Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
o 1985, augusztus 10., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Petrovszki Pál: Fűzfás Viták és műhelyek Napjainkban — mindany- nyain tapasztalhatjuk — igen sok vita folyik a vitáról. S ne gondolja az olvasó, hogy valamiféle szójátékról van szó, sokkal inkább arról: társadalmunkban a vita fogalma még mindig meglehetősen bizonytalan. Nem kevesen emlékeznek az ötvenes évek művészeti vitáira. Ezeknek az volt a jellegzetességük, hogy noha „vitaként” indultak, valójában, következményeiben messze meghaladták — rossz értelemben — a vita fogalmát. Adminisztratív intézkedések követték, vagy követhették a vitát, s ezáltal a vita lényege — tudniillik szabadsága és alkotó jellege — nem juthatott érvényre. Könnyű lenne regisztrálni, hogy nem tudunk vitatkozni. Ha az utóbbi évek művészeti vitáira gondolunk — akár a színházi vitára, a kritikáról szóló vitára, s nem érdemes a fölsorolást folytatni —. ezek lényegében két véglet között mozogtak. Egyrészt a személyeskedés jellemezte őket; Jí jól megmondta Z-nek, Z vélt vagy valódi sérelmét Y-on töltötte ki stb., vagy pedig a legnagyobb általánosság síkját célozták, valamiféle lapos dialektika módszerével, igaz is, meg nem is, egyfelől érthető, másfelől visszautasítandó stb. S ekkor még nem beszéltem a nyilvánvaló álvitákról, amikor is mindenki elmondja a magáét, békés egyetértés és unalom hatja át a légkört. Pedig egy fejlődő társadalomban szükség van vitákra, s magától értetődik, hogy a művészet sem fejlődhet, nem teljesedhet ki viták nélkül. Csakhogy a vitáknak — az igazán tartalmasaknak — van egy alapvető feltétele, s véleményem szerint a hiányosságok oka elsősorban itt keresendő. Közismert, hogy például a reneszánsz művészet legnagyobb alakjai miképpen formálódtak igazi gondolkodóvá és művésszé környezetük és elsősorban a műhelyek hatására. A köztudat ma is kicsit romantikus, s általában a polgári indivi- dualisztikus hatások eredményeként mindig az úgynevezett nagy egyéniségeket, a nagy alkotókat tartja számon. Mintha a hirtelen jött tudós vagy művész zsenik a semmiből pattantak volna ki. Az igazi teljesítmények mindig egy társadalmi élet rétegzett, egymásra épülő teljesítményeinek, eredményeinek csúcsát jelentik csupán. S az, hogy egy társadalom Hegeleket. Cézanne-okat, Thomas Man- nokat és József Attilákat termel ki magából — nem független a társadalmi lét egyes tendenciáinak kiépülésétől, s végeredményben a műhelyektől. Amikor az MSZMP ideológiai határozatai a kulturális műhelyek szerepéről szólnak, midőn ilyen műhelyekként jelölnek meg tanszékeket, intézményeket, szerkesztőségeket stb., akkor a megfogalmazás mögött nem pusztán egy úgynevezett kollektivista törekvés, hanem a történelem valóságos tapasztalatai állanak. A reneszánsz, amelyről Engels olyan elragadtatva beszél, mint a nagy egyéniségek és az összefoglaló, sokoldalú személyiségek korszakáról, különböző ipari műhelyekben készülődött, és Giotto éppen úgy Cimmabue műhelyének egyik mesterlegénye volt, mint ahogyan az urbi- nói műhelyből indult el Bra- bante. Piero della Francesca, valamint Raffaello Santi is. Amikor tehát vitakultúránk hiányosságairól szólunk, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy igazi, tartalmas viták alapvetően a műhelyekben jönnek létre. A szellemi teljesítmények éppen úgy megkövetelik a közös munkát, és azon belül a gondolatok állandó cseréjét, időnkénti megoszlását és szintetizálását, mint ahogyan az az ipari műhelyekben is történik. A szellemi műhelyek azonban abban különböznek alapvetően az ipari műhelyektől, hogy az előbbiekben legtöbbször egyének művészi vagy tudományos teljesítménye szimbolizálja a műhelymunka igazi eredményeit. Az eredmények mögött azonban igen sokak szellemi erőfeszítése rejlik, akiknek teljesítménye nélkül nem kristályosodott volna ki a névhez kötött eredmény. A laikus igen sokszor azt látja: irodalomban, filmművészetben, tudományban is félsikerek születnek, kevés az igazán nagy teljesítmény. De ezek a kevésbé sikeres teljesítmények alapozhatnak meg a jövő számára igazán átfogó és elismerésre méltó vívmányokat. A kevésbé sikeres alkotások azonban minden esetben egy alapvető és nagy kérdést foglalnak magukban, nevezetesen azt, hogy zsákutcába jutást jelentenek-e vagy pedig éppen ellenkezőleg: egy, még csak érlelődő eredmény kidolgozásának nehézségeit tükrözik. S nincs az az egyszemélyes kritikus, szakember, szaktekintély, aki ezt a kérdést önmaga eldönthetné. Ennek a kérdésnek megválaszolása a műhelyviták feladata. A műhelymunkák sem mindig tökéletesek persze. De a jó műhely, az alkotó viták műhelye mindig a komoly alkotások felé tör. Ezek a műhelyek alkalmasak arra, hogy figyelmeztessék magukat az alkotókat a zsákutcába jutás veszélyeire vagy esetleg tényére. A műhelymunkán az egyén önmagát is lemérheti, és az egyén teljesítménye egyúttal a műhelymunka mércéje is. Ez a kölcsönös viszony teszi számunkra igen jelentőssé a műhelyek szerepének helyes megítélését, és eloszlatja azt a hiedelmet, hogy egy-egy, szinte megváltónak tekintett egyéniség munkájára lehet alapozni a fejlődést. Vannak hagyományokkal bíró műhelyek, s egészen új kezdeményezések. A tokaji, a békéscsabai képző- művészeti táborokon kívül egyre több művészeti ág talál otthont különböző városokban. S a pár hét együtt alkotás jelentősége nem egy- egy kiállításon, koncerten vagy bemutatón mérhető le. Ahogyan a műhelyekben a szó legszorosabb értelmében alkotó viták jönnek létre, enneg eredménye remélhetőleg közéletünk egész vitakultúrájában megmutatkozik, és bízvást elhomályosítja a tartalmatlan, sértő, üres viták emlékét. Hermann István Petrovszki Pál: Havas táj Petrovszki Pál kiállítása Békéscsabán Múlt év decemberében nagyobb, kollektív kiállítás nyílt a Békés megyei művészek anyagából a békési Jantyik Mátyás Múzeumban. Tagja voltam a bíráló bizottságnak és amint, a terembe beléptem, ahol több mint száz festményt és grafikát láttam falhoz támasztva, az első áttekintésre felfedeztem Petrovszki Pál képeit. Ez azt jelenti, hogy a megye művészeti életének e szerény alkotójának van saját, mindenki mástól elkülönítő, individuális nyelve. Természetesen Petrovszki Pál munkássága sem Pallas Athéné mintájára pattant ki Zeusz agyából, hanem minden egyéni karaktere ellenére is megvannak a maga gyökerei. Ezek részben élet- útjából adódnak, mely saját vallomása szerint is nem kanyarodó nélkül jutott el a képzőművészethez. Emlékezése szerint az anyai intő szó úgy szólt: „Fiam, ne menj festőnek, mert azok mind szegények '. Petrovszki Pál pedig jó fiú, engedelmes gyerek volt és megfogadta anyja tanácsát, nem ment festőnek a művészpálya szokásos útján (művészeti gimnázium, képzőművészeti főiskola). A mesterség alapelemeit a rajta kívül máso-, kát is útra indító Sass Árpád, Mázán László, Mokos József, Filippínyi Sámuel és Rajki József adták át számára. A szabadiskolai, képzőművészeti köri tevékenység stafétabotját maga is átvette az ■ elődöktől, mint a békéscsabai helyőrségi művelődési otthon képzőművészeti stúdiójának a társadalmi vezetője. Az életpályán túl "természetes meghatározó egy-egy alkotói munkásságban a szűkebb-tágabb környezet, annak művészi múltja, tájbeli adottságai. Petrovszki Pál számára Békéscsaba adta tevékenysége színterét, ezért szinte természetes, hogy élményt adott számára a Körösök világa, az ártér bokrai, tisztásai, ligetei, erdői. Ebből a világból csak igen ritkán — egy-egy úti élmény által ihletetten — lép ki (Dunántúli táj). Az alföldi realistákhoz fűződő kapcsolatának ez a magatartásbeli, etikai eleme a legfontosabb. Tájélménye azonban nem rokon az Alföldet megjelenítő művészek legtöbbjének világával. PetBényei József: r* rr rr • J fí\ Suru időben Homlokomról a kezed immár nagyon hiányzik. Sűrű időben élek, szinte szívszakadásig. Sóhajnyit megpihenni megbújnék oldaladnál. Beton világ ez. Perceket szaggat a lusta naptár. Szemedből halvány mosolyod szavaiddal kivetted. Már csak az álmaim tiszták. Csönd van. Nagyon szeretlek. Simái Mihály: Elzúg a fehér sörény Fák fölverekszik magukat a dombra Két sor óriás napraforgótányér csap össze Tanyácska fehérük Fölötte hujjogat egy akác Sásköszörülte tó Füzek Forgó ág Gyümölcsszédület S az pz eke ahogy kiszántja csikorgó emlékeimet A csattogás emeletén rendülve állok Hallgatom elzúg a nagy fehér sörény s nincs táltosom nincs táltosom rovszki Pál nem vonzódik az Alföld térés-tágas végtelen rónájához és a fogyó, olykor roggyant, magányos tanyákhoz. Megjelenítési módjában sem az alföldi realisták fő vonulatának (Tornyai, Kosz- ta) drámaisága él tovább, hanem sokkal inkább Endre Béla a táj részleteiben örömet lelő líraisága. Petrovszki Pál, a realizmust tágab- ban, magatartásként értelmezve, realista alkotó. . A látott világból indul ki, de e törekvés lényegének megfelelően nem másolja, hanem újjáteremti a vizuális élményt. A látott világ egyéni átírását, individuális megjelenítését térlátása és színei hordozzák elsősorban. Túllép térábrázolásában a perspektíva akadémikus szabályain, tárgyi világában a statika hétköznapi adottságai sem érvényesülnek maradéktalanul. A füves talaj olykor lebeg nála. Az általa oly szívesen megjelenített fák az újjáköltés szinte gyermeki, örömteli rácsodálkozásában fogantak (Békési kertek, Fűzfás). Tavaszélményeként a virágzó fák szinte pointi- lista apró foltokból álló'színes szőnyeggé egyesülnek (Virágzó barackfák, Kertrészlei, Virágzó kökénybokor). Egyéniségüket megőrző fái olykor ■ a világos, sötét színek feszültségében titkokat hordoznak, s e művein Gulácsyval való távoli ro-, konsága is felfedezhető (Őszi erdő, Park). A múlt, az emlékek egy-egy tárgy, jelesül pad, jó érzékű kom- pozíciós rendjében kap hangsúlyt, jelképiséget. Árnyalatok iránti érzékenységét, atmoszférateremtő erejét téli képein érezzük. (Havas táj, Téli erdő, Zúzmarás fák.) Milyen változatosan, gazdagon jelenik meg Békés megye művészeinek munkáin a mindannyiójuk számára azonos békési táj! Petrovszki Pál örömét találja ebben az ihlető táji környe-, zetben. A gyermeki rácso- dálkozás frisseségét és az alkotói tudatosságot ötvözi egybe munkáiban. Nem akarja megváltoztatni _ a világot, hiszen apró részleteiben így is örömet talál és antropomorfizálva műveit, érezzük az általa meglelt titkokba való beavatás bensőséges varázsát. Dömötör János
