Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-13 / 60. szám

1985, március 13., szerda Végső tiszteletadás (Folytatás az 1. oldalról) az SZKP KB főtitkára, a Politikai Bizottság tagjai, az SZKP KB titkárai. Ezt kö­vetően az SZKP és a szovjet állam vezetői kifejezték rész­vétüket az elhunyt hozzá­tartozóinak. A szakszervezetek szék­házának homlokzatán elhe­lyezték Konsztantyin Cser- nyenko gyászkerettel övezett portréját. Az épületben a hatalmas kristálycsillárokat és a tükröket fekete tüli, a márványkorlátokat fekete és vörös drapéria borítja. A nyitott koporsó előtt tizenki­lenc vörös selyempárnán he­lyezték el a kitüntetéseket, amiket a szovjet párt és ál­lam szolgálatában végzett kimagasló munkájával érde­melt ki Konsztantyin Cser- nyenko. A gyászzene hangjai mel­lett vonulnak el a ravatal előtt mindazok, akik búcsút kívánnak venni Konsztantyin Csernyenkótól. Az oszlop- csarnokot elborítják a ko­szorúk, amiket a szövetsé­ges köztársaságok kommu­nista pártjai, intézmények, társadalmi szervezetek, dol­gozó kollektívák küldtek. A Szovjetunió vezető tes­tületéinek címére tovább ér­keznek az ország minden tá­járól és külföldről a részvét­táviratok. Közöttük van az, amelyet az MSZMP Közpon­ti Bizottsága, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács nevé­ben Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György írt alá. A magyar társadalmi és tömegszervezetek szovjet partnerszervezeteiknek kül­dött részvéttáviratokkal fe­jezték ki Konsztantyin Cser- nyenko halála miatti mély fájdalmukat, együttérzésü­ket. A Magyar—Szovjet Bará­ti Társaság a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének és a Szovjet—Magyar Baráti Társaságnak küldött távira­tot, amelyben hangsúlyozta: a társaság sok tízezer akti­vistája, a magyar—szovjet barátság valamennyi híve, az egész magyar nép úgy őrzi meg emlékezetében Konsztantyin Csernyenkót, mint hazánk nagy barátját, aki sokat tett a népeink kö­zötti megbonthatatlan barát­ság és sokrétű együttműkö­dés erősítéséért és fejleszté­séért. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsé­géhez küldött távirata egye­bek között kiemeli: népünk a békéért folytatott küzde­lem következetes harcosa­ként ismerte Csernyenko elv­társat, aki az egész emberi­ség, a béke javára munkál­kodott, és halála az egész szocialista közösségnek is súlyos vesztesége. Az Országos Béketanács a Szovjet Békevédelmi Bizott­sághoz küldött táviratában hangoztatja: „Élete egybe­forrott a fegyverkezési ver­seny elleni küzdelemmel, a legújabb szovjet békekezde­ményezésekkel, a nemzetkö­zi békemozgalommal. Ki­emelkedő szerepet, játszott abban, hogy megkezdődhet­tek a genfi szovjet—ameri­kai tárgyalások az interkon­tinentális ballisztikus raké­tákról, a közepes hatótávol­ságú nukleáris eszközökről és a kozmikus fegyverekről.” A fővárosban és a vidéki településeken élők is mély megrendüléssel értesültek Konsztantyin Csernyenko el- hunytáról. Országszerte ki­tűzték a gyászlobogókat a középületekre. Számos vál­lalati, üzemi, szövetkezeti, intézményi kollektíva tartott megemlékezést, s fejezte ki táviratban részvétét, együtt­érzését a szovjet néppel. Ronald Reagan elnök hét­fő délután — George Shultz külügyminiszternek és Do­nald Reagannak, a Fehér Ház politikai apparátusa ve­zetőjének kíséretében — részvétlátogatást tett a Szovjetunió washingtoni nagykövetségén, és beírta nevét az ott elhelyezett könyvbe — jelentette Kis Csaba, az MTI tudósítója. Az elnököt Anatolij Dob- rinyin nagykövet köszöntöt­te. Reagan közölte, hogy részvéttáviratot intézett a szovjet vezetőkhöz Konsz­tantyin Csernyenko elhunyta alkalmából, s ebben kifeje­zésre juttatta azt az óhaját, hogy együttműködjék az SZKP KB új főtitkárával, Mihail Gorbacsovval, a két ország közötti kapcsolatok fejlesztése érdekében. Bush amerikai alelnök az ABC televíziós hálózatnak kedden adott nyilatkozatá­ban közölte, hogy Reagan elnöktől üzenetet visz Mi- aii Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának. Bush kije­lentette, hogy moszkvai tar­tózkodása során tárgyalni kí­ván Gorbacsovval a szovjet —amerikai kapcsolatokról és a leszerelési kérdésekről. Nakaszone Jaszuhiro mi­niszterelnök és Abe Sintaro külügyminiszter képviseli Japánt Konsztantyin Cser­nyenko temetésén — jelen­tette Pietsch Lajos, az MTI tudósítója. A szovjet párt és állam volt vezetőjének el­hunyta alkalmából Nakaszo­ne Jaszuhiro és Abe Sintaro a nap folyamán lerótta ke­gyeletét a Szovjetunió tokiói nagykövetségén. Részvéttáv­iratot intézett P Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Hi- rohito japán császár is. Mihail Gorbacsov főtitkárrá választásának sajtóvisszhangjai Igen nagy terjedelemben foglalkoztak kedden az amerikai tömegkommuniká­ciós eszközök Konsztantyin Csernyenko elhunytéval, s Mihail Gorbacsov megválasz­tásával. A vezércikkek, kommentá­rok rámutatnak: az elmúlt egy évben, amikor Konsztan­tyin Csernyenko állt a szov­jet állam élén, sikerült elő­relépni a két ország kap­csolataiban, megállapodásra jutni az új leszerelési tár­gyalások megkezdéséről. A kommentárok azt sürgetik, hogy az Egyesült Államok folytassa erre irányuló erő­feszítéseit. A keddi olasz lapok olda­lakat szenteltek Csemyen- ko halálának, valamint az új főtitkár sizemélyének. Egyöntetűen felhívták a fi­gyelmet arra, hogy Gorba­csov személyében viszonylag fiatal politikus kerül az SZKP élére. Az olasz sajtó értékelései szerint Gorba­csov főtitkársága idején is folytatódik a Szovjetunió ed­dig követett politikája. Az olasz kommunisták lapja, a L’Unitá tettrevágyó, dinami­kus egyéniségnek nevezte Gorbacsovot, s a polgári la­pok is kedvezően nyilatkoz­tak az új szovjet pártveze- tőről. Ez utóbbi lapok kü­lönösen Gorbacsovnak a közelmúltban Nagy-Britan- niában tett látogatására em­lékeztettek, amelyen — mint írták — rendkívül jó benyomást keltett vendéglá­tóiban. A Corriere Della Se­ra művelt, szellemes, kifino­mult egyéniségnek nevezte az SZKP új főtitkárát. A finn lapok kedden első helyen emlékeztek meg Konsztantyin Csernyenkó- ról. A Helsingin Sanomat, a legnagyobb polgári napilap azt írta, hogy a finn—szov­jet kapcsolatokban Cser­nyenko időszaka alatt vál­tozatlanul érvényesült a szovjet külpolitika két kulcs­szava: a folyamatosság és a következetesség, amiben a finneknek a szovjet vezető- váltás ellenére sincs okuk kételkedni a jövőben sem. Szovjet—amerikai tárgyalások kezdődtek Genfben A képen Viktor Karpov (balra) és Max Kampelmaon, a szov­jet, illetve az amerikai küldöttség vezetője (Teleíotó) Genfben, a szovjet ENSZ- képviselet épületében kedd délelőtt megkezdődtek a szovjet—amerikai tárgya­lások a fegyverzetkorlátozás témaköréről. Kedden délután Max Kam- pelman, az amerikai delegá­ció vezetője sajtóértekezle­ten közölte, hogy a fegyver­zetkorlátozási tárgyalások csütörtökön, a teljes titok­tartás jegyében folytatód­nak. Kampelman szerint a két küldöttség tanácskozásai kedden, a szovjet képviselet épületében 2 óra 50 percig tartottak, s azok „komolyak és tárgyszerűek” voltak. A következő fordulóra a genfi amerikai képviseleten kerül sor. Megegyeztek abban, hogy a tárgyalásokat bizalmasan kezelik. NDK—NSZK megbeszélés őszinte és konstruktív megbeszélést folytatott hét­főn és kedden Martin Ban­gemann nyugatnémet gaz­daságügyi miniszter Berlin­ben az NDK vezetőivel. A bonni politikus hétfőn este érkezett az NDK fővá­rosába, ahol nyomban talál­kozott Günter Mittaggal, az NSZEP Központi Bizottságá­nak gazdasági kérdésekben illetékes titkárával. A talál­kozón a két német állam kereskedelmi kapcsolatai­nak, gazdasági együttműkö­désének fejlesztéséről volt szó. Bejelentették, hogy Gün­ter Mittagot a nyugatnémet kormány meghívta az idei hannoveri vásárra. A látoga­tás keretében Mittag elláto­gat Bonnba is. Kedden reggel Erich Ho- necker, az NDK államtaná­csának elnöke fogadta Ban­gemant. Megbeszélésükön a felek -áttekintették az NDK és az NSZK kétoldalú kap­csolatainak eddigi alakulását, és érdemben foglalkoztak a nemzetközi enyhülés táv­lataival. Erich Honecker hangsú­lyozta, hogy az NDK jó­szomszédi kapcsolatokat kí­ván fenntartani az NSZK- val. Mindkét fél kifejezte ugyanakkor érdekeltségét az enyhülés irányzatának ér­vényre juttatásában, ési ál­lást foglalt amellett, hogy a két német állam igyekezzék elősegíteni a genfi szovjet— amerikai tárgyalások sikerét. Martin Bangeman Horst Söllével, az NDK külkeres­kedelmi miniszterével a két­oldalú árucsere-forgalom bő­vítésének távlatairól tanács­kozott. TELEX •-jff- BUDAPEST Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke és Sarlós István, az országgyűlés elnö­ke bemutatkozó látogatáson fogadta dr. Ernst-Friedrich Jungot, a Német Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. * * * Brazíliába utazott Barcs Sándor, az Elnöki Tanács tagja, hogy részt vegyen Tancredo de Almeida Neves megválasztott brazil köztár­sasági elnök beiktatási ün­nepségein. * * * A Lengyel Békebizottság meghívására kedden magyar békemozgalmi küldöttség utazott Varsóba. A delegáció, amelyet Darvasi István, az Országos Béketanács elnök­ségének tagja vezet, áttekin­ti a két békemozgalom kö­zötti együttműködés időszerű kérdéseit. RÓMA Sandro Pertini olasz köz- társasági elnök csak ötórás késéssel hagyhatta el az ar­gentin fővárosit. Az olasz államfő azért szakította meg argentínai látogatását, mert Moszkvában részt akar ven­ni Konsztantyin Csernyenko temetésén. Pertini már a repülőtéren volt, amikor ki­derült, hogy az Alitalia Lé­gitársaság gépe műszaki okokból nem tud felszállni. A római tájékoztatási eszkö­zök egyértelműen szabotázs­akciónak tekintik az esetet, amely olasz szakemberek szerint tragikus következmé­nyekkel is járhatott volna. # WASHINGTON Reagan _elnökkel folyta­tott kedden megbeszélést Washingtonban Hoszni Mu­barak egyiptomi elnök. Rea­gan ezt követően munkaebé­den látta vendégül az egyip­tomi álamfőt. A megbeszélé­sek középpontjában a közel- keleti helyzet állt, s emel­lett sízó volt az Egyiptomák nyújtott amerikai segítség­ről. # BANGKOK Li Hszien-nien, az ötnapos hivatalos thaiföldi látogatá­son tartózkodó kínai állam­fő kedden tárgyalt Prem ' Tinszulanond thaiföldi mi­niszterelnökkel. A tanácsko­zás nagy részét a kambod­zsai kérdés megvitatásának, szentelték — közölte eSY thaiföldi kormányszóvivő. A két ország szerződést írt alá egy közös gazdasági együtt­működési bizottság létreho­zásáról. ^ OTTAWA A kanadai kormány hétfőn bejelentette, hogy újabb ezerkétszáz katonát küld az Európában állomásozó NA- TO-csapatai kötelékébe. A katonák 1986-ban foglalják el szolgálati helyüket, csat­lakozva ahhoz az ötezer-ki- lencszáz fős kanadai kontin­genshez, amely már Euró­pában teljesít szolgálatot a NATO keretében. A kana­dai katonák zöme az NSZK területén állomásozik. HÍREK HÍREK HÍREK MA: KRISZTIÁN NAPJA A Nap kél 6.02 — nyugszik 17.47 órakor A Hold kél 1.08 — nyugszik 9.23 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1875. március 13-án volt Gold- mark Károly Sába királynő­je című operájának ősbemu­tatója a bécsi operaházban; a négyfelvonásos mű első magyar előadására a követ­kező évben, 1876. március 18-án került sor a budapes­ti Nemzeti Színházban. — MSZBT TERÜLETI VE­TÉLKEDŐ lesz 15-én, pénte­ken Békéscsabán, a téglagyá­ri művelődési házban, 13 órától. A Magyar Rádió ál­tal rendezett vetélkedőn Csongrád, Szolnok és Békés megye csapatai mérik össze tudásukat. — MIT KÍVÁN MEGTUD­NI EGY FIZIKUS a Halley- üstökösről? címmel dr. Hor­váth András, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet igaz­gatója tart előadást ma, szerdán este 7 órátó] Békés­csabán a TIT értelmiségi klubjában. — AZ AURÓRA felszabadu­lási vers- és prózamondó verseny megyei elődöntőjét holnap, csütörtökön 18 óra­kor tartják Békéscsabán a TIT megyei szervezetének klubjában. A versenyt fel- szabadulásunk 40. évforduló­ja alkalmából hirdette meg a KISZ megyei bizottsága, a TIT megyei szervezete és a Megyei Művelődési Központ. — BÉKÉSCSABÁN a Vas­utas Művelődési Ház nagy­termében Dl osztályú terüle­ti társastáncversenyt rendez­nek március 16-án, szomba­ton 14 órától. A versenyen hat fábiánsebestyéni, öt orosházi és nyolc békéscsa­bai pár méri össze tudását. — A BONNIE ÉS CLYDE című film helyett Gyulán a filmklubban 13-án, Békés­csabán 16-án, Orosházán pe­dig 18-án az Életünk leg­szebb évei című amerikai filmet vetítik. — ÉLETSZÍNVONAL-PO­LITIKÁNK időszerű kér­dései címmel rendeznek elő­adói konferenciát Békéscsa­bán, a 611-es számú ipari­tanuló intézetben, ma dél­után 2 órától. Az előadó dr. Romvári László, a TIT köz­gazdasági szakosztályának elnöke lesz. — FÓRUMOT RENDEZNEK Békéscsabán a Szabó Pál té­ri Általános Iskolában már­cius 18-án, hétfőn 18 órai kezdettel. A fórumon Sasai a János, a városi tanács elnö­ke tájékoztatja a lakosságot a város és a lakótelep hely­zetéről, a várható fejleszté­sekről, és válaszol a kérdé­sekre. — DÉVAVÁNYÁN több mint 900 beiratkozott olvasója van a. gyermekkönyvtárnak. A településen élő gyermekek 80 százaléka tagja a könyv­tárnak, a múlt évben több mint 18 ezer alkalommal lá­togatták meg a gyermek- könyvtárat. — mAV-KöZLEMENYEK. Pálya­felújítási munkák miatt március 20-án Mezőberény—Gyoma állo­mások között íO-től 14 óráig, március 21-én Nagylapos—Csár­daszállás állomások között 9.30 órától 14.50 óráig az utasforgal­mat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. A Budapest Ke­leti pályaudvarról 12 óra 10 perc­kor induló gyorsvonat helyett március 21-én 12 óra 55 perc­kor indul gyorsvonat Békéscsa­bára. Híriigyeletünk telefonszáma: Néhány örás napsütés Ma már mindenütt várható legalább néhány órás napsütés. Csapadékra nem kell számítani. Éjszaka többfelé lesz köd, amely napközben lassan megszűnik. Gyengül a légmozgás. A hőmérséklet éjszaka 0, —5 fokig csökken, nappal pedig 5, 10 fokig emelkedik. * — HELYSZÍNI KÖZVETÍ­TÉS Konsztantyin Cser­nyenko temetéséről. A televí­zió és a Kossuth rádió már­cius 13-án, szerdán délelőtt, 10.15, illetve 10.10 órai kez­dettel helyszíni közvetítést ad Moszkvából Konsztantyin Csernyenko temetéséről. — AZ ELMÜLT HÉT VÉ­GÉN nyílt meg Békéscsabán, a Békés megyei Rendőr-fő­kapitányság épületében Sze- reday Ilona grafikusművész kiállítása, melyet Koszta Rozália festőművész nyitott meg. — A MUNKAVÉDELMI EL­LENŐRÖKET megyei érte­kezletre hívja össze má­ra Békéscsabán a MÁV- kultúrotthonba a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsa, együttműködve a Megyei Munkavédelmi Felügyelőség­gel. Az értekezleten egyebek között a munkavédelmi fel­ügyelet átszervezéséről, s a szakszervezetek munkavé­delmi feladatairól lesz szó. — AZ ÚJSZÜLÖTT NEM JÁTÉKSZER: ezzel a cím­mel vetítenek filmet Békés­csabán, a terhesgondozóban ma délelőtt 930-tól. — A BUDAPESTI UTAZÁS ’85 című kiállításon Buda­pesten, a nemzetközi vásár területén az IBUSZ a „D” pavilonban, 150 négyzetmé­teres területen állít ki, s egy­ben irodát is működtet. Az információkon kívül video- programot is kínál az új és kedvezményes kül- és bel­földi utak értékesítésére. Március 22-én 13 és 14 óra között kerül sor Benkő Dá­niel lantművész vezetésével — a zenés belföldi túraaján­latra, mely a Pannon-prog­ramhoz kapcsolódik. Márci­us 23-án délután Vágó Ist­ván idegenforgalmi vetélke­dőjét rendezik meg. — FELVÉTEL NÉPMŰVE­LÉS SZAKRA. A debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem — az eddigiekhez hasonlóan — az idén is hir­det felvételt népművelés szakra népművelés—törté­nelem és népművelés—ma­gyar szakpárosításban. Ko­rábban a felvételi tájékozta­tóban tévesen csak egysza­kosként jelent meg. A Kos­suth Lajos Tudományegye­tem mind a nappali, mind a levelező tagozaton továbbra is elfogadja és várja a je­lentkezéseket a népművelő szakra. 27-360 A MAGYAR NEMZETI BANK hivatalos de víz a Árfolyam Ai Érvényben: 1985. március 13-An Devizanem Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel USA dollár vételi közép eladási árf. 100 egységre Ft-ban 5700,24 5711,95 5717,66 3655,33 3658,99 3662,65 78,20 78,28 78,36 440,55 440,99 441,43 758,21 758,97 759,73 514,71 515,23 515,75 1386,75 1388,14 1389,53 201,40 201,66 201.86 3775,95 3779,73 3783,51 17 103,76 17 120,88 17 138,00 546,56 547,11 547,66 1571.32 1572,89 1574,46 25,14 25,17 25,20 224,35 224,57 224,79 28,59 28,62 28,65 28,38 28,41 28,44 1848,84 1850,69 1852.54 552,21 552,76 553,31 2597,40 2600,00 2602,60 5218.36 5223,58 5228,80 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. december 11-i közlésnek megfelelően vannak érvényben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom