Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-02 / 205. szám

1985. szeptember 2., hétfő o Beruházásaink első féléve Oktatástörténelmünk négy évtizedéről Az Állami Fejlesztési Bank Szegedi Területi Igazgatósá­gának tájékoztatása szerint az idei első félévben megyénk­ben 20 százalékkal kevesebbet fordítottak beruházásokra, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. Különösen visszafogottá váltak a szövetkezeti fejlesztések, a vállalati beruházások, jelentősen megnövekedett viszont az úgyneve­zett egyéb — tehát nem célcsoportos állami beruházások összege. Ez utóbbi csaknem teljes egészében a békéscsabai biológiai szennyvíztisztító telep építésének számlájára ír­ható. A szövetkezeti beruházások csökkenését pedig az ma­gyarázza, hogy az intenzív gabonaprogram keretében meg­valósuló tárolótér-bővítés tavaly már elérte tetőpontját. Figyelemre méltó változás, hogy az MNB által finan­szírozott szövetkezeti fej­lesztések csökkenésével az ÁFB vált az első félévi me­gyei beruházások fő pénze- lőjévé, ezenbelül a vállalati beruházásokhoz most két­szer annyit adott a fejleszté­si bank, mint egy esztendő­vel korábban. o Ha a beruházási tervek időarányos teljesítését vizs­gáljuk, az összkép tovább tarkul. A tervteljesítés — a tavalyihoz hasonlóan — 40 és fél százalék körül alakul. Ebben jelentős súlyt képvi­sel a szénhidrogénipar fej­lesztésében elérj megfeleli» ütem, a közforgalmú vasút­hálózat-fejlesztés, az út-j hídépítések és -korszerűsí­tések tervszerűsége. Ugyan­akkor a vízkárelhárítás és a mezőgazdasági vízszolgálta­tás terén elhatározott idei fejlesztéseknek csak 22 szá­zaléka valósult meg az első félévben. Az ÁFB illetékesei azt is megállapították, hogy a vál­lalati beruházásoknak nem­csak a száma és súlya nőtt, hanem javult a fejlesztések kivitelezésének ütemezése is: az elmúlt évi 31 és fél szá­zalékkal szemben most ja­nuártól júliusig az előirány­zott éves fejlesztés 44 szá­zalékát oldották meg a be­ruházók és kivitelezők, pe­dig a feladatok összességé­ben 43 százalékkal nőttek ebben az időszakban. Feltűnően sokat költöttek beruházóink tőkés importból származó gépekre: kisebb hányadban a kőolajkutatás és -fúrás eszközfejlesztése során, de a meghatározó eb­ben a folyamatban mégis az Orosházi Üveggyár beruhá­zása, amely az élelmiszer­csomagoló üvegek gyártásá­nak fejlesztésére irányul. Még egy dolgot érdemes megjegyezni, mielőtt a je­lentősebb fejlesztések ismer­tetésére térnénk: a délkelet­magyarországi átviteli utak bővítésének, a békési Ket- tős-Körös-híd, valamint a békési transzformátorállo­más építésének előrehalad­tával megállt megyénkben az építkezésekre folyósított összegek növekedése. Az év első hónapjában ez az ösz- szeg már csak a 93 százalé­kát érte el a múlt évinek, ami viszont 149 százaléka volt az azt megelőző eszten­deinek. 1982-ben pedig 79 százalékkal fordítottunk töb­bet az első félév alatt épí­tésre, mint 1981-ben. o Az ÁFB finanszírozásával megvalósuló beruházások körében idén az első félév­ben a már kiemelt vállalati fejlesztések mellett igen je­lentősek a folyamatban levő célcsoportos állami beruhá­zások. Ezek között első he­lyen szerepel a kőolaj- és földgázvezeték-rendszer, a kőolaj- és földgáztermelés fejlesztése, a villamosener- gia-elosztó hálózat bővítése és rekonstrukciója. A víz­kárelhárítás programjának részeként folyik a Kettős- Körös bal parti töltéserősí­tése, az NK XIV. öntözőfürt hatásterületének vízrendezé­se, a Fekete-Körös jobb par­ti töltéserősítése, Nagyka­marás térségének vízrende­zése, a Dögös-Kákafoki-fő- csatorna fejlesztése. Ugyanígy halad a közfor­galmú vasúthálózat fejleszté­se a Gyula—Sarkad és Sza- jol—Gyoma vonalon, vala­mint az országos távbeszélő hálózat fejlesztési program­jának Békés megyei üteme. A hídépítő-beruházásokból befejeződött a békési Ket- tős-Körös-híd építése és elő­készítették a gyomaendrődi Hármas-Körös-híd kivitele­zését. A vállalati beruházások közül említést érdemel a Sarkadi Cukorgyár VI. öt­éves tervi rekonstrukciója, amely az első félévben a vártnál lassabban haladt, ami miatt ezekben a hóna­pokban a kivitelezőknek megfeszítetten kell dolgoz­niuk. A mezőhegyesi cukor­gyárban is csúszik — gépbe­szerzési nehézségek miatt — a szinttartó beruházás befe­jezése. Az Orosházi Üveg­gyárban már üzemel az NSZK-ból beszerzett üveg­gyártó automata, a gyulai Termál kemping építése vi­szont továbbra is késik, a kivitelezést egy sor tervmó­dosítás hátráltatja. o Külön fejezet a vége felé közeledő terménytároló-épí­tési program, amelynek ke­retében Dévaványán, Batto- nyán és Békéscsabán egy- egy tároló létesül (ebből a békéscsabai már üzembe is lépett), Szarvason és Sar­kadon egy 6, illetve egy 4 ezer tonna befogadású fém­siló épül (a sarkadi üzembe helyezése időközben meg­történt). Az energiafelhasználást ésszerűsítő gázprogramban a vizsgált időszakban Mezőko- vácsháza—Végegyháza, Szarvas—Gyomaendrőd, De- rekegyháza—Nagyszénás, Új­kígyós és Pusztaföldvár tér­sége szerepel (elsősorban az itteni üzemek olajfelhaszná­lásának gázzal történő fel­váltásával), valamint a KE- VIÉP békéscsabai aszfaltke­verő telepe. K. E. P. Aratás előtt 320 ezer hektár napraforgó Auguszuts utolsó napjaiban megkezdték a napraforgótáblák vegyszeres kezelését, az úgyne­vezett regionozást. A kémiai anyaggal a termelők gyorsítják az érést és betakarításra kész állapotba hozzák területükön a növényállományt. Az egyenlete­sen elfonnyadt, „beszáradt” tá­nyérokból azután a gépek könnyebben kipergethetik a sze­meket. Egyelőre csak kisebb területeken került sor erre a beavatkozásra — mindenekelőtt Szolnok, Baranya, Békés és Fe­jér megyékben —, az elmúlt napok esőzései ugyanis átme­netileg késleltették a munkát. öt gyárban dolgozzák föl az idei termést. A mezőgazdasági nagyüzemek 320 ezer hektáron termesztenek napraforgót. A nö- vényolajípar újabb termelők je­lentkezésével is számol 1986­ban. A repce felvásárlási árát ugyanis — az 5 százalék alatti, illetve a 45 százalék feletti eru- kasav tartalmú termésnél — hozzávetőleg 10 százalékkal nö­velték. Ez a jövedelemtöbblet feltehetően fokozza az érdeklő­dést a repce termesztése iránt. A napraforgó betakarításával egy időben megkezdődnek a jö­vő évi szerződések előkészítő munkái. Az ipar igyekszik öt évre szóló megállapodásokat kötni, ezekkel középtávon biz­tonságossá teheti üzemeinek el­látását. A növénytermelési rend­szerekkel már megkezdték az előzetes tárgyalásokat; a jelek szerint a feldolgozó ipar a kö­vetkező években is hozzájut majd a szükséges mennyiségű alapanyaghoz. Ez azért is elő­nyös, mivel a növényi olajok exportértékesítési lehetőségei viszonylag kedvezően alakulnak. Ismeretes, hogy a pedagógusok nem végzettségszerző szakmai, világnézeti továbbképzését azonnal napirendre tűz7 ték a felszabadulás után. Minthogy a letűnt kurzust megélt pedagógusok az antifasiszta, demokratikus feladatok megoldására fontos tényezőknek szá­mítottak, az első átfogó tömegszerve­zet, a Budapesti Nemzeti Bizottság sür­gette az Ideiglenes Nemzeti Kormány­nál a tanárok átképzésének azonnali megszervezését. Az 1945. július 30-ától augusztus 15-ig Budapesten tartott elő­adássorozat az első mozzanat a tovább­képzés azóta írható történetében. Bu­dapesti és vidéki középiskolai tanárom kát hívtak egybe, akik előadásokon, szemináriumokon kaptak újszerű tá­jékoztatást az irodalom, a történelem, a néprajz, a földrajz, a zenepedagógia és a képzőművészet tudományágakban. Andics Erzsébet, Mód Aladár, Ortutay Gyula, Mendöl Tibor, Ádám Jenő, Pát- zay Pál és Veres Péter tartott előadást. E tanfolyam anyagát az Országos Köznevelési Tanács 1945-ben „Demok­rácia és nevelés” címen kinyomtatta, s ez lett a felszabadulás utáni első to­vábbképzési kiadvány. Eljárási rend­szert alapozott a továbbképző tanfolya­mot elrendelő szakkormányzat, a Tele­ki Géza vezette Vallás- és Közoktatás- ügyi Minisztérium azzal, hogy a köz­ponti előadásokon részt vett hallgatók kötelesek voltak nagyobb körzetükben (megyében) továbbadni kollégáinak a szerzett ismereteket. Így kezdődött a továbbképzés azóta is szakadatlan láncolata. Maga a to­vábbképzési rendszer — a látszat elle­nére is — mindmáig alakulóban van. Várat magára a legcélszerűbb megol­dás: a szakminisztérium koordinálása mellett egy olyan posztgraduális (a diplomaszerzést követően felsőoktatási intézményben folyó) szakmai képzés, melynek elvégzését valamilyen módon anyagilag is elismernék. A világtörténelem valamennyi okta­tási intézménye valamilyen központi feladatot oldott meg, valamilyen célt szolgált, s előre körvonalazott modellt kellett megközelíteniük neveltjeinek. Ezeket a követelményeket a modern pedagógia nevelési célkitűzései sum­mázzák. Ha a nevelési célokban meg­fogalmazott gondolatokat vizsgáljuk, az elmúlt négy évtized gazdag a fordula­tokban. A felszabadulást követő évek­ben a demokrata gondolkodású ember nevelésé a cél. Ez a demokráciakép azonban messze volt azoktól a realitá­soktól, amelyek között a magyar nép a felszabaduláskor élt, s amely elé tekintett. Kiemelkedő jelentőségű az egy évvel korábban elvileg létrejött általános is­kolák 1946-os tantervi célkitűzése. Az általános iskola feladata — szól a tan­tervi szöveg — a tanulók egységes, alapvető, nemzeti műveltséghez jutta­tása, képessé tétele minden irányú to­vábbképzésre és önművelésre. Az alkotmány törvénybe iktatása után az 1949-es tantervi követelmény — a polgári ideológiával szakítva — a Népköztársaság szolgálata. A cél az ön­tudatos, fegyelmezett állampolgár, aki szereti a munkát és minden áldozatra kész a nemzeti függetlenségért, s a dolgozók nemzetközi ügyéért. A hatalmas társadalmi változásnak alárendelten alakult át az iskolarend­szer, s vele kapcsolatban elmondható: csak a változás benne az állandó. A rendszer modernizálását illetően az el­ső időszaktól kezdve két alapelv érvé­nyesülése figyelhető meg. Egyrészt az új iskolatípus keresése közben — igen helyesen — érvényesült a magyar ok­tatástörténet folyamatossága, azaz a nálunk már megalapozott rendszert épí­tették tovább; másrészt olyan újat hoz­tak létre, amely a hazai célok szolgá­lata mellett feleletet adhat a nemzet­közi szintű kihívásokra is. Az eltelt négy évtized egyik legna­gyobb alkotása az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. augusztus 16-i 66506 1945. számú rendeletével létrehozott általános iskola, amely a népiskola fel­ső, a gimnázium alsó tagozata és a pol­gári iskola helyébe lépett. A jogsza­bályt vitatok érveiben — hogy tartal­milag és anyagilag nem készítették elő kellőképpen a 10—14 évesek egységes iskoláját — sok az igazság, mégis a forradalmi idők egyik legjobb lépése­ként tarthatjuk számon e jogszabály- alkotást. Ugyanis öt-hat év alatt ala­kult ki országosan az elképzeléseket megközelítő általános iskolai hálózat. Néhány évig Békéscsabán — csakúgy, mint a nagyobb településeken általá­ban — a volt népiskolák 5—8., a fiú- és lány polgári iskolák 1—4., illetve a gimnáziumok (az ev. Rudolf Gimn.) I —IV. osztályaként működött az általá­nos iskola. Elképzelhető, micsoda szín­vonal-egyenetlenség volt egy helységen belül is! A Békéscsabához hasonló na­gyobb településeken 1947-ben a gim­náziumi és polgári iskolai tanárok széthelyezésével egységesebbé tették az általános iskola felső tagozatában az oktatás színvonalát. Ennek ellenére még mindig igen nagy a szóródás mi­nőségi tekintetben az általános iskolák között a helységek nagyságrendje sze­rint. Sok függött az iskolafenntartóktól is. S minthogy az 1945. évi földtörvény alapjaiban érintette az iskolák többsé­gét fenntartó felekezeteket — 1946 őszén 1213 iskola állami és 2392 fele­kezeti —, ezért már csak az anyagi hát­tér megteremtése is időszerűvé tette az államosítást. Az iskolák államosításáról szóló 1948. évi 33. te. megalkotása után különösen az általános iskola haté­konysága növekedett. Ekkor országos küzdelem kezdődött a hátrányos hely­zetben élő iskoláskorúak iskoláztatása érdekében, mert a ’40-es évek végén az 1. osztályba beiratkozottaknak mindössze 50 százaléka jutott a 6. osz­tályig, és csak egyharmada szerzett bi­zonyítványt a 8. osztályról. A hetvenes évek elején a nevelés is az oktatás közvetlen szolgálatába ke­rült, amikor a tananyagcsökkentés jel­szavával egy bizonyos mennyiségű törzsanyag ismerete vált célkitűzéssé. A nyolcvanas évek elején pedig az alkotásokra kész, nyitott ember a ne­velési követelmény, akiben él a mű­velődés igénye és az önművelés kész­sége. A nyolcvanas évek közepén a ré­gi, kettes tagoltságú, alsó, felső tago­zatú iskolakép helyébe hármas tagolt­ságú nyolcosztályos általános iskola ki­alakítása a cél. Miközben a közoktatás fejlesztésére szövegezett 1982. áprilisi MSZMP KB-határozat és az ennek alapján 1984. május 10-én elfogadott mi­nisztertanácsi programban a hármas ta­goltságú általános iskola tartalmának meghatározása feladatként szerepel, a Békéscsabai Padrah- Általános Iskolá­ban kísérletképpen már ez a rendszer működik. Kezdő tagozat az 1-3., átme­neti a 4-5. és befejező a 6-8. osztály. Az életkörülmények változása ered­ményeként gyorsulva fejlődő (akcelerá- lódó) új generáció nagyobb befogadó- képességére tekintettel a 4. osztályban kezdik a négy évtizede még az 5. osz­tályban kezdett oktatási, nevelési gya­korlatot. A tantárgyakat szaktanárok oktatják, s az osztályt osztályfőnök ve­zeti. Az áttekintés természetesen koránt­sem teljes, mindenesetre vázlatos ké­pet ad az eltelt négy évtized oktatás- történelméről, mely mindenképpen ta­nulsággal szolgál a jövőt tekintve is. Dr. Virágh Ferenc * Elhangzott a Békéscsabai 5—6. számú Ál­talános Iskola felszabadulásunk 40. évfor­dulójára emlékező ünnepélyes tantestületi ülésén. „nranyesö” diplomában Az ünnepi díszbe öltözött debreceni, városi sportcsar­nok nézőterén sok-sok. Bé­kés megyéből ismerős arcot lehetett látni. A rokonok, is­merősök meghatott pillantá­sokat küldtek a játéktéren elhelyezett széksorok felé. A diplomára várók ültek elöl, s bizony, ők már két sorban is elfértek, nem úgy, mint a pálya előtt álló, majd 450 elsős, akik ezen a 27. tanév­nyitó és diplomakiosztó ün­nepségen válhattak a Deb­receni Tanítóképző Főiskola „felkent” diákjává. Ám tartsunk rendet a szombat délelőtti nagy ese­mények felsorolásában. A főiskola főigazgató-helyet­tese, dr. Szekerczés Pál, mint ünnepi szónok, nem volt könnyű helyzetben. Hi­szen egyszerre kellett szól­jon a pálya legelején állók­hoz, s azokhoz, akik immár 70, 65, 60, vagy ötven esz­tendeje vették át tanítói, vagy ahogyan ő mondta, néptanítói diplomájukat. Szavai, melyek a pedagógus- pálya szépségét, vállalásait, nehézségeit ecsetelték, a „friss diplomásokban” emlékeket idéztek a magyar történelem sorsfordulóiról, egy-egy ked­ves tanítvány arcáról, a sike­rekről és kudarcokról. A fiatalok e szavakat inkább értették, mint érezték. De azt ők is tudták, sokat kell küzdeni, dolgozni azért, hogy akár néhány széksorral is előbbre kerüljenek ... Szép és mindenki szá­mára megható volt a fiata­lok eskütétele, melynek szö­vegét dr. Kecze László fő­igazgató-helyettes mondta el. No és a képzőssé avatás má­sik, hagyományos ceremó­niája, amikor dr. Nyilas Ti­bor főigazgató mindenkivel egyenként kezet fogott. Az ismeretlen, nagy próbatéte­lek előtti izgalom, remény és öröm jeleit lehetett leolvas­ni az immár főiskolás diákok arcáról. S ezután léptek elő fősze­replővé az előbb felsorako­zó generációt tanítók taní­tói. A rubin-, vas-, gyémánt- és aranydiplomákat a fő­igazgató nyújtotta át. A „friss diplomások” már ne­hezebben lépdeltek ki, hogy az oklevelet, a Pedagógusok Szakszervezete főtitkára, dr. Voksán József jókívánságait tartalmazó szép köszönetét s a gyakorlóiskola kisdobo­sainak virágait átvegyék. De jólesett mindnyájuknak ez az elismerés, ez a figyelem. A 70 éve végzett rubin­diplomások, s a 65 éve vég- zatt vasdiplomások két vi­lágháborút is átéltek, s a 60 éve diplomázott gyémánt-, és az ötven éve esküt tett A Vasdiplomás Jeges Karcsi bácsi aranydiplomások nélkül mai oktatásügyünk, életünk nem jutott volna arra a színvo­nalra, amit ők egykor talán elképzelni sem mertek. Megyénkből a dombegyhá­zi Eszes M. Klára, az oros­házi Jeges Károly és a vész­tői Oskó József vehette át a vasdiplomát, a gyémántot pedig Orosházáról Dévényi Ilona, Farkas Józsefné és a mezőkovácsházi Kávai Ist­vánná kapta meg. Ezenkívül tizenöten részesültek még aranydiplomában. A főiskola gyakorlóisko­lájának ebédlőjében elegán­san megterített, ünnepi asz­tal várta az idős pedagógu­sokat. A „hazaiakat” az ün­nepségen részt vevő dr. Be­csei József, a megyei tanács elnökhelyettese is köszöntöt­te. Volt idő a múlt idézge- tésére, köszöntőkre, s a jelen megcsodálására is. „Igen. igen, ha a mi időnkben ilyen iskolák lehet­tek volna” — hangzott a folyosón. Jeges Karcsi bá­csi pedig igazán elemében volt. Vasdiplomával a zsebé­ben már az öt év múlva ese­dékes találkozó lehetőségei­ről mesélt mosolyogva. Dé­vényi Ilona — nem ám né­ni, mert fiatalos mozgásához, derűjéhez valahogy nem il­lik — is inkább a pálya szép oldalait igyekezett megfogal­mazni. Azért s2ép halkan szó esett az alacsony nyugdíjak­ról is. Nem ünneprontáskép­pen, csak fájó tényként. Búcsúzóul egy idős asszony visszaszólt társainak: „Egy dolog hibázik csak gyerekek. Bennünket egykor szeretet- re. áldozathozatalra megta­nítottak, csak élni nem . ..” A szép napnak hamar el­jött a vége. A megyénkből valókat már várta a Békés Megyei Tanács busza. Az egykor egy képzőbe járók, az ország más-más településeire került barátok, iskolatársak nehéz szívvel búcsúztak. Lát­szott rajtuk, boldogok voltak ezen a napon. Gondoltak rá­juk, szeretettel vették őket körül. S mindenki, aki nézte őket. érezte, mily csekély elisme­rés ez ahhoz képest, amit ők tettek . . . Kép, szöveg: B. S. E. Gyülekezés az ünnepi ebédhez

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom