fedeznénk fel, ám a legfőbb tapasztalat talán az lenne, hogy nagyon sokat bővült, gazdagodott a képernyő repertoárja. Nem csupán a műsoridő meghosszabbodására gondolunk itt, hanem arra, hogy egyre jobban érződik a törekvés: a nézőtábor milliós tömegeit megosztva, mind több érdeklődési kört szolgáljanak ki. Igen, a rétegműsorokra gondolunk, melyek feladata egy- egy kisebb közösség szakmai érdeklődését kielégíteni, napra kész információkat adni az adott témákról. Ügy hiszem nem kell, hogy bebizonyítsuk, mekkora szükség ,yan napjaink tu- I dományos, technikai vívmányainak rohamos változásáról, fejlődéséről beszélni. Az „Agrárvilág" című műsorról jutott mindez eszünkbe, melyet kedden, a késő délutáni órában láthattunk Schatz Aranka rendezésében. Sok mindenről szó esett a belpolitikai i'őszerkesztőség e műsorában, ám nemcsak a témák tetszet- i tek, melyeket felvetettek — hisz az aktualitás már természetes velejárója kell legyen ezeknek a műsoroknak —, hanem I a műsor szerkesztése is. Néhány gazdaságba kalauzoltak el minket először, a szüret kilátásairól, vagy inkább kilátásta- lanságáról szólva. Ám nemcsak e gazdaságok mondhatták el gondjaikat — akadt elég, hisz a fagy, a jég, és egyéb természeti csapások igencsak nehéz helyzetbe hozták őket — a magántermelők is szót kaptak. Szót és választ, felmerülő kérdéseikre. Ezt követően tovább bővült a kör, országos áttekintést kaptunk a szüret eredményeiről, a kilátásokról. S a műsor készítői ezzel sem elégedtek meg, szó esett még más j nemzetekről, a fehérjehiányról a világban, és így tovább. , S ha az elhangzott riportok még mindig nem mondtak eleget, Gyökér András felelős szerkesztő-műsorvezető saját gondolataival tette teljessé azokat . . . A rétegműsorok sajátosságairól szóltunk, s e gondolatokhoz kiegészítésként le kell szögeznünk; e műsorok akkor töl- I tik be igazán szerepüket, ha a szakemberek s a kívülállók i egyaránt érdeklődéssel nézhetik őket. Nos, az Agrárvilág cí- mű műsorról elmondhatjuk: úgy szólt speciális kérdésekről, 1 hogy az a kívülállóknak is érthető, érdekes (!) volt. Teleráma Vglahol talán a „Teleráma" is rétegműsornak tekinthető, hiszen azokhoz szól, akik nem elégszenek meg a „varázsdo- boz” bűvöletével, hanem kíváncsiak arra is, mi történik a kulisszák mögött, sőt netán szeretnének beleszólni valamiképpen a műsorszerkesztésbe is. Nos, Vitray Tamás műsora sok éve maradéktalanul kielégíti ezeket az igényeket. Most, a legutóbbi Telerámában is — melyet szombaton délután 17.35 órától láthattunk — bepillanthattunk a televízió stúdióiba. Láthattuk, hogyan készítik elő Rózsa György vetélkedő-műsorát, s miként születik meg egy-egy tévéjáték . . . Napjaink nagy vívmánya a kábel-televízió. Bemutatták, : miként készül Miskolcon egy-egy műsor, sőt, ha egy pillanatra is, de beleshettünk a családokhoz, akikhez szólt az adott műsor. Vitray — lámpákkal, kamerával a háta mögött — a i meglepetés erejével hatott, mikor becsöngetett egy-egy lakó- ; telepi családhoz. Élveztük — valljuk be — a lakók reakcióiát, de meggyőződhettünk arról is, hogy valóban sokan kísérik figyelemmel a kábeltévé műsorait . . . Sorozatok Végül érdemes talán néhány mondatban a televízó-söroza- tokról is szót ejtenünk. Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem a „Johann Sebastian Bach” című tévéfilmsorozatról lesz szó! De még a Betti néniről sem akarunk beszélni. Sokkal nagyobb élményt nyújt ezekben a hetekben a Dajka MargiCso- rozat. Érdemes egy-egy életutat eképpen is végigkísérni, részben, mert nyilvánvalóan a legjobb, legemlékezetesebb filmalkotások kerülnek ilyenkor ismét a közönség elé, részben pedig azért, mert az adott művészek sokoldalúságáról is meggyőződhetünk e filmeket végignézve. A napjainkban oly sokat emlegetett nosztalgiahullám mindenesetre jócskán betört a televízió műsoraiba!. Szerencsére, tesszük hozzá gyorsan, hisz az előbb nem említettük, de még egy nagy előnye van az ismét képernyőre került régi magyar filmeknek: olyan művészeket láthattunk viszont a vasárnap vetített Li- liomíiban is Dajka Margit mellett, mint Pécsi Sándor, Soós Imre, Balázs Samu és így tovább . . . A Szigligeti Ede színdarabja nyomán, Makk Károly rendezésében készült filmet nézve újra meggyőződhettünk róla: .1 Liliomfi filmen is. halhatatlan. A. Köszönjük, jól vagyunk... . . . felelt — hogy vannak? — kérdésemre Bácsfalvi Pál- né, a békéscsabai baromfi- feldolgozó óvodájának vezetője. — A gyerekek is, mi is ■— folytatja —, mert kiegyensúlyozottan kezdtünk szeptemberben, mindhárom csoportban. A jó közérzet egyik oka, hogy a 75 személyes óvodában „csak” '82 gyermekünk van, ez is 110 százalék, de nem 130, mint volt a nagy , zsúfoltság idején. A másik ugyan már megszokott, de mindig jólesik: a vállalati vezetők figyelme, a tárgyi és technikai eszközök folyamatos gyarapítása. — Példákat is mondana? — Üjabb játékok, különböző eszközök a különböző foglalkozásokhoz, de nagyobb dolgokat is említhetek. A szép, tágas és rendezett óvodaudvarra három gyönyörű faházat kaptunk, íztán, ha kell, mindig rendelkezésünkre áll az üzemi busz, hogy kisebb-nagyobb kirándulásokat tegyünk. A mi gyerekeink így megismerik a várost, a környéket. Pósteleket, Kígyóst, de még a Szarvasi Arborétumba is eljutunk. — Csak vállalati kicsinyeik vannak? — Nem, 25—30 százalékuk a közeli utcákból való, akár a mi dolgozóink gyerekei egy másik óvodában, a lakóhely közvetlen közelében. — Milyen a szülők kapcsolata az óvodával? Segítenek? — Az említettek miatt nincs kimondott társadalmi munkára szükségünk, viszont ünnepek előtt munka- délutánokon vesznek részt, s együtt készítjük a mikulási, karácsonyi stb. ajándékokat, s ilyenkor elbeszélgetünk a gyerekekről, és széjjelnéznek az óvodában is. Időnként pedig fórumokat tartunk. V. M.
