Békés Megyei Népújság, 1985. június (40. évfolyam, 127-150. szám)

1985-06-10 / 134. szám

NÉPÚJSÁG 1985, június 10., hétfő Mezőhegyes Posztós Lászlóné és Posz­tós László együtt sincs negy-i ven éves. Életükben ez a második jelentős választás. Három héttel ezelőtt egy­mást választották: most az ifjú párt a fiú édesanyja is elkísérte ide a mezőhegyesi nevelési központba, ahol a fiatalok ünnepélyes keretek között vehették át az első szavazóknak járó emlékla­pot. — Egyelőre édesanyámék­nál lakunk, most kell majd bevonulnom, utána megpró­bálunk saját lakást szerezni — mondja a fiatalember, aki a mezőgazdasági kombinát húsüzemében dolgozik, pno- solygós felesége így egészíti ki szavait: — Azt tapasztaltuk, hogy itt Mezőhegyesen nagyon se­gítik a fiatalok lakáshoz ju­tását. Jó érzéssel jöttünk le^ adni a szavazatunkat azok­ra, akik ilyen szépen alakít­ják a nagyközség sorsát: mi Illyés Laci bácsira szavaz­tunk.. Öt régről ismerjük. Mezőhegyesen a nevelési központban várták a szavazókat Hunya Délelőtt 10 óráig Hunya választópolgárainak mint­egy 80 százaléka járult az urnákhoz. — Á községnek ezeregyszáz lakosa van, nagy részük kö­zépkorú és idős ember. Saj­nos, a fiatalok nemigen ma­radnak meg itt — panaszko­dott Zádori Illés, a Hazafias Népfront helyi titkára, majd körbe vezetett a faluban. Az egyik szavazóhelyiség­ben találkoztam Szurovecz Jánossal, feleségével, és a fiatalember nagypapájával, aki 95 éves. — Ö, tatát nem kell félte­ni, nincs szüksége mozgóur­nára — mondja János, az unoka. — Nagyon jó egész­ségben van, eldolgozgat a Gyomaendröd Gyomaendrődön a 29-es, 30-as választókerületben — amelyet a Titász irodaépüle­tének egyik helyiségében rendeztek be — az elsőnek érkezett két választó először szavazott életében. — Itt lakom az épületben —mondja Munkácsi Jánosné fodrásznő. — A héthetes kis­babám már fél 5-kor „ria­dót fújt”. Nagyon jó élezés, hogy most már az én véle­ményem is számít. Kiszely Zsuzsa képesítés nélküli pedagógus háromne­gyed hat előtt néhány perc­cel érkezett. — A szomszéd házban la­kunk, innen néhány méter­re. A piacra készülünk édes­Szarvas Szarvason, a 12-es válasz­tókörzetben egy fiatalembert az átlagosnál is nagyobb szeretettel fogadtak. Kide­rült, jó okuk volt erre, hi­szen ifjú Kovács István, el­ső választó, édesapja a sza­vazatszedő bizottság titkára, Puszi is jár a szavazónak Csabacsiid Sipos Mihály, a csabacsüdi 1-es számú szavazókörzet szavazatszedő bizottságának elnöke korán kelt ezen a szombati napon. Sok dolga volt. neki, és a bizottságban, tevékenykedő társainak a szavazóhelyiségek megnyi­tása, reggel 6_óra előtt. El­lenőrizték, lepecsételték az urnákat, megszámolták .'a szavazólapokat, kikészítették a névsorokat. — Ez már a harmadik vá­lasztás, , amikor a szavazat­szedő bizottság elnöke va­gyok, mondja Sipos Mihály, aki „civilben" a Szarvasi Ál­lami Tangazdaság beruházási előadója. — Van tehát ösz- szehasonlítási alapom, és nyugodtan mondhatom, hogy ilyen jó hangulatú, közér­deklődésre számot tartó vá­lasztáson még nem vettem részt. Jó volt az előkészítés. a szavazatszedő bizottság el­nöke pedig osztályfőnöke volt az iskolában. — A Budapesti Műszaki Egyetemre járok, 20 éves vagyok, és ha nem is va­gyok állandóan itthon, azért tudom, mi történik a város­ban. A tanácstagjelölteket személyesen is ismerem, a képviselőjelölteket pedig bemutatkozásuk alapján bí­rálom el. Én azt szeretném, ha olyan képviselője lenne a városnak, akinek elképzelé­se^ vannak a további fejlesz­tésről. Egy ilyen jó adottsá­gú helynek, mint Szarvas­nak, sokkal komolyabban kellene venni az idegenfor­galmat, harcolni kellene azért, hogy megfelelő léte­sítmények jöjjenek létre, és akkor nemzetközileg is is­mert üdülőhellyé válhatna a város. Aki tehát ország- gyűlési képviselőnk lesz,'at­tól ezúton is kérem: a lehe­tőségek és a tisztesség hatá­rain belül tegyen meg min­dent ezért a városért! Sok a dolga Sipos Mihálynak az állampolgárok értik az új rendszert, nem nagyon kellett magyarázni, hogy melyik szavazólappal mi a teendő. apámmal. Igen, először sza­vazok én is. Kicsit furcsa érzés volt. Jólesett, hogy egy emléklappal is köszön­tött a választási bizottság. Orosháza Szikár, egyenes tartású pa­rasztember Kabódi Antal. A 86. évében jár, de egyedül ballagott el a szomszéd ut­cából ide, az Orosházi Gáz­ipari Gépgyár egyik Tél ut­cai helyiségében berendezett 8-as számú szavazókörbe. Sila-bizálja a szavazólapokat, a fülkéből hamar kilép a borítékkal. — Ismerem, hogyne is­merném, ott lakik az ut­cánkban, akit meghagytam a papíron tanácstagnak. A többieket az újságbul, meg ugye, beszélget az ember itt- ott. Tudják, 24 éves vótam. ippen vőlegény, mikor elő­ször szavaztam, de az nem ilyen titkosan ment. Na, el-' ballagok, gyünnek értem a gyerekek nemsokára! A pusztaföldvári út mel­lett, egy kukoricatáblában dolgozik a Szöllősi 'család. A férj ekézi a sorközt, Szöllő- siné pedig nagylányával, ka­maszfiával a kapanyelet kop­tatja. — Itt lakunk a városnak'' ezen a szélin, a Fürdő utcá­ban — int Orosháza felé —. idejekorán leszavaztunk, Csánádapáca Még nincs tizenegy óra, de már a nagy többség túl van a szavazáson a csanádapácai 3-as szavazókörzetben. Úgy tízpercenként érkezik újabb választó. Fiatal pár lép be, Zsiros-Szabó Lajos és fele­sége. A férj a helyi tsz-ben hegesztő, a felesége a szom­szédos faluban, Medgyesbod- záson házi szociális gondo­zónő. de most gyesen van. Bár ismerem a jelölteket, apuval mégis megbeszéltük otthon, és mivel megegye­zett a véleményünk, most egyformán szavaztunk. Kabódj Antal hogy ki tudjunk jönni, mert hétközben dolgozunk, hát csak ilyenkor jut rá idő. A választás? — ismétli meg félig a kérdést. — Szerin­tem nincs, aki ne tudná a fontosabb dolgokat. Igazán nem lehet mondani, hogy nem tájékoztattak rendesen. Szóval, gyorsan ment a sza­vazás, előre kigondoltam, kit választok. Majd holnap ki­derül, végül is mit döntöt­tünk .. . — Az az igazság, hogy mi nem olyan régóta vagyunk apácaiak, Bodzásról költöz­tünk ide, de a tanácstagje­lölteket ismerjük, egyikük utcabeli. A képviselőjelöltek meg benne voltak az újság­ban, és itt is a fényképük. Szerintem lehetne mind a kettő, de hát persze válasz-, tani kell, és jó, hogy van is kikből — így a férj, és sie­tősen el is köszönnek, kór­házban a kislányuk, nyugta­lanok. Kiszely Zsuzsa először sza­vaz, az elsők között A nagymama együtt szavaz az unokájával A 95 éves Szurovecz bácsi és unokája kertben, sőt, még kaszálni is kijár, örült, hogy ismét jöhetett szavazni. Remélem, öt év múlva új­ra találkozunk vele. Mezőkovácsházán az új is­kolában két körzet szavazó­helyiségét rendezték be. Ide jött özvegy Barta Jánosné. unokája Németh Tibor kísé­retében. — A hetvenkilencediket taposom, kedvesem, de most egy kicsit izgulok. Elmondta az unokám, hogy másképpen, kell szavazni, mint eddig, valahogy majd csak sikerül. Nagymamát és unokáját ismerős házaspár köyeti: Be- ke János, a Mezőkovácsháza és Vidéke Áfész nyugdíjas párttitkára és neje. áJókedi vűen. mesélik, hogy náluk . otthon is demokrácia van, mielőtt elindultak, megbeszél­ték, hogy dr. Eleki Jánosra szavaznak. — Bár legjobban azt sze­rettük volna, ha mind a két jelöltet meg lehet választa­ni, mert Szántó Péter, a ko­vácsházi termelőszövetkezet termelési főmérnöke is re­mek ember — mondja bú­csúzóul Beke János. A Zsíros-Szabó házaspár Csanádapácán Mezőkovácsháza A tanácstagi választások eredménye Megyénkben a községekben, a városokban s a tanyás településeken a szavazatszedő bizottságok, a választási elnökségek lelkiismeretesen dolgoztak. Késő este lett, mi­re befejezték a szavazatok összeszámlálását. A megyei választási elnökség egész éjszaka munkában volt. Más­nap, vasárnap reggel 8 óra körül végeztek a teendőkkel. A demokratikusabb választási forma a szavazatok össze- számlálásában is nagyobb feladatot jelentett a korábbi­akhoz képest. Békés megyében a tanácstagok választására a közsé­gekben 151 ezer 172, a városokban és a városi jogú nagy­községekben 162 ezer 912 fő, Összesen 314 ezer 084 fő jo­gosult. A tanácstagokra leadott szavazatok száma-303 ezer 996. Ez a választásra jogosultak 96,8 százaléka. Ebből az érvényes szavazatok száma 289 ezer 559 (95,2 százalék), érvénytelen 14 ezer 437 (4,8 százalék). Az érvényes sza­vazatokból a tanácstagjelöltekre leadott szavazatok szá­ma 287 ezer 262 (99.2 százalék). Azon szavazólapok szá­ma, amelyen valamennyi jelöltet törölték, 2297 (0,8 szá­zalék). Dr. Sós Sándor megyei választási felelős tegnap dél­előtt arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy me­gyénkben 1849 tanácstaghelyre volt a választás meghir­detve, s ebből 1824 helyen eredményesen meg is tör­tént a választás. A községekben 1379, a városokban 445 tanácstag kapta meg a mandátumot. Pótválasztást 25 vá­lasztókerületben kell tartani, még ebben a hónapban, mégpedig június 22-én. A megyei választási elnökség kéri a választási szerveket és az állampolgárokat, hogy segítsék elő ezekben a választási kerületekben a pótvá­lasztás megtartását. Különösen olyan településeken, mint Gyomaendröd, ahol négy pótválasztást kell tartani, vagy Orosháza, ahol két tanácstagi körzetben kerül sor pót­választásra. Egyes kerületekben a többes jelölés révén igen szoros verseny alakult ki. Ennek köszönhető a póttanácstagok igen magas aránya. A választókerületek mintegy három­negyed részében, mégpedig 1429 helyen póttanácstag se­gíti a megválasztott tanácstag munkáját. Ez mind a közéleti demokratizmusra, mind a társadalmi munka szervezésére serkentően fog hatni. A következő napok­ban ünnepélyes keretek között adják át majd a tanácsta­goknak a megbízólevelet, s a póttanácstagoknak pedig a megválasztásukról szóló értesítést az alakuló tanácsülésre való meghívásával egyetemben. Megyénkben június 24- ig valamennyi helyi tanács alakuló ülését meg kell tartani: A megyei tanács alakuló ülésére ugyanis június 25- én kerül sor. A helyi tanácsok alakuló ülésén választ­ják meg a megyei tanácstagokat. A szavazásokról tudósítottak: Bacsa András, Béla Ottó. Botyánszki János, Fazekas László, Gál Edit, Hornok Ernő, Kőváry E. Péter. Lányai László, Nagy Ágnes, Pla- vecz Pál, Serédi János és Tóth Ibolya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom