Békés Megyei Népújság, 1985. június (40. évfolyam, 127-150. szám)
1985-06-08 / 133. szám
1985, június 8., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Egy hét a Jurisics-várban Televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek szemléje Kőszegen Most is olyan a Jurisics- vár, mint. két évvel ezelőtt 1983-ban vagy négy évvel ezelőtt, 1981-ben. Három alkalommal lehettem ott eddig a televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek kőszegi szemléjén; és most, pár nappal a hatodik,-<_az 1985- ös szemle után is azt kell megfogalmaznom, hogy a lényeg ugyanaz, nincs, aki a várudvari beszélgetések vagy a viták során mást mondana: „A televíziós gyermek- műsor a gyermekkultúra része, és mint ilyen, csak jobb lehet a felnőtteknek nyújtott kultúránál...Tehát: csak jobb lehet. Igen ám, de hogyan lehet jobb? Hogyan tud túllépni a beidegződéseken, tud-e új utakat keresni és találni, képes-e magával ragadni a gyermeki lelket, hogy közben (szinte észrevétlenül) jobbá tegye azt? A válaszokban viszont minden szemle különbözik. Nehézkes talán az összevetés, meg aztán furcsa is, mégis megkockáztatom, hogy jó televíziós gyermekfilmet, gyermekműsort csinálni legalább olyan nehéz, legalább annyira bátorságot és hozzáértést kíván,' mint ameny- nyi hősi és más energiákra volt szükségé Jurisics Miklósnak 1532-ben ahhoz, hogy a roppant török haddal szemben megvédje ezt a hegyek lábához rejtőző kis várost, Valaki ' olyasmit is mondott, hogy a gyermekfilmeket kész'ítők Sziszifuszhoz hasonlóak: görgetik fel, fel a követ és amikor már majdnem felérnek a képzeletbeli csúcsra, a kő visszahull, de a görgetést újra kezdik ... Egyszóval láttunk huszonhárom filmet, műsort három napon át, majd utána két napon át tartott az eszmecsere, jegyezhettük meg és fel a vitát mozdító előadá-, sok megállapításait. Most hogy ezek közül néhányat közreadni szándékozom, megelőzően mégis a két év előtti szemle szenzációszámba menő vitaindítójából, Ancsel Éva egyetemi tanár, esztéta előadásából kell idéznem. A következőket: „A központi igény az, hogy mi kell a gyerekeknek, mi kell ahhoz, hogy gyerekként, majd felnőttként az életet tisztességgel és erővel viselni tudják, sőt vezetni is valódi értékek alapján. Hogy tehát ne csak viselni tudják, hanem meg tudjanak küzdeni az élet sok kisméretű de ettől még nem kevésbé veszedelmes hétfejű sárkányával. S miközben ilyen sárkányokkal kell megküzdeniük, tudjanak jóban lenni az élettel, ne veszítsék el örömképességüket, tudjanak látni és mégsem visszariadni attól, amit látnak.’’ Azt hiszem, nem egyszerűen mutatós példa, hogy Sziszifuszt idéztem. Ancsel Éva tökéletesen körülírt, behatárolt és félreérthetetlen világossággal megfogalmazott mondatai két dolgot is igazolnak. Először azt, hogy könnyelműen „ezt a fajta lantot” sem lehet pengetni, másrészt pedig, hogy ezekre a kétévenként ismétlődő kőszegi szemlékre-találkozók- ra, mint a televíziós gyermekfilmek és gyermekműsorok megmérettetésének legjobb, legdemokratikusabb fórumára elengedhetetlen szükség van. Ha ez a kettő munkál a szemle hat napján (kijelenthetem, hogy ez alkalommal is ez munkált), akkor az eredmény (talán) egy elkövetkező időszak még Süsü, a gyerekek kedvence jobb gyermekműsorai lesznek. / * De mikor (és mitől) jók a gyermekműsorok? Ekörül dúlt a legnagyobb vita. Ha a lényeget tekintve nem is volt nézetkülönbség, a hogyanok és a miértek annál változatosabb formákat öltöttek. Az első előadást dr. Zsol- nay József, a neves pedagógus, az Oktatáskutató Intézet tudományos osztályvezetője tartotta. Cím: „Értékek és értékorientáció a tv gyermekműsoraiban". Túlságosan is elméleti előadása nem nyerte el a résztvevők osztatlan tetszését, a „csak pedagógusi szemüveg” láthatóan nem sokat adott az alkotóknak és a kritikusoknak sem. Pedig mélyen igaz dolgokról szólt dr. Zsolnay. Például: „Nincs külön gyermek- és külön felnőttértékrend”. „A gyermeket a teljes televíziós műsor érinti, a felnőttek számára nyújtott hatásrendszer is. A gyerek nemcsak a tökéletesnek hitt gyermekműsorokat nézi." Ha ez. így van (márpedig így van, legalábbis bizonyos életkorokat tekintve), akkor drámaian megnövekszik a te’evízió felelőssége. Persze, mit tehet a televízió? A felnőttek tájékoztatása, szórakoztatása, ismereteik bővítése ugyancsak fontos és alapvető tényező. A kontraszt is furcsa: az esti mese netán idilli világa , (habár az idill néni korszerű mese) után következik a Tv-liíradó a harctéri jelentésekkel, halottakkal, egymásra lövöldöző emberekkel. A gyerek (mert nem küldték el a tévé elől) tágra nyílt szemmel nézi ezt a felnőtt világot, nézi a kegyetlenség, á terror elébe hozott világát, és (önkéntelenül) párhuzamokat keres. Egyfelől vaÄ a mese, a jóra, szépre nevelő történet, másfelől (pár perccel később) zúgó-zakatolb tankok okádják előtte a halált. Gondoljuk csak tovább: mi megy végbe a gyermeki lélekben? Végbemegy-e valami? Nem mondom, hogy Nyilas Misi, hogy Nemecsek. Mert a mesehősök is változnak megállás nélkül, még ha azok a régiek legyőzhe- tetlenek is. Képzeljék csak el a közönségdíjas Kisma- szat után a csontvázzá asza* lódott afrikai gyerekek látványát. Mondják, az élet a legkeményebb, a legőszintébb drámaíró .. . Csak éppen: milyen nyomokat hagy a felnőttségre készülő gyermekben a látványok ilyen összessége? Ilyen tódulása? Említettem, hogy dr. Zsolnay előadása inkább lett volna figyelemlekötő pedagógus hallgatóság előtt. Hogy nem tudta megtagadni önmagát, természetes, de így volt a jó. Mert mindezek ellenére rrfégmozdította a gondolatokat, és megragadható megközelítést adott az értékek és az értékorientáció néhány fontos motívumáról. Arról, hogy a művek, mint „ítélkező, értékelő rendszerek hogyan minősítik a társadalmat, és ennek kapcsán mire orientálnak?” Magyarul: a televíziós gyermekfilm és gyermekműsor hatásában kitűnő eszköz arra, hogy a gyermeket eligazodni segítse a világban, amelyben él. Hogy korszerű útjelző légyen, világos, egyértelmű. Volt, aki a „jóság kritériumát" tette első helyre a gyermekműsorokban, mások azt hangoztatták (példákkal segítve), hogy a di- daktikusság nem iktatható ki a gyermekműsorokból, megint mások ennek épp^n az ellenkezőjét, hogy a gyermek sem viseli el, ha örökösen (még a tévében is!) oktatják. Végül egy igazán frappáns hozzászóló kijelentette, mint örök érvényű (stílusosabban: értékű) felfedezést: „A gyermekek mesét akarnak, fantáziateremtő mesét, és ezt minden alkalommal ki is nyilvánítják.” A felszólaló igazságát bizonyította a szemle utolsó napján kiosztott közönségdíj, melyet 12 város és nagyközség gyermekei ítéltek oda a Kismaszat és a Gézengúzok című filmnek, minden’ megelőző, kritikusi elmarasztalás, kifogás ellenére. Győzött tehát a mese? Igen, győzött! Két évvel ezelőtt és 1981-ben nem osztottak díjakat a kőszegi fesztiválon, most igen. De az akkori gyermekvélemények és ezek a mostaniak egybevágnak. Persze, szívesen megnézik a gyerekek az ún. ismeretterjesztő filmeket is, melyek cselekvésre, ismeretgyűjtésre ösztönöznek, de ezek élménye más, mint a mesefilmeké! Az előbbi inkább az iskolai oktatásra emlékeztet, persze, sokkal oldottabb, játékosabb formában, míg az utóbbi, a mesefilm az édesanyáktól hallott mesékre, a csodák világára. És (sokan elmondták ezt is) a gyermek csodavilágban él, oda vár belépőt a mesefilmektől is. Miért a Süsü évek óta tartó, nagy sikere? (Itt a kritikusok 'díját kaDta.) Mert mese, mert hősei " mesehősök és minden epizódban a jó győz a rossz felett. Ennyi. Ilyen egyszerű, mégsem fekete-fehér. Az eszmecserékre szánt napok másikán dr. Pataki Ferenc, az MTA Pszichológiai Intézetének igazgatója indította a vitát. Pompás előadással! Ha csak annyit említek, hogy azzal kezdte: „A pedagogizált társadalom képzetével le kell számolni”,' akkor alapállása máris világosan kirajzolódik. A hatásról azonban nem mondhat le a televízió sem, tehát a nevelő hatásról sem, gyermekek esetében sokszorosan nem. Hatásrontó azonban, “hogy az alkotók nem mindig érzik a megfelelő arányokat, sok a filmekben a túlzás, még úgy is, hogy aránytalanul hosszúak. Mintha a gyermekek életkori sajátosságát nem tartanák számon. „A gyermek önmagát keresi. Fő *kérdése: milyen vagyok én? Amíg megtalálja önmagát (ha megtalálja), valódi drámákat él' meg. Ezekről is szóljanak a gyermekműsorok, gyermekfilmek készítői.” Más: „Az emberi emóció rehabilitációja folyik. Például abban is, hogy miként vagyok magyar?” Nem véletlen, hogy az egyik felszólaló azt mondta: „A kérdező ember a kor embere. A gyermek is tele van kérdésekkel. Ezeket pedig nem lehet megválaszolatlanul hagyni." A két évvel ezelőtti kőszegi szemle vitaanyaga -két vaskos kötetben jelent meg. Ez a mostani sem lesz kevesebb. Kiragadva néhány gondolatot, csak érzékeltetni lehetett: miféle vonula-, tok munkálnak mostanában a televíziós gyermekműsorokban és gyermekfilmekben, az alkotóműhelyekben, a nézőkben, pedagógusok-' ban, pszichológusokban, gyerekekben?'Hogy a vita palettája sokszínű, az a jó. Hogy abban mindenki megegyezett, miszerint a gyermekkultúra a felnőtteknek nyújtott kultúránál jobb kell hogy legyen, a kiindulópont szilárd bázisát bizonyítja. Azt a cáfolhptatlan igazságot, hpgy a gyermekből lesz a jövő felnőttje és nem mindegy, milyen felnőtté válik. Kőszeg, a kétévenkénti szemle ugyancsak műhely. Remélhető, hogy hatásos és messzire * sugárzó. Hogy az ezután következők is azok maradnak. Sass Ervin Koszta Rozália: Vak Béla (Gyulai Várszínház) Filadelfi Mihály: Naplótöredékek Elkésett vetés volt az én életem A lehetetlent már nem is keresem Számos ellenségem csapdát ás énnekem Ezért fordul mindig keserre énekem Megél már a világ forradalom nélkül Fekete és fehér lassan összebékül Szürke éggé bágyad forró ifjúságod Ne sírj s ne káromkodj és ne őrizd álmod * az ember sorsán méretik az éj, a nap, a tűz, a víz', vagy káprázat csak az egész?! Hordd csak ki magadban múlandóságodat1 Fájjanak csak tamásos ujjaidl Hisz amire végül is eljutsz: tudod, de még megtudod; szenvedned kelt érte. Az októberi szél egyformán libbenti a szoknyákat, amelyek alatt még az élet vár a kapunyitásra — és a szomorúfűzek csöndharsonáit itt a Körös-parton, hiszen a szélnek mindegy ez; bólogass hát együtt a széllel szomorúfűz-ága, hisz te is, ő is egy tőnek virága.... * Ügy vagyok én régen a verssel, mint aki bánja már, ha felkel; minek is volt? ki figyel máma a pirkadásra s elmúlásra? s mindig is így volt: az írt verset, kinek a való mit sem termett? aki élni a világban vágyott, s asszimilálta csak — az álmot?! milyen bolondság — én istenem! hogy az élet megtörtént velem ... minek? ki kérte? — s mért szorongok, hűs rögként ha szíveden kongok.?! * te örökletes, gyűlölt szkepticizmus! mért tettél csúffá? mért tettél szörnnyé? árnyékaim alatt , — hites füvek között — mezítelen csiga-hitem vár selymes-harmatos reggelekre s míg éj fenekedett — kisfiáim szép boci szemében — előbújtak a rétek félénk fürjei... Egyéves ma legkisebb unokám; Luther évében Márton lett a neve; előtte Dávid, Áron és Mihály..,. Így íródik az én Bibliám ...