Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-09 / 33. szám
1985. február 9., szombat o Folytatódik a meliorációs program megyénkben A mezőgazdaság alapvető, legfontosabb termelőeszköze a termőföld. Védelme, termőképességének fenntartása, a termelés biztonságának növelése, az agrárágazat fejlesztési céljainak egyik legjelentősebb feladata. Békés megyében különösen 1979-től gyorsult fel a meliorációs munka. Az elmúlt év eredményeiről, a VI. ötéves terv várható alakulásáról, a gondokról beszélgettünk Seres Lászlóval, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának öntözéses és meliorációs szakfelügyelőjével. — Tavaly mennyivel bővült megyénkben az átfogóan meliorált terület? Milyen költséggel valósították meg ezt a beruházást az üzemek? — Elöljáróban azzal kezdeném, hogy 1984-ben sikerült teljesíteni a tervben előirányzottakat. Békés megyében így mintegy 12 és fél ezer hektárral bővült a teljes körűen vízrendezett terület. Ezzel elértük, hogy jelenleg a megyében több mint 6§ ezer hektáron valósult meg a komplex melioráció. A múlt évi beruházások ösz- szege 274,2 millió forint volt. Mindehhez 171 millió forint MÉM-támogatást kaptunk. Az OVH 16,7 millióval járult hozzá a költségekhez. Tavaly a korábbinál több hitel, mintegy 18 és fél millió forint állt az üzemek rendelkezésére. — Az idei év a VI. ötéves terv záróesztendeje. Ezért is fontos, hogy sikerül-e megvalósítani az év végére a középtávú tervben előirányzottakat. Hogyan áll jelenleg a program teljesítése? Mi várható 1985-ben? — Jelenleg úgy ítéljük meg, hogy kis eltéréssel az év végére teljesíteni tudjuk a VI. ötéves tervi előirányzatokat. Várhatóan az idén 12—13 ezer hektárral bővül a meliorált terület. Mindez azt jelenti, hogy az év végére elérhető lesz a középtávú tervben megfogalmazott 60 ezer hektár. Megkaptuk az állami támogatási keretet, amelynek összege hasonló a tavalyihoz. A MÉM 171 millióval segíti ezt a nagy munkát. Most folyik a keret elosztása. Ezt követően a TESZÖV-vel, a KÖVI- ZIG-gel és a megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomással egyeztetésre kerül sor. Az állami támogatás mértékéről szóló határozatokat várhatóan február első felében kapják meg a nagyüzemek. — Az ipari árak emelkednek, a ráfordítások évről évre magasabbak. Mennyibe kerül jelenleg egy hektár meliorációs beruházás? Nem veszélyeztetik-e a terv teljesítését az emelkedő költségek? — Eddig az. egy hektárra eső fajlagos beruházási költség átlagosan 20 ezer forint volt. Az északi és déli térségek között azonban ebben is jelentős az eltérés. Jelenleg a Körösök völgyében 30 ezer forint a hektáronkénti költség, Ez a szám délen lényegesen alacsonyabb, mintegy 8—10 ezer forint körüli. Az állami támogatás 80 százalékát kapják meg az északi gazdaságok, míg a fennmaradó résszel a déli üzemek gazdálkodhatnak. Eltérő az állami támogatás mértéke is. Az erősebb déli gazdaságok 40—50 százalék körüli támogatásban részesülnek, míg a Körös-völgyi nagyüzemek ennél magasabb, 60—70 százalékos támogatást kapnak. Azzal számolunk, hogy bár a költségek emelkednek, hatékony munkával sikerül teljesíteni a kitűzött célokat. — Korábban a megye északi részén gyakran küszködtek belvízzel a nagyüzemek. Mindez az elmúlt két évben nem sújtotta a térséget. Nagyobb hozamokat értek el 1983—84-ben, mint az azt megelőző években. Mennyi a melioráció termésnövelő hatása? — Ügy vélem elsősorban a termelés biztonságát növeli meg a melioráció. Lehetővé teszi az intenzívebb fajták termesztését, a termelésszerkezet változtatását. így az érintett közös gazdaságok is foglalkozhatnak már kukorica, cukorrépa és a kender termesztésével. Korábban jórészt csak napraforgót és búzát termeltek. A melioráció utáni három év eredménye 1,26 tonna gabonaegységben kifejezett terméstöbblettel haladta meg hektáronként a megelőző három év átlagát. Ez a többlet nem fedezi a növekvő költségeket. A számítások szerint mintegy két tonna terméstöbblet fedezné a ráfordításokat. Ahhoz azonban, hogy a melioráció hatása kiteljesedjen, jó néhány évre van szükség. Véleményem szerint egy belvizes évjáratban nagyobb eredményt tudna hozni a melioráció. Külön figyelmet kell fordítani a térülethasznosításra a gazdaságokban. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen növényféleségekkel termelik ki a beruházás költségét. — Gyakran hangzik el a kivitelezők szájából az a panasz, hogy az üzemekben azt szeretnék: csak a nyári hónapokban, amikor nincs növény a területen, folytassák a munkálatokat. Hogyan lehetne segíteni ezen a gondon? — A gyakorlati szakembereknek tudomásul kell venniük, hogy ezt a beruházást csak egész évben folyamatosan lehet megvalósítani. A munkálatokat a kivitelezőkkel úgy szervezzék, hogy a nagy értékű — több millió forintos — meliorációs gépek tudjanak dolgozni. Az üzemi vezetők megértése nagyban segítheti e tevékenység gyorsítását. Véleményem szerint az egyszer jelentkező taposási vagy egyéb kár a következő években megtérül. Itt kell szólnom a kivitelezőkről is. Egyre jobb minőségű munkát végeznek a SZÁT meliorációs főmérnökségének és a három nagy vízgazdálkodási társulatnak — Békés, Gyula, Orosháza — a szakemberei. Jó együttműködés alakult ki a Kö- VIZIG-gel. Sikerült elérni, hogy a közcélú munkák és az állami főművek egy időben, a terveknek megfelelően készüljenek el. — A megyét járva az ember gyakran találkozik gyo- mos, elhanyagolt csatornákkal. Mit tesznek ezek megszüntetéséért. — Nagyon fontos területhez érkeztünk: a fenntartáshoz. A gazdaságokban kiemelt feladatként kell kezelni a fenntartást és a szakszerű üzemeltetést. A tapasztalatok azt mutatják, ezen a téren jó néhány helyen még sok a tennivaló. Azokban az üzemekben, ahol önálló ágazat a melioráció, felelős vezető irányítja a munkát, kedvező jelenségekkel találkozunk. A teljesség igénye nélkül ezek közül említenék néhányat: a sarkadi Lenin Tsz, a békési Egyetértés Tsz, az orosházi Űj Élet Tsz, a füzesgyarmati Vörös Csillag, a nagybánhegyesi Zalka Tsz és a körösladányi Magyar—Vietnam Barátság Tsz. Most azon dolgozunk, hogy a többiek is felzárkózzanak a jók mögé — mondotta befejezésül Seres László. Verasztó Lajos Hordozható színes tv a Videotonból Hordozható színes televíziók sorozatgyártását kezdték meg a székesfehérvári Videoton Elektronikai Vállalatnál. A 37 centiméter képátmérőjű, modul felépítésű, formatervezett készülékek műszaki tulajdonságaikban és küllemükben versenyre kelhetnek a fejlett ipari országok hasonló termékeivel: egyaránt alkalmasak a Pál, illetve a Secam rendszerben sugárzott színes televízióadások vételére. Tőkés importból származó képcsővel, automata Pál—Secam normaváltóval, színváltóval, memóriatárolós állomásszabályozóval készülnék. Nyolc különböző adóállomás műsorának vételére programozhatok be. Energiatakarékosak, fogyasztásuk 50 watt. A mindössze 15 kilogramm súlyú televíziók képminősége, vételérzékenysége kiváló. Az év első felében tízezer darabot gyártanak belőlük Székesfehérvárott, valamennyi készülék a belkereskedelmi forgalomba kerül; a tv-ket a DÉLKER Vállalat forgalmazza, s adja át a szakkereskedelmi vállalatoknak. „Amit termelünk — eladó” — Egy hét alatt — a mi körzetünkben — mondja Vádi László, a békéscsabai tejüzem vezetője — 3 ezer literrel esett vissza a szállított tej mennyisége. A nagy hidegben a tehenek több energiát használnak a test építésére, emiatt csökkent a tejtermelésünk. Ahogy emelkedett a hőmérő higanyszála, érzékelhető volt a növekedés, három nap múlva újra napi 56 ezer liter tejet kaptunk a környék mező- gazdasági üzemeitől. ELLÁTÁSI KÖRZET ÉS FELELŐSSÉG — A kevesebb tejből is tudták garantálni a szükséges termékeket, biztosítani az ellátást? — Naponta 28—29 ezer liter 2,8 százalék zsírtartalmú tejet, 3 ezer liter 3,6, és ezer liter 2,2 százalékos — ez utóbbi már választékbővítő — tejet tudtuk gyártani. A többit félzsíros és szendvicstúró, tejföl, habtejszín és vaj gyártásához használjuk fel — folytatta az üzemvezető. — A napi ellátással nem volt tehát gond, tudtunk elegendőt szállítani Békéscsabára, a város környékére, és a szegedi ellátási körzetünkbe. A fogadó portára közben egy pótkocsis teherautó friss tejet hoz. Az egyik tartályból Petrovszki Istvánná hosz- szú pipettával (üvegcsővel) mintát vesz a kondorosi Egyesült Tsz szállítmányából. — Milyen a tej minősége? — kérdezem. — Jó — mondja a laborajtóban álló Gróza István, a tejet szállító gépkocsi vezetője. — És önnek mi a véleménye? — fordulok Petrovszki- néhoz. — A savfoka 6 fok, ez jól pasztörizálható tej, de a napokban többször érkezett savanyú tej is — majd vizsgálja tovább a zsír százalékát és a fajsúlyát a vett mintának. — Tavaly óta üzemel a mikrolabor, így a gyártási folyamat közben mód nyílik az ellenőrzésre — veszi át a szót ismét Vádi László, majd az üzem igazgatóhelyettese, Szőlősi Gábor hozzáteszi: — Meg arra, hogy esetleges szennyeződés felfedezésekor menet közben kideríthetik a szakemberek a hiba okát. KEVÉS A SZAKEMBER — Van elegendő szakképzett dolgozójuk? — Kevés a szakmunkás, ezért a Gyulai Tejporgyárral közösen szakmunkásképző- tanfolyamot szerveztünk, ám egyelőre ott tartunk, hogy három műszakban három pasztörizáló szakemberünk van — érvel Vádi László. — Nem vonzó az a szakma manapság, ahol folyamatos üzem, és két-három műszak van. — A munkaerőgondunk csak lassan oldódik meg — folytatja Szőlősi Gábor igazgatóhelyettes. — Harmadik éve a vésztői Körösmenti Tsz dolgozóit bérmunkában foglalkoztatjuk, naponta 17 dolgozót hoz és visz a mikrobusz. Ez tizede a foglalkoztatott létszámnak, de sajnos, helyi munkaerő nincs. — Gondolom a bérszínvonal sem itt a legmagasabb a városi üzemek között. — A bérszínvonal elég jó, meghaladja az 57 ezer forintot. Jobban kell dolgozni — mondja Szőlősi Gábor. — Az persze nem vitatható el, hogy a városban van olyan üzem, amely 24—26 forintos órabérrel vesz fel két műszakos üzembe segédmunkást, mi pedig 14—16 forintnál többet nem tudunk adni. — Én azt mondom — szól Vádi László —, nem a bér- színvonal riasztja el az embereket, hanem a szombatvasárnapi, meg a rendszeres éjszakai munka. Az üzemcsarnokot járva kifogunk egy szerencsés pillanatot. Éppen most ürítik a verőléces köpülő tartályából a vajat. Egyszerre 500 kilogrammot képes köpülni a hagyományosnak nevezhető technika. Innen a tejszín- és telfölgyártó üzembe megyünk, ahol egy kefe távozott nagy ívben az üstből, majd egy tizenéves lány kászálódott belőle kifelé. — Ultrás vízzel, gyökérkefével öt perc alatt lehet kitisztítani egy ekkora tartályt — magyarázza Patai Zsuzsa. — Ez az ön dolga? — Én segédmunkás vagyok, két éve jöttem ide. Az általános iskola után inkább választottam a munkát, mint a mindennapi leckét, és iz- gulást, felelek-e tudok-e? VÁLASZTÉKBŐVÍTÉS Zsuzsától elbúcsúzva, kicsit arrább Marhás Zsig- mondnéval találkozunk. ö harmadik éve jár be Vésztőről — ahogy mondja, csak hófúváskor és betegség idején hiányzott. Az ízletes, jó minőségű túró eközben az adagoló automatába kerül. — És mi lesz a savóval? — Takarmányozásra használják a tsz-ek és magánszemélyek. A boltokból visz- szaérkező tejet pedig az új- kígyósi Aranykalász bedolgozza a takarmányba. — Visszajött tejet említett. Milyen a csomagolóanyag minősége? — Nincs panasz rá az utóbbi időben, a selejt is 1,29 százalékra esett vissza 1984-ben. — És a minőségi reklamációk is csökkentek? — Nem használjuk a ládák mosására a nitrogenolt, hanem a tejiparban használatos fertőtlenítő szereket, így ma már nem kapunk olyan visszajelzést, hogy „szaga” van a tejnek — elemzi Vádi László. — Amit termelünk, nekünk eladó, ha mégis előfordul hiba, azt igyekszünk kijavítani — toldja meg az üzemvezető szavait Szőlősi Gábor. — Ebben az évben a bak- teorológiai minőségen szeretnénk javítani, és a tejszíngyártás útját lerövidíteni. A mostani tejszínüzemben pedig új termékkel bővíteni a választékot — mondja búcsúzóul az üzemvezető. Számadó Julianna Félzsíros túrót is gyártanak az üzemben Fotó: Fazekas László Naponta a beérkező tej több mint fele jut el tasakokban a fogyasztóhoz