Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-19 / 15. szám

BÉKÉS MEGYEI N E PUJSAG Világ proletárjai, egyesüljetek! Kádár JállOS fogadta a norvég miniszterelnököt Kaare Willoch sajtótájékoztatója fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1985. JANUÁR 19., SZOMBAT Ars: 2,20 forint XL. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Eredményes évet zárt a dombegyházi Petőfi Tsz Szabó Miklós felszólalása a zárszámadó közgyűlésen Gyulai Köröstáj Tsz Gyulán, az Erkel Művelő­dési Központban a Köröstáj Tsz tagságának tegnap, pén­teken számolt be az elmúlt év erőfeszítéseiről Prohászka Tamás elnök. Az időjárás ta­valy sem kedvezett a mező- gazdaságnak. A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem a belvízzel, hanem az aszállyal kellett megbirkóz­niuk, és ezúttal is a szorgal­mas tagság győzött. A csaknem 1600 hektárról rekordmennyiségű gabonát takarítottak be. Elmaradt a tervezettől a kukorica, ami több mint 4 millió forintos kiesést jelentett. Jobban si­került viszont a cukorrépa, több mint 9 ezer tonna répát szállítottak a gyárba, 16,2 százalékos cukortartalom­mal. Sikeresen tett eleget feladatának a lucernaüzem, és szénából is a kívánt meny- nyiséget takarították be. A növénytermesztés összessé­gében teljesítette tervét. Ha szerény mértékben is, az állattenyésztésnek sike­rült hoznia árbevételi elő­irányzatát. Fejlődött a ház­táji ágazat is: Jelentősen csökkent az energiaköltség, és a beruházások értéke meghaladta a 23 millió fo­rintot. Tovább folytatódott a szövetkezetben a melioráció. Gépek vásárlására csaknem 7 millió forintot fordítottak. Az eredményes gazdálkodást mutatja, hogy a tervezett ár­bevételüket csaknem 20 mil­lió forinttal teljesítették túl. így a nyereség megközelítet­te a 13 és fél millió forintot. Az elnök a továbbiakban elemezte az utóbbi öt esz­tendő eredményeit, és meg­állapította, hogy a hozamok folyamatosan emelkedtek. A leglényegesebb adat: az utóbbi öt évben 60 millió fo­rint nyereséget értek el. A zárszámadó közgyűlé­sen megválasztották a külön­böző bizottságokat és tiszt­ségviselőket. Az elnök, Pro­hászka Tamás ismét öt esz­tendőre bizalmat kapott a tagságtól. B. O. Hazaérkezett Varsóból a budapesti pártküldöttség Kádár János a Parlamentben találkozott Kaare Willoch nor­vég kormányfővel (Telefotó) Az MSZMP budapesti bi­zottságának küldöttsége, amely Borbély Gábornak, a pártbizottság titkárának ve­zetésével részt vett a Varsó felszabadulásának 40. évfor­dulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton, pénteken hazaérkezett a lengyel fővá­rosból. Nemzetközi szeminárium „Az állam és az intézmé­nyi rendszerek szerepe a globális problémák össze­függésében” címmel nem­zetközi tudományos szemi­náriumot tartottak a Ma­gyar Tudományos Akadémi­án bolgár, cseh, finn, ju­goszláv, lengyel és magyar jogász, közgazdász,-, szocio­lógus és politilógua profesz- szorok részvételével. A nemzetközi tanácskozást az Egyesült Nemzetek Szerve­zete Egyetemének „A béke és a világ átalakulása” cí­mű kiemelt kutatási prog­ramjához kapcsolódva ren­dezte az MTA Szociológiai Intézete és a Világgazdasági Kutató Intézet. Vidéken kezdődött Kaare Willoch pénteki programja: a Lázár György miniszterel­nök vendégeként hivatalos látogatáson hazánkban tar­tózkodó norvég kormányfő az érdi Bentavölgye Terme­lőszövetkezetbe látogatott. Az 50 ezer lakosú, Buda­pest vonzáskörzetében levő városba érkező vendéget — akinek kíséretében volt Esz­tergályos Ferenc külügymi­niszter-helyettes is — Villá­nyi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár, valamint a szövetkezet veze­tői fogadták. Dékány István tsz-elnök tájékoztatást adott a mintegy kétezer hektáron gazdálkodó termelőszövetke­zet tevékenységéről. A jó hangulatú beszélgeté­sen Kaare Willoch szólt ar­ról, hogy Norvégiában jól ismertek a magyar mező- gazdaság eredményei, ezért is kérte, hogy ellátogathas­son egy termelőszövetkezet­be. A program üzemlátogatás­sal folytatódott: Kaare Wil­loch — a tsz vezetőinek ka­lauzolásával — megtekintet­te az évi 35 ezer sertést fel­dolgozó vágóhidat, majd Varga Sándor tsz-tag háztá­ji gazdaságával ismerkedett. A búcsúzáskor elismerő sza­vakat jegyzett be a tsz ven­dégkönyvébe. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára délután az Országház nándorfehérvári termében találkozott Kaare Willochal. A nyílt és szívélyes lég­körű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi hely­zetről, az európai bizton­ság és együttműködés idő­szerű kérdéseiről, és áttekin­tették a magyar—norvég kapcsolatok alakulását. Trautmann Rezső, az El­nöki Tanács helyettes elnö­ke ugyancsak a délutáni órákban fogadta a norvég kormányfőt a Parlament Munkácsy-termében. (Folytatás a 2. oldalról) Ünnepi munkásörállomány-gyűlés Békéscsabán nökhelyettes, főágazat-vezető a tsz fejlődéséről, a keres­kedelmi és melléküzemági főágazat munkájáról, ered­ményeiről és feladatairól tá­jékoztatta a közgyűlést. Majd Győré Eva, a tsz KISZ- bizottságának titkába- a d’ia- tal dolgozók tevékenységé­ről, helyzetéről, tanulási le­hetőségeiről beszélt. Günt- ner Mihály, az ellenőrző bi­zottság elnöke a dolgozó kollektívák munkához való viszonyát és a mérleg adata­it értékelte. Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára el­ismeréssel beszélt a tsz tag­ságának és vezetőségének ál­dozatos munkájáról, amivel úrrá lettek a néha kritikus nehézségeken, s kiemelkedő teljesítményként értékelte az elmúlt év eredményeit. Hangsúlyozta, hogy az egy­re tekintélyesebb magyar mezőgazdaság előrelépésé­nek egyik fontos feltétele a ráfordítások csökkentése. Az elmúlt évben a világpiacon esett a mezőgazdasági ter­mékek ára, s így érdekeink azt követelik, hogy mind jobb minőségű áruval je­lentkezzünk a világpiacon. Szabó Miklós jó egészséget, további szorgalmas, ered­ményes munkát, és sikeres évet kívánt a Petőfi Tsz dol­gozóinak. A közgyűlés végén érté­kelték a szocialista mun­kaversenyben tevékenyke­dők munkáját, s a legered­ményesebb kollektívák ju­talmakat kaptak. U. T. Békéscsabán, a munkás­őrség megyei parancsnoksá­gán tegnap, pénteken dél­után tartották meg a me­gyei törzs ünnepi állomány­gyűlését. A jelentéstétel, a Himnusz és a szavalat el­hangzása után Pataki József. a megyei pártbizottság mun­katársa köszöntötte a részt­vevőket, az elnökségben he­lyet foglaló Frank Ferencet, az MSZMP KB tagját, dr. Lovász Matildot, a megyei pártbizottság titkárát, Fe- renczi Ferencet, a munkás­őrség országos parancsnok­ságának osztályvezetőjét, dr. Szabó Sándort, a megyei tanács általános elnökhe­lyettesét, valamint a társ fegyveres testületek, tömeg­szervezetek képviselőit. Tóth Pál munkásőr ezre­des, megyei parancsnok ün­nepi beszédében emlékezte­tett arra, hogy az idén ün­nepeljük hazánk felszaba­dulásának 40. és Lenin szü­letésének 115. évfordulóját. Hangsúlyozta, a Szovjetunió hős Vörös Hadserege hozta el számunkra a felszabadu­lás napját, 1945. április 4-ét. A továbbiakban a magyar- szovjet baráti kapcsolatok­ról beszélt. Elemezte az el­telt négy évtized főbb állo­másait. Szólt arról is, hogy napjaink legfőbb feladata a háború elkerüléséért folyta­tott harc. Az elmúlt évben megyénk munkásőrei helyt­álltak a munkapadok mel­lett, a katedrán és orvosi hivatásuk teljesítése közben. Mindemellett magas fokú felkészültségről tettek tanú- bizonyságot a különböző gyakorlatokon. Kiemelte, hogy az eltelt csaknem há­rom évtizedben megyénk­ben több ezren vállaltak munkásőri feladatokat. Befejezésül megköszönte valamennyi munkásőrnek a Tóth Pál munkásőr ezredes, megyei parancsnok, ünnepi be­szédét tartja Fotó: veress Erzsi tavaly végzett kiemelkedő helytállást, gratulált a ki­tüntetetteknek és jó egész­séget kívánt az állománynak. Ezt követően kitüntetések, elismerések átadására ke­rült sor. Tóth Pál megyei parancsnok egy főnek a Ki­váló Parancsnok címet, két főnek a Kiváló Munkásőr címet adta át. Ferenczi Ferenc, a mun­kásőrség országos parancs­nokságának osztályvezetője egy főnek a Szolgálati Ér­demérem 25 éves, négy fő­nek a Szolgálati Érdemérem 20 éves, három főnek a Szol­gálati Érdemérem 10 éves fokozatát nyújtotta át. Né­gyen részesültek ötéves szol­gálatuk után Munkásőr em­lékjelvény elismerésben. A munkásőrség országos pa­rancsnoka levélben köszön­tötte öt 20, illetve 25 éve szolgálatot teljesítő munkás­őr feleségét. Dr. Lovász Matild, a me­gyei pártbizottság titkára hozzászólásában emlékezte­tett arra, hogy az idén je­lentős eseményekre kerül sor hazánkban. Készülünk pár­tunk XIII. kongresszusára, felszabadulásunk 40. évfor­dulójára, az országgyűlési és tanácstagi választásokra. Ezt követően röviden értékelte a magyar gazdaság elmúlt évi teljesítményét, majd az idei tervekről beszélt. Szólt arról az áldozatos tevé­kenységről, amelyet a me­gye munkásőrei nap mint nap teljesítenek. Befejezé­sül a megyei pártbizottság nevében köszöntötte az ál­lománygyűlés résztvevőit, erőt, egészséget kívánt to­vábbi munkájukhoz. A Békéscsabai 9-es számú Általános Iskola úttörő munkásőr szakalegysége színvonalas műsorral kö­szöntötte az állománygyűlést. Az ünnepség az Internacio- náléval ért véget. V. U A zárszámadó közgyűlés elnöksége Dombegyházán tegnap dél­előtt a Petőfi Mgtsz zár­számadó részközgyűlést tar­tott, melyen többek között megjelent Szabó Miklós, az MSZMP Békés megyei bi­zottságának első titkára és Györfi Károly, a Békés me­gyei TESZÖV titkára. Először Fülöp Sándor, a tsz elnöke szárriblt be az 1984. évi gazdálkodásról, va­lamint a ’85-ös termelési és pénzügyi tervről. Mint el­mondta. a termelőszövetke­zet eredményes évet zárt, noha nem sikerült a rekord­nak számító előző évet meg­ismételni. Ennek fő oka a krónikussá váló csapadék- hiány volt, mely a termelő- szövetkezet területének mint­egy kétharmadát érintette. A tsz megvalósította beruházási programját, elkészült a ser­téstelep-rekonstrukció első üteme, és megvalósult a Bat- tonya—Dombegyház közötti földgázvezeték, mely három üzem energiakiváltását tette lehetővé. A tervezés meg­kezdésétől a gáz meggyújtá­sáig alig egy év telt el( !>. Az elnök örömmel állapí­totta meg, hogy 17 százalék­kal csökkent a balesetek száma, és súlyos, valamint halálos baleset nem fordult elő. A tsz-ben a demokrati­kus fórumok kötelezettsé­güknek eleget téve, rendel­tetésüknek megfelelően mű­ködtek. A szocialista brigád­mozgalom munkája gazda­gabb, kulturális tevékenysé­ge színesebb, tartalmasabb lett. Ezután Fülöp Sándor fel­idézte az elmúlt év fontos eseményeit, nehézségeit, küz­delmeit, aggódásait, remé­nyeit, majd szólt a különbö­ző ágazatok eredményeiről. A búza átlagtermése minden eddigi rekordot jelentősen felülmúlt. Az aszály főleg a kukoricát sújtotta, a 8 tonpa feletti termés azonban az árbevételen túl biztosította a közös és háztáji gazdaságok takarmányszükségletét. Az állattenyésztés 70,2 milliós árbevételt ért el. ami a terv 99 százalékának fe­lel meg. A háztáji ágazat sertéshús-kibocsátása 500 darabbal tovább növekedett. Ezután az elnök a mellék­üzemágak és a kereskedelmi egységek teljesítményét ér­tékelte. Az éves munka eredmé­nyeként 13,4 százalék nyere­ségrészesedés kifizetésére van lehetőség, s ezzel az egy tagra eső jövedelem-színvo­nal 61 960 forint a termelő- szövetkezetben. Az 1984-es gazdálkodás alapján 45 millió 47 ezer formt a mérleg szerinti nye­reség. Az idei év feladatai közül Fülöp Sándor kiemelte, hogy olyan érdekeltségi rendsze­ren alapuló bérrendszert kell kialakítani, ami az egyéni teljesítmény kibontakozását ösztönzi, kellően megfontolt és átgondolt döntésekkel csökkenteni kell az impro­duktív munkaerőt, és javíta­ni kell a munkaidő kihasz­nálását. Ezután hozzászólások kö­vetkeztek. Csatlós András el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom