Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-16 / 88. szám

o 1985. április 16., kedd SPORT SPORT SPORT SPORT Sátorbontás előtt Viharsarok Kupa Mielőtt végleg le­bontották Békés­csabán, az Árpád fürdő versenyme­dencéje fölül a télen nagy szolgálatot tevő sátortetőt, búcsúzóul az immár hagyo­mányos Viharsarok Kupa úszóversenyt rendezte meg a Békéscsabai Előre Spartacus. Erre nyolc szakosztály küld­te el utánpótlás korú gár­dáját, ami csaknem 300 ver­senyzőt jelentett. Igaz, az eredmények jóindulattal is csak közepesnek mondhatók, izgalomra is csupán egy holt­versennyel végződött leány­úszószám adott okot. Történt ugyanfs, hogy egy békés­csabai ési egy szolnoki kis­lány csaknem egyszerre ért a falhoz, és a célbírói ítéle­tet többször módosították, felpaprikázva ezzel a han­gulatot. Végül is a nem túl igazságos kompromisszumos: megoldáshoz folyamodtak: holtversenyt hirdettek ki. (Igaz, a versenyszabály sze­rint még azonos idő ese­tén is a célbírói döntés sze­rint kellett volna ered­ményt hirdetni, de annak többszöri átfirkálása tulaj­donképpen lehetetlenné tette utólag az igazi, végső sor­rend megállapítását.) Hiába reklamált a szolnoki edző, ezen már nem változtattak. Némi vigasz a sok köze­pes eredmény között a szol­noki Kádár Krisztina pil- langóúszó-eredménye, illet­ve a békéscsabai Nemes Zoltán 200 m-es gyorsúszó­eredménye volt. Rajtuk kí­vül a vízmű vállalat dicsér­hető, a jó körülmények meg­teremtéséért, illetve a Bar- nevál, a téglagyár gépgyártó részlege, a KAZÉP, a BE­KÖT és a Békéscsabai Ci­pész Szövetkezet, amelyek a verseny támogatói voltak. A győztesek és megyei dobo­gósok. Fiúk. Ifjúságiak. 200 m gyors: 1. Nemes (Békéscsaba) •2:08.9, 2. Jeszenszky A, (Gyu­lai SE), 2:13.55. 100 m pillangó: 1. Nemes 1:04.9, 2. Jeszenszky A. 1:08.36. Gyermek. 100 m hát: 1. Rá ez (Szolnok 1:13.38. 3. Dá­vid (Bcs.) 1:19.29. Üttörők 50 m pillangó: 1. Braunsteiner (GYSE) 34.05. 50 m hát: 1. Podmaniczki (Hmvhely) 37.23. 100 m mell: 1. Braunsteiner 1:25. 2. ... 3. Ka­tona .Bcs.) 1 :30.62. Delfinek: 5Ó m gyors: 1. Székely (Kecskemét) 34.00. Békák. 50 m gyors: 1. Ti­hanyi (Szentes) 39.94. 2. Purcsi (Bcs.) 40.81, 3. Csüilög (GYSE) 41.69. 50 m hát: 1. Purcsi 45.16, 2. Juhász G. (Bcs.) 48.05. 4x50 m ifjúsági gyorsváltó: 1. Békés­csaba (Nemes, Szlávik, Szigeti, Szilvásy) 1:48.9, 3. Gyula (Kli- szek, Gulyás, Braunsteiner, Je­szenszky A.) 1:59.77. Leányok. Gyermek. 200 m gyors: 1. Kádár (Szolnok) 2:21.23... 3. Annus (GYSE) 2:24.30. 100 m pillangó: 1. Ká­dár 1:10.9. ... 3. Lázár (Bcs.) 1:17.49. Úttörők. 50 m gyors: 1. Tóth (Szolnok) 31.25, 2. Milyó (Bcs.) 31.81, 3. Kovács I. (Bcs.) 32.31. 50 m pillangó: 1. Szilvásy és Tóth (Szolnok) 34.49. 100 m pillangó: 1. Szilvásy 1:18.81. 50 m hát: 1. Szilvásy 36.63. ... 3. Kovács I. 37.69. 100 m hát: 1. Abel (Szolnok 1:19.4, 2. Szilvásy 1:22.33, 3. Kovács I. 1:22.36. 50 m mell: 1. Milyó 38.6, 2. Zahorán (Bcs.) 39.98. 100 m mell: 1. Milyó 1:26.66. Delfinek. 200 m vegyes­úszás: 1. Csetényi (Hmvhely) 3:17.2. Békák. 50 m gyors: 1. Valkay (Szentes) 41.5. 50 m hát: 1. Dravecz (Szolnok) 49.6. . . 3. Jantyik (Bcs.) 51.5. 4x50 m út­törő vegyesváltó: 1. Békéscsaba (Kovács I., Zahorán, Szilvásy, Milyó) 2:23.29. A pontverseny végeredménye: 1. Békéscsaba 136, 2. Szolnok 111. 3. Hódmezővásárhely 47, 4. Gyu­la és Szentes 36. 6. Tótkomlós 4. 7. Kecskemét, Mezőtúr 2 pont­tal. Az NDK-beli ponttáblázat alap­ján a legeredményesebb leány versenyzőnek, a szolnoki Kádár Krisztina bizonyult, aki a 100 m-es pillangóúszásban 1:10.9 per­ces eredményt ért el, s ez 582 pontot jelent számára. A fiúknál a békéscsabai Nemes Zoltán volt a legjobb: 200 m gyors 2:08.9 perc. s ez 609 pontot jelent. Nézőcsúcs Kétegyházán A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnok­ságban a kiesési rangadón a tavaszi idényben remekül szereplő H. Szalvai SE Sarkadon is nyerni tudott. A medgyesegy- háziak folytatták jó sorozatukat. Kondo­rosról is elhozták mindkét bajnoki pon­tot. A listavezető Határőr Dózsa gólokban gazdag találkozón nyert Kétegyházán. A Mezőhegyes és a Gádoros biztosan nyert Csorvás, illetve Medgyesbod- izás ellen. Egy döntetlen volt a fordulóban, a Füzesgyar­mat—Gyomaendrőd találkozó. MEZŐHEGYES—CSORVÄS 4—1 (0—0). Mezőhegyes, 400 néző. V.: Bócsik. Merőhegyes: Bányai — Kertmegi, Bakai, Molnár. Szat­mári, Kovács, Csete (Pepó), dr. Pertics, Koszó, Köteles (Haran­gozó), Kolozsi. Edző: Dúl Ár­pád. Csorvás: Gombkötő — Ka­szai II., Kaszai I. (Kovács), Evanics, Bencsik, Heller, Tóth, Varga, Popol (Varga II.), Hür- kecz, salka. Edző: Mitykó And­rás. A hazai csapat az első fél­időben elképzelés nélkül, lagy­matagon játszott. A csereként beállt játékosok hoztak lendü­letet, melynek eredményeként a mérkőzés hajrájában a ven­dégek védelme összeomlott. G.: Pepó 2, Harangozó, Kovács, ill. Popol. Jó: Harangozó, Kovács. Kolozsi, ill. Hürkecz. Bencsik. (Dr. Kató János) MEDGYESEGYHÄZA—kondo­ros 3—1 (1—1). Kondoros, 250 néző. V.: Guti. Medgyesegyhá- za: Ecker — Kovács, Misota, Néveri. Kohut (Gellény). Papp. Cseh. Kituljak, Serfőző (Schmidt). Mocsári. Vágó. Edző: Losonczi Zoltán. Kondoros: Dián — Nagy. Kurucz I.. Zádo- ri (Petneházi). Szász. Korodi. Kugyelka. Zöldi. Filipinyi, Len- hardt, Szeljak (Kurucz II.) Edző: Pljesovszki Mihály. Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthatta a közönség. A második játékrészben a jobb csatársorral rendelkező csapat megérdemelten nyert. G*: Mo­csári. Kituljak. Schmidt, ill. Fi­lipinyi. Jó: Misota. Kovács. Né- veri, ill. Szász. Zöldi. (Sztvo- recz János) BÉKÉSSZENTANDRAS—SZEG­HALOM 1—0 (1—0). Békésszent- andrás, 350 néző. V.: Terenyei. Békésszentandrás: Csik I. — Paraszt, Csik IT.. Hamza, Kop­pányi. Egri. Virágh I.. Tasi. Horváth, Kiss. Gonda. Edző: Farkas Alajos. Szeghalom: Pá­linkás — Balázs. Rózsa. Alber­ti, Zsombok "I., Elekes (Nagy), Tar, Kovács. Bencze (Lauren- csik), Zsombok II., Bernáth. Edző: Soós Sándor. Közepes színvonalú mérkőzésen egyenlő erők küzdöttek. Egy kapu előtti kavarodásból a felső lécről visszapattanó labdát Horváth fejjel juttatta a szeghalmiak ka­pujába. Jó: Csik TI.. Koppányi, Hamza, ill. Balázs. Zsombok T.. Zsoipbok II. (Mrena Mihály) GÁDOROS—MEDGYESBODZAS 4—2 (2—1). Gádoros, 400 néző. V.: Madarász. Gádoros: Peres —Lőrincsik. Garai. Kondacs, Prozlik, Jamborcsik. Páli. Sző­ke. Pisont (Podmaniczki). Ru- •zsinszki, Rékasi. Edző: Kozmer Imre. Medgyesbodzás: Sovány Szigetvári, Zielbauer. Serfőző. Sódar. Zsadány. Kercpeczki, Dankó, Önódi. Benkő (Mnln- tyinszki), Papp. Edző: Ogrincs Pál. Jó iramú, élvezetes mér­kőzésen a hazaiak biztos győ­zelmet arattak. A végeredmény a vendégekre nézve hízelgő. G.: Ruzsinszki 2. Rékasi. Jámbor- csik. ill. Ónodi, Kerepcczki. Jó: Ruzsinszki. Páli. Szőke. Kon­dacs, ill. Zielbauer. Kerepcczki. (Prozlik Pál) MEZÖBERÉNY—ÚJKÍGYÓS 2—1 (1—0). Mezőberény, 400 néző. V.: Dér. Mezőberény: Balogh — Harmati J., Gazsó. Bánfalvi, Boros (Varnyu), Szász, Fábián, Ramos, Jakab .T.. Lakatos, Har­mati L. (Cseltei). Edző: Halmo- si József. Újkígyós: Filyó — Harangozó. Réti. Becsei, Kube- lák. Krizsán. Séner, Bernáth (Benkó). Pallér. Volentér, Bur- kus. Bánáti. Edző: Zahorán György. Hazai fölény, sok ki­hagyott helyzettel. A 84. perc­ben Lakatos büntetőjét a ven­dégek kapusa kivédte. G.: Szász 2. ill. Pallér. Jó: Jakab J.. Gazsó. Harmati J.. Szász, ill. Kubelák, Burkus. Réti. (Dr. Makai Gyula) FÜZESGYARMAT—GYOMA- ENDRÖD 1—1 (1—1). Füzesgyar­mat, .“RIO néző. V.: Szabó. Fü­zesgyarmat: Köleséri — Lázár, Csák I.. Rácz, Kristóf, Takács, Varga I., Varga II. (Lőrincz), Csák II.. Csák III (Bene). Edző: Zolnai Pál. Gyomaendrőd: Gu­lyás — Szilágyi, Vári, Pelyva, Dávid. Bukva, Hornok. Rácz, Szujó I.. Dinya (Bán), Szujó II., Győrfi. Edző: Majorom György. Színvonalas mérkőzésen a ha­zaiak közelebb álltak a győze­lemhez. A vendégek szívóson védekeztek. G.: Csák tTL. ill. Szujó I. Jó: Takács. Csák I., Varga I., Bcnc. ill. Hornok. Di­nya (Szabó László) határőr Dózsa—kétegy- HAZA 3—2 (1—1). Kétegyháza, 600 (!) néző. V.: Maróti. H. Dó­zsa: Szakács — Szilágyi. Vé­kony, Holp, Nagy J.. Tóth (Fe­hér). Nagy B.. Karsai (Bakó), Ugró. Répási, Lipováczi. Edző: Patyi Béla. Kétegyháza: Rotár — Tereszán. Sipos. Hrubás. Szú­rom!, Szurovecz dr.. Somogyi, Dila, Bányai, Tarján (Csáki), Pálnik. Edző: Erdős Ferenc. Né- zőcsúcs született Kétegyházán. Nagy iramú, helyenként szik- rázóan kemény mérkőzésen a 90. percben lőtt gól döntött a vendégcsapat javára. A játék képe alapján a döntetlen igaz­ságosabb lett volna. G.: Lipo­váczi 2. Holp. ill. Somogyi, Hrubás (ll-esből). Jó: Lipová­czi, Répási, ill. Hrubás. Szuro­vecz dr.. Somogyi. (Bencze László) H. SZALVAI SE—SARKAD 4—3 (1—2). Sarkad. 200 néző. V.: Búzás. Szalvai: Budai — Ko­vács, Szlávik. Takács, Bárány, Sipos (Tóth), Szarvas, Lónai, Besztercei, Galovicz (Kovács), Deres. Edző: Erős Imre. Sar­kad: Karkus — Szabó. Tóth II., Szatmári. ÍTóth III., Szarvas, Sándor, Tóth K., Gurzó, Török,* Petruzsán (Papp). Mb. edző: Kádár Barnabás. Küzdelmes mérkőzést vívott a kiesési ran­gadón a két csapat. Gyenge já­tékvezetés. A bíró ítéleteivel a vendégcsápatnak kedvezett. Ki­állítva: Sándor. G-: Deres 2, Besztercei, Lónai. ill. Sándor, Szatmári, Török. Jó: Takács. Kovács, Szarvas. Lónai, ill. Tóth K.. Tóth III. (Burás Itsván) Ifjúsági eredmények: Békés­szentandrás—Szeghalom 1—4. Mezőhegyes—Csorvás 4—0, Kon­doros—Medgyesegyháza 1—0. Gádoros—Medgyesbodzás 2—1. Mezőberény—Újkígyós 2—2. Sar­kad—Bcs. Előre Sp. II. 0—4. Fü­zesgyarmat—Gyomaendrőd 1—0. A MEGYEI I. O. BAJNOKSÁG ALLÄSA: 1. H- Dózsa 20 16 1 3 46-19 33 2. Medgyese. 21 13 4 4 52-22 30 3. Mezőhe. 21 12 4 5 42-22 28 4. Gyomae. 21 10 7 4 37-25 27 5. Szeghalom 21 9 5 7 36-31 23 6. Kétegyháza 20 10 3 7 33-27 23 7. Gádoros 20 9 4 7 37-32 22 8. Mezőberény 21 8 6 7 29-27 22 9. B.-szenta. 21 7 4 10 31-38 18 10. Medgyesb. 21 6 6 9 35-48 18 11. Füzesgy. 21 7 3 11 25-35 17 12. Csorvás 21 6 5 10 30-44 17 13. Újkígyós 21 4 7 10 28-39 15 14. Kondoros 20 5 4 11 22-39 14 15. Sarkad 21 5 3 13 34-50 13 16. H. Szalvai 21 3 6 12 24-43 12 * * * Eredmények a labdarúgó MNK megyei selejtezőjéről: Doboz— Békés 1—2, Tarhos—H. Szalvai SE 6—1, Gerla—Bcs. Agyagipar 2—3, Kamut—Kondoros 1—1. Te­lekgerendás—Csorvás 0—2, Elek —Bcs. Törekvés 3—1, Lökösháza —Gyula 0—3, Mezőkovácsháza— Mezőhegyes 1—2, Magyarbánhe- gyes—Újkígyós 1—3, Oh. Rákó­czi Vasas—Gádoros 0—1, Békés- sámson—Medgyesegyháza 0—2, Kunágota—Medgyesbodzás 1—1 Kétsoprony—Kaszaper-Nagy. bánhegyesi Zalka Tsz 1—1 (ll­es rúgásokkal 4—^2 a Kétsoprony javára), Körösladanv—Szegha­lom 3—3. Dévaványa—Gycma- endrőd 1—3, Csabacsüd—Nagy­szénás 0—1, Köröstarcsa— Szarvas 0—9. A Mezőgyán—Me­zőberény és a Pusztaföldvár- Tótkomlós mérkőzés elmaradt, mert. a hazaiak (!) nem jelentek meg. (Döntetlen esetén az alacso­nyabb osztályban játszó együt­tes jutott tovább, ezeken a ta­lálkozókon nem került sor il-es rúgásokra.) Bombameglepetés: KSC—Gyula 1—2 A területi labdarúgó-bajnokság Körös cso­portjában a forduló meglepetését a gyu­laiak szolgáltatták, akik a bajnokesélyes KSC otthonából elhozták mindkét bajnoki pontot. Az orosháziak hazai környezetben nem bírtak a Lajosmizsével — méghozzá úgy, hogy két 11-est is hibáztak. A szarvasiak hazai pályán legyőzték a KTE-t, akik legutol­jára október 27-én nyertek bajnoki mérkőzésen. A lista­vezető DÉLÉP nagy küzdelemben győzte le a békésieket. A nagyszénásiak gólokban gazdag mérkőzésen maradtak alul hazai pályán a H. Kun B. SE-vel szemben. Az Agyagiparnak továbbra sem megy a góllövés, ők Martfűn szenvedtek minimális, egygólos vereséget. GYULAI SE—KSC 2—1 (0-1) Kecskemét, 2 ezer néző. V: Varga. GYSE: Szilágyi — Otott. Csorba, Bakos, Szűcs — Mohá­csi, Pálhidai, Gál, Rácz, Jónás. Cserháti. Edző: Marosvölgyi Ká­roly. KSC: Erdei — Hoffmaies- ter, Gugyerás, Hegyi, Nagy J. — Kiss, Mata, Nagy L. (Övári) — Domokos, Dióssy, Mátyás. Ed­ző: Pataki Tamás. 18. perc: szép akció végén Do­mokos tört be a 16-oson belül­re. hátulról gáncsolták, — 11-es! Dióssy a büntetőt gyengén lőtte, a labda Szilágyi hasa alatt ván- szorgott be a kapuba, 0—1. 59. perc: Cserháti testi erejét kihasználva, ferázta a kecskemé­ti védőket, majd a 16-os sarká­ról óriási gólt lőtt a bal felső sarokba, 1—1. 75. perc: Rácz ugrott ki a bal oldalon, a partjelző lest intett, de Varga felülbírálta, s Rácz nem hibázott, 2—1. A KSC ,, átmentette” miskei formáját. Az első félidőben a hazaiak sok gólhelyzetet terem­tettek, de ezeket nem tudták kihasználni. Szünet után a gyu­laiak jól fogtak embert, ekkor a hazaiak helyzeteket sem tudtak teremteni, sőt, a vendégek jó kontratámadásaikból még több­ször is eredményesek lehettek volna. Jó: Szilágyi, Mohácsi, Cserháti, ill. Nagy J. SZAJtVAS-KTE 1—0 (0—0) Szarvas, 800 néző. V: Varga. Szarvas: Oláh — Paulik, Beles, Boda, Tóth — Petykó, Demjén. Durucskó — Vígh, Somogyi, Fe- dorjak (Filyó). Edző: Száger György. KTE: Varga — Králik, Rózsa, Lajos, Petényi — Laka­tos, Seres, Csordás — Cserven- ka (Virágh), Meszlényi, Hor­váth. Edző: Sz. Tóth Antal. 70. perc: Filyó beadását az előre húzódó Boda a bal felső sarokba fejelte, 1—0. A végig fölényben játszó szarvasiak tudatosabban, terv­szerűbben játszottak ellenfelük­nél, s megérdemelten nyertek. Jó: Durucskó, Vígh, ill. Rózsa, Seres. (Kepenyes) LAJOSMIZSE—OMTK 1—0 (1—0) Orosháza, 800 néző. V: Pördi. Lajosmizse: Kripkó — Janó, Csi- ma, Mányoki, Nagyhegyes! — Hódermarszki, Diószegi, Abel, Kocsis-— Lendvai (Kállai), Sajó (Tóth). Edző: Bende József. Orosháza: Fekete — Hegedűs J., Hegedűs F., Rábai (Máthé), Csi- lek — Kucsera, Krcsméri, Pi­sont — Tapasztó (Forgács), Kvasznovszki, Papp. Edző: Kér­dő Sándor. 2. perc: a lajosmizseiek a jobb szélen vezettek támadást, Lend­vai beívelését Kocsis 15 méter­ről, kapásból a bal felső sarok­ba lőtte, 1—0 (ritkán látható szép gól). 37. perc: Forgács beadását az egyik lajosmizsei védő kézzel érintette a 16-oson belül — ll­es! A büntetőt Kucsera gyen­gén helyezte a jobb alsó sarok­ba és Kripkó ügyes vetődéssel megfogta a labdát. 67. perc: Papp kiugrott a vé­dők közül, felvágták a 16-oson belül, újabb büntető. A lab­dát Hegedűs F. a kapusba lőtte. ,,Elveszett illúziók . . Ha könyv címmel kellene jellemez­ni az orosháziak helyzetét, Bal­zac örökbecsű regénye kíván­kozna az első helyre. Az OMTK végig nagy iramban támadott, de a befejezések vagy a jó na­A hazai NB I-es bajnokság, a VB-selejtezőkre való fel­készülés miatt az utóbbi he­tekben, a labdarúgó-klub­csapatok szempontjából fog­híjas. Nem véletlen, hogy a legtöbb együttes keresi az al­kalmat, hogy előkészületi, vagy felkészülési mérkőzése­ket játsszon hazai, vagy kül­földi klubokkal, a forma ja­vítása, vagy megtartása ér­dekében. Igaz, a békéscsa­baiaknak ott van a KK, en­Kácz a KSC elleni találko­zón döntő érdemeket szer­zett, s a győztes gólt is ö ér­te el Fotó: Béla Ottó pót kifogó Kripkó, vagy a ka­pufa segítségével haltak el. A két kihagyott büntető a végel­számolásnál még gondokat okoz­hat . . .Jó: Kripkó, Csima, Lend­vai, ill. Hegedűs F., Pisont, Papp. Varga Zoltán DÉLÉP SO-BÉKÉSI SE 2—1 (2-0) Szeged, 500 néző. V: Francis- kovics. Délép: Kovács B. — Varga. Fábián. Kántor, Kende- resi — Hegedűs (dr. Szeghal­mi). Kőhalmi, Gazsó — Hegyes!, Márton (Pető), Szabó I. Edző: Ondrik István. Békés: Győrfi — Szabó T.. Alberti, Vágási I. (Fe- legyi), Deák — Nagy, Pólyák, Süli — Vozár, Vágási S.. Bob- csek. Edző: Szűcs Mihály. G. perc: 18 méterre a békésiek kapujától szabadrúgáshoz jutott a Délép. Kőhalmi Gazsó elé tolta a labdát, akinek lövése Győrfi kapujának bal felső sarkában kötött ki, 1—0. 8. perc: Vágási I. nagy hibája után újra a békésiek hálójába került a labda. A hátvéd a fél­pályánál lyukat rúgott. Szabó a lepattanó labdával megiramo­dott, kicselezte a kapujából ki­futó Győrfit és a hálóba gurí­tott, 2—0. 53. perc: A Délép 16-osánál pattogott a labda, a szegedi vé­dők nem tudtak felszabadítani. Bobcsek kapásból kapura lőtt. 2—1. A hazaiak 2—0-ás vezetés tu­datában kissé kiengedtek, a bé­késiek pedig a kezdeti sokkból egyre inkább magukra találtak. Többet kezdeményeztek, de igazi gólszerzési lehetőséget nem sike­rült kidolgozni. Az egyenlítő gólért nagy lendülettel támad­tak a vendégek, de a hazai vé­delem jól állt a lábán, összes­ségében a békésiek közel álltak nek ellenére örömmel fogad­ták a csehszlovák I. ligás (az ottani bajnokság középmező­nyéhez tartozó) besztercebá­nyaiakat. Mi több, ma dél­után, 17 órai kezdettel nem­zetközi találkozóra kerül sor a Kórház utcában, ahol Sülé István vezető edző újra ki­próbálhatja a tavasz során eddig jól menetelő csapatát, s jól jön ez a mérkőzés a csehszlovák vendégeknek is. a pontszerzéshez. Jó: Varga, Fá­bián, Kenderes!. Bazsó, ill. Győrfi, Deák, Nagy, Vágási S. MARTFŰ—BCS. AGYAGIPAR 1—0 (1—0) Martfű, 350 néző. V: Nagy L. Martfű: Németh — Kardos I., Fürtös, Hábensusz, Szőke — He­gedűs, Szántai, Kesjár II. — Kes- jár I. (Nagy), Földi (Nyitrai), Palcsó. Edző: Csendes Imre. Agyagipar: Petrás — Gajdács, Bertalan, Nérei, Molcsányi (Rácz) — Tárnok, Kovács, Je- gyinák — Bányik (Jagyugy), Turcsek, Drágán. Edző: Kovács György. 15. perc: a lesgyanús helyzet­ben elfutó Szántai beadását a védők elvétették és a közelben álló Hegedűs a gólvonalról a hálóba kotorta a labdát, 1—0. A békéscsabaiak nagy me­zőnyfölényben játszottak, ezt bi­zonyítja, hogy a szögletarány 14:3 volt az Agyagipar javára. A játékvezető ítéleteivel gyakran a békéscsabaiakat sújtotta. Jó: Fürtös, Szántai, Kesjár II., ill. Kovács (a mezőny legjobbja), Petrás, Tárnok, Bertalan. Uhrin János H. KUN B. SE— NAGYSZÉNÁS 4—2 (1—1) Nagyszénás, 600 néző. V: Ko­vács K. H. Kun B. SE: Csehó — Pipicz, Bense, Bánfi, Urbán — Soós (Juhász), Horváth, Lukács — Talapa. Szűcs. Felföldi. Ed­ző: Farkas László. Nagyszénás: Pribolyszki — Iga. Czető, Sza- bovik, Leszenyiczki — Laczó, Kupeczki, Winetter (Szatmári) — Sebestyén. Szűcs, Németh (Brlázs). Edző: Lenti József. 23. perc: Néméth baloldali éles szögletét a jól helyezkedő Szűcs az ötösről élesen, félmagasan a kapufa mellett, a hálóba fejel­te, o—l. 44. perc: Pipicz a jobbszélen felfutott, s élesen a kapu elé lőtte a labdát. A sok láb kö­zött Pribolyszki nem látta a labdát, s a menteni akaró Sza- bovik combjáról a saját kapu­jába pördült a labda, 1—1. 60. perc: Lukács a baloldalon elviharzott, kicselezett két védőt, majd beadott és a jó ütemben érkező Szűcs az ötösről a hosszú sarokba fejelt, 2—1. 62. perc: a kitörő Sebestyént Csehó a büntetőn belül lerán­totta, 11-es! A sértett volt az ,,ítéletvégrehajtó”, a labdát Cse­hó kivédte., de az elpattant tőle, de Sebestyén másodszorra a bal felső sarokba lőtt, 2—2. 70. perc: Felföldi lesgyanús helyzetben kitört, a hazai védők lest reklamáltak, s a továbbfutó középpályás félmagasan a rö­vidsarokba bombázott 14 méter­ről,. 3—2. 84. perc: A megzavarodott ha­zai védők mellett Talapa kitört, majd bekanyarodott a 16-osra és futtából nagy gólt lőtt a ki­mozduló Pribolyszki mellett, 4—2. Közepes színvonalú, helyen­ként jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Az első játék­részben több góllal vezethettek volna a hazaiak, de helyzetki­használásuk igen rossz volt. For­dulás után. 2—2-nél még felcsil­lant a remény, de érthetetlen módon hézagos lett a szénásiak védelme, melyet a lelkesen ját­szó katonacsapat kihasznált, újabb gólokat ért el.Mutatott já­tékuk alapján a vendégek rá­szolgáltak a győzelemre. A ha­zaiak e délutánon igen rossz felfogásban játszottak. Jó: Pi­picz. Horváth. Lukács. A hazai csapatból senkit sem lehet ki­emelni. Szabó Árpád További eredmények: Szegedi VSE—Miske 0—3 (0—3). Makó— Sz. Dózsa 1—0 (1—0). A Körös csoport állása: 1. Délép 21 13 4 4 47-19 30 2. Miske 21 12 6 3 37-18 30 3. KSC 21 10 7 4 35-19 27 4. KTE 21 12 3 6 44-33 27 5. Békés 21 9 5 7 37-24 23 6. Lajosmizse 21 8 7 6 28-21 23 7. Gyula 21 6 10 5 30-32 22 8. Szarvas 21 5 11 5 18-14 21 9. Makó 21 6 9 6 32-31 21 10. Sz. Dózsa 21 7 7 7 28-29 25 11. H. Kun B. 21 8 5 8 24-30 21 12. Martfű 21 6 6 9 22-36 18 13. OMTK 21 5 7 9 18-20 17 14. Nagyszénás 21 6 4 11 22-37 16 15. SfcVSE 21 5 5 11 20-41 15 16. Bcs, Agyag. 21 1 2 18 8-46 4 Totó A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a totó 15. heti nyereményei a követ­kezők: 13 plusz 1 találatos szel­vény 9 darab, nyereményük egyenként 199 324 forint. 13 ta­lálatos szelvény 188 darab, nye­reményük egyenként 24 026 fo­rint. 12 találatom szelvény 4279 darab, nyereményük egyenként 737 forint, li találatos szelvény 41 680 darab, nyereményük egyenként 76 forint. 10 talála­tos szelvény 228 757 darab, nye­reményük egyenként 26 forint. Békéscsabán a besztercebányaiak BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom