Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
NÉPÚJSÁG 1985. február 16., szombat 40 éve történt II Szövetséges Ellenőrző Bizottság működéséről Pest már szabad volt, a Szabadság című demokratikus napilap 18. száma hagyta el a nyomdát, de Budán még folytak a harcok, amikor Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke Debrecenbe érkezett. A Szabadság 1945. február 9-én jelentette: „Ismeretes, hogy január 20-án Moszkvában aláírták a fegyverszüneti egyezményt, mely, annak ellenére, hogy Magyarország a legmaka- csabbul tartott ki a fasiszta Németország oldalán, és így teljes vereséget szenvedett, valamint annak ellenére, hogy a legkevésbé szolgált rá arra, hogy nagylelkűen bánjanak vele, lehetővé teszi, hogy Magyarország talpraálljon, ennek azonban egy elengedhetetlen feltétele van, mégpedig az, hogy Magyarország pontosan teljesítse a fegyverszüneti egyezményben vállalt kötelezettségeit. A fegyverszüneti egyezmény végrehajtásának ellenőrzésére alakult a szövetséges ellenőrző bizottság. Vorosilov marsall — aki jelenleg Debrecenben tartózkodik — azért jött Magyar- országra, hogy a szövetséges ellenőrző bizottság megkezdhesse működését.” Vorosilov egészen pontosan február 3-án érkezett meg az új Magyarország ideiglenes fővárosába. A Szövetséges Ellenőrző Bizottságban dolgozó szovjet tisztek fogadták, élükön Szviridov altábornaggyal, Vorosilov helyettesével. Ott volt a politikai tanácsadó minőségben működő Puskin követ is — aki később a Szovjetunió hivatalos első magyarországi nagykövete lett. Vorosilov a maga székhelyét, és egyben a SZEB irodáit is az Arany Bika Szállodában rendezte be. Vorosilov magyarországi tartózkodásának harmadik napján meglátogatta Dálno- ki Miklós Béla miniszterelnököt, és beható beszélgetést folytatott vele a magyarországi helyzetről. Ennek nyomán is történt, hogy a szovjet hadsereg rövidesen több ezer tonna élelmiszert bocsátott az éhező fővárosiak rendelkezésére, a vidékről összegyűjtött és a budapestieknek szánt élelmiszerek szállítására pedig szovjet katonai teherautókat biztosított. Vorosilov nagyvonalú, a kultúra iránt rendkívül érdeklődő ember volt. Az Apolló moziban különleges filmelőadást rendeztek a tiszteletére. Este 9-től hajnali 3-ig vetítették Vorosi- lovnak a legjobbnak tartott addigi magyar filmeket, közr tűk az Emberek a havä- son-t és a Hippolyt, a la- káj-t. A magyarul tökéletesen beszélő Grigorjev követ- ségi tanácsos azt is megsúgta, hogy Vorosilov nagyon szereti Kálmán Imre melódiáit, különösen a Csárdáskirálynőt, amely Silvia címen állandó műsordarabja a szovjet színházaknak. A debreceni színház ezután természetesen műsorára tűzte a Csárdáskirálynőt. Nagy sikerrel játszották az operettet. Nemcsak Vorosilov marsall, hanem száz és száz, ezer és ezer szovjet tiszt és katona tapsolt az előadásnak. A SZEB-ben természetesen a másik két szövetséges hatalomnak, az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak is voltak képviselői. Az angolok első csoportja még Vorosilov előtt, január végén érkezett. Egy éppen használaton kívül álló ápolónőképző intézetben és egy villában helyezték el őket. A repülőgépen, vonaton érkező katonatisztek és politikai tanácsadóként szereplő diplomaták nagy személyzetet vettek fel. Escombe tábornok, a parancsnokuk, öt-hat főnyi személyzetet tartott csak a maga számára. A többi tiszt is törődött a kényelmével. Muríkájuk nem akadt valami sok, azt is meglehetősen nagyvonalúan intézték. Ha valaki panaszszál vagy kérelemmel felkereste őket, azt udvariasan, de határozottan . kitessékelték, mondván: ők csak rövid időre jöttek, csupán anyagi kérdésekben ellenőriznek, s érdemi ügyekben nem tehetnek semmit. Debrecenben nagy feltűnést keltett, hogy az egyik angol őrmester, egy bizonyos Mr. Grant hibátlanul beszélt magyarul. Azt mesélte, hogy szülei magyar származásúak, de ő már angolnak született. Egyébként pedig Mr. Grant és a misz- szió többi embere minden szombaton este táncmulatságot rendezett. Az Arany Bikából vették fel a pincéreket, a városban szereztek tánczenekart, . péha cigányt is hoztak, s meghívták a táncra a magyar kisasszonyokat, lányokat. Közülük jó néhány zokogott, amikor az angolok távoztak a városból, s irigyelték azt a két magyar lányt, akiknek sikerült férjhez is menniük partnereikhez. Az egyiket egy őrmester, a másikat egy közlegény, vette el. Az amerikaiak, William Key altábornagy és beosztottjai néhány nappal az angolok után, február elején érkeztek Debrecenbe. Az Auguszta szanatórium nagyobb részéből menniük kellett a betegeknek, hogy helyet adjanak a missziónak. Külön áramfejlesztőt hoztak, saját mozit rendeztek be. A legújabb filmeket vetítették, s az előadásokra nagyon gyakran magyar vendégeket is meghívtak, így terjedt el Debrecenben — természetesen csak a „jobb körökben” — az amerikai filmekről megismert új tánc, a swing. Az amerikaiak remek bárt rendeztek be, ahol ügyes kezű, hozzáértő mixer keverte áz italokat. Egymást követték a nagy estélyek, a fényes vacsorák. Külön repülőgépek hozták Nápoly- ból. a legközelebbi főhadiszállásról a whiskyt, a narancsot, a citromot. Egy héten legalább egyszer Kecskemétre is útnak indítottak egy futárgépet. Az US Air Force gondoskodott róla, hogy az amerikaiak debreceni italtárából a valódi kecskeméti barackpálinka se fogyjon ki soha. A jenkik állandó dzsessz- zenekart szerződtettek, de a nagyobb vacsorákra Suha Balogh bandáját is áthozatták az Arany Bikából. Az amerikaiak rendkívül bőkezű vendéglátóknak bizonyultak. Annál is inkább, mert a fegyverszüneti szerződés értelmében, működésük költségei a magyar államot terhelték. Az igazságnak persze tartozunk azzal is, hogy felelevenítsük Nyíri Anna történetét. Az akkor 12 éves kislány, aki Franciaországban született, súlyos tuberkulózissal került a debreceni klinikára, ahova a Nemzeti Segély helyezte el. A leggondosabb kezeléssel sem sikerült az állapotán javítani. Dr. Mándy László, a kezelőorvosa McClain orvos alezredeshez fordult segítségért. Valamelyik rádióadásban hallott a penicillinről, az új csodaszerről, amiről egyébként mást még nemigen tudott. Az orvos alezredes közölte: az ő gyógyszertárukban ugyan van ebből a gyógyszerből, de szigorú rendelkezések írják elő, hogy csak amerikai katonák gyógyítására lehet felhasználni. Az orvos alezredes azonban megsajnálta a kislányt, s egy bizonyos meny- nyiséget átengedett a kezeléshez. Rövidesen mutatkozott a hatás, a kis Nyíri Anna meggyógyult. Mekkora Volt a meglepetés, amikor később szakkönyvek érkeztek, amelyek kimutatták: a penicillinnek tuberkulózis* esetében nincs hatása. Mindenesetre Magyarországon 1945 márciusában, Debrecenben alkalmaztak először penicillint. Az Arany Bikában rendezte Vorosilov marsall 1945. február 23-án, a Vörös Hadsereg megalakulásának 27. évfordulóján azt a nagyszabású fogadást, amelyet az új Magyarország első valódi diplomáciai eseményének tekinthetünk. Az estélyre természetesen meghívást kaptak a Debrecenben tevékenykedő magas rangú angol és amerikai tisztek is. A magyar kormány tagjai itt találkoztak először hivatalosan velük. A pohárköszöntőt Miklós Béla miniszterelnök mondta, és a Vörös Hadseregre és Sztálin marsallra ürítette poharát. Vorosilov válaszbeszédében azoknak a magyaroknak az egészségére emelte poharát, akik elég bátrak voltak hozzá, hogy a haza nehéz óráiban hallassák szavukat, és hozzáláttak a szakadék szélén álló nemzet megmentéséhez. Vorosilov még egyszer, szólt ezen az estén, miután dr. Zsedényi Béla, a nemzetgyűlés elnöke megköszönte a marsall szíves üdvözlő szavait. Zsedényi kérte őt, hogy úgy szeresse a magyar népet, mint ahogy az őt szereti. Vorosilov ezt mondta: — A szovjet és a magyar erők most eg>ütt dolgoznak, az egész emberiség ügyét szolgálják, és kifejlesztve az együttműködés eszméjét, az egész emberiségnek nagy szolgálatot tesznek. Április végén, amikor a kormány felköltözött Budapestre, vele tartott a Szövetséges Ellenőrző Bizottság is. Furcsa helyzet alakult ki: míg Vorosilov marsallhoz és a SZEB-beli szovjet képviselőkhöz bizalommal fordultak valamennyi koalíciós párt emberei, addig az amerikai és angol missziók csak az általuk kiválasztott emberekkel érintkeztek. Az ő bázisuk nem a koalíció, hanem a koalíció jobbszárnya volt, amely a Kisgazdapárt vezetőségének jobboldalán tömörült. Dobi István — aki ugyan teljes jogú tagja’ volt a Kisgazdapárt vezetőségének már 1945 nyarán is, a valóságban azonban sok mindent a háta mögött tárgyaltak meg — emlékirataiban így elevenítette fel az akkori napokat: „Tanácskozunk, ülésezünk. Felvetődik ''valami kényes kérdés. Nagy Ferenc felfüggeszti az ülést. Varga Bélával, Kovács Bélával és egy tolmáccsal, a külügyi osztály valamelyik fontoskodó fiatalurával elrohannak. Hová mennek? Az emberek összesúgnak; megbeszélik a dolgot az amerikaiakkal és az angolokkal. Még csak jele sincs a felháborodásnak, az isten világáért nem kérdezné egyik sem: mi közük ehhez a nyugatiaknak vagy akárkinek ...” A Szövetségi Ellenőrző Bizottság küldetése a béke- szerződés aláírásakor ért véget, a testület megszűnt. Vorosilov emlékét, aki segítőkész emberként viselkedett a hadijog szerint legyőzött, de a történelmi igazság szerint felszabadított országban, jó barátként őrizzük meg. Pintér István Lipták-könyvek A középnemzedékből immár (generációjával együtt) előbbre rukkoló költő az 1935-beli Bisztray Ádám, aki a mostanra meglehetősen el" híresedett Lipták-féle sorozat, a csabai Poesis Hungari- • ca 35. kötetének a szerzője. A megyei könyvtár által most megjelentetett verseskönyv (címe: Tavaszra nyíló ablak) költőjének életkora azért érdekes, mert e „könyvbarát” sorozat szerzői inkább az idősebb nemzedéket reprezentálják. Lipták Pál, a csabai könyvtár Kossuth-díjas igazgatója — aki mellesleg festőként £s műgyűjtőként is jeleskedik — 1974-ben indította versalbumsorozatát. E bibliofil könyvek láthatóan Tevan Andor hajdani amatőr kiadásainak folytatására vállalkoztak; csak míg Tevan rajzokkal szemléltetett ,,könyvbarát”-köteteibe elsősorban elbeszélések kerültek, Lipták kezdetben szintén rajzokkal díszített „amatőrjei” költeménycsokrokat kínálnak a szerencsés olvasónak. A Lipták-féle versal- bufnsor eddigi 35 kötete felsorakoztatja a hetvenes, nyolcvanak években alkotó négy magyar költőnemzedék jelesei közül azokat, akiknek kész vagy majdnem kész az életművük, s akik most értek teljesítőképességük csúcsára. E két, a hetvenes években igen termékeny nemzedék legjobbjai valószínűleg hiánytalanul jelen vannak e csabai sorozatban: Fodor András, Simonyi Imre, Ladányi Mihály, Csoóri Sándor, Nagy László, Juhász Ferenc, Zelk Zoltán, Garai Gábor, Somlyó György, Jékely Zoltán, Vas István, Képes Géza, Illyés Gyula, Pilinszky János, Benjámin László, Weöres Sándor . . . („Természetesen” itt csak a magyarországi magyar költészetről van szó, a határainkon túli magyar líra nem kap helyet a csabai Parnasszuson.) Egyikük-má- sikuk azóta a halhatatlanságba távozott. E lista, s maga a sorozat több kérdést vet föl. Hogy mindjárt a legcsiklaridósab- bal kezdjem: szabad-e 250 (kétszázötven) példányban könyvet megjelentetni? Nem arisztokratikus-e a szándék? A választ a műfaj adja meg. A régebben amatőrnek, manapság inkább bibliofilnak mondott könyvműfaj sajátossága, hogy a könyvgyűjtőknek különleges gonddal, művészi kivitelben készülő „könyvbarát-kötetek” kis példányban nyomatnak — hogy már éleve ritkaságnak számítsanak! A hivatásos kiadók (amilyen az amatőr kiadásban korszakalkotót nyújtó Tevan volt) azért fordulnak e műfajhoz, mert e drága, míves könyveknek kicsi a piaca; a csabai könyvtárhoz hasonló, nem hivatásos kiadók nyilvánvalóan azért, mert ennyit tehetnek meg. E hazában a hasonló, többnyire művelődési műintézetek (a könyvtárak mellett leginkább múzeumok, levéltárak, néha művelődési házak) nyilván csak mellékesen jelentkezhetnek könyvkiadóként, s akkor sem tíz-, húsz-, vagy éppen százezer példányos kiadványokkal. E .könyvtípus több nagy lehetőséget kínál, közülük többel él is a csabai könyvtár — pontosabban Lipták Pál. Országosan egyedülálló vállalkozás a Poesis Hunga- rica — halljuk itt is, ott is. Nem túlzás, valóban így van. Ugyanis eddig még egyetlen (se nagy, se kicsi) kiadó nem állt elő- hasonlóan átfogó költői sorozattal. Ráadásul az írótársadalomban általános a vélekedés: a színvonal garantált. Ahogy Tevannak, úgy bizonyára Liptáknak is jó súgói voltak, vannak ... E könyvekben a szerzők azt mutatják meg magukból, ami szerintük a legértékesebb, legérdekesebb, illetve kedvükre kísérletezhetnek: eddig még sehol ki nem próbált versről versre való építkezést, készülő kötet szárnypróbál-, gatását nyújthatják át . . . híveiknek. (Egyébként a minap vetették föl egyik irodalmi szószékünkön: az első kötet előtt állókat, az indulókat, írójelölteket 200—300 példányos könyveket közreadó kiadóval kellene meglepni. Mert e bibliofil műfaj e másik irányban js életképes lehet ...) Ez már újabtj kérdést sugall: kik kaphatnak e kötetből, kötetekből? A példányszám és a kiadás jelege eleve meghatározza: a szerző és a kiadó baráti köre. írók, költők, a széptan tudorai, szerkesztők, s más potentátok. A visszhang szűk körű, de hát a könyvet; építő költők többsége e szűk körrel értekezik, ha valami rosszban (valami új, eredeti, valóban izgalma«; mű megírásában-szer- kesztésében) sántikál... Nem egy Lipták-amatőrből nagy, hivatásos kiadónál megjelentetett verseskönyv lett. Például Simonyi Imre 1976-ban „Liptáknál” próbálta ki a Gyulai krétarajzokat, s e csabai első, rövidebb változatot követté 1978-ban a Szépirodalminál a gyulai költő eddigi legvisszhangosabb, s előbbivel azonos című könyve. Itt megyénkhez, Békéshez, értünk. Mert a következő kérdendőnk az lehet: vihar- sarkí-e a csabai sorozat? Annyira, amennyire „a Tevan” volt csabai, békéscsabai. Tevan Andor se a helyi szerzők fölfedezésével írta be nevét a magyar művelődéstörténetbe. Liptákhoz hasonlóan Tevan is elfogadta az országos mércét, a nemzeti irodalom értékrendjét, s ahhoz igazodott, abból próbált nyomdászként meríteni, a legjavából építkezni. Tevan Andor, Krúdy, Kosztolányi, s társaik kedvenc kiadója lett, Lipták — kicsiben, jóval kisebb lehetőségeivel élve — a mai költőnagyságok nemkülönben kedvenc kiadója. Hogy mennyire örül még egy költőfejedelem is a kis csabai kötetnek, személyes tapasztalataimból tudom. A Lipták-könyvek szerzői érvényes kötetnek, a hivatásos kiadóknál megjelentekkel legalábbis azonos értékűnek tekintik csabai versalbumukat. Az az igazság: rangot ad e sorozatban helyet kapni. S a kultúra nem túl sok területén dicsekedhet hasonló értékmérővel megye- székhelyünk. Mellesleg alkalmanként békési költőket is fölvállal Lipták Pál. Eddig Filadelfi Mihály, Korin Géza és Czip- ri Éva kötetének a kiadására vállalkozott — a bevett, nem helyi értékrendhez igazodva: sorozaton kívül. Az utóbbi kettő esetében sikert hozott e vállalkozás is: Korin kis csabai kötetét az Élet és Irodalom méltatta, az 1974-ben elhunyt szarvasi költőnő, Czipri Éva könyve pedig ezt követően látott napvilágot hivatásos kiadónál. Sorjáztathatnók tovább kérdés-feleleteinket, hisz e könyvsorozat számos más továbbgondolni valót is fölvet. Egyet mindenképpen meg kell említenem, ez pedig e vállalkozás leglénye- géhez visz el. Azt jelesen, hogy e sorozat (e csabai, megyei könyvtári könyvkiadás) nyilvánvalóan egyszemélyes vállalkozás. Majdnem azt mondtam: magán- vállalkozás ... Igen, mert mindez azért született meg, mert akadt egy ember, aki a fejébe vette, hogy megcsinálja. Mindenféle anyagi haszon nélkül, legföljebb az erkölcsi siker reményében. Ügy tűnik: ha e 35. kötet volt az utolsó, akkor is tökéletes e sorozat. Hírlik, tervez még néhányat. Ha új életet kezdhetne, bizonyára a másik két (ifjabb) nemzedék tehetségeit karolná föl. Sarusi Mihály
