Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-16 / 192. szám

MT4»T|

a

i

"V

(1 professzor mutatóujja

Megfigyeltem, vizsgák idején az egyik tanár mindig jelest adott néhány diáknak, akik lényegében nem is tudták jelesre a tantárgyat. A negyedik évfolyam végén megkérdeztem Horváth tanár urat: — Miért?

Válasza mellbe vágott:

— Tőlük a tárgyban minimum ilyen jegyet várok.

Amikor tanulótársaim becsukták maguk mögött a tanszék ajtaját, belesápadva nekidőltek a falnak. A felelősségbe, melyet számukra a jeles adott, csak lassan tértek magukhoz. Az egyikük csak eny- nyit mondott:

— Oda a nyaram. Tanulhatok, újra, jelesre vehetem át az anyagot.

Telt-múlt az idő, az emlékezetes vizsga óta évtizedek teltek el. S hogy a sors tele van iróniával, ez erősödött meg bennem a minap, Szarvason, a Tessedik Sámuel nyári egyetem ünnepélyes megnyitóján. A professzor és a jelest kapott diákok véletlenül találkoztak. Jót derültek a történteken, már csak azért is, mert az írás elején említett néhány diák közül egy éppen ott volt a múlt idézésén. Az a tantárgy, amely anyagáért annak idején a meg nem érdemelt jelest kapta, életelemévé vált a dolgos hétköznapokon. Egyetemi színvonalon műveli. Belőle doktorált. Néhány tudományos munkáját a hazai és a külföldi szaksajtó, de még egykét politikai lap is megpublikálta. Sőt, mi több, országos kezdeményezéssé nőtt a meliorációra, a talaj termőképessége növelésére néhány évvel ezelőtt ajánlott javaslata.

Szerencsére, jó példáért nem kell a szomszéd megyébe mennünk. Itt Békésben igazán szép összegeket fordítottak az állami céltámogatás megszerzésére. Azokban az üzemekben, ahol már túljutottak a komplex melioráció fél vagy negyed határra jutó részének megvalósításán, valóságos hozsannákat zengnek a vállalkozás hasznáról.

— Ezekre a munkákra megelőlegezem a jelest — mondta a professzor —, a 20 —30 százalékkal elért magasabb termés ugyanis csak egy része a befektetett munka eredményének. A tudomány mast ösz- szefüggéseket, magyarázatokat keres ezzel kapcsolatban a termények minőségében bekövetkezett változásokra, egyáltalán, a növénytermesztési kultúrák viselkedésében a meliorált és a komplexitásból kizárt területek között. Tanulnunk kell a tárgyat, elmélyedni benne, a csacsogó felszín alatt az alkotó ember számára a munka új távlatai rajzolódnak.

Tessedik kései utódai tehát hallatlan nagy területre terjesztették ki a mester gondolatait.

Végignézek az I. előadó széksorain. A néhány diák és a professzor esete suhan át a szemem előtt. Hol vagytok gyakorló diákok — kiáltottam volna legszívesebben a világba olyan hangosan, hogy Battonyá- tól Bucsáig, Sarkadtól Békésszentandrá- sig mindenki meghallja, aki az elmúlt években dolgozatokat gyártott a melioráció állami támogatásának megszerzésére, vagy azok hívására, ahová ez a beavat-i kozás áldást vitt. A szarvasi rendezvény ugyanis alkalmat kínált a mezőgazdaságot szerető, érte élő emberek demonstrációjára, az elfelejtett ágazat népgazdasági súlyának megítélésében várható változásig, a jövő, a VII. ötéves terv és a későbbi tervciklusok idején a kormányzati szervek szerepének, munkastílusának megismerésére. Ma, amikor ez az ágazat itt a megyében is a tűrés határain nagy terheket cipel a vállán, felüdülést jelentett hallani az irányításban szükséges operációs beavatkozás szükségességét a megnyitón elhangzott előadásból, melyet dr. Csendes Béla, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese aposztrofált.

A professzor tekintetét kerestem. Szeme megfakult, haja megőszült, de tekintetében valami egészen fiatalos vonás, mosoly, lendület, a jövő biztos tudata által sugallt csodálatos nagy pátosz lángolt. Meg is kérdeztem, mint néhány évtizeddel ezelőtt:

— Hogyan érzi, látja a jövőt, a távlatot?

— Az örömöt, amely eltölt, szerettem volna megosztani több régi diákommal, barátommal, mint ahányan erre a találkozóra eljöttek, mert szép, racionális jövő elé nézünk, előlegezett jelessel természetesen — emelte fel figyelmeztetően jobb kezét, meredeken felfelé álló mutatóujjával.

D. K.

Magyar művészek külföldi rendezvényeken

Az elkövetkező hetekben, hónapokban több neves magyar művész vendégszerepei külföldi zenei, illetve kulturális rendezvényeken.

Dobozy Borbála csembalóművész augusztus második, felében Salzburgban, illetve Pozsonyban vendégszerepei. Az osztrák városban augusztus 19-én a Salzburgi Schlosskonzert hangverseny- sorozatában lép fel, augusztus 31-én a pozsonyi zenei fesztivál záróhangversenyén

Bach A fúga művészete című kompozícióját szólaltatja meg.

Jandó Jenő zongoraművész és Takács Tamara operaénekesnő szeptember első két hetében a franciaországi mentoni zenei fesztiválon, illetve hajólurnén vesz részt, mindkét művész hat ízben lép a közönség elé.

Franciaországi vendégszereplésre utazik az Állami Bábszínház társulatának 16 tagú csoportja is, szeptember

24. és október 1. között a bábszínházak világfesztiváljának Charleville-Mézieres-i rendezvényein lép fel.

Októberben rendezik meg a Glasgow-i magyar napokat, a kulturális eseménysorozaton többek között Csengery Adrienne operaénekesnő, Fábián Márta és Szakály Ágnes cimbalomművész, a Budapesti Fúvósegyüttes, az Üj Budapest Vonósnégyes, valamint Gálffi László színművész vesz részt.

Készülnek az új bábfilmek. A fővárosban, a Pannónia Filmstúdió Gyarmat utcai műtermében készülnek az animációs báb- és gyurmafilmek. Krakovszki Mária bábkészítő a Mackók, vigyázzatok! c. bábfilm „szereplőit” formálja <mti Fotó — Tóth István felv.) .

Táblakép-festészeti biennále Szegeden

II Békés megyeiek is jelen vannak

Koszta Rozália: Légiparádé az Alföldön

(N;i-y László reprodukciója)

Csomagol a szkafanderes űrhajós. Válogat a földi maradványokból : mit vigyen

magával a kozmoszba, talán egy másik bolygóra, az itteni kultúrából? Az antik portrét, a középkori kódexet, a barokk órát, Picasso galambját? A kérdés szorító és izgalmas. Utal arra, hogy — mint az első biennálén Patay László nagyméretű képe —• szemétdombra kerül nálunk rengeteg érték az érdekek zűrzavarában. De annak a fenyegetettségnek is hangot ad Eigei István Kiűzetés a Paradicsomból című festménye, hogy jól sáfárkodtunk-e földi létünk lehetőségeivel, okosan használtuk-e az őseink által fölhalmozott tudományt, kultúrát, helye- sek-e következtetéseink?! Több ilyen kulcskép is található a második alkalommal megrendezett, és szeptemberig nyitva tartó szegedi táblaképfestészeti bienná- lé 176 műve között. Legnagyobb tanulsága, hogy a művészek nagy része — kivonul. Kivonul a társadalom terepeiről. Vagy nem akarja, vagy nem képes azonosulni a kis és nagy közösség gondjaival, problémáival. örömeivel; távol tartják magukat nemcsak a szó szoros értelmében vett politikumtól, de még a gazdag tartalmakat rejtő elkötelezettségtől is. Mit tesznek hát? Olyan kifejezésmódokat, témákat, problémafelvetéseket vállalnak, amelyek a társadalmi élet perifériáján születnek. Az egyik tábor például az álmok és a fantázia nosztalgikus-szürreális világába menekül, egy másik csoport tisztán szakmai kérdésekkel igyekszik foglalkozni.

A művészet- és művelődés- történet biztos fogódzó lehet a mai alkotóknak is, részint, hogy ráirányítsák a figyelmet példaképeikre, leróják tiszteletüket, vagy százados műveket mai fénytörésbe helyezve, azok új értékeit tárják föl. Ez az attitűd sikeres is lehet, mint például Kiss Zoltán László Változat című képén, ahol Rembrandt Anatómiai leckéjének orvosait szembesíti egy mai problémagubanccal. Jovi án

György Hommage á Vincent című popműve gipsszel leöntött bakancsaival, írásos üzeneteivel és drasztikus faktúrájával már kevesebbet közvetít a Van Goghhoz való viszonyáról; egy leonardói arc igencsak idegen test Kopasz Tamás művén (?) emberi haj és madártollak, valamint repedezett felületek közegében; Garabuczy Ágnes Tűnő idő című álomképén Jan van Eyck Az Arnolfini házaspár férfialakja jelenik meg; Breznai József suta festményén Michelangelo Sybillája; Czétényi Vilmos emlékén a Milói Vénus^ —

inkább csak motívumként, mint tartalmi üzenetként.

Hogy az álom. a fantázia mennyire erőteljes tendenciája a mostani seregszemlének, azt hadd illusztrálja néhány alkotás. Babos László Jelmezben, iff. Benedek Jeni? Csendes part, Bráda Tibor Tavaszünnep, Bujdosó Ernő Kábulat, Berki Viola A Hold fiai és Pataki Ferenc Nemzedékről nemzedékre különböző színvonalon, de valamiféle irracionalitás felé hajlón próbálnak szólni nosztalgiákról, elvágyódásról.' naiv ábrándokról, mesékről. A másik, igen erőteljes törekvés a gyakran öncélú felülethatásokra építő szál. A mostani tárlaton a homoké a főszerep, művek sokaságát állíthatjuk rendbe, melynek felületén meghatározó jelentőségű ez a természetes anyag: Kovács László Homokozó, M. Novák András Játszótér, Záborszky Gábor Csendélet, Mészáros Géza Megfagyott homok. Mások összegyűrt papírral (Tóth László), madártollakkal (Kopasz Tamás), textilekkel (Király Sándor), egyes esetekben konkrét applikált tárgyakkal, csipkékkel (Ágh Ajekin Lajos), rézkürttel (Barabás Márton), kötéllel (Birkás István), korhadó kerítésdarabokkal (Nádler István) szeretnék hitelesíteni. Persze, a faktúra is hordozhat valódi indulatokat, kifejezhet komoly emberi tartalmakat. Ilyen például Tőig Molnár Zoltán két képe, Kiss Tóth Ferenc Műteremfala.

A geometrikus törekvéseket képviselő Bak Imre szigora nem éppen előnyére oldódik, Blaskó János Műterme példamutató alkotás, Balogh László Halásza igencsak keresett. Az előbbi két törekvés szintetizálása egyfajta új képi nyelv, egyfajta vizuális artikulált beszéd kimunkálásának igénye. Erre többen tesznek kísérletet, s nem is eredménytelenül. Bartl József Üzenet zárt térben és Nagy Sándor Zoltán Csakis boldog leszek című jelsora, illetve képregénye mintegy előlegezi két kiváló összegzés megszületését. Az egyik Csá- ji Attila XX. századi képírása, másik Halmy Miklós minden örökséget tisztázó, és korszerű módon újrafogalmazó, Kodály emlékének szentelt műve.

Az előző törekvéseknek mintegy ellenpontja a natural izmus, a precíz ábrázolás vallóinak tábora. Már a témaválasztás, a kifejezés gondossága, a képkivágás sajátossága hozzátartozik szándékaik egyértelművé tételéhez. Mácsai István architek- tonikus környezetbe helyezett lányportréja, Zoltánfy István régi fotókat mai tájjal ötvöző képe, Czene Gábor mesterségesen komponált enteriőrje. Tardos. Zoltán tér és idő nélküli festményei e sokszínű kísérletnek sikeres darabjai. Ez a vonulat már nem nélkülözheti az embert, legyen az bravúrosan megoldott portré (Gyémánt László Amerigo Tot emlékének szentelt arcmása), vagy Kovács Péter a kiszolgáltatottakkal és szenvedőkkel együttérző nagyszerű munkái, és a Sváby nyomdokain haladó Balogh Géza és Kovács Tamás. E témában talán legmegrázóbb Patay László Egy öltöztetőnő emlékére című portréja — egy illúziók között megőszült asszony remek arcmása.

Hogy mennyire a fenti törekvések a kortárs magyar festészet fő áramlatai, arra jó példa egy kisebb földrajzi terület, például Békés megye művészeinek alkotásait szembesíteni ezekkel a szándékokkal. A meseszerű, nosztalgikus kifejezésmódot Tóth Ernő Kisvárosi koboldja groteszk felhangokkal gazdagítja, Várkonyi János mélytüzű Filmrendezője maró szatíra. Az újnaturalista iskola egyik fellegvára a gyulai művésztelep. Nem csoda hát, ha e műfajban kiemelkedő Marosvári György Téli paradicsom című képe és Szakáll Ágnes fekete-fehér kimerevített filmkockája Felek bácsi gyulai kertjéről. A régi fotográfia, mint kordokumentum és képépítő elem Zoltánfi István úttörő kezdeményezése nyomán új lehetőséget kapott Ezüst György festményén, aki egy régi, hagyományos családi fénykép egyik helyére odaültette önmagát is. Koszta Rozália ezúttal is következetes önmagához, bár témájában nyit — Légiparádé az Alföldön (Békéscsaba, 1984) —, stílusa tőmondatos, visz- szafogott, egyértelmű.

S végül hadd szóljak azokról a festményekről, amelyek igazán magával ragadtak, -.és számomra megrázó élményt jelentettek. Közéjük tartozik Dienes Gábor Csatakép című, gondolati tisztaságot, bravúros rajzkészséget, festői erényeket egyszerre megvillantó képe; ilyen Bernáth (y) Sándor okos, érzékeny, sejtelmes és szellemes, többféle technikát ötvöző No future? című festménye, Vali Dezső díjnyertes, Kő és jel címet viselő jelképe. S még egy mű, mely inkább szimbolikus mondandójával érdemel figyelmet: Kocsis Imre Szivárvány ’85 című szitanyomata. Rendet vágó kasza, és nyomában szivárvány. Valóságos munka, termésbetakarítás, és tűnő illúzió. Mint a második táblakép-festészeti biennálé.

Tandi Lajos