Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
1985. március 16., szombat Önállóság és demokratizmus az iskolában Beszélgetés Gazsé Ferenc művelődési miniszterhelyettessel Oktatási rendszerünk néhány időszerű kérdéséről beszélgettünk Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettessel: — Folyik az oktatási törvény tervezetének társadalmi vitája. Milyen változásokkal számolhatunk oktatási rendszerünkben? — Az iskolák további fejlődésének kiemelt feladata a szakmai önállóság megteremtése, s a demokratizmus fokozása. Gazdasági életünkben 1968 óta reformfolyamat indult el. A gazdasági egységek többek között önállóbbakká váltak. Oktatási rendszerünkben még nem alakult ki új mechanizmus. Az iskolák irányítása lényegében ma is az ötvenes években kialakult módon folyik, szigorú, normatív, egyedi az irányítás. Ez a módszer nem juttatja kedvező helyzetbe az iskolát a szellemi tartalékok feltárásában. Az erősen beszabályozott irányítás a szakmai önállóság minimumát sem képes megadni az iskolákban. Merev, szigorú ragaszkodás a tantervhez, a jogi típusú irányítás nem indíthatja el a fejlődést. Magán az alaphelyzeten akarunk változtatni — hangsúlyozta a miniszterhelyettes. — És nemcsak felülről jövő kezdeményezésről van szó. Intézményes kereteket akarunk teremteni az iskolákból érkező ötletek, módszerek felkarolására. A jövőben a nevelőtestület joga lesz a tanterv alkalmazása a helyi körülményekre, a társadalmi. környezeti sajátosságokra. A pedagógus ezek figyelembevételével úgy építi fel az anyagot, ahogyan jónak látja, úgy „adagolja” a tanulónak a terhelést, hogy mindegyikük elsajátítsa a kötelező ismereteket, a kiválóbbak pedig ennél többet. Azt szeretnénk, ha az iskolai nevelés innovatív erővé válna. Kísérletileg próbálhassák ki, és alkalmazhassák saját elképzeléseiket, s a szakmailag megalapozott változtatásokat építsék be az oktatott ismeretekbe. — S ki dönti el, hogy szakmailag megalapozott-e a változtatás? — E célra tudományos tanácsot hozott létre _a minisztérium, amelyben szakembeSírbarlang, félelmetes, dermesztő. Mária Magdolna széttárt karokkal, összekulcsolt lábakkal fekszik; a keresztre feszített Jézusra emlékeztet. A fényt követi a zene, megmozdulnak ujjai, karja, lába, hirtelen felül. Lázár jelenik meg. A feltámasztott testvér. S ettől kezdve végig ketten vannak a színen, a sírbarlangban, ám nem csak kettőjük szerepét játsszák el. A bibliai Lázár, a betániai Mária és Márta fivérei megbetegedett, meghalt Jézus távollétében. De négy nap múlva — ahogyan a régi próféták csodákat műveltek, természetfeletti erejével, isteni hatalmával — barátja, Jézus feltámasztotta. Így mondja el a János-evangé- lium. Alig kezdődik el a játék, hamarosan kiderül, hogy a valódi színtér nem is a sírbarlang, hanem Mária Magdolna képzelete. A címszereplő újra éli életét: felvillant múltbeli mozzanatokat, átgondol megtörtént eseményeket, összehoz barátokat, ellenségeket, szerelmeseket, élőket és holtakat. Felidézi testvéreit, az áhitatos, hivő leikével annyira ellentétes Mártát, a gyakorlatiasabb nőt. Lázár alakjában az apostolokat kelti életre, Pétert és Jánost, aztán meg Efraimot, a gazdag kereskedőt, .aki Magdolnák kéri felerek értékelik és bírálják el a javaslatokat. Részt vesz ebben a munkában az Országos Pedagógiai Intézet, s a megyékben részben már megalakult megyei pedagógiai intézetek is. (14 megyében már létrehozták, s a minisztérium elrendelte, hogy máshol is meg kell alakítani ezeket az intézeteket.) — Van-e az iskolákban ma elég innovatív erő erre a célra? — Annak ellenére, hogy a mai iskola számos gonddal küzd (zsúfolt osztályok, képesítés nélküli pedagógusok), meggyőződésem, hogy igen. Csak egy példát hadd mondjak. A fakultációra kiadtunk 19 keretprogramot, amelyek alapján az iskolák 49-féle programot dolgoztak ki saját maguknak. Vagy a közismert szentlőrinci kísérlet. Vezetője egy átlagos falusi tantestületben valósította meg ötleteit, s bebizonyosodott, hogy a tantestület tagjai képesek voltak a megvalósítására, sőt, a maguk elképzeléseivel még gazdagították is a kísérletet. A gimnáziumokban is nagy lehetőség van a környezeti sajátosságok kiaknázására. Például, olyasmire gondolok, mint ami a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban folyik, ahol az egyetem oktatóinak közreműködésével különleges kurzusokat tartanak az érdeklődőknek. Kihasználják a biológiai központ szellemi potenciálját is. Ilyen lehetőségek más egyeségül, de beéri az engedékenyebb, könnyebben megkapható Mártával. Mária Magdolna úgyis a tisztaság, az igazság jegyese. Örök kétségek, remény és összeomlás között vergődik. Bizonytalan önmagában, választ vár, megerősítést arra, hogy helyesen cselekedett, igazságosan döntött. P. Horváth László egyfel- vonásos színművében bibliai alakokat, bibliai történeteket sorakoztat fel, úgy tűnik, annak hangsúlyozására, hogy a halottak feltámasztása, a megváltás, a külső segítség milyen messze van még a teljes békétől, menynyire nem jelentheti egyben bensőnk tisztaságát, a lélek nyugalmát. A Szegedi Nemzeti Színház két egyfelvonásost hozott vendégségbe Békéscsabára. A Mária Magdolnánál sokkal könnyebb, hatásosabb volt a második, Schwajda György komédiája. A Himnuszt a közönség is szívesebben fogadta. Mulatságos, könnyebb darab, noha mondandója semmiképp sem nevezhető köny- nyednek! Igen szellemes, de ugyanakkor nagyon maró gúnnyal, kegyetlen iróniával leplezi le a szerző egy primitív melós, javíthatatlan alkoholista hétköznapjait, a környezetére való ártalmat, veszélyt, valamint azt, hogy az ilyen alak számára mintemi városunkban is vannak. — A szakmai önállósághoz nagy szakmai tudás is szükséges. Hogyan lesznek képesek majd karbantartani tudásukat a tanárok ma, amikor olyan gyorsan avulnak el a tudományos ismeretek? — Átszervezzük a továbbképzést, megteremtjük annak a feltételeit, hogy évente ötezer pedagógus részesüljön benne. (A képzést is megváltoztatjuk, de az hosszabb munka lesz.) Az ősztől kezdődően az egyetemeken kapnak egyéves továbbképzést a pedagógusok. Ebből az időből hat hétre mentesíteni kell őket az iskolai munkától is. A továbbképzésen nemcsak a tudományok legújabb fejlődéséről kapnak képet a tanárok, hanem az alkalmazás, a tananyagba építés módját is bemutatják nekik. Azaz az ismereteket transzformálva kapják, hogy azok felhasználhatók legyenek az iskolai munkában. A metodikai újdonságokat is tanítják majd, csakúgy, mint a legújabb technika (számítógép, videó) iskolai alkalmazását. A továbbképzés anyaga füzetben is megjelenik. — Milyen változásokat hoz az iskolákba a demokratizmus fejlődése? — A már említett szakmai önállóság természetesen csak akkor ér yalamit, ha a nevelőtestületnek döntési kompetenciát, hatásköröket adunk. Az oktatási törvény den társadalmi segítség, szociális gondoskodás hiábavaló, mert a lejtőn nem tud megállni. A Himnusz egy egész estét betöltő, az idén bemutatásra kerülő Segítség című dráma egyfelvonásos változata. A csöppnyi, szegényesen berendezett konyha, a szűk tér, ez a bezártság, a kevés szereplő Harold Pinter darabjaira emlékeztet, csakúgy mint a primitív párbeszéd, a tőmondatok, az ismétlések. A látástól vakulásig güriző munkás, Kiss Józsi melóból melóba szédül, onnan mindig növeli a tantestületek szerepét az iskola irányításában. Az iskolák szakmai munka- közösségeinek. vezetője, akit a közösség maga választ, órakedvezményt kap, de azon kell lennie, hogy gondolkozzon, miként lehet javítani a szakmai munkát. A demokratizálódásnak — ami nem szervezési elv, hanem a működés alapelve — intézményesülnie kell. A nevelő- és a szakmai testületen kívül ezt a célt szolgálja az igazgatók meghatározott időre szóló kinevezése. Ez, és az, hogy a kinevezésben a nevelőtestületnek döntő szerepe lesz, lényegében a nevelőtestületnek mintegy a „hatáskörébe” helyezi az igazgatót. — Ezek az intézkedések merőben újak, és fokozzák a demokráciát az iskolán belül. De mennyire lesz demokratikus „ kifelé" az iskola? — A társadalmi nyilvánosságnak, a demokrácia alapfeltételének fóruma az iskolatanács lesz. Ennek nemcsak a szülők a tagjai, hanem gazdasági, társadalmi szervezetek is. Itt cserélhetnek véleményt, tapasztalatot a társadalom képviselői, a szülők és a pedagógusok. Esetleg döntési joguk is lesz bizonyos kérdésekben. Ebben a demokratikusabb iskolarendszerben komolyan kell venni a diákönkormányzatot is, nemcsak az önkormányzati napra, hanem az egész évre. E modellben előfordulhat, hogy a diákönkormányzat véleményt mond, amit az iskolatanácsban megvitatnak, s ennek nyoma lesz az iskola irányításában is. — Mit vár mindettől a minisztériumi vezetés? — Szabadabban, demok- ratikusabban működő iskolát, ami jobban eleget tesz az iránta támasztott követelményeknek, mint a mostani, felülről irányított, lefojtott konfliktusok terhét hordozó oktatási intézmény. — Milyen tennivalók várnak a minisztériumra ennek érdekében? — Ebben az évben kidolgozzuk az irányítás továbbfejlesztésének programját, s megkezdjük a változtatások a kocsmába, aztán valahogyan haza. Hozzá hasonló értelmi és érzelmi színvonalon vegetáló asszonya, Aranka meg a három kiskorú gyermek szenved és tűr. De megszokták ezt a sötétséget, ezt a nyomort, más életre nem vágynak, mert nem ismernek mást. Józsi minden éjjel felrázza családját és elénekelteti velük a Himnuszt. . . Aztán lefekszik a szenesládába. Segíteni akar a tanács, a Vöröskereszt, a szocialista brigád, a gyámügyes. Ám a gondokon képtelenek enyhíteni ; a nemes törekvés abszurdnak bizonyul, megalázó lesz, és az eddig „csak” alkoholista apából, férjből, munkásemberből anarchistát csinál, tömeggyilkost, aki lefokozatos bevezetését. Hangsúlyozom a fokozatosság elvét. Lesznek zökkenők is, de azokból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy vissza kell csinálni a reformot. Változtatunk az irányítás stílusán is. Nem pa- rancsnoklásra lesz szükség, hanem szolgáltatásra ebben is. A minisztériumra és a tanácsokra is érvényes mindez. Biztosítani kell a feltételeket az önálló szakmai munkához. Nem a régi értelemben vett felügyeletre, hanem támadásra: nem beavatkozásra, hanem orientálásra, iránymutatásra lesz szükség. Alternatív javaslatokat kell az iskolák elé tárni, amelyek között választhatnak, amelyeket saját ötleteikkel variálhatnak. Alternatív tankönyvek és tantervek is megjelennek majd. — Felmerülhet a kérdés, nem származik-e abból baj, hogy túl nagy lesz a nevelőtestületek szabadsága a tantervek adaptálásában? Nem szűnik-e meg a képzés egysége az iskolákban? — Nem. Az egységes képzés biztosítható irányelvekkel, amelyekben meghatározzuk, mi az, amit feltétlenül meg kell tanítani. A variabilitás egyrészt abban lesz, hogy nem kötjük meg a pedagógusok kezét az alkalmazandó módszerben, (írni tanítani hatféleképpen is lehet, fontos, hogy végül is valóban megtanuljon írni a tanuló.) Másrészt abban, hogy a törzsanyagon felül sokfélét lehet oktatni. Arra azért ügyelünk, hogy egy-egy önmagában jó módszer ne legyen abszolút mércéje a korszerűségnek. Nem attól lesz korszerű a tanár, ha minden órára egy csomó feladatlappal megy be. (Hiszen a nyakra-főre alkalmazott feladatlap például gátolja a verbális készség fejlesztését.) Végezetül arra kérem a pedagógustársadalmat, hogy higgyen a továbbfejlesztés lehetőségeiben. Tudom, oly sokszor beszéltünk már reformról, oly sok változtatási kísérletet megéltek a pedagógusok, hogy közülük sokan már legyintenek a szó hallatán. Az oktatásügy továbbfejlesztése társadalmunk fejlődéséért szükséges, azért, hogy jobban felkészíthessük a tanulókat azokra a feladatokra, amelyek a jövőben a társadalom előtt állnak, s amelyek megoldásától függ a jövőnk. — Köszönöm a beszélgeszámol minden segítőkész polgárral. A formális törődés, a statisztika javítására törekvő gondoskodás, az embert nem felemelő, hanem süllyedni hagyó, meggyalázó tett sosem jelenthet igazi segítséget. Mindkét darabot a kétszeres Jászai-díjas Sándor János rendezte. Mindkét női főszerepben a Békéscsabáról elszármazott Juhász Róza nyújtott szuggesztív alakítást. Törékeny alkatával, halk szavával meggyőzően hozta a mély lelki küzdelmet, a nyomort, a szenvedést. Bácskai János Lázárja és Kovács Zsolt Józsija méltó partnernek bizonyult és emlékezetes marad a közönségnek. MOZI Házibuli Ami talán a legjobban hiányzik a magyar mozikban bemutatott filmek közül, az a jó, igazi és őszinte ifjúsági film. Kétségtelen, hogy ezzel a címkével ellátva nem egyet vetítenek. Értéktelenségüket nemhiába bizonyítja az üres nézőtér, vagyis az érdektelenség. Amit ezekben a napokban láthatnak a tizenévesek (s nemcsak korban, hanem szívükben még mindig fiatal felnőttek is; akár nosztalgiából, akár kamaszgyermekük iránt érzett felelősségből. . .), ezt a filmet valódi és bájosan nagyszerű ifjúsági filmnek, s ezen belül is vérbő filmvígjátéknak lehet és szabad nevezni. A magyar nézők előtt még ismeretlen Claude Pi- noteau rendezte és írta a Házibuli című színes és magyarul beszélő francia alkotást. S hogy ez az értékítélet nemcsak a kritikusé, azt a nézőteret benépesítő tinik hada, tetszésnyilvánítása is igazolja. Sikerfilm, mert film; jó film. Meséje egyszerű, mégis mozgalmas és cselekményes. Vagyis olyan, mint egy tinédzser élete, eszmélése. S természetesen konfliktusokkal telitűzdelt; csalódásokban és apró, mégis meghatározó sikerekben bővelkedő. Érzelmes és szentimentális egy kicsit, de ugyanakkor a lehető legracionálisabb. Tehát ellentmondásosan bonyolult. De mi, a nézők nem zavartatjuk magunkat. Élvezzük Vic-nek, a 13 éves iskoláslánynak és osztálytársainak köznapi kalandjait, szinte szereplőivé válunk családja (tragikomédiájának. S mint általában minden igazi filmélménynél, itt is a beleérzés, az empatikus kapcsolat az, ami értékdarabkákat szór elénk. És mi felkapkodjuk, hiszen jogos a meggyőződésünk, hogy ezek a mi életünknek is (voltvan) részei. Veled-velem-ve- le csak így történhetett meg az első szerelem, a mi életünkben is volt egy ilyen, a mi kamasz-hullámhosszunkra hangolódni tudó és akaró felnőtt (a filmben nagymama), bennünket is így értek a csalódások, a mi szüléink is kegyetlennek tűntek akkor a szemünkben, s akkor (is) problémák, gondok közül ki-kikapaszkodva próbálták biztosítani a mi jele- nünk-jövőnk teljességét. Amit mi hűtlenül elfelejtettünk, amit mi köszönet helyett lázongással nyugtáztunk. Talán még sokan emlékeznek az 1982-ben vetített Claude Zidi-filmre, az Éretlenek című szintén francia vígjátékra. Rokona, valahol kiteljesedése ez a film is, bár igazándiból csak témájában és nem megközelítésében az. S igen, hogy francia a nemzetisége. A korosztályok örök ellentéte, a kamaszodás édes nyűge azonban nem ismer országhatárokat. Az apró eltérések csak arra jók, hogy felfokozzák az összecsengé- seket, a hasonlóságokat. S ha tapsolni lenne szokás a mozikban is, minden alkalommal, ha a Házibulit vetítik, a mi mai kamaszaink vernék a tenyerüket. A szereplők közül az apát játszó Claude Brasseur ismerősünk. Most is nagyot alakít, akárcsak partnerei. De a zeneszerző és -szerkesztő Vladimir Cosma neve sem ismeretlen. S e film után á többieké sem ... (Nemesi) Niedzielsky Katalin Mária Magdolna és Lázár a sírbarlangban Fotó: cál Edit Szegedi vendégjáték a békéscsabai klubszínházban MTV-íoto: Vörös Ilona
