Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-23 / 69. szám

NÉPÚJSÁG 1985. március 23., szombat h Pesti Hírlap repülőjárata Május közepén lesz 60 esztendeje, hogy 1925 tavaszán nagy feltűnést és érdeklődést váltott ki — különösen a vidék olvasói körében — a Pesti Hírlap bejelentése. Ol­vastuk az újságban, hogy segíteni akar a vidéki közön­ségén, hogy kedvenc lapjuk minél előbb — a reggeli ká­vézás ideje alatt — az olvasó asztalára kerüljön. Tudva­lévőén, a budapesti nagy lapok versenyeztek akkor az olvasótáboruk növeléséért. A PH laptulajdonosai, a Lég- rádi testvérek felvetették azt a gondolatot, hogy az újság vidéki szállítását repülőgéppel fogják megoldani. Tervü­ket közölték az akkori légiforgalmi vállalatokkal, az Aeroexpressel, és a Magyar Légiforgalmi Rt. vezetőivel. Ezek elfogadták az ajánlatot, és megegyeztek az újság vidéki szállítására vonatkozólag. Május közepén lehetett, vasárnapra esett az indulás ideje. Orosházán — de az út­vonal városaiban mindenütt — előre plakátokon hirdet­ték a járatot, a betartandó időt, a menetrendet. Oroshá­zára Békéscsaba felől jött a járat, és utána következett Hódmezővásárhely, majd Szeged. A jelzett vasárnap hatalmas tömeg gyűlt össze a volt lóvásártéren, ahol ma a mezőgazdasági technikum áll. Természetesen ott vol­tam a bámészkodó, várakozó tömeg között, és vártuk az érkezést és a leszállást. De olyan hangok is hallatszot­tak a várakozók körében, hogy nem hiszik, hogy itt a gép le tud szállni a pálya kicsisége miatt. Nekik lett igazuk, mert amikor megje­lent a repülőgép, csak le­ereszkedett torony magasság­ra, és ledobta a küldeményt. Majd azután kihirdették, hogy a következőkben már a tehénlegelőn, a makói útnál dobják ki az újságot. Azután már ott vártuk a gépet' — negyedik elemista voltam —, közel laktunk a legelőhöz, s ha jött a gép, szaladtunk, még a felnőttek is. Ha reggel 7 órakor érkezett a gép, 8-ra az iskolába is odaértem.. Az akkori ilyen repülőgé­pek sebessége még óránként 120—130 kilométer volt. Ezért azután korán kellett indulni a gépeknek Mátyás­földről, hogy idejében érkez­zenek a legtávolabbi helyek­re is. Az újságot a nyomdá­ból — ahol csomagolták is — hajnali két órakor vitte ki egy autó a mátyásföldi re­pülőtérre. Itt már készenlét­ben állott a soros Fokker gép, amelynek fél három és három óra között indulni kellett, mert az akkori repü­lési fejlettség miatt tájéko­zódni a pilóta csak a földi terep után tudott. Ezért a leghosszabb nyári napokon szállították az újságot. Az akció csak pár hónapig tar­tott, mert már szeptemberben nagyon rövidülték a napok, már nem lehetett hajnalban indulni. Egy alkalommal éppen in­dultam az iskolába, mikor igen erős zúgást hallottam a Tél utcai háznál. Az új­sághordó repülőgép volt, nagy kört írt le fölöttünk. Olyan zöldes színű volt, és rajta a betűjelzései, meg az újság címe, a Pesti Hírlap az oldalára festve. Mentem volna az iskolába, de a Szal­mapiactéren egy pár inas­gyerek ismerősöm azt mond­ta: ne menj most iskolába! Gyere velünk megnézni a re­pülőgépet, hiszen látod, le­szállóit! így azután mentem a többi nézővel a tehénlege­lőre. Mire nagylihegve oda­értünk, már voltak ott sokan a 'környékbeliek. A pilóta pedig a gép elején nézegette a motort. A pilóta magya­rázta a kísérőjének, hogy ki­folyt az olaj a motorból, így kénytelen volt Orosházán azonnal leszállni. Éppen jött befelé a köz­ségben a makói úton egy lo­vaskocsi, amit a gép kísérő­je megállított és megkérte, hogy vigye be olajat vételez­ni. A kocsival bementek a Wigner-féle céghez, akinek nagykereskedése volt, de már benzint és olajat is mért az üzlet előtt. Bizony, már ré­gen elmúlott 8 óra, mire a gép nekifutott, felemelkedett és eltűnt Vásárhely felé. Persze az iskolából elkéstem, ezért azután megkaptam a büntetést, amely a nádpál­cával és velem volt kapcso­latban. De már a tíz órai szünetben nagy örömmel tartottam beszámolót a kö- rém sereglett tanulótársaim­nak a kényszerleszállás minden mozzanatáról. Egy alkalommal újságíró is felszállt itt Orosházán a gépre és ezzel utazott to­vább. Ez Rackó Lajos volt, aki azután riport keretében számolt be lapjának, az Orosházi Friss Üjságnak utazásáról. Augusztus második felé­ben már sok volt a késés meg a járat kimaradása. Majd végleg beszüntették az újság repülőgépen való szál­lítását. A vállalkozásról ér­tékes adatokat kaptam a 30-as—40-es évek híres re­pülőjétől, Bánhidi Antaltól. Ezúttal is köszönet érte. Sin Lajos A Pesti Hírlap Fokker gépet bérelt a szállításhoz (Archív fotó) Gyűjtemények kincsei II magyar korona ágya önmagában aligha feltű­nő. Legfeljebb esztétikumá­val, -szépségével tűnik fel. Egy biedermeier stílusú és korú ágy; itt, a Békési Ga­léria úgynevezett Veress- emlékszobájában, az ablak melletti sarokban. Pedig ez az ágy különleges történetet tud elmesélni. Volt tulajdo­nosának, Veress Ferenc sar- kadi református lelkésznek és orvosnak egyik leszár­mazottja mesélte el a tör­ténetét a békési múzeum igazgatójának, Nemes Dé- nesnek. A sarkadi pap, Veress Fe­renc Békésszentandráson született 1791. november 17- én. A keleti határon fekvő magyar városok útjában fekvő, akkor igen nagy je­lentőségű és virágzó tele­pülés kivételes becsületessé­géről is szerte a környékben híres lelkipásztora a reform­korban előbb Széchenyi, majd Kossuth híve lett. A parókián rendszeresen tar­tott úgynevezett reformla­komákat, amely egyfajta fórum, amolyan politikai klub volt. Messzi falvakból is érkeztek módosabb pol­gárok ezekre a találkozá­sokra. Evés és ivás közben a reformtörekvések gondo­lata, a cselekvés módoza­tainak számbavetése is a te­rítékre került. S amikor Pesten kitört a márciusi forradalom, Veress Ferenc volt az, aki a sarkadi nem­zetőrséget megszervezte, majd amikor a szabadság- harc megindult, több száz újonc toborzásával járult hozzá a szent ügy szolgála­tához. Két fiát — Sándort és Ferencet — is Bem er­délyi seregéhez, illetve Damjanich úgynevezett gyer­mektüzéreihez engedte. Sán­dor főhadnagy lett, majd Kossuthtal együtt emigráció­ba kényszerült. Ferenc tü­zérmesterségig vitte, Vilá­gos után bújdosott, később testvére hívó szavára Romá­niába menekült, ahol jó­szágigazgató lett egy liberá­lis családnál. Ő volt az, aki­nek balkáni cikkeit olvas­hatták Feriz bég álnév alatt nagyapáink az akkor oly népszerű Vasárnapi Újság hasábjain. Az apa, idősebb Veress Ferenc Sarkadon tette a dolgát. Amikor az osztrák császár és az orosz cár meg­egyezett a „magyar rebel- lió” sárba tiprásáról, a füg­getlen magyar kormánynak Debrecenből is menekülnie kellett. Sok más mellett a kincstárat is szekerekre ra­kodták és Arad felé vitték. Az egyik szekéren bújt meg a magyar államiság szimbó­luma, a korona is. Veress Ferenc a szabadságharc ve­zetői előtt ismert, és — a már említett — becsületes­ségéről volt nevezetes. így történhetett, hogy az egyik késő nyári estén hozzá szál­lásolták be a felbecsülhetet­len értékű kincset. Agyába, a szalmazsák alá rejtette el. A magyar korona történetét kutatók könyveiből tudjuk, hogy akoriban szinte napon­ta vitték tovább a koronát, hiszen szabadcsapatok és re­guláris egységek, osztrákok és mások, szinte hajtóvadá­szatot indítottak utána. A sarkadi. szállás történetét a Veress-fiúk is csak később tudták meg, ők is félve ad­ták tovább. Lehet, hogy csak legenda, bár valódiságában nincs okunk kételkedni. A szép, furnéros, díszes ágy őrzi a titkát. Szinte elvárja, hogy takarója alá képzeljük a nemes ékszert. . . (N. L.) (Fotó: Fazekas László) II hazai németek története Nemzetiségi múzeum Tatán Megkapóan szép, hangula­tos malomépületben nyílt meg új helyén, több mint egy éve. a magyarországi német nemzetiségi múzeum, s ben­ne egy reprezentatív, nép­rajzi és településtörténeti ki­állítás Tatán, a vár köze­lében, úgynevezett Nepomu- cenus malomban. Az intézmény tíz éve or­szágos múzeumként műkö­dik. Akkor a százat sem ér­te el gyűjteményük anyaga, ma több, mint hatezer tárgy szerepel nyilvántartásukban. (Többségében Komárom, Veszprém, Pest, Bács-Kis- kun, Tolna és Baranya me­gyékből.) Ebből rendezte meg a háromszintes múze­umépület kétnyelvű telepü­léstörténeti és néprajzi kiál­lítását. Fatuska János nép­rajzos-muzeológus, Etnikai folyamatok a magyarországi németeknél címmel (Der Grosse Schwabenzug), ame­lyet már eddig is sok tíz­ezer hazai és külföldi láto­gató tekintett meg. A kiállítás anyaga a ma­lomépület mindhárom szint­jén, 500 négyzetméter alap­területen látható. Célja: be­mutatni a magyarországi né­metek betelepülésének törté­netét, fölvázolni népi kultú­rájuk sajátos jegyeit. A né­metek a XIII—XV. század­ban, illetve a török után te­lepültek Magyarországra. S mivel számbelileg is az utób­bi a hangsúlyos, a kiállítás településtörténeti része a középkori eredetű németség­gel csak utalásszerűén fog­lalkozik. Részletesen csak a XVIII. században meginduló telepítést ismerteti. A mai Magyarországon élő németség ősei döntő többsé­gükben az 1700-as években érkeztek hazánkba. A kiállí­tásnak ez a része az óhaza (Rajna-vidék, Bajorország, s az akkori Német—Római Birodalom déli részei) térké­peivel, s a telepítések idő­rendi térképeivel teszi átte­kinthetővé: milyen vidékről hová kerültek hazánkba te­lepes csoportok, s mikor. A tablókon korabeli doku­mentumok, szerződéslevelek, térképek vázolják a XVIII. századi német falvak szerke­zetét. S jellegzetes, egyedi dokumentumok mutatják ki a kor gazdasági és politikai okait, amelyek a bevándor­lást megindították, serken­tették. Ritka érdekesség a magyarországi német nyelv­járások térképe. A telepesek s utódaik hat (!) nyelvjárást beszéltek, közülük a sváb csupán az egyik... A svá­bok az első XVIII. századi telepes csoportok többségét alkották, s róluk ragadt rá a sváb elnevezés valameny- nyi német telepesre a Kár­pát-medence népei között. Az első emeleten a hazai németség sajátos kultúrájá­nak bemutatásával folytató­dik a kiállítás. A tárgyi esz­közök (mezőgazdasági kultú­ra, a kis gazdaság, a kézmű­vesség tárgyai) azt szemlél­tetik, hogyan alakult ki s fejlődött a hagyományos pa­raszti kultúrából, a megőr­zött etnikai sajátosságokból, s az együtt élő népekből adaptált jelenségekből, szo­kásokból a telepes németek népi kultúrája. Életmódjuk jellegzetességeit (háztípus, bútorzat, viselet, szokások stb.) a különböző paraszti rétegek otthonának berende­zései, a vitrinekben pedig öltözetei szemléltetik. A legfelső szinten a házai németség szellemi kultúrájá­nak történeti áttekintését kanjuk. Ebben meghatározó szerepe volt a — kétharmad részben római katolikus — vallásnak. A tablók, fotók, tárgyak és szobrok így elsősorban a val­lásos tisztelet emlékeit, ha­gyományait, s a németség dramatikus szokásait repre­zentálják, amelyek az egyhá­zi ünnepekhez kapcsolódtak. Külön tárlókban őrzik a ze­nei folklór, a népélet, a csa­ládi ünnepek emlékezetes tárgyait, képeit, s viseletűk jellegzetes darabjait, ame­lyeken már sokszor magyar hatásokat is láthatunk. A tatai állandó kiállítás a. teljesen új ismeretek szelle­mi örömét, tartalmas élmé­nyét kínálja. Megtekintése fontos része lehet nemzeti önismeretünknek is. Wallinger Endre A dunántúli német falvakra jellemző kálvária — Boly (Bara­nya m.) temetőjében A házi szövés-fonás néhány fontos eszköze és szerszáma a kenderfeldolgozás hazai né­met eszköztárából A zenei folklór néhány fontos hangszere és k emléke (KS — reprodukció) *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom