Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-08 / 32. szám
1985. február 8., péntek NÉPÚJSÁG Válaszoltak az illetékesek A napokban ünnepelte 100. születésnapját Békésszentandrá- son Dorogi Károly. E ritka évfordulón a község legidősebb lakóját a családtagokon kívül a helyi tanács, a Zalka Máté Termelőszövetkezet képviselői, az általános iskola úttörői is köszöntötték. Az ünnepség után a szellemileg friss, jókedé- lyű Karcsi bácsi vidáman beszélgetett, visszaemlékezve munkájára, a régi időkre .. ' Ambrus György, Békésszentandrás Jogi tanácsadó n terhes és kisgyermekes anyák munkajogi védelme Emberséges megoldás Lakásunk udvaráról, ma már megállapíthatatlan módon, eltűnt a vízmérő óra. (Talán csere vagy karbantartás alkalmával „felejtették” el visszatenni az illetékes „szakemberek”.) Mivel az óra feltételezett helyét egyébként is víz borította, a leolvasó ember több alkalommal csak megbecsülni tudta az elfogyasztott víz- mennyiséget. Ám egyszer felfedezte, hogy nincs is óra. Készségesen kereste és kerestük mi is. A központban (Víz- és Csatornamű Vállalat, Békéscsaba) karton volt az óráról, de ór0 sehol. Nem volt mit tenni, átalányt állapítottak meg — sajnos kellő körültekintés nélkül — a legmagasabbat. Ezt az eljárást méltánytalannak tartottam. Közben betegeskedtem, fiam járt az igazság után. Örömmel hallottam, hogy nagyon figyelmesen, udvariasan foglalkoztak az ügyintézők a problémával. Különösen a Víz- és Csatornamű Vállalat főkönyvelője volt igen emberséges, részemre is megnyugtató megoldást talált, a legmagasabb átalány helyett a legalacsonyabbat állapította meg. Ez azt jelentette, hogy a több mint száz forint helyett 38 forintot tesz kj a negyedévi vízbér. Néhány nap múlva 265 forintot hozott a postás. Az elmúlt évi „túlfizetést” térítették vissza. Egy nyugdíjas részére a kifizetendő pénz összege sem közömbös, de annál sokkal többet ér az emberséges, megértő ügyintézés. Id. Győri László. Békéscsaba Elmaradt a gyászzene Remélem, hogy többé nem fordul elő az az eset, ami édesapám temetésén történt január 31-én a békéscsabai Ligeti temetőben. A temetkezési vállalatnál megrendelt gyászszertartásra a vállalat alkalmazottai késve érkeztek. A kandelábereket nem gyújtották meg, elmaradt a gyászzene is. Utólagos kifogásainkat bocsánatkérően azzal hárították el, hogy sajnos, valóban elkéstek. Mivel társadalmi temetés volt, panaszunkat jelentettük a Társadalmi Ünnepségeket Szervező Irodának is. Tudom, hogy mindez a szomorú, megmásíthatatlan tényen mit sem változtat, de szeretném, ha a végtisztesség megadásának módja továbbra is a családtagokon, s nem a temetkezési vállalat feledékeny, megbízhatatlan dolgozóin múlna. Papp Sándor, Békéscsaba MEGVONTAK a havi MINŐSÉGI BÉRT Lapunk január 18-i számában jelent meg az a hír, miszerint a Békés megyei Tanács 3-as Sütőipari Vállalat zsadányi üzemében gyártott kenyérben is cigarettavéget talált a fogyasztó. A cikkre Csomós János, a vállalat igazgatója a következő választ küldte: „Az ügy kivizsgálása után a zsadányi üzem vezetőjének és az üzem dolgozóinak a havi minőségi bérét megvontam (személyenként 500- 500 forint), és megszigorítottam az ellenőrzéseket az üzemekben, a hasonló esetek elkerülése érdekében. Remélem, hogy a közeljövőben nem ismétlődik meg az eset, ha mégis, akkor a fe- lelősségrevonás szigorúbb módozatát kell alkalmaznom.” NEM INDOKOLT A VÁLTOZTATÁS A békéscsabai 5-ös. autó- buszjárat utasai aláírással rovatunkhoz érkezett levelet továbbítottuk a Volán 8. sz. Vállalathoz. Abban járaNyílt egy étterem Gyula központjában, amit Ritmus néven ismernek. Ezt a környék nyugdíjasai és a gyesen jevő kismamák boldogan vették birtokukba, különösen az olcsón és ízletesen főző konyháját látogatják. Többségükben olyanok, akik rá is vannak szorulva. Csak van egy szomorú tapasztalatunk, amit már sokszor szóTörvénytár A Magyar Közlöny 3. (1985. január 19.) számából: 2/1985. (I. 19.) MÉM—AH. Egyes miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről. 3/1985. (I. 19.) PB. A fogyasztói forgalmi adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló 60/1979. (XII. 24.) PM számú rendelet módosításáról. 4/1985. (I. 19.) PM. A költség- vetési szerveknél és egyes .más intézményeknél folyó munkahelyi étkeztetésről és az intézeti élelmezés nyersanyagnormáiról. 1/1985. (I. 19.) MP—AH A 4/1967. (IX. 24.) KPM-AH számú rendelettel kiadott postadíjszabás módosításáról. TOT Tájékoztató VII. évf. 18. (1984. december 31.) számából: A TOT elnökségének ajánlása és tájékoztató a mezőgazda- sági szövetkezetekben létesítendő társadalombiztosítási tanácsok működéséről. tok útvonalának, illetve indulási idejének változtatását kérik. „Azt szeretnénk — írják —, ha vagy a 15-ös járatot sűrítenék délelőtt és délután is,' vagy az 5-ös járat is a Szabadság tér felé közlekedne az állomásig.” A panaszt a vállalat kivizsgálta, és a következő tájékoztatást adta: „A 6-os számú helyi járatnak ai jelenlegi útvonalon való közlekedtetésével az utazóközönség régi, és ismételten felmerült igényének tettünk eleget. Ennek megváltoztatása jogos felháborodást váltana ki. Felméréseink szerint az 5-ös számú helyi járat útvonala az utazóközönség többségének megfelel, mivel a Szabadság tér környékén dolgozók nagy részének munkába járását a 15-ös számú helyi .járattal biztosított. Ezért nem tartjuk indokoltnak azok megváltoztatását. A 21 óra 50 perces periódusban közlekedőt sajnos, nem tudjuk megváltoztatni, mert az utána következőt is módosítani kellene, és ez több utasnak okozna problémát, mint ahány utasnak segítenénk vele.” vá is tettünk az illetékeseknek: erősek az ételek. Sokunk nevében kérem, ne használjanak olyan erős fűszereket, hogy ne dobjuk ki az ételt, amit ők is verejtékkel megfőznek. Erős paprikát és más fűszert majd tesz bele az, aki úgy szereti. Előterjesztés a növénytermelés anyagi-műszaki ellátásának helyzetéről. Tájékoztató a közös munkában töltött családtagi évek szolgálati időként való beszámításának feltételeiről. OTSH Közlöny XII. évfolyam (1984. december 31.) számából: 85/1984. (X. 31.) Mt. számú rendelet a Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló 48/1979. (XII. 1.) Mt. számú rendelet módosításáról. 210/1984. (Műv. K. 23.) MM számú útmutató az élsportoló általános és középfokú iskolai tanulók tanulmányi és sportmunkájának összehangolásához. 3015/1948. (SK. 7.) KSH—OBF— OMF számú együttes közlemény az üzemi balesetek statisztikai bejelentésének és nyilvántartásának egyes kérdéseiről. Felhívás korcsolyapályák létesítésére. Tájékoztató az olimpiák történetének diafilmen való megjelentetéséről. Szigorúbb ellenőrzés Nem kenyerem a levelez- getés, de a lelkiismeretem most azt diktálja, hogy tollat fogjak. Van Békésen egy „Dominónak” nevezett kocsma. Jó forgalmú. Nap mint nap telve, de nemcsak a helyiség, hanem az előtte levő járdaszakasz is. Részeg emberek veszekedésétől, or- dítozásától hangos az utca, s ez nemcsak megbotránkoztató, hanem az arra közlekedőkben félelmet keltő. Este öt-hat óra között jönnek haza a napköziből a kisiskolások. Rettegésükben kénytelenek a kövesútra kitérni, ahol autók és egyéb járművek tömkelegé közlekedik. Félő, hogy a gyerekek baleset áldozatai lehetnek. Néha odacsapódnak egy-egy felnőtthöz — főleg nőkhöz —, akik maguk is félnek. A nevezett „szórakozóhely” környékét a hatóságok nem kísérik figyelemmel. Jó lenne, ha a rendőrség is fokozottabban figyelne fel erre a tarthatatlan állapotra, és szigorúbban intené rendre a magukról megfeledkezett, olykor közbotrányt is okozó embereket? Kovács Lászlóné, Békés Visszhang Lapunk múlt év november 25-i számának 4. oldalán „Segélykérő telefon — némán” című cikk jelent meg. Ebben többek között szó volt arról, hogy sok probléma van a segélykérő telefonnal, amely nagy gondot okoz, különösen hétvégeken, a betegbejelentéseknél. „Túl nagy távolságok vannak a községek és az ügyeleti központ között — mondja a körzeti orvos. Kihívtak például egy szülő anyához: nem tudtuk, miről van szó, mert alig hallottuk egymást a telefonban.” „A Dombiratoson felszerelt segélykérő távbeszélőállomás időnkénti meghibásodására vonatkozó panaszt kivizsgáltattam. Megállapítottam, hogy nevezett távbeszélő-készülék, illetve az összeköttetés Medgyesegyhá- za és Dombiratos között megfelelő. A beszédérthetőség romlását a medgyesegy- házi orvosi ügyeletnél Tevő készülék hibája okozta. A hiba elhárítását követően a beszédérthetőség megfelelő lett. Vojnár László, igazgatóhelyettes, Szegedi Postaigazgatóság”. Gyűjtöm a képeslapot Tizenhárom éves vagyok, hobbim a képeslapgyüjtés. Szeretném ha tízezer képeslapom lenne, de csak nyolcszáz van. Nagyon örülnék; ha ehhez az olvasók is hozzájárulnának. A felesleges, de megírt képeslapokat elküldenék nekem. Előre is köszönöm. Szabó Aniké, Vésztő, Botond u. 2. A munkajog a munkába álláskor és a fennálló munkaviszony alatt egyaránt védi a dolgozó nőt. Terhes vagy kisgyerekes nő alkalmazását megtagadni nem szabad. Több jelentkezőnél fennálló azonos feltételek esetén a terhes vagy kisgyermekes anyát előnyben kell részesíteni a munkaszerződés megkötésénél. Sajnos, ezt a jogszabályi rendelkezést gyakran megkerülik. Részint még magyarázható is, hogy a munkaadó a. férfi munkaerőhöz ragaszkodik. Ha viszont bebizonyosodik, hogy a vállalat megszegte az alkalmaz- tatási kötelezettségét, szabálysértést követett el. Panasszal a szakszervezetek megyei, illetőleg hudapesti tanácsához lehet fordulni. Nem szabád nőt olyan munkára alkalmazni, amelynek elvégzése során maradandó egészségkárosodást szenvedhet. Ide tartoznak az intenzív hőártalommal járó és a fokozott légnyomás alatt végzett munkák. A vállalatoknál tilalmi jegyzéket kell azokról a munkakörökről készíteni, amelyekben nők nem alkalmazhatók. Vannak olyan munkakörök, amelyek általában nem veszélyesek a dolgozó nőre, de terhessége előrehaladott időszakában és a szoptatás ideje alatt káros hatást válthatnak ki. Ezért a terhes nőt terhessége megállapításától kezdve tilos ilyen, egészségre káros munkakörben foglalkoztatni. A dolgozó nő terhessége negyedik hónapjától kezdve a gyerek egyéves koráig nem kötelezhető éjszakai munkára. Ha ez másként nem oldható meg, más munkára kell a terhes nőt, illetve anyát áthelyezni. Az áthelyezett keresete nem lehet kevesebb, mint amennyi előző átlagkeresete volt. Annak az anyának, aki nem veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt, a szülési szabadság lejárta után szoptatási munkaidő-kedvezmény jár. Ez munkaidőnek számít, melyre átlagkereset jár. A munkajog felmondási tilalmakkal is vigyáz arra, hogy a nők anyai hivatásuk teljesítése során ne kerüljenek méltánytalanul nehéz helyzetbe. A munkáltató nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt a következő esetekben (és az ezeket követő 15 nap alatt): — a terhes és szoptató nő munkaviszonyát a terhesség alatt,. illetve a szülést követő hatodik hónap végéig; nem lehet felmondani annak sem, aki gyermekápolási táppénzt vesz igénybe, vagy beteg gyermeke ápolása miatt fizetés nélküli szabadságot kapott; annak a dolgozó nőnek, akit állami csecsemőotthonba elhelyezett gyermekének vagy idegen gyermeknek szoptatására az intézetbe felvettek — az intézetben tartózkodás alatt; és nem lehet felmondani a gyermekgondozási segély, illetve a gyermek gondozására igénybe vett fizetés nélküli szabadság tartama alatt sem. Csak különösen indokolt esetben mondható fel a munkaviszonya az egyedülálló dolgozó nőnek a gyermeke 18 éves koráig (ez a védelem megilleti a gyerekét egyedül nevelő apát is); annak a dolgozónak, akinek négy vagy több általa eltartott családtagja van, és a családban más önálló keresettel rendelkező nincs. Természetesen nem illeti meg ez a védelem azt az egyedülálló dolgozó nőt, akinek 18. életévét még be nem töltött gyermeke állami gondozásban van, intézeti nevelés alatt áll, vagy szabadság- vesztés büntetését tölti. Ezekben az esetekben a gyermek gondozásának és nevelésének a feladata valójában nem az anyára, hanem az államra hárulnak. Dr. Kertész Éva' Kevesebb fűszert F. J.-né, Gyula Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.50: Balettzene. 9.33: Óvodások műsora. 9.53: Lottósorsolás. 10.05: Elza a tükör előtt — Aragon versei. 10.10: Hétszínvirág. 10.40: Schubert: Miriam diadaléneke. 11.00: Átkelés — Anna Seghers regényének rádióváltozata. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Szabó Lőrinc: Könyvek és emberek az életemben. 12.59: Kedves zeneműveim. 14.10: Az indián királynő. Részletek Purcell operájából. 15.00: Erről beszéltünk. 15.30: Varázs keringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. 16.05: Százszorszép Színház — Tejút. Iván Svetko hangjátéka. 16.42: Stúdióbeszélgetés. 17.00: Kossuth-díj korhű keretben. Pach Zsigmond Pál történész. 17.25: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.15: Húszas stúdió. 20.09: Töltsön egy órát kedvenceivel ! 21.09: Herencsár Viktória cim- balmozik. 21.30: Földközelben — Mezőhegyesen. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Igen is, nem is — Hová tűntek a kazárok? PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Lehoczky Éva és Koron- dy György operettfelvételeiből. 8.50: Tíz perc külpolitika, (ism.) 9.05—12.00: Napközben. 10.25: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Intermikrofon. 12.10: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Hírek. Útközben. 13.05: Pophullám. 14.00:—17.30: Péntektől péntekig. 15.30: Könyvről — könyvért. 15.40: Egészségünkért! 16.23: „Beszélő város.” 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak! 19.50: Tudósítás a kardvívó BEK-ről és az FTC—Ü. Dózsa jégkorongmérkőzésről. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 21.05: Senki többet? Harmadszor! 22.15: Böngészde a Zenei Antikváriumban. 23.20: Kabalevszkij és Hernnyi- kov operettjeiből. 24.00—4.30: Éjféltől — hajnalig. III. MŰSOR 9.08: Iskolarádió. 9.38: Ella Péter (csemballó) hangversenye. 10.53: Borisz Godunov. Részletek Muszorgszkij operájából. 11.57: Századunk kamarazenéjéből. 13.05: Rádiószfnház. A negyedik portré — Rádiójáték. 14.29: Népi dallamok nagy mesterek kezében. 15.07: Zenekari muzsika. 16.00: Kritikus füllel. 17.00: Nyitnikék. 17.30: Hangverseny Brahms műveiből. 18.35: Népdalok. 18.50: Szabó Lőrinc: Könyvek és emberek az életemben. 19.05: Wagner: A nibelung gyűrűje. Az istenek alkonya. 21.13: Rejtett kincsek. 21.28: Példabeszéd Szádi modorában — Aragon verse. 21.33: Ismerjük meg! A Hagen vonósnégyes hangversenye. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Slágerantikvárium, közben: Noteszlap. 17.30: Grafikon. Gazdaságpolitikai riportműsor. 17.55: A King Singers felvételeiből. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. 16.40: Hírek. 16.50: Bárdos Pál: Az ajtó. Tévégroteszk. (ism.) 17.10: Képújság. 17.15: Pannoft Krónika. 17.45: Reklám. 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Piknik. Angol tévéfilm. 20.30 : Unokáink sem fogják látni. 21.00: Műkorcsolya EB. 21.50: Tv-híradó 3. 22.00: Himnusz. II. MŰSOR 18.25: Képújság. 18.30: Don Quijote. XXXIX/18. 18.55: A kerékpár csodálatos története. Francia filmsorozat — IV/3.rés z. 19.10: Bryan Adams és együttesének műsora. 20.00: Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilmsorozat. X/5. rész. 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Egy afrikai víztároló. Angol rövidfilm. 21.40: Képújság. BUKAREST 20.00: Tv-híradó. 20.15: Gazdasági figyelő. 20.25: Irodalmi összeállítás. 20.45: A fejlődés koordinátái. 21.00: Világhíradó. 21.14: Filmmúzeum. 21.50: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 8.45: Művelődési műsorszemle. 8.50: Tv-naptár. 9.00: Miért, miért? 9.15: Klis védelme — művelődési adás. 9.30: Francia nyelv. 10.00: Tv-színház: A. P. Csehov: Cseresznyéskert. 10.35: Téli művelődési adás. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.20: Videooldalak. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Májusi játékok. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Népi muzsika. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Gengszterkrónika — filmsorozat. 21.00: Szórakoztató adás. 21.45: Tv-napló. 22.00: A szív kultúrája. II. MŰSOR 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Tudományos beszélgetések. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Hangverseny. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: Mellesleg szólva. 21.50: Játékfilm.SZÍNHÁZ 1985. február 8-án, pénteken 19 órakor Békéscsabán: SZERESSÜK EGYMÁST, GYEREKEK Bérletszünet 19 órakor Hajdúböszörményen: FURCSA PAR 9-én, szombaton 19 órakor Békéscsabán : SZERESSÜK EGYMÁST, GYEREKEK Bérletszünet MOZI Békés Bástya: 4 és 6-kor: A vadon szava, 8-kor: Hét merész kaszkadőr. Békéscsaba Szabadság: de. 10 és 4-kor: Fele-barátnőm, 6-kor: A város hercege I—II. Békéscsaba Terv: fél 6-kor: Jim Craig, fél 8-kor: Hárman a slamasztikában. Gyula Erkel: fél 6-kor: Nagyrozs- dási. eset, fél 8-kor: Idegen szenvedélyek. Gyula Petőfi: 3-kor: Iskolamozi 5 ég 7-kor: Ki kém, ki nem kém. Orosháza Béke: 5-kor: Szerelem receptre, 7-kor: A karatézó Cobra visszatér. Orosháza Partizán: Bombajó bokszoló. Szeghalom Ady: Mária-nap.