Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-18 / 14. szám

1985. Január 18., péntek NÉPÚJSÁG Közlemény a KGST V. B. 113. üléséről 1985. január 14—16-án Moszkvában megtartotta 113. ülé­sét a KGST Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen a tagállamok delegációit miniszterelnök-helyettesek, állandó KGST-képvi- selők vezették, Magyarországét Marjai József. Részt vett a végrehajtó bizottság ülésén Vjacseszlav Szicsov, a KGST titkára. A tanácskozáson Janusz Obodowski lengyel minisz­terelnök-helyettes, a vb. soros elnöke elnökölt. A végrehajtó bizottság áttekintett több olyan kérdést, amely a KGST-országok felső szintű gazdasági értekezletén és a KGST XXXVIII. (soron kívüli) tanácsülésén hozott ha­tározatok végrehajtásához kapcsolódik. A KGST-országok energiára, fűtő- és nyersanyagokra vo­natkozó egyeztetett stratégiájának megvalósításaként a vég­rehajtó bizottság elfogadta azt a 2000-ig érvényes távlati koncepciót, amely a villamosenecgetikának az egyesített ener­giarendszeren belüli fejlesztésére vonatkozik. Ennek értelmé­ben tovább tökéletesítik a villamos- és hőenergia-termelés szerkezetét. Nagyobb hangsúlyt kap az atomenergetika fej­lesztése és a tagországok saját erőforrásainak, ezen belül az alacsony kalóriaértékű fűtőanyagoknak, az új, hagyomá­nyostól eltérő energiaforrásoknak mind teljesebb kihaszná­lása, a folyékony fűtőanyagok villamos erőművi felhasználá­sának csökkentése. Intézkedéseket dolgoznak ki annak érdekében, hogy haté­konyabbá és megbízhatóbbá váljon a tagországok egyesített energiarendszerének párhuzamos működtetése. A végrehajtó bizottság célszerűnek tartja a gépgyártásban alkalmazható rugalmas automatizált termelési rendszerek létrehozásában és széles körű népgazdasági bevezetésében folyó együttműködésről egy átfogó megállapodás kidolgozá­sát. A testület megvizsgálta a KGST-tagországok közlekedési együttműködésének helyzetét, s megvitatta a vele kapcsola­tos szervezési kérdéseket. A felső szintű gazdasági értekez­let döntéseinek értelmében a KGST szerveinek feladatává tette, hogy dolgozzák ki a nemzetközi vasútvonalak és köz­utak, tengeri kikötők fejlesztésére és rekonstrukciójára, a folyam-tengerjáró hajókkal végzett teherszállítás növelésére vonatkozó intézkedéseket. Az érdekelt országok részvételével a Balti-tengeren meg kell szervezni a rakodóbárkákkal fo­lyó szállítást. El kell mélyíteni a polgári repülési együttmű­ködést. A végrehajtó bizottság megvitatta, hol tart a KGST-n be­lül szállított áruk értékelési és minősítési rendszerének ki­dolgozása. Ez a rendszer elő fogja segíteni a KGST szabvá­nyainak megfelelő áruk kibocsátását, ezen termékek műszaki színvonalának, minőségének és világpiaci versenyképességé­nek növelését, megkönnyíti a szabványok egységesítését. A végrehajtó bizottság intézkedéseket hozott a műszaki és tudományos információk KGST-országok közötti kölcsönös cseréjének kiszélesítése és javítása érdekében. Megállapítot­ta, hogy ennek érdekében széles körben ki kell használni a nemzetközi tudományos és műszaki információs központ, a nemzeti információs rendszerek nyújtotta lehetőségeket, foly­tatni kell az információfeldolgozás automatizálását. Az ülésen megvitatták a KGST-n belüli kölcsönös keres­kedelemben a következő öt évre érvényes árképzés kérdése­it. Megállapították, hogy a szerződéses árképzés jelenlegi rendszere eleget tett a vele szemben támasztott követelmé­nyeknek, elősegítette a kölcsönös gazdasági kapcsolatok fej­lődését. Döntést hoztak arról, hogy ezt az árképzési rend­szert a következő öt évben is fenn kell tartani. A végrehajtó bizottság ülésén véleménycserét folytattak a KGST-tagországok és Etiópia együttműködéséről, az Etiópiá­nak az orsaógban pusztító szárazság miatt nyújtott segítség­ről. Döntést hoztak arról, hogy aktívabbá kell tenni a KGST-tagországok sokoldalú gazdasági együttműködését a szocialista Etiópiával. A végrehajtó bizottság áttekintette a gazdasági és tudo­mányos-műszaki együttműködés más kérdéseit is. Az ülést a barátság és az elvtársi együttműködés légköré­ben tartották meg. Hazánkban tárgyal a norvég kormányfő Kaare Willoch és vendéglátója, Lázár György (Telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) gépkocsiba szálltak, s szállá­sukra hajtattak. A norvég kormányfő hi­vatalos programja a délutá­ni órákban kezdődött: Kaare Willoch megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Ezt követően Lázár György és Kaare Willoch szűk kör­ben megbeszélést folytatott a magyar miniszterelnök par­lamenti dolgozószobájában. A program az Országház delegációs termében folyta­tódott: Lázár György és Kaare Willoch vezetésével megkezdődtek a magyar— norvég plenáris tárgyalások. A magyar tárgyalócsoport tagjai: Török István külke­reskedelmi államtitkár. Esz­tergályos Ferenc külügymi­niszter-helyettes, valamint Sebestyén Gábor. Norvégia képviseletében — a kor­mányfő társaságában — Nils Morten Udgaard miniszter- elnökségi államtitkár, Arne Langeland, a Norvég Export Tanács elnöke, valamint Per Naevdal ült a tárgyalóasz­talhoz. A tanácskozás mun­kájában részt vettek a két tárgyaló küldöttség szakértői is. A megbeszélésen a kétol­dalú kapcsolatokról szólva leszögezték, hogy azok poli­tikai és kulturális téren megfelelően fejlődnek. A tárgyaláson nagy teret kapott a gazdasági kontaktusok ala­kulása. A tárgyaló partnerek egyetértésre jutottak abban, hogy a kapcsolatok jók, de még szerények. A plenáris ülésen eszme­cserét folytattak a nemzetkö­zi kérdésekről is. Bár az e té­ren kialakult feszültség oka­it eltérően ítélik meg, meg­állapították, hogy mindkét ország érdekelt a kelet—nyu­gati kapcsolatok fenntartá­sában, a párbeszéd folytatá­sában, a feszültség csök­kentésében. Este Lázár György és fe­lesége díszvacsorát adott Kaare Willoch és felesége tiszteletére a Parlament va­dásztermében. A vacsorán mindkét kormányfő pohár­köszöntőt mondott. Marlens sajtóértekezlete Wilfried Martens belga miniszterelnök washingtoni hivatalos látogatásáról haza­térve, sajtóértekezleten meg­erősítette: a belga kormány március folyamán végleges döntést hoz az amerikai kö­zepes hatótávolságú rakéták telepítéséről. A döntés előtt Tindemansi külügyminiszter tanácskozik a szövetséges NATO-országokkal és a NA­TO főtitkárával. Martens nem tagadta, hogy a washingtoni kormányzat vezetői azt sürgették, hogy a telepítések kezdődjenek meg már márciusban a NATO­ban felállított „katonai me­netrendnek” megfelelően. Nyitva hagyta, hogy a belga kormány eleget tesz-e a sür­getésnek, vagy sem. Mint ismeretes, Gromiko szovjet külügyminiszter va­sárnap a szovjet televízióban kijelentette, hogy a nyugat­európai telepítések folytatása kérdésessé teheti a jövendő szovjet—amerikai tárgyalá­sokat. Martens azt is kijelentette: a márciusi döntést a kor­mány a parlament elé ter­jeszti, és — ha az ellenzék ezt kéri — bizalmi szavazás tárgya is lehet. reflektorfényben TELEX % BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fe­jezte ki részvétét Mengisztu Hailé Mariamnak, az Etióp Dolgozók Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, az Ideiglenes Katonai Kor­mányzótanács és a Minisz­tertanács elnökének az Etió­piában január 13-án történt súlyos vasúti szerencsétlen­ség miatt. * NEW YORK Csütörtökön délelőtt az ENSZ épületében megkez­dődtek a ciprusi kérdés ren­dezésére irányuló közvetlen tárgyalások Kiprianu cipru­si elnök és Denktas, a török közösség vezetője között. A tanácskozáson részt vesz az ENSZ főtitkára, Pérez de Cuellar ;s. A megbeszélés idejét nem határozták meg előre: akár több napig is el­tarthat, ha a két fél részé­ről lehetségesnek tartják folytatását a rendezés érde­kében. Új-Kaledónia ­Ritka eset, hogy a távoli Óceánia egy szigete a nem­zetközi politika reflektorfé­nyébe kerüljön. Még ennél is ritkább azonban, hogy olyasmik történjenek a világ ily távoli sarkában, hogy egy nyugat-európai nagyha­talom államfője szükséges­nek vélje a helyszínre utaz­ni. Márpedig Mitterrand francia elnök ma sietve — és igen váratlanul — elre­pült Üj-Kaledóniába, hogy személyes jelenlétével pró­bálja elcsitítani a kirobbant zavargásokat. Az óceániai sziget, amely vagy kétezer kilométerre ke­letre fekszik Ausztrália partjaitól, Franciaország kül- birtoka, azaz egy ma is léte­ző gyarmat. Természetesen, a modern kornak megfelelően már nem a nyíltan kirabolt, elnyomott tengerentúli terü­let, hanem önkormányzatot kapott, s jogilag a francia anyaországi területekkel egyenrangú „országrészként”. Csak hát a sziget őslakói nem elégedettek ezzel az ál­lapottal, inkább teljes füg­getlenséget óhajtanak. Ók, a kanakok azonban már ki­sebbségben vannak saját szülőföldjükön, hiszen az idők során sok ezer francia és más származású telepes költözött Üj-Kaledóniába. A telepesek kezében van a sziget gazdaságának csaknem valamennyi lényeges része: a termőföldek kétharmada, az ipar és a turistalétesítmé­nyek zöme. A telepesek persze félnek a független­ségtől, a máig is főleg tör­zsi viszonyok között élő ka­nakok hatalomátvételétől. Franciaország számára is kellemetlen érdekcsorbulás­sal kecsegtetne a teljes ön­állóság, gazdasági, katonai és politikai értelemben egy­aránt. Ezért állt elő kompro­misszumos ajánlattal nem­régiben a sziget legfőbb hi­vatalnoka, a francia főbiz­tos. Eszerint Üj-Kaledónia úgy lenne független állam, hogy társult kapcsolatra lép­ne Franciaországgal, amely „biztosítaná védelmét és bel­ső rendjét”. Tehát megma­radna a francia katonai je­lenlét, s persze az erős poli­tikai befolyás, amely záloga lehetne a telepesek érdekvé­delmének éppúgy, mint Pá­rizsénak. A tervet még eb­ben a félévben népszavazá­son kívánják elfogadtatni, s ez sehogyan sem tetszik a kanakok'* vezetőinek, hiszen az elmúlt tíz évben igen fel­gyorsult bevándorlás nyo­mán többségbe került tele­pesek nyilván előre eldön- tötté tehetik a szavazást. Annál is inkább feszültté vált az ügy, mert a francia jobboldal hevesen támadja a függetlenségnek még ezt az „enyhe” változatát is. Nem csoda hát, hogy a függetlenségi terv bejelenté­se után pár nappal már új­ra elpattantak az indulatok feszült húrjai. Kanak szélső­ségesek megöltek egy fran­cia fiút, mire a telepesek bosszúért kiáltva eyújtogatni kezdtek. Alig valamivel ké­sőbb pedig a francia kato­nák tűzharcban megölték a kanakok egyik legtekinté­lyesebb vezérét. Erre elsza­badult a pokol: az őslakos­ság heves zavargásokkal vá­laszolt, s mérsékelt vezetőik azonnal bejelentették, hogy immár szó sem lehet a füg­getlenségi terv és a népsza­vazás elfogadásáról. Párizs első reakcióként ka­tonákat küldött, hogy erőt mutasson, majd most Mit­terrand maga ment — békét teremteni. Nem lesz könnyű dolga. Avar Károly hírek hírek hírek MA: PIROSKA NAPJA A Nap kél 7.29 — nyugszik 16.24 órakor A Hold kél 5.25 — nyugszik 13.28 órakor Hirügyeletünk telefonszáma: Z/"vOU Hideg idő ÉVFORDULÓ Százhatvan évvel ezelőtt, 1825. január 18-án nyitották meg az akkori cári Oroszor­szág — és ma a Szovjetunió — legnagyobb és legrango­sabb opera- és balettegyüt­tesének otthonát, az újjáépí­tett Moszkvai Nagyszínhá­zát. * — PÉCSETT az akadémiai bizottság székházában Fülep Lajos születésének 100. év­fordulója alkalmából cente­náriumi tudományos konfe­renciát rendeznek január 21 —22—23-án. A háromnapos program keretében akadé­mikusok, olasz előadó és ha­zai szakértők szólnak Fülep Lajos munkásságáról, életé­ről. — A BÉKÉS MEGYEI Mű­velődés; Központ honismere­ti szakköre január 18-án, ma délután 2 órakor tartja idei első foglalkozását a filmtár­ban. Ez alkalommal a vá­rosismereti vetélkedőre való felkészülés szerepel prog­ramjukban. — AZ OROSHÁZI ÜVEG­GYÁRBAN ebben az eszten­dőben már hetvenhét vér­adó adott 31 liter plazmát a városi kórház és rendelőin­tézetnek. Ezenkívül még há­rom ilyen térítésmentes vér­adónapot szerveznek. Január első felében pedig 6 napig működött a Békés megyei József Attila Tüdőkórház- gondozó kihelyezett rönt­gencsoportja, hogy a gyár mintegy 2 ezer dolgozóját megvizsgálja. — AZ ENDRÖDI CIPÉSZ SZÖVETKEZET termelésé­nek felét külföldön értékesí­ti. A legtöbb divatos cipőt, mintegy 520 ezer párat, a szocialista országokba expor­tálják. — A GYULAI Erkel Ferenc Művelődési Központ inten­zív német haladó nyelvtan- folyamot indít februártól. A hallgatók május végéig heti két alkalommal találkoznak, másfél-másfél órára. Várható időjárás az ország te- rületén ma estig: Kevés felhő várható, csapadék nem lesz. Az esti óráktól helyenként köd képződik. A délkeleti, keleti szél mérsékelt marad. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet általában —11, —16 fok között, keleten néhol —20 fok, legmagasabb nappali hőmérsék­let általában —1, —6 fok között, néhány tartósan ködös helyen —10 fok körül. * — A BÉKÉS MEGYEI Ta­nács természetjáró csoportja hamarosan induj a Bükkbe. Január 25-től 27-ig az ómas- sai szállásról indulnak sítú­rára. Programjukat téli gya­logtúra is színesíti. Legköze­lebb a Mátrába indulnak február 8-án, amikoris a Ké­kes déli pályáján siklanak a ragyogó havon. — A KERTÉSZET ÉS SZŐ­LÉSZET című folyóirat 1984-ben biológiai kertmű­velési pályázatot hirdetett. Első díjat nyert a Szabadkí- gyósi Szakmunkásképző In­tézet kertészeti és zöldség- termesztő szakköre, Tusjak Jánosné vezetésével. Har­madik díjat kapott a kondo- rosi Uhljar Györgyné és családja. — BÉKÉSCSABÁN a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának előadótermében találkoznak január 24-én, délután 5 órakor a Békés megyei Biokert Klub tagjai. Ez alkalommal Seléndy Sza­bolcs a Kertészet és Szőlé­szet című hetilap helyettes főszerkesztője az ausztriai biológiai kertművelésről tart élménybeszámolót. — ÚJSZÜLÖTT vadmalacokra bukkant a Mátrában Prezenszky János Heves megyei fő vadász. Nem akart hinni a szemének, amikor egv hegycsúcson, a kő­sziklák között egy vackában fekvő kocára lelt, s az állat ol­dala mellől előbújt négy csíkos hátú vadmalac. Az ilyen korai ellés csaknem példa nélküli a Mátrában, az állatok életképes­nek látszottak. A hőmérséklet ugyanis mínusz 12 fok fölé nap­közben sem emelkedik a hegyek között, de ha rövidesen nagy hó nem lesz, megmaradhatnak a vadmalacok — vélik a szakem­berek. — A FÜZESGYARMATI Vö­rös Csillag Tsz-ben összeál­lították a háztáji termelés tervét. A termelőszövetke­zet segíti az itt folyó terme­lést, így ebben az esztendő­ben több mezőgazdasági ter­méket állíthatnak elő a szö­vetkezeti tagok. — AZ OROSHÁZI Petőfi Művelődési Központban a magányosok klubja január 19-én, szombaton délután 5 órakor tartja idei második összejövetelét. A művelődé­si otthonban tartandó ren­dezvény programja ez alka­lommal játékos vetélkedő. Békéscsaba Január 19-én, szombaton vi- deo-mesemozival várja az épí­tők művelődési házában a ját­szóház délelőtt 9-től 12 óráig az általános iskolásokat. Pénteken este 6 órakör a Len- csési lakótelep napközis táborá­nak nagytermében, szombaton este 7-kor a téglagyári művelő­dési házban, vasárnap este 6 órakor az építők művelődési há­zában lesz diszkó. Gyula Szombat délelőtt 9-kor az út­törő- és ifjúsági házban játszó­ház lesz. Békés 18-án, pénteken délután 4 óra­kor a művelődési központban nyílik meg Lóránt János Mun- kácsy-díjas festőművész kiállí­tása. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN: 1985. JANUAR 18-AN Devizanem vételi közép eladási árf. 100 iegységre Ft-ban Angol font 5777,14 5782,92 5788,70 Ausztrál dollár 4197,30 4201,50 4205,70 Belga frank 80,74 80,82 80,90 Dán korona 451,65 452,10 452,55 Finn márka 771,82 772,59 773,36 Francia frank 527,41 527,94 528,47 Holland forint 1431,00 1432.43 1433,86 Japán yen (1000) 201.68 201,88 202,08 Kanadai dollár 3879,51 3883,39 3887,27 Kuvaiti dinár 16 783,72 1 16 800,52 16 817,32 Norvég korona 558,12 558,68 559,24 NSZK márka 1616,29 1617,91 1619,53 Olasz líra (1000) 26,33 26,36 26,39 Osztrák schilling 230,15 230,38 230,61 Portugál escudo 29,76 29,79 29,82 Spanyol peseta 29,23 29,26 29,29 Svájci frank 1920,89 1922,81 1924,73 Svéd korona 563,48 564,04 564,60 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 L'SA dollár 5134,14 5139,28 5144,42 Szombaton délelőtt 9-kor já- tékdélelőtt várja az általános is­kolásokat, video- és társasjáté­kokkal, filmvetítéssel és zene- hallgatással a művelődési köz­pontban. Szarvas Szombat délelőtt 10 órakor gyermekjátszó lesz a Krecsma- rik Endre Üttörőházban. A tech­nikai szakkörök vetélkedőjén bárki indulhat. Délután 4 órakor ugyanitt lesz a Tiniklub nyilvános összejöve­tele. Mezőberény Ma, pénteken este 6 órától rendezik meg a társastánctan­folyam vizsgabálját a művelő­dési központban. A Szórakoztató mozi sorozatá­ban hétfőn este 7 órától — ugyancsak a művelődési köz­pontban — a Gábor diák című régi magyar filmet vetítik. ROGRAMAJÁNLATUNK

Next

/
Oldalképek
Tartalom