Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-07 / 55. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1985. MÁRCIUS X, CSÜTÖRTÖK Ara: 1,80 forint XL. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM Gyulavári Pál köszöntője Fotó: Veress Erzsi Iparunk 40 éve Befejeződött a konferencia Nagygyantén Balogh Ferencné üzletvezető mutatta be aa egységet Szlameniczky Istvánnak és Szabó Miklósnak. A SZÖVOSZ elnökének látogatása megyénkben Küldöttgyűlés a Gyulai áfésznél Ünnepi díszbe öltözött március 6-án, szerdán délután a Békés megyei párt> bizottság nagyterme. Harmonikus színezésű virágkosarak, esztétikus grafikák köszöntötték a meghívott vendégeket a nőnapi ünnepségen, amelyet az MSZMP városi bizottsága, az SZMT, a városi szakmaközi bizottság, a HNF városi bizottsága, a KISZ városi bizottsága és Békéscsaba városi Tanácsa rendezett. A szép számmal megjelent ünnepeiteket dr. Ábrahám Béla, az MSZMP városi bizottságának első titkára köszöntötte. Az elnökség soraiban foglalt helyet dr. Lovász Maliid, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke, Szeljak György, az SZMT titkára és Sasala János, a városi tanács elnöke. Gyulavári Pál előadói beszéddel köszöntötte a meghívottakat, a nőmozgalom régi és mai harcosait. A 75. nemzetközi nőnapon emlékeztetett a nők történelemben és társadalmunkban elfoglalt helyére és szerepére. Arra a hosszú útra, amíg a testi és szellemi megalá- zottságból eljutottunk a máig, amikor még mindig nem minden országban ismerik el a nőket egyenrangú partnerként. Az UNESCO adatai szerint a világ népességének a fele nő, a munkaerő egyharmadát ők jelentik, de ők dolgozzák le az összes münkaórák kétharmadát. Keresetük azonban a legtöbb országban sokkal kevesebb az azonos munkát végző férfiakénál. Hazánkban is a felszabadulás előtt a legnehezebb és legrosszabbul fizetett napszámos- és cselédmunkák jutottak a nőknek. Ma már elképzelhetetlen a nők nélkül a közélet, a legjelentősebb társadalmi és politikai pozíciók ellátása. Közjogi és politikai egyenjogúságuk biztosított, ez azonban nem minden területen jelenti az elmélet és a gyakorlat egyA 75. nemzetközi nőnap és a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a Magyar Nők Országos Tanácsának tisztség- viselői tegnap székházukban találkoztak az MNDSZ alapítóival. A baráti összejövetelen felidézték a ‘magyar demokratikus nőmozgalom ségét. Aggasztó, hogy évről évre szaporodik a nyolc általánost el nem végzett, szakmai képzettség nélküli nők száma. A párt és a kormány nőpolitikái intézkedései a lehetőségek széles skáláját biztosítják a nők számára, ezzel élniük is kell és amelyet jogok és kötelességek is követnek. A XIII. pártkongresszus határozatai nyilvánvalóan hosszabb távra előremutatóan meghatározzák majd a nőpolitikái feladatokat. A család egészének jövőjét, fejlődését a nők tudják biztosítani családon belüli és kívüli tevékenységükkel. A társadalmunk fejlődését követő ellentmondások nehezítik a nők szerepének kiteljesedését, a családi élet továbbfejlődését. Kormányunk intézkedéseivel ; a gyermekgondozási díj rendszerének bevezetésével, különböző szociális intézkedésekkel köny- nyíti a nők terheit, kivánja harmonikusabbá tenni a család életét. Ezen a szép tavaszi ünnepen a köszöntő mellett a gondokról és bajokról sem lehet megfeledkezni, mégis bizakodnunk kell a társadalom egészében, a nők erejében. Dr. Ábrahám Béla köszöntötte a nőmozgalom jelenlevő megalapítóit, közülük tizenhárom nőnek emléklapot nyújtott át a rendező szervek képviseletében. Gratulált a kitüntetetteknek: dr. Blahut Jánosáénak, aki ma veszi át a Parlamentben az Elnöki Tanács kitüntetését és Nagy Sándornénak, a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés tulajdonosának. Szabó Zoltán, a KISZ városi bizottságának titkára kedves szavakkal köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd mindnyájan meghallgatták a Bartók Béla vegyes kar műsorát Rázga József vezényletével és a Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, valamint a Jókai Színház művészeinek műsorát. születésének, kibontakozásának körülményeit. Duschek Lajosné, az MNOT elnöke emléklapot adott át az MNDSZ országos vezetőségében részt vett nőmozgalmi aktivistáknak. Az ország megyéiben is ezekben a napokban köszöntik ünnepélyesen az MNDSZ. alapítóit. A Budapest Kongresszusi Központban tegnap szekcióülésekkel folytatta munkáját a magyar ipar 40 éves fejlődését áttekintő, kedden kezdődött konferencia. Az eszmecserék tapasztalatait a konferencia résztvevői plenáris ülésen összegezték. A szekcióülésekkel párhuzamosan került sor a köny- nyűipari ágazati tanácskozásra, amelyen részt vettek a lakossági ellátásban és az export teljesítésében elsősorban érdekelt ipari és külkereskedelmi vállalatok vezetői. E megbeszélésen részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes, Kapolyi László ipari miniszter, Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, Mészáros Vilmos, az OKISZ elnökhelyettese, ott voltak az ágazati szakszervezetek főtitkárai, valamint az irányító szervek képviselői. Délután a Budapest Kongresszusi Központban az ipar- vállalatok vezetői igazgatói értekezleten vitatták meg az idei év legfontosabb tervfeladatait, és egyúttal értékelték a VI. ötéves terv eddig eltelt időszakának eredményeit. A tanácskozáson megjelent Maróthy László, az MSZMP Politikai BizottHogyan tovább? A feladatokat Bacsa Vendel — Izgul? — Most már nem, bár igaz, nem aludtam túl jól az éjjel, lehet hogy csak búj- kált bennem egy 'kis feszültség. Azt hiszem, az igazi megmérettetés már a múlt hónapban megtörtént, a termelési tanácskozáson. A vállalat képviselői annak, no meg eddigi munkám alapján döntöttek amikor javasoltak. Erre a mini interjúra tegnap, szerdán a szavazást megelőző percekben került sor a békéscsabai Állami Gazdaság igazgatójával Bacsa Vendellel. A megyében elsőként itt alakul vállalati tanács, és az a tanács első ténykedéseként — titkos szavazással — vagy bizalmat szavaz a régi igazgatónak, vagy nem, és akkor pályázatot kell kiírni a poszt betöltésére. ságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Ballal László, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Grósz Károly, a KB tagja, a budapesti pártbizottság első titkára és Gál László, a SZOT titkára, Kapolyi László egyebek között elmondta, hogy az ipar az elmúlt négy évben az alapvető gazdaságpolitikai célokat elérte, eközben azonban kedvezőtlen gazdasági folyamatok is kibontakoztak. A termelés 9 százalékkal nőtt, de az egyes ágazatok fejlődésében erős a differenciálódás. Tartósan nőtt a termelés az alumíniumkohászatban, a gyógyszeriparban, a műanyaggyártásban, a műszeriparban, nehéz helyzetbe került viszont a vaskohászat, valamint néhány könnyűipari és vegyipari ágazat. A kívántnál lassabban emelkedett a műszaki színvonal, nehezítette a munkát a folyamatos létszámcsökkenés, bár ez a tendencia tavaly már mérséklődött. Az ipari miniszter beszéde után több vállalat vezetője mondta el véleményét az ágazat helyzetéről, tennivalóiról. vázolja a régi-új igazgató, De a szavazásig még van idő. Előtte néhány formaságon kell túlesni. Az igazgató felolvassa Váncsa Jenő MÉM miniszter alapító levelét, mely szerint a békéscsabai Állami Gazdaság március 15-i hatállyal a vállalati tanács irányításával működik. Megválasztják a vállalati tanács elnökét Karsai Pál személyében és elhangzanak az ajánlások az igazgató mellett. Sokat nem kell beszélni, a vállalati tanács tagjai jól ismerik a gazdaság helyzetét. Tudják, hogy Bacsa Vendel egy veszteséges céget vett át, és kemény kézzel rendet csinált. Azóta a legnehezebb aszályos évben is nyereségesek voltak, a hozamok folyamatosan emelkednek, (Folytatás a 3. oldalon) Március 6-án, tegnap kétnapos látogatásra megyénkbe érkezett dr. Szlameniczky István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a SZÖVOSZ elnöke. A vendéget Szabó Miklós, a megyei párt- bizottság első titkára, Csatári Béla, a megyei pártbizottság titkára, valamint Tanai Ferenc, a MÉSZÖV elnöke fogadta. Tájékoztatták megyénk szövetkezeti mozgalmának helyzetéről, eredményeiről, majd felkeresték a , közelmúltban megnyílt Áfész Gazdaboltot. Ezt követően a vendégek Paulik János, a gyulai Áfész elnöke kíséretében ellátogattak néhány kistelepülésre, így például Nagygyantéra, Gesztre, ahol boltokat és a tüzép-telepet keresték fel. Tegnap délután Gyulán, a városi tanács nagytermében a helyi áfész küldött- közgyűlésén vett reszt dr. Szlameniczky István, Szabó Miklós, Csatári Béla és Krizsán Miklós a megyei »tanács osztályvezetője. A szövetkezet múlt évi gazdálkodásáról írásos beszámoló készült, amelyhez Paulik János fűzött szóbeli kiegészítést. Bevezetőben szólt arról, hogy 40 évvel ezelőtt alakult meg a gyulai Áfész jogelődje, a földművesszövetkezet, alig valamivel több mint 150 taggal. Jelenleg a megye 16 szövetkezete közül a gyulai a legnagyobb. Körzetükben — amelyhez a városon kívül Elek, Kétegyháza, Lököshá- za, Doboz, Mezőgyán és Geszt tartozik — mintegy 60 ezer ember ellátásáról gondoskodnak. Ezt 141 üzlet 70 millió forintos készletével biztosítják. Az árbevétel tavaly megközelítette a 860 millió forintot, ami az előző évinél csaknem 10 százalékAz építészeti kultúra fejlesztésének és terjesztésének eredményeiről és a további elképzelésekről tartott sajtó- tájékoztatót szerdán Jantner Antal építésügyi és város- fejlesztési miniszterhelyettes a Magyar Építőművészek székházában. Elmondotta, hogy nemcsak az építésügy szakmai szervezetei, hanem egész sor társadalmi szervezet is oktatási és ismeretterjesztő anyagokkal, előadáskai magasabb. Külön elismerésre méltó a felvásárlási ágazat dinamikus f-ejlődése. Az 50 százalékos növekedés mellett 60 millió forint értékű olyan árut vásárolt fel, amelyet exportálni tudtak. A 17 mezőgazdasági szakcsoport mintegy 4 ezer tonna árut termelt. Az idei feladatokról szólva elhangzott, hogy a kedvező tapasztalatok alapján igyekeznek az új üzemelési formákat kiterjeszteni. Beruházásra kevesebbet, felújításokra többet fordítanak. Szinte minden kistelepülésen a minőség javítása a cél. Az elnök beszámolója után többen mondták el véleményüket. A 'küldöttek mellett felszólalt dr. Szlameniczky István, aki a szövetkezeti mozgalom múltjáról, jelentőségéről, mai feladatairól szólt. A fejlődést jól példázza, hogy míg 1950 táján az összes kereskedelmi forgalom 3 százalékát bonyolították le a szövetkezetek, addig napjainkban 35 százalékát. Elismeréssel szólt a délelőtti látogatás tapasztalatairól, arról, hogy az alig 170 lelket számláló Nagygyantén az ÁFÉSZ jól berendezett, hűtőpulttal felszerelt kisboltot üzemeltet. Dicsérte a megye áfészeit, hogy sokat tettek a termelési tevékenység javításáért és az export fokozásáért. A hozzászólások után a küldöttközgyűlés választásokkal folytatódott, a küldöttek ismét Paulik Jánosnak szavaztak bizalmat. A SZÖVOSZ elnökének Békés megyei látogatása ma Orosházán és Nagyszénáson folytatódik. és vitasorozatokkal segít közelebb hozni a tömegekhez az építészeti kultúrát, munkálkodik a kulturált emberi környezet kialakításáért. Ezt az ügyet szolgálja majd az a tanácskozás is, amelyet Sárospatakon március 8. és 10. között rendeznek a településfejlesztés, a környezetformálás tapasztalatainak összegzésére és körvonalának a további feladatokat. B. Zs. Találkozó a nőtanácsnál Bz első döntés Vállalati tanács alakult a Békéscsabai állami Gazdaságban Kép, szöveg: Béla Ottó Szavaznak a küldöttek a gyulai ÁFÉSZ küldöttgyűlésén. Bz építészeti kultúra fejlődéséről Ünnepség Békéscsabán a hetvenötötök nőnapon