Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-31 / 126. szám

NÉPÚJSÁG o-------1 ElT-VAGTA l~ E gy tábla két oldala Portrék, életutak Novikovtól tanulta a DlVSZ-indulót Ancsin Pálnét, a békés­csabai Padrah Lajos Általá­nos Iskola igazgatónőjét többször is felkerestük „vágtázás” közben. Egy ki­csit megnyugtatott és sokat segített — így összegezhet­nénk a találkozókat. S hogy miért éppen hozzá' fordul­tunk? Nos, az ok egyszerű: kevés megye dicsekedhet olyan gazdag gyűjtemény­nyel ifjúságimozgalom-törté- neti dokumentumokból, mint éppen a mienk, s ez első­sorban neki köszönhető. — Mindig aktív részese voltam az ifjúsági mozgal­mi munkának. Nem csoda hát, ha kutatásaimban nagy „ figyelmet szentelek e terü­let nagyobb eseményeinek, kiemelkerő személyiségei­nek. Ezzel párhuzamosan dokumentumokat, tárgyi emlékeket gyűjtök, s nem egyszer a KISZ megbízásá­ból kiállítást rendezek. A KISZ-iskolán — a vág­ta helyszínén — is találkoz­tunk az általa gyűjtött anyagokkal. Különösen a VIT-ek történetét felidéző kiállítást nézegettük nagy érdeklődéssel... * — Minden világifjúsági találkozóval volt valami­lyen személyes kapcsolatom. Ha más nem, hát az, hogy a gyerekekkel kimentünk az állomásra búcsúztatni a VIT-küldötteket. Régen ez is szép §zokás volt, s hogy ma is az legyen, ez már csak a szervezésen múlik. Ancsinné két világifjúsá­gi találkozón vett részt. 1949-ben Budapesten, majd 1951-ben Berlinben képvi­selte hazánk fiatalságát. — Felejthetetlen élmény számomra mindkettő, rész­ben mert bepillantást nyer­tem más népek életébe, ba­rátságot kötöttem más nem­zetek fiataljaival... Rész­ben pedig azért, mert e ta­lálkozókon mindig feltöltő­dik az ember: a békéért való munkálkodás egyik fontos eseménye a VIT min­denkor. Egy kedves emlék is fel­rémlik, 1949 nyarából .. < A budapesti VIT előtt Novi­kov dalát — mely később a DÍVSZ hivatalosan elfoga­dott indulója lett — a szer­zőtől tanulhatta meg ... — Békéscsabán, a Jókai Színházban a színpadról ve­zényelte, hogy „Egy a jel­szónk, a béke...” Felejt­hetetlen percek ezek szá­momra, s szeretném, ha Bé­kés megyéből most is minél több küldött élhetné át eze­ket a pillanatokat... A területi döntőre ké-, szülve, többek között kiállí­tást kellett összehoznunk úgy, hogy az elmúlt 40 esz­tendő mindegyikére jusson egy-egy jellemző tárgy. Főtt a fejünk, mit is tehetnénk ki 1948-ra. Hiszen abban az évben az iskolák állámosítá- sa volt a legjelentősebb ese­mény, ám az írásos doku­mentumok ’ száma kötött volt, így olyan tárgyat kein lett felkutatnunk, mely rep­rezentálja ezt az eseményt. Egyikünknek eszébe jutott, hogy hallott egy — már nyugdíjas — pedagógusról, Hankó Györgyről, aki az is­kolák történetét, múltját kutatja, s lakásán hatalmas anyagot gyűjtött össze e te­rületről. Nosza, már tárcsáztuk is Gyuri bácsi számát, s el­mondtuk,, mire van szüksé­günk . .. Másnap délelőtt már jött is, sikerült előke­resnie egy ütött-kopott isko­lai címtáblát, melyet egykor az intézmény kapuja fölé erősítettek. Szemmel látha­tóan átfestették. Az eredeti felirat az volt: „Evangélikus Népiskola”. Az „új”, már ez is alig olvasható: „III. sz. Állami Általános Iskola”. Nem mi voltunk az elsők, akik hozzá fordultak segít­ségért. Több iskolából ke­resték fel mostanában, a nemrég lezajlott városis­mereti vetélkedő résztvevői, s ő mindig örömmel adta, amit tudott. — Ügy van ez, hogy ha valakinek van egy nemes szenvedélye — legyen az fafaragó, vagy gyűjtő, mint én — örül, ha odafigyelnek, ha rákérdeznek, ha hasz­nát látják egy élet mun­kájának. Öröm volt szál momra ez az érdeklődés, mert meg vagyok győződve arról, hogy senki a világon nem gyönyörködik úgy a múlt emlékeiben, mint ép­pen a gyerek, a fiatal. Ér­dekli, honnan indult, s ho­gyan alakult ki mindaz, amely körülveszi őt... Olyan szeretettel, fiatalos hévvel beszél a gyerekekről, hogy szinte hihetetlen: 1932. november 1-én lépett elő­ször a katedrára ... Azóta gyűjt mindent, ami hivatá­sának történetével kapcso­latos, legyen az rongyosra olvasott tankönyv, vagy pa­latábla, palavesszővel... Büszkén mondja: egy teljes tantermi felszerelése is van, a baj csak az, hogy nincs hely, ahol kiállíthatná. — Talán egyszer megkap­juk a fatornyos iskolát, ahol végre helyet kapna a tanyai iskolamúzeum. Nem megy könnyen, de én bízok ben­ne, hogy sikerül Addig is, amit és ahol le­het, kiállít, bemutat a saját örömére, és a mi gazdagodá­sunkra. 1985. június 1., szombat n katonaszökevény lestoppolta a Tigris-tankot Ugyancsak a VIT-vágta el­ső fordulójában volt fel­adat, hogy rádióriportot kel­lett készíteni egy olyan sze­méllyel, aki átélte a felsza­badulást. A Békés Megyei Népújság csapata Nagy Fe­rencet választotta interjú- alanynak. Feri bácsi 72 éves. A megyei moziüzemi válla­lat igazgatójaként ment nyugdíjba. Sokáig .tanító volt, majd a megyei tanács művelődési osztályát ve­zette, de megállta a helyét a Hazafias Népfront megyei titkáraként is. A felsza­baduláshoz fűződő élményeit élvezetes stílusban mesélte el. Elmondta, hogy a vésztői tanító hogyan került Len­gyelországba, majd a Veszp­rém melletti Jutásra tartalé­kos tiszti iskolába, és végül milyen körülmények között érte a felszabadulás. — Elszöktem a tartalékos tiszti iskolából, mert nem láttam értelmét annak, hogy a kiképzés után a felszabadí­tó szovjet csapatok ellen harcoljak. Veszprémben egy Reszegi Lajos nevű tiszt ha­mis nyílt parancsot adott, aminek segítségével le­stoppoltunk egy Budapest fe­lé menő ellenséges német Tigris-tankot. Más járművel biztosan nem jutottam vol­na el a fővárosba, hiszen a tábori csendőrség tudott szökésemről, keresett. A Tig­ris-tank végül is nekem jó szolgálatot tett,. sorra átju­tottam az ellenőrző állomá­sokon . •. — Mire gondolt, amikor megtudta, hogy a lánya is elindult a VIT-vágtán? — Nagyon örültem. Két kisgyereke van, sok elfoglalt­sággal járó munkája mellett mégis nagy lelkesedéssel kap­csolódott be a játékba. A második fordulóra, ha lehet, még nagyobb izgalommal várt. Onnan is továbbjutot­tak. Kérdeztem tőle, hogy a területin milyen csapatokkal kell megmérkőzniük. Mond­ta, hogy Csongrád, Szolnok, Bács-Kiskun és Budapest lesz az ellenfél... — Milyen esélyt- adott ma­gában a megyei, csapatnak? — Tényleg, csak magam­ban, hiszen nem mondtam a lányomnak, de nem bíztam a továbbjutásban. — Annál nagyobb volt az öröm, hogy bejutottak a leg­jobb négy közé. — Igen. Remélem, hogy most már nem elégszenek meg a negyedik hellyel. 1985 Lássuk, mit ír a szakirodalom! A megyei döntőre „súlyos” kis csomagot kaptak a csapatok. Akadt benne feladat szép szám­mal. A verseny időjáték kere­tében zajlott. Az időszámítás kezdete 1945 volt, és tíz perc felelt meg egy évnek. így — játék közben — ha óránkra néztünk, pontosan tudtuk, me­lyik évben vagyunk. A VIT- vágta megyei döntője egy csep­pet sem volt hagyományos ve­télkedő. Kínált sokféle lehető­séget, hogy próbára tehessük játékkedvünket, képességein­ket. Volt politikai kaszinó, koc­ka- és kártyajáték, poénkere­sés, szómagyarázat, filmkiállí­tás, zene- és időzavar, hamis hírek, információk, kakukkto­jások, tánciskola, videovicc, malmozás és filmvita./ A vetélkedésben kevésbé a le*- xikális tudásra, inkább az alko­tókészségre, az ügyes kezekre volt szükség Csalafinta képeslapok. Vajon melyik főváros lehet ez? Prá­ga vagy Varsó? A VIT-vágta helyszínén működő postahiva­talban 15 képeslapot vehettünk. Ebből úgy kellett kiválasz­tani 11-et, hogy minden eddigi világifjúsági találkozó hely­színéről legyen egy-egy képeslap. A felvételekről ráadásul hiányzott yalami, amit be kéllett rajzolni. Majd a felismert városból üdvözletünket küldeni valakinek abban az idő­pontban, amely éppen az adott fővárosban rendezett VIT évének felelt meg az időszámítás szerint... Hát, nem volt könnyű! A zsűri — ahogy mondani szokás, és ami gyakran előfordult a VIT-vágta területi döntőjén — nehéz helyzetben Sárkánykészítés. Kicsik és nagyok, tinik és húszas-, harmincasok egyaránt élvezték ezt a kézügyességet próbáló „munkát” a kellemes napsütésben. A sárkánykészítőkkel egy időben több műhely is működött a vágta helyszínén. Volt papírhajtogatás, bábkészítés, kirakós játék. A sárkánykészítők játékvezetője különböző módszeredet mutatott be, sokféle sár­kány született keze nyomán, ám díjazta az alkotók egyéni, újszerű munkáit is. A ren­delkezésre álló anyagokból bármilyen sárkányt el lehetett készíténi. A lényeg az volt, hogy tudjon repülni! Pont csak azért a sárkányért járt, amely magasan szárnyalt. Jutal­ma .maximum ötveji pont lehetett

Next

/
Oldalképek
Tartalom