Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-22 / 248. szám

1985. október 22., kedd

fl kisiparosok, kiskereskedők adózása

Fellépni a negatív jelenségek ellen

A lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítésében a kisiparosoknak, kiskereskedőknek nélkülözhetetlen szerepük van. Tevékenységük társadalmi hasznosságát napjainkban már senki sem kérdőjelezheti meg. Békés megyében tavaly a lakossági szolgáltatások 60 százalékát a kisipar látta el, a 4 évvel korábbi 55 százalékkal szemben. Az 1984-ben életbe lépett új adó és egyéb jogszabályok további ösztönzést adtak a kisiparosoknak és kiskereskedőknek. A feltételek bárkinek lehetővé teszik, hogy szakképzettségének megfelelő kisipart, vagy kiskereskedelmi tevékenységet folytasson. (Főállásban, munkaviszony mellett vagy nyugdíjasként.)

Az új adóelőírások jelentős kedvezményeket is tartalmaznak. A korábbinál alacsonyabbak az adókulcsok, a progresszivitási sávok pedig lényegesen szélesebbek. A változást a következő példával érzékeltethetjük: ha valakinek 1984 előtt egymillió forint volt a tiszta jövedelme, akkor 200 ezer forintig 76 ezer forint adót fizetett, a fennmaradó 800 ezer forint után 75 százalékot, azaz 600 ezret. Ehhez jött még a községfejlesztési hozzájárulás. Végül a kisiparos zsebében 188 ezer forint maradt. 1984-től egymillió forint tiszta jövedelem után 365 ezer forint marad nála a végelszámoláskor. Azért, mert 200-ról 600 ezer forintra emelkedett a progresszivitási sáv, es e fölött sem 75, hanem 65 százalékos az adókulcs. A megnövekedett SZTK-t költségként számolhatják el, tehát nem befolyásolja éves jövedelmüket.

Az új adórendszer célkitűzéseit talán így lehetne röviden összefoglalni: a törvények támogatják a valós igényeket kielégítő magánkezdeményezéseket. Az adórendszer nem megfojtani, hanem munkára ösztönöznr akarja a kisiparosokat, kiskereskedőket. Az elvonás mértékét az • illetékesek igyekeztek úgy megállapítani, hogy az elvégzett munka megérdemelt díja a kisiparosnál, kiskereskedőnél maradjon, és sarkalljon a tevékenység folytatására. De ezzel párhuzamosan ne halŰ

olgozik az ember egy életen át. Ül a varrógép mellett, áll a kötőgépnél, vagy veri az írógépet ... És sorolhatnánk, hogy még mit csinál. Aztán kezd fogyni az egészség, vagy ha az nem, az idő mindenképp, s akár várta valaki, akár nem: nyugdíjba megy. Ez az élet rendje, mégis nagy változás, meg kell szokni, bele kell illeszkedni. Hiányzik a munkahelyi környezet, a családra viszont több idő jut. Segíteni az unokák nevelését, dolgozgatni a kertben, esetleg még valami munkát vállalni.

De ha ritkán is, milyen jó találkozni a többiekkel, látni őket, beszélgetni velük . . .

Mint most, ezen a péntek délutánon, mely egészen az estébe nyúlik. Békéscsabán van a találkozó, az építők munkásszállásán. Két óra után előbb csak szállingóznak, majd egyre többen jönnek, s nemcsak a helybeliek, hanem Békésről, Vésztőről, Bélmegyerről, meg a többi telepről, s a szövetkezeti bizottság fogadja szeretettel az érkezőket.

Háromkor kezdődik, s hivatalosan ötig tart a kedvezményes vásár, a találkozó nyitánya. Az előtérben két oldalt pultok, egyiken a szebbnél szebb melegítők, a másikon a méteráruk. Hamarosan mindkettő előtt rengetegen válogatnak, választanak, fizetnek. Az idő teltével sem fogy a tömeg, inkább a csomagok szaporodnak, pedig már közeledik az öt óra. Fél hat lesz, mire mindenki elfoglalja a helyét az óriási terem három,

mozódhasson fel az elvégzett munkával arányban nem álló tőke. Ami egyrészt nem illeszthető be társadalmi rendszerünkbe, másrészt jogos felháborodást válthatna ki a közvéleményben. Persze az így befolyt adók révén az államkassza is megfelelő bevételekhez jut.

A megyei illetékhivatal vizsgálatai is bizonyítják, hogy a legtöbb adózó becsületes munkát végez, és teljesíti adófizetési kötelezettségeit. De nem hallgathatunk az utóbbi években jelentkező negatív jelenségekről sem. A legmagasabb adó- kategóriába esők között aránytalanul magas azoknak a száma, akik igyekeznek kijátszani a törvényt, jogtalan jövedelemszerzésre törekszenek. A továbbiakban egy ilyen eset részleteivel ismertetjük meg az olvasókat. Hangsúlyozzuk, hogy ezzel nem a kiskereskedők, kisiparosok ellen szólunk, hanem csak azok ellen, akik nem tartják be a törvényeket.

Az elmúlt időszakban néhány kisiparosnál, kiskereskedőnél milliós nagyságrendű adóhiányt mutatott ki az illetékhivatal. Ha be tudták bizonyítani a szándékosságot, akkor a kiszabott bírságon kívül büntetőjogi felelősségre vonásra is sor került. De ez nem mindig sikerült! Ilyenkor marad a szabálysértési eljárás. A közelmúltban fejezték be egy hasonló eset vizsgálatát. A főszereplőik)^ nevét azért nem közöljük, mert elsősorban a jehosszú asztalánál, ahol 180 személyre terítettek a disznótoros vacsorához.

De előtte még beszélgetünk.

Három asszony az egyik helyen, s a vésztői Harmati Gáborné épp’ azt meséli, hogy három éve már, amikor elbúcsúzott a szalagtól.

— Kora hajnalban keltem, hogy friss pogácsát vigyek be, s valóban még meleg volt, amikor beértem. Sírtam, míg sütöttem, s a többiek előtt is eltört a mécses. Nehezen mentem nyugdíjba... De kellett a segítség a fia- méknak, különben még maradtam volna.

Anka Györgyné és Domokos Andrásné bélmegyeriek. Egyikőjük sem egészséges, de azért tartják a kapcsolatot a munkahellyel, b e-benéznek, ha a telep felé járnak. Mégis az esik a legjobban, ha őket látogatják meg, mint ez most szokás lett pár év óta. Nem kis dolog ez, mert több mint 240 a nyugdíjasa a Rute xnek.

A sok-sok asszony közt itt- ott férfiakat is látni egymás társaságában. A csabai Kacz- kó György és Prisztavok Pál — mindketten gépihurkolók voltak — nem a régi időket emlegetik, hanem a mostanit. Melyikük mit csinál, mi

lenséget tartjuk fontosnak. Az ügy részleteiről Kollár Györgyöt, a megyei illeték- hivatal főelőadóját kérdeztük.

— Mennyi adóhiányt állapítottak meg?

— Az illetőt először 1982- ben vizsgáltuk — az 1980— 81-es évek adózását —, aminek eredménye 400 ezer forint adóhiány kimutatása volt. Most az 1982—83 évek adózását ellenőriztük. A feltárt, a bizonyítható adóhiánya megközelíti az egymillió forintot. (A kisiparos egyik családtagját ugyancsak megvizsgáltuk. 1982—83-ban neki több mint egymillió forint adóhiánya volt. A vizsgálat hatására átadta üzletét a házastársának. Napjainkban őt vizsgáljuk, az eddigi adataink szerint több millió fo- ritos adóhiány várható . . .! Az esetet azért említettem, mert a kisiparos által gyártott alkatrészeket többek között ebben az üzletben forgalmazzák. A két ügy jó néhány szálon összefonódik.)

— Nekem furcsának tűnik, hogy valaki először 400 ezer, majd utána egymillió forint adóhiányt produkálhat. Bennem, laikusban már az első összegnél is felmerül a szándékosság lehetősége.

— Maga az egymilliós ösz- szeg nagysága véleményünk szerint is lehetetlenné teszi a gondatlanságot — különösen akkor, ha a pénz az illető zsebében marad — ezért adócsalás alapos gyanúja miatt feljelentést tettünk a kisiparos ellen a vám- és pénzügyőrségnél. Onnan az ügyészségre került az ügy. Az ügyészség az esetet gondatlanságnak minősítette és szabálysértési eljárás lefolytatására visszaadta az illetékhivatalnak.

— Mivel indokolta az ügyészség a minősítését?

— Az adóhiány jórészt könyvelési „hibából” eredt. Tudniillik, a kisiparos könyvelőt alkalmazott, a könyvelővel viszont nincs jogi viszonyban az adóhatóság, a kisiparos elvileg nem tud könyvelni, tehát könyvelési hibáért felelősségre vonni nem lehet, hiszen a könyvelő vétett az előírások ellen . . .

— A hallottak alapján egy róka fogta csukával állunk szemben, aminek a lényegét meg sem próbálom

a hobbija. Bár az is változik.

— Tudjátok — szólal meg mellettük Romvári György —, hogy milyen sokáig horgásztam, szinte szenvedélyesen, most meg jó ideje a méhészet a mindenem. Az idei év 18 mázsa mézet hozott.

Aztán a munkára fordul a

szó. Valamikor régen kötő kisiparos volt, majd 1951-ben megalakította hat társával együtt ennek a szövetkezetnek az ősét.

— Micsoda régen is volt ez a kezdet, a Bajza utcai Gépihurkoló Szövetkezet, ahova a saját gépeinket vittük be és negyven tagig fejleszthettünk. Csak hát nem ment könnyen, mert nagy volt az ellenállás. Aztán csak sikerült. Gyönyörű bébiholmikkal kezdtünk, majd felnőttruhákkal és más cikkekkel folytattuk.

És szépen fejlődött a szövetkezet, amit vezetett, s később, amikor már naggyá vált, akkor is hű maradt hozzá, s mint részlegvezető, innen ment nyugdíjba.

Tőlük a másik asztalhoz ülök, Uhrin Pálné mellé. Hat évig volt máig is emlegetett gépírója a szövetkezetnek. Ö sem felejti azt a szeretetet, amiben része volt a hosszas betegség alatt, s a leszázalé- kolás után is.

megérteni. Maradjunk inkább egy egyszerűbb kérdésnél, az úgynevezett könyvelői „hibáknál”.

— A könyvelő egyszerűen nem könyvelte le a nagy összegű bevételeket, olyan anyagokat vásárolt és számolt el költségként, amelyekről nem volt bevételi számlája.

— És ki tette el az el nem könyvelt bevételeket?

— A tulajdonos, persze, elfelejtette ellenőrizni, hogy alkalmazottja elkönyvelte-e, avagy nem.

— Mennyi fizetést kapott ez a könyvelő ezért a minősíthetetlenül slendrián munkáért?

— Hivatalosan 1500 forintot, havonta.

— A szabálysértési eljárás során mit tehetett az illeték- hivatal anak érdekében, hogy a kisiparosok jövőre ilyen nagyságú adóhiányt ne próbáljanak összehozni?

— Élve a törvény adta lehetőségekkel, a kimutatott adóhiány 50 százalékát, csaknem 500 ezer forint bírságot kell fizetnie. (A könyvelőnek pedig bevonták a könyvelői engedélyét.) A bíságon kívül. az eddigieknél sűrűbben vizsgáljuk a legnagyobb adózókat. Alaposabban, szélesebb körűen mérjük fel a kisiparosok, kiskereskedők tevékenységi körét, a vizsgálatainkba a jövőben gyakrabban vonjuk be a társszerveket — például a gazdasági rendészetet. Ezzel azt akarjuk elérni, hogy minél kevesebb lehetőség maradjon a jövedelmek letagadására, eltitkolására, a különböző rafinált manipulációkra.

Még egyszer hansúlyozni szeretném, hogy a fenti és a hozzá hasonló példák a kivételek közé tartoznak. A kisiparosok és kiskereskedők munkájára az elkövetkezendő években is nagy szükség lesz a különböző szolgáltatások területén. Valamennyi becsületes kisiparos, kiskereskedő érdeke, hogy a jövőbe megszűnjön a milliós nagyságrendű adóhiányok produkálásának lehetősége. Az illetékhivatal intézkedései várhatóan mérséklik a negatív tendenciát. De önmaguk lehetőségeit ők sem léphetik át, ezért véleményem szerint az sem ártana, ha a játékszabályok az eddigieknél erősebb korlátokat állítanának a jogtalan jövedelemre törekvők útjába.

Lovász Sándor

Még folytatnák a szót, de már mindenki a helyén ül, s Laczó Jánosné, a szövetkezeti bizottság elnöke üdvözli a nyugdíjasokat. Majd elmondja, mennyire bevált az a kezdeményezés, hogy ne csak a szocialista brigádok látogassák meg őket, hanem az olyan nyugdíjasok is, akik még jól bírják magukat és szívesen teszik. Egy kis ajándékkal toppannak be a régi kollégákhoz, szaktársakhoz, meghallgatják, kinek mi a gondja, s a problémákat továbbítják a vezetőkhöz, hogy amiben tudnak segítsenek.

Megérdemlik azt a jutalmat — egy-egy szép kerámiatárgyat — amit most kapnak. Fekete Istvánná, Borbély Andrásné, Plesko- nics Mihályné, Szűcs Imre, Fehér Lászlóné, Vincze László és a többiek.

Ezután az elnök, Havas István veszi át a szót és a szövetkezet eredményeiről beszél. Van is miről, hiszen 30 százalékkal nőtt a termelés, mindenütt jók a munkakörülmények, a keresetek is magasabbak lettek, s a tavalyi nyereség duplájára számítanak.

Mire befejezi a rövid beszámolót, a nőbizottság tagjai elkezdik a felszolgálást. Alig fér a tányéron a nagy adag hurka, kolbász, a krumplival és kétféle párolt káposztával. S a jó étvágyban sincs hiány.

A jó kedvben sem, melyhez az alaphangot a gyulai zeneiskola nosztalgiaegyüttese adja meg műsorával. Hogy aztán még sokáig együt szórakozzanak ...

V. iM.

A Rutex nyugdíjasai

Habsztirolban

Kígyózik a sor a csemegepultnál. Mérik, csomagolják a felvágottat, a tőkehúst, a főzőkolbászt. A zöldségesnél szintén. Dekázgatják a citromot, a paprikát, a szilvát. A türelmetlenebbje nem kíván részt vénni ebben az ideget roncsoló, időt rabló tortúrában. Fogja magát és leveszi a polcról, a hűtővitrin rácsáról a habsztirol tálcán elhelyezett, fóliával összefogott sajtot, hót-dogot, hurkát és padlizsánt. De tisztában van-e a vevő*az ipari és a bolti előre csomagolás ellentmondásaival? Tudja-e, hogy ez a korszerű és ízléses csomagolás mennyibe kerül neki és a népgazdaságnak?

Hallom az ellenvetést: aki nem akar sorban állni és luxus igényei vannak, fizessen! A fogyasztók többsége megkedvelte e praktikus csomagolási módot, eszébe sem jut, hogy ezeket az árukat zacskóba mérve, olcsóbban is megvehetné. A lelke rajta, mondhatnánk közömbösen, ha csupán erről lenne szó. Vannak ugyebár az úgynevezett fehér termékek, amelyek puritán egyszerűségükkel hívják lel magukra a figyelmet. Éppen a csomagolóanyag olcsósága révén takaríthat meg a vevő néhány forintot. A per- sclyes malaccal illusztrált csamagok azonban nem nagyon akarnak teret hódítani. Az ipar és a kereskedelem sem kp két kézzel a lehetőségek után. Dúl a harc kettőjük között, képtelenek megegyezni. Mindennek a levét pedig a fogyasztó issza meg.

Az ipari vállalatok általában nagy tételben csomagol- í'ak, nem szívesen vállalkoznak kisebb kiszerelésű áruk szállítására. Az árképzés jelenlegi szabályai olyanok, hogy a kereskedelem kénytelen ezzel a munkával is megbirkózni. Azonos csomagolóanyag használatakor ugyanis az ipari csomagolás drágább, mint a bolti. Az ipar költségeibe beleszámít a csomagolóanyag, a munkabér, az energia ara, míg az üzletek csak a csomagolóanyag költségeit tehetik hozzá a fogyasztói árhoz. Így a 20 dekás trappista, óvári vagy Balaton sajt árát az ipari csomagolás 1,60-nal drágítja, a kereskedelem viszont 30—40 fillért számíthat fel. Ezért a kereskedelem gyakran alkalmaz zsugorfóliás, lálcás csomagolást. Ezeket az anyagokat árunak tekintik, úgy növelik a csomagolt termékek árát, mintha a fóliát, a lálcát külön értékesítették volna. Ugyanakkor a csomagolóanyagok után is fizetnek forgalmi adót. Mindez indokolatlanul drágítja az előre csomagolást. A húsipar például azt mondja: vállalkozom a darabolásra, az előre csomagolásra, de a termelői ár nem garantálja az ehhez szükséges fedezetet. Javasolja, hogy emeljék fel a kiskereskedelmi árrést. Erről viszont a boltosok hallani sem akarnak. Joggal, hiszen az amúgy sem magas árrés 2—4 százalékkal csökkenne. Az sem megnyugtató, hogy az ipari előre csomagolásnál az árszabályozás a csomagolás díját a fogyasztói ár százalékában határozza meg. Kézenfekvő: az ipari üzemek igyekeznek minél drágább és nagyobb ada- gú árut becsomagolni, forgalmazni. De a kereskedelem is ugyanebben érdekelt, mert az olcsóbb tőkehúsok, a hús- készítmények eladását is egységes haszonkulcs szabályozza.

A kereskedelem azonban kényszerpályán mozog. Nem tehet mást, mint vág, szeletel, csomagol. Erre külön emberek kellenek. A békéscsabai 100-as ABC-ben például hárman hetente 150—160 ezer forint értékű árut mérnek, csomagolnak, amely havonta félmillió forintot jelent. Naponta egy mázsa sajtot szeletelnek, göngyölnek fóliába. Tegyük hozzá: az ipar mindössze 3-4 fajta sajttal teszi ugyanezt, a boltban ezen kívül még 8—10-félét csomagolnak. Ezután már csak az a kérdés: mennyibe kerül ez nekünk, vevőknek? Persze, a csomagolóanyag ára sok mindentől függ. Többek között attól, hogy nagykereskedelmi vagy termelővállalattól vesziki-e a tálcát, a fóliát. A Göngyölegellátó Szövetkezeti Vállalat például forgalmi adóval növelt nagykereskedelmi áron értékesíti a csomagolóanyagot, aki viszont közvetlenül a feldolgozótól szerzi be, olcsóbban hozzájut. Legalább hétfajta habsztirol tálca van forgalomban, ezeknek az ára nagyságtól függően vál- tuzik: nagyjából 50 fillértől 1,40 forintig. Van, ahol csak a tálca árát számítják fel, a fóliát ingyen adják, másutt mindkettőt megfizettetik a vevővel. Ezek szerint az sem mindegy, hogy állami vagy netán szövetkezeti boltban vásárolunk ilyen terméket. A nagyobbik baj az, hogy az üzletekben nem kapunk egyértelmű tájékoztatást a tálca, a fólia, a benne levő áru áráról, súlyáról, a fogyaszthatósági időről. A legtöbb helyen a csomagon csupán a teljes árat tüntetik fel, amiből aligha derül ki: miért és menynyit fizet a vásárló. A kereskedők azt mondják: az újabb címke 30 fillérrel megemelné a csomagolás díját.

Természetesen úgy gondolják, hogy ezt a vevő fizetné meg. Magyarul: ha pontos tájékoztatást akarunk, nyissuk ki a pénztárcánkat. Arról már nem szól a fáma, hogy mindezt rendeletek szabályozzák, írják elő, és a fogyasztói érdekvédelem legelemibb követelménye. Arra apellálni, hogy a vevő jóhiszemű, elviszi a tálcát, a csomagot megfelelő információ nélkül is, nem a legtisztességesebb megoldás. Az üzleteket járva az is szembe ötlik: nem mindig ésszerű a bolti előre csomagolás. Láthat az ember méregdrága primőrt, elszíneződött hosszú karajt, virslit ugyancsak nem olcsó habsztirol tálcán. Kérdés: mi indokolja többek között a 30 forintos uborka, a 15 forintos körte, a 104 forintos gomba tálcás csomagolását. Szerintem nagyon sok esetben az áttetsző fólia is megtenné.

Dehogy akarom én a korszerű előre csomagolást megkérdőjelezni, hiszen az önkiszolgálás el sem képzelhető nélküle. Az ipart, a kereskedelmet is megértem. Igazodnak a mostani rendszerhez. Azt viszont joggal elvárhatja a fogyasztó — a pénzéért —, hogy akkor alkalmazzák ezt az egyébként üdvözítő módszert, ha az áru természete és az ára elfogadhatóvá teszi. Annál is inkább, mert az alapanyagot, a polisztirolt tőkés importból, dollárért szerezzük be Seres Sándor

Újabb idegenforgalmi látványosságok

A Keszthelyi Helikon Kastélymúzeum és a Balatonszentgyörgyi Közös Községi Tanács közösen helyreállit- tatja az épülő kis-balatoni tározó szomszédságában lévő Vörs községben található szép régi kúriát. A patinás épületben már jövőre megnyílik a KishBalaton élővilágát bemutató állandó kiállítás. Egyidejűleg Balatongyörök határában is dolgoznak egy kúria helyreállításán. A tóközeli épületben Nagy Endre afrikai trófea-, festmény- és grafika-, továbbá néprajzi gyűjteménye kerül közönség elé. A híres tanzániai vadász közreműködésével a kúria nagy kiterjedésű parkjában vadaskertet is kialakítanak.