Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-10 / 160. szám
Borg visszatér önkéntes „száműzetéséből” A nagy múltú Békéscsabai Építők SE — amely most csak tömegsportszinten működik — Corvin utcai sporttelepe az utóbbi években nagyon elhanyagolt, „leromlott” állapotba került. Akik a Lencsési-lakótelepen laknak és naponta elhaladnak a létesítmény előtt, örömmel tapasztalják, hogy a pályákat most felújítják, szinte újjávarázsolják. Dr. Bodzás Julianna sportköri elnök — akit nemrégiben választottak az egyesület élére — elmondta, hogy a sportköri tagok és a vállalat dolgozói közösen folytatják a képünkön is látható felújító munkálatokat. Terveik közt szerepel, hogy a közeljövőben újra elindítják a tömegsport mellett a labdarúgó-, asztalitenisz-, sakk- és a természetjáró szakosztályokat Fotó: Gál Edit Műsorvezető Verebes István, dirigens Németh Lajos Bemutatjuk a színészválogatottat Mint az utcai plakátokon sokfelé látható: július 14-én, vasárnap Békéscsabán. a Kórház utcai sporttelepen érdekes szórakoztató műsort rendeznek ,,Ha a pályán nem megy? Talán a műsorban...” címmel. Fellép Andai Gyöngyi, Cseke Péter, Ihász GÚt bor. Juhász Jácint. Rátonyi Hajnal, Sára Bernadett, Mi- kó István. Zana József. A színpad után a pályán folytatódik a műsor a Színész—Újságíró rangadóval. A színészek gárdája Juhász Jácint (Madách Színház) csapatkapitánnyal az élen a következő kerettel kéázül: Aradszki László (ŐRI), Bubik István (Nemzeti), Eperjes Káríily (Katona), Cseke Péter (Madách), Ihász Gábor (ŐRI), Juhász Attila (Színházművészeti Főiskola), Lippai László (Madách), Nemcsák Károly (Zalaegerszeg), Rácz Tibor (Zalaegerszeg), Rubold Ödön (Nemzeti), Sólymos Antal (Expressz), dr. Török Ferenc (öttusakapitány), Zana József (Vidám), Zana Zoltán (Szín- művészeti). A csabai SZÚR érdekessége, hogy ezúttal dr. Hegedűs János helyett a nem kevésbé népszerű Verebes István lesz a műsorvezető, a játékot pedig Németh Lajos „hazai” FIFA-bíró dirigálja. Képünkön bemutatjuk a legutóbbi, népstadionbeli SZÜR-on szerepelt színészválogatottat. Fotó: Farkas Tibor Cél a 400 kiló Rövid, bensőséges ünnepség színhelye volt tegnap a Békés Megyei Zöldért Vállalat. Balogh János igazgató, Annus Vince klubelnök és dr. V. Fodor Endre, a lilafehérek baráti körének elnöke köszöntötte két világ- verseny között Bökfi Jánost, a Békéscsabai Előre Spartacus nemzetközi minősítésű sportolóját, a katowicei súlyemelő Európa-bajnokság 4. helyezettjét, majd jutalmakat adtak át, sok sikert kívánva egyúttal az augusztus 23—31. között, a svédországi Söderteljeben sorrakerülő világbajnokságra. Bökfi edzője, Sudák János elmondta, ezúttal ismét a száz kilogrammos súlycsoportban áll dobogóra a válogatott biztos tagja, és cél a régóta ostromolt 400 kilós összteljesítmény. Ezzel az esélylista szerint dobogóra lehet kerülni. Totátippjeink 1. Antwerpen—Bremen x 2 2. Jena—Malmö 1 x 3. Twente—Düsseldorf x 4. Admira—Bröndby 1 x 5. Poznan—Göteborg 1 6. Videoton—AIK 1 7. B. Praha—St. Gallen 1 8. SI. Praha—W. Aue I 9. Viking—Braunsc. 2 x 10. Gdansk—Sp. Praha x 1 11. Zürich—Lyngby 1 x 12. Young Boys—ZTE x 1 13. Eisenstadt—Ű. Dózsa 2 x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Aarhus—Górnik Z. 2 15. Linz—Vejle 1 16. Hammarby—Valcreng. 1 Váratlan bejelentést tett Björn Borg, a versenyzéstől már visszavonult világhírű svéd teniszező. Az ötszörös I wimbledoni bajnok hátat I fordít önként választott lak- j helyének és visszatér hazá- | .iába. Borg a hetvenes évek közepén vonult „száműzetésbe”, mivel a svéd adóterheket elviselhetetlennek tartotta és Monacóban telepedett le, ahol köztudottan jóval enyhébbek az adók. — Szívem visszahúz Svédországba, menyasszonyommal, Jannikéval most keresünk hazámban egy megfelelő helyet, ahol gond nélkül élhetünk — mondta Borg egy északi-tengeri szigeten megtartott sajtótájéA Népsport az idén is elkészítette sajátos rangsorát a labdarúgó szakosztályokról, pontosabban az NB 1-es szakosztályokról. Ennek lényege, hogy a bajnokságban részt vevő csapatok helyezési számát összeadva alakult ki a sorrend, végül pedig az is látható, hogy az ösz- szesített sorrendszámnál mennyi A táblázatból megállapítható, kiegyensúlyozott-e, az utánpótlás-nevelés, várható-e folytonosság a jól szereplő ifik kiörege- désével, avagy esetleg éppen fordítva: megállapítható-e az utánpótlás visszaesése ... De kitűnik az is, hogy mennyit is meríthet az NB I-es csapat a „hátországból”. A Bp. Honvéd 7 ponttal, méghozzá fölényesen itt is első. A Rába ETO és a Videoton 2—2 utánpótláscsapatának gyenge szereplése feltűnő ... A Vasas és a Békéscsaba ifi és serdülőgárdájának egyforma a helyezése. A Csepel, a Haladás, az Ü. Dózsa helyezési számsora kiegyensúlyozott képet mutat. Persze, ennek nem mindegyik emkoztatóján. — Mindig Svédországban akartam élni, s nem igazak azok az állítások, amelyek hazafiatlanság- gal, hálátlansággal vádolnak. Most hazatérek, döntésem minden következményét vállalom. A világ, egyik leggazdagabb sportolójának tartott Borg és 18 esztendős menyasszonya — aki miatt elvált feleségétől. a román Mariana Simionescutól — a már visszavonult teniszezők számára rendezett svédországi versenyre látogatott el, amelyen a régi nagy vetély- társak közül a román Nasta- se. a holland Okker és az amerikai Smith is pályára lép. (MTI) az eltérés az NB I-es csapat helyezési számához képest. Íme a táblázat, amelyen tehát az oszlopokban, balról jobbra az NB I, a junior, az ifi és a ser- clülőcsapat táblázaton elfoglalt helye, majd az összesített helyezési szám, végül pedig az említett különbség megjelölése szerepel : lített klubnál örülnek egyformán . . . ZTE, Tatabánya, FTC, MTK-VM: kitűnő utánpótlásszereplés (főleg a két kék-fehér klubnál), de csak a zalaiaknál volt ehhez méltó a felnőtt csapat. Debrecenben és Pécsett (különösen az utóbbi meglepő) nagyon visszaesett a fiatalok szereplése. A két kieső együttes eredménysora pedig nem kíván komihentárt. A legtöbb esetben — a Bp. Honvéd és a ZTE kivételével — nem arra a helyre került tehát a csapatok többsége, mint az NB I-es bajnoki tabellán. Ez a rendhagyó rangsorolás egyfajta tükörképe is lehet a szakosztályi munkának. NB I, junior, ifi, serdülő Hz összesített táblázaton: 10. az Előre Spartacus 1. Bp. Honvéd 1. 3. 7. 2.-13 0 2. Vasas 5. ' 2. 12. 1. 20 + 3 3. MTK-VM 14. 1. 1. 5. 21 +10 ZTE 4. 12. 3. 2. 21 0 5. Csepel 7. 6. 3. 6. 22 + 2 6. Ű. Dózsa 10. 5. 1. 7. 23 + i 7. Fyencváros 13. 9. 2. 3. 27 + .6 8. Haladás 9. 7. 4. 10. 30 + 1 9. Tatabánya 12. 4. 13. 3. 32 + 3 10. Békéscsaba 6. 15. 12. 1. 43 — 4 11. Videoton 3. 14. 15. 5. 37 — 8 12. Rába ETO 2. 8. 16. 13. 39 —10 13. PMSC 11. 10. 11. 9. 41 — 2 14. DMVSC 8. 16. 13. 10. 47 — 6 15. SZEOL AK 16. 13. 9. 11. 49 + 1 16. Eger 15. 11. 17. 7. 50 — 1 BÉKÉS MEGYEI l^ldüil L*f Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.': 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapűzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 1985. július 10., szerda SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT Felújítják az Építök-sporttelepet Becker: Leimen előtt Nizzában Boris Becker, minden idők legfiatalabb wimbledoni bajnoka alaposan elfáradt a nem hivatalos, íüvespályás tenisz világbajnokság döntőjét követően is. Az újságírók órákon keresztül nem hagyták az ifjú nyugatnémet csillagot elvonulni, záporoztak felé a kérdések. Még hétfőn sem „szálltak le” Beckerről, aki a londoni szállodát egy hátsó bejáraton keresztül volt kénytelen elhagyni, de az élelmes újságírók itt is a nyomába eredtek. Csak a menedzser. Ion Tiriac mondott néhány szót a szenzációra éhes tollí'orgatóknak: „Tegnap óta Boris nem kevesebb mint 18 hosszabb-rö- videbb interjút adott, ez fárasztóbb, mint a Curren elleni finálé volt.” Az ifjú bajnokot a repülőtéren sem hagyták nyugodni. de végül fejét mereven a földre szegezve „száguldott át” az útlevélvizsgálatnál, s szállt fel a gépre. Becker egyébként a korábbi terveitől eltérően nem tér haza azonnal szülővárosába, Lei- menbe, hanem a héten a család nizzai házában pihen. Mint mondotta, teljes nyugalomra van szüksége a regenerálódáshoz. Teniszezni csak szórakozásból fog, idejének nagy részét a kedvenc videokazetták megtekintésével tölti. Pedig a leimeni lakosok már nagyon spóroltak a wimbledoni bajnok fogadására. A rajongóknak azonban péntekig várni kell Becker hazatérésére, de ígérik, hogy a pár nap alatt semmit nem csökken „szere- tetük”.