Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-13 / 189. szám
1985. augusztus 13., kedd UNIDO-világkonferencia Bécsben Iván Endrét választották a tanácskozás elnökévé Sieger osztrák alkanccllár (jobbra), az ENSZ-szervezet két vezetőjével (Telefoto) TELEX • MOSZKVA Magas rangú katonai vezetők, kiemelkedő tudósok, a szocialista és mást országokból érkezett vezető szakemberek, valamint a Japán elleni háború egykori katonáinak részvételével hétfőn tudományos konferencia kezdődött Moszkvában, amelyen a japán militarizmus feletti győzelem tanulságait és tapasztalatait elemzik. • PEKING A Szovjetunió részvétele a japán hódítók elleni háborúban, a kvantung hadsereg felmorzsolása, Északkelet- Kína és Korea északi részének felszabadítása meggyorsította a japán kapitulációt és megrövidítette a második világháborút — hangoztatja a Csingcsi Zsipao című kínai napilap. Megállapítja, hogy a Szovjetunió jelentős mértékben járult hozzá a japán imperializmus teljes szétzúzásához. Kína északkeleti részének felszabadításában a szovjet hadsereg számos parancsnoka és katonája halt hősi halált. Harbinban és Daljanban szovjet hősi emlékmű jelképezi a kínai és a szovjet nép vérrel megpecsételt barátságát — írja a lap. • BEJRUT A/, elmúlt két hónap legtöbb áldozatot követelő ösz- szecsapásai zajlottak a hét végén Bejrútban. A harcok — váltakozó hevességgel — hétfőn hajnalban is folytatódtak. Szombat délután óta a szemben álló vallá&i-politi-' kai közösségek, a keresztények és a muzulmánok közötti harcoknak 10 halálos áldozata és 47 sebesültje van. A rakéták, aknák és nehéztüzérségi lövedékek elől a lakosság kénytelen volt lé- gópincékben menedéket keresni, • HAIFA Az érkezés előtt két órával lemondták az amerikai 6. flotta három hajójának izraeli látogatását. A kötelék vasárnap reggel érkezett volna négynapos „udvarias- sági látogatásra” Haifa kikötőjébe. A nukleáris meghajtású Nimitz repülőgép- anyahajó, a South-Carolina cirkáló és egy romboló ősz szesen 7 ezer emberrel a fedélzetén tett volna látogatást az izraeli kikötőben. Az amerikai nagykövetség szóvivője nem volt hajlandó kommentálni az ügyet. A hadihajók egyébként Haifától mintegy száz kilométerre, a libanoni partok közelében cirkálnak azóta, hogy az amerikai TWA légitársaság egyik gépét Bejrútba térítették. • MANILA Tizenkét évi önkéntes száműzetés után hétfőn az Egyesiült Államokból visszatért Manilába a fülöp-szige- teki ellenzék egyik vezéralakja, Raul Daza volt képviselő. Marcos elnök kérésének eleget téve, Daza részt vesz az elnökválasztási kampányban. • JOHANNESBURG A dél-afrikai Durban város körzetében az egy hete tartó súlyos zavargásoknak a hét végén újabb fekete áldozatai voltak. Hat sízemély, köztük egy néger rendőr vesztette életét a város feketék lakta negyedeiben kitört zavargások következtében. A hét eleje óta hatvanötre emelkedett a halálos áldozatok száma, a sebesülteké pedig elérte a huszonnégy főt. Pretoria- körzetében — mint azt a rendőrség vasárnap közölte — egy néger rendőr szénné égett holttestét találták meg; itt a tömeg vendégmunkások szálláshelyét, és egy néger tulajdonában levő üzletet gyújtott fel. Hétfőn Bécsben megkezdődött az ENSZ iparfejlesztési szervezete, az UNIDO világkonferenciája. Ez az első tanácskozás, amelyet az UNIDO, amely eddig a világszervezet közgyűlésének alárendeltségében működött, önálló ENSZ-intézményként tart. Az egyhetes, jelentős tanácskozás elnökévé egyhangúlag magyar szakem-' bért, Iván Endrét választották, aki már eddig is az ENSZ vezető testületé, az Iparfejlesztési Tanács élén állt. Hazánk küldöttségét Petrán János nagykövet vezeti az ülésen. A Hofburgban rendezett konferencián az ENSZ főtitkára nevében Carl Fleisc-. hauer, az ENSZ vezető jogásza üdvözölte a 118 ország képviselőit, amelyek eddig csatlakoztak az önállósult UNIDO-hoz, majd Norbert Steger osztrák alkancellár köszöntötte a tanácskozást. Az alakulóülés ezután megválasztotta tisztségviselőit, akik előtt a héten — a magyar elnök irányításával — igen bonyolult feladat áll. Újjáválasztják az 53 tagú Iparfejlesztési Tanácsot, amelybe a fejlődő országok Chiléből újra tiltakozó megmozdulásokról számoltak be a hírügynökségek — és persze, az érem másik, a szomorúbb oldaláról is: a rezsim megtorlásáról. A főváros, és más települések stratégiai pontjain sortüzek füstje és könnygáz gomolyog, katonák a fegyvert, rendőrök a hosszú gumibotot szorongatják és hasiználják is, meglehetősen sűrűn és gátlástalanul. Mit mutat a chilei szeizmográf? Azt, hogy a rezsim fokozottan — és indokoltan — ideges, magabiztossága tünékenynek bizonyult. Mitől volt az esztendő elején legalább valamelyest érthető Pinocheték relatív derűlátása, és mitől múlt el? A jelenségnek a jelek szerint három fő oka van. Még a múlt év végén a junta alig titkolt elégedettséggel vette tudomásul, hogy gyorsan nő az általa terrorizmusnak minősíthető cselekmények száma. Hogy miért ötült ennek Augusto Pinochet? Mert egy olyan világban, amelyre mindinkább a véres erőszaktól való iszony nyomja rá a bélyegét, neki az a jó, ha ilyen tettekkel indokolhatja rendszere keménységét, létét. A csapdát azonban a haladó erők már régen felismerték; az igazi út, a poli33, a tőkés államok 15 és a szocialista országok 5 képviselőt küldenek. Az előzetes megállapodások szerint hazánk további két évre marad az UNIDO vezető testük létének tagja. A tanács választja meg az UNIDO első főigazgatóját — akinek személye körül hosszú idő óta folynak viták. Annyi bizonyos, hogy fejlődő ország képviselője lesz, de várhatóan csak több szavazás után születik majd döntés. A szocialista országok kezdettől, az UNIDO 1966-os létrehozásától azon voltak, hogy a fontos szervezet önállóan működjék. Erről már tíz éve született döntés, mégis — nem kis részben a tőkés országok ellenállása miatt — a terv csak most va-, lósulhatott meg. Az-isunár 16. önálló ENSZ-intézmény- től — amely eddig az ENSZ költségvetéséből működött — azt várják, hogy saját döntései alapján hatékonyabban tudja majd segíteni a fejlődő országok iparosítását. Hazánk kezdettől részt vesz az UNIDO tevékenységében, elismerést vívott ki szakértőivel, akiknek UNIDO- munkája igen hasznos a magyar gazdaság számára is. tikai tömegmozgalom hívei, a különböző világnézetű, de a jelenlegi tennivalókban alapvetően egyetértő pártok és szervezetek levonták a gyakorlati következtetéseket is. A junta viszonylagos magabiztosságának másik oka a külpolitikai környezet volt. Bár Paraguay ura, Alfredo Stroessner Pinocheten kívül immár Latin-Amerika egyetlen egyenruhás zsarnoka, Santiagóiban bizonyos reményeket fűztek az új polgári rendszerek (elsősorban Argentína és Brazília) jórészt gazdasági természetű nehézségeihez és ahhoz, hogy Bolíviában visszaszerzi hatalmát Banzer tábornok ex- diktátor. Hajszálon múlt igaz, de ez nem jött össze, és a kontinens többi országában sem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan Pinochet szeretné. Végül, de nem utolsósorban az új, és tartósnak ^ígérkező chilei földindulás ^lényeges eleme, hogy a rezsim — amely néhány esztendeje némi gazdasági fellendülésről beszélhetett — ezen a fontos területen is teljes csődöt mondott. Az a hír, amely szerint a munkanélküliség elérte a munkaképes korú lakosság harminc (!) százalékát, aligha függetleníthető a legújabb chilei fejlemények- tőí- Harmat Endre a iksz kongresszusi irányelvei A belgrádi Komuniszt legújabb számában ismertette a JKSZ jövő év júniusában megtartandó 13. kongresz- szusának irányelveit. Eszerint biztosítani kell azt, hogy a legmagasabb pártfórum előkészítésének időszakában az egész társadalom figyelme az ország fejlesztésére, az időszerű gazdasági, politikai, szociális és egyéb problémák megoldására összpontosuljon. Elsősorban a gazdasági és a politikai-társadalmi tevékenységben jelentkező nehézségeket kell leküzdeni, a hiányosságokat pótolni. Különösen fontos a hosszú távú gazdasági stabilizációs program megvalósítása, a termelőerők fejlesztése, s az ország nemzetei és nemzetiségei kapcsolatainak szilárdítása. A dokumentum hangsúlyozza a JKSZ egysége és vezető szerepe további erősítésének kiemelkedő jelentőségét. Aláhúzza a demokratikus; centralizmus elve következetes gyakorlati érvényesítésének, a párt eszmeipolitikai tevékenysége tökéletesítésének szükségességét. Felhívja a figyelmet az an- tiszocialisita elemek és a nacionalizmus elleni harcra. Nemzetközi kérdésekről szólva az irányelvek leszögezik, hogy napjainkban a világ haladó erőinek alapvető feladta a békéért, a nukleáris katasztrófa elkerüléséért, az államok békés egymás mellett éléséért ési együttműködéséért folytatott küzdelem. Hangoztatják, hogy a JKSZ és Jugoszlávia továbbra is töretlenül folytatja ‘eddigi el nem kötelezett külpolitikáját. lapán légikatasztrófa Lezuhant hétfőn az Airlines (JAL) légitársaság Tokióból Oszakába tartó belföldi járatának repülőgépe. A Boeing 747 típusú gépen a repülőtársaság közlése szerint 509 utas és 15 főnyi személyzet tartózkodott, s valószínűnek tűnik, hogy a katasztrófát senki sem élte túl. A Tokióból való felszállás után 45 perccel a pilóta azt jelentette az irányítótoronynak, hogy valami baj történt az egyik hátsó ajtóval, s ezért kényszerleszállást kísérel meg a japán fővárostól nyugatra fekvő Jokota amerikai légitámaszponton. Nem sokkal később a gép — a bázistól mintegy ötven kilométernyire ' levő hegyvidék körzetében — eltűnt a radarernyőkről. A katasztrófa oka egyelőre nem világos. Lehetséges, hogy a pilóta által jelentett nehézségek okozták, vagy a gép egy hegyoldalnak ütközött. A szerencsétlenség idején a környéken vihar tombolt. Szemtanúk beszámoltak arról, hogy egy alacsonyan repülő gépet láttak, amely egyesek szerint már a levegőben kigyulladt, majd lezuhant. A mentőosztagok a szakadó eső, az esti sötétség és a nehéz terep miatt nem tudták megközelíteni a gépet. A rövid utakra átalakított, igen nagy befogadóképességű Boeing 747-es gép zsúfolásig tel- ye volt. A japán buddhisták most tartják az ősök emlékének szentelt ünnepet, s ebből az alkalomból sokan szülővárosukba utaznak. Ha — mint az első jelentések sugallják — a szerencsétlenségnek nincs túlélője, akkor ez a baleset lesz a légiközlekedés történetének második legsúlyosabb katasztrófája. A legtöbb áldozatot, 582 emberéletet követelő baleset 1977 márciusában következett be, amikor a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife — azóta használaton kívül helyezett — Los Rodeos repülőterén két utasszállító óriásgép összeütközött. 1974 márciusában egy török DC—10 típusú gép Párizs közelében lezuhant, s 346-an haltak meg. Japánban az eddigi legsúlyosabb repülőszerencsétlenség 162 áldozatot követelt. Ez akkor történt, amikor 1971-ben egy belföldi járaton közlekedő utasszállító a levegőben katonai géppel ütközött össze. Pinochet kudarca hírek hírek hírek MA: IPOLY NAPJA A Nap kél 5.37 — nyugszik 20.00 órakor A Hold kél 1.36 — nyugszik 18.44 órakor ÉVFORDULÓ Százhúsz évvel ezelőtt, 1865. augusztus 13-án halt meg — 47 éves korában — Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány történetének legnagyobb alakja. A klórvizes fertőtlenítés hatására a bécsi szülészeti klinikán csaknem teljesen megszűnt a gyermekágyi láz, de Semmelweisnek Ausztriában és később Magyarországon is nehéz küzdelmet kellett vívnia a helyes felismerés elismertetése érdekében. A teljes sikert nem is érhette meg. * — GYOMAENDRÖDÖN augusztus 15-én a VII. szarvasi mezőgazdasági nyári egyetem keretén belül halászati bemutatót rendeznek a gyo- maendrődi htsz területén. A szövetkezet tevékenységéről hallhatnak a résztvevők, megtekinthetik a halfeldolgozó üzemet, a fehérháti halastavat és a Kner Múzeumot. — MEZŐGAZDASÁG a képzőművészetben címmel nyílik kiállítás augusztus 16- án a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba,1). Egyúttal pályázati eredményhirdetésre is sor kerül. A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg. — A BÉKÉSCSABAI Munkácsy Mihály Múzeum augusztus 17—18-án és augusztus 20-án tart nyitva, zárva lesz augusztus 19-én, valamint 21—22-én. A többi Békés megyei múzeumban az ünnepi nyitva tartás így alakul: augusztus 17, 18, 19- én zárva, 20-án és a következő napokon nyitva tartanak. — A LEGJOBB MÁV-DOL- GOZÓK augusztus 13-tól 23- ig szovjetunióbeli utazáson vehetnek részt. A 11 napos út során megismerkedhetnek Kijev és Moszkva nevezetességeivel, s elutaznak Le- ningrádba is, ahoj ellátogatnak a Péter Pál erődbe, kirándulnak Petrodvorecbe. — RAJKI LÁSZLÓ szobrászművész és Szénási Mihály festőművész közös kiállítását nyitják meg augusztus 14-én, sízerdán délután 16 órakor Budaörsön, a Jókai Mór Művelődési Házban. A kiállítást Turcsányi Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa rendezte, művészeket és alkotásaikat Losonci Miklós művészettörténész mutatja be a vendégeknek. — GAZM'ERGEZÉS Amerikában. Mérgezést okozott az Union Carbide Vegyigyár — ezúttal odahaza, az Egyesült Államokban. A tragikus bhopali mérgezéssel ellentétben — egyelőre halálos áldozatok nélkül. A nyugat-virginiai Institute városka féregirtó üzeméből sárgás gázfelhő szabadult ki; másfél órán át ködként terjengett négy városka felett, majd eloszlott. A mérgezés első mérlege 175 megbetegedés, 24 személyt kórházban ápolnak, reménykedve gyors felgyógyulásukban. — megtaláltak a gazoló SZEMÉLYAUTÓT. Boglárlelle külterületén egy személygépkocsi halálra gázolta az úttest szélén gyalogló Kaszanyi Endre 49 éves berettyóújfalui lakost. A gépkocsivezető segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség megtalálta a gázoló személygépkocsit, amely Franz Xover Laub, 35 éves NSZK állampolgár tulajdona. — KÖZLEKEDÉSI BALESET. Augusztus 9-én délben a Békéscsaba és Szabadkígyós közötti úton Göcs Imre 29 éves henczi- dai lakos figyelmetlenül tolatott az általa vezetett IFA tehergépkocsival, és elütötte a mögötte megálló Kiszely Béla 30 éves szabadkigyósi lakos segédmotorkerékpárost, aki a baleset következtében könnyű sérülést szenvedett. A helyszíni vizsgálat során megállapították, hogy Kiszely Béla vezetés előtt szeszes italt fogyasztott. Hírügyeletünk .. ... telefonszáma: fcf"OOU Derült idő Előrejelzés az ország területére ma estig: folytatódik a derült, száraz, napos idő. A légmozgás legföljebb kissé élénkül meg. Hajnalban helyenként párás lesz a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13— 18 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között lesz. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: folytatódik a napos, meleg idő, a hőmérséklet tovább emelkedik. A hét közepétől helyenként záporok, zivatarok várhatók, a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 15 és 20 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható az időszak második felében. — BLÁTÍIY OTTÖ TITUSZRA, az elektrotechnika 125 éve született nagy úttörőjére emlékeztek hétfőn Tatán: szülőházánál emléktáblát avatott Tata Barátainak Köre és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Az évforduló alkalmából utcát is elneveztek róla. Bláthy Ottó Titusz műszaki-tudományos tevékenységében különösen nagy jelentőségű, hogy 100 esztendeje Déry Miksával és Zipernowsky Károllyal együtt megalkotta a váltakozó áramú villamoserő-átvitel alapjait jelentő transzformátort. — BÉKEKONCERT. Budapest után vasárnap este Bécs volt az utolsó állomása Leonard Bernstein béke- hangverseny-sorozatának. A nagy sikerű koncertet a zsúfolásig megtelt operaházban rendezték,-s a tévé egyenes adásban közvetítette. A bécsi Hirosima-hangversenyen sikerrel szerepelt többek között a nyíregyházi gyermek- kórus is. — A BÉKÉSI VÁROSI művelődési központ szervezésében Tóth Ernő festőművész munkáiból nyílik kiállítás augusztus 15-én 17 órakor a békési galériában. A tárlatot Rideg Gábor művészettörténész, a Művészet című folyóirat főszerkesztője nyitja meg, aki ezt követően Tendenciák a mai magyar művészetben címmel előadást tart a békési műpártoló kör és a békési alkotókor tagjainak, az alkotótábor résztvevőinek. r ................................................ 0 m • ■ ■ VYOLCVAN- j KILENCSZER 1 HÁZASODOTT ■ ■ ■ ■ • Egy 61 éves gazdag indiai ! ! földbirtokos, a hindu l Udajnat Dakhinraj va- ; ; sárnap kötötte 89. há- ; ! -asságát. Legújabb fele- j ; sége 18 esztendős. Mint ; ; az „ifjú férj” elmondot- ■ I ta, több éve fogadalmat ! I tett a többnejűségre. ; ; Akkor hagyta ott ugyan- ■ • is első felesége, s az az- • • óta elvett 88 hajadon l ; közül 57 vagy elhagyta \ ■ vagy elvált tőle, 26 pe- ; • dig meghalt. Udajnat je- • ; lenleg 6 feleséggel oszt- l ■ ja meg ágyát és kényé- ■ j rét. Csak tíz gyermeke | I van. 7 fia és 3 lánya. S — ÖTVENEZER HAZAI és külföldi vendéget várnak az augusztus 20-i debreceni nemzetközi virágkarneválra, amelyen 26, együttesen mintegy másfél millió szál virágból készített kompozíció vonul végig a város főutcáján. Mivel a vendégek többsége különféle járművekkel érkezik a városba, külön parkolási programot és térképet készítettek a szakemberek erre a napra.