Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-27 / 175. szám

1985. július 27., szombat o A diák strandra jár... — dolgozni Kissé mókásan jelentette be a rádió egyik reggel a várható időjárást: „Kutya meleg lesz ma.” Ez a hír sokak számára meghatározta a napi programot, hisz ilyen melegben mindenki a medencék hűsítő vizében ke­resi a felfrissülést. Igen ám! De valakinek, illetve valakiknek dolgozni kell azért, hogy mások kikapcsolódhassanak, szórakoz­hassanak, és nem utolsósorban, fürödhessenek. A gyulai stran­don ezen a nyáron 18 diák vál­lalt munkát egy-egy hónapra. Remeczki Zsuzsa kalauzol a fürdő fiatal dolgozóihoz. Séta közben megtudom, hogy a Bajai Tanítóképző Főisko­la német szakának harmad­éves hallgatója. Ö a stran­don első alkalommal dolgo­zik, mint tolmács. Naponta háromszor hívja fel a német vendégek figyelmét a balese­tek megelőzésére. A nap többi részét az információs osztályon tölti. Reggel 8-tól délután 5-ig tart a munka­idő. — Szeretek itt lenni, mert a felnőtt dolgozók olyan ba­rátságosak és közvetlenek velünk. Nemcsak a fizetés jön jól, hanem az • is, hogy itt sokat gyakorolhatom, tö­kéletesíthetem nyelvtudáso­mat, ugyanis szeptembertől három hónapra az NDK-ba megyek tanulni. Cserényi Magdolna már tavaly dolgozott a fürdőben, az idén is augusztus 11-ig. Ö a békéscsabai nyomdaipa­ri szakközépiskolában tanul. — A nagymamám is itt dolgozik, mert a nyugdíjból nemhogy fényűzően, de sze­rényen is nehéz megélnie. A ruhatárban kell lennem min­den másnap, fél 8-tól 20 óráig. Tizenkét forintot ka­pok egy órára, a fizetésből pedig ruhákat akarok venni magamnak. — Mi a további nyári programod? — A Balatonnál fogok nyaralni, három hét múlva. Bízom abban, hogy nem­csak most, amikor négy fal közé vagyok zárva, hanem akkor is ilyen jó idő lesz. — Az egészben az a rossz, amikor jönnek a barátaim és barátnőim a strandra, én pedig itt szedem a szemetet — mondja Rocskár András, a gyulai Erkel Ferenc Gim­názium tanulója. — Egy hó­napot dolgoztam Zánkán, jú­lius 9-től augusztus 9-ig pe­dig itt vállaltam munkát. Nem számítok újoncnak, mi­vel ez már a harmadik nyár, hogy mint dolgozó látogatom a strandot. Az idén a park tisztaságára kell felügyelni a barátommal: Nagy Bélával. Ö a gyulai Munkácsy Mi­hály Szakmunkásképző Inté­zetbe jár. — Mi a további nyári program? — Én a Mátrában nyara­lok — mondja Béla. — És te, András? Hiszen eddig egész nyáron dolgoz­tál? — A Balatonra megyek, de hogy dolgozni vagy nyaralni, még nem tudom. Minden­esetre nem ártana a tan­könyvekbe is belenézni, el­végre szeptembertől negye­dikes leszek. A következő nyáron nemcsak érettségizek, de egyetemre is felvételizek. Valószínű, hogy még so­káig társalognánk, de saj­nos, az ebédidő véges. Az egyik férfiöltözőben dolgozik Rácz Attila, aki szintén az Erkel Ferenc Gimnázium tanulója, de rá kevésbé lehet mondani, hogy a szavak embere. Neki már csak pár napja van hátra a háromhetes munkából. Az idén dolgozik először a für-? dobén. Munkája nem fizikai erőt, sokkal inkább egész na­pos mozgást, fürgeséget igé­nyel, ami belőle nem hiány­zik. Azt még nem tudja, hogy mire költi a fizetését, de a nyári programban van még Bécs meglátogatása, úgyhogy nem lesz nehéz „megszabadulni” a munka jutalmától. — Vedd fel az úszósapká­dat! — figyelmeztet egy fiút Daka Zsolt az ötvenméteres medence partjáról. Ö is az Erkel diákja, és először dol­gozik a strandon. Foglalko­zása: medenceőr — mentős. — Ez azt jelenti — fejti ki bővebben —, hogy vigyáz­nom kell arra, hogy minden-; kin legyen úszósapka és ügyelnem kell a fegyelemre, nehogy balesetek történje­nek. A mentős alatt az ér­tendő, hogy a fuldoklókat ki kell mentenem, szerencsére erre még nem volt példa. — Akkor ez kényelmes munka. Mennyit keresel? — Tizennégy forintos az órabérem. De a munkám csak látszólag könnyű, ugyanis miután a fürdőzők elhagyják a strandot, rám vár a nagymedence és kör­nyéke takarítása, fertőtlení­tése. Délelőtt 11-től este 8- ig dolgozom. Egyelőre min­dennap, de augusztustól min­den másnap. — Mire költöd a fizetést? — Nagyon szeretek moto­rozni, úgyhogy egy része benzinre megy el, a többit pedig elrakom, mert jövőre szeretnék az Ibusszal ki­menni , Bécsbe. Mivel húsza­dikáig dolgozom, csak né­hány napos sátorozásra lesz időm a barátaimmal, barát­nőimmel. A diák még jófor­mán fel sem eszmél, már el is repül a nyári szünet... Sajnos ... Borsos Gabriella Fél éve önálló az llnicon A nagyvallalati szervezet felbomlásával egy időben, ez év január 1-ével nyerte el önállóságát a Fékon békés­csabai gyára. Ezzel több hónapig tartó előkészítő mun­ka végére tettek pontot. Ahhoz, hogy a békéscsabai gyár mai helyzetét megértsük, érdemes a nagyvállalati szervezet megszüntetését kiváltó előzményekről szólni. A vállalat termelését az 1979-es években a nagy so­rozatok, s az erre épülő új termelésszervezési eljárások következtében magas termelékenység jellemezíé. A nye­reség a legjobb években meghaladta a 100 millió fo­rintot. A kereslet alakulása, a divat gyors változása azon­ban fokozatosan új helyzetet teremtett. Míg korábban a gyártás több ezres sorozatokból állt össze, addig az 1970-es évek végétől az 500 darabos, több méretben, színben készülő megrendelések váltak általánossá. Ez kedvezőtlenül befolyásolta a termelékenységet, s a piac egyre kevésbé ismerte el a már megszokott és termé­szetesnek ítélt költségeket. A nagyvállalat nyeresége 1983-ban nem érte el a 20 millió forintot sem, a bé­késcsabai gyár pedig már 1981-ben 4 milliós veszteségé­vel jelezte a változások szükségességét. Ilyen helyzetekben a gyá­rak vezetői a rugalmasabb, a nagyobb vállalati önálló­sággal bíró szervezetben a nem termelő költségek — a nagyvállalat irányító appará­tusának költségei ekkor már több mint 60 millió forintra rúgtak — csökkentésében je­lölték meg a kivezető utat. Ám a döntés helyességét csak a gazdálkodás javuló eredményessége igazolhatja. Hol is tart az ennek a cél­nak megfelelni szándékozó békéscsabai vállalat, új ne­vén az Unicon?, Vajon el­képzeléseit valóra válthatja-e az azóta tovább szigorodó közgazdasági és értékesítési feltételek közepette? Akadályok A vállalati önállóság je­lentős változások mozgatója, ösztönzője lett. Az áttételek számának csökkenése, a piacok közelsége először is a szemléletre hatottak kedve­zően. A termelés irányítói, a gazdálkodás szervezői egy­szerre csak azt vették ész­re, hogy véget ért a szemlé­lődés, véget ért a „várjuk meg, mit mondanak fent” állapot, s közvetlenül érzé­kelhették, hogy a gyors és jó döntéssel milliókat nyerhet­nek. — Ez az időszak a fanu- lás jegyében telik. Hogy mennyi lesz a tandij, az még a jövő kérdése — fogalmaz ßzabö Mihály, a vállalat igazgatója. — Amikor elkép­zeléseinket írásban rögzítet­tük, és azt elküldtük a mi­nisztériumba, még könnyebb feltételek között gazdálkod­tunk. Hogy tehát hová ju­tunk, az mint a múltban is, függ a körülmények alaku­lásától. A nehézségek ellenére a vállalat vezetése merész célt tűzött maga elé. A 24 millió forintos nye­reség elérése még akkor is nagy feladat, ha tavaly a tartalékok mozgósításával — részben már ez is az önálló­sodás előhatásának tekinthe­tő — 16 milliós nyereséget könyvelhettek el. Az idei tervek, és nem utolsósor­ban a fejlődés útjába azon­ban további akadályok gör­dültek. Vajon sikerül ezeket elhárítani? Ez az elkövetke­ző hónapok, de az is lehet, évek nagy kérdése. Remény az áttörésre? Hogy bizonyos jelenségek mennyire összefüggenek egy­mással, az rövidesen kiderül. — Kulcskérdésnek tartjuk, hogy a műszaki fejlődésben ne maradjunk el. Mostani le­hetőségeink a szinten tar­táshoz is kevesek. A 24 mil­lió forintos nyereség az át­szervezéssel ránk ruházott adóságok törlesztésére kell. A bérmunka, az adja a gyár termelésének több mint egy- harmadát, ugyan mindeddig kedvező feltéleket teremtett a műszaki fejlődéshez, a ter­melékenység növeléséhez, a minőség javulásához és igy a tőkés export fenntartásá­hoz, de mert új gépek vá­sárlásához nincs pénzünk, és a tőkések egyre kevésbé vá- lalják a haszonbérlettel járó terheket, úgy látjuk, a tech­nológiai rés tovább nő — magyarázza Szabó Mihály. Mindez szorosan összefügg a béreket terhelő költségek, adók növekedésével. A költ­ségek emelése ugyanis ve­szélyezteti a versenyképessé­get. Az utóbbi években a tárgyalásokon nem egy part­ner jegyezte meg: ennyiért lassan már az NSZK-ban is varrathatnánk. S ha ez ma még nem is helytálló, hiszen a nyugati országokban a bé­rek jóval magasabbak, az mindenképpen igaz, hogy az Unicon partnerei egyre több­ször néznek szét olyan or­szágokban, amelyekben az itteninél kisebb a munkaerő költsége. Milyen megoldást válasz- szón tehát a vállalat, hogy megőrizze versenyképességét. Fagyassza be a béreket?! Ez nem járható út. Hogy miért? Nos, bár a béremelés mellett más meggondolások is szól­nak, a vállalat így is mun­kaerőgondokkal küzd. A da­rabbérben dolgozók közül egyre többen igyekeznek olyan munkahelyre, ahol az' elszámolás alapja nem a na­ponta mért teljesítmény. Úgy tűnik, az egyetlen kiút, ha a bér- és egyéb rá­fordítások növekedése elle­nére csökkentik az egy ter­mékre fordított költséget, ezt pedig csak a termelékeny­ség növelésével, következés­képpen műszaki fejlesztéssel képzelhető el. A korszerűsí­tés azután a munkaerő meg­tartására is kedvező hatással lehet. A helyzet tehát nem éppen a legkedvezőbb. Áttörésre úgy tűnik, alig van remény. Vagy talán mégis? A válasz­hoz érdemes áttekinteni az utóbbi hónapokban hozott intézkedéseket, számba venni a terveket, elképzeléseket. illúziók nélkül — Nem táplálunk túlzott illúziókat. Minden azon mú­lik, milyen tartalékaink van­nak. Egy részüket már számba vettük, persze, ha késlekedünk, a divatszakma „ritmusa” lépéseinket hiába­valóvá teheti — jegyzi meg az igazgató. Az örökölt arányok meg­változtatása lenne az egyik feladat, mégpedig úgy, hogy miközben nő a szocialista ex Art, a bérmunka rovásá­ra emelkedik az anyagos tőkés export aránya. A vál­Fotó: Fazekas László lalatnál azt tervezik, hogy a termelést az eddiginél job­ban, az üzemi adottságokhoz igazítják. Gyakran előfordul ugyanis, hogy az előre rög­zített időpontokhoz képest a tőkés partner szállítása ké­sik, s ez a munkaerő, a be­rendezések egyenetlen leter­heléséhez vezet. A kieséseket állandó, úgy­nevezett tartaléktermékkel lehetne csökkenteni. Erre szolgálhat a határidőhöz ke-, vésbé kötött, és nagyobb so­rozatú szocialista export, va­lamint a tőkés anyagos ter­melés — állítják a gyárban. Ez utóbbihoz persze jó mi­nőségű belföldi alapanyag kellene. Az alapanyaggyár­tók és a végtemék kibocsá­tók közös exportérdekeltsé­ge nélkül azonban ez el­képzelhetetlen. A munkaerőgondokat a dombegyházihoz és a kun- ágotaihoz hasonló kihelye­zett üzemek telepítésével kí­vánják enyhíteni. Ilyen tár­gyalásokat folytatnak több mezőgazdasági üzemmel. Rö­videsen elkezdik azt az apró részletekre kiterjedő elemző munkát, amelytől a termelő és nem termelő részlegek költségeinek csökkenését vár­ják. A tervek között szerepel az is, hogy a vállalat, eset­leg mások közreműködésével, saját termékeit közvetlenül értékesítse a lakosságnak. Megállapodást kötöttek né­hány nyugati céggel azok modelljeinek belföldi forgal­mazásáról. S hogy a békés­csabaiak ne kövessék el azt a hibát, mint annak idején a nagyvállalat, az orosházi üzemnek fokozott önállóságot adnak. — Az is segíti törekvéseink valóra váltását, hogy partne­reinkkel közvetlenül tárgyal­hatunk — mondja az igaz,­gató.----Az önállóság tehát n agy lehetőség, és hogy ho­gyan élünk vele, az elsősor­ban rajtunk múlik... Kepenyes János „Vendégmunkások” a búzaföldön A legrangosabb állatbemutati az OMÉK-on A Gyomaendrődi Körösi Állami Gazdaságban, az 1740 hektár búzának mintegy 70 százalékát már learatták. Ha az időjárás nem szól közbe, a jövő hét keddjére végeznek a betakarítással. — Mivel ilyenkor, a nyá­ri csúcsidőben nincs elegen­dő szállítójárművünk — mondja Katona Lajos, az állami gazdaság igazgatóhe­lyettese —, ezért 1977 óta, minden évben Csehszlová­kiából, a nagyidai állami gazdaságból jönnek hozzánk „vendégmunkások” gépeik­kel. A búzaaratásban és a rizsbetakarításban segítenek. Az idei búzavágásra két he­te három nagyidai kolléga jött, három pótkocsis teher­autóval. Őket kerestük fel munka­helyükön — a kombájnok között — a búzatáblán. Az állami gazdaság 1. ke­rületében, a tábla közepén Claas Dominátorok aratnak. A felszálló portól alig látni a gépeket. Egy csehszlovák rendszámú, hatalmas Tátra teherautó fordul terhével a földútra. A szárítóüzembe indul. A kocsi pilótája. Ma­joros Imre jól beszél magya­rul. — Már két évvel ezelőtt is voltam itt dolgozni a rizs­aratásnál. Igaz, sok a mun­ka, meleg is van, no de ilyenkor jó az aratás — törli meg verejtékező homlokát. — Ha így halad a munka, jövő hét elejére befejezzük, és megyünk haza. Otthon három gyermekem és a fe­leségem már nagyon vár. De ha nem haragszik, indulok, mert gyorsan kell fordulni. Az egyik Skoda teherautót a tábla közepén, a kombáj­nok mellett találjuk. Vezető­je Csik Miklós, szintén a nagyidai állami gazdaság dolgozója. — Én is voltam már a Kö­rösiben, a rizsaratásban se­gítettünk. Szívesen - jövünk ide dolgozni. Jók a kombáj­nok, kiváló a szervezés, gyorsan, akadály nélkül ha­lad a munka. Elégedett va­gyok az ellátással is, finom, bőséges a kaja. Az állami gazdaság vendégszobáiban kényelmes helyet kaptunk. Azért már néha „el-elkap” a honvágy is. Tudja, két kis­lányom van, az egyik még csak nyolchónapos ... A másik Skoda épp most érkezik vissza üresen a szá­rítóból. A sofőr Nagy Ber­talan, kicsit „töri” a ma­gyart. — Tavaly kétszer is vol­tam itt — mondja a bemu­tatkozás után. — Jó itt dol­gozni. Kedvesek az embe­rek, a munkatársak, bár a munka sok, hiszen reggel 6- tól este fél 10-ig is a fülké­ben vagyunk. Szerencsésebb helyzetben voltam, mint a kollégáim. A feleségem két gyermekemmel itt nyaralt egy hétig, a gyomai kem­pingben. A múlt hét végén utaztak haza, de most már nemsokára befejeződik az aratás, és éh is indulok utá­nuk Nagyidéra. — IJasznos ez a munka- kapcsolat mindkét gazda­ságnak — mondja kísérőm, Katona Lajos. — A nagy- idaiak segítségét mi is mun­kával fizetjük vissza. Az aratás befejeztével a kom­bájnjaink indulnak a „szom­szédokhoz”. A két gazdaság dolgozó­ik csereüdültetését is vál­lalta. A Körösiből minden télen mintegy negyvenen utaznak a Magas-Tátrába. A nagyidaiak viszont nyáron élvezhetik a gyomaendrődi állami gazdaság vendéglátá­sát. Kép, szöveg: Hornok Ernő Csik Miklós: „Jók a kombáj­nok, kiváló a szervezés.. Minden eddiginél változa­tosabbnak ígérkezik az idei, augusztus 17-én megnyíló Országos Mezőgazdasági Ki­állítás és Vásár állatbemuta­tója. A hozzá nem értőknek is igazi látványosságokat kí­nálnak a 13 nagy istállóban elhelyezett állatok; közöttük 465 szarvasmarha, 350 sertés, 485 juh és 64 ló. A bemuta­tott fajták és hibridek a mo­dern állattenyésztés legran­gosabb „képviselői”, és ilyen együttesben csak egészen ritkán láthatók. Külön is­tállóban helyezik el az ősho­nos állatokat. Ide kerül a Hortobágyról behozott ma­gyar szürke szarvasmarha, bemutatkozik az elmúlt év­század legkitűnőbb sertésé­nek számító szőke mangali­ca és ott lesz a fecskehasú mangalica, amely szintén sztár volt a maga idejében. A racka- és cigíya-juhok egykor szintén hatalmas nyájakban tenyésztek, ám időközben a modern fajták felváltották „őket”, ugyan­úgy mint a régi szarvasmar­ha- és juhfajtákat. A kiállítás igazi különle­gessége lesz az embrióátül­tetés hazai eredményeit a közönséggel is megismertető részleg, ahol egy apától és egy anyától 12 borjút mutat­nak be. Ezeket az állatokat fogadó anyák hordták ki, a beültetett embriók ezek szer­vezetében növekedtek, éltek. Ám az igazi rokonság tekin­tetében a kis állatoknak vé­gül is nem sok köze van fo­gadó anyjukhoz, csakis ma­gas genetikai értékű „igazi” szüleikhez, akik viszont a tengerentúlon élnek. Bra­vúros beavatkozás nyomán merinó-fajtájú juhanya hordta ki a suffolk-fajtájú szülőktől származó embriót; egy kostól és egy anyától 10 egykorú igen értékes bárány született. Import állatokat is bemu­tatnak. Az NSZK-ból, Kana­dából és az Egyesült Álla­mokból több szarvasmarha érkezett, a francia tenyész­tők lovakat mutatnak be; a külföld,- „vendégek” egyelőre — a hivatalos előírásnak megfelelően — karanténban vannak és csak közvetlenül a kiállítás előtti napokban foglalják el állásaikat, ke­rülnek a magyar tenyészál­latok mellé.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom