Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-31 / 204. szám
1985. augusztus 31., szombat Fotó: Szőke Margit történeteket . . . Csak győzze 'hallgatni — válaszoltam . . . Ennyit a könyv előzményéről, s talán még azt, hogy már az első alkalommal, együltében 18 mesét magnóra mondott Zsofka néni .. . Az eredmény? Ez a kötet — büszkélkedik —, s egy kitüntetés . .: — Kaptam egy levelet a minisztériumból, hogy jelentkezzek ekkor és ekkor a Parlamentben. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mentem. A bátyám egyik lánya kalauzolt Pesten.- Mondta, az útiköltséget biztos megkapom. Hát jócskán megkaptam a betétkönyvben, amit a Népművészet Mestere cím mellé adtak. Van egy jó testvérem Pécsen, neki küldök a pénzből. A többit a takarékban hagyjuk, hisz mindenünk megvan, még a színes tévé is. Kellhet az még, ha másra nem, a temetésünkre. • ••• Nézegetem a könyvet, mellyel Zsofka néni ajándékozott meg. „Csak -ne jött volna divatba — zárja életrajzát —, hogy meg kell öregedni és meghalni, de ez ellen mit csináljunk. Ügy kell mindig venni, ahogy van. Most, amikor jobb a megélhetés . . . tényleg öröm élni ezen a világon. Most kellett megöregedni nekem. Azt nem tudom leírni, hogy hány éves vagyok, csak azt. hogy 77 múltam. Bízom az istenben, hogy még hozzátesz egy pár évet,- és jó egészséget mindkettőnknek, a párommal együtt.” Nagy Agnes „Csak ne jött volna divatba, hogy meg kell öregedni...” Zsofka néni meséi Nézegetem a könyvet, mellyel Zsofka néni — Farkas Andrásné — ajándékozott meg * a minap Nagy- bánhegyesen. A mesék gyűjteménye ez, melyeket megőrzött emlékezetében, s tovább adott a könyv szerkesztőjének, dr. Krupa Andrásnak. Jó szívvel nyújtotta át a vaskos kötetet, ahogy mindig is szívesen adta tovább régről hozott tudományait, mert Zsofka néni nem csupán a mesemondásról híres . . . Elég csak az előszobájában vagy a konyhájában körülnézni, a falakat hagyományos, színes virágmotívumokkal pingálta telt. A helyi hímzőszakkör asz- szonyai tőle tanulták a rojtkészítés tudományát. Rengeteg népdalt, népballadát ismer . . . Életéről is úgy beszél, mintha csak mesét mondana. Az emlékek így, sok év távlatából kiszínesednek, megszépülnek. Mesélő kedve — talán mert soha nem volt gyermekük — idős korára sem hagyta el. így a falu apraja már messziről köszönti az utcán, ha pedig meglátogatják, mesét, játékot kérnek. Ha nincs kedve egyikhez sem, csak annyit mond: majd vasárnap ... S a gyerekek tudják, ilyenkor nyáridőben a ház előtt találják vasárnap délután. Köré telepszenek, s hallgatnák napestig. .. Nézegetem a könyvet, mellyel Zsofka néni ajándékozott meg. Belefeledke- zek önéletrajzába: „No, mivel nem mutatkozott a család, hogy lesz, én is mindig dolgoztam a férjemmel együtt kukoricakapálásban, aratásban, kukoricatörésben. Még emellett jártam mosni, vasalni, ahova hívtak. Mentem és dolgoztam, így kezdtük az életet.” Nem volt könnyű a gyerekkora sem, ám olyan derűvel szemléli ma is a világot, hogy az már meséi csodáival vetekszik. — Csak egy évig jártam iskolába — emlékezik —, mert kitört a '14-es háború és elvitték a tanítónkat. Aki a helyébe jött, nagyon vert minket, féltünk tőle. így hát nem mentem, anyukám meg örült, hiszen amíg ő dolgozott, én vigyáztam a gyerekekre. Kilencéves volt, mikor édesapja bevonult. Négy évig maradt ember nélkül a család . .. — Sokszor nem volt petróleum se — folytatja elbeszélését —, csak a hold sütött be az ablakon. Ilyenkor édesanyám mesélt nekünk. Máskor jól kifűtötte a kemencét, a szomszédban laA könyv s egy fotó Zsofka néni ifjúkorából A hálás hallgatóság sohasem hiányzik kott két öregasszony, ők is átjöttek, s vége, hossza nem volt a csodálatos történeteknek . . . Nézegetem a könyvet, mellyel Zsofka néni ajándékozott meg. Életrajzában fiatal lány koráról így ír: „Amikor 17 éves lettem, elállítottak szolgálni a dokto- rékhoz, az volt az orvosunk, dr. Ürményi Károly. Ott kisebb megszakítás nélkül 8 évig szolgáltam...” — Mi otthon szlovákul beszéltünk, de édesapám, bár román származású volt, magyarul szólt hozzánk. így aztán mindkét nyelvet egyaránt megtanultam . . . Mesélni is két nyelven tudok. A hajdan volt estékre emlékezik, mikor a doktorék vendégségbe mentek, és rábízták a három gyereket. — Azok már alig várták, hogy elmenjenek, „Zsofka. jöjjön mesélni nekünk! Még. még...” Ha beleuntam, vagy nem jutott új történet az eszembe, rájuk ijesztettem, hogy betörő jár a padláson. Akkor aztán csend lett, elaludtak. Farkas András 8 évig udvarolt Zsofka néninek, mire 1930-ban elnyerte a boldogító igent. A boldogítót, mert „ ... hál’ istennek, jól ment, szót fogadtunk egymásnak, mindenben meg tudtunk egyezni” ... — vallja most, 80 évesen. • •• Nézegetem a könyvet, mellyel Zsofka néni ajándékozott meg. Olvasgatom a meséket. Szépek, tanulságosak. Sok évig csak a gyerekek hallgatták, s jókat kacagtak rajtuk, akár az ugrós nyúlon, melyre nagyon büszke Zsofka néni. — Zsebkendőből csinálom, és ahogy megsimogatják, úgy ugrik, hogy na . . . — nevet jóízűen. Aztán egyszer a szakemberek is felfedezték mesélő tudományát. — Dr. Krupa András tartott néprajzi előadást a kul- túrházban. Egy,, a kotlóhoz kötődő hiedelemről is beszélt. Na, gondoltam, ha hozzászólhatunk, én is elmondok egy mesét a kotlós- ról. így is lett. Ö egyből maga mellé ültetett, s kérdezte, tudok-e még ilyen Krupa Aiálnt.'. HOZPllÁYKY NANlCKY Ilyen is van Ügy látszik, a csodák valóban három napig tartanak. A remény pedig általában „hiú”, jobban mondva reménykedni a reménytelen dolgok egyike. Ez a kis kitérő itt annak érzékeltetésére volt szükséges, hogy elmondjam fájdalmaimat Rajki László szobrával kapcsolatban, mely közel két évtizede áll (illetve ül) Békéscsabán, a Kulich-lakókerületben egy kis medence szélén. A sors úgy hozta, hogy a nyilván ünnepélyes avatás után a szobor, az Ülő nő a senkiföldjére került. Olyan helyre, amivel senki sem törődik. A medence eldugult, szemétteleppé változott, szúnyoglárvák és egyebek nyüzsögtek benne, ha ideje érkezett, és sáros, bűzös pocsolya díszlett, ha olyan volt az idő. Tavaly aztán nagy változások történtek. Megérkezett Békéscsabára Rajki László szobrász- művész és kijavította a szobor hátán keletkezett hibákat (odaütöttek neki), a közeli 10. számú általános iskola egyik napközis csoportja pedig vállalta, hogy kitisztítja a medencét és tisztán is tartja. Közben eljött a nyár, a gyerekek nyaralni mentek, és a szobor előtti medence (melynek vízrendszere még mindig rossz) újra elképesztő látványt nyújt. Augusztus 23-i Szerkesszen velünk! rovatunkban be is mutattuk fényképfelvételen ezt az elképesztő látványt, hiszen már bontják (!) a medencét és beledobálják lapos köveit a vízbe, ahol megint különböző pocsolyalakók tanyáznak. Rajki Lászlót is elérte az újbóli hír, hogy jobb sorsra érdemes szobra megint csak méltatlan körülmények között hirdeti a kulturális igénytelenséget. Mint említette, a szoborral szemben székelő tűzoltók is vállalkoztak a gondozásra, a városi tanács műszaki osztálya pedig levélben kereste fel (még a télen), hogy a medence lefolyórendszerét megjavítják... Most aztán ismételjem meg, hogy mennyit ér a remény, hogy akik amit mondanak, ígérnek ... Megkockáztatom: nem kellene áttelepíteni ezt a szép műalkotást máshová, ahol megbecsülnék és szeretettel gondoznák? Mert ez az állapot (tessék felkerekedni és megnézni!) most már tűrhetetlen. 8 Jó hír és ez is szoborügyben. Ismeretes, hogy Gyulán elhatározták: újból felállítják az 1904-ben felavatott Erzsébet-szobrot, Felek Gyula Gyulán született szobrászművész életének főművét. A carrarai márványból készült pompás mellszobor jelenleg a városi múzeum kertjében várja, hogy restaurálják, talapzatának részeit pedig a kertészeti vállalat telephelyén őrzik. Szakértői vélemény szerint a restaurálás mintegy 40 ezer forintba kerül. A város hagyományait kedvelő és arra büszke helyi patrióták közül többen személyi adományokkal keresték fel a múzeumot, hogy segítsék a restaurálás mielőbbi megkezdését. A tanács — mint arról értesültünk — testületi ülésen foglalkozik a szobor újrafelállításával, állásfoglalásukról — természetesen — hírt adunk. A legújabb hír viszont a Kövizig- től érkezett. A központi iktató Expressz Szocialista Brigádja felhívással fordult a vállalat valamennyi szocialista brigádjához, hogy: „Anyagi lehetőségeikhez mérten támogassák az 1904-ben leleplezett, de azóta sok hányattatáson átesett, csodálatos szépségű Erzsébet-szobor restaurálását és a városban történő mielőbbi felállítását.” A brigád vállalta, hogy az adományokat összegyűjti és átadja a gyulai Erkel Múzeumnak. Az elismervényt pedig, melyet az adományokért kapnak, a brigádok elhelyezhetik naplójukban. A felhíváshoz csatolták a Népújság június 29-én megjelent cikkének másolatát, mely az Erzsébet-szobor felállítását először szorgalmazta. így is lehet! És ezzel korántsem a két szoborügy közötti lényeges különbséget akartam hangsúlyozni... 8 Azért Gyulán sem minden olyan szép, mint lehetne! Felkérem a tisztelt olvasót, ha ott jár, vagy ha gyulai, sétálja körbe a vár előtti tavat! Nagyban találhat ott olyan körülményekre, ami kicsiben a csabai Rajki-szobrot „díszíti”. A tó körül kerengő kavicsos utakat, különösen a padok és más ülőalkalmatosságok környékét csikk- és szemétmező borítja, a vízben pedig tejeszacskók, korhadt deszkadarabok, megmagyarázhatatlan eredetű szemétformációk úszkálnak. Az illatra sem lehet panasz: az is van. Közben üdülő-csónakázók lapátolják a koszos vizet, és — mivel üdülők — talán még nem látják azt, amit mi látunk. Azt, hogy ideje lenne évente egyszer-kétszer tisztába tenni a vár előtti vízmezőt, és akkor a várszínházi esték nyitányakor sem azon kellene bosszankodni, hogy gyönyörű ugyan Erkel Ferenc muzsikája, de a környezet, a tó az rettenetes ... Még éjszaka, sötétben is. Azt mondják, egy úttörőcsapat jelentkezett és vállalta a tótisztítást. Ki tud róla? Csak futólag, itt a végén. Megfigyeltem, hogy egyre jobban terjed (sajnos, írásban is bizonyos helyeken) a szavak összemondása. összeírása. Elnézést, de ez is Gyulán történt, illetve történik nap mint nap. A Várfürdő bemondónője következetesen így beszél: X. Y. várja Z.-t a „strandnyári” főbejáratánál. „Strandnyári”. Vajon miért mondja így? Orosháza, Táncsics utca. Van ott egy étterem, öreg, régi, közétkeztető. A felirata tejüvegkockákból kirakva, így: „BÉKEÉTTEREM”. Békéscsaba, sétálóutca, halas bolt. A kirakatüvegre festve: „egyenha-. lat". Esszük, nem esszük, így van írva. Kijavítják egyszer? Sass Ervin MOZI Fekete himlő Ijesztő cím, ijesztő téma. Moziba csalogató. Hogy mégsem eléggé, annak nyilván a gyenge hírverés az oka. Vagy lett légyen bármi, még húszán sem ülünk kezdetkor a nézőtéren, s mikor a fény záróakkordként felgyullad, sem sokkal többen. Pedig a kórház, a gyógyítás környezete ma már negyedikként csatlakozik a régi, jó hármashoz: a kutya, fóka, gyerek szentségéhez. A siker biztosnak vélt zálogához. Igen, a zárt orvosi világ ábrázolása, a betekintés, az, hogy az ember ott is ember, a maga jó, vagy rossz tulajdonságaival, és nem misztikus hős: divat lett. Vonzó a kívülállók számára. Régebben. a harmincas évek idején még a regények magányos orvoshőse volt az ideál, az, aki meghasonlik családdal, társadalommal, mert töretlenül csak a munkájának él. Vagy: szerény, lelkiisfne- retes kezdőből felkapott, elkényeztetett, felületes orvossztár lesz. Más variáció is van, egy csak az állandó: a jóképű, fiatal férfi. Ekkor még 07. járta. Azóta betörtek a szakmába, sőt. elárasztották azt a nők, de annyira mégsem, hogy kizárólagos hőssé váljanak. Kihagyni viszont lehetetlen őket, így mostanság inkább a csapatmunka kedvelt, egy osztály, vagy egy egész intézmény felel meg a kívánalmaknak, mert ebbe mindenki belefér, sőt, a típusok özönét lehet bemutatni. Mint ebben a Goran Markovié rendezte jugoszláv filmben is, melynek lényege egyetlen mondatban: legyen akármilyen válsághelyzet, a jó, jó marad, a rossz, rossz, a csalánba pedig nem üt a mennykő. S jöhet hozzá a sztori. Messziről, más földrészről egy férfi behurcolja a szörnyű betegséget, amit a kórházban nem ismernek föl, s így sokakat megfertőz. Halálával derül ki a halálos kór s a klinika gyorsan karanténná válik. A többi, vagyis a cselekmény, ebből a helyzetből következik: ki, hogy és mint viselkedik, míg az összezártságban a járvány tart. Természetesen jellemének megfelelően, ezért is kell a hosszú bevezetés, melynek során a szereplők az életképekben bemutatkoznak. A tudásban sekély, szerelmében aljas vezető, a lelkiismeretes és szívbeteg belgyógyásznő, a léha, fiatal orvos, és így tovább, nővérek, betegek, mind egy- egy típust képviselnek. Maga az intézmény pedig olyan állapotot mutat a nemtörődömségével, azzal, hogy a személyzet többsége csak a maga egyéni bajával, vagy szenvedélyével foglalkozik, hogy abból csak tragédia származhat egy válsághelyzetben. Ami be is következik, s utána már csak a végét kell kivárni, amikor tőlük szinte függetlenül lezajlik ai. elkerülhetetlen esemény. Aztán, mint ahogy lejár az óra, a fertőzésnek vége szakad, a halálozásnak is. Egy ember, pedig, a léha, fiatal orvos megmarad, rajta a hirnlosem fogott. A film naturalista módon sok szörnyűséget mutat meg a betegségből, a külvilágot képviselő kesztyűs, gázmaszkos alakok elrettentőek, szinte földöntúliak. A bezártak világa sem szívderítő, az egészen kevés kivételtől eltekintve. Vass Márta
