Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-22 / 68. szám
NÉPÚJSÁG 1985, március 22,, péntek Ülésezett az SZKP KB Politikai Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) A testület ülésén hangsúlyozták, hogy a Szovjetunió a jövőben is szilárdan és következetesen folytatja a béke és a haladás politikáját, s a béke és a békés egymás mellett élés lenini elveivel összhangban cselekszik, s ebben a vonatkozásban nagy jelentőségűnek értékelte Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának múlt heti baráti találkozóját a Varsói Szerződés tagállamai párt- és állami vezetőivel. A találkozón megtartott véleménycsere igazolta, hogy a megvitatott időszerű kérdéseket egységesen ítélik meg, A szocialista közösség közös érdekei megkövetelik, hogy következetesen végrehajtsák a KGST-országok felső szintű gazdasági értekezletén hozott döntéseket. A Politikai Bizottság teljes egészében jóváhagyta a baráti találkozónak, valamint más szocialista országok küldöttségvezetőivel folytatott megbeszélések eredményeit. A testület ismételten megerősítette, hogy az SZKP és a szovjet állam a jövőben is minden eszközzel erősíteni kívánja szövetségeseihez fűződő testvéri barátságát, s külpolitikájában élsődlegesnek tekinti a szocialista országokhoz fűződő viszonyt. A Politikai Bizottság nagy jelentőségűnek minősítette Mihail Gorbacsov, Nyikolaj Tyihonov és Andrej Gromi- ko más országok vezetőivel a múlt héten Moszkvában folytatott megbeszéléseit. A Politikai Bizottság jóváhagyólag tudomásul vette Vaszilij Kuznyecov és Borisz Ponomarjov beszámolóját azokról a megbeszélésekről, amelyeket más országok kommunista, szocialista és nemzeti demokratikus pártjainak vezetőivel, legfelsőbb államhatalmi szerveinek képviselőivel folytatott. A Politikai Bizottság ülésén megvitattak és határoztak több olyan kérdésben, amely összefügg a szovjet nép második világháborús győzelmének 40. évfordulójával. A Politikai Bizottság meghallgatta Vitalij Vorotnyikov beszámolóját annak a szovjet küldöttségnek a munkájáról, amely vezetésével a szerb és a Crna Gora-i kormány meghívására látogatást tett Jugoszláviában. Meghallgatva Nyikolaj Tyihonovnak és Andrej Gro- mikónak Roland Dumas francia külügyminiszterrel megtartott találkozójáról szóló beszámolóját a Politikai Bizottság megállapította, hogy a találkozó ismét bebizonyította: bizonyos mértékben közei áll egymáshoz a két ország álláspontja olyan fontos kérdések megítélésében, mint az enyhülés politikájához való visszatérés szükségessége, az európai biztonság erősítése, az erő- egyensúlynak a lehető legalacsonyabb szinten történő fenntartása, az űrfegyverkezési hajsza megakadályozása. A Politikai Bizottság megállapította azt is, hogy a Szovjetunió és Franciaország egyaránt törekszik a kölcsönösen előnyös együttműködés, a gazdasági, a technológiai és a kulturális csere elmélyítésére, a politikai párbeszéd folytatására. A Politikai Bizottság jóváhagyólag tudomásul vette Vlagyimir Scserbickij beszámolóját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttségének az Egyesült Államokban tett útjáról. Megállapította, hogy az Egyesült Államok kormányzata és kongresszusa, valamint az amerikai társadalmi és üzleti körök képviselőivel létrejött találkozókon a küldöttség komoly munkát végzett annak érdekében, hogy megvilágítsa a Szovjetunió elvi álláspontját a szovjet— amerikai kapcsolatok és a legfontosabb nemzetközi problémák kérdéseiben, elsősorban a nukleáris fegyverkezési hajsza megszüntetésének és a világűr milita- rizálása elhárításának tekintetében. A Politikai Bizottság ülé~ sén áttekintette az SZKP és a szovjet állam bel- és külpolitikája megvalósításának néhány más kérdését is. Békemozgalmi küldöttség utazott Moszkvába Tegnap magyar békemozgalmi küldöttség utazott Moszkvába a Béke-világta- nács kibővített elnökségi ülésére: Péter János, az országgyűlés alelnöke, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke, Pethő Tibor, a Hazafias Népfront alelnöke, a BVT tagjai. A tanácskozáson megemlékeznek a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójáról. Az elnökségi ülés résztvevői állást foglalnak a béke-világmozgalom előtt álló legfontosabb feladatokról. Haderőcsökkentés Továbbra sincs válasz a szocialista országok javaslatára A NATO változatlanul a még nem létező egyezmény ellenőrzését és az évtizedes létszámvitát állítja előtérbe a haderőcsökkentési tárgyalásokon, aamelyek így változatlanul zsákutcában vannak. Thomas Hammond kanadai nagykövet a csütörtöki ülésen ismét egyszer arról beszélt, milyen módon kellene ellenőrizni a tervezett egyezményt — amelynek azonban még a körvonalai sem rajzolódtak ki. A NATO képviselője egyébként ezúttal sem adott választ a szocialista országok konkrét, gyakorlati egyezmény-tervezetére, sem a Varsói Szerződés legutóbbi javaslataira, hogy csökkentsék elsőnek a szovjet, illetve az amerikai csapatok létszámát a középeurópai térségben. A bécsi tárgyalások jelenlegi fordulója a jövő héten véget ér anélkül, hogy azon bármilyen haladás volna tapasztalható. Kéthónapos szünet után, május végén ül össze ismét a bécsi fórum. Munkájának további alakulását várhatóan megszabja, hogyan alakulnak időközben Genfben a szovjet—amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalások. Szovjet—amerikai kereskedelem Hosszas szünet után idén januárban Moszkvában konzultációt tartott a szovjet— amerikai kereskedelmi munkacsoport. E konzultációk során a felek állást foglaltak amellett, hogy össze kell hívni a szovjet—amerikai kereskedelmi bizottság ülését, amelyre utoljára 1978-ban került sor — mutat rá a TASZSZ csütörtöki gazdasági kommentárja. Ami a Szovjetuniót illeti, az továbbra is síkraszáll az egyenlőség, a kölcsönös előnyök, és az egymás bel- ügyeibe való be nem avatkozás, és a minden diszkriminációtól való mentesség elveire épülő kereskedelem fejlesztése mellett. Mint a szakértők a januári konzultációk során hangsúlyozták, reális gazdasági előfeltételek vannak a szovjet—amerikai kereskedelem bővítése számára. A találkozón kijelölték az együttműködés távlati területeit, így az agráripari komplexumot, a vegyipart, a kőolajvegyészetet, a könnyűipart stb. * * * A szovjet—amerikai kereskedelmi vegyes bizottság májusban Moszkvában tart ülést. Az erről szóló hírt az amerikai kereskedelmi minisztériumban erősítették meg — jelenti Kis Csaba, az MTI tudósítója. A két küldöttséget a bizottság két társelnöke, Nyikolaj Patolicsev szovjet és Malcolm Baldrige amerikai kereskedelmi miniszter vezeti. Robbanásveszélyes helyzet uralkodik Bolíviában. A közalkalmazottak és a bányászok sztrájkja a kormányválság szélére sodorta Siles Zuazo kabinetjét. Képünkön: rendőri közbeavatkozással oszlatják fiatalok tüntető felvonulását a fővárosban (Teií'fO' ’: Nagyjavítás után a téglagyárakban Szentbenedek új nevezetessége Gyula délnyugati határában terül el Szentbenedek. Valaha tanyákkal sűrűn beépült terület volt, hasonlóan a Dél-Alföld hatalmas tanyavilágának többi részéhez. A történeti dokumentumok és forrásmunkák tanúsága szerint Szentbenedek templommal ellátott falu lehetett, már a neve is erre utal. Más néven is előfordul, egy 1418- ban keletkezett okmányban Benedekegyházának nevezik a már akkor is Gyulához tartozó területet. Később már csak Szentbenedekként szerepel a település az okiratokban. Hogy mikor néptele- nedett el a falu, pontosan nem lehet tudni. Szentbenedek nevezetes hely: Bartók Béla első népdalgyűjtő útja ide vezetett 1905-ben, s az itt élőktől sok szép dalt vett fel fonográfhengerre, s örökített meg az utókor számára. Napjaink benedeki nevezetessége: a fogadó. A Gyulai Állami Gazdaság központja volt korábban ez az épület. 1975-ben beolvadt a gyulai gazdaság a Békéscsabai Állami Gazdaságba. Néhány év múltán úgy döntöttek a vezetők, hogy bővítik mellék- tevékenységeik körét. Ennek keretében fogtak hozzá a volt irodaház átalakításához. Másfél millió forintba került a beruházás, aminek erdményeképpen 1982-ben megnyithatta kapuit a nagyon szépen berendezett fogadó — 50 személyt tudnak egyszerre elhelyezni benne —, melyet azóta télen-nyá- ron sok csoport, s átutazó vendég keres fel. A Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat orosházi, dévaványai, eleki, hódmezővásárhelyi téglagyárában befejezték a téli nagyjavítást, és — ha az időjárás kedvező lesz — a napokban elkezdődik a termelés. Az idén fejezik be a makói téglagyár rekonstrukcióját. Üj kemence, valamint műszárító épül, gépesítik az anyagmozgatást és az egy- ségrakatképzést. A termelés itt a harmadik negyedévben kezdődik, és a gyár terve ebben az évben egymillió 200 A Békési Háziipari Szövetkezetben csaknem két és fél millió forintos költséggel magas nyomású habgyártó gépet helyeztek üzembe az első félévben. Ezzel tőkési importból származó anyagot tudnak helyettesíteni: az ugródombok és sportszőnyegek gyártásához szükséges habszivacsot. Szintén a békési FONTEX Háziipari Szövetezer tégla. A körösladányi téglagyárban gépesítik az anyagmozgatást, emiatt az idén szünetel a termelés. Mintegy 35—40 dolgozó a békéscsabai gyárakban kap majd munkát. A békéscsabai II. sz. gyárban várhatóan a III. negyedévben kezdik el a cserép- gyártó vonal építését, és előreláthatólag a jövő év végén fejezik be. Az új üzemrészben évente 20 millió holland típusú cserép előállítását tervezik. P. B. kezetben 50 dolgozót foglalkoztató konfekcióüzemet létesítettek. Itt a Budapesti Habselyem és Kötöttárugyárnak bérmunkában, szovjet exportra dolgoznak, mintegy 3—4 millió forintos értékben. Az év végére továbbfejlesztik az üzemet, és jövőre 10 milliós bevételre számítanak. V. D. Habszivacs és konfekció HÍREK HÍREK HÍREK MA: BEÁTA, IZOLDA NAPJA A Nap kél 5.44 — nyugszik 17.59 órakor A Hold kél 6.22 — nyugszik 19.01 órakor Hírügyeletünk __ ___ telefonszáma: Z/"uOU Szeles idő ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1895. március 22-én született Kassán és 79 éves korában, 1974-ben hunyt el Budapesten Illés Béla kétszeres Kossuth-díjas író, a magyar és a . nemzetközi munkás- mozgalom harcosa. (Cikkünk az 5. oldalon) — MIKES LAJOSNAK, a második Nyugat-nemzedék kiemelkedő alakjának, az Est Lapok irodalmi szerkesztőjének özvegye: Havas Irma, nagy korok tanúja, cselekvő részese 103 éves korában csendesen elhunyt. — FEJHALLGATÓ. Egy fiatal lány halálát okozta Svédországban a divatos utcai fejhallgató. A Sollef- teaa-ban lakó 19 éves Anita Sundberg fejhallgatóval a fején, tartotta futóedzéseit. Szerdán is így indult kocogni, és futás közben egy sorompó nélküli vasúti átjáróhoz ért. A lány annyira belefeledkezett a futásba és a zenehallgatásba, hogy nem hallotta meg a közeledő vonat dübörgését. A szerelvény halálra gázolta. — ÜTTÖRÖ MŰVÉSZETI SZEMLÉT rendeztek tegnap, csütörtökön Orosházán a József Attila Általános Iskolában. A helyi iskolásokon kívül a környező települések úttörői is részt vettek a szemlén. Összesen mintegy hétszázan szerepeltek a rendezvényen. — OROSHÁZA MEZŐGAZDASÁGÁNAK FEJLŐDÉSE a felszabadulás után címmel kiállítás nyílik március 24- én, vasárnap délelőtt 11 órakor az orosházi Szántó—Kovács Múzeumban. — GÉP- ÉS SZERSZÁMKIÁLLÍTÁS PÉCSETT. Korszerű gép- és szerszám-, gazdaságos gyártás címmel háromnapos kiállítás és szakmai bemutató kezdődik március 23-án, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán tíz külföldi és 14 hazai cég részvételével. A pécsi gépbörzén a legújabb forgácsoló-, hidraulikus- és pneumatikus berendezéseket tekinthetik meg az érdeklődők. Várható időjárás ma estig: az ország délnyugati felében túlnyomóan borult, párás idő várható többfelé újabb esővel, máshol időnként megnövekszik a felhőzet, eső nem lesz. Éjszaka többfelé képződik köd, amely a nappali órákban feloszlik. A keleti, délkeleti szél sokfelé élénk lesz. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —1, 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet délnyugaton 7, 10, máshol 10, 15 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól—keddig: eleinte még az ország déli területein várható csapadék, majd a felhőzet felszakadozik és csapadék már nem valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 0, 5, majd —2, 3 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül lesz. — OROSHÁZÁN a Petőfi Művelődési Központban holnap, szombaton délelőtt 9 órától rendezik meg a megye ének-zene általános iskoláinak kórustalálkozóját és minősítő hangversenyét. — BÉKÉSCSABÁN a téglagyári művelődési ház társkeresőd klubja holnap, március 23-án 18 órától tartja következő összejövetelét. Ezúttal a kapcsolattartás nehézségeiről beszélnek a klubtagok. — A BÉKÉSI Városi Művelődési Központ műpártoló körének tagjai ma, pénteken délután 3 órakor a békéscsabai Kner Nyomdába látogatnak, ahol megismerkednek többek között Kállai Júlia grafikusművész munkáival. — A TAVASZ ELSŐ NAPJAIRA megérkeztek a gólyák Somogyba. Az elsőt Nagybajom községben figyelték meg. Az alsó faluvégen egy villanyoszlopra rakott fészkére szállt le, s nyomban hozzálátott annak rendbehozatalához. Ebben a faluban egyébként tíz gólyafészek található, amelyek rövidesen benépesülnek. — VOLÁN KÖZLEMÉNY. A Volán 8. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy ismételten közlekedteti Békéscsabán mérkőzésjáratait a 3-as, 5-ös és 17-es járatok útvonalán. A járatok a mérkőzés kezdése előtt 30 perccel indulnak; visszafelé a mérkőzés befejezését követően 10 perccel. A járatokon a bérletjegyek nem érvényesek. BÉKÉSCSABA — Játszóház lesz a Szabó Pál téri általános Iskolában szombaton délelőtt 10 órától. Az Építők Művelődési Házában ugyancsak ezen a napon 9-től 12 óráig várják a gyerekeket, akik megismerkedhetnek a batikolással, s készíthetnek ajándékot anyák napjára. — A Napsugár Bábegyüttes ad műsort vasárnap délelőtt 10 órától az ifjúsági házban. Ezúttal a Micimackó című bábjátékot mutatják be. — Az Európa Kiadó ad koncertet 24-én 19 órától a téglagyári művelődési házban. — Ugyanitt 26-án, kedden John Lennon-emlékműsort rendeznek este fél nyolctól. — Az OKISZ Labor divatbemutatóját nézhetik meg az érdeklődők hétfőn délután hat és fél kilenc órai kezdettel az ifjúsági és úttörőházban. A „Táncolnék veled” című műsorban játszik a Bergendy szalonzenekar, közreműködik Voith Ági, Maros Gábor, Payer András, Kovács Erzsi és a Paprika duó. — „Színes tintákról álmodom” címmel emlékeznek meg Kosztolányi Dezső születésének 100. évfordulójáról hétfőn 17.30-tól a TIT értelmiségi klubjában. A műsorban közreműködik Udvaros Béla, Pálfy Margit és Farkas Tamás. — Almási Éva és Garas Dezső ..Nekem gyanús a feleségem” című műsorát láthatják az érdeklődök hétfőn délután fél 5- től az Építők Művelődési Háza nagytermében. GYULA — Az Erkel Ferenc Művelődési Központban az OKISZ Labor tavaszi divatbemutatóját 26-án, 17.30 és 20 órai kezdettel rendezik meg. OROSHÁZA — A Petőfi Művelődési Központban szombaton 15 órától C-osztályú területi társastáncverseny lesz, melyen kilenc klubot 25 pár képvisel. Békés és Csongrád megyei táncosok mérik össze tudásukat, s fellépnek a csehszlovákiai Nové- Zámky CSEMADOK klubjának táncosai. — Az OKISZ Labor 27-én, szerdán 17.30 és 20 órától tartja tavaszi divatbemutatóját, ugyanitt. SZÁRVAS — Az ezüstszőlői klubházban ma táncest lesz, melyen Magyar Lajos és zenekara játszik. — A Szarvasi Állami Zeneiskola hangversenytermében hétfőn 19 órától tanári hangversenyt rendeznek. SZEGHALOM — A tömegsportmozgalom eredményei és feladatai címmel rendeznek előadói konferenciát 25- én, hétfőn 16 órától az ifjúsági házban. Előadó: Búza Barna sportfelügyelő. BÉKÉS — A művelődési központban szombaton délelőtt 10 órától játszóházat rendeznek. Vasárnap 18 órától ifjúsági kaszinó lesz. — A Jókai Színház klubszínháza 26-án, 19 órakor Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című játékát adja elő ugyanitt.