Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-23 / 249. szám
1985. október 23., szerda Morvay Pálma (Viktória) cs Turpinszky Béla (Koltay) a második felvonásban Fotó: Hernádi Oszkár Van ebben a Viktóriában egy nóta, amit ha Szegeden énekelnek, a fél sikert már hozza. Szigorúan külön írandó a két szó, mert itt a siker fele ha felhangzik: „Nem forog már Dorozsmán az öreg szélmalom. Nem jár arra már a szél sem, csak a fájdalom...” A másik feléről pedig gondoskodik a Nemzeti Színházban vendégrendező békéscsabai főrendező, Rencz Antal, és a szegedi színház társulata, melyet vendégként tovább erősít a nálunk is jól ismert (Duna- jevszkij: Szabad szél) Morvay Pálma, az operettszínházból. Ennyit az esemény legfontosabb összetevőiről, arról az október 19-i színházi premierről, melyen Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettjét játszotta a láthatóan hálás szegedi közönségnek a Szegedi Nemzeti Színház. A nem túlzottan nagy igényű műsorfüzetben Rencz Antal interjút adott. A kérdésre, hogy milyen lesz a szegedi Viktória, (többek között) így válaszolt: „A zene és tánctechnikai követelmények mellett lényeges, hogy érzelemgazdag legyen az előadás, játékos kedv, valamint egyfajta improvizációs ősz" tön hassa át, vitalitás, temperamentum.” Mi sem kézenfekvőbb tehát, ha a rendező nyilatkozatából indulunk ki, mint rendezői koncepcióból, és tesszük mérlegre a szegedi Viktóriát. Először is: hangulatos előadást láttunk, melynek zenei anyaga ritka tökéletességgel szólalt meg a színház (békéscsabai méretekhez képest) hatalmas zenekarának és az ugyancsak operaelőadásokon csiszolódott, remek kórusnak előadásában. (Karnagy: Cser Miklós.) S ha ehhez még hozzáteszünk néhány énekesi és színészi tel- jesítményj, a táncosok remekléseit, akkor érthető, miért is váltott ki a vendégből a szokásosnál nagyobb elismerést ez a szegedi premier. Elgondolni is lenyűgöző, hogy egyszer, talán, esetleg, véletlenül a békéscsabai színház zenekara (mondjuk) létszámban a mostaninak kétszerese lehetne, szintúgy a kórus is: mi lenne akkor? Ugyan még mindig nem lenne szegedi méretű zenekai', sem kórus, de. hogy egy-egy bemutató (nemcsak nagyoperett!) zenei élményét sokszorosára emelné, azt nem kell bizonyítani. Térjünk azonban vissza a szegedi színházi esthez, melynek egyik legfőbb erénye abban rejlett, hogy Rencz Antal elfelejtett (és elfelejtte- tett) minden, és az utóbbi pár évtizedben kialakult operettjátszási stílust (?), és úgy vállalta Ábrahám Pál nagyoperettjét, ahogy van. Vállalta és kérte vállalni játékban, díszletben, jelmezben, táncban, érzelmesség- ben (minden idézőjel nélkül), mert jól tudja: operett idézőjelben, érzelmesség, bolondozás nélkül csak önmaga árnyéka lehet, hazug és értelmetlen. Kérdezheti valaki, régi színházba járó, hogy akkor miért csinálták úgy évtizedeken át, illetve miért nem csinálták (szintén egy időben) sehogyan sem? Nos, ez más kérdés, elég, ha megnézzük ezt a szegedi Viktóriát, és tudjuk: azokon a régi dolgokon (egyebeken) túl vagyunk, az operett újra az lehet, ami: a legnagyobbaknál pompás muzsika, szórakoztató színházi est, valami itt-ott abT ból a varázslatból, melyet csak az operett adhat, ez a színes világ, látványaival, dalaival, történetkéivel, melyek mindig nagy, lángoló, igaz szerelmekről szólnak, szerelmekről, melyek (a második fel vonás vég kötelező mélypontja után) mégiscsak kivirulnak és hozzák a boldog befejezést. A befejezést, mely az operett vége ugyan, de a szerelmesek számára a kezdet: a beteljesülés kezdete ... És közben bevalljuk, ha kérdezne bárki, hogy szórakozunk, élvezzük a jó színészek „improviza- tív játékát”, a primadonna szépségét és árnyalatokban gazdag hangját, a bonviván eleganciáját, és a többieket, akik nélkül nincsen operett. Ha most ■ az következne, hogy kik és miért voltak jobbak, legjobbak, netán sokáig emlékezetesek, akkor jó néhány nevet-alakítást kellene felsorolni. Mi több: bizonyítani is, hogy aki jó, jobb, emlékezetes, miért az? Hosszadalmas feladat, rövidítsük le azzal, hogy még egyszer kiemeljük a primadonnát, Morvay Pálmát (Viktória), a Webstert operettben szinte szokatlan ember- ábrázoló igénnyel alakító Csizmadia Lászlót, az ellenállhatatlan humorú Bácskai Jánost (Jancsi), a Riquettee-t játszó kitűnő szubrettet, Kelemen Mártát, Andódy Olgát, aki sok kis, találó játékkal hozta Ah Wongot, és Jakab Tamást, aki máris sokat tud arról, hogy mi az: színész. Sajnos, Turpinszky Béla (Koltay) eleganciájához nem párosult olyan énekhang, mely igazi bonvivánná tehette volna. Ami viszont valóban méltató bekezdéseket érdemelne: az Varga Mátyás első és második felvonásbeli díszlete, és a nálunk is jól ismert Vágvölgyi Ilona szép ruhái. Most azonban róluk is csak ennyire futotta. Sass Ervin „Csak” egy ttttartó Egyedülálló lelet a Kárpát-medencében Ha régebben kérdezik meg a szarvasi Ganyecz Mihály bácsit, hogy szerinte miként nézett ki az avar kori asz- szonyok tűtartója, bizonyára nem tud mit válaszolni. Még el is csodálkozik, hogy miért éppen tőle akarnak ilyeneket megtudni? A helyzet ma már egészen más. Mihály bácsi jól tudja, miként kötötték derekukra a hajdan élt avar asszonyok ezt a vászoncsíkot, melyre a drága tűket szúrták, s azt is tudja, hogyan húzták e végén megcsomózott vászoncsíkra a csonthengert, hogy a tű el ne vesszen, vagy meg ne szúrja a gazdáját . . . Mihály bácsi, két évig segédkezett a Szarvas határában talált avar kori temető feltárásában, melyet 1983 áprilisban kezdtek Juhász Irén irányításával. Eddig 413 sírt sikerült megmenteni. A legnagyobb meglepetést a B7-es számú tartogatta. A nevezetes napról idézzük Juhász Irénnek, a Magyar Tudomány ez évi második számában megjelent írását: „1983. április 27-én a 67. számú sírban olyan tárgyat találtunk, mely eddig ismeretlen, első és egyetlen az avar kori leletanyagban: mind a négy oldalán sűrűn, rovásjelekkel teleírt csont tűtartót.” Ganyecz Mihály is bizonyára sokszor mesélte már. miként találtak rá erre a máig is egyedülálló nyelvi emlkére. mely a 700-as évek első felére keltezhető: — Valamin koppant a lapát — idézgeti nem először —, azt hittem, hogy kavics. Aztán közelebbről megnéztem, szóltam Irénkének, hogy találtam valamit! Másnap nagyon örültünk, mikor mesélte, milyen nagy érték ez a rovásírásos tűtartó . .. * * * Azóta már sok idő eltelt, s a szarvasiak, akik hallottak akkoriban a nem mindennapos leletről, most nagy érdeklődéssel várják Juhász Irén előadását a Tessedik Múzeumban, a rovásírás megfejtési kísérleteiről. — Mindig nagyon érdekelt a í'égészet — mondja egy biológi—kémia szakos tanár. Bődi László. — Szeretek kérdéseimre választ kapni a nálam okosabbaktól. — Én is nagyon kíváncsi vagyok —.szól hozzám Ganyecz Mihály —, hogy milyen szöveget írtak a tűtartóra, amit én találtam meg . . . Kezdődik az előadás, melyet több mint 30-an hallgatnak nagy érdeklődéssel Juhász Irén először a temető helyéről, a feltárásról beszél. Nézzük a térképet, s rajta a sárga színnel jelölt sírt, a 67-est, melyben egy 40—45 év körüli nőt temettek, ÉNY—DK irányú tájolással. A mellette talált tűtartó, mint a nagyított fotókon látjuk, viszonylag jó állapotban került felszínre. Eredetijét — vesszük tudomásul ném; csalódással, de meg kell értenünk — körültekintően, megfelelő hőmérsékleten és páratartalomban őrzik. Juhász Irén laikusoknak is jól érthetően, élvezetesen beszéli el a történteket. Közben azon gondolkozunk, mekkora szerencse, hogy az országban feltárt 20—25 ezer avar kori sírból épp itt, Szarvason került elő a szakmai körökben immár nemzetközi érdeklődést kiváltott rovásírásos tűtartó. Megtudjuk, hogy 6 centiméter hosszú, mind a négy oldalán jól látható rovásjeiek találhatók. Magyarországon két temető tartalmazott hasonló leleteket, a jánoshalmi és a kiskőrös-csebepusztai, ám e tűtartókon olyan kevés rovásjel volt, hogy elemzésük lehetetlen. Nem így a szarvasi. Juhász Irén a megfejtési kísérletekről beszél. Ketten is vállalkoztak rá: Róna-Tas András, a József Attila Tudományegyetem Altaisztikai Tanszékének és Vásáry István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Turkológiái Tanszékének tanára. Kísérleteik eredménye annyiban hasonló, hogy mindketten egy démonűző fohászt véltek felfedezni a sorokban. Ám a szavak, a hangok a két szakembernél nem azonosak. Róna-Tas András ugyancsak a Magyar Tudomány előbb említett számában egyebek mellett közzétette: „ . . . Valószínűsíthető, hogy a szarvasi és a nagyszent- miklósi feliratok, ha nem is egykorúak, de egymáshoz közel állnak, és nagy ■ esélye van annak, hogy azonos nyelven íródtak, mégpedig egy török nyelven.” — Lehet, hogy még néhány évtized eltelik — fejezi be előadását Juhász Irén —, amíg megtudjuk a biztos megfejtést... „A nagyszentmiklósi kincsleletet 1799-ben találták meg. alig száz kilométerre a most előkerült szarvasi lelettől — írja előbb említett cikkében Róna-Tas András, mintha Juhász Irén záró szavait igazolná. — Azóta könyvtárnyi irodalom foglalkozott a. kinccsel. A rovásírásos feliratok megfejtését tudományos igénnyel egyedül Németh Gyula kísérelte meg, aki több ízben, legutoljára 1971-ben tette közzé megfejtési javaslatát . . . Eredményét a nemzetközi tudomány általában nem fogadta el.” . * * * Joggal hihetné az olvasó, hogy csalódottan távoztunk a múzeum; és műemléki , hónap keretében megrendezett előadásról. Nem így volt. Élvezetes, hasznos órát töltöttünk el a szarvasi múzeumban. Igaz, a biztos megfejtést nem tudtuk meg, ám valami mást igen, ami ennél is fontosabb: lehet, hogy egy aprócska juhesont tűtartó nagyobb kincs, mint egy kiló arany. Különösen, ha — mint ez a kis csontdarabka — egyedülálló a Kárpátmedencében . . . Nagy Ágnes ez itt a 67. számú sír. Ez rejtette a tűtartót . Fotó: Kovács Erzsébet 0 rádió első mikrofonsztárja A nosztalgia hullámhosz- szán gyakran idézik a régvolt világ szép vagy szépnek vélt emlékeit. Azokat az időket is emlegetik, amikor még Pesten és Budán esténként ezer ezüsttükrös kávéházban gyúltak ki a csillárok ragyogó fényei. Történetünk 1928-ban kezdődik. Muzsikaszó árad a Rákóczi úton, az Uránia mozgókép- színházzal szemben levő Ostende kávéházból. A bejárati ajtón aranybetűs tábla: Esténként Kalmár Pál énekel. Annak idején volt néhány énekes cigányprímás, mint Varjas Tóni és Horváth Gyula. A kávéházi énekesek sorát az az ismeretlen fiatalember nyitja meg, aki most cigánybanda élén áll a nagyérdemű közönség elé. A jóképű, jó kiállású, elegáns énekes színiakadémiát végzett színész. A véletlen és nem mindennapi hangja hozza a szerencsét, majd a nagy karriert. A Columbia hanglemezgyár igazgatója fedezi fel, és tíz magyar nóta éneklésére szerződteti. A rádiózás még gyerekcipőben jár. Amikor az új hanglemez megjelenik: szívesen sugározzák. A rádió elhatározza, hogy gyakrabban közvetít olyan szórakozóhelyekről muzsikát, ahol jónevű zenekarok lépnek fel. Dr. Sándor Jenő, az ismert zeneszerző erről beszélget Grosz Ödönnel, a népszerű Ostende kávéház tulajdonosával : — Színesebb lenne a műr sor — mondotta —r, ha jó hangú énekes is fellépne cigánybandával. Ismerek egy fiatal színészt. Kalmár Pált. Snejdig, fess fiú, és szép lírai tenorja van. Hallgassa meg. Grosz úr másnap meghívta a kezdő bonvivánt. A próbaéneklés sikerült. A gázsi: esténként 20 pengő, és étlap szerinti vacsora. Akkortájt 3-400 pengő, havi fizetést kaptak a színészek . . . A rádió közvetlen vonalat épített, és az Ostende kávéházból kezdődött meg a helyszíni közvetítések sora. Toll Árpád cigányzenekara kíséretével magyarnótákat, műdalokat ad elő Kalmár Pál. A közönség és a rádió- hallgatók is szívesen fogadják az újdonságot. Sokan azért mennek el, mert látni akarják, amikor leereszkedik a mikrofon, és a művész énekelni kezd .. . — Az újságok is hírt adtak arról, hogy a kávéházi pódiumon lépek fel. Nem kapatott el a közönség tapsa, és az emelkedő gázsi. Továbbképeztem a hangomat, és tanultam. Hamarosan változatosabb lett a műsorom. A cigánybandán kívül már szalonzenkar, később jazz- band kíséretével sanzonokat, slágereket, táncdalokat és jazzszámokat adtam elő — emlékezik vissza a kezdet éveire Kalmár Pál. A fiatal énekes új utat ke- restt és talált az új idők új dalainak bemutatására. Érzelmes slágereket is énekelt — de nem érzelgősen. Tiszteli, vigyázza, híven tolmácsolja a könnyűzene dallamkincseit. Visszaadja a nóták, táncdalok hangulatát. Kialakítja sajátos előadó stílusát. A kávéház ajtajára gyakran kerül a „megtelt” tábla. A portás kéri a kívülmaradottakat, hogy később jöjjenek vissza, fél óra máival .. . „Érdemes — teszi hozzá —, mert új műsort ad Kalmár Pali.” A harmincas években •— óh, ti régi erkölcsök — asz- szonyok, lányok nem járhattak kávéházba férfikísérő nélkül. Az Ostende kitalált valamit. Kalmár uzsonnahangversenyére hívta meg a kedves hölgyközönséget. Újabb nagy siker. Asszonyok, lányok az énekes fényképeit is gyűjtögették .. . Elmondható, hogy vele új fejezet kezdődött a könnyű műfaj hazai történetében. Megszületett a mikrofonéneklés sztárja és a daléne- keskultusz. Nemcsak itthon, de külföldön is kirobbanó a siker. Legnevezetesebb útja a londoni. Az angol fővárosban hónapokon át énekel a híres rajkó cigányzenekar élén. Nehéz lenne felsorolni a zeneszerzőket, akik az Ostende, majd az Emke kávéház, a felszabadulás után pedig a Márványmenyasszony étterem kedvelt énekesének ajánlották bemutatásra új szerzeményeiket. Ányos Lacival kezdhetnénk, és Zerko- vicz Bélával fejezhetnénk be a névsort. Budapest, Bécs, Berlin, Párizs és London hanglemezstúdióiban gyakori szereplő a pesti énekes* Elsőként énekelte lemezre Jávor László és Seress Rezső világhírűvé vált dalát, a Szomorú vasárnapot. Pályakezdésétől napjainkig több mint ezer lemeze jelent meg. Sági István igazgató, és a csepeli Kovács József gyűjtötte össze Kalmár Pál legtöbb hanglemezét. Nyolcvanötödik születésnapját is új kiadás üdvözli. Megjelent az Emlékszik még kislány című nagy*- lemeze. Egy vallomás, Én mndig csak adtam, Nagyságos asszonyom, Már megettem a kenyerem javát és más híres nóták, slágerek idézik a régi énekes kivételes művészetét. Ritter Aladár
