Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
NÉPÚJSÁG Bertalan Agnes: Nyár van és vakáció Akármilyen is az idő, mégis nyár van, és: vakáció. Unokák hada — négyen vannak. no meg egy vendégkislány — lepik el az udvart, ami inkább kert, hiszen „csupa” fa, bokor, gyep az egész poiáa. Ahol is féktelen, nagy játékokat „bonyolítanak” le a gyerekek. Kell ez a féktelenség, nagy-mozgás, hiszen „panelházban” laknak, élnek a fővárosban. Talán nem is tudják, hogy milyen szerencsés „helyzetben" varrnak, hogy minden szünidőben hazajöhetnek, és a fákat nemcsak az a lakótelepi nyárfasor jelenti, amely pontosan az ő lakásukkal szemben van. Azok a fák nem sokat tudnak mesélni a tegnapi erdőről. De így együtt, az itthoni kiserdőkkel, a sok-sok gyümölcsfával, bokrokkal, ami között, alatt — napról napra, hétről hétre kifogyhatatlan a kedv. a nevetés — mégis összeáll egy benyomás a természetről. Mégis van valami hiányérzetem. amiről sokat beszélgetek magamban, magamnak. No, de az unokák féktelensége nem rosszaság, egyáltalán. Értem, ki kell tombolni magukat a percre beosztott napok, hónapok után. Jól neveltek — ahogyan szokták mondani —. hiszen tudnak viselkedni. És mégis. Egyik alkalommal a legkisebbel, Szabival, megyek lefelé a kertben, a mesgyén. Az immár leérett epertábláról „tallózok” neki a még érő. apró szemekből. Forgatja a tenyerében, egyet be is kap. de a többit, úgy nyolc-tíz szemet — elpotyogtat. Fed- dem érte, de azt mondja: — Aprók. Anyuka nagyszerűiteket szokott venni! Igen. A pesti piacok, üzletek a piac igénye szerinti „nagyokat” veszi, árusítja. Készen kapja a városi ember a legszebb szemeket. Igaza van. megfizet érte. De hogy mi. falun, leszedjük az apró szemeket is. ez nekünk természetes, hiszen ezért is megdolgoztunk! Ez még hagyján. de a ven- dégkislány, ahogyan nagy kirándulást tettünk a kertünk alatt kezdődő rétbe, ahol óriássá nő a nadályle- vél, a vadrépa, a sás, a nád, és annyi más növény — azt súgja: — Kisdolgoznom kell! —s í'émülten áll a roppant határban. — Drágám, hát . .. ott az a rekettyebokor, nézzed, aztán . . . Kétségbeesve néz bele a roppant határba, mintha ősvadon közepén állna: sír. És szaladni kell haza, hogy a modern illemhelyei használhassa. Kedves, szép, kicsi lány. de... letördeli a magpipacs gumóját, virágot tép, mire aztán az unokák is nekiesnek. de a megfakadt oltásoknak is. a már gyümölcsöt érlelő gallyaknak, az áttelelő fokhagyma — különben valóban csodálatos, kunkorgó szárú — gumójának is, és egyáltalán, ami csak összeszedhető a kertben. Szép csokrok, valóban festő ecsetje alá valók. Aminek azt írnám címnek: Barbár csendélet . . . Megint csak „jön” a feddés, hogy ezt nem szabad! — Mi szoktunk kirándulni. és anyukával mindig szedünk gallyakat is, csokornak! — jelenti ki megfellebbezhetetlenül a kislány. S én magyaráznám a gyermekkoromban elhangzott intéseket. nem szabad letörni a fagallyakat. nem szabad letaposni a veteményt, nem szabad tépni a virágot — azt csak szedni szabad, amikor vázába tesszük, vagy a temetőbe visszük. Mert fáj a fának, fáj a virágnak, fáj á madárnak, hiszen még a verebet is úgy irtottuk, hogy csak a tojását szedtük ki a fészekből! Hiába mondom, a gyerekek már tudják, hogy csak a tudatos lénynek, tehát az embernek fáj a fájdalom. Beszélgethetnék erről magamban. magamnak. hogy igen. a tankönyvekből tudják az élet folyamatát, rajzokból ismerik a növényeket, állatokat, madarakat, de: nem érzik azt. ahogyan a magból virág lesz. a világból gyümölcs . . . itás Erzsébet: Elgondolkozó A. Arkanov: Tényleg meg kell büntetnünk? Hallják?... Hív a stadion zaja, a foci... Persze. Önök most azt hiszik, hogy a fociról. csapatunkról, lelkes szurkolóinkról írok . .. Arról, hogy mindenki szereti a focit... Nem! Igaz. mindnyájan szeretjük a focit, ez kétségtelen ... És ezért akarok írni a legszomorúbb dologról, ami ma is létezik a fociban — a durvaságról. Olvasom az újságban: „Tegnap a stadionban játszott a Start és a Hajrá. A Hajrá játékosa. Kuzjakin ököllel leütötte Zozint. a Start hátvédjét, és ezért kiállították. A mérkőzés után a Hajrá játékosai szigorúan elítélték Kuzjakint tettéért, aki őszintén megígérte, hogy többet nem durváskodik.” Ezt írják az újságok. így olvassák a szurkolók. Olvassák, és el is hiszik. Én viszont nem hiszem. Nem hiszem, mert tudom, hogyan zajlanak le általában az ilyen értekezletek. és hogyan zajlott le ez... Valahogy így... összegyűlnek a játékosok. Elsőként az. el nők-edző, áll, és beszélni kezd. — Sporttársak! Kuzjakin tette rossz fényt vet mm, a csapatra, a FIFÁ-ra, és az 1—4—2—1-es brazil szisztémára . . . Sporttársak! Nem egyszer nekem szegezték már a hamleti kérdést: „Ütni. vagy nem ütni?" És én mindig határozottan és kategorikusan kijelentettem: „Attól függ. kinek a számlájára!" Ezért elszomorító, hogy Kuzjakin akkor ütötte le sporttársát, ellenfelét —amikor a bíró látta! Majd az egyik csatár emelkedett szólásra. —. Fiúk! Nem tudok az esetről felháborodás nélkül beszélni, mert mindent láttam ... Kuzját fogta Zozja .. . Zozját biztosította Mizja . .. Mizja után még Izja is ott volt . .. Kuzja a szélre húzott a bőrrel. Teljes erővel robogott keresztül az egész pályán .. . Szembe rohant vele Zozja. és betartott neki . .. Érthető, hogy Kuzja erre ököllel bele az arcába! Zozját levitték, Kuzját kiállították... Azt javaslom gyerekek. Kuzját ezért kell elítélnünk. mert a kezét használta, amikor másképp is lehetett volna: Zozját — lábbal. Mizját — testtel. Izját pedig fejjel kellett volna elintézni! Ezután a középpályás kért szót. — Srácok! Mindig mondtam Kuzjának: „Kuzja. miért huligánkodsz? Miért durvás- kodsz. miért keménykedsz? Miért kell elrúgnod az. ellenfél lábát?” Erre Kuzja: „Mit a lábát? Ha kell, a fejét kapom el!" Mondom neki: „Fogadjunk egy üvegben, hogy a fejét nem mered!” Azt mondja: „Egy üveg. hogy megteszem!" Újra mondom: „Egy üveg. hogy nem mered!" Csak állítja: „Egy üvegbe. hogy megteszem!”... És megtette ... így most előttetek adom át neki a megszolgált üveggel. És emlékeztetlek Kuzja. hogy melletted áll a kollektíva, ha egyedül nem vagy képes meginni. Majd a hátvéd szólalt fel. — Fiúk! Barátaim! Hát ki felett ítélkezünk? Kuzjakint. barátunkat, csapattársunkat. a talpig emberi ítélnénk el. ha nem gondolnánk az erkölcsi oldalra is... Nézzük csak, mit is tett? Talán felgyújtotta a stadiont . . . vagy nekiesett a bírónak . . . vagy... Ugyan! Egészen piti ügy! Talán elhagyta a családját, vagy leállt szaxofonozni foci helyett?... Ugyan... Zozja lökött. És ki látta? Nos. ki? Zozja maga is látta, hogy Kuzja rálegyintett, csak azután sötétült el előtte minden ... Éppen ezért sporttársak, mielőtt elítélnénk Kuzját. le kell szögeznünk. hogy Kuzja — erköcsileg feddhetetlen ember. Végül maga a vétkes. Kuzjakin kért szót. — Mit is mondhatok? Elfogadom a megrovásotokat. Tiszta szívből jött. minden demagógia nélkül. Azonban van egy néhány megjegyzésem. Például az edző sport társ egész idő alatt a ceruzával ütötte az asztalt ... ez nem jó, ez idegesít . .. Máskör ne kopogjon . .. Aztán, ez a helyiség is. Sötét, komor . .. világosabb kellene ... Virágokat lehetett volna hozni, meg girlandokat .. . Hát. mindezt vegyétek figyelembe, ha legközelebb ítélkeztek ... én meg majd . . . igyekezni fogok!. . . Sass Attila fordítása Szitás Erzsébet: Gránátalma Az ízlés választójoga Megszólal az ébresztőóra, máris bekapcsoljuk a rádiót, hogy meghallgassuk az időjárás-jelentést, a közlekedési tudnivalókat, a politika híreit, no és hogy a reggeli műsor friss zenéje egy kissé lelket verjen belénk. Valóban, minden regi gél jó kis nemzetközi ritmusok áradnak felénk: angol—amerikai—néger. olykor egy kis spanyol, francia vagy olasz, meg igen sok hazai. Rock, beat, pop és a többi, amit százmilliók kedvelnek széles e világon, és sok százezren nálunk is, főként a fiatalok. Jó ez a reggeli ritmika, csak néha már sok is a jóból: miután fölébredtünk, s — bocsánat a frivol népi kifejezésért, de igazán ideillik — „gatyába rázott" bennünket, szeretnénk valami mást is, egy kissé csendesebbet, valamelyest régiesebbet, tán dallamosabbat, zeneibbet, netán magyarabbat. De nincs rá lehetőség: mindkét adón ugyanaz árad felénk és belénk. Nincs választási lehetőség. (Azaz van: Becsben minden reggel 7 óra 38 perctől barokk zene szól. 8 óra 15-től pedig változatos komoly zenei műsor. Utóbbiban gyakran fölcsendülnek' Kodály melódiái. Ismétlem: Becsben.) Jól \ m ez így? Jól, ha a túlnyomó többség így akarja. De valóban olyan elsöprő fölényt képviselnek-e azok, akikre a rádió szórakoztató műsorainak szerkesztői hivatkoznak, azaz hivatkoznának. ha egyáltalán megkérdeznék őket. és egyáltalán válaszra méltatnának. Az idősebbek, a komolyabbak, a klasszikus könnyűzene vagy könnyebb klasszikusok kedvelői oly törpe kisebbségben volnának, hogy semmi esélyt nem szabad adni nekik ahhoz, hogy ők is meghallják reggelente. amire vágynak? Nem a könnyűzene. a dzsessz ellen szólok, más napszakokra tekintve is, hanem a kizárólagosságot kifogásolom! Azt, hogy nincs választási lehetőség! Hogy nem lehet kettő között dönteni, ahogy a parlament tagjait választottuk. Vagy hogy nincs néha csend is. Amit persze a rádió kikapcsolásával könnyen megteremthetünk — otthon. De mi történjék a strandon, vendéglőkben és számtalan más helyen ? Mert a rádió reggeli műsora tipikus. Az egyoldalúság egyeduralma, amely a „dolgozó tömegek elválásaira" hivatkozik. Csakugyan van ilyen óhaj. De nemcsak ez van. És nemcsak a zenéről van szó. Hanem a mu- lattatás, szórakoztatás, egyáltalán a bennünket körülvevő művészi (vagy épp ízléstelen) környezetről, lett légyen az muzsika, film. színház. öltözködés, lakásberendezés, építkezés, plakát, képregény, krimi. kalandregény, bestseller. Az utóbbi szférákban persze van választási lehetőség, de a megrendelések mértéke (egv-egy krimi százezres példányszáma az értékes irodalom egypár ezrével szemben) kulturális igénytelenségre utal. Mármint a megrendelőkére. A kiadók azért is szüntették meg a példány- számok feltüntetését, mert egyrészt röstellték, hogy kiváló írók művei irányában is mily kicsi az (állítólagos) kereslet, másrészt a példányszám magában is orientál: a többieknek az kell, ami másnak is. Mindez modellszerű, és általános ízlésproblémákat, sőt művelődéspolitikai kérdéseket vet fel. „De gustibus . .." — több évezredes mondás: az ízlésről nem lehet (nincs mit) vitatkozni. Pedig arról kell csak vitázni igazán! Meg is tesszük, például különféle népfrontfórumokon. Ahol újra meg újra elmondják: nem kell üldözni a felszínes, csak szórakoztató művészetet, irodalmat, de támogatni. terjeszteni. közvetíteni, értékelni kell az igazán jót, és mindig meg kell teremteni e jó választásának a lehetőségét. Mindig kaphatók legyenek a múlt klasz- szikusai és a jelen értékei, legyenek olcsó és bibliofil kiadások, legyenek szép reprodukciók. akár lakásdíszként is. legyenek részletre kapható, nem giccses grafikák, sőt olajfestmények. Az ízléstelenséggel, pornográfiával. durvasággal, trágársággal szemben pedig — ha kell — érvényesüljön a tiltás is. Helyes, hogy a mind nagyobb szabadság és őszin-i teség jegyében szókimondóbb lett az irodalom és művészet. helyes, hogy a való élet tényeit néha nyersen ábrázolja, hogy az erotika is teret kap. De az arányokra vigyáznunk kell. Leginkább pedig arra, hogy a szórakoztatóipar mesteremberei a „tömegekre" hivatkozva ne gyakoroljanak ízlésterrort! Sehol! A felnőtt korosztály lebecsülése, ha kulturális szintjét és szórakozási igényeit a valóságnál alacsonyabbnak tüntetik fel. Ugyanez érvényes az ifjúságra, amely éppúgy nem egységes egész, és nem azonos a zajos kisebbséggel. Az „átlag" éppúgy fejlődésképes. mint azok, akik felsőbb iskolákat végeztek, és megismerkedhettek a magasabb kultúrával, amely korántsem ellentétes például a népi kultúra értékeivel. A hangsúly egyrészt az ízlés fejlődésén, másrészt az értéken •van. Erről ne mondjunk le sehol és soha. Kristó Nagy István Baktai Faragó József: • • üzenet Hozzátok üzenem: versben botladozó barátok, tépett tollú álmok, szárnyaló szerelmek. Ti röpítsetek engem. visszatérő madárként, elődeim csontszárnyain, belém ne haljon: álom, vers, szerelem.
