Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
NÉPÚJSÁG 1985. március 30., szombat Felmentések, kinevezések, kitüntetések Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége Kállai Gyulának, a HNF OT elnökének vezetésével pénteken ülést tartott. Meghallgatta Losonczi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Elnöki Tanács elnökének tájékoztatóját a párt XIII. kongresz- szusáról. Az elnökség elfogadta és támogatta az MSZMP Központi Bizottságának ajánlásait személyi kérdésekben. Bz Elnöki Tanács személyi döntései Az Elnöki Tanács pénteki ülésén a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének javaslatára személyi kérdésekben határozott. Horváth István belügyminisztert — akit az MSZMP Központi Bizottságának titkárává választottak — tisztségéből felmentette. Kamara János belügyminisztériumi államtitkárt e tisztségéből felmentette, egyidejűleg belügyminiszterré választotta meg. Nagy János külügyminisz- tériumi államtitkárt másfonKamara János életrajza Kamara János 1927. május 1-én született Budapesten. A felszabadulás előtt géplakatos volt. 1945-ben került a Belügyminisztérium állományába. Különböző munkaterületeken, több vezető beosztásban teljesített szolgálatot. Az ELTE Állam- és Jog- tudományi Karán szerzett diplomát. 1974. június 21-én rendőr vezérőrnaggyá és belügyminisztériumi államtitkárrá nevezték ki. 1979 szeptemberétől rendőr altábornagy. 1980 márciusától a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja. tos megbízatása miatt e tisztségéből felmentette, egyidejűleg Horn Gyulát külügy- minisztériumi államtitkárrá kinevezte. * * * Pénteken az Országház nándorfehérvári termében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt Kamara János belügyminiszter letette a hivatali esküt. Az eskütételen jelen volt Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. 1977 novemberében a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntették ki. B Minisztertanács határozata személyi kérdésről A kormány pénteki ülésén személyi kérdésben döntött. Pál Lénárdot, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökét — akit az MSZMP Központi Bizottságának titkárává választottak — tisztségéből felmentette, egyidejűleg dr. Tétényi Pált kinevezte az OMFB elnökévé. Korom Mihály kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Korom Mihálynak — a munkásmozgalomban és a szocializmus építésében kifejtett több évtizedes eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából — a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést pénteken a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese, Czi-, nege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. flz Elnöki Tanács határozatai A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. A testület — a Miniszter- tanács előterjesztése alapján — törvényerejű rendeletet alkotott hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából közkegyelem gyakorlásáról, amelynek jogszabályi rendelkezései április 5- én lépnek hatályba. Az Elnöki Tanács határozatot hozott hazánknak a Nemzetközi Pénzügyi Társasághoz és a Nemzetközi Fejlesztési Társuláshoz való csatlakozásáról és az ezzel összefüggő egyes kérdésekről. A testület a továbbiakban határozott a hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésékről, személyi kérdésekben döntött, majd bírákat mentett fel és választott meg. II Minisztertanács rendeletmódosításai A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács pénteki ülésén jelentést hallgatott meg azoknak az intézkedéseknek a végrehajtásáról, amelyek a termékszerkezet megújításában alapvető jelentőségű háttéripari termékek termelésének, fejlesztésének javítására születtek. Megállapította: a kezdeti lépések megtörténtek, de szükségesnek ítélte az előrehaladás meggyorsítását. A Minisztertanács tájékoztatást kapott a lakosság ügyeinek, és a szolgáltatások iránti igényeinek munkaidőn kívüli elintézésére, illetve kielégítésére tett intézkedésekről. A kormány a helyzetet nem tartja kielégítőnek, ezért utasította az illetékeseket, hogy következetesebben szerezzenek érvényt a vonatkozó határozatoknak. A kormány — az állami vállalatok vezetésének új formáival összhangban — módosította az újítások és a szolgálati találmányok díjazásáról, valamint a találmányokkal összefüggő intézkedésekről szóló rendeletét. Ugyancsak módosította a mezőgazdasági termékforgalomra vonatkozó rendeletét, és hatályon kívül helyezett több jogszabályt. fl kukoricatermelés ösztönzése, A Pénzügyminisztérium és a MÉM közleményt adott ki a kukoricatermelés növelésének ösztönzéséről; eszerint 1985-ben a meghatározott feltételeket teljesítő mezőgazdasági nagyüzemek jövedelemadó-kedvezményben részesülnek. Ennek feltétele, hogy a nagyüzemi és a háztáji kukorica és silókukorica együttes — május 31-i — vetésterülete az 1983. és 1984. évi átlagos vetésterülethez viszonyítva az idén nagyobb legyen, úgy, hogy egyidejűleg ugyanezen évek átlagos termésmeny- nyiségénél 1985-ben legalább 5 százalékkal többet takarítanak be, májusi morzsolt súlyban számítva. A közlemény szerint az adókedvezmény mértéke — a jövedelemadó-visszatartás ösz- szege — az előírt feltétel teljesítése esetén, a megnövelt területre hektáronként 2000 forint. Az adókedvezményt 1985. évi eredményfelosztásnál lehet elszámolni. Amennyiben a mezőgazdasági nagyüzem 1985. április 30-ig a megyei tanács pénzügyi osztályán írásban bejelenti a feltételnek megfelelő területnövelési szándékát, a jövedelemadó-kedvezmény összegét már az 1985. évi adóelőleg megfizetésénél visszatarthatja utólagos elszámolásra. Ha a nagyüzem az idei gazdálkodása alapján jövedelemadó fizetésére nem kötelezett, vagy a fizetendő jövedelemadó összege kisebb a feltételek teljesítése esetén számított adókedvezménynél, úgy a kedvezmény a jövő évben fizetendő jövedelemadó terhére érvényesíthető. Felszabadulási vetélkedő Sarkadon Április l-én, hétfőn délután fél 3-tól rendezik meg Sarkadon a cukorgyári művelődési házban azt a felszabadulási vetélkedőt, melyre 10 cukorgyári brigád nevezett be. A csapatok aktuális kül- és belpolitikai kérdésekre válaszolnak, a cukorgyár fejlődéséről adnak számot, majd a munkavédelmi totót kitöltők akár 10 pontot is szerezhetnek. A versenyzők ezt követően azt bizonyíthatják: jól ismerik községük felszabadulásának és fejlődésének történetét. A játék ötödik fordulójának címe: „Hazánk szocialista fejlődése a magyar filmművészet kiemelt filmjei alapján”, végül felszabadulásunk eseményeiből vizsgáznak a vetélkedő brigádok. A vetélkedőt háromtagú zsűri kíséri figyélemmel, Kóra Kornél igazgató — a zsűri elnöke —, valamint Varga Imréné pb- titkár és Antal Károly szb-tit- kár. A játékot — melynek legjobbjai pénzjutalmat, a többiek pedig könyvjutalmat kapnak — Hermann Imre, a művelődési ház igazgatója vezeti. hírek hírek hírek Egy óra kimarad! Ha másról nem is, egy dologról észrevehető, hogy elmúlt a tél: itt a nyári időszámítás! Aki szabályos akar lenni, március 31-én, éjjel két órakor állítja át óráját kettőről háromra. Egy óra tehát kiesik az életünkből, de ezt ősszel visszakapjuk. És ami örökre a mienk marad: 120 millió kilowattóra árammegtakarítás! MA: ZALAN, IZIDOR NAPJA A Nap kél 5.27 — nyugszik 18.11 órakor A Hold kél 10.23 — nyugszik 2.30 órakor HOLNAP: Árpád napja A Nap kél 6. 25 — nyugszik 19.12 órakor A Hold kél 12.32 — nyugszik 4.16 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1875. március 30-án született Nagyváradon, és 58 éves korában, 1933-ban halt meg Budapesten Vágó László építész, ismert városrendező. A Gellérthegy, illetve az Erzsé- bet-híd budai hídfőjének rendezési tervével elnyerte a Magyar Mérnök és Építész Egylet aranyérmét. * * * Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. március 31-én született Miskolcon, és 57 éves korában, 1957-ben halt meg Budapesten Szabó Lőrinc Kossuth-díjas 'költő és műfordító, az Ady utáni nemzedék egyik legkiválóbb magyar lírikusa. * — ELHUNYT MARC CHAGALL. Csütörtökön este 97 esztendős korában elhunyt Maré Chagall a XX. századi képzőművészet kimagasló egyénisége. Chagalj művészi látásmódja mindvégig gyermekkorának és ifjúságának élményeiből, a vityebszki zsidó faluközösség érzelemvilágából táplálkozott, stílusa, amelyet rendszerint a szürrealista irányzathoz sorolnak, a modern festészet számos formai vívmányát ötvözte magába. — CSANÁDAPÁCÁN március 30-án a Lili bárónő című operettet adja elő a Budapesti Színművész Együttes az Arany János Művelődési Házban. — BÉKÉSEN a Babilon sori klubházban április elsején este 6 órakor Az egészséges életmód titka címmel tart előadást dr. Joó Jenőné, a KÖJÁL osztályvezetője. Hírügyeletünk __ ««j. telefonszáma: Z/"OöU Száraz idő Az ország nagyobbik részén túlnyomóan napos, száraz idő várható. Inkább csak az északi megyékben növekszik meg időnként erősebben a felhőzet. Ott elszórtan havazás, hózápor, holnap szórványos eső, zápor valószínű. A több ízben megélénkülő nyugatias szelet időnként erős széllökések kísérik. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és —3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton, délen 14, északon viszont 10 fok körül alakul. * — KONCERTBUSZT INDÍT a békéscsabai ifjúsági és úttörőház Cziffra György budapesti hangversenyére március 31-én, vasárnap. — BÉLMEGYEREN a művelődési házban április elsején délután három órakor nyílik meg Petrovszki Pál festőművész kiállítása. — SZARVASON március 30- án este 7 órakor népművelők bálja lesz az Árpád szálló dísztermében. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság 'közlése szerint a Budapesten megtartott 13. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki. 3, 18, 41, 66, 85 A március havi tárgynye- remény-sorsoláson a 9. heti lottószelvények vesznek részt. — MÁV KÖZLEMÉNY. Pályafelújítási munkák miatt Mezőtúr— Nagylapos állomások között 1985. április 2-án 9.50 őrátöl 14.40 óráig az utasforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. 1985. április 2-án Békéscsaba állomásról 13.40 perckor induló gyorsvonat helyett 14.15 perckor indul gyorsvonat Budapest Keleti pályaudvarra. Ugyancsak április 2-án a Budapest Keleti pályaudvarról 12.10 perckor induló gyorsvonat helyett 12.55 perckor indul gyorsvonat Békéscsabára. A vágányzáras munkákkal együttjáró utazási kellemetlenségekért és az esetleges késésekért a MÁV az utazóközönség szíves elnézését és megértését kéri. áprilisban megye küldöttközgyűlést tartanak a TESZOV-nél A Békés megyei Mezőgazdasági Tsz-ek Szövetsége tegnap, március 29-én, pénteken, a gyomaendrődi Győzelem Tsz-ben ülésezett, Fü- löp Sándor elnökhelyettes vezetésével. Győrfi Károly titkár tájékoztatta a testületet a szövetség márciusi szövetkezetpolitikai tevékenységéről. Külön szólt az MSZMP Békés megyei bizottsága által összehívott pártértekezlet, és az MSZMP XIII. kongresszusának tapasztalatairól, a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetének megítéléséről, az ágazatban folyó munka magas szintű elismeréséről. Kitért azokra a személyi változásokra is, melyek a termelőszövetkezeti mozgalom kiemelkedő egyéniségeit a XIII. kongresszus során a Politikai Bizottságba, és az MSZMP Központi Bizottságába emelték. A testület ezután az április 19-re összehívott tavaszi küldöttközgyűlés elé kerülő anyagokat, az 1984. évi gazdálkodás tapasztalatait tárgyalta, és az ezekhez fűződő szóbeli kiegészítéseket tekintette át. Az előterjesztéshez az elnökség tagjai közül kilencen mondták el véleményüket, javaslatukat. Ezt követően a TSZKER munkájá- • ról dr. Lőrincz Ferenc igazgató számolt be. Előadásában felvázolt több lehetőséget az alapító tsz-ek és a TSZKER jobb együttműködésére, a nyugatnémet exportlehetőségek kihasználására. Az elnökség hasznosnak ítélte a TSZKER eddigi munkáját, és igényelte, jónak, helyesnek tartotta tevékenységi körének bővítését. Az elnökség tagjai délután Gellai Imre tsz-elnök vezetésével a Győzelem Tsz 1984. évi szövetkezetpolitikai eredményeivel ismerkedtek. D. K. a HISZOV-nél Tegnap, március 29-én elnökségi ülést tartottak a KISZÖV székházában. A megvitatott napirendi pontok közül kiemelkedő szerepet kapott a megye ipari szövetkezeteinek 1984. évi gazdálkodásáról, mozgalmi tevékenységéről, és az idei tervekről szóló beszámoló, On- csik András osztályvezető előterjesztésében. A témához kapcsolódó vitát dr. Sü- meghy Csaba, a KISZÖV elnöke vezette, majd foglalta össze. összesítve el lehet mondani, hogy a megye ipari szövetkezetei az országos átlagok fölött teljesítették a tavalyi tervet, és termelési értékük megközelítette az ötmilliárd forintot. Egyetlen veszteséges szövetkezet sem volt a megyében, noha a különféle nehézségek, főleg a növekvő elvonások, az alap- anyaghiány, s annak minősége miatti veszteségek kemény próba elé állítottak minden kis- és nagy szövetkezetét. Nem csökkennek a gondok ebben az évben sem, ahogyan erre rámutattak a felszólalók. Néhány mutató kivételével mégis optimistának nevezték az 1985-ös előirányzatokat. Ügy tervezik, hogy a termelés mintegy 8,8 százalékkal nő majd, ezen belül az építőipar 6,6 százalékkal. A beruházások, a fejlesztési források beszűkülése miatt tovább csökken, de jelentős arányeltolódásra lehet számítani a gépi beruházások javára. A rubelelszámolású export erőteljesebben növekszik — ezt mutatják az eddigi lekötések, a nem rubelelszámolású viszont mérsékeltebben változik: 8,7 százalékos növelése várható. A kiegészített, sok javaslattal bővített beszámoló az április 11-én tartandó megyei küldöttközgyűlés elé kerül. V. D.